Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Egy számomra kemény túra
    Történt, hogy a múlt hónap legutólsó napján felkerekedtünk, és átruccantunk a határon túlra négy napra, hogy Ausztria egy részét bemotorozzuk. Végig nagyon jó időt fogtunk ki, és számomra igazán erőpróba volt. Első nap az utunk Wenigzell-ig vezetett, ahol egy kimondottan motoros panzióba kvártélyoztuk be magunkat. A tulajdonos (Franz) is motoros, a garázsban 20 motor fér el, és van ott mindenféle jó, ami csak a motorok ápolásához szükséges. Másnap kis falukon keresztül elmotoroztunk Graz-ba. Olyan hegyi utakon mentünk, hogy a harmadik motornak (ami egy DragStar) felmelegedett a hátsó fékje, így többször megálltunk, hogy tudjon hűlni. Graz nagyon szép és nagy város, bőven van mit látni, bár nem végeztünk egy nap alatt a látnivalókkal. A harmadik napon Mariazell volt az uticél, ami szintén gyönyörű volt. Valahogy mi eddig mindig télen voltunk ott, és egész más volt most, mint karácsony tájékán. Na és az odavezető út, hát az valami csoda. Volt olyan, hogy teljesen vissza kellett kanyarodni az úttal, olyan hajtűkanyarok voltak. Napi 2-300 km-t mentünk, de ezeken az utakon elég is volt, és elég fárasztó is. Negyedik napon már lejárt a szabadság, így hazafelé vettük az irányt. Nekem ez a motorostúra fantasztikus volt, és megbeszéltünk, hogy minden évben elmegyünk legalább egy ilyen túrára.
  2. Múlt vasárnapi programként megcéloztuk Komáromban a Monostori Erődöt, ami Érdről egy igen kellemes túrának igérkezett. Ahogy odaérkeztünk, összetelálkoztunk ismeretlenül egy nagyobb motoros társasággal. Szerencsére a motorosok összetartanak, ezért természetes volt, hogy csatlakozhatunk hozzájuk.

    Ők leszerveztek egy vezetőt az erődben. Nekem nagy élmény volt, hogy motorral beállhattunk az erőd területére, nem kellett a kicsit távolabb levő parkolóban hagyni a járműveinket. Olyan érzés volt, mintha lóháton vágtattam volna be egy várba, mindenki rajtam nevetett, mert ennek én hangot is adtam.

    A vezetőnk egy fantasztikus tudású emberke volt, igen meg kellett erőltetnie a hangszálait, hogy több, mint hatvan felnőtt, bolondozós embert túlkiabáljon. Az istállóban kezdtük az erőd bejárását, ahol kétszáznál is több márvány itató volt a 19. század végén, de mivel a második világháború után az oroszok lőszerraktárnak használták, csak 12 maradt épen. (Szörnyű pusztítás!!!)

    A legénységi szálláson 25 katona aludt egy szobában, míg a tiszteknek külön szoba jutott. Hosszú folyosókon (200 méter) kavartuk a port, néha félhomályban, néha koromsötétben. Külön kérésre nem kapcsolta fel senki az elemlámpáit a sötét szakaszon, el lehet képzelni, hogy mi volt ott, milyen poénok kaptak szárnyra.

    Itt található a világ egyetlen (volt) elméleti lövészeti kiképzőközpontja. Beengedtek minket a katonai múzeumba, ahol meghallva a varázsszót, miszerint mindent megfoghatunk, felpróbálhatunk, egymás kezéből szedtük ki a puskákat, sapkákat, feküdtünk az ágyakra, mint a gyerekek.

    Átnéztünk a szlovák oldalra is négyemelet magasságból, csodálatos a kilátás. Szabadtéri harckocsikiállítást is megcsodáltuk, majd a kenyérmúzeumot. Mindez több, mint két órás program volt az erődben. Mielőtt a vezető elbúcsúzott volna tőlünk, közölte, hogy a pénztárban találunk cipő illetve ruhakefét, hogy le tudjuk portalanítani magunkat. (Nekem ez nagyon tetszett!!!)

    A csapattól elbúcsúzva találtunk egy szuper török éttermet Komáromban, amit csak ajánlani tudunk mindenkinek. Ezután élvezet volt motorra ülni, és szép kényelmesen hazamotorozni abban a szép időben.

    Egy kicsit gondolkodóba estem! Nem volt egyetlen gyerek sem a minket befogadó társaságban, és egyetlen női motoros sem. Nem tudom elképzelni, hogy a férjem és én elmenjünk motorozni, túrázni, s a lányunk otthon ül a nagymamával. Én nagyon szeretek motorozni, új dolgokat látni, és örülök, hogy ezt a családommal csinálhatom.

    Tehát még mindig kevés a női motoros!!!