Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. A mai napon egy rég nem látott barátnőmet látogattam meg, aki mint kiderült egy 250-es ZZR-tulajdonos lett. Nagyon örült nekem, mert tudta hogy vevő vagyok egy kis motorozásra. El is indultunk és a környéken kinéztünk egy ismerőst, akit meg is látogattunk. Nem néztük az időt, semmi nem számított, csak motoroztunk, mint régen, mintha semmi nem létezne, csak az út és rajta mi. Tudtam, hogy közben mikre gondol, a kanyaroknál, mikor fog fékezni, merre kerüli ki a csatorna fedeleket, mert rég óta ismerem. Mikor az ismerősöktől elindultunk haza, megbeszéltük, hogy beugrunk a fagyiba és dumálunk egy csajosat, a kékségek mellett. Már hűvös lett, sötétedett is és a párom hívott hogy mikor érek haza mert már nagyon vár, indultunk is mert a szúnyogok is megérkeztek. A szomszéd faluban lakom, így nem tartottam az éjszakai vezetéstől, holott a lámpám nem éppen tökéletes. Éppen ebből az okból refivel közlekedtem a 2 falu között, amikor a falum szélétől kb 20 méterre látom az út szélén valami mozog, sem kivilágítva nincs sem macska szem..mikor közelebb érek, akkor látom, hogy egy szamaras kocsi az, éppen el tudtam kerülni, mert az úton állt. Még bosszankodtam id, hogy ez az a kocsi, ami 7körül a kocsma előtt állt a 2 gyerek meg a kordén figyel…csetézni voltak…ismerem őket…a férfi egy alkesz analfabéta „ember”. Tehát bosszankodom, hogy kivilágítatlanul azon az eléggé forgalmas úton..nem félti a gyerekeit, hogy beléjük megy egy kamion, vagy valami…nem 9kor kellett volna elindulni a kocsmából, hanem 8 kor, hogy világosban haza érjenek….alig haza érek leteszem a Zizit, csörög a telefon…a bátyám…(akivel találkoztam a fagyiban) kérdezi éppségben haza értem e, mert most száguld erre egy mentő… mondom dehoooogy én itthon vagyok, minden ok. Hív a nővérem is, hogy itthon vagyok e, mert egy motoros baleset van a házuk előtt (a főúton laknak) Baleset?!? Jesszus, mondom én pár perce értem haza és nem volt semmi. Pár perc múlva jött a telefon, hogy egy motoros belement a csacsifogatba és a vezető a helyszínen életét vesztette. Az utasa…a párja…kórházban van. Az a nyomorult alkesz dög ha 2 fröccsel kevesebbet iszik ma akkor valakinek a fia, az apja, a testvére ma nem hal meg. Semmi haszna a társadalomnak abból a naplopóból, egy …..nem írok olyat, ami nem tűr nyomdafestéket, de egy pillanat alatt elkapott olyan düh, hogy elmondani nem tudom. Nem ismertem a szerencsétlen áldozatot, de azt senki sem érdemli meg, hogy miután más hibájából ott hal meg az árokparton, az az idióta fogja a 2 gyereket és velük tolatja arrébb a szamaras kocsit, és LELÉP!!! Még mindig bújkál a rendőrök elől, mintha nem tudná, hogy úgyis megfogják, nincs ő olyan okos, hogy egy életre elrejtőzzön. És otthagyta…mindkettőt. Hogy ki ne derüljön, hogy ivott. Hát remélem, hogy nem tud többé tükörbe nézni..de amilyen suta fel sem fogja ezt az egészet. És ebből az a szomorú, hogy megint egy olyan ember halt meg, aki vétlen volt. Istenem…
    Szegecs kedveli ezt.
  2. A lényeg, csak röviden, mert nincs túl sok kedvem a mai naphoz: 2hónapja várok egy munkára és végre szóltak, hogy mehetek szerződést írni...erre a régi melómat felmondtam, mert hát az új szerződéshez kellenek az előző munkahely papírjai...igen ám....de az új főnököm közölte, hogy akkor minden rendben...augusztustól szeretettel várnak :heureka:AUGUSZTUSTÓL????:karomkodik2::karomkodik2:és addig mit csináljak? Hm? A szerződés intézése számomra azt jelentette, hogy akár a jövőhéten kezdhetek is...úgyhogy a két szék közül a pad alá estem... Hát örülök annak a melónak meg minden, de 2 hónap..most kereshetek 2 hónapra munkát:( addig meg nemtom mi lesz, de az már nagyon valószínű, hogy a jövőheti miss júniust át kell adnom valaki másnak:((. Természetesen elmegyek és segítek mindenben, amit megígértem...de címlapon nem leszek..ez van. Az új meló meg remélem tartja a szavát és augusztusban mehetek, jah csak én úgy terveztem, hogy akkor már Pesten fogok lakni, de sebaj..tolódik...a suli is tolódik...minden tolódik...és az élő példa...soha ne mond hogy soha...Egyszer azt mondtam a vendéglátóban soha többé nem dolgozom, na tessék, 2 hónapra hogy kapok azonnal munkát? Na hol?
    Köszönöm, hogy elolvastátok a kis problémámat, nyílván így nem olyan nagy a baj, de számos háttérinfo van, amit meg nincs kedvem, vagy nem szeretnék kiírni:( de azért fő az optimizmus. Bizakodom.
  3. Nos, ma úgy döntöttem elmesélem hogyan vásároltam meg az én (hivatalos papírokkal és jogsival:D) első mocikámat.
    Jártuk évek óta a motoros találkozókat apum vulcanján és anyuval mindig vita volt ki ülhet fel hátra..egyszer belém hasított a felismerés...én a következő polgárdi motoros találkozóra igenis a saját motoromon jövök, ha a fene fenét eszik is...:p és elkezdtem nézegetni a mocikat, mondom mi legyen egy250es zxr? Apu azt mondta azzal ne égessem..figyeled..a nagy 1500 tesó beszólt..mondom akkor egy Z750??? "na azért ne szállj el jó!!"ohh... a térképről is lementünk egy egy darabot megnézni, de hiába..szépek voltak, jók voltak, de semmi vonzalom..minden ismerősöm tudta hogy motorra vadászom és lesték nekem, adták le az infókat, hogy mit láttak, merre van meg ilyenek...egy csütörtöki napon éppen a madaras üzletben sétálok és jön egy sms ...egyik haverom, hogy egy csodamasinát látott Polgárdiban, szép, nekem való kis járgány:szives2:ahogy mesélt róla egyre inkább olyan érzésem volt hogy Ő lesz az...a bibi csak ott volt hogy akkor én cs, p dolgoztam és hétvégén nem amikor is zárva van az üzlet és h, k megint meló...mondom..érzem hogy lépnem kell...apumat megbíztam, hogy másnap azonnal menjen és nézze meg és ha szép és jó állapotban van azonnali hatállyal vásárolja meg... Mondanom sem kellett hogy másnap 5percenként hívtam anyut hogy mi van már, ott vagytok már, megvan még a motor?... mire a 15. hívás után azt mondta hogy ha még egyszer hívom, hazajönnek... :( jolvan türtőztettem magam...egyszer csak csörög a telefon...eldobtam mindent és felvettem...és mit hallok??? Gyönyörű kis zümmögést:D könnybe lábadt a szemem...a körülöttem lévők persze tudták, hogy mi a helyzet és miért sírok és azt mondták ez olyan mint amikor a gyerekemet várom, nem is láttam még soha de már szeretem és a hangja..mikor felsír a csecsemő :D...alig vártam hogy haza érjek és letépjem a garázsról a lakatot . Amikor megláttam alig kaptam levegőt..szerelem volt első látásra...és a hangja miatt lett Zümike, mert kis zümmögős halk, de tud szúrni is ha kell hihihi. Nem bánom hogy öregecske, vagy hogy "csak"400as az enyém :) és szeretem, már gondolkoztam egy nagyobbat venni, de a szívem örökké az elsőé marad..
  4. Nos, ma úgy döntöttem elmesélem hogyan vásároltam meg az én (hivatalos papírokkal és jogsival:D) első mocikámat.