Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Végre hétvége és kicsit tovább maradhatok ágyban - persze ez szép álom.
    Az Uram szombaton is dolgozott, így ő kelt is, meg volt a reggeli rutin. Zárta is a háló ajtót, hogy én tudjak ennek ellenére még pihenni kicsit. De az én drága szőrgyerekem ezt nem így gondolta. Amint az lakásajtó bezáródott a párom után, rohant a hálóajtóhoz és jelezte, hogy tudja hogy én bent vagyok. Így dőlt dugába a szombat reggeli pihenésem, mert a Kisokosom megtanulta a tolóajtó kinyitásának technikáját, és kb 2 percen belül landolt mellettem az ágyba. Nagy örömmel töltötte el, hogy újraláthat, ezért gyorsan puszizásba is kezdett. Még jó hogy a kutya nem jöhet fel az ágyba! :)

    Csatolt fájlok:

    Vidék, MoncA, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  2. Végre beindult nálam is a motoros szezon, így a RB túrák is.
    Egy kis beszámoló erről, hiszen a RB Törökbálintról induló kezdő túrái szervezem.
    Idei évben ez a második túránk volt már és szép számmal érkeztek motorosok is. Összesen 28 motorral vágtunk neki a "Mini túrának".
    Miért is „Mini túra”? Nem a hossza miatt, hanem mert sok apróságot fedeztünk fel.
    Első megállónk a Csákvári Csuta Cukrászda volt. Évek óta népszerű cukrászda udvara megújult, és felépültek Csákvár mini műemlékei. Fagyi után folytattuk utunkat a 81. számú úton.
    Követező megállónk Kisbéren a Mini Magyarország Makettparknál volt, ahol Szegedről Kőszegre egy pillanat alatt eljuthattunk. :) (Belépőjegy: Felnőtt 500 Ft, Nyugdíjas 300 Ft) Jah és itt újra kiélhettem hűtőmágnesek iránti szenvedélyemet - újabb darabbal bővült a gyűjteményem.
    Rövid időtöltés után, nem túl hosszú útra indultunk, hiszen a szomszédos településre Ászárra gurultunk át. Itt egy Mini Skanzent látogattunk meg. (Belépőjegy: Felnőtt 600 Ft, Nyugdíjas 300 Ft) Az apró falucska a Bakony jellegzetes épületeinek kicsinyített másait mutatja be. Ezeken kívül Jászai Mari szobrot és Tájházban retro kiállítást is megcsodálhattunk. Sokan úgy éreztük, mintha a gyerekkorunkba utaztunk volna vissza. Akinek több ideje van, mint ami nekünk volt, ezzel belépőjeggyel a Jászai Mari emlékházat is meglátogathatja.
    Jó a társaság csak úgy repül az idő, így megint motorra pattantunk és Komáromig nyargaltunk.
    A Monostori Erőd megtekintése nem fért bele az időnkbe, ezért csak a parton sétáltunk kicsit, és a Dunai bástyába kávéztunk egyet. Komáromból újra célba vettük Csákvárt, ahol elbúcsúztunk és mindenki hazaindulhatott.
    Persze erre a túrára is elkísértek a barátnőim, így a jó társaság adott volt.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, bocsi és NaNa kedveli ezt.
  3. "Jaj úgy élvezem én a strandot" - vagy nem.
    Hirtelen beköszöntött a nyár, vagy inkább ránk rúgta az ajtót a nyár. Múlt héten még eső, meg kérdeztük, hogy milyen évszak is van, erre az egyik napról a másikra 30 fok lett. Szombaton ellátogattunk a Velencei tóra, ahol a Drótszamár kemping területén a kutyákat is lehet strandoltatni. Próbáltam labdával becsalni a vízbe, de csak addig merészkedik egyenlőre ameddig a lába leér - lehet ebben az apjára ütött ;).

