Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Emberek - Page 6

Csütörtökön délután Érden a nagy forgalmú kereszteződésben, sárgán villogó lámpánál egy csaj ácsorgott. Kezében egy tábla, hogy "Ha kormányváltást akarsz, dudálj!". Tüntetően néma csöndben folyt a közlekedés.
Idén valahogy nagyobb a nyugi, mint 4 évvel ezelőtt, akkoriban ölték egymást a haverjaim szimplán elvi okokból, hogy ki melyik bandával szimpatizál. Azóta már leirtottam én is a facebookról a nagyon vérgőzösen habzókat, és idén valahogy sokkal nyugalmasabban telt el a kampány időszak. Az akkoriban vérgőzösen lihegők is nagyságrendekkel csöndesebben, és kulturáltabban nyomultak. Valamit fejlődhetett a világ, mert hozzám sokkal kevesebb pártos mocskolódás jutott el mindenféle csatornákon és haverokon keresztül. Kinek hiányzik az ilyesmi...? Nagyon kíváncsi vagyok az eredményekre, vajon most mit dönt a népakarat. Legfőképp arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire működik az, hogy 150 m +1 cm távolságban a szavazókörzettől az MSZP aktivistái mire jutnak az öngyújtó osztogatásával. Nálunk a szavazóhelyiség felé lévő összes utcában ott ácsorognak csinos leánykákkal és bűbájosan osztogatnak. Kissé kétségbeesettnek tűnt a társaság, mert senki se ment oda hozzájuk önként. Öngyújtóért egy szavazat? Vajon működik ez, promóajándékokkal, kulcstartóval, tollal, szórólappal lehet nyerni egy Öszöd után, százfelé szakadt torzsalkodóbandával, amelyik a húsosfazékra azért csak összeáll? Ha igen, akkor nekünk meszeltek.

Az már biztos, hogy hogy bármiféle eredmény lesz, a sípolás garantált vagy itthon, vagy odakünn, esetleg mindkét helyen.
Péntek reggel, a stúdióm második szomszédja, az atlatszo.hu kollégája elaludt. Ahogy csattogok befelé, a rájuk váró csajszi angolul leszólít, hátha tudom merre vannak. Valahogy felhívtuk a fószert, kissé álmos hangon reagált, kiderült elaludt. Amíg bevonszolta magát, beszélgettem a csajszival. A humanrightsfirts.org - tól jött, mint újságíró és nagyon kíváncsi arra, hogy tiszták lesznek-e a választások. Washingtonból érkezett. Az amerikai fővárosban ennyire figyelik az eseményeket, hogy még egy ennyire alternatív helyen mint a müszi.org, ott is megjelenik egy megfigyelő "újságíró"... aki tesz rá utalásokat hogy nekem mire kéne szavaznom.... megfigyelő, aha, újságíró, aha, meg a tisztaságok, aha. Pont te fogod megmondani a tutit, aki Washingtonból érkeztél, és holnapután már itt se leszel, és rácsodálkoztál, hogy hol vannak a puszták és a ménesek...

Nos kérem, nálunk kávézni nem egyszerű, de mindenképpen hálás dolog, legalább is én hülyére vigyorgom magam rajta. Van a Gyuszi, Söndör országos húszévebarátja, no, neki még bejáratott pohara is van, ami a GYUSZIJÉ. A bögre különlegesen agresszívan melegszik a mikrohullámra, rá volt írva, nem mikrózható. Mert minek is, hiszen még fagyit árultak benne, ilyen kis retro csöbörfazonú kis cserépbigyó, helyes forma, szereztem belőle kettőt, az egyiket elraktam későbbre, a természetes cserépfogyás végett... Most kérem már az is be lett fogva, Söndör valahogy előkotorta a titkos bögretartó rejtekhelyemről. (Amit azért csináltam, mert utáltam a harminc bögrét hétvégenként a lakásból szerteszéjjel összeszedni, így most csak a jelenlévő 8-9-et pörgetjük, és csodálatos módon így még a mosogatógépig is visszatalálnak a bögrék, most, hogy kevesen vannak...)

Szóval úgy néz ki a kávézás nálunk, hogy a srácok bejönnek nyakig olajban úszva, összetapicskolják olajos kézzel a fürdőszobát, leamortizálják az olajos kézre való törülközőt, majd nekiállnak kávézni. Ha van lefőzve kávé, ha nem, Söndör még a lefőzött kávét is újramelegíti a mikróban, azt a tejeskávészerű izét amit isznak. Tuti hogy forró legyen. Hát az.
A dolog így néz ki, évek óta ez a rituálé:

Sándor benyúl a mikróba, puszta kézzel kiveszi a poharakat. A sajátja állandóan változó, a másik a GYUSZIJÉ.
Gyuszi bögréjében a kávé majdnem hideg, viszont a cserép majdnem lángol. Sándor keze azbesztből van, ezt a trükköt így Gyuszi megkajálja, és lelkesen nyúl a bögréhez. A mikrózhatatlan bögre füle a különösen forró, szerintem világítana ha sötét lenne...
Gyuszi feljajdul ahogy hozzáér a cseréphez. Valahogy elvánszorog a csaphoz, hogy lehűtse a kezét, közben csöndesen nyafog. Gyuszi hűtendő friss sebét, a hideg cukortartó üveget simogatja, előkotor egy kanalat, mert azt sose kap, persze cukrot se a kávéba, hogy tuti megégesse valahol valamijét a kóstolással.
Söndör rezignált fapofával megvonja a vállát, majd belekortyol a saját hideg szélű bögréjéből a tűzforró, még pezsgő kávéba. Mert a szája is azbesztből van.
Gyuszi értetlenül néz, megemlíti, hogy mégis hogy van az, hogy neki állandóan olyan forró a bögréje. Mire Söndör annyit mond, az a te bögréd. Gyuszi kissé zaklatottan megfogja Söndör poharát, az hűvös, majd lendületből belekortyol: ennek eredményeképpen a benne lévő forró kávé a száját is megégeti, illetve leégeti gyomorig a nyelőcsövét. Káromkodás. Söndör sandán elmosolyodik majd a forró folyadéktól lekonyuló kanalat kiveszi a bögréjéből... Átteszi Gyuszijéba, aki ismét megégeti magát, immár a forró kanáltól.
Gyuszi értetlenül morog a két bögre kávé fölött, csöndesen szentségel.
A forró bögre miatt kb fél óra alatt a kávéja is megmelegszik, és a cserép is kihűl, addig békésen szívják egymás vérét a srácok. Gyuszi végül a langyos bögréből a langyos kávét is meg tudja inni, addigra a cserép leadja a hőtartalékait a folyadéknak....
Kérdem múltkor Söndört, hogy miért nem csinál neki másik pohárban kávét, mert ez az oktondi állandóan megégeti a száját. Mire a válasz: ha nem tanul... legalább én szórakozzak... Degecen születtél mondtam neki, mire Gyuszi hevesen bólogatott.

Múltkor nézem a renitens mikrózható bögrét, hát eltörött a füle. A nyomorult már annyiszor felforrósodott, hogy végül csak feladta... Gondoltam no, Gyuszi talán végre egyszer iszik nálunk kávét szájégetés nélkül, de nem. A tartalék sumák bögre ma be lett fogva, és a kávé-sebesülések folytatódnak...
Kérdem múltkor Gyuszit, te sosem tanulsz? Hát vegyél már le magadnak egy saját poharat, vagy valahogy oldd már meg. Mire Sándor hamiskás mosollyal az arcán: áááh, megcsinálom én azt neki, csak ne fáradjon...

