Igaz, hogy van már nekem blogom számtalan (mert van ugyebár birgeblog, régibirgeblog, munkablog, birgebarátblog meg ki tudja még, mi minden) de úgy gondoltam, bizonyos bejegyzéseket miért is ne importálhatnék ide? Hajrá - még egy blogot nekem!
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Mitől lesz az embernek jobb kedve, ha nem ettől?


    Az úgy volt, hogy tegnap megfáztam, és ma igazi őszi nap volt. Mivel a birgék fázósak, ezért az őszi napok igazi pánikhangulatba kergetik, amikor azonnal meleg ruhát kell szerezniük, ilyen hörcsögjellegű begyűjtőkörutak keretében, furán néznek ilyenkor ki, mert hol egy pulcsi, hol egy hosszúderekú póló lóg ki a pofazacskójukból... szóval ma délután nekiindultam vásárolni, és a boltban ez szólt.. és én szeretem a Sweet Home Alabama című számot… ez meg olyan jókedvű és laza, és tök jól összekeverték szerintem az eredetit az újjal….


    bevallom, végtelenítve hallgatom. Kell a lelkemnek. Hallgassátok ti is, és legyen jobb kedvetek!

    <object width="425" height="350">

    <embed src="http://www.youtube.com/v/uwIGZLjugKA&rel=0" type="application/x-shockwave-flash" wmode="transparent" width="425" height="350"></object>​
    It was 1989, my thoughts were short my hair was long
    Caught somewhere between a boy and man
    She was seventeen and she was far from in-between
    It was summertime in Northern Michigan
    Ahh Ahh Ahh
    Ahh Ahh Ahh


    Splashing through the sand bar
    Talking by the campfire
    It’s the simple things in life, like when and where.

    We didn't have no internet
    But man I never will forget
    The way the moonlight shined upon her hair


    And we were trying different things
    We were smoking funny things
    Making love out by the lake to our favorite song
    Sipping whiskey out the bottle, not thinking ’bout tomorrow
    Singing Sweet home Alabama all summer long
    Singing Sweet home Alabama all summer long


    Catching Walleye from the dock
    Watching the waves roll off the rocks
    She’ll forever hold a spot inside my soul
    We’d blister in the sun
    We couldn’t wait for night to come
    To hit that sand and play some rock and roll


    While we were trying different things
    And we were smoking funny things
    Making love out by the lake to our favorite song
    Sipping whiskey out the bottle, not thinking ’bout tomorrow
    Singing Sweet Home Alabama all summer long
    Singing Sweet Home Alabama all summer long


    Now nothing seems as strange as when the leaves began to change
    Or how we thought those days would never end
    Sometimes I’ll hear that song and I’ll start to sing along
    And think man I’d love to see that girl again


    Singing Sweet Home Alabama all summer long
    Singing Sweet Home Alabama all summer long
    Singing Sweet Home Alabama all summer long
    Singing Sweet Home Alabama all summer long

    ui: esküszöm, hogy véletlenül került be a klip kétszer, de fura a szerkesztőfelület, és nem tudom kitörölni. Hallgassátok meg kétszer.

    Majdnem elfelejtettem! Picar kért, hogy ezt feltétlenül írjam bele: kapott ma kiskakasos nyalókát.
    Szegecs kedveli ezt.
  2. Annyi, de annyi minden mesélnivaló lenne, és annyira nincs meg bennem a fogalmazhatnék mostanában.



    Ilyen például a motoros esküvő, amin pár hete voltunk: Csutka, döntött úgy, hogy igába hajtja a fejét, s bár ezt magyar népviseletben tette, mégis kétkerekűek felvonulását igényelte Esztergom szép városában. Ennek érdekében Ablak Zsiráfot kellett felszednem lakása közelében, s ő nem hazudtolta meg magát: még be sem csuktam magam mögött az ajtót, már bontotta a pezsgőt, aminek el is fogyott a fele, mire sofőrjeink (Jeges és Svindler) megérkeztek. Így kerültem egy Ducati Monster hátsó ülésére, akinek a hangja észvesztően dorombol, mégis tudom ajánlani az inkvizíció számára. Rutinos benzintyúkként ugyanis kinéztem magamnak a kapaszkodókat, hisz a lajhár Hondáján is ott szoktam ragaszkodni az életemhez, csakhogy a szörcsecskén azok a szimpatikus vasdarabok nem azért voltak ám ott, hogy az ember kezével illesse! Sok filmet látott birgeként (és az NSR-re emlékezve) megöleltem hát Jegest, hátha akkor a menetszél nem akar elvinni a fenébe nyaralni. Zsiri azonban kisebb szívrohamot kapott ennek láttán, és azonnal felszólított, hogy tegyem át a mancsaimat a tankra - azt persze onnan nem láthatta, hogy ehhez picit még nőnöm kéne. Így fejlődött a birgének új skillje: a gekkóujjak. Ez úgy működik, hogy az ujjbegyek rátapadnak a tankra, és semmilyen körülmény le nem vakarhatja azokat onnan (lenyomatai még mindig ott vannak). Meglehetős izommunka, ehhez még hozzájárul, hogy ez nem túramotor, hanem olyan előrehajolós hátfájdítós kiadás, szóval bármennyire is élveztem az utat, azért nem titakoztam túlzottan, amikor végre leszállhattam:D


    És akkor megérkeztünk, éppen az utolsó pillanatban: a Bazilikánál már bőgtek a motorok, és még be sem álltunk a sor végére, amikor az eleje már megindult. Csatlakoztunk hát, erősen reménykedve, hogy nem egy másik motoros esküvőre, felvonulásra, netán tüntetésre estünk be, főleg, hogy a menyasszony mintha valami terrorista kisbuszt emlegetett volna (márminthogy ő azzal érkezik) de ezt valahogy nem találtuk. S ha még mindez nem lett volna elég a boldogsághoz, eszünkbe jutott, hogy néhány kósza fotón kívül még nem is igazán tudjuk, hogy néz ki az ara...


    Folyt köv.
    Szegecs kedveli ezt.
  3. Na, jó.. egye fene.. a kedvetekért.. (remélem, nincs karakterhatár)

    Hát, figyelembe véve, hogy ez az iromány eredetileg cikk akart lenni, cikkszagú lesz, nem igazi birgéscikk. Szerettek azért így is, ugye;)?
    Ha augusztus, akkor Sziget fesztivál, tudja ezt már minden rajongó évek óta. A rákészülés már tél végén megkezdődik, amikor beindul a Kívánsággép honlapjukon, és le lehet adni a voksot a kedvencekre, aztán jönnek a találgatások, a kedvezményes jegyvásárlás időszaka – de mikor is kezdődik igazán a fesztivál?
    Az egykori Diáksziget mára monstre nemzetközi bulivá nőtte ki magát, így történhetett, hogy a fellépők is egyre nevesebbek, és a látogatók árja is csak dagad és dagad. Ugyanígy a jegy-és bérletkombinációk; idén például már a hivatalos nyitás előtti nap röpködtek a mínuszok: a már hagyományosnak számító nulladik előtt mínusz egyedik, meg néhány korábbi beköltözős napot is rendeztek. Most akkor ez lehúzás, vagy korrekt ajánlat? (megoldás: képzeld magad abba a helyzetbe, hogy budapesti vagy, ezért hazamenős jegyet vettél a hétre, hisz ágyban, zuhanyzás után szeretsz aludni. És a nulladik napon tudod meg, hogy a Maiden koncertre nem érvényes a jegyed.)

    -1: Magyar dalok tonnaszám
    Ha hinni lehet a legendáriumoknak és a hivatalos honlapnak, ebben szerepet játszott az egyik főváros környéki kereskedelmi rádió, is, így kívánva bemutatni azokat a zenéket, amiket – szerintük – kizárólag náluk lehetett hallgatni, és amúgy is feledésbe mentek már. A Sziget fesztivál oldala azonban inkább már az elmúlt évek legsikeresebb magyar zenéit hirdeti, melyből „minden korosztálynak jutott egy-két saját dal, amelybe álmunkból felébredve, bármelyik taktusnál be tudnak szállni.” Elárulom: a nagyobb látogatottság érdekében nem nagyon szerencsétlenkedtek rétegzenékkel, felvonultattak egy-két Sziámi meg Csík zenekar számot, meg Quimbyt, bár az már túl nagy réteg ahhoz, hogy igazi underground legyen [​IMG]
    A fellépők nosztalgia-jellege persze maga után vonta, az idősebb közönség megjelenését, akik pedig magukkal vonták fiatalabb kiadásukat, így számtalan generáció üvöltötte együtt, hogy Petróleum-lááámpa, meg Minél inkább havazik-zik-zik, egyszóval igazi „Ismerjük meg szüleinket” jellegű családi program kerekedett pokrócokkal, táskából előbukkanó szendvicsekkel, pelenkás, viccesen ugráló kisgyerekekkel és mosolygós nagymamákkal – ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Ki elől ugrált, ki a kivetítők elé telepedett, akárha tévét nézne otthon – egy ötvenes hölgy ki is kérte magának, hogy előtte a fiatalok (konkrétabban én) a békés ücsörgés helyett pofátlan módon táncikáltak, így takarva a kilátást.
    Mellesleg magamtól sosem toltam volna ki az orczám, vér szerinti jóanyámmal jelentem meg, aki most sem vett meteort (cirka hét éve ígérgeti minden Szigeten, és csakazért is ki fogom rugdosni belőle) viszont lett ennek következménye.
    Két perccel éjfél előtt
    A következő nap már a Maiden jegyében telt (azaz nekem még egy állásinterjú is beficcent, amit jól átszerveztem, majd úgy szondáztattak, mintha PR-menedzsert keresnének, holott recepciósnak jelentkeztem, aztán kiderült, hogy túl temperamentumos vagyok, úh nem is kellek), úgyhogy belépés után belefutottam Ronjáékba, akik nélkülem még egy sátrat sem tudnak felállítani. Aztán elmentünk sétálgatni, és majdnem vettem csodaszép estélyi ruhát ezer forintért, de kicsi volt a mellemre (az én mellemre. Az ÉN mellemre! Ezt mekkorákra tervezték???) és szembejött egy régi ismerősünk, üdvözöljük újra körünkben Kamcsatkát! Jelentősen megnőtt, a vedlés során egészen új színbe is bújt, ráadásul teljesen megpunkult: még több sört iszik, mint eddig, és tarajat növesztett, oda kell rá majd figyelnem. Szerencsére alig kilencszáz hufot kértek el, mint váltságdíjat, és régi barátun már segített is kezdő fiatal rockbanda demólemezét ötszázról nulla forintra alkudni. Aztán felszedtük a társaság valamennyi hiányzó és bimbózó tagját, és végre-valahára elindultunk a Nagyszínpad felé.
    A fél tízre meghirdetett koncert előtt három órával már hatalmas tömeg tolongott a Nagyszínpad előtt „Maiden! Maiden!”-t üvöltözve, kiszáradt torkukat a sörért küldött haverokkal öblögettették. Kellett is az utánpótlás, hiszen a bemelegítés – szubjektív vélemény szerint – csak a tűző Napnak köszönhetően volt forró. Lauren Harrisről (igen, ő valóban Steve Harris lánya, aki viszont a Maiden híres basszusgitárosa) már napok óta vitáztak, hogy akkor ő most fantasztikus rockénekes(nő), vagy egy átlagos hanggal megáldott lány a zenei világban befolyásos apával, és a közönség megosztottsága a rövidke koncert után sem változott. Az első sorok lelkesen tomboltak, és sokan közülük biztos rajongóvá váltak, hátrébb viszont elég nagy számban ültek kritikusok (például én), akik egészen konkrétan macskanyervogásnak aposztrofálták a hölgy teljesítményét, és leglelkesebben akkor tapsoltak, amikor elhagyta a színpadot.
    Visszaszámlálás, örömujjongás: a fél tizes kezdés helyett a Szigeten már kilenc órára ígérték a Vasszüzeket. Fényképezkedés a kivetítővel, helyfoglalás, erős pogók az első sorokért, megkezdődött a beállás (nem csak alkoholügyileg) majd az intro a halálba menetelő katonákkal, és a hihetetlen érzés: tényleg itt vannak, tényleg látni fogjuk eredetiben és élőben az Iron Maident! Hozzátenném, hogy bal oldalt az első sorban foglaltunk helyet, még a koncert előtt nem sokkal, de meglehetősen útban voltak az erősítők, így átverekedtük magunkat középmagasságba, valahova az ötödik sor környékére.
    És az együttes beváltotta a hozzá fűzött reményeket: én, aki azért nem ismerem az összesz számukat, simán jól éreztem magam, és kevés ismeretlent hallottam, a látvány pedig felülmúlt számtalan elképzelést. Nem csak a nagyon-szor-iszonyatosan nagy képek a háttérben – a grafikushoz szívesen járnék órákra – hanem a másodpercre pontosan megkomponált piro-trükkök, és természetesen a kettő-négy-hat méteres integető, táncoló Minótaurusz, Eddie, a kabalakedvenc borg(?)ként, múmiaként és szfinxként – kitettek magukért, no.
    Nem csak a zenekar és a hozzájuk tartozó staff alakított azonban hatalmasat, a közönség sem feledkezett meg az illemről; túl a lelkes tapsoláson, üvöltésen, tomboláson és az imádat száz egyéb módjának kifejezésén Bruce Dickinson augusztus hetedikei, ötvenedik születésnapjáról sem feledkeztek meg, a torkokból felzengett a Happy Birthday – ő pedig fülig érő szájjal, s meghatva közölte, hogy ezen a héten negyedszer köszönti fel közönség. Meg is érdemelte, hiszen szigorú felügyelet mellett, de egy fél szám erejéig a leglelkesebb fanatikusok egy színpadra kerülhettek a rajongottakkal, és a jobb oldalon rázhatták a sörényt a Heaven can’t wait című számra.
    Jövőre is beírjuk őket a kívánsággépbe.
    [​IMG]
    És bármennyire is bele akartam venni az irományba Stormot, annyira szép kerek lett a vége, és nekem annyira nehéz mindig végét írni, hogy nem tehetek mást, mint futólag beszúrom: öt kerek egész percet találkoztam vele, ezáltal a fórumról személyesen is megismert tagok száma háromra nőtt. ​
    Kedves Storm! Ha legközelebb szervesebben akarsz belekerülni a birgeblogba, mint főbb szereplő, ahhoz legalább fél órát kell a jelenlétemben tölteni [​IMG]
    Szegecs kedveli ezt.
  4. Jellemző.. elmegyek egy hétre Tirpákiába, gyűjtök seregnyi élményt, a fejemben folyamatosan íródik a beszámoló amit majd elétek tárok, és rengeteg mindenről szól…



    És amikor leülök a számítógép elé, csak bután pislogok, és nem is tudom, mit írhatnék. Megkérdezik emberek, milyen volt az út, és a sok színből, szagból, érzelemből és gondolatból, amik egyszer már szavakba születtek, csak ennyi marad: jó.

    2200 km, számtalan város, csodaszép hegyek, jóillatú erdők, motorzúgás, csak a fenekem viselte rosszul [​IMG]
    Az eddig csupán tavaszkor látott tájak megelevenednek ha nem fagy be az ember feneke, ki gondolta volna például, hogy a Szent Anna tóban fürödni, a Gyilkos tavon meg csónakázni lehet? (bár ez utóbbiról láttam már fényképet, de gondoltam Photoshop). Kár, hogy mi egyiket sem tettük, időhiányban [​IMG] Viszont fürödtünk a Medve-tóban, ahol fenntart a víz, és vörös lesz a körmöd a nap végére, még lakk sem kell, meg jártunk abban a kolozsvári templomban, amit kiürítve szívesen hazavinnék, megmásztuk a Hargitát, ezúttal ködmentesen - valóban belátni az egész Gyergyó-medencét, képzeljétek! És sokszor annyi kopjafa és kereszt van fenn, mint ahányat a múltkor láttunk - még ha ez nem is nehéz, hiszen csak egy darab volt. Beláttuk, hogy Dunaújvárostól és a hagyományoktól soha nem lehet eléggé messzire menni, hiszen Kolozsvárott aktív miskolci bölcsészre kellett jószerencsét kiáltanunk, a szálláson pedig “Isztambul” bácsi boldogított bennünket és pusztította a szomszédos pap bácsi miseborát-, és pálinkáját. Ittunk erős és kevésbé erős áfonya és egyéb pálinkákat is, naná! de áldoztunk a Ciuc és a Harghita oltárán is. Pislogtam az ezerrel fejlődő román gazdaságra, az újonnan épülő utakra, és a rengeteg Stopp accidente! Viata are prioritate! (állítsuk meg a baleseteket! Az életnek elsőbbsége van!) táblára, ami érdekes módon csak egy helyen volt kinn magyarul, még a magyarlakta környékeken sem, holott más táblák meg szoktak nemrománul is lenni, no mindegy.

