Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Mióta tart ez a 2. hullám nem tartottunk csajos napot az unokahúgommal. Persze találkoztunk, összefutottunk, de hosszabb időt nem töltött velem és persze a kutyákkal. Neki igazából az volt a nagy szívfájdalma, hogy nem jöhetett kutyázni. Szombaton Emberemnek programja volt, így tesómmal leszerveztem, hogy reggel elhozom a leányzót és késő délután visszaviszem.
    Két szőrgyereket kivittük a Palotavárosi tavaknál lévő futtatóba. Jól össze is jött egy csapat kutya, volt nagy játék. Aztán sétáltunk kicsit a tó parton, meg a játszóteret se hagyhattuk ki.

    Jah a leányzó megkapta az egyik motoros csizmámat, idén talán tudja hordani - mert ezek a gyerekek úgy nőnek mint a gaz.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, MoncA, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  2. Tavalyi fotoblogomnak köszönhetően kaptam CSAM-os kupont. Jól be is vásároltam belőle. Lett belöle pólók, csősál és persze bögre.
    A bögrét gyorsan be is fogtam, mert a cégnél mindig lenyúlják a csészéimet. Gondoltam ennyire csajos bögrére csak nem mennek rá a pasik.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, MoncA és Vidék kedveli ezt.
  3. Mit csinál az ember lánya téli napjaiban, hát nosztalgiázik. Előszedtem a régi képeimet, hogy merre jártam, motoroztam, hova is kellene megint elmenni stb.
    Így került elő a 8 évvel ezelőtti képeim az első motorkámról. Ami nem volt más mint egy Honda XL 600V Transalp. A forgalmi engedélye szerinti szín besorolása bordó/kék . Ha nem látod bordónak, se kéknek akkor nem a szemeddel van a baj, hanem a bürokrata rendszer hibája, hogy a lila színt nem ismerik fel. Ez a motor gyári színe, nem lett átfújva, csak az index vonalába lett pluszba narancs fényvisszaverős matrica ragasztva.
    Egyébként a mocim neve Lila Liba vagy Transi volt.
    Ezt a motoromat 1 szezont használtam, mert be kellett ismernem, hogy "kezdőmotornak nagy nekem".
    Mikor megvettem az ülésébe volt még 2 cm hozzátéve, vissza lett alakítva, de még így se volt elegendő a magasságom. 173 cm-vel is csak fél talpaztam, ami számomra nem jelentett maximális biztonságot. Valamint 2,5 mázsa ha elindult oldalra ..... egyedül nem tudtam felállítani.
    Hiába imádtam benne a V2-es motort, a hangját, a terepgumit amivel homokba is bátran mehettem és megannyi mindent, de beláttam, hogy egyenlőre ez a motor nekem nem biztonságos .... Sok-sok könnycseppet ejtve eladtam.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, Vidék és MoncA kedveli ezt.
  4. Ha megkérdezi valaki, hogy milyen az idei tél (milyen volt), akkor csak annyi a válasz, hogy ép hétköznapra esett és dolgoztam....
    Persze mikor köszönt be a tél, a havazás mikor már vége a szabadságomnak. Terveztem, hogy a szőrgyerekeimnek megmutatom a havat. Gyorsan körbenéztem, hogy hova is lehetne menni kicsit kirándulni a hétvégén, ahova nem kell órákig kocsikázni és még embertömeg sincs. Fehérvár környékén több helyre is erdőjárási tilalom lett bevezetve állomány ritkító vadászat miatt. A választásom Iszakaszentgyörgyre esett, terv szerint a kastélytól induló tanösvény akartuk bejárni. A kastély parkba kutyát nem lehet bevinni, és a tanösvény sincs jól kijelölve, így inkább szabadon sétáltunk egyet. Havat nyomokban találtunk, a kutyáim bele is hempergőztek párszor.
    Kastélytól felmentünk a magyarországi egyetlen Kőpiramishoz, majd a Piramita kilátóhoz.
    A kilátóba ügyesen a kutyusok is fellépcsőztek, de lefelé az egyikük megmakacsolta magát, így őt kézben kellett lemenekíteni.
    A domboldalon jeges szél tombolt, így visszaindultunk a Piramis felé, és visszaereszkedtünk az autóig. Otthon meleg teával melegedtünk át.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  5. Minden évben az első héten még szabadságon vagyunk, ilyenkor megyünk el feltöltődni (Ünnepek után, szezon előtt). Idén a helyzet miatt ezt nem lehet, de nem hagytuk ki hogy ne sétáljunk legalább egyet a téli Balaton parton. Hideg volt, szél volt, így nem maradtunk sokáig. Mivel minden zárva volt, így még egy forró csokit se tudtunk inni sehol.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, NaNa és Vidék kedveli ezt.
  6. Oly szerencsés vagyok, hogy karácsonyhoz közel van a névnapom (dec.23), így mindig összemosódik az Ünneppel. Uramé -dec 27- így közrefogjuk az Ünnepet.
    Idén az Uramtól és a kollégáimtól kaptam egy csokrot a névnapomra (futár hozta). Még ünnepek után is pompázott benne egy-egy virág.
    Persze már végét járta az Év, és reményekkel kopogtat az Új Esztendő!

