MoncA blogja

Akik titokban abban bíztak, hogy nem lesz több fürdőváros, nem lesz több "Lázně", azok óriásit tévedtek!

Azok pedig, akik tűkön ülve várták az újabb adagot, a következő képek láttán biztosan kedvet kapnak egy fürdőváros-túrához.

Ha akarnám se tudnám letagadni, hogy Mariánské Lázně-val kapcsolatban az 1889-ben, neobarokk stílusban épült Lázeňská Kolonáda (Hlavní kolonáda) hozott oly izgalomba, ami arra sarkallt, hogy véletlenül se hagyjam ki az útvonaltervből.

Délután 5-kor az oszlopsor déli végén álló méretes szökőkút bődületes hangerővel játszott el egy komolyzenei darabot. A muzsika végeztével pedig a közönség hatalmas ovációban tört ki. Sosem értettem az ilyesfajta közösségi élmény lényegét, de azért örültem, hogy legalább a vége előtt még sikerült elcsípnem a produkciót. Mindenesetre én nem tapsoltam, gondoltam, a szökőkútnak úgyis mindegy.

A szomszédos park egyik szegletében áll egy kis Chopin-sarok, ami számomra legalább annyira kihagyhatatlan volt, mint a Mester szülőháza Żelazowa Wola-ban (https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=136605914753308&__tn__=-UC-R)

Kolonáda-ból sosem elég, ezért motorra pattanva még elgurultam egy sportpálya szomszédságában álló másik oszlopcsarnokhoz is. A férfiak szeretnek gömbölyű dolgokat fogdosni, azokkal játszani, ezért nem volt nehéz lencsevégre kapnom, amint két csapatba verődve épp golyókat hajigálnak az épület mellett. Én nem találtam annyira izgalmasnak, de ők nagyon élvezték.

További képek:
https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=161042708976295&__tn__=-UC-R

Františkovy Lázně-t a sétálóutca pálmafa "ültetvénye" miatt kerestem fel. Abból a szempontból ez a település sem turistabarát, hogy rengeteg helyre kitették a behajtani tilos táblát, így csak egy jó nagy kerülővel találtam rá az ideális parkolóhelyemre a sétálóutcával közvetlenül párhuzamos úton.

Ide sem csóringerek járnak két gombóc fagyiért, ami meg is látszott az épületeken, közterületeken, szép rendezett és tiszta volt minden.

Valami mégis idegesített egy kicsit. Kellett egy félóra, mire leesett, hogy itt minden sárga. Némileg feledtette velem ezt a színsokkot, amikor rátaláltam egy kis pavilonra, ahol természetes szénsavas gyógyvíz csordogált egy ivókútból. Már az épületbe lépve erős, rothadt csatornaszag ütötte meg az orrom, de a többi turista olyan elismerősen bólogatott a vízkóstolást követően, hogy én is vettem egy mély levegőt és beleittam. A belem is majd kifordult, az íze pont olyan volt, mint a szaga és a barna színe.

További képek:
https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=160977775649455&__tn__=-UC-R

Azt szeretem a történelmi cseh kisvárosokban, hogy lényegében minden látnivaló egy kis központi helyen tömörül.

Bečov nad Teplou-ban sincs ez másként. A főtéren található egyik régi épület 2.(!) emeletén kapott helyet egy igazán remek veterán motor- és bringakiállítás. Hogy miért jobb a motoroknak a legfelső szinten, azt nem tudom, simán helyet cserélhetett volna az egy szinttel lejjebb lévő, totális érdektelenséggel küzdő játékkiállítással.

A főtér másik végében pedig egy várkastély zárja a sort, ami errefelé nem megy csodaszámba, majd minden településen áll valamiféle úri palota.

A múzeum szemmel láthatóan helyhiánnyal küzd, néhol elég szerencsétlen módon zsúfolták össze a masinákat, ettől függetlenül kihozták a helyből, amit lehet.

Remélem, minden veterán-őrült talál magának olyan darabot, ami megdobogtatja a szívét!

További képek:
https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=160610855686147&__tn__=-UC-R

Loket városkára úgy bukkantam rá, hogy megláttam róla egy panorámafotót, amin a vár és az Ohře folyón átívelő híd látható. A folyó itt éles kanyart vesz, ezért fentről nézve olyan, mintha egy félszigeten terülne el a település.

A várral szemközti oldalon egy szabadtéri színpad is üzemel. El tudom képzelni micsoda látvány lehet itt bármilyen előadás várral a háttérben.

Nekem sosem volt bakancslistám, amúgy is elég idióta kifejezésnek tartom, ráadásul a mi esetünkben inkább gumilistaként kéne emlegetni. Viszont tény, hogy mióta hallottam Karlovy Vary-ról, azóta nem tudom kiverni a fejemből, hogy egyszer mindenképpen el kéne ide jönni. Most végre összejött a dolog.

