Igaz, hogy van már nekem blogom számtalan (mert van ugyebár birgeblog, régibirgeblog, munkablog, birgebarátblog meg ki tudja még, mi minden) de úgy gondoltam, bizonyos bejegyzéseket miért is ne importálhatnék ide? Hajrá - még egy blogot nekem!
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Nem vagyok büszke rá, de ma megvoltak az elsők. Az első lassított felvételben elborulás, és az első betétlap-kiosztás, mert amilyen tehetséges vagyok, a borulás útjában pont akadt egy tulipiros Renault.

    Az úgy volt, hogy gondoltuk elmegyünk páran egy karikára, mivel úgyis egyedül vagyok itthon, meg aztán kivételesen nem dolgozom, Koboldnak új motorja van, satöbbi-satöbbi. Csak hogy ahányan mentünk volna, annyi motorral, annyi igénnyel; ki terepen menne, ki aszfalton, ki messzire, ki közelre, ki enni, ki csobbanni, aztán a sok kavarászás meg a szemerkélő eső miatt a csapat lemorzsolódott, a túra is elmaradt, Zéével lementünk ketten a Rómaira.

    Balesetmentesen le is értünk, ami főleg az én érdemem, mert a Hungárián néha igénybe lettek véve a reflexeim (meg az őrangyalom - jövök eggyel!), és szépen leparkoltunk a járda szélén.

    Bár állítólag még egész jól megyek, azért két dolog nagyon nem megy; szűk íven kanyarodni és a motort toligálni. Épp ezért bajban voltam, hogy fogok én innen kiállni, ráadásul úgy, hogy két pincérfiú kaján vigyorral nézte a szerencsétlenkedésemet. Próbáltam hátrataszigálni, nem ment. Megnéztem az ívet, ahol Zéé kikanyarodott, nem mertem. (Mertem volna, sikerült is volna, de csak akkor, ha nem néznek közben, attól hülyét kapok). Megnéztem a padkát, nem látszott olyan vészesnek, egy nappal előtte nagyobb padkákon ugrabugráltunk, gondoltam egy életem, ugyanennyi halálom, simán lemegyek én itt.
    Csak valahogy az maradt ki a kis agyamból, hogy ez a manőver gyorsan végrehajtandó, viszont ha az úttesten parkol egy kocsi, úgy már igencsak kétséges a kimenetel.

    Az első kerékkel szerencsésen lejutottam, bár éreztem, hogy ez nem volt annyira jó ötlet, de hát innen már nem nagyon volt visszaút; lekoccantam. És persze ahogy nem ért le a lábam, a motor elkezdett balra dőlni, pont a kocsi irányába...

    (és akkor itt most a legizgisebb résznél abbahagyom, jó?)
    Szegecs kedveli ezt.
  2. Úgy fest, lehet akármilyen motorom, a benzincsapok mindig ki tudnak fogni rajtam.


    Amikor elhoztuk a motort pénteken, a gazdája többször is a lelkemre kötötte, hogy azonnal menjek tankolni, mert rég kapott enni a drága. Meg is tettem, első utam a kúthoz vezetett, megitattam a szomjas vasparipát (ezúton szeretném legitimizálni ezt a kifejezést), majd motoroztunk vígan tovább. A hétvégén is mentünk-mentünk, a három nap alatt kb 100 km-t tettem a vasba, ami egy tapasztalt motorosnak biztos nem sok, de nekem az orkánerejű oldalszélben azért volt benne kihívás.
    Vasárnap életemben először motorkiállításra is motorral mentem, már csak ezért is megérte:D
    Hazafelé pedig azt mondta a vadiúj szépségem, hogy hörr-köhh, a kanyart még bevette, aztán fogta magát és leállt. Nyomkodtuk a start gombot, imádkoztunk, szentségeltünk, de csak nem moccant meg. Aztán nemtáviratba belecsapott a villám(szerű felismerés): mintha nem kapna benzint! Nosza, kukk a tankba, de ebbe nem lehet olyan szépen belelátni, mint a wolfiéba, szóval lökdöstük egy kicsit a motort, aztán a hangok azt mondták, hogy ez a tank bizony porzik. Tekergettük a benzincsapot, de az előző tulaj előrelátóan tartalékra tette, szóval nem voltak további tartalékok a rendszerben. Még jó, hogy két motorral voltunk, nemtávirat eltépett a legközelebbi benzinkútig, én meg hevesen imádkoztam, mert a Kawa pont a Hős utcánál szomjazott meg, ahol azt tartja az urban legend, hogy még kocsival sem szabad megállni, mert azonnal kilopják még a szemit is az embernek.


    Szerencsére épségben megúsztam a buckalakókat, megtankoltunk a másfél literes ásványvizes üvegből, majd mentünk pár száz métert és megint hörr-köhh, leáll. Ekkor már igen komolyan mérges voltam, alig tudtunk félreállni a piros lámpánál, szentségeltem tovább, de kiderült, hogy csak a benzincsapot sikerült elzárni a nagy tekergetésben...


    Szóval még egy ideig használnám Yama aláírásjavaslatát: birge, aki benzin nélkül is tud motorozni. Simán eltolja az úticélig.
    Szegecs kedveli ezt.
  3. Avagy hogyan nem hoztam haza a motorom.

    A birgéknek vannak ilyen agyi deformitásai, ami miatt úgy gondolják, hogy az általános fizikai, mechanikai és egyéb törvények rájuk nem vonatkoznak, és hát ennek szellemében hajlamosak figyelmen kívül hagyni bizonyos praktikus teendőket. Ilyen például a motor téliesítése, avagy nem ártott volna legalább az aksit kiszedni, de bizonyos technikai okokból kifolyólag erre nem igazán volt lehetőség, és később sem sikerült orvosolni a problémát. Ez egy dolog, de hogy ezek után a birge úgy gondolta, hogy ha a motorért megy, fölösleges is lenne legalább egy töltőt vinni magával...

    Eljött az első csodaszép tavaszi hétvégi nap, nemtávirat felpattant a motorjára, én meg a buszra, mert annyira azért még nem vagyok biztos a pasiban, hogy mögé üljek. Igen ám, de a buszon eszembe jutott, hogy vehetnék valami csokit agg édesapámnak, biztos örülne neki, csak éppenséggel pénz nem volt nálam, így hát rátelefonáltam nemtáviratra, aki a közel lakó haverjánál ücsörgött, hogy találkozzunk Wekerle legszebb főterén, hozzon pénzt, és ugorjunk be a boltba.
    Itt most lényegtelen apróságok jönnek a sztoriban, miszerint nála sem volt pénz (nem vagyunk egyszerűek), ezt most át is ugorjuk, lényeg az, hogy jött a következő zseniális gondolat: mi lenne, ha mégsem sétálnék "haza" ebben a gyönyörű tavaszi napsütésben, hanem venném a bátorságot és arra a kb. 1 km-es távra, amit szinte forgalom nélküli területen kell megtenni, esetleg felülnék mögé.

    Ilyen pocsék utasa szerintem még egy motorosnak sem volt. Mivel nemtáviratnak csak egyszezonos a jogsija és azalatt is két esése volt, úgy féltem, mint gyerekkoromban a hullámvasúton, állandóan a forgalmat meg az utat figyeltem, és persze folyton dirigáltam: lassabban, óvatosabban, vigyázz keresztutca, fekvőrendőr, gyalogosok...
    De végül épségben megérkeztünk és jött Wolfie beindításának szent pillanata. Ha indult volna. De persze a téli leállás során az aksi úgy lemerült, mint a sicc, fél órás betologatás után is csak annyit mondott a motor: hörr.

    Íme a következő zseniális ötlet: nemtávirat hazajön a töltőért, én addig elmegyek bevásárolni, otthon találkozunk. Csak hát addig beszélgettem, meg családoltam, hogy a végén még ott talált a lakásban, így hát logikusnak tűnt, hogy nem busszal jövök haza, hanem vele...

    Ha azt mondtam az előbb, hogy én így még motoron nem féltem, hát most felülmúltam. Főleg, mivel kisebb forgalmú utcákon akartunk eljönni, az meg igényelt némi kreativitást, de Wekerlén csak én igazodom ki, így állandóan irányítani kellett a sofőrt, aztán kiderült, hogy néhány utca egyirányúsítva lett, szóval kerengtem ott össze-vissza egy bizonytalan sofőr mögött... Képzelhetitek, hogy sikoltoztam félelmemben, amikor 25 km/h sebességre gyorsított...

    Kalandos út volt, de hazajöttünk, nemtávirat amúgy sokkal bátrabb (és talán jobb) sofőr nálam, és végül a forgalmasabb Gyömrői úton sem kaptam hisztériás rohamot, pedig ott már 75-re is felgyorsultunk! (Izé, ha rendőrök is olvassák, 50.)

    Egyrészt kezdek aggódni, hogy amilyen kis szerencsétlen vagyok, én már örökké benzintyúk maradok, másrészt viszont megnyugodtam, hogy nemtávirat ügyes és nyugodtan felülhetek mögé...
    De azért a héten csakazért is hazajön a Wolf:D
    Szegecs és NaNa kedveli ezt.
  4. Hurrá! Elhárultak a problémák, beizzítottuk a Wolfie-t:)
    Igaz, hogy csak egy kis, téli körre, de akkor is, beindítottuk:)

    Két nagy félelmem volt az elmúlt pár hétben:
    a., nem fog beindulni
    b., elfelejtettem motorozni.
    Nos, Wolfie hozta a formáját, a hiba sajnos a felhasználóban van. Először ugyan valóban nem akart beindulni, de csak mert a hülye gazdája szivató nélkül próbálkozott, holott azért este már elég hűvös volt az idő. De ahogy kapott egy kis extra naftát, rögvest megmutatta, hol lakik a japánok istene, füstölt egy sort, aztán már boldogította is hangerejével az összes szomszédot (ekkor olyan este hét óra lehetett). Szóval amikor már visszatolt szivatóval is hozta az alapjáratot, jobbnak láttam egyesbe váltani és szép lassan elindulni karikázni. Bukósisak, kesztyű, minden nélkül persze, télikabátban:) (jól van, erre nem vagyok büszke.)
    Sajnos az ősszel is csillogtatott csörömpölést most is előadta, sőt, mintha rosszabb is lett volna a helyzet: nem tudom, hogy azért mert rosszabbodott az állapota, vagy csak azért, mert nem tompította a zajt a bukósisak? Mindenesetre birge beijedt, és kettesnél feljebb nem is váltott, nehogy sérüljön a kis lelke. Szóval pöfögtünk közösen egy háztömbnyit.
    Nemtávirat bezzeg bátrabb volt, ahogy visszaértem, máris elkunyizta és hát nem gyökkettővel indult, mint egyesek. Sőt, velem ellentétben nem feledkezett meg az index használatáról sem, úgyhogy nagyon elszégyelltem magam, mert nekem valahogy ez eszembe sem jutott...*
    Lelkesen rótta a köröket (én bezzeg csak egyet mentem!), mit neki zajszennyezés meg csörömpölés, úgy pörgött a motor, hogy pontosan hallottam, mikor merre jár.
    Eközben én életemben először beszélgettem a szomszéddal, aki kidugta az orrát a nagy zajra és a füstre. Látásból persze ismertük egymást, meg köszönni is szoktunk, de semmiféle interperszonális kommunikációra nem került sor eddig. Most is rögtön igyekeztem megnyugtatni, hogy mindjárt abbahagyjuk a zörgést és füstölést, de rendes volt, azt monda, hogy őt nem zavarja:)
    Szóval most egy kicsit örülés van, ugyanakkor nagyon szomorkodás, mert tényleg úgy érzem, tavaszra mindent el fogok felejteni, no meg a Wolfie csörömpölése miatt is nagyon aggódom:(
    Miközben ide-oda toliztuk a motort az udvarban (nem volt egyszerű kiállni), többször is beleléptünk Yoda kutya által széthagyott "aknákba". Az álmoskönyv szerint 2012 motorozás szempontból vagy nagyon mázlis, vagy nagyon sz@r év lesz.
    *Azért tegyük hozzá, hogy Wekerle ominózus részén gyalog is simán az út közepén közlekednek az emberek, olyan hatalmas a forgalom. Szülők ráadásul félig zsákutcában laknak. Nyilván ilyen felszereléssel forgalmasabb útnak egyikünk sem indult volna neki.
    Továbbá fontosnak tartom még megemlíteni, hogy Wekerle központi részén, a Kós Károly tér külső peremén láttunk egy pasit, aki a laptopját a kuka tetején tartotta és úgy pötyögött rajta. Tehetős csöves? Kirúgott munkaholista férj? Ki tudja…
    Szegecs kedveli ezt.
  5. Valamiért nem engedélyezi a rendszer a másik blog módosítását, így hát ide írom nektek - hosszas unszolásra -a péntek eseményeit. A személyes jogok védelme érdekében neveket csak elvétve írok:)
    Csatolás megtekintése 11785
    Egy barátságos kis bowlinggal indult az este, de pechünkre pálinka akció volt, aminek többen is felettébb örültek, szóval a néhányadik játszma után bupu hatására már fel-felcsendültek a Pók féle "menjünk rockkoncertreee!" felkiáltások, merthogy Road volt a szomszédban. Nagy nehezen el is indultunk, bár a birodalmi droid ekkor már célzott rá, hogy tán lekéstük, de hát mit nekünk, kocsiba vágtuk magunkat és irány!
    Sofőrlés kérdésében némi gubanc támadt, mert néhányan már ekkor megbuktak volna nem hogy a jelenlegi, de egy ennél sokkal toleránsabb alkoholteszten is, tehát néhányakat nem engedtünk vezetni. Sajna a maradék sem volt sokkal jobb, így a pár háznyi távot a teljes 11. kerület megkerülésével tettük meg, majd egyesek átugrottak a 8kerbe tankolni

    Hát igen, hamar kiderült, hogy a Road-ot bizony lekéstük, no meg a társaság is erős lemorzsolódásba kezdett, szóval a bégén négyesben maradtunk. A négyből ketten autóval érkeztek, ketten meg BKVval, de a probléma az volt, hogy mind a négyen bőszen iszogattak.. az egyik sofőr kicsit túl sokat is. Ezt onnan lehetett tudni, hogy fiúkat próbált meg felszedni
    Szóval a két békávista sorsot húzott, ki vigye haza a sofőrt - autóstul. Ez az út a következőképp hangzott (nevezzük az autó tulajdonosát mondjuk A-nak, míg az alkalmi sofőrt B-nek):

    A: válts följebb!
    B: nem kell váltani!
    A: de kell!
    B:de nem kell!
    A: Kettesben vagyunk és hetvennel megyünk!
    B:Akkor lassítok!
    A: nyomd be a kuplungot!
    B: nem nyomom!
    A: nyomd be!
    B: benyomtam...
    A: akkor váltok!

    És így tovább és így tovább... Hosszú volt az út a hazáig, de én, akarom mondani a C jelölt aki vesztett a sorshúzásban, ezért inkább elitta a maradék szeszt A elől, jót kuncogott a hátsó ülésen.

    Szóval nem vagyunk büszkék az ittas vezetésre, de szerencsére mindenkit épségben hazahoztunk, megettünk, lefektettünk, és másnap útjára bocsátottunk...
    Szegecs kedveli ezt.
  6. Nekiálltam blogbejegyzést írni a tegnapi bowling-estről, mert megígértem Pankának.. de végülis feladtam, mert tele volt olyan elemmel, amit nem kéne kiírni az internetre/inkább nem vállalnánk fel... szóval jó volt, na.

    Yama képei
    Csatolás megtekintése 11784
    Szegecs kedveli ezt.
  7. Szóval a cím picit félrevezető, mert utunk harmadik napján nem a Balaton környékén folytattuk utunkat, hanem Szalkszentmártonba tartottunk, ahol is már vártak minket a haverok. Ők négy napra mentek, mi csak a két utolsóra – így sikerült a “nyaralás”. Továbbra is nagyon ügyik voltunk, Enying felé iramodtunk, gyönyörű egyenes utakon, forgalom csak mutatóba volt, szóval továbbra is a motorok és saját bátorságunk határait feszegettük, családomnak innen üzenem, hogy csak ésszel csináltunk, és egyszer sem léptük át a <del>120</del> 90 kmperórás álomhatárt. Már csak azért is ezt az útvonalat választottuk, mert birge jónéhányszor megtette már a Balaton-Újváros távot, szóval nagyjából rémlett neki az útvonal. Mielőtt az olvasóközönség felháborodna: nem csak a memóriámra hagyatkoztunk, táblák is voltak, minden kereszteződésnél.

    Egy kivétellel. Naná, hogy ott kanyarodtunk a rossz irányba!

    Szóval motoroztunk, na. Lépten-nyomon elővettem legcsábosabbik mosolyomat, bár a bukósisak és az általa okozott hörcsögpofi-effektus ilyenkor sokat tud rontani a szexepilemen, de végül csak találtunk valakit, aki útbaigaított, így hátulról, mint a fodrász, pontosabban Dunaföldvár felől közelítettük meg a várost. Amikor már éreztük a Vasmű illatát, nemtávirat előzékenyen előreengedett, mondván hogy én innen jobban ismerem a járást, hát ez megint nem tűnt jó ötletnek, mert valami elkerülő úton voltunk, és marhára fogalmam sem volt, hol lehetünk, de végül csak megtaláltam a körforgalmat, és elnavigáltam a Sarki kocsmáig, melynek fontos története a lábjegyzetben olvasható.*

    Természetesen itt muszáj volt leülni egy <del>sörre</del> kólára, és búslakodni, hogy milyen üres a város, a Sarki teraszán csak mi ültünk. (a történet augusztusban játszódik, ne feledjük.) Nemtávirat intézett néhány fontos telefonügyi telefont, én meg elbandukoltam a fősuli A épületébe csodálkozni egy picit, hogy mi minden történt itt – és mennyire nem változott semmi:) Mintha csak tegnap diplomáztam volna.

    Egy kedves pár útbaigazítása alapján továbbindultunk a szemközti Szalkszentmárton irányába, ám valahol valamit félreértettünk, vay csak nem figyeltünk rendesen, de ott kerengtünk a körforgalomban, és fogalmunk sem volt, merre tovább. Szerencsére megint akadt segítő, ezúttal az autópályakarbantartó bácsi képében, aki nagy sárga furgonba pakolta vissza épp a cuccait. Végignézett a motorokon, majd azt mondta:
    -Hát, ha nem mentek túl gyorsan, én is arra megyek, szívesen felvezetlek titeket.
    No, több sem kellett, felpattantunk a vasakra és követtük a bácsi, aki nem ment túl gyorsan, mint ahogy azt igérte: nemtávirat 130-al tépett utána, én 110 fölé nem mertem menni, mert olyan oldalszél volt a hídon és utána, hogy folyamatosan balra döntöttem, hogy egyenesben maradjak. Nemtávirat meg is ijedt, mert a tükörben csak a motoromat látta, a sofőrt (azaz engem nem). Naná, hiszen ráhasaltam a tankra, és próbáltam bebújni a miniplexim mögé, több-kevesebb sikerrel:)

    A sztori majdnem véget is érne itt, ha Szalkszentmártonban emberek laknának. De nem lakik ott senki. Augusztus huszadika volt, falusi búcsú vagy mi, és akárkit kérdeztünk, hogy merre van a kemping, mindenki nagy kerek szemekkel nézett, hogy őőőőő nem itt lakik. Végső kétségbeesésünkben felhívtuk a haveri társaságot, és ők küldték a felmentő csapatot, akik – immár normális tempóban – elkísértek a kempingig:)

    Az este folyamáról ne essen szó, hiszen az pont olyan uuuunalmasan zajlott, mint az ilyen bulik általában, bár bizonyítékom van rá, hogy túl sokat nem ittunk: szürkületkor elnézve a csillagokat nagyon jó ötletnek tűnt a szabad ég alatt aludni, sátor nélkül, de a tábortűz kihunyta után ez már annyira nem volt vicces. Szóval az éjszakát nagyrészt fázással töltöttük.

    Másnap meg már semmi izgis nem történt, mert a Buvadkert túrán már bejáratott útvonalon simán hazagurultunk – eltévedés nélkül:)

    Cirka 400 kmt nyomtunk le a négy nap alatt, ami lehet, hogy sokaknak kevés, de nekünk sok volt:) Mondjuk úgy, ez itt a nagy lépés, ami nekünk, miközben kis lépés másoknak.

    Én már csak egy dolgot nem értek: a KRESZ-táblákat. Megy, mendegél az ember egy teljesen egyenes úton, egyszer csak kitáblázzák, hogy veszélyes útkanyarulat, az ember kétségbeesetten lefékez, hogy úristen, és az út tovább folytatódik egyenesben.
    Ennél már csak az a jobb, amikor megyek a kátyús úton, vagy hát inkább az utas kátyún, és egyszer csak kitáblázzák, hogy jön a vacak út. Ilyenkor megszorítom a kormányt, rebegek egy imát és elgondolkodom azon, hogy nem kéne-e inkább mégis endurót venni, aztán persze pont ugyanolyan minden, mint az előtte lévő két kilométeren.

    *A Sarki egy nevezetes kocsma Dunaújvárosban, rendelkezik egy kényelmes utcai kiülős résszel, ezért igen népszerű – mindig ül ott valaki. Négy évig nem tudtunk időt szakítani rá, hogy elücsörögjünk egy délelőttöt, így a Sarki számunkra mindig is csupán egy legenda marad:)
  8. Úgy terveztem, ma folytatom a balatoni sztori második epizódját, de most inkább megéneklem, hogy átestem a tűzkeresztségen, ma is közelebb kerültem egy picit ahhoz, hogy motorosnak érezzem magam.
    Megvolt az első.
    Koccanás.
    Belémjöttek hátulról.


    Annyira fura, hogy nem is emlékszem, pontosan hogy történt: éppen fékeztem, vagy már álltam? Talán az utóbbi. Azt vettem észre, hogy nagyot rántott a motor, ezzel egyidejűleg volt egy nagy csattanás, és az első gondolatom igazából az volt, hogy biztos sebességben hagytam a motort, eldobtam a kuplungot, és most valami baja lett a dögnek. Aztán a második gondolatom már az volt, hogy vajh' mi történt mögöttem, és akkor láttam, hogy egy rendszámtábla hever a földön. Rögtön dühös is lettem, pattantam le a motorról, nyitottam fel a sisakot, de mire odaértem, már eszembe villant, hogy az egy autós rendszámtábla:)
    Szóval iszonyatosan dühös voltam, aztán kiszállt a kocsiból egy (meglehetősen szép szemű) fiatal srác, aki jobban meg volt ijedve, és legalább háromszor elismételte, hogy kifizeti a káromat. Mondtam, hogy álljunk félre, alaposabban megnéztem a wolfiet, de csak benyomódott középen a rendszámtáblám, szóval az ijedtség nagyobb volt, mint a gebasz. Eközben a gyerek mentegetőzve mesélte, hogy hát ilyen nincs, a múlt héten pont itt ment bele egy opelbe.. Szóval könyörögve kértem, hogy legyen olyan tündibündi, és mostantól tartson követési távolságot.
    Bár átfutott a fejemen, hogy kifizettetem vele az esti szerelőt, de végül győzött a jó neveltetésem és futni hagytam.


    A dolognak megvolt a maga előnye: utána sokkal bátrabban motoroztam be a munkahelyre, mert ma is tanultam valamit magamról: nem esem pánikba.
    És életemben olyan gyorsan még nem sikerült sávot váltanom, mint amikor megláttam a srác kocsiját a tükörben – közvetlenül mögöttem.


    Óvakodjatok a kék autóktól!
  9. Nna. Vickey példáján felbuzdulva én is kedvet kaptam a blogoláshoz. A táv ugyan kisebb, de képességeimhez mérten a teljesítmény majdnem ugyanakkora:)
    (Na jó, nem, de valamire nekem is büszkének kell már lenni, nem lehet mindig azzal viccelődni, hogy milyen béna vagyok!)

    Rögtön BuVadkert utáni hétvégén, felbátorodva nekiindultunk édes kettesben egy széép nagy Magyarország-körnek. Oké, nyilván veterán motorosok számára ez nem több, mint egy délutáni gurulás, de számunkra ez volt az első megmérettetés, tapasztalt társak nélkül, csak nemtávirat és én, a kaszkadőr és a nyuszimotoros.
    Szóval csütörtök hajnalban, olyan 11 körül nekivágtunk a világnak és el is jutottunk a kábé 500 méternyire található boltig, ahol mint megfáradt túrázók, berongyoltunk reggelizni. Mivel a boltban erre alkalmas hely nem volt, otthonunktól kábé fél kilométernyire körbeültük motorjainkat a parkolóban, és reggeliztünk, mint akik már napok óta úton vannak.

    Ezután tényleg elindultunk. A hetes utat választottuk, és csak Érdnél kellett megkérdezni, merre kell menni, meg Székesfehérvárnál tévedtünk el egy kicsit, mert a fene se gondolta, hogy fel kell menni a pályára. A pálya azért vicces, mert motorjainkon szélvédelem sem igazán van (az enyémen még csak-csak, de az XBRen egy árva plexi sincs), meg aztán a Wolfie 90 felett már érezteti, hogy dolgozik a motor, így a pályán úgy szoktam érezni magam, mint aki egy fenevadat óhajt megülni, de végül szerencsésen teljesítettük a szakaszt, és jöhetett a hosszú, egyenes, csütörtök délelőtt kihalt hetes út, ahol végre tesztelgetni lehetett a gépeket. Mivel a BuVadkert túrán már felhívták a figyelmemet arra, hogy a kétüteműt igenis pörgetni _kell_, gondoltam nosza, ismerkedjünk meg a 7000-es fordulatnál nyitó power szelep következményeivel. Alaposan lemaradtam a vezérhangyától, húztam egy kövér gázt, és hirtelen marha közel jött minden, ami korábban többszáz méternyire volt. Tud gyorsulni a kicsike, csak hát a gazdája még nyuszi hozzá.

    Érdekes adalék, hogy míg a "nagy" túrán 80-90-es tempónál már mindketten cidriztünk erősen, kettesben sokkal bátrabban motoroztunk, simán mentünk 100-110 körül, és csak azért nem többet, mert nemtáviratot levitte volna a szél, én meg nem is a sebességtől félek a Wolfie-n, hanem az a fura, hogy nagyon ráz. Ami tudom, hogy tök normális, csak mindig megijedek, hogy szétesik, vagy valami:)

    Vigyázz, min töröd a buksit, tanultam meg újra, amikor Velence után nem sokkal ki volt írva, hogy Siófok 40 km. Na, gondoltam, ha csak negyvennel tötymörögnénk, akkor is ott lennénk egy óra alatt, de így pikk-pakk mindjárt csobbanhatok a Balatonba:)
    És ebben a pillanatban összefutottunk a dugóval, és onnantól egy jó hosszú szakaszon keresztül örültünk, ha negyvennel mehettünk. És még a sorok közé sem lehetett bemenni, mert úgy meg voltunk pakolva sátorral-polifoammal, hogy tán el sem fértünk volna a szűk kis sávokban.

    Aztán egyszer csak megérkeztünk, és akkor tényleg pancsiztunk, aztán elmentünk romantikusan hajókázni, meg ilyesmik:)

    Másnap Badacsony volt a terv, méghozzá nem motorral, hanem nemtávirat családjának a barátjának a kis hajókájával, ekkor ugyanis bornapok volt, amit _feltétlenül_ meg kellett vizuálni. Amivel nem számoltunk, az viszont a vihar: minket bekergetett egy sátorba ahol malacpecsenyét kellett ennünk, az ismerős viszont sajnos a Balaton közepén hajókázott vissza amikor elkapta az égi veszedelem, ezért Badacsony helyett a balesetire ment, bár hálistennek nem volt túl nagy a baj.

    Mi pedig ott maradtunk az utolsó menetrendszerinti hajójárat után este kilenc körül az északi parton, miközben cuccunk, pénzünk, irataink és mindenünk velünk szemben búslakodott. Mármint a túlparton.
    Mindössze leleményességünknek köszönhetően jutottunk vissza szállásunkra, mert sikerült elcsípni egy menetrenden kívüli hajót, ami épp Fonyódra tartott. *

    Ha már ilyen szerencsésen lemaradtunk a badacsonyi borfesztiválról, hát gondoltuk megnézzük ugyanezt boglári kiadásban, szóval becaplattunk a városközpontba és ....
    és ekkora csalódást bornapokon mi még nem láttunk. Bor sehol, ellenben mindenhol lehetett kapni villogó, sípoló, gagyi izéket, kisebbségtől bőröveket, kiárusításon WD40et pokrócról, és két standnyi occó kínai bugyit, amitől végképp kiborultam. Vissza is fordultunk volna azonnal, de már benne voltunk a tömegben, mozdulni sem lehetett, menekülni meg végképp nem, meg is utáltam az egészet úgy, ahogy volt, bort is inkább fix árusítóhelyen vettünk**, pedig hát a bornapoknak nem ez lenne a lényege.

    Elkészült a vacsora, a sztorinak folytatása következik.

    *A többes számban nekem annyi szerepem volt, hogy miattam majdnem még ezt is lekéstük, mert az elfogyasztott finom badacsonyi boroknak feltétlenül el kellett még menniük a mosdóba az indulás előtt, a törpe vízműtelep ugyanis nem bírta volna ki "hazáig".

    **A fix árusítóhely alatt egy kis bódécskát kell érteni, ami alighanem egész évben ott áll, nem csak ilyenkor, és palackos bort ad benne egy nem túl hozzáértő néni.
    Szegecs kedveli ezt.
  10. -Tudod mi a különbség a zsiráf és a krumpli között?
    -Nem.
    -Akkor ne menj a piacra, mert k**vára át fognak b@szni.

    Na, valami hasonló van a motorral. Eljött az ideje a láncspray használatának, és mivel itthon nem tartunk olyat, hát elcaplattam a munkahelyközelemi motorosboltba, beszerezni a szükséges hozzávalókat. Nem mentem _teljesen_ szőkén, SZMSt meginterjúvoltam, hogy van-e valami szempont, amit nézni kell, de ő azt mondta, tökmindegy. Biztos ami biztos, a korábban tök kedves* eladósrácokat is megkérdeztem. Azt mondták egy kaptafa, különbség csak az árban van.

    Kezdetnek levettem egy pici flaskát, mert azt hallottam, az sosem árt, ha van a túrapakkban, a nyereg alatt puhított szerszámtáskában. Szóval a túrapalack már megvolt, de kellett egy állandóra is, mert a nagy kiszerelés közismerten olcsóbb. Nézelődtem-nézelődtem, majd lekaptam a legnagyobbat, az ára is jó volt, csak az volt a gyanús, hogy egy polcon többféle kupakos példány volt. A fiúk előzékenyen közölték, hogy színezett a cucc, tök hasznos, látom, hogy mikor kell újrafújni.** Na, gondoltam, ez kell a hozzám hasonló szőke jánynak: nem kell hosszasan meditálni felette, csak rápillantok, és már tudom is, itt van-e az ideje a fújásnak. Gondoltam, normál láncspray színű, enyhe beütéssel. Levettem találomra egy zöldet.

    Itthon nekiveselkedtem a dolognak. Vittem újságpapírt, mert tudom, hogy a gumiknak nem tesz jót, ha összekenem. Felkészültem a nagy műveletre, fújtam, és kis híján elájultam.

    Basszus, ez neonzöld! El tudjátok képzelni a fekete motoron a neonzöld láncot? Szegény Wolfien körös-körül az összes motor kórusban fog röhögni! Úgy néz ki, mint egy kezdő graffitis első alkotása (de legalább a gumira nem ment). Ráadásul a kiszerelésnek hála, el fog tartani még egy jó darabig. Kawasakiláncok átfestését vállalom. Neonzöld láncspray-met szőke hajfestékre cserélném,érdeklődni privátban...

    *Kedves=eddig mindig halál rendesek voltak, kérdéseimre türelmesen válaszoltak, és még hozzáértőknek is tűntek.

    **Én hülye, nem gyanakodtam. Szerintem azóta is kórusban röhögnek.

    Köszönöm szépen, elég hülyén érzem magam így is. Beszólós kommenteket nem kérek, lelkitámogatós jöhet.
    Szegecs kedveli ezt.