    Kívánok Mindenkinek egy sokkal jobb Évet mint a 2020.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  7. Sok-sok éve hogy mindig előre feldíszítem a fenyőt, hogy ezzel hangolódjak az Ünnepekre. Persze mindig megkaptam az Uramtól, hogy náluk csak 24én szokás fát díszíteni. Idén elhatároztam, hogy hagyom magam és csak 24én közösen díszítjük a fát.
    Mivel műfánk szokott lenni, ezért nem izgultam a favásárláson. Így teljes lelki nyugalomban, 24én nekiláttunk felhordani a pincéből a karácsonyi díszeket és a fát. Itt jött a HOPPÁ! A fa megvolt, de a talpa sehol. Felforgattunk mindent, de sehol sem találtuk. December 24-én 11kor az Uram kocsiba pattant, hogy megmenti a "karácsony szellemét" és élő fát szerez. Persze ilyenkorra már a legtöbb árus eltűnt, de még se hagyta annyiba és szerzett fát és talpat is hozzá.
    Végre fenyő illat költözött a lakásba és még a kutyák se kezdték ki a fát.

    Csatolt fájlok:

    Vidék és MoncA kedveli ezt.
  8. Jönnek az Ünnepek. Otthon leszünk és kell az asztalra egy kis sütemény. Nem vagyok nagy "háziasszony" ezért rám fér a gyakorlás. Az Uram azt mondta jól sikerült - egy se maradt másnapra. :)

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, MoncA, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  9. Közeledik az ünnepek, és egyre több finom süti kerül elő. Persze a kutyáim folyton kunyerálnak, és a szívem szakad meg, hogy nem adhatok belőle nekik.
    Nekiálltam keresgetni kutyáknak való süti recepteket. Első próbálkozásom hivatalos tesztelési folyamaton átment.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa és MoncA kedveli ezt.
  10. Hősködési feladat:
    Legyél ma a Mikulás nagykövete!
    Sok mindenben hiszünk, reménykedünk, bízunk, mert jó hinni a jóban. Gyerekkorunk óta ismerjük a történetet, amely egy fehér szakállú, piros ruhás alakról szól, aki minden évben mosolyt csal az arcokra, akinek rénszarvasok húzzák szánját, ráadásul csokit is hoz feneketlen puttonyában. Miért is ne higgyünk benne? Viselj ma „Hiszek a Télapóban” kitűzőt egész nap!