Mióta csinálom a Fényszínházat, egyre több emberrel kell együtt dolgoznom. Amíg az ember kicsiben csinálja a dolgot és még ha egy nagy rendezvényen is dolgozik, kb 5-10 emberrel tartja a kapcsolatot, akik kb ugyanazon az aktivitási fokozaton tolják a szekeret mint ő, és addig bizony háváj van. Most jöttem rá, mennyire fasza jó dolgom volt a "művész úr"-nak kikiáltott rendezőkkel akiknek a művész szóból leginkább csak a VÉSZ maradt meg mindenkinek: ha jön a rendező, mű VÉSZ lesz, mert annyira kreatív, hogy megint meg akarja bszni a fizikát valami új csodaötlettel amitől a látvány még monumentálisabb lesz... az addigi művek meg elvesznek. De mégis, a cél ugyanaz, mert a rendezőnek, a rendezvényszervezőnek, az esküvőszervezőnek, az ügyfélnek a csapásirányt egy közös cél lebeg a szeme előtt: minden flottul menjen, klassz legyen, szép legyen, és a közönség/násznép/aki ott van a rendezvényen, az elégedett legyen. Nincs szájhuzogatás, nincskedvemezés, nem kell magyarázni senkinek, hogy neki az miért jó amit épp csinál, nem kell szíjat hasítani senkinek a hátából, még ha szikrát is vet a szemünk, de megcsináljuk.

Mai napig a fülembe cseng Lillácska egy mondata, amikor egyszer beszélgettünk: "ó, majd meglátod, az emberek mennyire fegyelmezetlenek, figyeld meg majd, mennyi ember éli rendszertelenül az életét csak úgy bele a világba. Te szerencsés vagy, mert vannak céljaid, tudod merre tartasz, de a legtöbb ember nem ilyen tudatosan megy a célja felé, csak úgy sodorgatja szél ide-oda".

Ezt úgy kb 2 éve mondta az egyik próbán, és igazat kell adjak neki. Az emberek tényleg fegyelmezetlenek, és amíg egy gyereknek elmondasz valamit elsőre, maximum másodikra már felfogja. A fölnőtteknek van egy fajta betokosodott gondolkodásuk, amitől fafejűek lesznek, de annyira, hogy szöget is lehet bele verni, és hiába magyarázod el neki, hogy a szalmaszál keresztbe tétele neki mitől lesz jó, és hiába bólogat rá, hogy jééé, tényleg, a következő kanyarban már elfelejti, és csinál valami oltári teljesen mást, szimpla figyelmetlenségiből... az ő prioritása valahol teljesen máshol jár, és olyan nehéz megtalálni azokat az embereket, akik ugyanazon a prioritáson kezelik a dolgokat, mint te az adott szituációban...

Még én is fegyelmezetlen vagyok. Most jöttem rá, pedig azt gondoltam, nekem, mint a vezérhangyának, némileg az én agyam talán kissé jobban össze van szedve. De nem. Tegnap kiküldtem egy e-mailt valami őrült nagy lelkesedéssel, aztán amikor már elment, láttam, benne hagytam két helyesírási hibát, amit az automata nem vett észre. Brutálisat..... áááááááááááááá..... lángolt a fejem utána, hogy ez kiment. Most már mindegy, ha szerencsém van, nem veszik észre. Ha igen, eret vághatok...

Szóval mindig van javítani való.... ennek vázzzzzee sose nem lesz vége....

A Petka Krisztát még a Hondától ismertem meg, csomószor ő adta ki a tesztvasakat nekem. Kis aranyos csajszi, bájos is, meg született kedves, de az a fajta, amelyik a kis aranyos pofi mögött valójában rendkívül értelmesen és komolyan koordinálja az életét. Bónuszként rendelkezik azzal a fajta hozott bölcsességgel, amit csak a jó természettel rendelkező rögös úton járók szednek össze maguknak: az a fajta mentalitása van, amelyik a nehézségektől nem befordul, hanem próbál tanulni belőle. Vannak akik belecsuklanak az Élet által osztott leckékbe, és van aki meg mindig igyekszik kihozni a lehetőségekből a legjobbat. Ő ez a fajta. Bírom az ilyeneket.
Röviden és tömören Kriszta lélépett a Hondától és Izlandra ment tanulmányútra szeptembertől január végéig. Írogatta a facebookon hogy mindjárt megyek, és elindultam, sugárzott belőle az annyira csinálnék végre valami mást, valahogy másként - neki nagyon kellett ez az út, jó irányba indult. Aztán nézegettem amiket a facebookon osztott meg odakintről, és azon rágódtam, mennyire jó dolog világot látni, és milyen jó lenne az ő szemével is megnézni,amit ő látott odakint... Elkezdtünk beszélgetni valami másról a neten, aztán valahogy szóba került, hogy milyen jó lenne ha megmutatná merre járt... Sikerült rábeszélni, hogy hívja el a barátait hozzám a stúdióba és egy projektorral nézzük meg amiket odakint fényképezett, meg egyszerűen csak meséljen róla.
Hozta a képeket, kicsit keszekuszán ömlesztve, de mindez különösebben nem zavart senkit sem. Mert közben sugárzott belőle, hogy mennyire fel van töltődve, hogy mennyire más helyen járt és mennyi mindent tanult abból a másik világból.
Ahogy beszélt a csípős hideg szélről, a zordon téli időjárásról, a csillagok érinthető közelségéről, az északi fényről és az ottani emberek időjáráshoz való hozzáállásáról, egy komplett utazás volt. A jéghegyek, a reggeli műzli fotója a háttérben a vulkanikus tengerparttal... Kicsit láttuk amit ő látott, és ahogy beszélt az egészről, még egy kicsit éreztük is. Ő kint volt 4 hónapot, a párja meg csak látogatni pár napot, és baromi érdekes volt, ahogy a két ember mennyire másként látja a dolgot: ő felmászott volna a gleccserre ha már utazta érte párszáz km-t, a párja meg már nem, mert közben azon filózott, vajon a jégbordás úton hogy fognak visszaérni, ha már besötétedik, mert ki tudja jövő májusig jár-e arra ember. Kriszta megélte a csodát ott és akkor, a párja meg csak aggódott a "mi lesz később" témakörön. Aztán persze kiderült hogy egy komplett túristacsoport párszáz m-re tőlük mászik, tehát mivel túristalátványosság a hely, vannak még ott emberek...
Ott és akkor. Átélni, megélni. Megosztani.
Klassz volt Kriszta, köszi!

Szóval csajok, arra gondoltam, ha valaki járt valami jó helyen amit megosztana a többiekkel szívesen, ott a kanapé, a projektor meg a 24 nm és hozzátok el a képeket, meséljetek arról merre jártatok. Akinek van kedve, jöjjön, szóljon a barátainak és hajrá! Mit szóltok? Nekem van egy Bp-Velence-Gardató-StTropez-Bp útisorozatom, érdekel valakit, bandáztok velem? Igaz jó pár éve volt, de legalább vérfrisssítek én is egyet Kinek mije van? A fotók minősége nem para tárgya, nem szakmai pengéket fogunk élezni, értelmezhető, éles képek legyenek, és válogassátok le az érdekességeket kb 2-300 fotó mélységig, ez bőven elég. Amíg átválogatjátok, úgyis eszetekbe jut mi az amiről érdemes beszélni, amit érdemes megosztani. Gyertek!

Sírnak a fejlesztők, hogy a fércbukra egyre kevesebb ember megy fel... hát csoda?
Nem csoda. A népek úgy működnek, ha az okosabbja talál valami hasznosat, előbb-utóbb megjelenik a csürhe és a szakadék agyhalál a sutyerákokkal karöltve, jól leamortizálja a jól kitalált kis dolgot, aztán aki keccsölt meg szopott vele, az szív, mert az aljanép elüldözi a jobbérzésűt.

Néhány fércbuk csoportból már kivágtak. Már hárman letiltottak.
A statisztikai okokat nézve mindegyiknél egy volt a hiba. Megpróbáltam észérvekkel érzelmi túlfűtött marhákra hatni. De nekik, hogy inkább igazuk legyen és szikra saját energiabefektetést se kelljen az életük jobbá tételéhez bevinni a rendszerbe, egyszerűbb megoldásuk volt. Letiltani, kitiltani. Mondjuk finom privát részlet, hogy mindegyikük "bonyolult" párkapcsolatban rendszeresen csalja élete párját, vagy soha nem talál elég jó munkát, csak kizárólag szemét főnökeik vannak, illetve általában ellenük van a fél világ, és mindig van az életükben aki különösen ellenséges, sőt csoportok is vannak számukra akik különösen ellenségesek. Nekik VANNAK ELLENSÉGEIK. Szar életük lehet, hogy ennyire nehéz elfogadni más véleményét, vagy esetleg megpróbálni egy pillanatra más bőrébe bújni...
Na ezért jók a tematikus oldalak, és baromság a nagy olvasztótégely, a globalizáció, az uniformizálás, a mindenkire egyformát... Tematikus oldalra csak az megy amelyiket a téma tényleg érdekli, és nem egymást cseszegetik csak a népek hogy a tömegvonzást kihasználva, hogy minél nagyobb pávatollakkal feszítsenek, hogy most aztán ők jól megmondták, és ők egyébként mekkora áldozatok mert őket senki se érti meg...
A másik amitől kissé csodálkozom, hogy egy szépen fotózott mellet nem tudok megosztani csak privátban a fércbukon, mert biztos jön valami agyhalott aki feljelent... Miközben osztogatja meg a halálra kínzott kutyák fotóit, a háborús halottakat, megerőszakolt női hullákat és más borzalmakat. Az belefér, azt nem kell ignorálni.... de egy szép formájú test az erkölcstelen. (A kirakat nézegetése nem egyenértékű a minden szembejövő összes darázzsal ellátott odvas fa meghágásával.) Totális agyhalál.

Kéne valami szűrő a netre. Amit magad beállíthatsz, hogy nem fér bele a megkínzott kutya képe, a háborús áldozaté, a politikai acsarkodó és egyéb baromagyú kaffogás. Aki viszont ezekre kiváncsi, beállíthatná magának csak ezek jöjjenek és árassza el a gané dögivel, hogy elég nagy áldozatnak érezhesse magát, akinek lám mennyire szar a világ... Mint az adblock programok, amelyikkel a vibráló, motoszkáló reklámokat tudod kipucolni.

Hogy ezt nem tudják kifejleszteni....

Nos, Dezskéék már úgy másfél-két éve élnek Drezdában, rájuk néztünk, így vasárnap reggel elindultunk. Kb 6 óra alatt kiértünk, egy panel lakótelepen laknak, leraktuk a járgányokat aszerint az elv alapján, hogy semmit se hagyjunk a kocsiban, mert ki tudja mi történhet. Ezek meg csak vigyorogtak, hogy áh, ne aggódjatok nem lesz gond. Mondták rosszak a reflexeink, és múltkor a műszerfalon hagyta Ildi (Dezske barátnője) a pénztárcáját, reggel jutott eszébe, és nem volt gond. Máskor meg cuccolás miatt nyitva hagyta véletlen az autót, benne volt a GPS, és senki se nyúlt hozzá. Egyébként meg a németek nem szeretik ezt a környéket mert itt sok a külföldi, de ennek ellenére se volt gond sose, errefelé nem divat az ilyesmi.

Szóval ők jól érzik kint magukat. A panelkecó tökjó nagy, szép és tiszta, a szomszédok pedig nem hallatszanak át, csak a liftajtó, de az is csak akkor ha nagyon füleled. Vettek autót is, egy Vitot, hitelre. Építési vállalkozóként éldegélnek, és magyar munkásaik vannak, hogy költséghatékonyak legyenek, egy lakásban élnek a velük dolgozókkal, Ildi főz is rájuk, tök ügyesen feltérképezte már a helyet és lehetőségeit, tanulgat németül és mindenféle alkalmi melót elvállal, ő is nyomul rendesen, nemcsak a párja.
Hát nem bírtam ki, ki kellett kérdezzem őket a vállalkozási körülményekről, és hát no, a végeredmény tekintetében eszembe jutott, hogy eret vágjak...

A dolog úgy kezdődik, hogy 24 ezer euróig adómentes vagy. Aztán úgy folytatódik, hogy számlát egy db papírra írsz, nincs szigorú számadású nyomtatvány és egyebek. De ha nem adsz számlát az se baj, anélkül is bevallhatod. Elhiszik neked, mennyit írsz le. Kb havi 250-300 euróból megvan a könyvelő-cégfiókhely és egyéb ügyintézés (magyar nyelven), mindig, minden kérdésre örömmel válaszolnak, sőt, időnként fel is hívják a figyelmüket különböző lehetőségre. Mert az irodának ez a dolga és csinálja is. Elszámolni a bérelt lakást is el tudod, a hitelre vett autót és költségeit kompletten, az élelmiszert, a ruhát amit veszel (feltételezik nem pucéran dolgozol/és fényevő vagy). Elég a blokkot megőrizned, nem kell külön számla minden szarságról. A blokk is ugyanaz. Nemrég a Vitót összetörte valaki nekik. Este kijött a biztosítós ember felmérni a kárt: mondta húha, törött a lámpa, ezzel nem lehet elmenni mert megbüntet a rendőr (ők persze másnap elmentek volna vele nyugodt lélekkel dolgozni - a balkáni szokások ugye). A biztosítós rákérdezett, hogy dolgozós-e az autó, mondták igen, azért vették. Erre az fogta a kulcsot és a forgalmit, mondta akkor viszi a márkaszervízbe, hogy mielőbb készen legyen a vas, addig meg intéz csereautót. Dezske egy sajtfecnit nem kapott az autó átvételéről, olyan gyorsan történt az egész, hogy szinte könnybe lábadt szemmel integetett az autó után, hogy bazmeeeg, ezt sose fogom többet látni ezt a vasat... elvitte nyom nélkül. Másnap reggel 8-kor csörgött a mobilja és a márkaszervízből egy csereautóval (az is vito) lent várta egy másik ember a ház előtt. Dezske mondta, ezt nem akartam elhinni, és ráadásul a fickó ugyanúgy egy sajtfecni nélkül hagyta ott neki a másik autót és a papírját, majd három nap múlva hozták a sajátját vissza. A telefont nem kellett egyszer se megemelnie. Szóval ilyen eseményekbe futnak bele folyton, Dezske úgy mondta: itt elhiszik, hogy az amit mondasz az úgy van és úgy lesz, mert miért ne lenne úgy. Itt alapvetően mindenkinek meg van adva a bizalom, hogy nem bűnöző, és hisznek neked, minden szinten: az emberek és a hatóságok is. A hitelre vett autó törlesztésével egyik alkalommal gondba kerültek, felhívta a bankot, hogy gáz lesz jövő hónapban (ott is időnként térdre eshet anyagilag egy ügyfél, úgy hogy nem tud fizetni). A banktól az ügyintéző visszakérdezett, hogy látja, mikor tudná folytatni a részletek befizetését? Mondta kb 2-3 hónap múlva. Mondták neki rendben, köszönik hogy szólt. Volt itthon lakáshitele és már kezdett lelkileg felkészülni az este 9-es banki hívásokra... Van egy ilyen ország, hogy alapvetően az emberek úgy működnek, hogy ok, gond van, oldjuk meg. Úgy hogy mindenkinek jó legyen. Ez a hozzáállás mindenre jellemző: a rendőr elcsípte őket egy parkoló kijáratánál, frissen elindulva úgy, hogy a két gyerek és ők nem voltak még bekötve. Mondta harminc euró/fő. Aztán rájuk nézett és így szólt: tudják mit? 30 eurót írok be, és a két gyerekkel menjenek el vacsorázni valami jó helyre (nem topisak és nem látványosan soványak) inkább. A rendőr végzi a dolgát és nem a szikrányi hatalmát fitogtatja az orrod alá. Bármilyen jármű, hivatali ügyintézés fél óra kb. Haladjunk, legyen mindenkinek jó, ez az alap hozzáállás kollektíven. Az NDK-s oldalról beszélünk ráadásul, nem az NSZK-sokról.

