A Kabát gazdát keres

Írta birge a Az Első tiszt Kapitány lesz blogban. Megtekintés: 1499

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fantasztikus motoroscsajos közösség. Ez a közösség annyira segítette, szerette és támogatta egymást, hogy amikor 8 évvel ezelőtt az első motoromon furikáztam, 2 számmal nagyobb utcai bőrkabátban, nem bírták nézni, és összedobtak nekem születésnapomra egy tisztességes motoroskabátra. Azóta is, akárhányszor ránézek, mindig melegség önti el a szívemet. Az elmúlt 8 évben ez a kabát több tízezer kilométert jött már velem, a kezdetektől, mindhárom motoromon, amit azóta használtam. Mondhatjuk, hogy velem volt jóban-rosszban.
És még mindig bírja a gyűrődést. Szinte kutya baja.
Azonban az öltözködési stílusom és a motorozási szokásaim jelentősen megváltoztak, ezért évek óta tervezem a kabát cseréjét, de soha nem volt szívem. Kidobni? Dehogy! Eladni? Ugyan, hogy csinálhatnék abból pénzt, amit én is ajándékba kaptam?!

Megvan! El kell ajándékozni!

Szóval most keresem azt a (lehetőleg kezdő) motoros lányt, akinek pont egy kabát hiányzik a felszereléséből. Mondjuk mert megvette, vagy most fogja megvenni élete első motorját az összes kuporgatott pénzéből, és a kabát már nem férne bele anyagilag.

[​IMG]

A kabátról:
A méretet sehol nem lelem benne, de XS-S méretű. A fazon annyira népszerű, hogy a mai napig gyártják változatlan formában, 30e forint körül lehet most kapni például itt: http://www.rmcmotor.hu/termek/b-star-gattaca-textilkabat-szurke-rozsaszin-127nnn1000103
Szürke-rózsaszín kombó, csajos kivitel.
Esésmentes, 8 év után is vízálló, viszonylag meleg. A bélés kivehető, de nem ajánlom, mert akkor a protektorok hajlamosak elmozdulni (sajnos nem szűkíthető az ujja). Én csak hidegben használtam az utóbbi években, vettem mellé külön egy nyári kabátot, így tökéletes volt.
8 év picit nyomot hagyott rajta, a rózsaszín részek kicsit beszürkültek, illetve az elején van egy-két (csak közelről látható) folt. Mivel folttisztításban nem vagyok penge, ezért nem tudom, hogy ki lehet-e belőle szedni, én semmilyen vegyszerrel nem mertem nekiesni.

Szívesen odaadom ingyen, ajándékba. Cserébe csak annyit kérek, hogy ha majd megunod, lecseréled, akkor te se dobd ki és ne add el: ha az állapota még bírja, ajándékozd tovább!

Remélem, gazdára talál és hasonlóan boldog tízezer kilométereket okoz még valakinek:)
[​IMG]
  • Yamina
  • birge
  • birge
  • Yamina
  • NaNa
  • Andreana
  • birge
  • Yamina
  • Stefán Andrea
  • birge
  • Vidék
  • Andreana
  • birge
  • Andreana
  • birge
  • pannasu
  • NaNa
  • birge
  • NaNa
  • Andreana
  • Andreana
  • Andreana
  • storm
Hozzászólnál? Jelentkezz be...