"Az író dolga, hogy meséljen, de igazat írni ne féljen..." - Nyerges Attila - Ismerős Arcok
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Mivel már korábban többször is nyavajogtam itt, hogy a Lynyrd Skynyrd pólókkal valahogy nincs szerencsém, gondoltam azt is elmesélem, hogy most kiderült, hogy mégis van.
    Tegnap ugyanis pakkot kaptam Floridából a hugomtól. Megjött a karácsonyi ajándékom. Na és mi volt benne? Két Lynyrd Skynyrd póló és egy kapucnis Suthern Rockos pulcsi nekem, meg egy hosszú ujjú lynyrdes a férjemnek. Mindegyik szuper, és ami csúcs, hogy közte van az a God and Guns póló is, amivel már kétszer nem jártam szerencsével.

    Nem hiába Florida a Lynyrd Skynyrd szülőhazája. Csúnya lenne, ha ott nem lehetne jó pólókat venni tőlük.
    Szegecs kedveli ezt.
  2. Igen, tudom: amikor 10 évvel ezelőtt, 2001-ben megvettem a 0 km-es Sakált, azt mondtam, hogy ez már az utolsó motorom lesz. Ráadásul azóta is mindig mondogattam, hogy nekem nem kell Harley. Persze mindeközben nagy nyomás nehezedett rám, mert a kedves uram egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy megemlítse, hogy azért egy Harley mégiscsak jobb lenne.

    Aztán tavaly a Felvonulási Téren volt a Harley Demo Truck, és kipróbáltam három 2010-es modellt. Amikor a Street Glideról leszálltam, azt mondtam: - Na ez a Harley kéne, de másik nem.
    [​IMG]
    Meg még az is volt, hogy akkoriban néztem meg a Titok című filmet (a lemezt egyébként ZP futár hozta el nekem Katapulttól), és olvastam A Titok című könyvet, amiben azt mondják, hogy ha az álmaink csak egy kicsivel járnak előrébb a jelenlegi helyzetnél, az nem elegendő motiváció ahhoz, hogy elérjük őket. A könyv szerint vakmerő, elérhetetlen álmok kellenek. Gondoltam kipróbálom, vagy legalábbis bebizonyítom, hogy azért az Univerzum sem mindenható. Megterveztem az álommotorom, és kitettem háttérképnek.
    [​IMG]
    Az elmúlt több mint fél év alatt nap mint nap a képet nézegetve már egészen hozzászoktam a gondolathoz, hogy nekem egyszer Street Glideom lesz. Hogy mikor, azt persze nem tudtam, hiszen újonnan nagyjából 7 000 000 Ft egy ilyen gép. De ha a Vonzás Törvénye működik, akkor ez már nem az én dolgom. Úgy voltam vele, hogy igazából szuper motorom van. A Moto Guzzinál jobb senkinek nem kellhet, tehát ha netán az Univerzum nem áll mellettem, akkor sincs semmi, Guzzi Girl maradok örökre.

    Mondjuk a könyv azt is írja, hogy azért nem hagyhatunk mindent az Univerzumra, a vágyainkért nekünk is tennünk kell. Szóval amikor Rudi a Bázisról mesélte, hogy az előző évi modellek le vannak értékelve, és van köztük egy nullkilométeres, 2009-es Street Glide is, azonnal rohantam és megnéztem. Sajnos hatmillióért a vásárlás még mindig esélytelen, és még ha beszámítanák is a Guzzit, akkor sincsen annyi pénzem. De azt legalább sikerült elérnem, hogy amikor élőben látta a férjem, azt mondta, hogy jó az ízlésem.
    Aztán ősszel felgyorsultak az események. Találtunk pár hirdetést, és alkudoztunk két motorra is. Pénzem persze még mindig nem volt rá, de azért a Guzzit is meghirdettem. Felmerült, hogy esetleg Amerikából hozassunk be, de azért egy ilyen értékű motort nem szívesen vennék meg úgy, hogy nem is láttam előtte. Végül lecsendesedett ez a történet, hiszen a Guzzira eddig csak egy érdeklődő volt, úgy gondoltam, talán majd jövőre történik valami az ügyben.

