"Az író dolga, hogy meséljen, de igazat írni ne féljen..." - Nyerges Attila - Ismerős Arcok
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Emlékeimben él még, hogy annak idején, mikor síelni "jártunk" Szlovéniába, mindig január hatrmadik hetében mentünk, mert már akkor az volt a megfigyelés, hogy január harmadik hete a leghidegebb téli nap. :D

    [​IMG]

    Arra már nem emlékszem, idén hány fok volt, de az tuti, hogy megint esett egy kis hó, aminek télen mindig örülünk. Csak mióta iskolások a gyerekek, nem megyünk síelni. Mondjuk nem csak azért. Ha jól emlékszem, ezen a héten kezdődött a sulis vírusokkal vívott idei első küzdelmünk is.
    Szegecs és Vidék kedveli ezt.
  2. Jó hosszú volt a téli szünet a gyerekeknek - és a férjem is szabadságot vett ki - úgyhogy ezen a hétvégén le tudtunk menni a nyaralóba.

    [​IMG]

    Mostanában nagyon ritkán jutunk le, és mivel még közel sincs a nyár, de tél meg nem igazán volt, egy kis semmittevésre jók voltunk.
    Szegecs és Vidék kedveli ezt.
  3. A karácsonyi ésé szilveszteri őrület után egy kicsit kikapcsolódtunk, és meglátogattuk a sógorékat. Gyönyörű helyen laknak, így túráztunk is egy rövidet.

    [​IMG]

    Egyéként voltunk a pécsi állatkertben és még fürdőbe is eljutottunk a három nap alatt. Még több ilyet szeretnék ebben az évben!
    Szegecs és Vidék kedveli ezt.
  4. Ezen a héten a legnagyobb hírértéke annak volt, hogy leesett a hó. Télen mi mindig örülünk a hónak, de hóember ezúttal nem készült, mert ahhoz kevés volt.
    [​IMG]
    [​IMG]
    Vidék kedveli ezt.
  5. Egyébként nem szoktam macskakiállításra járni. Illetve egyszer már voltam,akkor még valami díjat is kaptunk a házi cicámmal.

    [​IMG]

    Most elsősorban azért mentem, hogy találkozhassak Sylviával, aki a szlovák MotoZem motorosbolt magyar munkatársa. Budapesttől kicsit messze van Pozsony, hogy csak úgy odaugorjuk egy kis karácsonyi meglepetés miatt, de most, hogy a Camponávan állította ki épp a cicáit, hát persze, hogy megnéztük őket. A gyerekek is élvezték.
    Vidék és Szegecs kedveli ezt.
  6. Decemberben nem jellemző, hogy a motorkereskedők motoros nyílt napokat tartanának, az AdvesMoto mégis kihozta az elektromos motorjait az Auner üzletébe.

    [​IMG]

    Voltak, akik kipróbálták a motorokat, én ezt a lehetőséget inkább eltoltam egy sokkalmelegebb évszakra.
    Vidék kedveli ezt.
  7. Természetesen nem maradhatott ki az idei karácsonyi repertoárból a motoros mézeskalács, habár akármilyen formája van, mindig lelkes rajongókra talál a mézeskalács.

    [​IMG]

    Amúgy miért csak karácsonykor szoktuk csinálni?
    Vidék kedveli ezt.
  8. Nálunk töltöték a szilvesztert az unokatesók, így kint a mezőn töltöttük az éjfélt tüzijátékot nézve és gyerekpezsgővel durogtatva. Jó buli volt.

    [​IMG]
    Vidék és Szegecs kedveli ezt.
  9. [​IMG]
    Ez a hét a szülinapommal kezdődött. Nem volt nagy felhajtás, de azért kaptam egy nagy csokor virágot. Kisorsoltam a menetrögzítő kamerát a TikTok követők között, és ha még elég gyors vagy, ma még fel tudod használni a szülinapi kupont a CsamShop-ban.

    Aztán váratlanul csütörtökön látogatást tettünk a Parlamentben. Izgalmas téma az épített motorok (és autók) ügye, és úgy látszik, lett egy belső emberünk. Videó is készült róla, ha érdekel. Szerinted mi lenne a legjobb megoldás, hogy le tudjanak vizsgázni az átalakított motorok?