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, Vidék, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  4. Vége a veszélyhelyzetnek, mehetnénk végre túrázni, erre szar az idő.
    Hétvégére beterveztük Éva barátnőmmel, hogy részt veszünk az Onroados 48 órás túrán. Június közepe és még a nyár el se kezdődött (hő érzett tekintetében) . Idén persze nem a megszokott formában rendezték meg, hiszen a csoportosulást elkerültük, nem volt közös rajt, meg befutó, mindenki saját tempójában látogathatta végig a kitűzött 14 kilátót.
    Péntek reggel mi Törökbálintról rajtoltunk, és az első megállónk a Szobi rév volt, ahol már több motorossal is összefutottunk. A kapott intiner alapján Zebegényben a Kós Károly kilátót kellett felfedeznünk.
    Innen Verőce, 2-es út, Cserháton keresztül, Pásztón át Galyatetőre mentünk. Galyatetőn egy kis borulás történt, ezt Évi lába bánta, de azért eljutottunk a Galyatetői kilátóhoz, ami felhőbe burkolózott. Rövid kávézás után nekilódultunk Eger felé, majd Lillafüreden keresztül a Miskolci Avasi kilátót is meghódítottuk. Éjszakánkat Mezőkövesden töltöttük. Sajnos az éjszaka folyamán nem javult az Évi lába, így feladni kényszerültünk a túrát. :(
    Szombat reggel csak Mezőkövesd és Gyöngyös között áztunk el, de nagyon. Százhalombattán még ettünk egy finom ebédet, aztán én hazafelé vettem az irányt, de még útközben 2 kilátó pontot felkerestem (Velencén a Bence hegyi kilátót, Gárdony-Dinnyés határában lévő Sarvajc-keresztet és kilátót).
    A tervezett 1200 km-ből csak felét teljesítettük. Remélem következő túránk sikeresebb lesz.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, Vidék, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  5. Amikor a motoros jogsival próbálkoztam, kaptam kölcsön egy robogót, hogy gyakoroljam a rutinköröket. Akkor megállapítottam, hogy nem nekem való a robogózás. 600-as motorral ment a gyakorlókör, de robogóval nem tudtam megcsinálni, így le is tettem a robogózásról. Aztán úgy alakult hogy egy 125-es Burgmannal egy üres parkolóban gyakoroltam - a motor balesetem után - , de nem fogott meg.
    Az uram folyton mondta, hogy milyen jó lenne a házhoz egy rohangálós gép. Hát lehet neki NEM-et mondani, így újítottunk egy Honda Scoopy-t. Pofás kis jószág, tetszik is, de nem mertem egyedül elindulni vele. Így hát, lett még egy belőle, így már együtt roboghatunk. Végre van olyan jármű amivel hasonló tempót tudunk menni :)
    Házunktól kb 1,5 km-re van a Fehérvári Sóstói tanösvény, illetve a Stadion, idáig kimerészkedtem vele. Hazafelé a hosszabb úton mentünk, így meg volt az életem első 5 km-es robogó útja, és nem haltam meg.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, Vidék és NaNa kedveli ezt.
  6. Szülinapi ajándékként (előre) megkaptam életem első új kerékpárját. Az Uram gyorsan össze is rakta, beállította, hogy a hétvégén fel is avassuk.
    Mivel egy illetve két kezemen meg tudom számolni, hogy az utóbbi 7 évben hányszor tekertem, ezért nem háztól házig csináltuk a Velence kört. Vasárnap kivittük autóval Velencére a kerókat, és onnan indultunk útnak. Kisebb megállókkal 3 óra alatt teljesítettem is a 32 km-t. Szerencsére az eső felhők is elkerültek. :)

    Csatolt fájlok:

  7. Kellemesen eltelt a hét, jó sok munkával és már nagyon vártam a hétvégét, és a betervezett programokat, motorozást. Pénteken letettem a melót és utána a parkba mentem lefárasztani a kutyát. Itt vett új fordulatot a történés, hiszen egy rossz mozdulat és a bokám új irányt vett. Kicsit megmozgattam, megállapítottam, hogy mozog (nem tört, nem szakadt), hazabicegtem vele, és jegeltem.
    A képen jól látható, hogy jég nem jutott mindenhova, ezért kipótoltam egy jól hűtött sörrel, míg a következő adag jég elkészült, jégakku behűlt.