    Aztán két héttel ezelőtt, csak úgy véletlenül böngésztem a neten, és az egyik hirdetési oldalon megláttam egy Street Glideot egész jó feltételekkel: 2006-os, kevés kilométerrel, sok extrával, (ronda üléssel) féláron... Elmentünk és megnéztük, és megállapodtunk, azzal a feltétellel, hogy én köztudomásúlag semmit nem veszek meg fogyóholdnál, tehát ha egyáltalán létrejön az üzlet, az csakis Újhold napján lehet.

    Sosem volt még két ilyen nehéz hetem. Előleget nem adtunk, és még mindig nem tudtam, honnan lesz ennyi pénzem. De mi van, ha két hét múlva a motor már nem lesz meg? Nem ettem és nem aludtam (persze ennek ellenére nem fogytam le...), de közben arra gondoltam, hogy ha úgy kell lennie, ha a motornak hozzám kell jönnie, akkor február 3-án még meglesz, és addigra összegyűlik rá a pénz is.

    Elhiszitek, hogy így lett?
    [​IMG]
    Tegnap megvettük, ma levizsgázott, jövő héten a nevemre veszem, és már intézem az új, dögösebb, vékony ülést. Aztán majd még egyszer variálok valamit a fényezésen, mert ez a nagy idom airbrushért könyörög, és fel is kéne dobni ezt az unalmas színt valami rózsaszínnel. De ez már mind részletkérdés. Csak annyit mondhatok, hogy most már elhiszem, hogy működik a Vonzás Törvénye.

    ***

    Miközben ezt a beszámolót leírtam nektek, az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha itt a fórumon mindenki megtervezné magának az álommotorját, és együttes erővel küldenénk egymásnak energiát és áldást, hogy mindenkié a lehető legbiztosabban meglegyen.
    Ez nem egy verseny, a nyereményed a saját álommotorod lesz! Azért azt is javaslom, hogy olvassátok el a könyvet, vagy nézzétek meg a filmet. Érdemes.
    Szegecs kedveli ezt.
  3. 1. Meghallod a Twitter (vagy Csirip vagy Yamm) szót. Kineveted.
    2. Újra hallod valaki mástól. Megint kineveted.
    3. Hallasz egy celebről, aki "rajta van a Twitteren". Kineveted, de azért elraktározod az agyadban, hogy utánanézz.
    4. Bejelentkezel a Facebookra, mert az kényelmes...
    5. Regisztrálsz a Twitterre.
    6. Feladod, mert úgy tűnik, hülyeség.
    7. Hangosan kritizálod azokat, akik Twittereznek.
    8. Követed őket: @LindaZimany, @kristofsteiner, @tothgabi, @havashenrik, @Winklair, @MeszarosDori, és még egy személyt, akit valóban ismersz.
    9. Közzéteszed az első csiripedet, ami valami ilyesmi: "Kipróbálom már ezt Twitter dolgot."
    10. Megpróbálsz kicsit mélyebbre ásni.
    11. Bejegyzéseidben burjánzanak a következő szavak: "csiripelés", "Twitter", "Twitterverse", "csirip", "web", és valami "RT".
    12. Megint kineveted, ezúttal belezavarodtál.
    13. Elmondod a barátaidnak, hogy "kipróbáltam ezt a twitter dolgot, de nem értem, és hülyeség."
    14. Bejelentkezel a Facebookra, mert annak legalább van értelme.
    15. Olvasol valamit a Twitterről valahol.
    16. Újra bejelentkezel a Twitterre.
    17. Megpróbálod elkerülni a következő szavakat: csiripelés", "Twitter", "Twitterverse", "csirip", "web", és valami "retweet".
    18. Reagálsz @LindaZimany twitjére.
    19. Átkozódsz, amiért hülyét csináltál magadból.
    20. Kijelentkezel a következő 4 hónapra.
    21. Visszanézel, csak kíváncsiságból.
    22. Közzéteszel valami viszonylag vicceset.
    23. Valaki RT-zi.
    24. Rájössz, hogy a RT retweet-et (ismételt megosztást) jelent.
    25. Életed küldetése lesz, hogy RT-zzenek.
    26. Telepítesz egy Twitter applicationt a telefonodra.
    27. Már nem szégyelled kimondani, hogy "ezt meg kell osztanom a Twitteren."
    28. Néhány eseményen csak azért veszel részt, hogy "elcsiripelhesd" őket.
    29. Imádkozol, hogy valaki retweetelje.
    30. Frissítesz. Frissítesz. Frissítesz. Frissítesz. Frissítesz.
    31. Kikapcsolod a számítógépet.
    32. Bekapcsolod a számítógépet és Frissítesz. Frissítesz. Frissítesz.
    33. Már csak 140 karakteres mondatokban gondolkodsz.
    34. Kényszeresen ellenőrzöd a telefonod egész nap, minden nap.
    35. Elcsiripeled, hogy kényszeresen ellenőrzöd a telefonod egész nap, minden nap.
    36. Elidegenedsz a téged körülvevő valódi emberektől azért, hogy hatással legyél olyanokra, akiket nem is ismersz személyesen.
    37. Lefogysz, mert elfelejtesz enni.
    38. Az ágyad mellett tartod a telefonod, hogy reggel azonnal ellenőrizni tudjad, mi történt.
    39. Az életed árán is megvéded a Twittert az ellenzőitől.
    40. Hallasz magadról, és rájössz, hogy te lettél "az a csaj".
    41. Úgy érzed, kezdesz úgy viselkedni, mint River Tam.
    42. Megfogadod, hogy kilépsz a Twitterről a józan eszed megőrzése érdekében.
    43. Elolvasod ezt, és meggondolod magad.
    44. Arra gondolsz, hogy "Ezt meg kéne osztani a Twitteren."
    45. Felismered a dolog iróniáját.
    46. Megosztod a Twitteren.