Életemben nem jártam még Monaco-ban, de amint leereszkedtem a Goethe-kilátó (1. kép) magaslatáról a Grandhotel Pupp parkolójába, egyből úgy éreztem magam, mint egy milliárdos a kaszinóvárosban, bár én előző este szalámis szendvicset falatoztam kaviár helyett.

A városban történt némi forgalmirend-változás, ezért tanácstalanul álltam a Divadelní-Moravská találkozásánál, amikor odalépett hozzám egy srác és érdeklődve kérdezte, hogy hotelvendég vagyok-e. Szerintem akkor átengedtek volna a hídon. Édes pofa, azt hitte, hogy csóringernek álcázott milliomos vagyok. Állati jófejsége mit sem lankadt, rögtön kerített nekem egy kis parkolóhelyet, azt mondta, ha max. 1 órát maradok és be tudok seggelni a két kocsi között, akkor ingyen van a parkolás. Hát hogy a viharba ne tudtam volna betolatni?! (3. kép) Főleg, hogy a megspórolt parkolási díjból még egy csomó szalámis szendvics kijön.

Jobban nem is alakulhatott volna, mivel eredetileg csak pár dolgot kerestem volna fel, így meg kénytelen voltam 1 órán át gyalogolni és nézelődni. A szám is tátva maradt, ebben a városban a lóvéra is van pénz.

Miután végeztem a lenti csodákkal, felmotoroztam a völgyet határoló mindkét hegyre. Ott szembesültem vele, hogy az egész településen halomszám sorakoznak az igazi nagy, századfordulós, többszintes villák, paloták.

Elmondani nem tudom, mennyire tetszett a város.

További képek:
https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=160429289037637&__tn__=-UC-R

Reggel összedobtam egy útvonalvázlatot, amit csak nagyvonalakban követtem. Amint megláttam az útmenti jópofaságokat, egyből elkezdtem improvizálni. Várpalotát elhagyva a Tési-fennsík irányába, főként jobb kéz felől állati klassz "level 1-2" szintnek megfelelő terep fogadja az arra fogékony motorosokat. Még valami kilátó-félét is megpillantottam, de csak visszaúton vettem észre, hogy még az út elején kitáblázták az útirányt és bizony arra kellett volna még mennem egy kicsit, ahonnan már visszafelé tartottam.

Csodás aszfaltozott erdészeti utakat találtam egyébként, ahová szépen kipakolták a "saját felelősségre" táblákat, valamint a 30-as korlátozást. Nem is vágytam sokkal többel menni, átadtam magam a látványnak és az illatoknak.

Mielőtt hazaértem volna, már 48 ezret mutatott a számláló, már csak a járdára kellett felugratnom, hogy elfoglaljam a parkolóhelyem, erre nem átváltott 48.001-re?!

Pontosan úgy történt, ahogy a toronyból körbenézve számítani lehetett rá: beindult egy harmatgyenge áztató esőzés, mire elértem az Autokemp - koupaliště Prunéřov recepcióját, ami egyúttal vendéglőként és kocsmaként is funkcionált.

Itt éreztem először és utoljára a túra során, hogy nő vagyok (jah nem, volt még egy eset, de ott inkább szöszi voltam, mint nő): óriási sikerem volt a padoknál ücsörgő kapatos férfiak körében. Annyira kacsingattak, hogy azt is hihettem volna, hogy csak kiszáradt a szemük a sok motorozástól, de sehol nem láttam motorokat az enyémen kívül. Bömböltek a magnóból a különféle régi cseh muzsikák, egyből fel is kaptam a fejem, amint megszólalt az általam is igen kedvelt "Jožin z bažin".

https://youtu.be/X1oe1Fnz8eA

Már majdnem elkezdtem volna táncolni, de eszembe jutott, hogy előbb le kéne zsíroznom valami faházat. Nagyon nem örültem neki, mikor azt mondta a hatalmasra nőtt cseh recós -, aki egyúttal a pultos is volt -, hogy az összes kisház fullon van. Szerintem nem látta át a helyzet komolyságát, ezért tudatosítottam benne, hogy épp esik az eső, és rohadtul nem szeretném az éjszakát sátorban tölteni. Alaposabban átnézve a füzetét, végül rátalált az üresen álló 6-os számú vityillóra, majd mintha valami extráról lett volna szó, jelentőségteljesen közölte, hogy ágynemű is van ám a házban.

Akkor jöttem csak rá, hogy ez miért volt ennyire fontos kelléke a bunginak: hát hogy elterelje a figyelmem arról az aprócskának nem nevezhető tényről, miszerint a gépészet minden válfaja viszont hiányzik a bungalóból. Nevezetesen se klotyó, se zuhany, de még egy nyamvadt csaptelep sem volt.

Visszacsattogtam a recóra és hibátlan cseh akcentussal rákérdeztem: oszt' a "vece" (WC) hun van? Természetesen a telek másik végében volt a zuhanyzóval egyetemben.

Volt pár 12-13 éves forma kissrác is, ők pedig szép sorban leültek a kéróm tornácán lévő padra, talán én voltam a szemükben a menő külföldi motoros néni, akinek a bérelt padján ülni is sokkal menőbb, mint anyuén és apuén.

A hétfői szerviz 48 ezréig fennmaradó 783 km-t kell okosan beosztanom ezen a hétvégén, melyből ma 508 km-t nyomtam. Hujujj, alig maradt holnapra. Sebaj!

Épp ezért nem is nagyon cikáztam a Zemplénben, épp csak érintőlegesen szeltem át a déli vonulatát. Tokajban kezdtem, ahol szerintem valami utcazenei fesztivál lehet, mert cirka 200 méterenként egy-egy kutyaütő banda nyomta a "blues"-t, de olyan fülsértően, hogy a zene fellegvárában -, ami egyúttal a szülővárosom is - Szekszárdon már rég megdobálták volna őket mondjuk szőlővel. Azért szőlővel, mert abból ott sok van és már a szüret is elindult, tehát minden szekszárdi retiküljében vannak szőlőfürtök.

Egy életem egy halálom alapon Erdőbényénél vetettem be magam az erdőbe. Emlékeim szerint itt két éve még olyan volt az út, mint a pusztulat, én meg egy kis kalandra vágytam. Nagy meglepetésre viszont a baskói elágazónál egy kb. 10-20 méteres szakaszt leszámítva vadiúj az aszfalt végig. Döntögetni ugyan nem nagyon lehet, mert szinte minden kanyarban temérdek a törmelék, de ha egyszer végre letakarítják, közkedvelt motoros útvonal válhat belőle. (Lefotóztam belőle egy kanyarrészletet...)

Felértem a most-i Hněvín kastélyhoz egy kis hegyi tekergőzést követően. Kissé meglepett, hogy se kasszát, se őrt nem láttam semerre, de az épület falain belül lévő ivóterasz azért tele volt emberekkel.

Terveim szerint csak körbefotóztam volna a kastélyt, de miután a torony bejáratánál sem állta utam senki, ezért fogtam magam és a vízimalomnál leamortizált lábaimmal egészen a torony tetejéig küzdöttem magam.

Jó messzire el lehetett volna látni, de a sötétszürke felhőpamacsokból több helyen szakadt az eső, úgyhogy már volt egy olyan sejtésem, hogy ebből az aznap esti sátrazás helyett bungaló lesz.

Volt egy pozitív hozadéka is ennek a programnak, belefutottam olyan visszafordítóba, ami simán ráver a Stelvio kanyaraira. Nem mintha nem tudtam volna enélkül is, hogy egy löszszurdikokban szocializálódott nőnek ez semmilyen szinten nem lehet kihívás technikailag (utolsó kép - google maps fotó).

További képek:
https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=160297725717460&__tn__=-UC-R

Úton Most-ba...

Igazság szerint nem Most-ba igyekeztem először, hanem Ústí nad Labem-be, hogy Střekov várának teraszáról lefotózzam az Elbát és annak épp a vár alatt húzódó gátját, ám a várkapu zárva volt, így csak ezt a bénácska képet lőttem a parkolóból (utolsó kép).

A vízimalmot (Dolský mlýn 50.848774, 14.347437) két turista úton lehet megközelíteni. Elsőként arra gondoltam, hogy az "R2D2-kilátó" településéről induló mellékúton átgurulok a szomszédos zsákfaluba, Kamenická Stráň-ba, onnan még kb. 1 km-t kellett volna gyalogolni. Viszont még mindig zsongott a fejemben a természetvédelmi területek megszentségtelenítésének (de szép szó) díjtétele, ezért inkább az első tiltótáblánál vettem egy 180 fokos fordulatot és 17 km-es kerülővel északról támadtam meg a látnivalót.

Egy félreeső senkiföldjén rúgtam ki a sztendert, ennek ellenére fél percen belül ott termett egy parkolóőr, és nyomban legombolt rólam 30 koronát. Gondoltam, hogy valami helyi "trükkös tolvaj" lehet, de még blokkot is adott.

Kezdetben nem bántam, hogy végül ezt az útvonalat választottam, mert térkép alapján lényegesen rövidebb gyalogúton lehet elérni a malmot, de azt már nem sejtettem, hogy olyan hasadékban kell leereszkednem a Kamenice-patak medréig, hogy a nem létező combizmaim is bedurrannak.

Eleinte még csak gyökerek bukkantak fel, aztán az egyre inkább izgalmassá váló terepen megjelentek a találomra lerakott kőlépcsők, aztán végül már azok is eltűntek, én meg úgy ugráltam lefelé kőről kőre, gyökérről gyökérre, mint egy zerge, csak nem annyira elegánsan.