    Feladat hatására magamra tűztem a kis rajzomat. Így voltam kutyát sétáltatni és a Gánti erdőben is.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa, MoncA és 1 másik tag kedveli ezt.
  11. Régóta gyűjtögetem a boros dugókat. Terveim szerint üzenőfalat akartam belőle készíteni, de aztán kaptam egy parafadugó tartót, amibe kiválogattam a szebb dugóimat. A többiből pedig ezt a koszorút készítettem.
    Első ilyen alkotásom, így sokat tanultam, hogy mit kell másképp csinálni.
    PL: Vessző alapot használtam, szalma alap jobb lett volna könnyebben ragasztható az egyenletes felületre.
    Meg hogy a ragasztópisztoly hegye meleg .... ne nyúlj hozzá! stb

    Csatolt fájlok:

    NaNa, MoncA és Vidék kedveli ezt.
  12. Pontosan KÉT okom van az utcán tartózkodni 8 óra után.
    Van mikor a természet nagy úr, és hiába ütött az óra 8-at, ha menni kell, hát menni kell. Ilyenkorra nem az esti nagy sétákat iktatom be, hanem csak az "egészségügyi" sétára megyünk.
    De jó látni hogy tényleg szinte senki nincs kint ilyenkor - béke és nyugalom honol az üres utcákon.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa és MoncA kedveli ezt.
  13. Egyik feladat a "hősködésben" megtalálni azt az emléktáblát. Mert persze emléktáblát helyeznek el, ha valaki ott lakott, vagy hozzá köthető egy híres ember. De hogy olyanért kapjon valaki táblát, hogy NEM LAKOTT ott. :)

    Idézet a www.kozterkep.hu oldalról:
    Nem egy szokványos, általános tábla, sem a témája, sem az ábrázolás alapján. Április elsején, bolondok napján leplezte le Kocsi Balázs és Lakner József fizikus.
    Kocsis Balázst idézve az egyik forrásból:
    „Bolondok napjával kezdődik áprilisban a tavasz, de nekem erről mindig a virágzás és az esküvőm jut eszembe, ugyanis akkor volt. Sokat jártam a világot, Svájcban és Csehországban volt szerencsém élőben látni azokat a házakat, amelyekben Einstein is élt. Mi ezt nem mondhatjuk el magunkról, így amikor hazaértem, elhatároztam, hogy én is készítek egy hasonló táblát, egy kicsit módosítva – meséli lapunknak Kocsis Balázs. Naponta találkozom bámészkodókkal, akik nem tudják mire vélni a dolgot. A legboldogabb pillanat az volt, amikor egy kerekesszékes hölgy és férje nevetett rajta fennhangon. Ha csak nekik örömet tudtam szerezni, már megérte – teszi hozzá Kocsis Balázs.”
    A táblán a felirat: Ebben a házban sem lakott 1912-1916 között Albert Einstein.
    A tábla alján az energiamegmaradás törvényének képlete az E = m c 2
    „Egy tömeggel rendelkező részecske relativisztikus energiája egy a nyugalmi tömeget tartalmazó tagból, és a mozgási energiából tevődik össze. Nulla kinetikus energia esetén – azaz a részecske nyugalmi rendszerében – a teljes energiát (beleértve a belső mozgási energiát) a nyugalmi tömeggel a híres E = m c 2 képlet köti össze.”

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa, MoncA és 1 másik tag kedveli ezt.
  14. Őszi “Kirándul a bulldogom” eseményen vettünk részt. Paprikás patak - Rózsika forrás, majd a Solymári Szarka várat is meghódítottuk. A séta során kb 40 kutya vett részt, sokan szabadon szaladgáltak, amit én személy szerint nem tartok jó dolognak. Az erdő nem kutyafuttató, mások is vannak ott. Sok volt a kiránduló, futó, kerékpározó, nagyobb volt a forgalom, népsűrűség mint egy bevásárlóközpontban. Másrészt meg az erdő természetesen teli van kisebb nagyobb vaddal.
    A várhoz felfelé menet még lovasokkal is találkoztunk. Kutyáim most először láttak ilyen állatot, izgalomba is jöttek tőlük.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa és MoncA kedveli ezt.
  15. A héten munkakutyám volt, mert hétfőn ivartalanításon esett át és felügyeletre szorult. Több reklámfotó is készült ez időtájt róla, pl: Yamaha Bulldogokkal pózol. Ezenkívül új szerelőpadok is érkeztek a szervizbe. Persze a kisasszonynak elsőnek kellett rámásznia.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, MoncA és Vidék kedveli ezt.