    Az eredeti itt olvasható angolul.
    Szegecs kedveli ezt.
  4. Ma már tizedszerre kaptam meg a levelet e-mailben, de persze a közösségi oldalakon is folyamatosan kinn van a címlapon:

    [​IMG]

    "BENZINKUTAK ELLENI KAMPÁNY
    Január 17, 18 és 19-én fogjunk össze és lássák meg a MILLIÁRDOS kőolaj-ipari cégek és az állam, hogy milyen amikor pénzt vesztenek. A következő a recept, hogy CSÖKKENJEN az üzemanyagok ára: SENKI NE VEGYEN HASZNÁLATBA EGYETLEN BENZINKUTAT SEM – JANUÁR 17,18 és 19-én. Járjunk buszokkal, biciklivel, gyalog vagy az említett három nap előtt tankoljunk.
    Emlékezzetek 1989 December 21, 22-re, amikor hasonló módon cselekedtünk és meg lett az eredménye. KÜLDD TOVÁBB EZT AZ ÜZENETET, HOGY JUSSON EL AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK

    (próbáljuk meg! Veszteni nem tudunk! A fuvarozók is lehetőség szerint ezen a 3 napon külföldön tankoljanak, ha van rá lehetőség, ők ugyanis a legnagyobb felhasználók, ezzel a legfőbb befizetők, és legjobban kiszolgáltatottak!)"


    Hogy őszinte legyek, még egyszer sem olvastam végig. Elég volt az a pár szó, ami megragadta a szemem: ELLEN, ne tankolj, küldd tovább...

    Persze nem akarom elvenni senkinek a kedvét attól, hogy ne tankoljon, sőt azt hiszem, a jelenlegi árak mellett egy csomóan önkét és dalolva fognak nem tankolni. Mégis szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy ami ellen harcolunk, AZT nagy valószínűség szerint megkapjuk jutalmul az erőfeszítéseinkért.

    Nem lehetne inkább az alacsony benzinárakért összefogni, emberek?​


    Egyénbként én még azt is gyanítom, hogy ha kevesebb fogy valamiből, akkor annak fel kell emelni az árát, hogy meglegyen ugyanaz a hasznuk a MILLIÁRDOS olajipari cégeknek.
    Szegecs kedveli ezt.
  5. Tegnap végül mindenféle műszaki cikkekbe fektettem a pénzem. Ok, tudom, az az egyik legrosszabb befektetés. Azért, hogy tovább rontsam a helyzetet néhány pólót is vettem... le voltak értékelve.
    [​IMG]
    Szóval rájöttem, hogy a Sons of Anarchy - szép magyar germanizmussal élve - soha nem lesz megnézve, ha ezt nem tehetem a tévé előtt fekve. Épp eleget ülök a gépnél munka ügyben.