    Néha féltem is, hazafelé például, amikor elkapott a rossz előérzet, és ezt a lajhár fülébe súgtam: bólogatott, hogy ő is érzi, majd nemsokára a nagyim is hívott, hogy vagyunk, ekkor előszedtem az összes általam ismert őrangyalt, és fűt-fát ígérve magyaráztam el nekik, hogy voltaképpen én még fiatal vagyok és szép, különben is randa hulla lennék egy szakadék mélyén vagy a szalagkorlátra felkenődve. Kipipáltam ez alatt az út alatt a haldoklás számtalan fázisát, igaz, a sorrend változott: volt a belenyugvás, aztán az alkudozás, és az utolsó volt a tagadás, de azt hiszem, az angyalkák jó kedvükben voltak, az esti szállásig még a tervezett történet is tovább szövődött, amit egyszer remélem tényleg megírok majd.

    Apropó szállás!
    Nem meglepő, ha egy szállodában szappankákat meg fürdősapikat helyeznek el diszkréten, még az is normálnak mondható, ha ezt egy útmenti motelben kapja az ember. No de ki látott már olyat, hogy a hatalmas és szép franciaágyhoz olyan valamit is ajándékoznak, ami biztonságos kipróbálást szolgálja?


    Barátkoztunk kutyákkal és macskákkal, hiszen ha a birge ilyenekkel találkozik, erős, elfojthatatlan barátkozási kényszer veszi elő, az “állandó” szálláshelyünkön például szerintem legalább egy kilót hízott a kutya, amíg ott voltunk, de abban is volt némi részem, hogy Tusnádfürdőn rajongva kövessen egy másik. Szerettem volna barátkozni a lovakkal is, de rájuk mindig figyeltek a gazdik, a medvével és a yetivel meg nem találkoztunk, bár Ronjának tett ígéretem szerint azért belekiabáltam az erdőbe, hogy üdvözli őket.


    Bár nem álltunk meg, de azért voltunk Gyergyószentmiklóson is, útban a Békás-szoros és a Gyilkos-tó felé, és azt kell mondanom, hogy a város méltó módon fogadott: ahol éveken keresztül halálra fagytunk, most sem hazudtolta meg magát. A reggeli induláskor még hűvös volt Zeteváralján a szálláson, de már sütött a nap: meg is jegyeztem a lajhárnak, hogy egy óra múlva állhatunk meg pulcsitlanítani magunkat, mert butára fogunk főni a saját levünkben. Ehhez képest mentünk sokat felfelé egy hegyre, és amikor odaértünk, összefutottunk egy felhővel. Abból a fajtából, amit megnézel lentről, hogy jéééé milyen szép, nézd apu! A hegy teteje felhőbe búj! No, elárulom: a felhőben belül baromi hideg van, és vizes is, lajhár hideghez való kesztyűt húzott, én is felvettem volna a kölcsönkapottat, de valahol a doboz alján volt. És innentől hideg vala a hegyekben, hideg vala Gyergyószentmiklóson, ahol elhajtottunk az iskola előtt, és ujjonga a szüvem, meg hideg vala a Békás-szorosban is, ami ha keresztülmotorozol rajta, csak öt perc, holott eddig mindig olyan nagynak tűnt - igaz, sétáltunk már az alagúttól. Mire azonban visszaértünk a Gyilkos-tóhoz, már kisütött a nap, és rengetegen voltak ott, és csónakáztak, és fényképeztek, és ez nekem fura volt, én még ennyi embert nem láttam ott egyszerre. Ettünk kürtőskalácsot is, hatalmas volt és nagyon édes, így elnyertem a felzabálás jogát, mert mindenki más attól félt, hogy egy életre összeragad a szája. A Szent-Anna tónál nem csak fürödtek az emberek, de málnáztak is, mi lerobogtunk a meredek hegyoldalon, jól kimálnáztuk magunkat, aztán megérkeztek a felnőttek, fel kellett szaladni a kocsiért, még a kápolnát sem néztük meg [​IMG]

    Persze Murphy bácsi velünk volt végig: két motor (Honda, BMW) és egy autó közül egyedül a Suzuki bírta ki az utat. Az első nap a zuhogó esőben vettük észre, hogy a Hondában megadta magát a világításkapcsoló, így végig helyzetjelzővel jöttünk (hangsúlyoztam már a nagyon zuhogó esőt?), második nap a kilóméteróra spirálja törött el - elég kísérteties látvány, amikor tudod, hogy gyorsan mentek, mégis nullát mutat az óra...
    Hogy ne legyen unalmas az élet, a Hondán az aksi is bedöglött, miért is lennénk boldogak, próbált már valaki Kolozsvár belvárosában motort betolni? Egy élmény, mindenkinek ki kellene próbálnia.
    Miután szereztünk új aksit, és rájöttünk, hogy kell játszani a kapcsolóval, hogy világítson a motor, legalább két napig nyugtunk volt, amikor is a BMW kereke döntött úgy, hogy ő itt most elkopik. Szerencsére nem menet közben kellett észrevenni, de a gazdija azt mondta, mese nincs, ő így haza nem mer menni ezzel a motorral, akkor most keressünk új gumit...

    Mesélnék még, de most elfáradtam, meg nem jut eszembe több dolog, ez most egy ilyen vacak post lett, szeressetek így.
    Szegecs kedveli ezt.
  5. A szerzői szabadság jegyében: a fenti cím a karakterkorlátozásoknak jegyében született, az eredeti cím:
    "Randevúm lett volna az Ördöggel, avagy hogy találkoztam kevés híján az eredeti és hamisítatlan Ghostriderrel?"

    Sikerült motorosvizsgám napján, alig pár órával később sétafikáltunk lajhárral és kutyájával a gyönyörszép Dunaújváros “fő”utcáján, és így találkoztunk, egy régi típusú, a jelenleginél méretre sokkal kisebb, ám legalább ennyivel csinosabb Honda Goldwinggel. (nem motorozósok kedvéért, bár tudom, hogy olyanok itt nincsenek: a jelenlegi kábé akkora, mint egy autó, a hátsó ülés rendszerint karfás és már csak a sörhűtő hiányzik a lábrészből, míg a réginek határozottan motorformája van.) Szóval eme szépség festett példány volt, vagyis a fekete tank két oldalán egy téglás háttér előtt látható volt valaki, aki valószínűleg maga Ghostrider volt: az alak egy motoron ült, válltól lefelé embernek tűnt, felfelé pedig csak füstöt láttál, ami voltaképp egy halálfejet formázott. Gyönyörű volt, de tényleg. Nézegettük jobbról, csodáltuk balról, erősen figyeltem, hogy a nyálam véletlenül se csöppenjen rá, amikor a lajhár felhívta figyelmemet a napi kilométeróra állására: 666.6ot mutatott. Mostantól tehát biztos vagyok benne, hogy tényleg az ördög lovasával, Ghostriderrel találkoztunk, és a fazon azért nem ült épp a motoron, mert beugrott a közeli fagyizóba nyalni egyet (ami nem meglepő, hiszen kábé pokolmeleg volt a forró aszfalton). Ugyanezen nap délutánján, amíg a doktorbácsinál vártam a közepesrossz híreket, hirtelen az Iron Maiden Number of the Beast című száma szólalt meg egy, az ablak alatt parkoló autóból, aminek persze lehet, hogy nem ez a pontos címe (Update: hála stormnak, most már tudjuk, hogy de.), mindenesetre tudjuk, miről szól. Szóval biztos, hogy randim lett volna az ördöggel, vagy valamelyik rokonával, ismerősével, esetleg üzletfelével, csak lemaradtam róla.

    <object width="425" height="344">

    <embed src="http://www.youtube.com/v/AUOpUqni0_g&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></object>
    Szegecs kedveli ezt.
  6. Ma reggel a motorozós forgalmi vizsgámra virradt a nap, ünnepeltem ezt istentelen fejfájással, amikor az agyam ki akara lökni a bal szememet a helyéről, méghozzá igen fájdalmasan, de bebootolni sem sikerült rendesen, hiába kaptam egy szelet pizzát reggelire. Ilyen vidáman pattantam be a lajhár kedvenc kocsijába, aki vitt a garázsokhoz, és parádés bénázás során el is jutottunk a vizsga kiindulópontjáig, ahol a kabátba, sisakba és kesztyűbe közepesen belefőve vártuk az amúgy vicces kedvű vizsgabiztost. Amikor például azt mondta a bácsi, hogy a “vizsgán nem megszökni, ha mi lemaradunk, mert mondjuk pirosat kaptunk, illik megvárni” akkor át is suhant a fejemen, hogy most kéne lelépni a Zephyrrel, és szabadon engedni a lovacskákat, amíg csak van benne benzin, milyen szép is lenne! Más nem is nagyon mosolygott aznap reggel, mivel az oktató bácsi síkideg volt már indulás előtt, és ez az állapot vizsga utánra sem változott, a kocsiból kiszállva konkrétan a “Letépem a fejed” mondatot tátogta, mindössze azért, mert a., hiába lassítottam, a C kategóriás család nem lépett le a zebrára a négysávos közepén lévő pihenőről, én meg úgy döntöttem, hogy biztos nem is akarnak átkelni, és minek is állnék meg, valamint b., úgy is döntöttem, hogy telizöldnél, ha én balra akarok kanyarodni, a szembejövő meg jönne egyenesen, akkor nekem van elsőbbségem, lévén szebb vagyok. No, ezek önmagában is buktaokok. Ellenben a vizsgabiztos bácsi nem csak vicces kedvű volt, hanem rendes is, tehát kábé két hét múlva kettő darab diplomám mellé kettő darab jogosítvánnyal is fogok rendelkezni, ami azt jelenti, hogy végképp ártalmas leszek az emberiségre - feltéve, ha valaki ad alám egy járgányt is.

    EFOTT-beszámoló itten.
    Szegecs kedveli ezt.
  7. Tudom, hogy ez most nagyon-nagyon ronda dolog... lehet utálni érte... fujj-fujj, ronda marketing meg PRfogások...

    De ez van.
    Szegecs kedveli ezt.
  8. Ünnepeljünk, kit érdekel a holnap! - felkiáltással kezdtük meg tegnap esti, utolsó kollégiumi bulinkat a hagyományos helyen, a két kollégium közti fedett, padokkal ellátott területen. Folyt a sör-bor-rumoskóla-rumkólanélkül-gyümölcsvodka-pezsgő, emelkedett a hangulat, bár az est táncolás része előre nem látott, klubbezártsági okok miatt elmaradt.
    Hajnali kettőkor a lajhár elkezdte pedzegetni, hogy nálaalvást ígértem, hiszen másnap korán kelés és motorozás vár rám, korán kelni meg igazán a lajhárnál lehet, mert ő ugye úgyis megy dolgozni. Nosza, szaladtam fel a koliba, hogy lezuhanyozzak gyorsan és ne az ő szüleit ébresszem majd fel a procedúrával, és még eszemben volt, mit kell magammal vinni: jól bevált energiaital, hogy reggel ne aludjak a motorra, sisak, dzseki, bakancs, kesztyű - nehogy mondjuk megfázzak ugye.
    Az első sokk pancsizás után ért, hiszen félig már hazaköltöztem, így három lehetőségből választhattam: a motorozáshoz vehetek miniszoknyát (kilőve), nagyon bő szárú farmert (nem egészséges a lábtartó környékén) vagy szakadt farmer (nagyon szakadt, kifejezetten fesztiválgatya); no, mit választottam?

    A következő élmény a reggeli energiaital volt, mivel azt is elfelejtettem magammal vinni, így a lajhár melletti boltban kellett vennünk egyet, (másmilyet) de az olyan barátságtalan volt, hogy a csíkszemű pislogást azonmód le is cseréltem másnapos szenvedésre, úgyhogy hamarosan gondolkodhattam, lesz-e még időm leállítani a motort és kinyitni a sisakot, ha netán hányni kéne.

    De ne szaladjunk ennyire előre.

    Megérkeztem a garázshoz, oktató bácsi rám nézett, és közölte: jobb lenne, ha a másik motoros menne elől, én meg figyeljek, nehogy elaludjak útközben. Ezt tett követte, örültem, hogy nem kell a táblákkal foglalkoznom (előrehaladott táblaészrenemveszitiszem van), csak követnem a srácot, ott is indexelni ahol ő elfelejti, kikapcsolni az indexet, ha az oktató már harmadszor tesz rá enyhe célzásokat, meg lehetőleg ébren maradni ugye. Ám az egyik kereszteződésnél kiderült, hogy még ez sem elég: a srác nem adja meg a busznak az elsőbbséget, és bemegy elé, a busz meg ijedtében elfelejt fékezni, az nem azt jelenti, hogy követnem kell - ez ugyanis élénk kiabálást vált ki az oktatóból, és jé! a feje is milyen piros lett! (kábé ezután kezdődött a hányingeres rész, meg a dzseki is kezdett baromi meleg lenni, de ügyes voltam, és hányás meg hőguta nélkül kibírtam).

    Ekkorra már azt is kezdtem kapisgálni, hogy miért nem ülünk szakadt farmerben a Zehpyrre soha többet - ha mégis elfelejteném, az elkövetkezendő pár hétben biztos ott lesz még emlékeztetőül az a két égésnyom a jobb térdemen. Hasonló módon, saját hibámból jegyeztem meg azt is, miért illik lehajtani a plexit még városban is, főleg poros építkezések és kamionok következtében.

    Ám, ha a másnaposságot nem is, a rosszkedvet enyhítette, amikor kidzsalva a hatos útra előbb nyolcvannal, majd százzal (picit talán még fölötte is) repeszthettem nagy örömmel: ha megtanulom tolerálni a hát-szembe-oldal-és egyéb szeleket, meg a sávon belül engem előzgető furgonokat, szerintem továbbra is szeretni fogok motorozni.
    Szegecs kedveli ezt.
  9. Az autó és a motor között az az egyik nagy lényegi különbség, hogy az autó nem hasonlít semmire, csak önmagára, és ha egyest kapcsolsz rajta, akkor nem történik semmi érdekes. Persze autománok biztos lebarmolnának, hogy mennyi minden érdekes történik, mert összecsatlakoznak a fogaskerekek, meg ilyesmik, de a lajhár nem olvassa a blogjaimat, másokat meg úgysem izgat.

    Ellenben a motor sebességbe kapcsolása, olyan, mint a lónak amikor kinyitják a karámajtót. Nem indul el, de látszik rajta, hogy fülelni kezd, megfeszülnek az izmai, és az egész állat viselkedése megváltozik: érezhető rajta a feszültség, kitágult orrlukaival már a messzi tájak illatát keresi, és minden apró izmocskájában ott dörömböl az izgalom, ahogy alig várja, hogy megindulhasson a szabadság felé. A motor is látszólag csak kattan egyet, de ha rajta ülsz, érzed már a mozdulatot, amivel összeszedi magát, hogy ha végre elengeded a gyeplőt - akarom mondani a kuplungot - azonnal meginduljon: először lassan, óvatos léptekkel, de egyre biztosabban, feljebb és feljebb srófolva a sebességet.

    Elvonási tünetek, na. Persze eredeti megfogalmazásban sokkal szebb volt, de gonosz bacik elrabolták és pürésítették az agyamat, így.
    Szegecs kedveli ezt.
  10. Nem kell aggódni, nem a terhességi tesztem.

    Hanem a mai nap mérlege. Reggel ugyanis a lajhár születésnapját egy jó kis veszekedéssel nyitottuk, amolyan mindenki-ellene stílusban, szóval ketten barmoltuk le az anyukájával, de csak nem látta be igazunkat. Ezáltal jókedvre derülve elindultam tőlük rutinpálya irányába, azaz csak indultam volna, mert ekkor már késésben voltam, és amikor oktatómtól érdeklődtem, tudja-é melyik busz jár arra, egy sóhajjal úgy döntött, inkább értem jön. Késett picit, ami jól is jött, mivel ekkor rádöbbentem, hogy az útlevelem a lajhárnál maradt, lajhár már majdnem beért a munkahelyére, szóval őt meg jól meg kellett várni, hogy visszajöjjön, odaadja a fontos okmányom (a személyimet ugyanis egy ideje nem lelem) majd bepattantam a kocsiba, és elvágtattunk Kawasaki irányába.
    Volt egy órácskám gyakorolni, azt mondanám, egész jól ment, és a végén enyém lett a Láthatósági Mellény - ez azt jelenti, hogy a rutinpályáról a vizsgapályára én vihetem ki a motort. Ehhez fülbevalót sem kaptam (a.k.a fülhallgató), állítólag nem volt más dolgom, mint azt az autót követni, aminek a tetején egy T betű segíti a könnyebb tájékozódást (tudnillik, hogy ez a teteje). Arra persze oktató bácsi sem volt felkészülve, hogy az első körforgónál közénk kanyarodik egy másik autó, ezzel elvágva engem tőle, de a feladatot sikeresen megoldottam: ötvennel repesztettem végig az úton, indexeltem, kerülgettem, kanyarogtam, ügyi voltam - nem utolsósorban pedig iszonyatosan élveztem.
    Semmi nem állt hát közém és a motorozás közé.

    Megérkeztünk a pályára, a másik srác, akivel együtt vizsgáztunk, neki is esett: motorotologatás, műszakielmondás. Barátnőjével lesből figyeltük, a vizsgabiztos mosolygott - nagy baj nem lehet. De sajnos a srác már az első pályán a második bójánál letette lábát, túl ideges volt, valamit elrontott - bukás.
    Odaslattyogott ekkor a birge a vizsgabiztoshoz, átadta papírjait, és a bácsi azonnal felhúzta szemöldökét; mi az, hogy nekem nincs személyim?
    -Lejárt - habogtam - azt mégsem mondhatom, hogy szerintem az ágy alatt van?!
    -Akkor is el kellett volna hozni.
    A bácsi amúgy igazi mosolygós gyilkos volt: folyton felfelé állt a szája, de érezni lehetett rajta, hogy nem kedvességből, hanem önnön fontosságának tudatában teszi ezt.
    Elindultam. Nyolcastolás simán, műszaki röhögve, első pálya erős parákkal megtámogatva, de sikeresen teljesítve. Második pálya: balra-jobbra-balra-jobbra-visszafordul…. és mivel ez a pálya pont az ellenkező irányba lejt, mint amin tanultam; elvesztettem az egyensúlyt és letettem a praclim.
    Így bukott meg ma reggel a birge.

    A nap többi része ide bújt el.
    Szegecs kedveli ezt.
  11. Márminthogy kezdetnek lehet szurkolni, hiszen immárom-trallárom már hivatalosan is rendelkezem saját, különbejáratú rutinvizsgaidőponttal, amikor szigorú tekintetű vadidegen bácsi fogja bénázós kettősünket nézni a Kawasakival. Akivel ma úgy szerencsétlenkedtem, ahogy csak illik, mondjuk mentségemre legyen mondva, hogy három óra alvás után enyhén másnaposan de nagyon éhesen vágtam neki az órának. Sokszor le kellett tenni a lábam, néha le is fulladtam, és a gyorsítós pályán még mindig csak harmincig jutottam el:'( Bátorság, meg térlátás; na, ezek piszokul hiányoztak.
    Szegecs kedveli ezt.
  12. Arra keltem ma reggel hajnali hatkor, hogy felvirradt a napja a szezon első motorostúrájának; :hura:, ma megkerüljük a Balatont! Szélsebesen, alig másfél óra alatt bújtam bele nadrágomba, dzsekimbe és más hasonló felszerelésekbe, meg a lajhár mamájának is segítettem szendvicset csomagolni, majd azon kaptam magam, hogy egy hátsó ülésen vigyorgok, és hallom fülemben az országutak hívó szavát. Igaz, a kezdeti nehézségek már ekkor megmutatkoztak; a hagyományos motoroscsapat nem lett túl barátságos mostra sem, meg a városban is fázott picit a nyakam, ahogy fújt a szél. Ez sem érdekelt; menjünkmármenjünkmármenjünkmár! A sorba beállt elénk valami speed Kawasaki, amiről a hangja alapján végig úgy tűnt, hogy százhatvannal repeszt, teljesen elnyomta a Deauville barátságos dorombolását, továbbra is maradok a dörmögő chopperek örök híve.
    Ahogy kiértünk a városból, kiderült, hogy a barátságos szellő, ami bent cirógatta a nyakam, az bizony gonosz orkán a nyílt színen, aki ha törik, ha szakad, le akar lökni a motorról. Szóval a paráim közé felveszek még egyet: oldalszél. Végig meg volt döntve a moci, úgy mentünk egyenesen, ráadásul a csapat szokás szerint vadállat módjára előzött, és egy-egy visszasorolásnál féltem, hogy visszaenged-e a szél. Így bandukoltunk lassacskán (végülis.. a kilóméteróra nem ment egyszer sem 200 fölé, szóval lassúnak tekinthető...) Keszthelyig, ahol megígértem ott tanuló barátosnémnak, hogy ha nem állunk meg, akkor is megcsörgetem, hogy álljon ki a koli ablakába, és majd jól integetek. Fel is készültem erre, már vettem is volna elő a telefonomat, de mire lehúztam a cipzárt a dzseki zsebén, a lajhár már megütögette a térdem, hogy nééézd, itt a koli, amit mutattál fényképen! - szóval én integettem, csak a delikvens ezt nem tudta. Azazhogy dehogynem, mert egy óra múlva, amikor megálltunk legközelebb, felhívtam és elmeséltem neki:)

    Szóval mentünk tovább, meg leváltunk a csapatról, mert a lajhárnak rokonai élnek arrafelé, és gyors családlátogatást tartottunk. Majd jöttünk haza, a továbbra is kegyetlen orkánban. Annyira bántott már (párosítva a 140-160 körüli utazósebességgel), hogy életemben tán először igazán féltem a motoron: megkértem a lajhárt, hogy lassítson, amire persze csak módjával volt lehetőség, mert a lajhár apukája sokkal jobban vezet, és sokkal bátrabban, és a motorja is gyorsabban megy, szóval ha nem akarunk lemaradni, mindig siettetni kell a lovacskákat, nem lehet rinyálni, hogy félek.

    Amúgy is ki kéne már találni valamit a kapaszkodásra, nem csak azért, mert a mai nap felért egy komplett fitnesszedzéssel, hanem azért is, mert nem egészséges a dobozon megtámasztani az alkaromat. Ugyanis a doboz kemény. Az alkarom meg nem annyira. Szóval feldagadt szegény, és tiszta piros.
    Meg le is égtem. Egyetlen csíkon, a nyakam bal oldalán, ahol a szél miatt nem takarta a dzseki, mert ő lobogott éppen. Most jó hülyén fogok kinézni megint hetekig.
    Szolárium? Fujjfujj.
    Szegecs kedveli ezt.
  13. Mert az úgy volt, hogy hosszas nyafogás, imádkozás, fülrágás és várakozás után végre-valahára újra a rutinpályán találtam magam; nem is akármin, hanem a szép, pirosas 400as Kawasaki Zephyren. Hosszas kioktatásokat kaptam, hogy ne húzgáljam a gázt, meg óvatosan gyorsuljak, mert ugrál, és különben is, nehezen fordul, meg ha lehet, nem is menjek gyorsan. Szóval rendesen próbáltak beparáztatni, de én nem ijedtem meg (eléggé): lábaim közé kaptam a gépet, és hajrá a pálya. El is kezdtem rögtön fordulgatni, amikor egyszer csak kanyarodnék, és nem odateleportált egy négykerekű tanulósuzuki? Annyira meglepődtem ettől, hogy reflexből megmarkoltam a kéziféket, aztán csodálkoztam, hogy a Kawa bólint egyet, majd lassított felvételben balra el. Márminthogy lefeküdt aludni. Szerencsémre kikaptam a lábam alóla időben, meg a pasi is rögtön kipattant az autóból felsegíteni a kitudjahányszázkilós dögöcskét, úgyhogy csak a kézpárnácskám fájdogált egy kicsit utána. De a kezdeti malőr után már egész ügyesen kanyarogtam, meg még nyolcasokat is csináltam vagy egy órán keresztül:) és csak egy bója feküdt le alukálni a körülnézős pályán. Tehetek én róla, hogy az oktató bácsi folyton az álmos bójákat rakja ki nekem?

    Ma viszont a zÁrkádba mentem ruhát venni, meg megnézni jól a Harley kiállítást: egészen a hmm.. talán huszas évektől mostanáig mindenféle Harleyk ki vannak állítva, sőt, még a Szelíd motorosok forgatásáról is van egy dioráma:D
    Szegecs kedveli ezt.
  14. Hivatalosan már hetek óta szakdolgozatlázban élek, ugyanakkor nemhivatalosan még mindig csak lógatom a lábam. Sajnos ilyen vagyok: húzom, halasztom, aztán az utolsó pillanatban nekiveselkedem. Ősszel a TDK-t két éjszaka alatt raktam össze (jelzem, harmadik helyezést sikerült vele teljesíteni), most másfél hetem van az egyik suckdoga befejezésére (25 oldal) meg a másik nulláról történő felépítésére (60 oldal.. Minimum!). Szóval csodát kell művelni.

    Igazából nem is erről akartam írni, csak kibukott belőlem, mert ugye addig sem szakdolgozatot írok, amíg blogot írok. Az időhúzás nagymestere.
    Eredetileg a Banditról akartam írni. Az iskola és a kollégium között félúton szomorkodik egymagában, időnként átkacsint az út túloldalára, a Honda kereskedéshez, váltanak pár gondolatot a naaaagy motorokkal. Türkizkék színben pompázik, a kékszínű mobilszolgáltató előtt a parkolóban. Minden nap ott ácsorog, minden nap elmegyek mellette. Először arra gondoltam, hogy egy vásárlóé, majd arra, hogy egy ott dolgozóé, aki vele jár be minden reggel a munkába. De nemrég megvilágosodtam: ifjabb koromban a türkizkéknek pont ez az árnyalata volt a hivatalos kedvenc színem! Mi mást jelenthetne ez a véletlen egybeesés, mint hogy nekem hagyták ott, névreszólóan! És azért látszik olyan szomorúnak, mert még nem vihette el a csinos kis fenekemet sehová! Nosza, meg is néztem, elrepülhetnénk-e kettesben a messzeségbe, de valami buta ember nem hagyott hozzá kulcsot.

    Ejnye.
  15. Megjártuk ma a BME állásbörzéjét, osztogattuk az életrajzunkat, mint a cukrot, cserébe gyűjtögettünk sok szóróanyagot - vágták hozzánk, ha akartuk, ha nem. A végén már rutinosan mondtuk szobatársammal, hogy köszönjük, együtt élünk, egy is bőven elég lesz:D

    A fenti epilógus az, ami nem érdekes. Sokkal izgisebb, hogy az udvaron állt egy sátorjellegű valami, alatta sok-sok kétkerekű csodával; az állásbörzén a Kawasaki is megjelent, azonnal le is csaptam rájuk, hátha történik valami szép. Sajnos kiderült, hogy a szöcskéket (mind egyenzöld volt, kivéve a kék csodát, ami nekem tetszett) csak mutiba hozták, ráülni nem lehet, vezetni nem lehet, állást nem ajánlgattak, és még a szórólapot is úgy kellett kikönyörögni... Ja, és még repiajándékot sem szórtak, pedig egy kisebbfajta motort szívesen vettem volna. Ráadásul a szórólapon is csak millió fölötti mocik voltak, hát mikor lesz nekem az életben ennyi pénzem?

    Ha netán az állásbörze is érdekel, a teljes bejegyzés megtekinthető itt.
    Szegecs kedveli ezt.