Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Az utóbbi 2, lassan 3 hónapom valódi hollywood-i produkció. Indult egy horrorfilmmel, aztán az elmúlt hónap átcsapott fergeteges vígjátékká.

    A rendező maga az Élet, többszörös oscar díjjal jutalmazott jelenség.
    A szereplőosztás már az elején is elég muris volt, a forgatókönyv katasztrofális! Első olvasásra el sem akartam hinni :)
    Van benne - hadd legyek egó - egy főszereplő, valamilyen Dzsyna. Szőke, motoros, rajzolgat festeget minden ökörséget kitalál és amennyi esze van még ragaszkodik is hozzájuk, mindegy talán ne is ragozzuk túl, mert lesz bonyodalom e nélkül is. Szóval! A magyar származású főszereplő megismerkedett egy Erdélyben született, ámde Magyarországra költözött kulcsfontosságú szereplővel, nevezzük Margitnak. Becsületes nevén: Orosz Margit. (A vezetéknév tényleg fedi a valóságot.) Margit élettársa Dzsyna Édesapjának a testvére, Béla. (Igen, már kezd bonyolodni...) Margiton és Bélán keresztül főszereplőnk állásajánlatot kap Linzből, a Töröktől, a hírhedt Kazimtól. 2-3 falat kell festeni, egész jó fizetésért. a távolság kb 300km, tehát az egyeztetés e-mailen keresztül zajlik. Abszolút sikertelenül :D Nem tudom, ki látta a "Pénznyelő" című filmet, a kulcsmondat: két hét! Hát, a mi forgatókönyvünkben a kulcsszó: jövő hét. Tehát a kérdés: Mikor kezdjek? a válasz pedig: jövő héten már mehetek! Ez a jövő hét már 1 hónapja tart.

    Tegnap előtt felgyorsultak az események!

    >> Kezdődik a dobpergős zene. <<

    Mivel főhősünk kocsival megy ki, a citroenjét fel kéne töltenie gázzal. (BX turbo) Mivel a juhász egy hónapja csak farkast kiáltott, Dzsyna úgy döntött, most már tökmindegy, nem vár tovább, beadja a kocsit, ez 3 nap. Az akció: még a beadás napján megérkezett a telefon: helo Dzsyna, Kazim üzente, hogy holnap mehetsz Linzbe megbeszélésre! Wuááá de zsír, szinte éreztem... :cool:
    Azonnal kocsit kellett szereznem, citroen kiesett, esztelen telefonálgatások, egyeztetések... Margit jön velem, evidens, mivel a poén I. része egy mukkot sem beszélek németül! Ő viszont folyékonyan, és puszipajtik Kazimmal. Ja és azt mondta, Kazim beszél angolul, ez jó, mert úgy én is, de kellett egy biztosíték, mielőtt németül eladnak 5 tevéért én meg udvariasságból mosolyogva bólogatok rá :)
    Kocsit sikerült szerezni, indulás reggele, itt jön a poén II. része : mindenki rosszul tudta, Kazim egy mukkot sem beszél angolul!
    Tehát a kezdő csattanás:
    Magyar lány dolgozik Linzben a Töröknél, aki nem beszél angolul, míg a magyar lány nem beszél németül - hozzáteszem törökül sem.
    Most már tökminndegy, majd ektivitizünk! alapon nagy lendülettel nekiindultam :D
    Tök abszurd, hogy minden ilyen hülyén alakult :) Amúgy ma nyélbe ütöttük az üzletet, megvan a hotel, ahol az orosz recepciós csaj körbevezetett, és örömmel nyugtáztam, hogy igen, fél Kárpát-medence a folyosómon fog lakni!
    A forgatókönyv első fejezete nagyjából megvan, már csak egy a kérdés: vajon mi a film címe?

    To be continued...
    Szegecs kedveli ezt.
  2. Odamész Hozzá... Megkerülöd, megérinted, gondolatban szövetséget kötsz Vele... Majd ráülsz - és elindultok. Most már csak te vagy, te és a motorod. Beállsz a sorba, majd beintenek, abban a pillanatban lehalkul a világ. Tompa zúgás, eltűnik a tömeg, nem hallod a speakert, magatok maradtatok. Beálltok, szépen, lassan... Lelassul a szívverésed, üvölt minden egyes lélegzeted, és csak a lámpát nézed. Minden idegszálad megfeszül, még piros... Mindjárt... Sárga, Z...RAJT!!! Század, ezredmásodpercekkel játszol, tökéletesen érzed a motorod, együtt vagytok, 2, 3, 4, 5, a tökéletes pillanatban, 400métered van, hogy tökéleteset motorozz, nem hibázhatsz... és egyszer csak elhagyod a kockás zászlót.. Visszatérnek a zajok, hallod a tömeget, látod az ellenfeled, visszatérsz a földre. Újra dobog a szíved, de olyan gyorsan mint még soha, és akkor, a legvégén rádzúdul az adrenalin, és nincs más vágyad, csak motorozni, még... még... még! Van aki cigit szív, van aki drogozik, van aki alkoholizál. Én csak motorozni akarok, még... még....
  3. Ilyen gyönyörű egy napot mint a mai... Ragyogó napsütés, szabadidő jókedv egyemás. 10re végeztem a napi hivatalos dolgaimmal (sulinak hívják :bang: ), és úúgy örültem a motoros fejemnek, hogy előre gondolkodtam, mondom az iskolatáskám tartalmát:

    matek füzet
    matek tk.
    egy toll +rotring
    személyi
    jegyzetfüzet
    motoros csizma egyik párja :D

    mondom a szütyőm tartalmát (ami amúgy egy HJC bukótartó) :D
    A csizmám másik párja + motorolaj


    Nahát nagy ügyesen kivártam a fél10-et, aztán kilőttem magam de rájöttem h minden nálam van, kivéve a műhely kulcs. Hazadzsaveltam érte, nehogy a kapu előtt koppanjak, 1-1,5km na és aztán spuri szépen a műhelyhez. Odaértem cipőt csizmára cseréltem (egyébként nyitva volt a kapu.. sebaj legalább egy jót sétáltam :) ), kitoltam a motort, szerencsére nem volt sok motor közé beágyazva sima ügy volt, felvettem a dzsekim is bukót is éééés irány tankolni! hanyatt vágtam magam hogy már megint közel 1500ért kell legalább tankolnom hogy legyen 5 literem...... :( Toooojok rááá mert szép napom van egy jót fogok motorozni kerül amibe kerül! :cool:

    Tankfedél vissza, sztender fel kuplung be, egyes és goooo :D Fúú de örült a szám olyan kellemes volt a menetszél is, az üreset is szépen vette MZ minden patent a vasúton sem kaptam pirosat csorna elhagy MZ gyönyörűen pörög úgy néz ki kiheverte a téli lustálkodást :) Beérek szilsárkányba szinte végig laza 4be végighajtok majd kiérünk és rakok egy ízes 5.-et ismét a miénk az út szabadon mehetünk, aztán kissebb úthibák meg egy leálló traki miatt ismét negyedik majd csinos indexxel kikerülöm balra és ismét szárnyalok, a motor kellően felpörög és rakok egy 5.et.
    Vagyis raknék
    Vagy mivan?
    Elmászott a váltópedál?
    Vagy hova tűnt?
    Na mondom nem szerencsétlenkedek látatlanban igen bebénulhattam hogy nem találom meg a váltót. Lenézek,
    nézem
    nézem
    nézem
    hát most vagy napot kaptam vagy tényleg nincs meg a váltópedál?????????:eek:
    Óóóó mondom hát ezt nem igazán tudom elhinni... Frankón leesett, letört, fingom gőzöm nincs a váltópedál :bang::cool:
    Ez is csak én lehetek :D Pedig időt mérni mentem volna a ringre, hát ja.. mentem volna :)
    Nem mondom, hogy nem egy fontos alkatrésztől vettem érzékeny búcsút, de lehetett volna rosszabb is, mondjuk nagy tömegben kamionok közt vészféknél nem találtam volna meg a fékkart, na az finomabb lett volna. Fogjuk rá hogy ennyivel megúsztam. Szilsárkány után egy egész hosszú viszonylag egyenes rész van, körülnéztem hol tudnék a lehető legbiztonságosabban leállni, aztán elgurultam egy buszmegállóig, ott is egy füvesebb részre hogy ne zavarjak sok vizet. Megnéztem mi hol hiányzik ténylegesen, de az egész váltópedál nincs meg szal mégcsak nem is az mint a lábtartó vasnál volt, hogy közéen eltörött mert kifáradt az anyag. Ez szépen elmászott, hát ha neki jobb az úton mint MZ-n akkor remélem jól érzi magát :) Jaaa és a másik, az olaj. Folyik MZ orrán száján... Most mondanám h kicist belefáradtam az öreg motorokba, mihelyt megjavítok/megjavítunk valamit elromlik valami más, de előbb lenyugszok és megszerelem ha megjön az új pedál. Most már gyakorlatilag úgyis minden új rajta mi jöhet még??? :D
    Visszaültem a motorra és elintéztem két telefont. Az egyikbe lerendeltem az új alkatrészeket a páromtól, mivel Fertődön dolgozik motorszervízbe, a másik telefonnal megkockáztattam hogy apu hazaért már Németországból, és otthon van a Transit. Mindkét hívás sikerrel járt , most már csak aput kellett megvárnom . Gondolkodtam, hogy addig South arkot nézzek-e telefonon vagy leheveredjek egyet a búzatábla szélére, de aztán maradtam motoron el gyönyörködtem a csodás kilátásban és magamon nevetve vártam szeretett apumat :D:)

    Mz-ke 4.be maradt, úgyhogy fini volt kettőnknek felrakni de fasza apja lánya vagyunk mi megoldottuk, le spaniztuk MZ-t leellenőriztük nem mozog-e el, aztán hazajöttük, beültünk meginni egy levezető hűsítő italt és megbeszéltük, hogy ilyen gyorsan is csak egyszer értem haza a "Pannonia ringről" :csam:



    [​IMG]
    Ilyen jó volt a táj :)

    [​IMG]
    A megérkező felmentő "sereg" :hura:

    http://images.iwiw.net/0204/user/00/89/41/81/7/user_8941817_1244633565487
    Megmentve

    http://images.iwiw.net/0204/user/00/89/41/81/7/user_8941817_1244633573765
    Nagy fehér főnök, a megmentő :flover:
  4. És igen... Bár utólag írom, eljött a péntek és döcögősen bár, de útnak indultunk. Fél4-kor konzultáltam apuval, aki felajánlotta a citroenjét az úthoz, mivel a cégen keresztül mégiscsak finomabb ára van a dieselnek, majd mondta, hogy kicsit gáz van, mert még nincs kész a kocsi. A 3-4 órás induláshoz viszonyítva jól hangzik... Mind1 sikerült megszervezni, hogy a citroeneket szerelő srác levigye a céghez a kocsit, azaz Eneséig, ahol apu várta, és a haditerv következő része az volt, hogy mi meg bepakolunk az espace-be, a barátosom, aki motorszerelő, hogy átnézze a motort (na meg úgy magától értetődően), az édesapja Power Paller, nemám ez csak vicc, Palibá :angyal:, hogy legyen váltósöfőr apunak, aki másnap reggel 7re ment vizsgázni gyálra darukezelőiből (tehát laza 200km-t kellett másnap levezetnie úgy, hogy hétfőtől péntekig, tehát a motorvétel napjáig 2x 1600km-t gyúrt le Enesétől Heilbronnig). Apu már Enesén várt minket, mi 3an pedig elindultunk az utánfutóért, felfutottam a forgalmiért és a garázskulcsért és Enesén a megbeszélt helyen időben találkoztunk, aztán eldzsaltunk Bajcsra, hogy hazavigyük a szerelőt, fafán 6óra felé még sehol se voltunk, ráadásul be kellett mennünk spaniferekért a tescóba ahol miért is lett volna használható spani? .....nem is értem, zúztunk át a Bricoba és kb 7kor tudtunk csak ténylegesen elindulni Dányra. Ahogy közeledtünk Gödöllőhöz egyre taknyosabb-jegesebb lett az út, nem egy komoly árokjáratos autót láttunk, a GPS is csipázhatott minket mert bevitt az isten háta mögé de lényegében elsőre odataláltunk, nagyjából 10órára oda is értünk. A motor már ki volt tolva a kapubejáróba, mi pedig elindultunk az ilyenkor szokásos nagyvizitre, és kellemes meglepetésünkre sokkal jobb állapotba volt a gépsas mint amire számítottunk! Az idomok voltak a legszembetűnőbbek, a srác azt mondta egy kicsit karcos, hát... hmm... annyi az összes karc, hogy a fejidom bal oldalán talán a bukót nekikoccolták, szerintem polírozással el is lehet tüntetni. A teleszkópok: párszor bebólintattuk a motor elejét, a telókból folyik némi olaj de minimális egy-egy szimeringgel orvosolható, a srác azt mondta folyik, bevallom őszintén én legalább egy "dunányi" folyást képzeltem el nem ilyen semmennyit meg mindezt retkes mocskos olajjal de persze áldok mindent hogy ismét pozitívan kellett csalódnom :) A váz hibátlan, ennek nagyon örültem, úgyszint a műszerfal és a blokk is rendben volt motorszám minden passzolt, annyi h a srác mondta hogy csak tolásra indul. Örültem volna ha csak egy gyertyából megúszom sajnos nem vagyok egy nagy motormágus de elmagyarázták hogy a haza nem veszett el istenkirály a blokk semmi baja, van hozzá minden alkatrész. Igaz hogy már fél11 felé járhatott, és jeges volt az út, de próba nélkül a fene se vesz motort, betoltuk és probiren. Az eredmény szintén perfecto. Mondjuk egy új akksit elbírna a motor, no meg ami még nincs: indexek, tükrök, na és? Alkatrésznek lesz, ezek nem osztanan sem szoroznak. Az ár nem volt alkuképes a tipikus ungarishe betyár hmm hát ez se valami tuti az se valami tuti trükk ellenére se de így is nagyon megérte. Ja! hátul slick gumi volt, mihelyt ezt megemlítettük a tulajnak máris hozta oda az utcait, adta az árhoz, ja és továbbá vettem egy ugyanilyen blokkot, még hűtő is volt hozzá, egy 10esért caklipakli megvettem, az lesz a szerelő úr fizetsége saját kérésére és ezzel részemről minden anyagt letudtam. Amíg a többiek a motort rakták fel az utánfutóra én addig megírtam az adásvételit az extulajjal, kicsengettem az anyagiakat és kimentem segíteni. Jó sok idő elment mire rögzítettük az RS-t, éjfél is volt mire indultunk, de megvolt, ott volt, jó üzlet volt, remélem nem csak bevételem lesz, hasznom is... Szeretnék befektetni az airbrushba, kéne egy jobb pisztoly és komolyabb védőfelszerelés hogy mielőbb megvehessem a műhelyem, legfőképp pedig a motorom amit sajna utoljára kell raknom a sorba :(( de meglesz...! :cool:
    Röviden ennyi most még csak áll a motor mert ahol tudnánk szerelni, a párom műhelyében a fűtést szerelik, előbb ott kell segítenem no meg befejeznem egy GSXR festést de utána no speed limit teljes gőzzel szerelünk! :hura:
    Ahogy nézem ez a cikk se sikerült valami rövidre de legalább minden benne van =)
    Szép estét mindenkinek :csam: