49/2017 Advent második vasárnapja - Mézeskalács készítés

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 1824

A héten mézeskalács készült. Most, hogy visszanéztem, két héttel korábban, mint tavaly, pedig ennyire nem állok jól amúgy a karácsonyi készülődéssel.

[​IMG]

Mondjuk a mézeskalács készítés inkább a gyerekek lefoglalására jó, amire nagy szükség van, amikor már egy hete itthon vannak betegen. Most viszont van még két hetem ezek szerint, hogy szerezzek új kiszúrókat, mert így legalább az is kiderült, hogy a motoros kollekcióból immár csak egy darab maradt, és a többi is megcsappant a sok gyurmázástól.

Ja, míg el nem felejtem: a tavalyi receptet nem találtam, de a pinterestről mentettem egy újat, ami nagyon jól sikerült. Gyors is, és nem kemény, nem kell napokig állnia, rögtön ehető, és most még több nap után sem száradt ki. Sajnos az eredeti receptet nem tudom linkelni, szóval ide másolom a cetlimről:

300 g finomliszt
50 g rétesliszt
150 g akácméz (termelői) ez kb. 3 evőkanálnyi jól megmerítve, púposan
100 g porcukor
1-2 teáskanál porkakaó - elhagyható, de szebb színe lesz vele
1 teáskanál szódabikarbóna (nem púpos)
60 g vaj vagy zsír (margarin nem jó)
1 tojás + 1 sárgája
1/2 kávéskanál őrölt fahéj
1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
csipet őrölt gyömbér - elhagyható
Esetleg kevés hideg víz

A sütőt 180 fokra begyújtjuk, egy-két sütőlemezre vagy tepsire sütőpapírt vágunk. A liszteket, kakaót, porcukrot, szódabikarbónát és a fűszereket alaposan elkeverjük. A vajat meglágyítjuk, belekeverjük a lisztbe, elmorzsoljuk. A mézet kézmelegnél valamivel jobban felmelegítjük (kb. 50-60 fok), hozzákeverjük a lisztes keverékhez. Beleadjuk a tojást és a sárgáját, majd fakanállal alaposan elkeverjük-dagasztjuk. Ha nem állna össze, pár csepp vízzel segíthetjük.
Hagyjuk hűlni 5-10 percig. Ezután szilikonos sütőlapra borítjuk. 3 részletben dolgozunk vele tovább. 3-5 mm vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk, és az előkészített sütőlemezre tesszük őket. Nagyon pici lisztet szórhatunk alá és fölé, de nem mindig szükséges.

Díszítéshez pedig ezt ajánlották, de ezt még nem tudtam kipróbálni:

120-150 g porcukor, 1 tojásfehérje

Az 1 tojásfehérjéből egy kis tálban nagyon kemény habot verünk, ez 5-6 perc is lehet, vagy még több is. (Olyan kemény legyen, hogy késsel ki tudj vágni a habból egy darabot.) Egy evőkanál porcukrot adjunk hozzá, és mixeljük el vele, ezután még két részletben adjuk hozzá a többi cukrot is, folytonos habverés mellett. Előfordulhat, hogy nem kell az összes (150 g) porcukor. Egyszer csak jó lesz. Fényes, sűrű, tartós hab. Ezt nylonzacskóba töltjük, a sarkán nagyon ici-pici lyukat vágunk, tetejét összecsavarjuk. Ezzel írókázhatunk. A díszített kalácsokat száradásig hagyjuk az asztalon. Pár óra alatt megszilárdul a díszítés. Ezután tegyük fémdobozba.
Szegecs, Yamina és Vidék kedveli ezt.
  • Babulu
  • Vidék
  • Yamina
  • NaNa
  • Yamina
  • Vidék
  • NaNa
  • Babulu
  • NaNa
  • Babulu
  • Babulu
  • NaNa
Hozzászólnál? Jelentkezz be...