    Csatolt fájlok:

    MoncA kedveli ezt.
  8. Végre kinyitottak a kutyafuttatók, a kutyasuli, de itthon folytatjuk a tanulást, gyakorlást.
    Minden nap fárasztjuk Jacket, de így is marad energiája rosszalkodni, ezért bevezettük, hogy minden este még valami faladatot is csinálunk vele.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa és MoncA kedveli ezt.
  9. Végre elérkezett az az idő amikor nem egyedül motorozok. Szombaton barátnős motorozás volt.
    Októberben motoroztunk utoljára együtt, és február óta nem találkoztunk személyesen, így nagyon vártam már hogy Évivel újra együtt motorozzunk.
    Fehérváron találkoztunk, és onnan Tihany felé vettük az irányt. De csak az irányt, mert nem megyünk egyenesen oda :) Megálltunk Öskün a körtemplomot megcsodálni, aztán Hajmáskéren benéztünk a régi tűzérlaktanyához. Innen Sóly felé mentünk, hogy megtaláljuk Szent István kardját, de a földút szegte lelkesedésünket, így hát Litéren keresztül érkeztünk le a Balaton-partra.
    Tihanyban koboroltunk, ebédeltünk, fagyiztunk.
    Tihanyból Nagyvázsonyon keresztül Herendre motoroztunk. Itt még a Porcelánmúzeum előtt álló oroszlánon is maszk volt. FŐ a biztonság, így vele is készítettünk egy közös képet.
    Ezek után a 8-ason visszacsorogtunk Székesfehérvárra és elbúcsúztunk.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, bocsi, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  10. Süt a nap, az Uram kitalálta, hogy ő elmegy motorozni a kollégákkal. Nekem se kellett több, én is kigurítottam a vasat, és elindultam a másik irányba.
    Így meg volt az első hétvégi motorozásom is - eddig csak munka után gurultam. Meg kell jegyeznem, hogy mire hazaértem - piszkosul elfáradtam, vissza kell rázódni a motorozásba. Csodás volt, egyedül a Bakonyban tekeregni.

    Csatolt fájlok:

  11. Home office ide vagy oda, néha be kell menni a céghez dolgozni. Ha pedig meg lehet tenni, miért ne, motorral tegyük. ;)
    Ha autópályán megyek 50 km, de miért menjek ott ha már van okom, hogy motorozzak és nem sietek sehova, ezért közút. Ahol ha "egyenesen" megy az ember akkor 70 km a hazaút. De miért mennék "egyenesen a legrövidebb" úton haza? Tényleg csak kis kitérőt engedélyeztem magamnak, így lett a hazautam 115 km.
    Természetesen egyedül, és csak a fénykép erejéig vettem le a maszkot, és akkor se volt senki a közelemben.

    Ez a kis motorozás is annyira feltöltött.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, bocsi, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  12. Ezzel a "maradj otthon", meg home office dologgal a legnagyobb bajom, hogy otthon vagyok 4fal között. Hétköznap napi 9-10 órát dolgozok gép előtt, aztán a háztartás is szalad, mert amint felállok napközben, hogy na most csinálok valami mást (PL: elmosogatok, vagy berakok egy mosást), jön a telefon, hogy most SOS feladat van. Meló után persze jól esik egy séta a kutyával - jah hogy nem lehet jót sétálni, mert a park tele labdázó gyerekkel, piknikező családokkal, padok tele beszélgető nyuggerekkel és söröző fiatalokkal. Persze ilyen körülmények között a kutya marad pórázon és csak sétálunk, nincs lemozgatva, labdázva.
    Húsvét óta hétvégékre szigorítások vannak nálunk. Lakhelytől számított 1000 méteres körzetben lehet kutyát sétáltatni - így a tömbök körül sétáltunk. Ez mennyire élvezetes hétvégi program!!!
    De most hétvégén fogtuk magunkat és ha már enyhítés, és most hétvégére nem volt 1000 méteres korlátozás, és részlegesen feloldották a Sóstói terület látogatását, akkor kilátogattunk oda.
    6,5 kilométert sétáltunk, a kutya végre szaladgálhatott kicsit, de csak pórázon ott is, de legalább nem azt kellett lesni, hogy melyik gyerek labdáját akarja megszerezni.
    Már nagyon várom a végét, hogy szabadon kirándulhassunk, és újrainduljon a kutyasuli.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa és MoncA kedveli ezt.
  13. Mikor gazdik lettünk, volt egy pont amiben nem értettünk egyet, ez pedig az ivartalanítás.
    Én kezdettől az ivartalanítás mellett voltam, Uram nem pártolta. De megegyeztünk, hogy ezt majd akkor megbeszéljük mikor "aktuális probléma" lesz. Ahogy teltek a hónapok, ő is jobban utánaolvasott, beszéltünk kutyaiskolás trénerrel, állatorvossal stb. Közben telt az idő is, elmúlt 7 hónapos és kezdtek rajta megjelenni a fiús dolgok, főleg a más kutyák ledominálása. Persze kölyök kutya 7 hónapos, de mikor minden kutyát maga alá akár gyűrni a kis 10 kilójával .... még ez egy azonos súlycsoportú kutyánál ezt a kutyák elintézik alapon nem szól bele az ember, de egy nagyobb kutyával már nem szívesen hagyja a gazdi.
    Következett a gyötrődés, bűntudat, témaátrágása, és mivel most úgy is itthon vagyok vele, egy ilyen beavatkozás után ajánlott is vele lenni, hát történjen meg most.
    Kedden 10 órára mentünk az állatorvoshoz - mérlegelés, nyugtató injekció, várakozás, vizsgálatok, altató injekció, ismét kis várakozás. Tényleg pici várakozás 3 percen belül aludt. Műtét előkészítés - borotválás, branül bekötés, még egy pár injekció - aztán ott kellett hagynom. Jött a szörnyű várakozás.
    Szerencsére hamar felébredt, és minden rendben zajlott. Estére már olyan volt mint korábban.
    Pénteken voltunk kontrollon, kapott megint antibiotikumot, fájdalomcsillapítót. Szépen gyógyul, 2 hét múlva varratszedés is lesz.
    Persze olyan a kutya is, mint a beteg gyerek. Nem nagyon érti meg, hogy most 2 hétig nyugton kell lenni és miért van az ágyba parancsolva.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, bocsi, MoncA és 1 másik tag kedveli ezt.
  14. Párom kitalálta, hogy ő pogácsára vágyik. Így sanyarú asszonysors - több napig halogattam - de húsvét, miatti szigorított kijárási tilalom miatt volt időm. Belefogtam életem első önálló pogácsájába.
    Azt nem mondhatom hogy a kutya se ette meg. :)

    Csatolt fájlok:

  15. Ennek az otthon maradós időszaknak is vannak előnyei, olyan dolgok is előkerülnek amikkel már régen törődött az ember.
    Fősulis időszakomban egy-egy vizsgaidőszak végén jól esett az agyamat kikapcsolni, na ilyenkor előkerült a hímzős dobozkám. Sokszor gondoltam rá, hogy milyen jó lenne egy kis időt szakítani erre is. Néhány hete egy "nagy bevásárlás alkalmával" - mások lisztet halmoztak fel -, én egy kis képet találtam egy nagyáruház leértékelt kócai között. Úgy gondoltam ha már otthon maradunk lesz időm foglalkozni vele.
    Ezen a hétvégén kezembe is került. Persze a munkámat folyamatosan meózni kellett - itt is ilyen pillanat látható.

    Csatolt fájlok: