Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, tőlem néha meg szokták kérdezni, hogy mennyire tudok motorozni, hogy simán bevállalok külföldi túrákat egyedül.

    A másokhoz viszonyított tudásomat elég nehezen tudnám belőni, mert ismerek olyanokat, akik túlbecsülik a rutinjukat, és olyanokat is, akik alulértékelik a tudásukat.

    Nagy szerencsém egyébként, hogy nőként továbbra sem érzem úgy, hogy nekem bizonyítanom kéne az utakon. Ritka kivételtől eltekintve mi nők eleve úgy vagyunk kódolva, hogy biztonságra törekszünk, így megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy ne akarjuk magunkból minden közlekedési helyzetben kihozni a maximumot – már ami a figurázást illeti.

    Az abszolút tudásomat már pontosabban meg tudom határozni, ami mások számára viszont eléggé kettős képet mutathat kívülállóként, ugyanis a megingathatatlan vezérelvem szerint tudatosan soha nem megyek bele olyan helyzetbe, ami másra vagy akár rám nézve balul sülhet el (na jó, utóbbira volt már példa). Egyébként én nagyjából ebben látom a férfiak és nők közti vezetési stílus- és tudásbeli különbséget. Nevezetesen: a férfiak alapvetően vakmerőbben mennek bele manőverekbe, akkor is, ha nincs meg a rutinjuk, míg a nők az állatkodást feláldozzák a biztonság oltárán. Aztán persze az sem szerencsés, ha valaki azért visszafogott, mert olyannyira bizonytalan a járművén, hogy a közlekedés többi résztvevőjének jelenléte is már kisebb stresszforrás a számára.

    De ne dumáljak már ennyit mellé!

    Szóval, én magamat magabiztos vezetőnek tartom, ami nem azt jelenti, hogy én vagyok az utak koronázatlan királynője, hanem egyszerűen csak tisztában vagyok a tudásommal (az erősségeimmel és gyengeségeimmel is), ismerem a motorom és fizika óráról sem hiányoztam. Ez kívülről nézve kb. annyiban ölt testet, hogy pár hónapja az egyik benzinkúton egy motoros „szaktárs” azt mondta: látott már engem párszor erre-arra, nagyon ritka jelenség, hogy valaki ennyire eggyé válik a motorjával.

    Ebből most nem kell nagy dolgokra gondolni, mert nekem is vannak olyan napjaim, amikor egyszerűen nem úgy irányítom a gépet, mint szeretném, sőt évente kb. kétszer minősíthetetlenül szarnak ítélem az általam nyújtott produkciót. Mindezek mellett nyilván velem is előfordul, hogy kettes helyett üreset váltok (ez Murphy törvénye szerint mindig akkor fordul elő, mikor legalább ötvenen látják a mutatványt), aztán havonta legalább egyszer kint hagyom az indexet (ezt meg persze csak olyan esetekben, amikor a kijelzőre süt a nap, így esélyem sincs, hogy egyből észrevegyem), valamint évente két-háromszor lefulladok (szigorúan kínos helyzetekben)

    További gyengeségeim - bár ezeket inkább a biztonsági játéknak tudom be:

    - A motort közel sem döntöm be annyira, mint férfitársaim. Gumicsere után hordalékmentes és hibátlan úton még igen, de elég sokat megyek és alapvetően engem nem vonzanak a szerpentinek (bár nagyon szeretem őket), így relatíve hamar elkezdenek kockásodni az abroncsaim, onnantól már nem reszkírozom a vagánykodást.

    - Nagyon erősen visszaüt a vezetési stílusomra, ha időjárási front van, vagy bármi más miatt csak egy kicsit is rosszabbul érzem magam. Ezért pl. nálam az nem játszik, mint sok motorosnál, ha bánatos vagyok, vagy felbosszantottak, akkor a motoron majd jó lesz. Nem. Nekem nem lesz jó, dekoncentrált leszek, így egy bizonyos fizikai/lelki szinten túl nem ülök motorra. (Egyszer hágtam át ezt a saját magam által hozott szabályt, hajszálon múlt a frontális ütközés.)

    Saját megítélésem szerint a legfőbb erősségeim:

    - Sosem megszokásból vezetek, emiatt az átlagnál lényegesen jobban elemzem a közlekedési szitukat. Vannak általam kedvelt útszakaszok, de mindig igyekszem újabb utakat felfedezni, tehát hozzászoktam, hogy a figyelmem nem lankadhat.

    - Mindenféle terepviszonyon van tapasztalatom, tehát nem okoz gondot, ha le kell gurulnom az aszfaltról. Ezt sem kell túlgondolkodni: a fóti homokbányában nyilván elvéreznék, de egyébként bármilyen terepre, amit a motorom felépítése és az aszfaltgumi enged, simán bemegyek és ki is hozom a gépet, akár fullra megpakolva is, természetesen a saját magam által minden szempontból biztonságosnak ítélt tempóban.

    - Semmilyen szinten nincs bennem félelem, amikor motorra ülök. Tisztában vagyok vele, hogy talán haza sem érek a gurulás után, de úgy gondolom, hogy aki ezt az örömforrást választja, annak nem csak számolnia kell ezzel, de lélekben is el kell fogadnia ezt a lehetséges végkimenetelt. Aki egy kicsit is ráparázik erre, az nem fog tudni lereagálni egy vészhelyzetet.

    - Sosem jártam még tréningen, de eddig mindig hibátlanul mentettem, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

    - Sosem bízom el magam, én nem hiszek a motoros védőangyalos mesékben: csak a tudás és a nem tudás van, valamint a fatális véletlenek szerencsétlen összjátéka és az irgalmatlan nagy szerencse, illetve ezek kombinációja.

    Rólam nagyjából ennyi…

    Most pedig a bátrabbak szépen meséljék el, mit művelnek az utakon motorozás címén! [​IMG]

    DSCF1841.JPG
    NaNa, Szegecs és Vidék kedveli ezt.
  2. Megszültem végre a véglegeshez közelítő útvonalat nagy program-szelektálások árán. Aztán persze még ezen is lehet tovább finomítani, de szerintem az útvonalon már csak ott a helyszínen változtatok majd, mégpedig annak függvényében, hogy végül hány nap szabit tudok kivenni, illetve az időjárás mennyire kavar be. Tehát lényegében a bruttó tervezet látható a térképen.

    Kicsit meglepődtem, mert a látnivalók sok esetben eléggé egysíkúak (templomok minden mennyiségben, egykori erődök maradványai, valamint 2-3 helyiséges kis falusi múzeumok viszik a pálmát), de találtam pár egészen különleges, néhol már-már betegesnek mondható látnivalót is, amelyeket hál' Istennek még egy nordkappos túrabeszámolóban sem láttam. Úgyhogy nem lövöm le a poént. Meg aztán várjuk ki, hogy egyáltalán még látogathatóak-e ezek a helyszínek!

    Pap Gyuri volt szíves múltkor belinkelni azt a nordkapp-os cikksorozatot (olvassátok szépen el! http://www.kondortura.hu/.../nordkapp_expedicio_2018_1...), úgyhogy finnországi zárásként onnan merítettem a Bodom-tavat, hogy a partján sátrat verve kicsit oldjam a sorozatgyilkos-fóbiámat (feltéve, ha túlélem).

    Pécs Gabi is ellátott egy halom hasznos tudnivalóval, innen is csókolom a kis kezét.

    Pár napja pedig Geri on Tour-tól kaptam pár linket a finn szabadtéri szállások elhelyezkedésével kapcsolatban.

    No, a bruttó útvonal jelenlegi hossza 9.472 km, ami csak rövidülhet, mivel nem kívánok mindent megnézni. Jóból is megárt a sok, hát még a sok kirkko-ból, amit már itt a monitor előtt is nagyon unok.

    Tallinnból áthajózok Helsinkibe, onnan kelet felé veszem majd az irányt, pár cikkcakkot követően pedig meglódulok Nordkappra. Kicsit még bohóckodnék északon Senja-n és a Lofoten-szigeteken, majd Svédországon keresztül térnék vissza Finnországba, hogy az öreg szakállas lappföldi falujából nagyjából középtájt lezúzzak dél felé, ahol szintén összevissza bolyongva járnám be az ország melegebb szegletét. Aztán Helsinkiből vissza ugyanazon az útvonalon.

    Eléggé fázós vagyok és az esővédelmet is véresen komolyan kell vennem ezúttal, mert a hideg és eső kombónál kevés rohadtabb dolog van a világon - talán csak a szeretet hiánya, vagy amikor üres a hűtőm (de nem feltétlen ebben a sorrendben).

    A szállást alapvetően sátorban tervezem, de fenntartom magamnak a jogot, hogy a nehéz napokon - amiből egy nő életében aztán többféle is van persze, és higgyétek el, egyik sem jobb a másiknál - fedett helyen húzzam meg magam.

    Lóvéban nem tudom, mennyire fogok elszállni. A mások által publikált összegek 350-800 ezer forint között mozognak. Ennek megfelelően pl. ma a tegnapról maradt főtt könyökidom tésztát (szarvacska) turbóztam fel egy kis tojással, így lett belőle "tojásos nokedli". Kb. ezekről beszéltem, amikor az előadásom elején azt állítottam, hogy bizony ki lehet gazdálkodni egy túra költségvetését.

    Nordkapp koncepció útvonal.jpg
    Vidék, Szegecs és NaNa kedveli ezt.
  3. MoncA: Túra végén kurta móka

    Vírusmintát egyik sem ad,
    Teletöltik tankjaikat,
    Végét vetik az élménynek
    S hazamennek a kemények.

    vDSCF1365v2.jpg
    Szegecs kedveli ezt.
  4. Olasz matricánk nem volt, így Brennerig főúton haladtunk végig, majd a határon egy rövid ejtőzést követően átállítottam a navit pályahasználatra, hogy kicsit haladjunk is már.

    Ausztria közel sem áll olyan jól kempingek terén, mint Csehország, ezért nagyon át kellett gondolni, hol töltsük el az utolsó éjszakát. A Sankt Johann melletti Camping Michelnhof-ra esett a választásom.

    Jó nagy területet foglalt el a kemping, ezért térképet is kaptunk a számla mellé. Átszámítva fejenként 6 ezret fizettünk a saját, névre szóló Zeltenplatz-unkért (mi voltunk a 9-eskék), ami elsőre kicsit húzósnak tűnt, de amint beléptem a vizesblokkba, zongorázni lehetett a különbséget a cseh "autocamp"-ek és e között.

    Minden modern, tiszta, külön zuhanyfülkék öltöző előtérrel, üvegpanalekkel elválasztott mosdósor, a mozgássérülteknek saját wc-zuhany-mosdó fülke, anyukáknak külön pelusos és babafürdetős zárható fülke, hajszárítók...

    Kérdeztem Csabit is, hogy a férfi-részleg is ilyen frankó volt-e. De azt mondta, ő csak bement, lezuhanyzott és kijött, fogalma nincs, mire lett volna még lehetősége. Mondjuk nem tudom, miért teszek fel ilyen hülye kérdéseket egy férfinak.

    Egyébként sátorral csak páran voltak rajtunk kívül, a táborban inkább a telepített lakókocsikat veszik igénybe, melyek zöméhez zárt terasz is tartozott.

    DSCF1355.JPG DSCF1356.JPG DSCF1359.JPG DSCF1361.JPG IMG_20200904_0001.jpg
    Vidék, Szegecs és NaNa kedveli ezt.
  5. Már felfelé úton megakadt a szemünk ezen a... valójában nem is tudom, mi ez. (46.610418, 10.575397)

    Visszafelé valami kényszert éreztem, hogy jobban szemügyre vegyük a kortárs művészet eme... még mindig nem tudom, mijét.

    Az alkotó rögtön odaszaladt hozzánk, amint a miniparkolójában megálltunk a motorral, és bár csak egy gyors fotót szerettem volna készíteni az út mellől, már azonnal ránk is tukmálta művészetét fejenként 1 euróért.

    Tudtam, hogy többet az életben nem jövök erre, ezért beszálltunk az esti vacsorájába 2 petákkal, de hiába vártam a katarzist. A kiállított darabok közt andalogva csak Ford Fairlane 3 szavas, elhíresült mondata zsongott a fejemben szüntelen.

    Mielőtt visszamentünk a motorokhoz, még odaszóltam neki, hogy "Meister!", de nem lehetett zavarba hozni, mert alázatot sejtetve azt válaszolta németül, hogy nem ő a mester, a Mester a Paradicsomban van ott fent!

    Erről többet nem tudok mondani, majd beszélnek helyettem ezek a...

    További képek:
    https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=163298562084043&__tn__=-UC-R

    DSCF1339.JPG DSCF1334.JPG DSCF1336.JPG DSCF1340.JPG DSCF1342.JPG DSCF1343.JPG DSCF1344.JPG DSCF1345.JPG DSCF1346.JPG DSCF1350.JPG
    Vidék és Szegecs kedveli ezt.
  6. A 2019 márciusában, újonnan vásárolt motorom számlálója ma átpörgött az 50 ezredik km-en. Egyrészt örülök neki, mert jól bírja a strapát, másrészt kicsit lefelé fittyed a szám széle, mivel a tavalyi szezon végén lényegesen több külföldi utat álmodtam meg idénre, mint ami a gyakorlatban összejött a járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt.

    A szezonnak még nálam sincs vége, úgyhogy még egy kicsit tekerek a mutatón, mielőtt letámasztom télire...

    DSCF1794.JPG DSCF1797.JPG DSCF1799.JPG DSCF1801.JPG DSCF1803.JPG DSCF1807.JPG DSCF1811.JPG DSCF1815.JPG DSCF1817.JPG DSCF1822.JPG
    NaNa, Vidék és Szegecs kedveli ezt.
  7. A vadkemping előnye, hogy víz híján nem pazaroljuk a drága időnket olyan hülyeségekre, mint reggeli tisztálkodás. Már 8 óra előtt ott ültünk egy kúton a tejeskávénk mellett, amit hanyagul latte-ként kértünk ki, de az olasz az egyetlen nép, akinek fingja nincs róla, hogy mit szeretnénk, ha nem mondjuk szépen végig, hogy latte macchiato. Nagy örömömre láttam igazi olasz férfiakat is, akik pont úgy néztek ki, mint a filmeken: divatosan, lezseren ültek a presszókávéjuk mellett (amit talán úgy mondanak, hogy presso macchiato, de ebben kicsit sem vagyok biztos), közben már-már idegesítő nyugalommal bújják a helyi újság reggeli számát, mert rohadtul nem sietnek sehová.

    Mi viszont siettünk, úgyhogy ennyit az olasz életérzésről. Dugó éppen nem volt, de azért haladni sem nagyon lehetett, ezért gyermeki örömmel az arcomon, de legfőképpen tátott szájjal röhögtem hátra túratársamra, mikor váratlanul belefutottam az első tűéles jobbos visszafordítóba, amire aztán egyáltalán nem számítottam a hágóra vezető út lenti szakaszán. Még valami olyat is mondtam nagyokat kacagva, hogy "hujujj, kezdődik". https://www.google.hu/…/data=!3m6!1e1!3m4!1sgi0LAWPP-AIuBe6…

    És akkor pár gondolat a technikai részről. Az igazat megvallva fogalmam nem volt, mit gondoljak róla. Évek óta irigykedve néztem azok fotóit, akik már megjárták. Csendes szemlélőként olvasgattam róla minden posztot, minden hozzászólást, melyek sorra azt taglalták, hogy ide aztán akárki fia-borja nem tud ám csak úgy felmotorozni. Újra és újra megnéztem az íveket, próbáltam visszaidézni életem eddigi legnehezebb kanyarjait, de nem tudtam eldönteni, hogy én nem látom reálisan a nehézségi fokát, vagy mások ítélik meg túlzóan.

    Kérem szépen, véleményem szerint ide bárki fel tud menni gond nélkül, akinek sikerült a vizsgán a 8-as és(!) rutinja van szintkülönbséges terepen és(!) tisztában van a tudásával. Utóbbi alatt csak annyit értek, hogy szerintem gyakorlatlanabb vezetők is megoldják a kanyarokat, max. nem olyan elegánsan, mint egy profi. De ha reálisan lövik be a tudásszintjüket, akkor ennek megfelelő sebességet és fokozatot választva lassabban, de biztosan felérnek probléma nélkül. Én legalábbis így látom.

    Hogy a motoromat is méltassam kicsit... ez a - mások szerint csak - rakparti gurulásokra gyártott "hipszter" motor úgy vette be két ízben a véletlenül harmadik fokozatban maradt váltóval a balos kanyarokat felfelé, hogy nem akartam hinni a szememnek.

    A látvány, ami már az erdő elhagyása után elénk tárul, egyszerűen lenyűgöző volt. Viszont volt valami, ami olyan szinten rommá verte a motoros részét, hogy biztosan soha többé nem kívánkozom vissza. Ez pedig nem más, mint az a temérdek bringás, akik ott lihegnek minden visszafordítóban, akik miatt szív az összes motoros, autós, akik egymást is csak feltartják.

    Amíg élek, nem felejtem el, maradandó élményt nyújtott, de többé már nem vágyódom a Stelvio-ra.

    DSCF1296.JPG DSCF1301.JPG DSCF1304.JPG DSCF1305.JPG DSCF1317.JPG DSCF1319.JPG DSCF1322.JPG DSCF1324.JPG DSCF1327.JPG DSCF1328.JPG
    Szegecs kedveli ezt.
  8. Ha bármi okból nem jött volna össze a délutáni összekapcsolódásunk Csabival, a Trafoi déli határában elterülő kempingig meg sem álltam volna aznap. Azért lett volna ideális ez a szállás, mert lényegében innen kezdődik a Stelvio-ra vezető szerpentin, így a reggeli összepakolást követően szinte egyedül lettem volna az úton. A megspórolt jó pár óra miatt pedig még egy másnap estére tervezett hazaérkezéssel is bőven lett volna időm egy tartalmas ausztriai minitúrára.

    A nehézkes találkozás, a káprázatos, de nagyon lassú 111-es út, illetve az olasz oldalon kialakult, véget nem érő dugó miatt végül kénytelenek voltunk a hágó tetejétől 167 km-re beiktatni egy kényszermegállót.

    Bal oldalon megláttam egy parkolót, itt szerettem volna kikeresni a naviba betáplált legközelebbi táborhelyet. Azt hittem, rosszul látok, mert innen 20 méterre jelzett egy ugyanolyan nevű kempinget, mint ami az egyébként kihalt parkolóhoz tartozó hotel feliratán is szerepelt.

    Lekászálódtunk a motorokról, és egy rövidke felfedező út során a hotel mögött rátaláltunk a szintén elhagyatott Gisser kempingre.

    Vadkempingeztetek már kempingben? Az egyik legjobb móka a világon! Még medencénk is volt, bár arra gondosan ügyelt az üzemeltető, hogy a létező összes vizet elzárják.

    A szokásaim rabja vagyok, és ez az idő haladtával csak rosszabbodni fog, így az én sátram ezúttal is az egyébként lezárt vizesblokk közelében kapott helyett.

    DSCF1279.JPG DSCF1280.JPG DSCF1281.JPG DSCF1282.JPG DSCF1284.JPG DSCF1285.JPG DSCF1286.JPG
    Szegecs kedveli ezt.
  9. Előző poszttal együtt olvasandó
    ...
    Túratársam, a Kárpát-medence Alain Delon-ja, a Bense-Szalai páros Szalai-ja, a 12-szeres magyar bajnok, a navigátorok koronázatlan királya, vagy csak egyszerűen mindannyiunk Csabija képtelen volt a kellő pillanatban felidézni az A2-es autópályára felhajtva, hogy "183 km egyenesen, figyelsz(!), vissza negyedik, jobb kettő", mely manőver során eltalálta volna az A10-es pálya áthajtóját. Mentségére legyen mondva, légvonalban nem volt messze, mindössze az Alpok egyik nyúlványa választott el minket egymástól, így 40 km-es visszakerülővel begyűjtöttem őt a hegy déli oldalán.

    Azonnali útvonal-módosítást követően végül a 111-es hegyi utat választottuk az eredeti tervben szereplő, gyorsabb haladást ígérő A10 helyett.

    Minden malőrjét megbocsátottam, mert a 111-es panorámája oly gyönyörű, hogy arra szavak nincsenek. A zömmel másfél sáv széles, brutál módon kanyargó út apró kis ékszer-településeket felfűzve összevissza tekereg a hegyoldalon.

    Itt a völgyben érezhettem magam a túra során másodszor nőnek, illetve szöszinek, mivel a korábban minket előző helyi vagányok egy balos visszafordítóban félreállva nagyokat mosolyogva és biccentve úgy elterelték a figyelmem a forgalmi jelzésekről, hogy nem vettem észre, hogy nem pihenni álltak meg, hanem egy ideiglenesen kitett, pirosan világító lámpa miatt. Úgy hajtottam át a tiltó jelzésen, mintha nem lenne holnap. A tükörben láttam, hogy Csabi is megállt. Valószínűleg láthatta rajtam a végtelen öröm és megbocsátás jeleit, ezért visszanyerve magabiztosságát csak annyit mondott a srácoknak -, akik kérdőn figyelték a magánakciómat -, hogy "hehe, lady!". A férfiak valahogy mindig egymásra találnak.

    Átérve az olasz határon, óriási dugóba kerültünk, több tíz km-en át hol megállva, hol csak zömmel 1-esben araszolva tudtunk haladni. Azt hittem, sosem ér véget a nap, pedig óriási időbeli csúszásban voltunk már.

    DSCF1272.JPG DSCF1275.JPG
    Szegecs kedveli ezt.
  10. (Következő poszttal együtt olvasandó...)

    Viszonylag korán keltem aznap, nem akartam önhibámból lemaradni a délutáni összekapcsolódásról, bár túratársammal abban maradtunk, hogy ez mindkettőnk saját túrája, és nem fogjuk mindenáron erőltetni a közös gurulást. Amúgy sem szeretem, ha valaki széttrollkodja a sok munkával összehozott útjaimat.

    3/4 8-kor jött tőle az első sms, miszerint most indul Pomázról. Én is felgyorsítottam a pakolászást, a reggelre csurom vizesre nedvesedett cuccaimat úgy, ahogy voltak, bevágtam a helyükre és minden meleg gúnyámat magamra rántva, 8 után nem sokkal útnak indultam. Amint kiértem a településről, örömmel konstatáltam, hogy az a rengeteg pára csak a Moldva medre fölött hömpölygött köd formájában.

    Némileg módosítottam az útvonalamon, kiszedtem belőle a kimondottan tekergős, szerpentines szakaszokat, de azért ügyeltem rá, hogy ahol lehet, 3 számjegyű utakon guruljak.

    Gyönyörű tájakon vezetett az út, igazi örömmotorozásba csaptam át. Megjött a következő üzenet is, mindjárt beér Szombathelyre, boldogan nyugtáztam, hogy gördülékenyen megy minden. Másfél órával később már koordinátákat küldött, szintén Szombathelyről, de mivel érthető okokból nem egyszerre szálltunk le pihenőket tartani, így egy kissé nehézkesre sikerült a kettőnk közti kommunikáció.

    13.50-kor estem be a találkozási helyszínünkre, az A10-es autópálya egyik általam javasolt benzinkutas pihenőjébe, ahol az első dolgom rögvest az volt, hogy ránézzek az utolsó pozíciójára (csak remélni tudtam, hogy ezúttal nem Szombathely lesz). A fél órával korábban küldött sms-ben az Alpok egyik erdős magaslatára pozicionálta magát. Hihettem volna, hogy csak megunta az osztrák pályák véget nem érő egyeneseit, és csak mormoták után kutatva kereste a belső nyugalmát a hétköznapi taposómalomból kiutat keresve, de nem erről volt szó. Azonnal küldtem neki egy üzenetet, hogy én már megérkeztem, rögtön hívjon fel, amint elolvasta.

    Miután tisztán látszott, hogy a köztünk lévő távolság 30 perce is még közel 150 km volt, ezért ráérősen befaltam pár szendvicset. Közben befutott egy észt motoros pár is, épp a Großglockner-re tartottak. Igen nagyra értékelték, amikor felsoroltam nekik az összes észt települést, ahol tavaly megfordultam Bobiéval. Némiképp fellengzősen még egy köszönöm-öt is benyomtam nekik észtül. Valójában más szóra nem is emlékeztem.

    Már ők is továbbálltak, mire végre megcsörrent a hülyetelefonom. Túratársam volt a vonal másik végén, kissé szégyenkezve mondta, hogy szerinte nem ott van, ahol kéne. Mondjuk erre magamtól is rájöttem, mert ott kellett volna lennie mellettem...
    ...

    DSCF1263.JPG DSCF1265.JPG DSCF1266.JPG DSCF1268.JPG DSCF1271.JPG
    Szegecs kedveli ezt.
  11. Elég szerencsétlenül sikerült az utolsó cseh szállásom kiválasztása, pedig a Moldva-part rogyásig van kempingekkel.

    Már a becsekkolásnál is egy atomrészeg csapat próbálgatta mindannyiunk tűrőképességét (majdnem meg is találták a határokat), majd alig találtam egy olyan sátorhelyet, ahol ellehetnék magányomban. Ezt tetézte, hogy mire jóformán állt már a sátram, egy igazi kis szerencsétlen fiú-lány páros költözött az aurámon belül lévő övezetbe. Nem tudom, miért igényelték ennyire a közelségem, talán paráztak a tőlünk nem messze tanyázó, már szintén nem szomjas férficsapattól, és a motor kölcsönözhetett nekem valamiféle állatias, védelmező attitűdöt.

    Folytattam az építkezést, már csak a ponyvát kellett feldobnom a vázra, mire azt látom, hogy a fehér belső réteg rogyásig van sötét pöttyökkel. Elég vaksi vagyok már, úgyhogy erősen kellett fókuszálnom, mire rájöttem, hogy ez valami rovarféle. Hiába söpörtem őket lankadatlan, amint hátat fordítottam, újabb adagban potyogtak a sátorra. Itthon tudtam csak utánajárni, hogy ezek nyírbodobács lárvák voltak (netről lopott kép egy kinagyított részlettel). Már nem volt kedvem új helyet keresni, úgyhogy csak elintéztem az esti rutint és gyorsan egyeztettem túratársammal a másnapi dél-ausztriai ütközésünkkel kapcsolatban.

    A reggeli párától még a slozit is alig láttam, pedig szokásomhoz híven a közelében vertem tábort. Azt sem tudtam eldönteni, hogy most tulajdonképpen rossz idő van, vagy csak a természet űz velem egy reggeli gúnyos ködjátékot, mint az osztrák Lavamündben tavaly ősszel.

    DSCF1259.JPG nyírbodobács lárva.jpg
    DSCF1261.JPG
    Szegecs kedveli ezt.
  12. A mai napot a Szigetközben töltöttük.

    Oldalszéltől éppen nem volt mentes az út, de legalább éreztük, hogy széjjel tép a szél. Végül is ezért motorozunk, nem?

    Miután megéheztünk (kivételesen nem vittünk magunkkal kaját), beültünk egy melegszendvicsre a győrzámolyi Tréfa bisztróba és egy-egy ilyen asztalnyi cuccost tettek le elénk.

    DSCF1783.JPG DSCF1748.JPG DSCF1752.JPG DSCF1756.JPG DSCF1765.JPG DSCF1766.JPG DSCF1770.JPG DSCF1773.JPG DSCF1775.JPG DSCF1778.JPG
    Vidék és Szegecs kedveli ezt.
  13. Újabb dilemmám akadt a kolostor után, amit rövid töprengés után rövidre is zártam. A tervezetből vissza volt még két kastély, de már a könyökömön jött ki a sok kultúra, úgyhogy inkább a déli hegyek közé vetettem be magam, ha már úgyis egy határmenti túrát terveztem.

    Kezdtem megéhezni. Volt még nálam némi nápolyi, de már azt is undorral nyammogtam, szívesebben ettem volna a szokásos szalámis szendvicseimet, de ehhez bele kellett volna botlanom egy boltba. Amíg kaja után kajtattam a hegyek között, barátkozni próbáltam egy csapat bambival, de csak kiöltött nyelvvel fleóskodtak velem.

    Sok tíz km után Železná Ruda-ban végül lefordultam egy kútra, és teletömtem magam egy hatalmas szendóval. Amilyen a formám, innen 300 méterre megpillantottam az első boltot, ahol fel is tankoltam a készletet.

    A lelkem szomjazta a kihívást jelentő szakaszokat. Már nagyon a Stelvio körül forgott minden gondolatom, ezért beállítottam a naviban az általam legsilányabbnak vélt erdei útvonalakat. Ez az útfelület fogadott mint a cseh utak legalja (macskaköves kép). Amikor megláttam a minőségét, csak annyi jutott eszembe, mint édesanyámnak(!), amikor 12 évesen Háry Jánost alakítva belesült a kb. hét mondatnyi míves káromkodásba, de végül legalább annyival ki tudta magát vágni a nagy lámpaláz közepette, hogy: "a szentségit!"

    A következő képet igazából a hölgyvezetők kedvéért készítettem, bár tény, hogy a megálláskor még eszemben sem volt ennek oktató jellegű felhasználása. A lényeg: ha mindenki a fizikai adottságainak megfelelő motort választana magának, nem kéne a parkolásra is rágörcsölni. A túráimon mindig ott és úgy állok meg, ahogy kedvem tartja. Egy motor eszköze a túrának, nem kerékkötője, ő van értem, és nem fordítva.

    DSCF1225.JPG DSCF1230.JPG DSCF1233.JPG DSCF1234.JPG DSCF1235.JPG DSCF1238.JPG DSCF1249.JPG DSCF1251.JPG DSCF1252.JPG DSCF1255.JPG
    Vidék és Szegecs kedveli ezt.
  14. Ez a Kladruby -, merthogy ilyen néven több település is fut az országban - egy építészetileg igen vegyes képet mutató kolostorkomplexummal is büszkélkedhet. Bevallom, abban reménykedtem, hogy majd minden épületbe bejuthatok a 120 koronás belépővel, de "csak" az 1712 és 1726 között épült bencés kolostori templomba szólt az óránként indított idegenvezetés.

    9.52-kor váltottam a jegyet, így pár perc után egy igazán szerény számú, kizárólag cseh vendégekből álló csoporttal és fiatal idegenvezetőnkkel megindultunk a templom bejárata felé.

    Maga az idegenvezetés 3/4 óra volt, melynek során lehetőségünk volt annyit fotózni, amennyit csak elbírt a memóriakártya, de a vezető egy "no flash" felkiáltással tudtomra adta már az elején, hogy a vakut nyomjam szépen vissza a helyére.

    (Tisztán emlékszem még rá, hogy kezdő turista koromban a hiányos angol tudásom miatt az első ilyen felszólításkor nem tudtam, miért nem szabad most nekem élveznem a látottakat, mikor nekem most van "flash"-em a gyönyörűségtől. De mióta ez a szó is szerepel már eredeti jelentésében a képzeletbeli szótáramban, igazán művelt turista benyomását keltem minden helyszínen.)

    Minden évben többször megfogadom, hogy veszek végre egy új fényképezőt a kis látószöge és a problémás fényviszonyok kezelhetetlensége miatt. Nagyon megizzadtam a photoshop-pal, mire használható állapotba tudtam hozni a képeket.

    További képek:
    https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=161694128911153&__tn__=-UC-R

    DSCF1217.JPG DSCF1223.JPG DSCF1161.JPG DSCF1166.JPG DSCF1168.JPG DSCF1192.JPG DSCF1200.JPG DSCF1208.JPG DSCF1212.JPG DSCF1159.JPG
    Vidék és Szegecs kedveli ezt.
  15. A Camp Karolina volt az egyetlen olyan szállásom, amit még tavasszal feljegyeztem magamnak abban a tervezetben, amiben még az óramutató járásával megegyező irányban nyomtam volna le a kört.

    Miután a cseh-turné mellé beugrott plusz tételként a Stelvio is, ezért fordítottam a menetirányon, így pusztán a véletlen műve, hogy a szállás pont jókor volt jó helyen.

    Igazán hangulatos táborhely ez a szűk völgyben elnyújtózó kemping. A faházakban zömmel családosok töltötték a nyári szabadságukat egy rakat kiskölök társaságában.

    A tulaj persze itt is motoros volt, én már ezeken meg sem lepődöm. Voltaképp csak egy dolgot kérdeztem tőle, hol van a slozi és a zuhany. Nálam központi kérdés a víz közelsége, ezért az épület melletti bozótos túloldalán vertem fel a sátramat. A tulaj meg csak kacagott, mikor meglátta, hogy a vizesblokk mellé fészkeltem be magam.

    A reggeli napfelkeltéből gyakorlatilag csak a napot nem lehetett látni a hegyek miatt, de így is klassz volt, ahogy a völgy végében úszott a köd.

    DSCF1153.JPG DSCF1154.JPG DSCF1155.JPG DSCF1157.JPG
    Vidék és Szegecs kedveli ezt.