A neveket vesszővel válaszd el
Az egy másik blog témája lehetne, hogy két év után milyen érzés a férjemmel kettesben elmenni egy felnőtteknek szóló koncertre, de most nem erről akarok írni. Viszont a koncerten, megfigyeltem valamit, amin elgondolkodtam: Vajon miért van az, hogy az előadásokon (nem kell, hogy koncert legyen, lehet az valami lelkesítő beszéd, MLM bemutató vagy Vidám Vasárnap) az első sorban ülők látszólag mindig szuper jól érzik magukat, boldogan bólogatnak, és tapsolnak. Ez még önmagában nem is lenne probléma, ha a közönség többi részének viselkedésével nem mutatkozna olyan nagy különbség. Az első sorban ülők ugyanis akkor is bólogatnak, tapsolnak, és hangosan nevetnek, amikor a hátrébb ülők semmiféle erre érdemeset nem véltek felfedezni a műsorban. A tegnapi Hobó koncerten a következő lehetőségeket vettem számításba: - Mivel az előadáson ezúttal nem helyre szóltak a belépőjegyek, az első sorba nyilván azok ültek, akik jobban kedvelik a zenekart - a gruppik és a régi barátok, - Mivel a színházterem viszonylag kicsi volt, és a zenekar közelről látja az első sorokban ülőket, azok próbálnak pozitív érzelmeket sugározni az előadók felé, - Ahogy az iskolában is, az első sorban a stréberek ülnek (valahogy mindig úgy helyezkednek, hogy oda kerüljenek), akik ösztönösen próbálnak jó benyomást kelteni az előadóban, tanárban, zenészben, ezzel további előnyöket remélve. Bár lehet, hogy ez a verzió magában foglalja az előző kettőt. Tudom, nem életbevágó kérdés, de hátha valaki tudja a helyes választ...
Élmény látni, hogy egy kisgyerek hogy tud örülni az ilyen kincseknek. A héten nemcsak csamos kulcstartók, hanem a régen tervezett hűtőmágnesek is elkészültek. Fél óra múlva tele is volt a hűtőszekrényünk vele.
Már eltelt két hónap. El sem hiszem. Ennek örömére művészkedtünk itthon egy kicsit. Ilyen képek születtek, meg persze a szokásos sablon fotók, amilyeneket ilyenkor szoktak. Csak nem olyan jó minőségben...
Szerencsére nem végleg, csak egy körre... muszáj néha megjáratnia valakinek. (Ez most nem azt jelenti, hogy bárki viheti.) Volt egy olyan tervem, hogy én is megyek egy kört, de persze addigra megint elkezdett esni az eső, és én meg nem voltam elég elszánt.
A Szelíd motoros felvonulásról lemaradtunk, de volt egyéb érdekes program is ezen a hétvégén. És amit az Erzsébet ligetben láttam, az nagyon megtetszett. Szuper ötlet a használt motor- és autógumik újrahasznosítására. Még egy pár kép a galériában.
A hétvégén két buliról is lemaradtam. Az egyikről legalább meglátogattak páran, akikkel nagyon szerettem volna találkozni, a másikról pedig kaptam vásárfiát. Erre inni kell!
Ma, mikor meghozta a futár a múlt héten postára adott élezésre váró körömollóimat, megörültem, hogy nem valami szélhámosba futottam, és végre ismét le tudom vágni a körmöm. Aztán elgondolokodtam, hogy milyen jó, hogy mostanában bármit kitalálok, el tudom intézni úgy, hogy ki sem megyek a házból. Na jó, ez nem teljesen igaz, de azért nagy segítség két gyerek mellett ha bizonyos szolgáltatásokat itthonról is igénybe tudok venni. A múlt hónapban pl. azon aggódtam, hogy fogok eljutni fodrászhoz két gyerek mellet. Ebből a szempontból nem szerencsés a rövid haj, hiszen állandóan vágni kell. Aztán felvilágosítottak, hogy van olyan fodrász, aki házhoz jön. Na jó, de mennyiért? - gondoltam. Végül én lepődtem meg legjobban, hogy olcsóbb volt, mintha elmentem volna egy szalonba. Persze nem olyan konfortos... A nagytakarítás szintén kardinális kérdés: takarítani akkor van időm, amikor a gyerekek alszanak, de akkor meg inkább nem kapcsolom be a porszívót, nehogy felébredjenek, mert akkor vége a nyugalomnak. Ez is az a bizonyos huszonkettes csapdája. Jó megoldás egy takarítónő, aki kéthetente nekiesik a lakásnak, és Á-tól Z-ig letörölgeti a bútorokat, és megcsinálja, amire nekem esélyem sincs mostanában. A kajafutár szintén nagy találmány. Bár hosszútávon kissé egyhangú az ilyen házhozszállítós cégek kínálata, azért megnyugtató, hogy a család nem hal éhen akkor sem, amikor nem volt ideje főzni anyunak. Most újabb kalandra készülök. Állítólag bizonyos webáruházaban lehetőség van nagybevásárlásra, ami két gyerekkel szintén egy tortúra. Már utánaolvastam, és eddig arra jutottam, hogy bár úgy néz ki, mintha ez valami extra szolgáltatás lenne otthon unatkozó hülye picsáknak, valójában nem csak sokkal kényelmesebb, időtakarékosabb, hanem még olcsóbb módja is a shoppingolásnak. Ami visszatart, hogy jelenleg az egyetlen legális kikapcsolódásom az, ha elmegyek itthonról gyerek nélkül bevásárolni egy órácskára.
Basszus idén már nem lesz motoros idő??? Ilyen vízbe, sárba még kimenni sincs kedve az embernek. Azért szerencsére van, aki élvezi. És ahogy XV. Lajos mondá: Utánam az özönvíz.
Hiába, a vér nem válik vízzé. Nem is kérdés, hogy most kemények vagyunk, vagy kemények vagyunk? Szeptember végén pedig motoros találkozó is lesz.
Hozzávalók: egy férj, aki a kettlebellnek és az évtizedes sportnak (meg a remek kajáknak) köszönhetően Popeye-t meghazudtoló izmokkal rendelkezik, egy nagyon jó anyagú, szép színű ing, aminek a mérete nem lett tökéletes, de kár lene kidobni, egy kellőképpen kicsi gyerek, aki - bár alkatilag az apjára ütött - most még gyorsan lehet neki ruhát készíteni, egy fáradt, kialvatlan anyuka, aki ha már jelenleg nem motorozhat, megpróbál más kihívásokat keresni... És nagyjából ezzel mindent el is mondtam. Mikor kiderült, hogy az ajándékba kapott, márkás ing ujja túl szűk, a helyzet megmentésére az az ötletem született, hogy akkor vágjuk le! Viszont sajnáltam kidobni a megmaradt anyagot, és gondolkodni kezdtem, mire lehetne használni. Aztán ahogy a varrógép mellett rakosgattam a maradék textilt ide-oda, egyszercsak nadrág formát kezdett ölteni a dolog. Innen pedig már nem volt megállás: a szabás nagyjából egy háromszög forma eltávolításában ki is merült, és kellett még egy nem túl hosszú gatyagumi... Ezzel bizonyítást nyert a tétel, miszerint az anyag nem vész el, csak átalakul!
A technika csodálatos vívmányainak köszönhetően elég egy számítógép vagy egy okostelefon, és minden résztvevő személyesen jelen lehet, még ha a valóságban többszáz kilométerre is van. A héten túramegbeszélés volt nálunk. A skypos kollégának még ropit is osztottunk, de az, hogy ehessen is belőle, technikailag még nincs tökéletesen megoldva.
Bármennyire is szeretem a szedret, és évek óta ragaszkodom hozzá, tiltakoztam a kivágása ellen, most jött el az idő, amikor alaposan átgondoltam a helyzetet és beleegyeztem... Mondjuk amilyen agresszív egy növény ez, simán kibújuk majd megint a gyökeréből, de egyenlőre az a terv, hogy a kert egy kevésbé frekventált helyére ültetünk hamarosan egy olyat, ami nem nő ekkorára, de van rajta annyi termés, hogy kielégítse a családi igényeket, viszont nem hordjuk be a lakásba a talpunkon a lehullott szedreket.
Ez a hét mindenféle motoros program nélkül zajlott számomra. Most más dolgom volt. A jó hír azt, hogy újabb motoros csajjal bővült a csapat.
Nemrég még egy messzi-messzi galaxison (akarommondani földrészen) élt, és bár hallottuk róla, hogy mostanában hazaköltözött, mégis meglepett a látogatása. Csöbi Gabi - miután körbetetoválta Amerikát és Európát - a héten dübörögve parkolt le a házunk előtt ezzel a klasszikus Harleyval.
Fő a biztonság. Hát még, ha bármikor eleredhet az eső, vagy netán az ember lába elé kerülhet egy csúszós pocsolya. Az, hogy a sisak fordítva van, és nem látunk ki belőle nem probléma...
