Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Mit is lehetne minden évben írni róla: JÖTTÜNK, LÁTTUNK, VISSZAMENNÉK :D



    Kb. 50 perctől Sirok.

    Bupu 51:42-nél. :D
    <script src="http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/08/10/09/Balatoni_nyar_2012_augusztus_10_.aspx/Embed"></script>

    (bocs bupu, hogy lelepleztelek... NaNa)
    Szegecs kedveli ezt.
  2. Na szóval hol is jártunk,irány bükkszék a gyógyfürdő.Egységben a hármas,útra készen hogy leáztassa megpihent testét az nagy vala gyógymedencés fürdőn kerek erdő közepében a bükknek szélén.
    Érkezésünk elég érdekes mert már meg kellett küzdeni a sráccal aki parkoló jegyet szedett,tt elég hamar kiakasztotta ,haggyon má minek szed ez jegyet tőlünk.Kicsit bosszankodtunk aztán kifizettük.
    Állítólag nagyon jó hatással van mindenféle bajra a vize iható ,na nem a medencének hanem a bükkszéki víznek,egy baj van vele vala hogy megy a hasad tőle,csak a wc ajánlatos ülve elfogyasztani.Rögtön a sörrel pálinkával kezdtük a napot a büfében.Nem kell azt hinni hogy alkoholisták vagyunk csak kellett a gyomornak a tegnap este után.Köszönhetően Nucának elég hamar társaságra leltünk itt is pár motoros kíséretében akikkel tegnap összehaverkodott,így vizbe dobálós fojtogatós ugrálós pancsikolós nap volt ez.Előkerültek a kis kacsák a homokozó lapát a mentőmellény ,tampon....Nuca megégett lába kapott egy steril vízlepergetős kötést,nejlonzsák és szikszalag.Nem kicsit felszabadultak voltunk ,szegény úszómester csaj ki volt már akadva estére rendesen.A büfés kecsapja nagyon finom lehetett mert tt barátunknak több volt a testén mint a gyomrában,kész leharcolt lett délutánra.Szerintem teljesen normális az ha valakin az étlap fel van tüntetve :D
    Bükkszékről ennyi emlék képem van.;)
    Irány vissza Sirok.Mire vissza értünk leszakadt az ég és bő gatyáig ázva mit sem dacolva a természettel ,teljesen egybe olvadva az esővel élveztük a természet vadságát és extrém lett a nap nagyon.Gondolom sokan látták a sáros Triumfot,nem kell szerintem elmeséljem hogy aznap a dágványban mekkora élvezet volt motorozni jó pár embernek és megrugatni a gépet , kaparni dőlni és igazán felszabadultnak lenni.Mondhatnám azt is kinek jut eszébe ilyenkor ebben az időben motorozni????;)

    Annyira élvezték a motorozást és az extrémitást hogy két lábtartó egy halálgömbbel való találkozás ,test közelből szerintem mindent megért a léleknek hogy kiszabaduljon a hétköznapok szürke foltjából.Vagy csak hatott a pálinka.

    Este koncertek szakadó esőben ,persze félmeztelen tomboltunk az AB CD -n ,tt meg is szerezte véres küzdelemmel a dobverőt amit féltve őrzök itthon.Konkrétan be van rúgva az ágy alá a szennyes közé.

    Reggelig toltuk a karaokit a sátorban asztalon táncolva ahonnan többször le akartak parancsolni,de hát hiába.Lastiékkal arra lettünk figyelmesek hogy igen reggel lett és fel kelt a nap.Asszem akkor feküdtem le mikor mások felkeltek .A nap részét átaludtam.Talán az többet tudna mesélni erről a szombati napról,mert én minden programot átaludtam.Nagyon nem is akarok több szót fordítani Sirokra csak még egyet:
    Tudtam mire számíthatok mikor lementünk,hogy aki ide lejön nem lesz ugyan az aki visszajön,az az egy hét alatt mindenki önmaga lett ami egy évre elkíséri.Fognak változni de olyan szinten megszűntek létezni régi valójuk és új emberek lettek: Alkoholba fojtott mámoros állatok,Nuca az egyedüli aki konszolidált maradt :D
    Egységes érzet alakult ki egy társaság egy csapat,nem voltak ellentétek gátlások félelmek.Csak sör bor meg pálinka,egy helyre ment .
    Egy szívként dobogott mindenki egyet lélegzett,nagyon nehéz olykor megőrizni megtartani ezt.Felfedezni saját bensőnk igazi rejtett valóját,megmutatni hogy kik vagyunk.Jobb nem tudni meg még egyszer!

    Köszönhető az emberi nyitottságnak hogy sok emberrel összehozott az hogy végre kidobtak minket otthonról és ott lehettünk , megszűnt létezni sok minden, hogy Nuca szavaival élve egyszerűen jó vót ott vótam elmút és kész:D, kívánom hogy sokáig elkísérje ez,tt "szelíd vadságának" az állat,a siroki jószág :D hogy barátként helyt álltunk,és nem fogtuk meg egymás seggét.
    Hogy megszűntek az emberi kicsinyességek.Mikor ott áll ezer magyar egy koncerten ezer motoros,és nem számít a ruha a külsőség hogy kik ők.Csak az hogy esik az eső és ők is elfognak ázni.
    Csak az a hatalmas egység amiben részt vehetsz minden évben.Mert hát már 20.éve van ilyen,sajnos.
    Az hogy megismerhetsz két olyan embert akik itt mutatták meg kik is valójában.Őrültek :D

    Örülök tiszta szívemből hogy az ég összehozott egy nap alatt veletek,és soha többet :p
    Hatalmas érzés,és feledhetetlen és nem csak ők hanem mindenki barátsága segítőkészsége és összeforrása jellemezte az egész hetet.Abban a káoszban volt valami rend ,mindenki részeg volt,
    ,ez az igazi időutazás mindenki számára,és nem a mai modern társadalom.Még hetekig tart a Siroki rezgés mindenkiben akik ott voltak és benne voltak,nem szemlélőként hanem szereplőként.Persze józanon más.