    Ez pedig a szülinapi csokrom:

    [​IMG]
    Szegecs kedveli ezt.
  10. [​IMG]

    Folyamatosan zajlanak a dolgok, azért is vagyok egy picit eltűnve. Nyár végén pl.szétköltöztek a gyerekek. A nagy fiam, aki már 11 éves (hihetetlen) felköltözött a padlásra, a lányom (9) pedig megkapta a gyerekszobát.

    Ez azzaljárt, hogy fel kellett újítani, úgyhogy volt festés, parkettázás és a bebútorozás még mindig tart. A baldachinos ágy az alapvető szükséglet szerintem, így ezen a hétenaz is elkészült a megrendelő kívánságára.
    Szegecs kedveli ezt.
  11. [​IMG]

    Csömörre, a művházba járunk néptáncra a kislányommal, és ott mindig vannak képzőművészeti kiállítások is. Gondolom helyi művészeknek adnak lehetőséget a megjeleésre.

    Igazából kutyafuttában néztem csakvégig ezeket a mindenféle alkatrészekből készűlt szobrokat, így azt meg sem néztem, ki készítette őket. Viszont amikor megláttam ezt a kutyát, akinek hajtókarokból és dugattyúkból vannak a lábai, nagyon röhögtem.

    Ez egy tacsi, ez szerintem egyértelmű. Szerinted?
    Szegecs és Vickancs kedveli ezt.
  12. Hiába nem értek egyet azzal, hogy Magyarországon Halloweent kell ünnepelni, a gyerekek imádják.Főleg a sok csokit meg a cukorkát, amit ilyenkor össze lehet gyűjteni.

    [​IMG]

    Na meg persze a beöltözés is bejön nekik, főleg, hogy jó ijesztő jelmezeket találnak ki maguknak. Szóval idén is voltunk csokit gyűjteni.
    Szegecs és Vickancs kedveli ezt.
  13. A hétvégén meglátogatott minket ey régi motoros ismerős, aki már régóta nem motorozott, a motorját is eladta. Aztán most váratlanul ezzel a motorral állított be.

    [​IMG]

    Persze, hogy fel kellett ülnöm rá, mert a férjem szerint túl magas... szerintem tök alacsony... na mindegy.

    A képet a férjem csinálta. Vigyáz a személyiségi jogainkra. :D
    Vickancs kedveli ezt.
  14. Most, hogy már nincs az a fenennagy kánikula odakint, és időnként már a fűtést is beindítota a termosztát, újra képbekerült a sütő is. Már nem baj, ha egy kicsit befűtjük vele a konyhát.

    [​IMG]

    Természezesen a kedvenc a pizza nálunk is - ahogy szerintem sok gyerekes családnál ugyanez van - úgyhogy a rendelés helyett a sütést választottam. Második alkalommal már pizzaprofesszornak kiáltottak ki, szóval vagy tényleg ilyen jólsikerült vagy már nagyon éhesek voltak.


    Csak hogy legyen valami értelme is a posztnak, a tésztához ezt a receptet használtam:

    Pizza Tészta

    3 dl meleg víz
    500 g liszt (fele sima fele rétes)
    1 csomag szárított élesztő
    kb. 1 dl olaj,
    só (bors, oregano) ízlés szerint

    Ezeket össze kell gyúrni, kicsit hagyni megkelni, és mehet a menet. Én az élesztőt kicsit hagytam felfutni a meleg vízben, amit a lisztre öntöttem, így szerintem jobban megkel a tészta.

    Na én ebből dupla adagot csináltam, és abból 3 tepsinyi pizza jött ki olyan 1 cm vastag tésztával.
  15. Szórakozni voltunk ezen a hétvégén. A Belvárosban, a Bazilikával szemben térfoglaló fesztivált szervezett a Levegő Munkacsoport.

    [​IMG]

    A lezárt Révay közben felállított színpadon változatos előadások, koncertek voltak egész nap. Itt lépett fel a Blues Bolhák zenekar is, ahova immár második alkalommal a férjemet is meghívták szájharmónikázni.

    Hát persze, hogy ott volt a helyünk, mentünk rajongótábornak. De nem is volt rá szükség, mert rengeteg túrista megállt meghalgatni őket. Jó kis buli volt.
    Szegecs és Vickancs kedveli ezt.