    Az okosok, és technikailag képzettebbek azt javasolták, hogy vegyek egy médiaplayert, ami minden formátumot lejátszik, amit a DVD nem. Így is tettem. Ez itt nem a reklám helye, de a Média Marktban 2000 Ft-tal le volt értékelve.

    Persze akkor már kellett egy scart átalakító kábel, meg egy külső vincseszter, amire ki tudom írni a filmeket, és ha már ott voltam, egy digitális képkeretet is vettem. Amikor összeszereltem itthon a rendszert, rájöttem, hogy jobb lenne, ha nem kellene a kábeleket a tévé hátulján dugdosni ki-be, szóval ma még egy scart elosztóért elszalasztottam a férjemet.

    Ma délelőtt a DVD-ről átmásoltam mindhátom évfolyamot az új vinyóra, és immár semmi akadálya, hogy elkezdjem nézni a részeket. Már csak az az egy probléma merülhet fel, hogy találok a tévében valami érdekesebbet.
    Szegecs kedveli ezt.
  6. Szándékosan használtam ezeket a furcsa, idegen szavakat a blog címében, hiszen akinek füle van hozzá, úgyis meghallja.

    Mivel egyre többen vagyunk a közösségi portálokon is, és mindig látom, hogy belinkelitek a saját blogjaitokat és (örök hálám) a Csajokamotoron.hu híreit, gondoltam megkönnyítem kicsit a dolgotokat.

    [​IMG]Szóval van ez az izé... az RSS (Really Simple Syndication - nevének megfelelően tényleg very simple). Azért jó, mert segítségével automatikusan juthatunk hasznos információkhoz, sőt a közösségi oldalakon ezekhez az infokhoz hozzájuttathatunk másokat is.

    Ahol ezt az rss jelet látjuk, ott csak rá kell kattintani a gombra, és máris megkapjuk az rss url-jét, amit a megfelelő helyre belinkelve máris elkezd áramlani az információ.

    Itt a csamon is többféle rss-t találtok, általában a böngésző címsorában.


    Meg a videóknak ésatöbbi... lehet, hogy olyan is akad, amit még én sem fedeztem fel.
    Viszont ami nagyon hasznos szerintem a közösségi oldalak, legalábbis a twitter és a facebook viszonylatában, hogy ki-ki a saját személyes blogjának az rss-ét is be tudja hívni. Az enyém pl. így néz ki: http://club.csajokamotoron.hu/blog/nana/hirszolgaltatas.rss

    Csak az rss címénél kell megváltoztatni a felhasznlónevet és máris megvan a sajátod, ill. a saját blogod tetején a böngészorban az rss ikonjára kattintva ugyanezt kapod meg.

    A Facebookon pl. tök jó, hogy a saját blogbejegyzéseidet behívod a profiloldaladra. Ez úgy néz ki, hogy a jegyzeteknél erre a linkre kattintva egyszerűen bemásolod az rss linkét.
    Mivel ez nálam épp most sem működik, úgyhogy javaslom a Twitterfeed.com-ot, amit én is használok, ahol a regisztráció után egyszerre több rss-t is lehet kezelni. Ott már be tudod állítani, hogy melyik rss hova töltődjön be az ott látható szolgáltatások közül.

    Ha nem érthető, vagy van még kérdés ezzel kapcsolatban, szívesen segítek.
    Szegecs kedveli ezt.
  7. Egy öreg, vak cowboy véletlenül betéved egy női motoros kocsmába. Eltapogatódzik a bárszékhez, és rendel egy Jack Danielst.

    Kis üldögélés után odakiált a csaposnak: "Hé, akarsz hallani egy jó szőkenős viccet?" A bárban hirtelen olyan csönd lesz, hogy még a légy zümmögését is meg lehet hallani.

    Kisvártatva megszólal a cowboy melletti nő mély, rekedt hangon: "Cowboy, mivel vak vagy, úgy igazságos, ha elmondok neked öt fontos dolgot, mielőtt elmondanád azt a viccet:

    1. a csapos egy szőke nő baseball sapkában,
    2. a kidobó szintén egy szőke nő
    3. én egy 180 cm magas, 90 kilós, fekete öves karatés szőke nő vagyok
    4. a mellettem ülő szőke nő egy hivatásos erőemelő
    5. a melletted ülő szőke nő egy hivatásos pankrátor.
    Szóval gondold meg jól cowboy, hogy még mindig el akarod-e mesélni azt a szőkenős viccet!"


    A vak cowboy elgondolkodik egy pillanatra, megrázza a fejét, és ezt motyogja: "Ikább nem. Nem akarom ötször elmagyarázni a poént."
    Szegecs kedveli ezt.
  8. Már hetek óta pörgök azon, hogy el akarnék menni a Fenyő Ünnepre - Fenyő Miklós karácsonyi koncertjére. Persze rockerek között nehéz ehhez partnert találni, mert a Rock&Roll az nem rock. :)

    Már odáig sikerült is eljutnom, hogy a férjem beleegyezet. Egyetlen feltétele volt, hogy beszéljem rá a haverját, és ha rábólint, akár hívjuk meg őket is a párjával karácsonyi ajándék képpen.

    Egészen addig jutott a dolog, hogy a haver barátnője is belelkesült, de még neki sem sikerült rábeszélnie a havert. Bezzeg ha pl. Black Label Society lenne... Bűntetni pedig nem akartuk őket ezzel.

    Végül le is mondtam róla, egyedül mégsem megyek rock&roll koncertre.

    Erre tegnap kora délután jön a telefon, hogy lesz egy zártkörű Fenyő koncert este, és lenne rá jegy. Igaz, hogy kicsit át kellett szervezni az életem, de ezek után persze hogy mentem. Ezúton is köszönet érte Pankának.

    [ame="http://www.youtube.com/watch?v=527fcfpTsYg"]YouTube - Feny? Miklós - Made In Hungaria[/ame]​

    A jegy sajnos ülőhelyre szólt, de azért az utolsó másfél számra sikerült ropni is egyet, így tényleg komplett lett a tegnap este.
    Szóval ki is panaszkodott itt, hogy szar az élet és hogy csodák nem léteznek?
    Szegecs kedveli ezt.
  9. Mielőtt legközelebb egy pletykát adnál tovább, gondolj az alábbi kis történetre:
    [​IMG]
    Az ókori Görögországban Socrates (469-399 i.e.) széles körben ismert volt bölcsességéről. Egy nap egyik ismerőse rohant hozzá izgatottan s mondta:

    "Socrates, tudod mit hallottam Diogenesről?"
    "Na várjál csak " mondta Socrates, "mielőtt bármit is mondanál, át kell menjél a 'hármas szűrőpróbán!"
    "Hármas szűrő??" kérdi az ismerős.
    "Igen" folytatta Socrates, "mielőtt elmondod a Diogenesről hallottakat, szűrjük le, amit mondani akarsz. Az első szűrő az 'Igazság'. Teljesen biztos vagy abban, hogy amit hallottál, az a tiszta igazság?"
    "Nem," mondja az ember, "tulajdonképpen csak most hallottam!"
    "Rendben van, szóval nem tudod, hogy a hír igaz-e vagy sem. Lássuk hát a második szűrőt, a 'Minőséget'. Amit hoztál, az valami jó hír?"
    "Nem, sőt éppen ellenkezőleg..."
    "Szóval akkor te akarsz valami rosszat mondani Diogenesről, amiről azt sem tudod, hogy igaz-e vagy sem?"

    Az ember vállat vont és egy kicsit már röstellte magát. De Socrates folytatta:
    "Még mindig van esélyed arra, hogy a próbát kiálld, ha átmégy a 'Hasznosság' szűrön. Tehát amit Diogenesről hallottál, abból van-e nekem valami hasznom?"
    "Háát... nem hiszem..."
    "Nos, ha így áll a dolog, hogy a híred nem is biztos, hogy igaz, nem is jó és nem is hasznos, akkor miért kellene akárkinek is elmondani??"

    Az ember kissé zavarodottan és szégyenkezve odébbállt.

    Ez a kis történet példázza, hogy miért volt Socrates nagy filozófus és miért volt nagy megbecsülésben része akkor is és azóta is.



    ...ja, és azt is, hogy miért nem tudta meg soha, hogy a felesége megcsalta Diogenes-szel...
    Szegecs kedveli ezt.
  10. Kedves Jézuska!

    Hamarosan itt a karácsony, úgyhogy itt az ideje, hogy megírjam neked ezt a levelet. Nem is tudom, hol kezdjem a kívánságlistámat...

    Először is szeretnék egy új motort.
    Aztán jó lenne egy új bukósisak, és ha nem sikerül nyárig lefogynom, akkor kelleni fog egy új motoros nadrág is.
    Cipővel és kesztyűvel azt hiszem el vagyok látva kellőképp, napszemüvegből pedig sosincs elég... csak győzd a megfelelőt kiválasztani!

    És jövőre szeretnék sokat-sokat motorozni, nagyokat túrázni... vagy ebben már nem te vagy az illetékes?

    Köszönöm előre is a közbenjárásodat!

    Sok puszi, NaNa
    [ame="http://www.youtube.com/watch?v=HBGTTgHkGj0"]YouTube - A Biker Christmas[/ame]
    Ui.: De most tényleg. Ki mit szeretne karácsonyra? Motort? Felszerelést? Vagy csak valami apró kütyüt?
    Írjátok le a hozzászóláshoz!

    Szegecs kedveli ezt.
  11. Még 2008-ban írtam arról, hogy készült egy új amerikai sorozat, amellyel a motorosokat kívánják a TV elé szegezni. Igazából akkor alig reméltem, hogy belátható időn belül sikerül akár csak egy részt is megnézni belőle... kábeltévénk nem volt, és nem is terveztük, és hogy őszinte legyek, nem is igazán van időm tévét nézni. Most meg már mindjárt vége a harmadik évadnak is.
    Csatolás megtekintése 13407 Csatolás megtekintése 13408 Csatolás megtekintése 13409 Csatolás megtekintése 13410 Csatolás megtekintése 13411

    Ezügyben az idei Devils Börze volt az áttörés, ahol végre a Krapeknőknek köszönhetően hozzám is eljutott a sokak által már tananyagként nézett film. Az én példányom különlegessége még az is, hogy a fent említett női motoros baráti társaság egyik tagja hobbiból kezdte el a filmet lefordítani és feliratozni, így nem kell a számomra sok helyen érthetetlen szlengen agyalni. (A fordítás egyébként tök jó. Nincsenek benne "színek" meg "vontatóverseny" és hasonló félrefordítások.)

    Tegnap eljutottam odáig, hogy a számítógépemen megnéztem a sorozat első évadának első részét. Az érzéseim egyelőre vegyesek. Még nem döntöttem el, hogy kíváncsi vagyok-e a folytatásra is. Lehet, hogy időközben tényleg öregedtem már annyit, hogy nem akarom még szabadidőmben is azt nézni, amiben tizenöt éve élem a mindennapjaim... olyan érzés ez, mint amikor a Jack Jack filmet próbáltam megnézni - egy privátnak biztos szórakoztató az is.

    Most, hogy visszaolvastam a két évvel ezelőtti cikkemet, azt kell mondjam, hogy igen, az első gondolatom az volt, hogy remélem, a film úgy folytatódik, hogy Jax jó útra tér, és a családjának és a gyerekének szenteli minden idejét. Csak azt hiszem, ez nem érdekelne senkit... így a film biztos nem élte volna meg a harmadik évadot.

    Az biztos, hogy Katey Sagal hatalmasat alakít itt is. Lehet, hogy este elő is veszem Al Bundyt.
    Szegecs kedveli ezt.
  12. Franciaországban a rendőrök lebuktattak egy motorost egy rutinellentőrzésnél. Az tűnt fel nekik, hogy a rendszám egy betűvel eltér a forgalmiban láthatótól. A nótórius gyorshajtó ugyanis elfelejtette kikapcsolni a "tuningot" amikor éppen nem is csinált semmi rosszat.

    Kicsit modernebb megoldás, mint a rendszámra húzott tangabugyi, de ha agyat nem adnak hozzá, akkor mit sem ér.
  13. Azért ezt a címet kapta ez a blog, hogy végre mindenki elolvassa, akit érint.

    A fórumon napokon (heteken?) keresztül folyt a téma arról, hogy a tagcímeket vagy helyezéseket átnevezzük motorosabbra. A tagok szavazhattak, vagy legalábbis megtehették észrevételeiket, figyelembe vettem ötleteiket.

    Azok viszont, akik ritkábban olvassák a fórumot, kissé megkésve, ráadásul egyesével reklamálnak nálam a nekik nem tetsző elnevezés miatt.

    Tehát még egyszer - remélem utoljára - szeretnék értesíteni mindenkit, hogy a fórumon eddig is a hozzászólásszámtól függöt a tagcsoportok elnevezése. A hozzászólásszám növekedésével azonban nem csak a tagok elnevezése, hanem a jogaik is változnak, nőnek a fórumon. Ezekről a súgóban, EZEN A LINKEN tájékozódhattok.

    A további hisztéria elkerülésének érdekében mostantól a "Motorosok" és az Esy Riderek" is beállíthatnak egyéni tagcímet maguknak. Ehhez 1000 fórumhozzászólásra van szükség az eddigi 5000-rel szemben. Ezt a Vezérlőpultban tudjátok beállítani.

    A rendszer csak a fórumhozzászólásokat érzékeli, tehát a blogbejegyzés, a blogokhoz, képekhez, videókhoz való hozzászólás nem növeli azt (tehát csak ezért fölösleges közzétenni egymondatos blogokat).

    És igen, a CsamClubon van chat is, ahol azonnal tudnak válaszolni az online tagok a sürgős kérdésekre, viszont ez is csak az aktív felhasználóknak jelenik meg.
    Szegecs kedveli ezt.
  14. Régi, visszatérő kérdés, hogy ki az igazi motoros. Motoros fórumokon főleg a téli, szezonon kívüli, motorozásmentes időszakokban szokott felmerülni ez a dilemma.
    Akik télen is motoroznak, azt mondják, aki nem motorozik télen, az nem is igazi motoros. Mások szerint az igazi motoros mindig motoros marad, történjen bármi (anyagi csőd, gazdasági válság - családalapítás, gyerekszülés) sosem adnák el a motorjukat. Inkább minden mást, de azt nem.
    Megint mások az egy szezonban lemotorozott kilométerek számától teszik függővé, hogy számukra valaki igazi motoros-e.
    Ez utóbbi feltétel alapján ebben a szezonban azt hiszem elvesztettem IGAZI motoros státuszomat. Bár remélem megnyugtattok, hogy nem ezen múlik.

    Szerintetek ki az igazi motoros?

    Csatolás megtekintése 13392
    (A kép felirata: Keresek igazi motorost hosszútávú kapcsolatra, péntektől vasárnapig, küldj képet a motorról!)
    Szegecs kedveli ezt.
  15. Semmit. Írok róla egy blogot.

    Mindig is az volt az egyik alapelvem, hogy inkább nekem tartozzanak, mint hogy én tartozzak másoknak. Jobban belegondolva lehet, hogy ezt mostantól nem kellene túl sűrűn hangoztatnom... hiszen ott a "vonzás törvénye" meg ilyenek.

    Az előző munkahelyem még mindig (négy év után) lóg nekem párszázezer forinttal. Az egyik hirdetőnktől, épp a múlt héten érkezett meg egy év után az elmaradt háromhavi összeg. Ma pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a "kedves, szimpatikus" erdélyi albérlőnk köddé vált. Hat hónappal tartozik. Még jó, hogy a rezsit eleve én fizetem, így legalább nem zárták el a közműveket.

    De ha a vonzás törvénye működik, lehet, hogy már ezzel is előrevetítettem azt, hogy le fog lépni... hiszen azért fizetem én a rezsit, hogy ne akkor derüljön ki, hogy nincsenek befizetve a számlák, amikor már nem lehet a lakót elérni.

    Azért nem irigylem szegényt. Lehet, hogy most úgy érzi, hogy párszázezerrel beljebb van, de nem szeretnék a helyében lenni a hátralevő életében. Az a tartozás örökké nyomasztani fogja, még ha lelkiismerete nincs is...
    Szegecs kedveli ezt.