    "És majd halálos ágyadon, Sok sok év múlva, Visszasírod e percet, S örömest odaadnád, Lopott életed minden napját, Ezért az egyért, Ezért a lehetőségért, Hogy itt legyél, S az ellen képébe vágd, Az életünket feláldozzuk, De a szabadságunkat azt SOHA!!" Idézet a rettenhetetlenből.
    Hát ilyen volt,mert összetartozunk egy nap alatt mi motorosok.
    Nem az számít mik történtek lent ,hanem hogy te ebben hol voltál és hogy érezted magad:Kibbbbbbbbaszoooooooooot jóóóóóóóóóóóóól :p És hogy mi változott bennünk,büdösen mocskosan sárosan haza jöttünk.:cool:
    [ame="http://www.youtube.com/watch?v=BKy0zTDxLrU&feature=related"]Pokolgép- Újra születnék - YouTube[/ame]

    Mindhalálig Rock and Roll :csam:
  3. Na szóval,ma mi van,ma van a tegnap holnapja :D Ma van az amikor tegnap van ,hol is jártunk,már nem tudom szóval szarásig ittuk magunkat pálinkával tegnap meg ma,de ma ,de ma,ma van.Ez az a reggel?
    Szóval ez a reggel mikor arra ébredtem,próóóbáltam ébredni fel ,hogy halottam a sátorból hogy Nuca elmegy borotválkozni:p
    Hm,kezdett kinyílni a másnapos csipás szemem hogy ezt megnézem,de ááá nem inkább aludtam.
    Nem sokkal később kereste a Lisztet,amit nem értettem minek, mert a Tóóóóócsninak már 3 napja nálam volt az alapanyag de azóta sem készült el :D Gondoltam tuti amiatt mert a hintő por is nálam volt, és borotválás után azzal szórja be a.....nem azt, a lábát heeee.Mire gondolsz katona :D
    Hála istennek aludtam ,mert mint kiderült az interpól körözési listán lévő képekből egy siroki jószágot keresnek.Ismertetője ,rövid őszes haj,bőr nadrág,egy kiló liszt pár tojás egy tubus borotva hab és egy husáng amivel hadonászott.És ezzel mind be volt kenve,kellett a reggeli ránctalanító pakolás rájjjja :muhaha::borotva: Ide kérek egy képet!!!!!!!!
    Szóval én ezt megúsztam.Reggeli kávé.....Estéről rémlett valami hogy tt motorjáról hiányzik a lábtartó, és hogy ha megyünk,mert megyünk fürdeni a bükkszéki hashajtós fürdőbe akkor viszem e é Nucát,mert így é hogyan ül fel a triumfra aminek letörte a lábtartóját? Süti a lábát nagyon a kipufogó.Mondom én rendeben gyere velem,fürdeni bükkszékre,tt mondta ne gyorsan mennyünk.Mond nézz rám ember,ezzel a fejjel száguldozni,csoda ha a motor át visz:soros2: Alig néztünk ki normális arcal,szerintem ezen semmi nem segített volna még a siroki iszap sem .
    Irány bükkszék,de előtte reggeli a helyi bótba be.Na későn keltünk így 10 óra feléje,mert a bótban hosszú vót a sor.Sőőőőőt,már ismerték a két tagot,mert valamit egy napja itt hagytak ,mit is már nem tudom a fokhagymás parizelt vagy a sajtos párizsit,mondtam is hogy az mászik.
    Igazából annyira jópofák voltak a boltosok hogy nem tudom miért de emlékeztek erre a két tagra és megőrizték neki a szalámit és nem adták oda,ugyan is kifizették csak ott maradt a bóóóótba,mert há miért ne,ha már lúd legyen kövér pocsékoljunk kérem.Ennyire figyeltek a helyiek ránk.Szóval ezt megkapjuk a pénztárnál,deee....annyira hosszú sor volt így korán reggel 11 órakor hogy tt addigra megette a reggelit csak az árcédula maradt meg annyi kifli sarka amennyit megevett :D
    Mi meg addig is művelődtünk a könyves pultnál.Kb minden könyvnek ugyan az a szerzője,akccccciósak volt az mind.A borítókra emlékszem a címekre nem annyira.De tudom a szexuális fogalmakból, ott fenn hangon olvastunk a helyi boltba :D Pihentek voltunk nem kicsit.Na nagy nehezen reggelihez jutottunk,valaki csak kiflicsücsök meg kakaó.A finnyásabbak,milka kakaó vagy mizó,én maradtam a zacskós tejnél,még is csak jobban hasonlít a tehén tőgyre.Megettük és irány bükkszék a hasmenéses gyógyfürdő.Ne nézz rám ez komoly nem én találtam ki,majd rájössz ha arra jársz és iszol belőle.:pancsi:Irány pancsi.Jövő héten folytatjuk innen,addig is jásszentandrás motoros találkozó,addig is minden jót.Arról ne kérjetek beszámolót ha nem baj :D
    Szegecs kedveli ezt.
  4. Harmadik nap.
    Másnap reggel,mikor szóval milyen nap is van most,meg mi van ,nincs reggel,feküdjünk vissza a sátorba amúgy is esik az eső.
    Szóval tömény nap volt eddig,szó szerint pálinkás jó reggelt vagy nappalt,irány kávézni.
    Hihetetlen módon de nem tudom hogy csinálta a baross étterem,ez nem a reklám helye szóval Gréta reggel ott adta a kávét ahol tegnap a sört és mosolygott,és élvezte.Imádta ahogy oda járunk naponta.Reggeli kávé után hamar vissza a sátor,igazából az egész nap délelőtt reggel pihenés,és gyúrtunk az esti koncertekre.Kellet az erőőőőőőőőőő estére.
    A többiek elmentek reggeliért,és mint kiderül majd ott is hagyták a calámit a boltba,külön fejezetet kíván a történet :D
    A szomszédék napközben finom bográcsgulyást főztek amire vendégek voltunk,csendes beszélgetéssel telt a délelőtt.Megismertük egymást akik még akkor mentek és jöttek,az egyik srác az esti pogózásban elhagyta a karszalagot ,tt -vel kértünk neki egy másikat de nem voltak részle hajlóak,menthetetlen volt a helyzet. A haverja szerzett neki valamit,de aztán behívták másnap szolgálatba ,többet nem láttuk őket.
    [​IMG]
    Évci elméletileg úton van a Tóalmási brigáddal,kicsit csodálkoztam is hogy 20 perc utat hogy tettek meg majd két óra alatt.Nagy nehezen ébren megvártam míg megérkezett aztán alvás és pihi.
    Tuti hogy ebben a pillanatban egy triumf száguldott végig ,kaputól kapuig.Csendes mély álom,vagy két óra pihi.
    Délután magamhoz tértem,kerestem a többieket de senkit nem találtam,csak ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉvcit a sőr sátorba,alig ivott még valamit :D Azt a józan úristenit.Hogy lehet így kinézni.És meglepetésként ott űlt minden idők legnagyobb motorosa: naaaaaaaa aki nem más,mint aaaaaaaaaaaaaa 87 éves Jani báttyám.:csam: ott ült és sörözött,cigizett meg csajozott.Fúúúúj de rossz lehet így élni.:cool:Közben valahol a mi motorsunk triumf hangot hallatott és gyűrte a vasat.Le is maradt a pályinkáról.Beszélgettünk az asztalnál az öreggel,Évcivel meg ki tudja kivel.
    Jó fej az öreg,egyszerű nincs benne semmi előítélet,olyan mint a rajz szeg csak be kell nyomni.Meg is hívott pályinkázni a jó öreg oldalkocsis pannoniához.Abban volt a jó nedü,igazi hazai és házi 52fokos pályinka.Mesélt a háborús élményeiről az életéről hogy a testvérét kivégezték ő megmenekült,az első motorokról amit kiadtak a magyarországon,és nem utolsó sorban a nőőőőőőőőőőőkről.Nem megyek bele részletekbe,nagy kujon az öreg még most is ;)Miután már nem bírtunk elég pályinkát meginni,mert Évci helyett is én ittam,nők nem bírják ennyire,vagy ő nem edzett én meg még nem tudom.De míg elment kötszerért addig lefoglaltam az öreget,jött valami két ismerőse szintén nem fiatalok,és mi volt nálunk????? Na mi ??? pályinka :D Megkóstoltam beszélgettünk egy fél órát aztán sátrat vertek.Csaje megérkezett majd lekötözte,na nem úgy hanem a könyökét és átmentünk az öreggel Évcivel a tóalmási standra,ugyan minek ha nem megkóstolni azt a pályinkát is.
    Komolyan elmegyek lassan pálinka kóstolónak,és még nincs vége a mai napnak.:heureka:Miután már minden fokon ittam,otthagytam őket és meglátogattam a sőr sátrat.Szerintem innen fogalmam sincs mit történ,míg el nem kezdődött az esti koncert.
    Roaddal,állat,majd tankcsapdával ami még jobban állat.vááááááááááá.Szóval tanksapka! Évci ugye,a szőke nő,miért is ne mennyünk be a ketrechez az öreg Janibával.Én meg majd tartom a frontot.Nem tudom meddig bírtam,izzadtam mint a kutya,a nagy állatok összenyomtak,és védtem a testemmel egy darabig aztán feladtam és egy zene váltás közben kiszabadítottam őket onnan.

    Ránéztem az öregre és belegondoltam hogy mekkora jó dolog lehetne így 87 évesen itt meghalni ,hogy összetapostak koncerten.De én még élni akartam.Mert rám volt bízva Nuca,csak haza kell vinni.

    Kikísértük az öreget a tankcsapdáról ,vissza a sörsátorba,én meg vissza csapdára,oda ahonnan élvezhető a zene.
    Zúzás volt ,majd blues company.És szünet.Évcit ott hagytam a gitárosnak utána nem láttam,én meg szokás szerint,gondolom elmentek telefonszámot cserélni vagy pókerezni ;) reggelig karaoki és ivászat.Nucával asszem ekkor találkoztam ahogy beszélgetett a földön két sráccal,akivel másnap majd fogunk együtt állatkodni a strandon.:D tt100 hogy merre járt,szerintem itt filmszakadás volt neki.És még belbotlottam a férj és feleségbe ,és mi mással kináltak volna ha nem hazai pályinkával:D Beszéltem velük egy sort,este ott tomboltak a koncerten.

    Összefoglalva ezt a napot sokat nem hozott ,de egyet tudok mikor a tankcsapda megszólalt akkor éreztem hogy megint magyar vagyok,hogy ide tartozhatok hogy vannak emberek,akik látnak éreznek és nem tompulnak.Hozzád szólnak zenén át és helyre teszik a lelki világod.Emberként helyt állnak,ebben a szar rendszerben amiben élünk és nem adják fel az elveiket,minden egyes zene szónak van értelme.És neked szól hogy ne légy vak.Töretlenek.A blues company nagyon ugyan azt adta le,a gitáros nem élvezte,és látszott nem ez az élete,később ez ki is derült hogy nem vágyik erre.Sajnálom érte.Időgép nem tudom film szakadás.
    De egy biztos koncerten mikor megszólalnak a gitárok azok akik ott álltak egy szívként dobogtak.
    Ahogy majdnem apósomat idézném: A lelkemet adnám egy jó koncertért.
    folyt köv..................
    Szegecs kedveli ezt.
  5. Hogy is kezdődött,isten tudja megtörtént.Nem kell ehhez fórum nem kell szervezés aki érzi tudja ereiben annak ott kell lenni ,az megy.:csam:
    Egyszer egy nap még azelőtt hogy megőrültünk immár sokadszor,egyszer csak kaptam egy sms-t,hogy viszem e? Felhívtam hogy holnap indulunk,annyit halottam a háttérből: fater megyek Sirokra.
    Két napi pakolászás készülődés,motor hegesztés a csomagoknak és irány Sirok.Elmentem Nucáért felpakoltuk a cumókat majd megérkezett tt100 és elindultunk oda ahova még nem tudják mi lesz a vége ennek.

    Tavaly már elmondtam olyan ez mint a Nő nem elég egyszer megkefélni,ezt meg kell ízleni ebbe bele kel szeretni,ha kell bele kell halni minden nap hogy aztán felébredjél és újra kezd előröl.
    Első nap kedden,én már nem tudom mi volt komolyan nem emlékszem,leérkeztünk tök nyugi pár sátor,lepakoltunk,szomszédokat megismertük,elővették a pálinkás üvegeket,ebből is egy kicsit abból is.Aztán végig ittunk azokat akiket már ismertem,egri házi meggyes ...felvidéki szilva.A sör sátorban felmértük a terepet és nézelődtünk este felé mikor tt-nek hatalmas ötlet,figyelj várj és nézz.
    Kint felállított bárpult teli sörös hordóval csappal,palackokkal.Te Nuca ugorj már be, és játsszál nekünk csapost.Szerintetek ??????????????fojt a sőr ,mint állat,nem hittük el,senki nem kérdezte mit keresünk ott ,..........csak csapolt...........,aztán csak csapolt.............csak gyűltek és a Drága sőőőőőőr csapos csak töltötte a sőőőőőőőőőőőrt aki arra járt.Szerintem nem ittunk sokat:D,de minek megy le az emberfia ha nem szeret inni motorosokkal.Már ezen a napon több ismerősünk lett mint eddig.Főleg hogy aztán ők szépen lebuktak hogy lopják a sőrt:D Pálinkába karaokiba fojtott reggel,majd alvás.
    Második nap.
    Reggeli a boltban,helyi plegyka,valami két tag elveszi majd egymást férjül meg feleségül,és a várban adják össze őket,és még motorosok is aztán lezúznak ide a siroki táborba.

    Másnap a két motoros tt100 és Nuca aki nem a vőlegény meg a menyasszony volt :D,lelépett valami nagymamás fürdőbe ,punnyadni meg mutogatni a /szőrös seggét/.Javított verzió: gyapjas seggét.Valamikor délután értek vissza.
    Én addig felmentem a várba beszéltem a menyasszonnyal,hogy mikor hogy meg merre lesz ez a cécó,mert ne hagyjuk már ki.
    Délután pihenés,kurva nehéz ám délután 4 ig nem inni semmit,mert motorra kell szállni.