Leérve konstatáltam, hogy rendben van, hogy leértem, de ötletem nem volt, hogy fogok visszamászni remegő lábakkal. A visszaút talán félóra is lehetett, bár nem néztem, kb. 5 méterenként álltam meg, nehogy elragadjon az infarktus életem derekán.

Visszaérve a motorhoz már csak arra maradt energiám, hogy kiterüljek a füvön, mint egy béka, amin átment egy úthenger. Világomat nem tudva ejtőztem vagy negyed órát. Másnap estig még a hátsó fék lenyomása is csak remegő lábbal ment.

További képek:

https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=160256835721549&__tn__=-UC-R

Úton az erdei vízimalom felé...

48 ezres szerviz - Honda Szallerbeck

Tegnap elkészültek a szervizeléssel: megtörtént az olaj és szűrőcsere, légszűrőcsere, új gyertyák is kerültek a régiek helyére, a szelepeken állítólag nem kellett állítani.

Édes kis drágáim kérés nélkül lefestették a lepattogzott csomagtartó konzoljaimat. A motor átvételekor feltett költői kérdésemre pedig -, miszerint "ugye milyen szép?!" - egyből jött is a válasz Matyitól - "most már!" -, erősen utalva rá, hogy nem magától mosódott le, amíg nélkülöznöm kellett Bobiét.

Láncot és lánckereket is szerettek volna cserélni, de úgy pörög ki a zsebemből a zseton a motorozásra, mintha a ráfordított lóvé soha nem is lett volna nálam, így a lánccserét majd Gerő Gyuri ejti meg alkalmasint.

Éljen a Rebel, na meg persze a Szallerbeck!

Gondoltam, eddig jól teljesítek abban, hogyan ússzam meg a sok terepgyaloglást, ezért az általam csak R2D2-kilátónak nevezett építményhez is már jó előre kiszemeltem magamnak egy motoros felhajtási lehetőséget egy olyan útvonalon, ahol megint csak lehagyták a tiltótáblákat. 50.844044, 14.301042

Egész szépen fel is gurultam, már csak 300 méter lett volna hátra, mikor egy őszes hajú úr a kisfiával lefelé jövet a hegyoldalról figyelmeztetett, hogy bizony tilosban járok, mert ez egy természetvédelmi terület.

Mondtam neki, hogy semmiféle erre utaló jelzést, táblát nem láttam kitéve azon az útvonalon, amin végighajtottam. Ezt meg is erősítette, mondván tényleg nincs kitáblázva, de állítólag ezt itt a helyiek mind tudják. Ezért szem előtt tartva az igazán kedvesen tolmácsolt jótanácsot, illetve a büntetési bírság nagyságát, inkább visszagurultam az általa javasolt pontig. Onnan sűrű lihegések közepette megkezdtem a "hegymászást".

Az utolsó képen látható az a hely, ahonnan visszafordultam a motorral.

A reggeli kávé után Cseh-Svájc felé vettem az irányt. Elsőként egy kápolnába botlottam, melynek eredeti földútja két ősfás sor között vezetett fel.

Továbbhaladva egy rommá tört és kiégett útszéli autó emlékeztetett rá, mily múlandó is az élet.

A következő képeken tessetek szépen figyelni az útfelületeket!

Mindenféle "nóném" alsórendű utakon haladva sem találtam fogást a minőséget illetően. Erről anno írtam már a dél-cseh túráimmal kapcsolatban, de most megtapasztalhattam, hogy igazából tök mindegy, hogy Csehország mely részén gurulok, a cseh utak bizony már rávernek az osztrák flaszterre is (erről majd egyébként külön is írok egy bejegyzést).

Szóval megérkeztem a természetföldrajzi látnivalóim leggrandiózusabb helyszínére, a Pravčická brána azon pontjához, ahonnan már csak gyalogosan lehet felmenni a méltán ismert Falkennest épületig, valamint a sziklahídig. Innen sem lett volna piti a gyalogtúra, de minden szinten tiltott a túraút kezdetének környékén a megállás, így a hivatalos parkolótól közel 3,5 km-t kellett volna nyomni hegymenetben, teljes menetfelszerelésben, hátizsákkal.

Még így is sokat vacilláltam, hogy mi legyen. Az időbe belefért volna, de mivel a parkoló már délelőtt fullon volt, le is zárták, az ennek megfelelő emberáradat meg csak úgy hömpölygött felfelé (én meg ugye utálom a tömeget, meg persze a durva gyalogos emelkedőket is), ezért szomorú szívvel, de búcsút intettem a legfőbb programomnak.

Igen, tudom, puhány vagyok!

Nem fogom annyiban hagyni a dolgot, egyszer mindenképpen visszatérek.