Baszódjatok meg kedves mocisok!

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 6634

Motoros fórumokon állandó téma, hogy a motorosok intenek-e egymásnak, ki kinek int, meg hasonlók. Legtöbbször azok hozzák fel ezt a témát, akiknek még friss ez az élmény, akik kezdők a motorozásban, hogy nekik bezzeg nem intettek vissza. És ráadásul minden ilyen beszélgetésnek a vége az, hogy a harleysok meg rohadjanak meg, mert sosem intenek.

[​IMG]

Szerintem nagyon szép, nemzetközi szokás, hogy a motorosok intenek egymásnak. Bevallom, én mindig, mindenkinek intek. Na jó, a pecabotos simsonos bácsinak nem, de egyébként ha épp nem kuplungolok, vagy kapaszkodok erősen a kormányba valamiért, akkor igen. Ha tele mind a két kezem, akkor bólintok. (Lóbálni ritkán szoktam, mert akkor leérne a lábam a motorról.)

Sőt, azt is be kell valljam, hogy legtöbbször előre intek. Ahogy általában köszönni is előre szoktam. Annak ellenére, hogy a férjem - aki egyébként rendkívül udvarias ezen a téren, és úgy 15 éve el is neveztem köszönőbolondnak, mert itt, ahol lakunk, a vadidegeneknek is köszön, mondván, hogy a földink ő is, azok meg csak néznek rá bambán - időnként rám szól, hogy nem kell mindenkinek előre köszönnöm. Én vagyok a nő, köszönjön előre a paraszt.

De sajnos nehéz leküzdeni az udvariasságom. Tinikoromban elolvastam a "Tudni illik, hogy mi illik" című könyvet, és beleégett a retinámba, meg minden érzékszervembe. A férfiaktól elvárom, hogy előre engedjenek, amikor kell, köszönjenek, amikor kell, és szép sorban lekerültek a legalsó fiókba azok a motorosok, akik a motoros találkozón csak a pasiknak köszönnek, a nőkön meg csak átnéznek, hiába ott áll minden csaj a pasija, férje mellett, meg azok is mentek szépen legalulra, akiket ha meghívtunk egy kerti partira nem hoztak semmit, csak néhány havert még (akiket mi nem hogy nem hívtunk, de nem is ismertünk), akik kizabálják a hűtőnket, majd soha többé nem látjuk őket. Szerencsére.

Szóval, ha maradunk a köszönésnél, akkor - ha jól emlékszem - úgy illendő, hogy a fiatalok előre köszönnek az idősebbeknek, a férfiak előre köszönnek a nőknek (itt a kor nem számít, minden esetben így van), és a rangban lejjebb lévők előre köszönnek a magasabb rendűeknek. Az pedig kifejezetten parasztságnak számít, ha valaki nem viszonozza a másik köszönését.

Szóval most, amikor nyár van, mindenki motorozik, és elvileg folyamatosan boldogan kellene integetnie minden motorosnak, akkor arra, hogy (mikor amúgy tök lájtos a forgalom, nem kell az életünkért küzdeni minden pillanatban, csak élvezni a motorozást), kb. húsz szembe jövő motorosból összesen kettő intett (ők előre intettek, úgyhogy semmiképp ne vegyék magukra az írást!), a többiek basztak viszonozni az intésemet, csak annyit tudok mondani, hogy tudjátok, mit? Rohadjatok meg!

Pedig valószínűleg legalább a szembe jövő motorosok felénél idősebb voltam (ez motoron szerencsére nem látszik), nő vagyok, ami szerintem elég jól látszik, és ha hierarchiát akarnék felállítani a motorok között, akkor azt mondanám, hogy mivel a Harley az utak királya, ezért rangban is fölöttük állok (de ezt inkább nem mondom, mert ezzel már végképp kiverném a biztosítékot), tehát mindenkinek előre kellett volna köszönnie, de még az én intésemet sem fogadták.

És akkor most jöhet az a duma, hogy a szezon közepére már annyit integettél, hogy lerohadt a kezed, de szerintem most rosszul vagy megfordulva...
Te, Szegecs és Vidék kedveli ezt.
  • storm
  • Vickancs
  • NaNa
  • storm
  • Yamina
  • csacskamacs
  • storm
  • Vidék
  • birge
  • storm
  • Yamina
  • birge
  • NaNa
  • storm
  • birge
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...