    [​IMG] Felmentünk a várba,ott össszeadtuk a mennyaszonyt,legurultunk a templomba ott a pap ,hát basszus.Olyan vakert lenyomott mint állat,tuti nem volt valódi,állítólag tököli és motoros,úgy bérelték a fattyat.Persze nem akarok ujjal mutogatni hogy a haleluját nem bírtuk ki ,áááááá hogy ne szóljon be és röhögő görcsöt kaptam majdnem a templomban.Na nagy cécó ,kevés vendég összebonorálták őket,hűséget fogadtak,motorosat hogy bármikor bárkivel,és lekísértük őket a Siroki találkozóra.A násznép a saját sőrsátorba mi meg leléptünk onnan ,mert nem tetszett a mulatós.
    És itt megkezdődött az oldódás,miután megfogadtam a Nuca faternak vigyázok egyetlen szem lányára,míííííííííííííííííg le nem érünk.Fogadalom ide vagy oda hogy fiatalon jogsi nélkül nem motorozunk meg ilyenek ááááááááááá.Had vigye,sőt engem is vitt aztán meg kitudja még kit.Hol ezzel hol azzal a motorral.Húzta neki és húzta neki...
    A sőr sátorba ülve csak azt láttam hol egy Nuca hol egy tt,fel és le mint a quadosok,és a crossosok,olyan szinten élvezték mint állat.És ezzel még nincs vége......
    Irány a koncert.
    Esti rocki rokon mindenki kitett magáért,olyat zuztunk és rockiztunk mint állat ,képek remélem nem készültek mert azt a vonaglást amit levágtam azzal a szexuálisan túlfűtött leányzóval az már majdnem egy kovi show volt:D De itt már mindenki magáért volt.
    Valamikor épp jókor jó helyen voltam és elrabolták a menyasszonyt és segíthettem ebben,sőt engem be is engedtek ropni csak hát kevés volt a násznép.Persze a két motoros Nuca és tt100 az hátulról akarta magát becsempészni,megint megdőltek mint rottenbiller :D
    Esti szokásos hajnalig tartó sörsátorba fojtott karaoki program ,ahol szerintem olyan tagok voltak akinél a házi pálinkánál rosszabb ital nem volt.Itt még idili családias duvajkodás folyt reggelig míg vége nem lett a napnak,vagy éjjelnek vagy minek ,szóval világosban lefeküdtem az biztos.Sőt másnap ,mert másnap volt........ emlékeztem és megismertem mindenkit.

    Ilyenkor azért buli ide vagy oda ,annyi emberrel találkozni leülni beszélgetni,feloldódni és megfeledkezni magadról,mindennel felér.Komolyan olyan jó érzés volt már ekkor, hogy végre lent vagyunk és felszívódik a világ a civilizáció és eltűnik minden ellentét az emberek közt kezd kialakulni az egység,megnyílik egy másik világ,egy motoros idő utazás.Internet meg a kis faszom haggyá má,meg okos telefon vagy lájkoljuk már egy sört meg egy pálinkát,eszünkbe sem jutott.:pfolyt köv.......hosszú még a történet és messze nincs vége ennek az őrületnek...............................

    Elnézést a történet szereplőitől de mindenhol nem lehettem ott ahol ők is.De a szemem rajtuk volt :)
  6. Miért vonz annyi mindenkit ,miért éltet és mit ad.
    Tagolhatnánk sorba kinek mit jelent,szabadságot kikapcsolódást,csajokat, társaságot ,feledhetetlen túrákat.Hogy egy világ omlik szét hullanak le falak.Akármilyen problémák érnek,ha ráülsz megszűnik minden létezni.A gyerekek csodálattal nézik,megálmodják a maguk motorját.Majd felnőnek és táltossá válnak,zabolázhatatlan ménné.Mindig van új a nap alatt,mindig hozzánk csapódik egy újabb tag,és valakivé fog válni az által hogy motorra ül.Egy nagy család része lesz,egy egységgé ami összeköt mindenkit.
    Talán az első választás a legnehezebb,hogy mit vegyek,mire van keret pénz és mi az amit még megtudok zabolázni.
    Motoron eltűnik a kettősség nő vagy férfi egyre megy.Hány tehetséges motorversenyző,hány rock lady rója az utakat és hány anya szeli a kanyarokat.Hány tizen ,huszon éves váltja valóra álmát mikor saját magad ura szolgája lesz.És nem kell többet a hátsóülést élvezni.Felelősségé válik az élete.
    Ebben jó részt venni ,tanulni tanítani és nézni hogy megint egyel több az aki nyeregbe pattan.
    Mekkora szó a közösség amiben ott lehet lenni , és élvezni azt a sok odaadást ahol máshol nem kapsz meg.Lehetsz te autós vagy bármilyen tag ezt a szabad érzést szerintem nem lehet felülűberelni.
    Eggyé lenni az úttal ezzel az élettel,a formával a vassal,akár utassal akár anélkül.
    Akár élsz vagy akár halsz.

    De ez az egység felbonthatatlan és örök érvényűvé válik előbb vagy utóbb mindenki vérében.Jobb mint egy orgazmus,de csak mert tovább tart:D
    Szegecs kedveli ezt.
  7. Szóval sok mindent letéve az asztalra lassan a csam kezd olyanná válni amit lehet nem kéne.Jó lenne leülni beszélgetni és sok minden másképp látni ,mert egy elhatalmasodik valami és félreértések vannak.Volt egy rosszul szervezet buli,igen.És szívvel lélekkel kell ehhez hozzá állni mert ami itt van az az életed is.Egy motoros élete.És ebben csak úgy lehet részt venni ha bele adod apád anyád és mindened ,mert olyan emberek nem biztos hogy lesznek még életedben,mint ebben a században.Mert ez a század tette lehetővé nekünk hogy vasakkal a lábunk között rohangálunk.És legyél akármennyire fáradt ha valamit ki engedsz a kezed közül az nem jó.Hiányzik a határozott erő és az önbizalom.De majd legközelebb.Ehhez szerintem nem kell IQ.És ha félreteszünk mindent ami irigységből esetleg féltékenységből adódik akkor egy kurva jó társaság lesz ez;) De ha az kell hozzá hogy elvigyek mindenkit világot látni,és megmutassam mi az élet hát szóljatok.


    Tartsuk már tiszteletben azokat akiknek volt ötlete létrehozott valamit és ebben nevét adta.Szervezzünk új dolgokat a nap alatt és adjunk neki más nevet,nem nagy ügy.annyira jók vagyunk és kreatívak hogy megy ez mindenkinek.Csináljunk mindent abból ami magunk vagyunk és merítsünk életünkből,mert lehet másnak az az életet jelenti amit létrehozott,teszem fel szó szerint idézve ez a CSIGATÚRA. És annyi minden van még előttünk,beszéljünk a másikkal hogy mi mennyire fontos és hogy ezt őrizni kell,mert lehet már nem lesz több ilyen.Tudom sokan voltatok mellettem mikor szarban voltam.Részemről ez tudatos lázadás volt,ennél kicsit erősebb vagyok csak kellett egy kis bizonyíték.Igaz magam alatt voltam,de azért annyira nem.De egy kezemen megtudom számolni ki volt ki akkor mellettem állt.
    És most ragaszkodjunk el a múltól és egy újabb ötlet Yamának és Sunnynak a nyavalyás dolgaiból írtam más fórumon más okokból nőknek:
    Tudat tágítás. Kicsit rugaszkodjunk el az itt-től és a most-tól.Lépjük át a határainkat legyünk többek bátrak,tegyük le magunk elé az asztalra mi az amit igazán szeretnénk és mi mindent megtennénk érte.Lépjünk fel az asztalra és nézzünk szét emelkedjünk ki ebből a szarból.Éltünk szenvedtünk,elég volt jó köszi,mi lenne ha holnaptól reggel mosolyogva ébrednénk a világ felé.Mikor mentél ki a csillagos ég alá és számoltad meg azt ami ott fent van hogy van egy másik élet,nem a paradicsom lófaszt azt zsíros kenyér mellé eszik.Hogy naponta arra ébredsz elvágysz innen,nem érzed jól magad a tudatod küzd ez ellen,harcol a világgal.Olyan dolgokat szeretsz ami a lelkedet pezsdíti.Elgondolkodtál valaha azon hogy ott fent annyi fényévnyi távolságra vajon mi lehet ,ott is vannak és miért van ez ami körül vesz,mi értelme .Megszületünk meghalunk majd élünk és ez így megy míg világ a világ.Ma mi van mindenkinek telibasszák a fejét hogy beteg vagy hogy szarul vagy hogy menjél patikába,kérdezd kezelő orvosodat a mellék hatásokról.Hát anyád.Mi lenne ha holnaptól az lennél akit akarsz,ez nem anyagiakban dől el hanem lelkiekben.Bármit megtehetsz ,mert bármire képes vagy.Egy apró pici lépés afelé a boldogság felé ami ott hever előtted.Egyszer innen valakik azt mondták gonosz vagyok,hát innen üzenem neki hogy kinyalhatják:gatyaletolos:Nem vagyok gonosz csak vannak akiket kizárok az életemből és nem engedek közel,mert minek,az sem ismer aki azt hiszi hogy tudja ki vagy:D Nem sokára szervezünk egy ölelés napot majd budapesten mi motorosok,hát érdemes lesz majd megnézni.
    Valami ilyesmit:http://video.xfree.hu/?n<wbr>=fama2|3770a72fd85d6fe790<wbr>8088342210f575
    :csam::köszi::puszi::egs:
    Szegecs kedveli ezt.
  8. Réges régen messze ,messze egy távoli helyen kezdődött minden. Mikor a legenda újraéledt és vége volt a nyárnak. Vissszatért bupu a távoli országokból ,városokból élettel kalanddal, teli és volt mesélni valója. Akkor történt mindez. Hogy is volt,nem tudni egyszer csak egy egyszerű szegény hercegnőre bukkant aki, aki! a nagymama szilvásgámbócait sétálta ó rengetek erdőben. Bupu bandukult az erdei ősvényen és füvet rágcsált a rozzant vasparipa hátán mit sem sejtve ,nem tudva hova tart. Akkor meglátta,meglátta a szegény egyszerű hercegnőt aki éppen hazafelé tartott. És megszólította,leültek beszélgettek. Bupunak erősen korgott a hasa ,a hercegnőnél pedig valami lapult, de nem mutatta a kincsét. Erős érdeklődés lett úrrá mindkettőjükön,sosem látták még egymást de valami ősi dolog volt mind kettőben ,mélységes szeretet,na mega a szilvásgámbóc. Leültek, beszélgettek órákig, együtt voltak talán össze is tartoztak,mint az a sok kis kerek micsoda a keszkenőben. A hercegnő egy apró keszkenőt vett elő és kivette nagyi varázslatos szilvás gámbócait. Mind a tizenkettőt,egy tucaton voltak. Nagy kő esett le ekkor az éhes vasparipásnak a szívéről,hiszen ki tudja mikor látott ilyet,eddig messze más országban csak zacskós levest evett,meg kánzervet. Majd megfelezte vele. Oda adta neki akár az életét ,pedig neki sem jutott sok. Bupu csodálta a hercegnőt ezért,alig ismerte de megszerette és megfogadta bármi legyen bármit hozzon a sorsa,segíteni fog neki mindig mert igaz szívű emberre talált,olyanra akivel eddigi útján nem találkozott.
    Több volt mint barátság több volt mint szerelem,mélységes volt minden e két lény között.
    És elkezdődött a kaland felálltak és attól kezdve sosem engedték el egymást kezét. A hercegnő megmutatta és hazavitte oda ahova senkinek nincs belátása a csiga lakba. Mesélt a világról a magányról a rosszról és mindenről. Az életük összefojt nem számolták a napot a percet sem az órákat. Együtt keltek együtt aludtak. Távoli országokba jártak ,kalandoztak. Hercegnőnek is volt vasparipája ,és bupu életet lehelt bele,így a világ nyitottá vált a zártságból. Önálló életre kelt ,szabaddá vált a hercegnő. Leírhatatlan élmények sora ,naponta dőltek nevetéstől ,kacajtól teli volt a ház. Éjszakákig beszélgettek és nappal nagyokat horpasztottak. Barátokra leltek ,szerették őket az emberek. De sosem lehettek egymásé. Élt egy lovag messze városban túl mindenen. Egy postagalamb hozta hírét olykor olykor. Bupu nem tudta ki ő nem ismerte. Csak tudta a hercegnő szíve másfelé húz. Látta amint apró csókokat lehel a levélre,de sosem kérdezte csak élvezte az együtt létet,amit kitöltött a jelen pillanat,mit sem törődve mindezzel,hiszen szerette a csiga ház lakóját. De napok és hetek teltek és látta valamitől szenved a hercegnő. Érezte hamarosan el kell menni neki abba a távoli országba ahova a galamb jár. És nyomasztotta hogy emiatt a hercegnő szomorú,mert nem akarja elveszíteni azt aki mindig ott volt akivel megosztotta akivel élte a napjait,ki segitett ha bajban volt ki mindig mellette állt,egy vágyért egy távoli ismeretlenért eldobni kit annyira szeret. De bupu megígérte neki mikor visszajön,bármi legyen is mellette lesz. Nehéz volt mindkettőjüknek. Most a hercegnő távoli országban van,bupu pedig mesél mindenről az esti tűz fényénél és fél szemében sír a másikban nevet. Hogy mi lesz a történet vége,ki tudja talán megszakad a szív talán erőt vesz az ész és legyőzi az akarat a vágyakat és ésszel él életet. De mind tudjuk mi emberi az balga. És a szép történetek mindig szomorúsággal telik. Jó éjt minden vaslovagnak. Persze aztán a történet folytatódott de azt már nem árulom el:D persze nem az ész győzött se a szív
    Szegecs kedveli ezt.
  9. Valahol hihetetlen módon de egy sorsfordulóhoz értek az ég csillagai és asztrológiailag olyasmi készülődik mi rég volt,nagyon rég mikor fent az olömpuszon egy élyfekete holló meglátogatta Aphroditét és Árészt egy éjjelen és mint küszöb őre rávilágított szerelmükre mi egységet alkotva állta ki a küszöb őr próbáját.Megszabadultak falaktól,gátlásoktól elmélyültek lettek,letisztultak.Megtanulták mi az igazi érték.Ki állták a próbát és szerelmük örök lett kezük eggyé forrt olümposz csarnokában és fényként viszik tovább az embereknek ezt.Most az égi csillagok közel vannak ehhez és sorsforduló lesz.Egy hosszú korszak végig ér,és új élet kezdődik ami volt lezárul egyértelműen,minek szét kell válni az szétmegy minek összeforr az most egység lesz,szerelmek alakulnak a főszerep most Aphroditéé és Árészé,Marsé és Vénuszé az egyesülésé.Mélyre száll az emberi lélek és magasba száll.Minden előtérbe fog kerülni ami igaz értékként szerepel.Sokan eddig úgy éltek hogy nem kellett volna ,nem volt érett valamiért a kapcsolata,a birtoklás a kisajátítás és csalódások sorozata ami messze állt lelkétől.Az élet felkészített mindenkit erre az útra hogy megismerje tapasztalja a feltétel nélküli oda adást szeretet és az ezért folyó harcot, hogy mindez megtestesüljön és elfoglalja helyét ott bent mindenkinek legbelül,hogy átadja magából mind azt amit régóta őriz hogy eggyé váljon majd és megértésben oda adásban teli kapcsolatot éljen látszat és hazugság nélkülit.Áldozat oltárán minden hogy megtalálja mindenki szerelmét és végre örök egységbe éljen vele,ezért érdemes volt élni és változni.Véget érnek az érdek kapcsolatok kik elég erősek voltak és felismerték azt,és átveszi magát az a fajta szeretet ami itt vibrál a levegőben és simogatja miden olyan ember lelkét aki végig küzdötte magát ezen az úton.Ez a szerelem egy ősi érzés,amit régóta kutatnak és keresik okát,ez nem a rózsaszín felhős ég,hanem egy olyan fajta oda adást ami megérett mindenkiben mint ott fent az olümposzon az istenekben.A gyengék itt is elvesznek alul maradnak az éretlenek még tanulnak és majd megvárják az újabb együtt állást ,de az legyen az ő bajuk.Ez az egyesülés nem csak a szerelemé hanem másé is.
    Vénusz az egyesülés jele: a szerelemé, a barátságé, a közösségé; a Mars a sors küzdelmeit hozza, azt, hogy az embernek a benne levő szellemért helyt kell állnia, s azt keresztül kell vinnie.Csak az aki megérti és megérett erre,sok áldozat szenvedés kisérte és most beérett,egységgé válik eggyé nincs nő és férfi csak egy érzés ami benned él és tükröződik vissza,mert a harcnak vége és magad látod vissza legyél bármely oldalon.

    Mint minden nap, egy gondolat száll tova
    száll messze hozzád,szellem szárnyon
    száll égi rónaságon,keresi ablakod
    hogy vigye messzire e gondolatot
    viszi ,viszi messzire neki,felhők szárnyán
    madarak kísérik égi útján fent csillagbércen át
    fel hol madár se járt,úgy száll tova minden.
    Hiányzol mint csillagoknak az égi tükör
    miben látod magad,azt ki vagy
    az ki gyermeteg égi lélek azt látják ők
    ahogy nappal jön és követi éjjelt.
    Követi mint szívem egy gondolatot
    követi messze mi hozzád köt.
    Vad tó korbácsolja lelkem,vihar dúl bent
    csendre vágyom de él valami itt lent.
    Élsz nekem szívem szegletén
    ki arannyal köszönt mikor meg jelen
    ezek mik pillanatok,mi 5 perc belőled
    az örök valóság,mi eltűnt az múlt
    és nem a jelen igazság.
    Mióta láttalak hordozlak ,bezárlak,
    hogy ne úgy élj mint emlék,
    hanem éltess tavaszt ,mint madarak
    hogy nyílj szét mint vad rózsák a rengetegben
    hogy áraszd szét erőd,legyen gondolat egy
    veled kit megismertem egy nap
    De nincs szentebb szó mint az hogy szabad
    nincs jobb annál,mint szeretni aki vagy.
    Úgy ahogy akkor láttalak,mikor megjelentél
    Egy nap mikor odajöttél ,éreztem hajad illatát,
    hallottam hangod mi hozzám szólt
    Láttam szemed ,mi úgy nézett
    csak az számít,amit gondolsz
    és az biztos tudat hogy bennem maradsz
    te ki éltet,és vagy és egy lélek otthona
    velem és veled egy értelem egy csoda.
    egység mi eredendő,nincs isten se férfi se nő
    ki ezt felbontja vala.
    Szegecs kedveli ezt.
  10. Mint minden motoros találkozó meghatároz.Valakinek ez valakinek az kinek mi a kedvenc.Anno lecipelt gyerek kori barátom Dominik,és nem tudtam szabadulni,van már 10 éve több is talán.Azóta vártam hogy majd mindig én is ott leszek.Neki sokat köszönök, a rengeteg kedvességet és hogy mikor pénzem nem volt suttyó gyerek koromba akkor vitt magával, oda le ahol lenni kell nekem.Van akinek az első van akinek mind meg volt, olyan mint egy nő, nem szabad kihagyni.

    Évci drága is felfedezte ezt a helyet,és össze hozott olyan emberekkel akik messze földről származnak,és testvérként fogadnak,ők a felvidékiek szlovákok.
    Idén más volt,sátor hely keresés aztán valahol az évek alatt kinőttem magamat és mára sok sok ismerős innen onnan.Színvonalas Koncertek ,programok.Mindenhonnan az országból színes emberek.NaNa kérte csinálunk képeket,így nem marad el,remélem élvezni fogjátok,volt traktor húzás,gumi szőnyeg futás blokk dobó verseny,iszap birkózás,hegyfelfutás verseny.
    Kovi angyalairól nem csináltunk képeket,ha nem baj,remélem megbocsájtható.Fujj gusztustalan meztelen nők nem is jó az:D
    Azt ne kérdezzétek hogyan telt majd képeken elmeséljük,volt hogy csókért fuvaroztam.;)

    Iszap birkóztam,traktort húztam,persze a dííat megittuk amit nem ,azt haza hoztuk.
    A lányokról nem mesélek voltak,fel sorolni sem tudom Timi,Viki ,Judit,Kata,Zsuzsa meg az isten tujda ki még.Csók puszi szedett szét.Persze volt pasis nap is ,mikor csak sőr és pálinka kóstolás minden féle vidékről.Volt hogy felcipeltek Karaokizni.Barátok ezerrel.Ha inni kell baj nincs.Egy baj van vége van és lett.Majd Évcivel haza pakoltunk,szegény azt sem tudom hol volt,csak fotózott és fel vett.De ő is jól érezte magát.Ittam énekesekkel magyar együttesektől, jó ismerni őket felnőni rajtuk,jó volt beszélni Hadnagy Józsival ki biztosította a színvonalas műsorokat és pusztultunk a röhögéstől.
    Egy a baj hogy vége lett,de ki ott volt örökre tudja és emlékezetébe zárt,halottam sátorból te vagy az...aha bupu,a csamos naptárat többször bemondták láttalak bennetek képen de én sem vettem lent,de ígérem meg lesz nekem is.:cool: Mert helyette ittam,nem keveset hogy barátok legyenek ők a motorosok,nem motorosok ki ott volt tudja.Jövőre ugyan itt Sirok:csam:
    [ame="http://www.youtube.com/watch?v=fDywpoLHvBA"]YouTube- Sirok Motoros Találkozó 2010.[/ame]
  11. Ahogy itt olvasgatok,ujbol fent érdekes dolgok jutnak eszembe az írásról.Annó sokat irtam nőknek nőkről férfiakról.És mindig tiszelelettel adóztam a nőknek.
    Nos ők sokat harcoltak egymással magukkal és nem hiába de éltetnek bennünket.Ez ami itt van az csak is róluk szól,mi csak csendesen figyeljük és éltetjük a topikokat.Ez nem kevés munkásság.Főleg nemkevés megismerni személyesen mindenkit,és le a kalappal sokuk előtt akik képviselikk a motoros nő társadalmat nem kicsi népszerűségekkel.Aki ezt megvétózza az messze menőleg egy kicsit alá ássa magát.
    Azt hogy egy férfi kicsit itt nagy ember hát hajolok meg előtte ,gratula,adok neki szoknyát,köze nincs semmihez.Ja mert a törvények engedik,ki nem szarja le,jogi úton lehet orvosolni,nagy büszkeség,illetve gyengeség.
    Vannak oldalak neten ahol lehet ,de ez nem az nem arról szól.
    Emberségről,és sok szereteről.Tudom kaptam csajoktól itt bőven,örök hálám.Egy világ nyilt ki,tőlük mert emberségesek nyitottak és motorosok!!!! Kell ennél több.
    Aki tud ennél jobb társaságot szóljon:)
    Szegecs kedveli ezt.
  12. Minden évben sokászos szer...vizelés:D,csak most sokkal több mindent kellett csinálni és cserélni.Pár hasznos információ azoknak akik hasonlóan bele fognak ebbe esni.Hátha talál valami hasznos ötletet aki még olyan csíra mint én az új technika terén:D

    Szokásos módon kezdődik minden,bemész a szakmoltba motorodhoz mérten és kéred a következőket árlistában.Meg ne vedd ott,mert drága.Gyertya ,olajszűrő ,levegőszűrő,fékek stb.Rögtön kapsz egy árat és mellette a cikszámokat.
    Irány haza és utána jársz az áraknak,megdöbbentő kb a fele.
    Mivel elég jó kutató munkát végeztem,így érdemes gyertya cserénél rögtön iridium és platina gyertyákat nézni ngk-t,minden gyertya mellett fel van tüntetve melyik motor típushoz jó.Drágább mint a hagyományos de többet is bírnak. pld az enyémhez csak iridiumosat lehet berakni;)
    http://bolthely.hu/generalspeed/id/00899_Ngk_gyujtogyertya_kereso__

    Láncokból D.I.D japán láncokat.JT lánckereket vettem,meg igen jó minőség.Még a csehek gyártják most CZ-t és igen jó híreket mondanak róla.
    Lánccserénél ugyan úgy megtudod nézni hány szemes láncot kell felrakjál.És milyen fogaskerék kell hozzá előre.Nem kell megvenni a gyári szettet,kb feléből kijön.És a hátsó lánckerék nem kopik olyan mértékben sosem mint az első.
    http://bolthely.hu/generalspeed/fokat/4aa11cae1cxx6_D_I_D_Lancok

    Érdemes utána járni több helyen,mert már vannak ujjak és azok X gyűrűvel jönnek ki ugyan abban az árban mint az O gyűrűs láncok.

    Olajak.Tavaly valvolint használtam,nem vált be letapadt folyton a váltó.Érdemes beruházni a jó olajba hogy ne egye meg a kuplungodat.
    Az idén megpróbálom a motorex-et.

    Az olajshop-on ilyen árak vannak:
    Mobil: 4T 10w-40 1L/ 2640.-
    Midland:(Svájci olaj mint a Motorex) 10w-40 1L/ 1530.-
    Repsol: 10w-40 MotoRacing 1L/ 2520.-
    4L/ 9450.-
    10w-50 MotoRacing 1L/ 2520.-
    4L/ 9450.-

    Motorex: 10w-50 Synt Power 1L/ 3272.-
    4L/ 13350.-
    10w-50 Cross Power 1L/ 3512.-

    Austroil: Bike TPS 10w-40 1L/ 1570.-
    5L/ 7080.-
    Bike TPS 10w-50 1L/ 1665.-
    5L/ 7105.-

    Liqui Moly:(Német olaj nem rossz használtam már) 10w-40 Racing 1L/ 1865.-
    5L/ 8150.-
    10w-50 Racing 1L/ 2455.-
    5L/ 11712.-

    A szűrőket,betudják az autós boltok azonosítani ,sokkal jobban kijössz ha nem a márkakereskedőtől veszed.
    A gumikról csak annyit,hogy aki túrázik de kergeti és a kecskéjét ,most már egyre több gumi gyártó cég csinál két componensű gumikat ami nem kopik olyan hamar de viszont jó a tapadása kanyarodásnál.Mert a széleken puhább a gumi.Míg középen a kopó felületen keményebb a keverék.Én maradok a michelinnél,de legalább annyira jók más márkák is.Csak michelin tapasztalataim vannak.Persze akik pályáznak azok vágott szlik gumikkal mennek.Sokan használják kint utcai forgalomba is.Csak ne essen az eső:D
    És persze van még egy csomó okosság,amit még el kell végezni a kecskén,de az majd máskor:cool:
    Szegecs kedveli ezt.
  13. Mind minden motorost rabul ejt az út a kanyarok az életáram. Szedi a ruhádat a szél és fent a hegyekben már nincs hó és motorozhatóak végre az utak. Szinte őssze nőttem már vele, érzem ahogy szedi a hosszú hátsó tag a lábát és kúszik előre az úton. Megkezdődik az ide év és majd csak ritkán lát belőlem is valaki valamit. Egy darab táska teli tank benzin,és némi útra való, biztonság kedvéért térkép, nehogy megint Szlovákiába kössek ki. Bár hívtam ismerősömet onnan nem e akar jönni,de ünnepek vannak. Jön a sok kolbászzabáló rokon minden honnan.Irigyelem a pöstieket hogy citadellára mennek,hálistennek,addig sem zavarják a a forgalmat amerre járok:D
    Így elkezdtem én is rajzolni a térképet megint.Hollókő a cél.Csoda szép vára ami nevezetes a hollókői menyecskéről,aki járt ott ismeri a történetet.Fentről a kilátás olyan ami kárpótol mindenért,igaz kopaszak még a fák de a messzeség és a szépsége rabul ejtő.Finom palóc levest főznek az út mellett,hála boncának hogy tavaly megmutatta a helyet ahol ezt főzik,és most jobban is esett mert nem nyaltam fel az aszfaltot mint akkor.Ilyenkor még nincs annyi hülye turista mint nyáron meg tavasszal ,így nagyon nem zavarják meg a csendet.És ha nem a fő utón menel főlfelé akkor a falvak szépsége és vissza adja a tavaszi motorozást.Most én sem téptem a gázt inkább csak jó idő a felhőtlenség,hogy kiszabadúlhattam a majom ketrecből.Majd lesznek nyáron bulik meg ivászat,de addigra le kell koptassak egy garnitúra gumit.Egy bajom van csak ezekkel a turákkal hogy vége vannak,és le kell szállni estére a motorról.De sebaj kimenek megint horvátba és ha vissza jövök megint rajzolok a térképre vonalat.Ki kell találjak valamit ,ahol jártam hogy ott hagyjam a névjegyem.
    Szegecs kedveli ezt.
  14. Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.

    Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:

    - És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...

    Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
    Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszanak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.

    - Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.

    A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:

    - Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.

    - Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
    Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent,valakit akit megajándékoztam a szeretetemmel-kiszakítok egy darabot és a melletem élő embernek adom,aki néha viszonzásúl ad egy darabkát az ő szívéből.Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterben mérni,ilyen szabálytalan lesz,de ezeket nagyon becsülöm,mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztunk egymással.
    Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
    Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
    A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
    A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.

    Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség... a szeretet...a szerelem....stb...
    Szegecs kedveli ezt.
  15. Rögtön egy idézet Corey Taylortol,aztán csak is saját gondolatból meritek mert utálok idézni.Megöli a tehetséget.



    A Rock az a dolog, ami mindenkiben benne él, csak meg kell találni magunkban!
    'Sosem szabad feladni a hitünket-azt amiben hiszünk- és soha de soha nem szabad elfelejteni, hogy a szabadságunk a legfontosabb kincsünk! Nem szabad hagynunk, hogy mások befolyásoljanak bennünket!' Emelett még annyit, hogy a legjobb dolog az életedben, ha észreveszed hogy kik azok az emberek, akik meletted állnak, és kik azok akik az utadba állnak, és irányítani akarnak. A legjobb, ha már érzed és tudod hogy mit gondolnak rólad, mi a véleményük és hogy mit akarnak veled...Nem kell beletörődnöd, csak maradj csendben-> Mutasd ki, hogy mennyire nem érdekelnek a negatív dolgok.



    #8 Corey Taylor (Slipknot)


    Ugye nem az szín és nem a ruha dönti el hogy valaki rockerré válik vagy sem,Akkor nem is betűszíne az ami azzá tesz.

    Épp beszélgettem ma valakivel és feltett egy kérdést,és ez nyomott hagyott bennem,elég fura mikor talpig koszban kikászálódva a raktárból hétfő délben komoly kérdésekről kell beszélni.És ez a rockerség.Épp valamelyik nap kérdezte meg valaki tőlem:Akkor bupu rocker leszel?Furán néztem,és válaszoltam valamit,mert tudom nem ezen a kérdésen dől el.Ahhoz hogy valaki azzá váljon,az nem egyik napról a másikkal megy,ez egy életérzés amibe beleszületsz,felnősz különböző zenekarokon,gondolok itt az pokolgép kalapács,ossián,moby dick,és végig kíséred ezeket az átalakulásokat,és a lelked mélyéig hatol oda ahova csak ez a zene tud lejutni.Lehet másoknak az ördög zenéje nekem az életerő.Sokat veszekedtünk discó patkányokkal nekik mitől szar a tuc tuc gépi zenéjük és hogy kik azok a dj-k,amit a mai napig nem értek hogy lehet ilyen szart hallgatni.Épp vagy egy hete csináltak riportot hobóval és a kislánya épp pont erre jukadt ki,hogy nem sok zenei érték van az ilyen zenékben,tudhat valamit.De én sem ezen nőttem fel,7 évesen még utáltam ezt az állat zenét ahogy csápolnak a koncerteken aztán fordult a világ.A nehéz sors és a hányatatott élet és megérteve a sorokat miről szólnak,felgyújtotta a villanyt.Pénzem koncertekre nem volt,sokat nem is jártam,hosszú hajam volt ha mentem ott ráztam magam az első sorban és pogóztam.Jártam klubokba és néztem ahogy a barátaim azt a zenét játszák amit mind szeretünk.És ma felvilágosítottak hogy ezek mind omen zenék.Mint a háború gyermekei,meg hagy ne soroljam,ismeritek mind.Kopik kifelé belőlem a zenei tudás.:(
    Valahol akkoriba a zenei iparban mikor kiábrándultál rájöttél arra hogy:
    hogy ilyen a világ, vagy nem fogadod el, és mást keresel: igazi zenét tücc-tücc és gagyi-pop helyett, igazi érzéseket "I love you, but you don't love me..."-stílusú nyavalygások helyett, igazi tudást a pop-kultúra helyett .Ráadásul sok mitikus zenész olyan kultúrákat tár eléd megénekelve a saját számaikban,sajna én nem tudok angolul de tudva ezt hogy kicsit másik világ ez.
    Hogy az öltözék mitől lett ilyen,tök mindegy.A fekete: igazából nem lényeg, hogy feketében járj, sőt! Nem szükséges hosszú haj sem. A fekete szín viselése egyébként is úgy alakult ki, hogy a rockerek szembe mentek a divattal: száműzték a színeket és a szabásvonalakat, mintegy egyenruhát kreáltak maguknak, ami lassan maga is divattá vált... és így különböztették meg egymást és magukat az "átlagembertől" - javaslom meghallgatásra a P. Mobil "Átlagember" c. számát.

    Valahol Bill Haley-vel kezdődött de akkor még nem éltem:D

    Egyszóval mikor megszólal ez a zene akkor pezseg a véred és hallgatnod kell,legyen ez kőkemény metal vagy csak egy könnyűzenei rock.
    És most hagyunk a könnyeknek is helyet:((
    [ame="http://www.youtube.com/watch?v=HspwWJxKNv0&feature=related"]YouTube- Pokolgép - Hol van a szó[/ame]
    Szegecs kedveli ezt.