De hogy ne legyen minden fenékig tejfel, azért ott is vannak gondok. Nem a németekkel, áh, dehogy. Ha igyekszel a helyi normáknak megfelelni, beszéled a nyelvet, akkor semmi gond nincs. Az importált magyar mentalitással, azzal van. Félévente kénytelenek lecserélni az embereiket. Hiába kapnak ingyen szállást az embereik, meg németül se kell megtanulni és hiába fizetik a kajájukat is, hiába főz/takarít rájuk egy vadidegen nő, egyesek azt gondolják, ott az a természetes. Itthon vajon melyik munkáltató nyalja ki a seggét ilyen szinten bárkinek is? Mert ilyet én még nem láttam...de ha valaki tud ilyenről, azért elmesélhetné. Egyszerűen van egy csomó sutyerák amelyikkel nem lehet mit kezdeni. Megkeres három hónap alatt az embere 3000 eurót úgy, hogy se szállásra, se kajára nem kell költenie, és megbukik munka közben a félig kiürült rekesz sör mellett. Egyszerűen nem lehet felügyelet nélkül otthagyni az embert dolgozni, mert lemegy a közeli áruházba sörért, délre berúg mint a sakál majd elvonul egy sötétebb ficakba aludni gipszkartonozás közben, a munka meg ott rohadjon meg. Hiába magyarázzák el neki hogy határidő, egyszerűen nem érdekli, nem megy át a fején... Amikor megy haza a családjához, akkor pedig sír, hogy alig maradt mit hazavinnie... Szóval cserélgetik az embereket és nehezen boldogulnak a saját fajtájukkal... Buktak már el melót úgy, hogy a saját emberük okozta a bajt, és nem tudsz rá hatni, a felnőtt emberek végtelen ostoba módon viselkednek... Csak az segít a dolgon, ha hazamegy polcot pakolni a tescóba havi hetvenért. Németet nem tudnak felvenni, mert azok persze drágábbak, a piaci rést a magyar munkaerő nyújtaná, ha találnának normálisat... Így cserélgetik őket, mert az első három hónapban még moderálják magukat valamennyire rendszerint, aztán látják a kánaánt és úgy gondolják akkor Isten lábáért nem kell megküzdeni, az csak úgy lóg és van, sőt, az értük van.

Érdekes. Németország pedig szép csöndben szűkíti azért a lehetőségeket, nem kér az importált elmerokkantakból. Igaza van. Megnyitották a piacokat - ami persze nekik jó, de nem gondolták, hogy mekkora mértékű népvándorlás kezdődik a jobb életszínvonal felé kelet felől. A jobb életszínvonal felé vándorlás még nem is lenne gond, csak a szellemi színvonal, az hiányzik sokaknál... Ha itthon is meglenne a haladjunk, csináljuk mentalitás a megelőlegezett bizalommal, nem kéne kivándorolni és nem a tescoban kéne polcot pakolni havi hetvenért... Mi a szociból örököltük a diktatórikus bürokratikus bizalmatlanságot, ami kombinálódik a hagyományos nemzeti lustasággal és bűnbakkereséssel... Ha pedig valami jó történik, az sosem elég jó és ha sikerült elbaszni a jó lehetőséget akkor lesz bűnbak is idővel.

Aztán hazajöttünk, és beültem a kocsiba, bekapcsoltam a rádiót, elindultam a dolgomra.
Elkezdték a híreket: egy kislány meghalt mert elcserélték műtét után a gyógyszereit, Szegeden kiraboltak egy pénzváltót úgy, hogy az eladót félholtra verték - majd az utcán elkapták a járókelők a 19 éves elkövetőt, aztán volt még valami horror sztori, de azt már ignorálta az agyam és kikapcsoltam a rádiót....
Megérkeztem a harcosok klubjába.

Mama temetésén derült ki másfél éve, hogy van anyámon kívül még élő rokonom. Nagyim öccsének a fia, nagybátyám lehet ha jól értem a rokoni megnevezéseket.... A temetésen megdöbbentett a Nagyimmal való hasonlósága, azóta telefonon tartjuk a kapcsolatot, hogy egyszer csak összefutunk, és beszélgetünk. Messze lakik.

Másfél év telt el, ma végre összejött. Megdöbbentő a hasonlósága a Mamával. A temetésen csak az tűnt fel, hogy mennyire hasonlít a szeme és a szeme járása, ahogy néz, amilyen arcokat vág. Elképesztőek a gének, a gesztusai, a hangleejtése, a mimikája kb 80%-ban a Mamáé, és ahogy sztorizgat, még az is... Imádtam a Mamát hallgatni ahogy meséli az élettörténeteit, és ahogy ez az ember ült előttem és mesélt, olyan érzésem támadt, mintha a Mama ott ült volna mellettünk, és csöndben mosolygott volna... 11-től délután fél ötig beszélgettünk, mintha mindig is ismertük volna egymást, úgy. Érdeklik az ezoterikus dolgok, tud gyógyítani és ismeri a gyógynövényeket. Egy az egyben a Mama vonal. És beszólni is ugyanolyan jól tud.
Meglát, udvariasan köszön, leültet, megkínál teával, majd finoman utal rá, hogy erősödtél súlyban, mióta nemláttalak. (3 kilót, másfél éve látott először a temetésen, ezeknek röntgenszemük van! A Mama is súlykontroll alatt tartott, mindig be tudott szólni olyat hogy vagy vissza vagy leadjam a hiányzót/feleslegest.) Bólogatok vigyorogva, hát igen, mostanában megint pusztul a csokitartalék otthon...70-et mutat a mérleg...(volt már rosszabb is) Mire beszól:

"vigyázz, nehogy úgy nézz ki mint anyád, az valami 90 kiló körül van..."

Nabazmeeeeg..... Hogy kapnád be a kislábujjamat egy háromnapos kiadós gumicsizmás túra után! Hát tud inspirálni az öreg.... Oké, mondom neki, majd mesélsz nekem módszereket, miként szokjak le a nasizásról.... és megválaszolta! Egyél csokit, de a minőségi 60% feletti kakaótartalmút - a többi tele van mindenféle szeméttel, azt nem szabad - de napi két kockánál ne többet. A mostani cukorfüggőségedet meg szép lassan csökkentsd le, hétről hétre, mert elvonási tüneteket is okozhat (hát akkor ezért nem sikerült egyik napról a másikra sose letennem a nasit). Igyál sok folyadékot és ha megérzed az édesség utáni vágyat, gondolj valami szépre. Mert te urald a tested, és ne a tested diktáljon. Ne az ösztönök, a test vezéreljenek, hanem az elméd, a lelked......ÁÁÁÁÁÁ, tudtam, hogy egyszer én is megkapooom....!!!! Apcsába, igaza van. Szóval ha eszembe jut a csoki, gondoljak valami másféle kellemes dologra. (franciakrémes ;-) )

Szóval az első félórába helyretette a kilóimat, majd cseverésztünk tovább mindenféléről, mik történtek velünk az életben.... Érdekesek ezek a gének, ez egy végtelen jóindulatú de halál bohém fickó, hasonlóan hozzám az átlagtól gyökeresen eltérő látásmóddal... és szomorúan ugyanazokkal a hibákkal amikkel a Mama is élt. De nem bántó emberi hibák ezek, hanem a rossz választások következményei...
Azt hittem 45 körül lehet, kiderült 62 éves. Végül is jóban van a gyógynövényekkel... Azt mondta rooibos teát kell inni mert az nagyon fiatalít, és ő azt issza. Ezek szerint működik. Megvan az A kategóriás jogosítványa, fiatalkorában motorozott, sokat. Mondom neki, van két motorom, ha van kedved, elmehetünk majd motorozni. Mire megszólal: "most, délután"? Ez ment volna! Szóval megdumáltuk, hogy nyáron megyünk motorozni. Csajok, ez egy vékony idősebb fickó, megpróbálom majd elcsalni ide-oda, szerintem lesznek olyanok akikről ez ledumálja a bugyit, nagyon tud gentlemanuskodni...


Hát ezért kellett nekem a két motor.
Az élet mindent okkal mér.

Szerintetek mi a gazdag és mi a szegény?

Amikor általános iskolába kezdtem járni, volt egy osztálytársam, a Melinda. Ők egy fele akkora panellakásban laktak mint mi, a kertesházban. Néhányszor elmentünk hozzájuk, volt tesója, zsezsegő vidám családja, állandóan valaki csinált valamit és baromi jó volt náluk lenni. Nagyimmal mentünk mindig hozzájuk, mert Mama mindig kísért a suliba oda meg vissza, és a Melinda szülei értékelték hogy a két kislány nem egyedül ténfereg hazafelé, hanem van mellettük egy fölnőtt. Meli ezt elmesélte az őseinek, és egyik alkalommal péntek délután behívtak minket, aztán párszor így ott ragadtunk náluk egy kicsit délutánra. Klassz kis család volt, állandóan jöttek-mentek náluk az emberek, volt valami géemkázás. Aztán valahogy anyám fülébe jutott a dolog, mert a szülőin a Melinda szülei próbáltak vele is barátkozni, így aztán elmaradtak a Melindáék mert le lettünk tiltva róluk. Túlságosan normálisak voltak anyámnak... "Azokról a seftes ügyeskedőkről szokjatok le mert kitaposom a beleteket!" - mondta ő, aki a piacolós 20 kilós nagy nájlonszatyorban hordta ki a bocicsokit meg az amószappant Romániába Caucescu idején... és a vámosnak 3 tábla bocival takarta le a szemét, hogy az "ne lássa" mi van nála.. Régi szép idők...
Szóval a Meliékről én azt gondoltam anno 6-7 évesen, hogy ők gazdagok. Gazdagabbak nálunk, mert mindig valami történik velük és állandóan jönnek-mennek, vidámak és jókedvűek, mindenből megkínáltak, volt náluk örsi gyűlés is, párizsis vajaskenyérrel, teával, stb.
Hozzánk soha se jöhetett senki se látogatóba ("itt nem fognak gyerekbandák törni-zúzni"), és sose volt nyüzsgés, csak anyám pasijai jöttek-mentek (inkább mentek). Egyszer a Mamát megkérdeztem, hogy a Melindáék ugye gazdagabbnak számítanak nálunk? Náluk mindig van vendég és állandóan mennek valahová (sokat kirándultak a közeli hegyekben, az Omszky-tóra jártak horgászni - kb 10 km-es körzeten belül ezek mindenhová jártak ahová érdemes volt eljutni szabadidőben), ezt azért tudják megtenni, ugye? Máig emlékszem a Mama megrökönyödött tekintetére, és elképedő hangjára, ahogy kérdezte miből gondolom ezt. Aztán elgondolkozott és azt mondta: hát látod, ezt most nem tudom. Fele akkora lakásuk van mint nekünk és nincs kertjük sem, de azt hiszem valahol ők gazdagabbak. Pénzben nem biztos, de másban igen. Sok barátságos ember veszi őket körül, és ez nagy érték. Így Melindáékat én elkönyveltem magamban gazdagnak. Mai eszemmel visszanézve ők bizony nem voltak gazdagok. Panelban éltek és olcsó ruháik voltak, de valahogy nagyságrendekkel magasabb komfortfokozaton élték az életüket, mint mi. Ha párizsis kenyeret tudtak adni az örsi gyűlésen a többi gyereknek is, nemcsak szimpla vajaskenyeret, Meli anyja már tök büszke volt : úgy hozta be a párizsiskenyeret mintha kaviárt tálalt volna. Öntött hozzá finom citromos-cukros teát, és a gyerekbandának ez már maga volt a kánaán. Az első két évet az általános iskolában én szerettem, az jó kis osztály volt, egy faluból kb egy szintről, abban a korban meg még nem foglalkoztunk egymás dolgaival, kinek mi van, és az mennyit ér.

Aztán jött a harmadik osztály. Felvettek a Rádió Gyermekkórusába, onnantól kezdve napi 20 km ingázás oda-vissza a nagy büdös Pöstbe, és egy teljesen másik életfelfogásba csöppentem. Diplomás orvosok, mérnökök gyerekei közé, akiknek volt Trapper farmerjük, tízóraira téliszalámis kenyeret kaptak csinos kis uzsonnás dobozban paradicsommal-paprikával, és autóval hozták-vitték őket a suliba. Volt aki még nem utazott sosem villamoson, buszon, és csodálkozva kérdezték mi az a HÉV amivel én járok? Az osztályban volt még 3-4 hozzám hasonló "vidéki", aki messziről ingázott be (mások egyedül persze, nem volt ráérős nagyi), mi külön a szegény kasztot alakítottuk az osztályban. Általánosban nem tudtam megérteni miért vagyok én kevesebb, hogy nem hordok farmernadrágot, nem tudok hozzászólni az Izaurához (akkoriban az volt az anyátok közt), mert nincs tévénk, és hogy a sárga kohinoor ceruza miért nem menő annyira mint a színes borítású másik grafitceruza. Azóta már látom miről szól ez, ha valami belül hiányzik, a népek ott kompenzálnak ahol látszik: a külsőségeken.
Egyszer kaptam egy nagyon finom illatú szagos radírt, na akkoriban kezdtem "asszimilálódni" az osztályban (végre volt valami menő cuccom ami nekik nem), aztán egyik alkalommal Mama azt mondta vigyek be franciadrazsét és kínálgassam szét, így azonnal megugrott a népszerűségem. Szánalmasnak találtam, hogy a fél osztály jött csokiscukrot kunyerálni (fordítom a fiatalabbaknak, a mostani menő M&M's csokibogyó megfelelője a szociban) azok után, hogy előző héten még csúfoltak, hogy egy csóró vagyok mert nincs farmerom. A különösen hangosan csúfolódónak megejtettem, hogy neked nem adok, mert csóró vagy és sose hozol be semmit. Másnap hozott be egy kiló zselés szaloncukrot, mert apukája azt mondta, hogy az ő lányát senki se csórózza le... Szimpla hiúságból, mert apukának így volt elég hosszú. Hát no, a második és a harmadik osztályos osztálytársaim között igen nagy volt a profilváltás. Megtanultam ki a szegény és ki a gazdag. Vagy legalábbis ki az, aki annak látszik.
Azóta finomodott a dolog, látom vannak árnyalatok is bőven: akik szeretnének gazdagnak látszani. Pasim is volt ilyen: állandóan státusszimbólumokra vadászott, azért hajtotta szét magát: egy új laptop, akkoriban jöttek be a lapos tévék, autó, menő telefon, stb stb - miközben a mi kapcsolatunk meg szarrá ment, mert este már beszélgetni se maradt öt perc energiánk egymással...) Aztán volt a jól kereső korszak után egy olyan Szolnokon másfél évig, hogy Mama hordta utánunk a krumplit meg a lekvárt, mert annyira szarban voltunk, hogy húst sem ettünk, csak szóját tudtam főzni nagy ritkán. Ment a zsírosdeszkázás meg a piacról az olcsóbb élelmiszerek beszerzése (volt hogy átválogattam a kidobott rekeszek tartalmát...) Aztán most megint jobb, tizenévek múltak el azóta, sokféle gazdagot és szegényt láttam. Amikor céget csináltam és híre ment hogy ügyvezető kislány vagyok, a pasik felfigyeltek rám, menő csaj lettem. Volt franciadrazsém, vazzeg... Ilyen ez. Van ki okkal és van ki ok nélkül szegény vagy gazdag, de egy óriási dolog különbözteti meg őket. Hogy minek érzik magukat. Vannak lelki nyomorékok akik már nem tudják hogyan veressék magukat hogy megmutassák mennyire menők és mennyi kes van, vannak emberek akiknek tényleg van és nem kérkednek vele. Méltósággal viselik sorsukat, függetlenül attól, hogy melyik oldalon vannak: a "szegényen" vagy a "gazdagon".

Gazdagnak látszani és gazdagnak érezni magad, az nem ugyanaz.

Pölö én gazdagnak érzem magam. Na jó, pontosítok, vagyis az életemet érzem annak, nem a pénztárcám... Vannak barátaim, tökjó kreatív melóm van (na jó, van amikor csak a szopás van azzal is, de hát ezt választottam), fizetnek is érte ha jól csinálom, mi kell még? Van motorom is (igaz lassan többszörösen is nagykorú), van otthonom, van mit enni, van izgalom, amikor legózni kell hogy minden kijöjjön amit szeretnék összehozni... A bakancslistám 35%-t már kipipálhatom, mi kell még? A pipa a maradék 65 %-hoz .
Most attól úgy se leszek boldogabb, ha én fingom össze a motorom ülését először (lád mekkora státusszimbólum az új motor), persze jó az új vas meg az új technológia, és menő ahogy végigmérik a vasat, és hajtani is jó (de fenntartani már nem szeretném a fél életemért cserébe). De akkor nem engem mérnek végig, hanem csak az anyagi lehetőségeimet. Nem az emberértéket, hanem a forintosított lehetőségeket nézik bennem. A franciadrazsét.

Van akinek a drazsé kell. Hát szopogassa....

Honnan számít egy ember gazdagnak? Mondjuk forintban?

Fél hat, a biovekker csörög, öt perc forgolódás... áh, minek, felkelek.
Megtaposom a mosógépet, nyüszögve elindul. Jó az új mosópor, osztrákiából csencseltem. Ki érti ezt, hogy ez jobban mos mint az itthoni, pedig ugyanaz a márka...
A tea vize sustorog.
Ránézek a nyomorult fércbukra, letiltom az újabb majmokat, aki elkezdték zsinórban posztolni menhelyes kutyákat, de még sosem láttam egy állatot se megsimogatni, se megetetni, főként nem hozzányúlni egy lelkirokkant őrjöngő lesoványodott szőrgombóchoz. Feltöltöm a saját vackaimat. Üzenet Spectrától (a lézerek ferrarija) tetszenek a lézeres aktok, betehetnének-e belőle az ő éves lézeres naptárjukba. Mekkora állatság, jönnek keleteurópaitól képeket kunyizni.... Na még ezt átgondolom. Jah, hogy kéne 6 db női meg 6 db férfi verzió? Aha, az egész évi naptárat én csináljam meg nektek.... Ingyé, mi? A Spectrának ugye? Mert az én hátam tollas, ők meg a hiénák akik majd megtépik...

Mélek. Újabb ajánlatok a kínai gyártóktól... egyszer vettem tőlük egy füstgépet, át kellett építeni, hogy ha kitesszük a közönség közé, ne üssön agyon senkit, mert jobb volt mint egy villamosszék... Viszont a ledes dolgok mindig bejöttek, de azt semmit nem küldtek. Pedig a világító ruhákban dizájnolhantának pár újdonságot már, az érdekel...

Telefon.Kéne még 5 db A3-as naptár az egyik fotós ügyfélnek, belefér-e karira? Hát persze, dec 19-n még bármi, ez még mindig jobb mint a múlt évi, aki 23-án este fél 10-kor hív miatta... Megint ki kell találjak valamit a nyomdának, hogy megcsinálják még. Épp hívnak, hogy készen vannak a pirós plakátok a tűzijáték árusításhoz. Ok, vihetem a naptárat, egy tálca muffin lesz.... de csak jövőre kapjátok meg, belemennek...

Megszerkesztem a naptárat. Átküldöm. Nyomda ámokfutva nekiáll. 15 perc múlva ügyfél hív, hogy mégiscsak ráér jövőre, mert az ajándékozott család kollektív elutazik.. vazzeg... én meg sütögethetek...
Megint csörög. Mégse átutalnának, hanem kp du-n valamikor. Nekem az is jó, hány óra fele? 16, szuper, akkor még abból épp belefér a karibevásárlás...

Pénztárca nyit, kétezeröccáz. Abból még lemegyek leadni egy számlát 30 km-rel odébbra, aztán meg a plakátokért és a naptárakért is még belefér... Rongyolok ki a kapun, közben a kutya dugja a fejét a kezemhez, ma reggel nem volt simi, és az esti is elmaradt.... Maci vazzeg, ma este esküszöm beengedlek a padlófűtésvelnesszre... Bocs kutya, de jó neked, hogy nincs karácsonyod... Tankolok kétezerért. 500 marad, hogy a Maci ne pisiljen körbe.

Telefon, jön két konténer. Mikorra? Hát mikorra máskorra, edzésre... A másik kettő 23-n... de jó lesz... előbb nem lehet? Nem sajnos, szombaton nekik nincs munkaidő.
Telefon. Nálad hagytam a cipőmet... Az a csinos szandál? Idén akarod még hordani, a hóban, vagy jövőre ráér? Háát, karácsonyi partira azt venné fel.... ok, randi megbeszélve a bevásárlóhely előtt.

Számla lead, plakátok be a kocsiba, kapok teát a nyomdában, de az se relax, mert közben az én kontómra megy az élcelődés. Lemondom a muffint. Visszaszívnak mindent. Eszembe jut, egy csomó cuccom bent van a stúdióban, el kéne hozni amíg ideérnek a konténerek. Felrohanok, levonszolom a két nagy táskát, a harmadikról. A cipő fent maradt... Meglesz az edzés mégis...
Irány a bevásárlógenyó. Már megy a délutáni-esti dugó... A kocsiban ülve nézem: a a sarkon révült tekintetű borzas szőke lány áll, kezében fehér spar nájlonszatyor. Vékony pamutnadrág van rajta, rövid kabáttal. Felemeli a kezét, mintha táncolni kezdene.... fura mozdulatokat tesz... nem százas. Fiatal, széthulló mozdulatai vannak, mintha valami szívhalált táncolna. A tömeg észre se veszi. Araszololok előre a többivel. Szinte még bégetek is. Bámulom a zakkant szőkét. Egyre jobban belelendül, egyre szélesebbek a mozdulatai, és egyre esetlenebb. Mintha drámát táncolna, sokszor a szívéhez kap. Néha megszédül, lengeti a nájlonszatyrot, basszus, be ne essen egy kocsi alá... ebbe tuti van valami anyag. Az utca másik oldalán egy bomberdzsekis srác ahogy nézi, a telefonja után nyúl. Nemsoká elviszik. A kabát felhúzódik az egyre hevesebb mozdulatoktól, kilóg a dereka.... Elfordulok az autóval, parkolóhelyet keresek.

Telefon: beleragadt a pénzfutár. Lőttek a bevásárlásnak, öccázból én se csinálok csodát.

A lány még mindig táncol a sarkon. A tömeg úgy halad el mellette, mintha ott sem lenne. Lopva rátekintenek néha, de senki se néz a szemébe. Elejti a zacskót, kihullanak belőle a dolgai. Elpityeredik, ahogy a törött karácsonyfadísz darabjait a földön térdelve szedegeti. Kicsit közelebb megyek, és látom ahogy az utcalámpa fénye óriásira nyílt pupilláin ragyog.... kár érted borzas angyal. De a te választásod volt...
Megjött a cipő gazdája, örül, nem lesz meztéláb karácsonykor. Bemegyek a soppingplészre, ott meleg van. A tágra nyilt pupillájú nyomja tovább a denszet a hallhatatlan belső zenéjére a sarkon.

Van másfél órám a konténerekig. Hát, nem tudok jobbat, megnézem mit vehetnék ha lenne pénzem. Hátha találok valami ötletest. Tapostatom a tömeggel magam körbe-körbe. Ruhák, csokik, piák, cipők, ruhák, csokik, piák, cipők, némi kozmetikum. Itt nincs más? Nahát egy szem könyvesbolt. Nem, kösz nem akarok ingyensminket. Nem, termékmintát se. Konkrétan itt semmi extrát nem árulnak, csak mindenre színes masnit kötöttek. Négy-öt beszélgetést is elcsípek ami arról telefonál, hogy mit kéne venni neki karácsonyra... hát kérem aki futárt tud küldeni az ajiért... Mire nem jó ez a digitális póráz...

A nagy vájúsoron óriási a választék, csapatostul vonulnak a tálcákkal az asztalokhoz a népek. Alig van hely. Egy fickó kabátban eszik, csak mellette van hely, előtte még egy tálca, biztos lelépett valakije. Illemtudóan megkérdem szabad-e mellettük, gyorsan bólint és fal tovább. Lerogyok a háromszáz forintos salátám mellé. Elképesztő a tömeg. A fickó mellettem gyorsan kitörölgeti a tányért, majd a szembe tálca tartalmát is elkezdi falni. Kicsit jobban megnézem. Ez egy tiszta csöves, nahát, mik vannak.... Az egyik közeli asztaltól feláll egy 4 fős társaság, rágott pizzaszeleteket és mindenféléket hagyva maguk után. Hiába van tömeg, nem jut eszükbe elvinni a tálcát a kukáig maguk után. A csövi szeme felcsillant, lecsap a tálcákra, az összeset áthozza. Elégedetten folytatja tovább az evést....

Óóóó, hát ezt elcseszted, ezt a biztonságiak a kamerán biztos kiszúrják, túl sok itt a tálca.... Ha egyik helyről a másikra ülne át szépen sorban, simán jóllakhatna egy csomószor... ez a hörcsög módszer viszont fel fog tűnni. Két perc múlva megjelenik két fiatal őr, lötyög rajtuk a három számmal nagyobb egyenruha. Elkezdik kitessékelni. Mire az mondta, had egye már meg amit elkezdett... Meg összecsomagolná legalább ami itt van... Nem engedik neki... Mondják őket nem zavarná, de sajnos nem lehet, mert látja őket a főnök a kamerán... Megfordul a fejemben, hogy kiállok én is az utcasarokra táncolni. Hessegetik tovább az öreget. Az gyorsan befalja az aktuális tálca tartalmát, majd csöndben eltűnik a tömegben, nyomtalanul. A 6 tálca maradt csak egy kupacban utána...

Összelapátolom magam, elindulok. A sarkon már nem táncol a lány, viszont négy rendőr beszélget valamiről igen hevesen. Nincs rendőrautó a közelben... vagy bevitték már, vagy a járőrök hessentették el...

Megérkezik a boríték, kellemes ünnepet kíván, elnézést kér a késésért.. legyintek, viszont kívánok.
Vár a rámolás. Megizzadunk...
Bolondokról álmodom...

Néha ufónak érzem magam, szokták is mondani, hogy milyen érdekesen másként gondolkozom, amikor belátnak kicsit a fejembe. És milyen jó ez, és mennyire szerencsés vagyok. Hát néha nem érzem ezt, mert olyan mintha az árral szemben úsznék a sok hülyével.... már nem is tudom ki a repülő. Krisz barátnémmal épp Greenlandról skyp-oltunk, és mesélte mennyire másként gondolkoznak ott az emberek, és én milyen jól érezném magam ott.... nem akaródzik neki hazajönni....

Szép dolog a technológia, és én is bőszen áldozok a technokrácia oltárán (tabletes lézervezérlésről álmodni kábelek nélkül azért érzed?), azonban úgy látom, hogy a tömegek szintjén a lényeg mintha nem menne át. Van egy csomó minden amitől jobb meg szebb lett, és legfőképpen kényelmesebb az életünk, de az ok-okozati összefüggések kezdenek eltávolodni a tömegek értelmezésében. Minél kevesebb a kényszerítő erő a dolgok működésének megértésére, annál nagyobb a lustaság és a kényelem igénye. Hogy mondja Loreal? Mert megérdemled. Azt bazmeg, fizesd meg és megérdemled! Jah, hogy a pénzért valamit tenni kell... hát ilyen ez...

A főzős topicban rákérdeztem a sütőpapírra, hogy mégis mire jó az. Felsorolódott a vajas kéz rettenete, az odaégett süti borzalma és a szétszórt liszt réme... Hát, nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha a steril konyhába bemegyek és elkezdek répát pucolni, akkor répás lesz a környék, sőt még földes is ha előtte nem mosom el a répát. Ha csinálom tovább a főzést, óhatatlanul leesik ez, szétszóródik az, összekenem a konyhapultot, sőt ha nem figyelek a lehulló cuccokra, még szét is taposom a járólapon a maszatot... Szóval a lényeg az szerintem az egészben, hogy a konyha bizony retkes dolog, előbb-utóbb minden maszatos lesz mire végzel. Sosem értettem a Mamát, hogy amikor főzni tanított, miért próbált megtanítani arra, hogy következetesen állítsam össze a főzés menetrendjét és közben minél kevesebb edényt, evőeszközt nyeszeteljek össze, aztán idővel szépen leesett. Nem értettem, hogy amíg fő a leves, közben miért kell a zöldségek megpucolása közben keletkezett retken azonnal eltakarítani, ha még az asztalon van hely a többi cuccnak.... Feleslegesnek tűnt az állandó főzés közbeni rendrakás. Aztán megértettem. Konkrétan akkor, amikor az első "saját háztartásomban" főzés végére rendszeresen úgy nézett ki a konyha mint ahol atomvillanás történt. Főként akkor ha valamit elcsesztem,, na akkor még égett, üszkös romok is voltak.... Utáltam az égett edényeket (nem egyet dobtam ám ki!), aztán rájöttem, hogy főzni csak odafigyelve lehet. Közben nem olvasunk (mert leég a konyha ha az üszkös füstölgő sültkrumplira vizet locsolsz oltani), nem internetezünk, és nem szexelünk, és úgy általában nem csinálunk MÁST közben. Szóval aztán szépen rájöttem, hogy egy kicsit odafigyelve fele annyi mosogatnivaló képződik a végére és sokkal több sikerélmény. Mielőtt nekiesek főzni előtte átgondolom mi van kéznél mi kell hozzá, mennyi időm van és úgy általában hogy fogom csinálni... eleinte ez komoly agymunka volt, de aztán rájöttem, ha előtte átnézem a hűtőt, hogy miből főzök, akkor közben nem kell kirohanni a boltba a hiányzó cuccért, hogy közben odaégjen az akármi... Szóval én innen indultam. Most meg ott tartok, hogy benézek a hűtőbe, felmérem mi van, és abból összeütök valami ehetőt fél órán belül ha sürgős a dolog. Már nem tudatos, hanem automatikus, hogy a kóstolós kanalat félreteszem a következő kóstoláshoz, a keverős tálat használat után az első főzős üresjáratban elmosom, a sütnivalóra pedig odafigyelek, hogy ne égjen oda, stb... sokkal kevesebb a mosogatnivaló közvetlen a főzés után. A rutin meg az évek ide is kellenek, de legfőképp az, hogy megértsem miből mit lehet, mit miért mivel lehet kombinálni, hogy még ehető legyen a végeredmény.

MEGÉRTENI, tervezni. Önállóan. Na ez a kihívás. A sütőpapír a lustaság ára, hogy megveszed mert nem vagy képes odafigyelni egy kicsivel jobban (kb 3% plusz energia), hogy ne égjen oda a cuccos. A papírpelenka is mennyire kényelmes, csak fogod és kidobod ha teleszarta a gyerek. Jöhet a következő. Utazás közben aláírom, hogy tök hasznos, sőt ha gyerekem lesz tuti eldobós pelenkával fogok vele világgá menni, meg a vízálló pelussal a medencébe, de nem MINDIG fogom ezt használni. Mert ára van. Kivágjuk az utolsó erdőt is a gyerek segge alá meg a süti alá, aztán a kölyök már csak a betont fogja inhalálni oxigén helyett. Mert nem lesz, ami levegőt termeljen neki.
Milllió és millió ilyen azonnali fogyaszd és dobd el cucc van. Nagyon sok készen a szánkba tolt kényelmes dolog van, aminek az árát később fizetjük meg. Mint a tévé: egész este elbámulja a család, tökjól lefoglalja a gyereket, apa is csöndben elvan, tök kényelmes, szórakoztató. A hétvége eltelik úgy, hogy kajatévékajatévé, a családtagok nem beszélgetnek egymással, a seggek híznak, évek telnek el valódi értelmes beszélgetések nélkül, és a végén csak néznek egymásra, hogy ki a franc ez a haláli idegen barom itt mellettem? Nem lesz aki elmagyarázza a kölyöknek, hogy hitelt ne vegyél fel banktól, mert ő a pénzből csinálja a pénzt, amit rajtad fog megkeresni, mert a bank nem jótékonysági intézet... A készpicsamelegmáléért valakinek kitapossák a belét, és az legfőképp te leszel. Energia nem vész el, ha előre kapod a jóságot energiabefektetés nélkül, utána kétszer fizetsz meg. Azért fogod kétszeresnek érezni, mert nem lesz folyamat amiközben megerősödj az elvárásokhoz, hanem egyszerre jön csak a teher a nagy jóság után. Hát ilyen ez, pofáraesős. Mindegy hogy miről beszélünk, legyen az hitel, főzés, hobbi vagy új munkahely vagy társas kapcsolat.... Az élet folyamatos energiabefektetés.
Most a társadalmunk eljutott a csodavárás végére. 20 évig a rendszerváltás után a népek nagy része csak ücsörgött a sült galambot várva, hogy most jó van, itt a demokrácia, heppi, semmit nem kell hozzátenni a jóhoz, minden csak úgy történik majd. A büdös rohadék ravasz, okos, előre tervező, gondolkozó kapitalisták meg kizsigerelték őket. Most nyílik a szemük, hogy valamit tenni kéne.... Hát jah, meg kell mozdulni. A készen előre legyártott megoldások sosem egyedi megoldások, és sosem lesz egyénien csak kizárólag neked jók. Az legfőképp másnak jó, hogy neked kényelmesen alád teszi a fincsit. Megfizetsz érte valahol majd, mert sosincs ingyen ebéd.

MEGÉRTENI. Tervezni. Gondolkozni. Nem a kész francokat választani, hanem végiggondolni, MIÉRT történik az, ami történik velem. MIÉRT? Ez volt az alapkérdés nálam mindig. Miért működi az úgy ahogy, miért történik ez vagy az? Nem akarok úszni az árral, ugyan kényelmes, de sose tudom hova kerülök. Ha kicsit úszom, legalább oda sodor, amerre menni akarok, az sokkal jobb. Elegem van a sírókból, ne vernyákoljatok, gondolkozzatok! Nem a körülmények a hibásak, ti magatok vagytok azok. Basztatok gondolkozni és tervezni, lusták voltatok. Igen, időnként én is elbaszom, de kussolok és nekifutok még egyszer. Sikeresebbnek tűnök az átlagánál? Hát még jóhogy, nem arról vernyákolok mi az aki a hibás, hanem arról mi az amit szeretnék, mi az a mit tervezek... Ha pedig sikerül, világgá kürtölöm, hogy defaszajódolgom van, és kik segítettek. Mert tényleg jó dolgom van, észreveszem, és örülök neki. De ahhoz is gondolkozni kell....

Valaki belinkelte a fércbukon, hát no, megkönnyeztem, mert az én Nagyim jutott az eszembe:
http://onetube.eu/one.php?id=5797

Mostanság sűrű volt minden, és belefutottam néhány emberkébe, meg persze a reakcióikba. Kezdődik a szokásos hajtás, engedélyeztetés, papírmunka, bürokráciák és társai. Valamit megfigyeltem, és módfelett szöget ütött a fejemben. Azok, akik a mindennapokban segítenek - akár csak pár jó szóval, pláne ha tettel! - egy teljesen másik világban élnek, mint azok, akik nem, vagy akár még mogorván el is fordulnak, ha kérnek tőlük valamit. Fejben, észben, lélekben teljesen másutt járnak, és gyanakszom, nekik sokkal borúsabb a világ mint nekem, a kelekótya vigyori betegesen optimistának, akinek mindig van egy szalmaszála...
Szóval elkezdtem figyelni a statisztikát: milyen ember az, aki segítőkész? Ezek egyszerűen okosak. Még ha néha nyersen is kapom tőlük amegoldást, de mégis segít, és ha van eszed észreveszed az ő nyerssége nem neked szól, hanem valami más körülménynek. Tudják, hogy a gazszál keresztbe fordításától nekik nem lesz kevesebb sehol, sőt. Az okosok tudják, hogy körbeér a jószándék amit elindítottak, és majd másutt utoléri őket, pont amikor kell. Tettel vagy lélekkel, de mindig visszatér hozzád az, amit adtál.

Szeretnék egy telket. 9 diófával...

A világot szerintem a hit viszi előre. Nem a vallásos értelemben vett verziója, hanem az, ahogy hiszel abban amit csinálsz: a családodban, a munkádban, a sportban amit csinálsz, a hobbidban. Abban a pillanatban, amikor ez már nem működik, és nincs meg a hited a dologban amit művelsz, az meghalt. Meghalt, és egy idő után csak egy nyúlós massza az egész, amibe beleragad az ember, egy rohadék kulimász, amiből valójában szabadulnál, de mind egyes nap csak mélyebbre szív a gödör... A rosszabbik eset, amikor úgy van benne valaki az elveszett dologban, hogy nem is érzékeli... Csak görgeti maga körül a hullákat és nem érti miért nem működik az egész és miért mozdul egyre nehezebben minden előre...
Vannak halott kapcsolataink is: hiába él mindkét fél, köztük már elveszett az egymásba vetett hit. Van akinek még nem szívódott fel az infó, és pedálozik a másik felé, az pedig sírva menekülne inkább tőle. Aztán vannak olyan kapcsolataink, amiket a körülmények miatt inkább kerülünk...
Aztán az egyik örökre távozik, és a másik rághatja a kefét, hogy miért nem volt elég erős akkor, amikor még az életben volt.... A hit, amelyik nem elég erős...

Biztos szoktatok ti is csak úgy összeröffenni másokkal egy kávé erejéig, kifejezetten csak úgy kettesben dumálni emberekkel, lógatni a lábatokat és csak lenni, kibeszélni a dolgokat...
Bosival múltkor épp arról beszélgettünk, hogy most kezd összeállni egy olyan társasága, akikkel tökjól megérti magát, nincs fúrás-farigcsálás a kiaszontamiaszontaésméraszonta témakörökben. Szimplán csak tökjó barátságok vannak, aki ahol tud segít a másiknak. Időnként összejárogatnak, megy az egymásnál alvás csapatosan, a nagy röhögések és filmnézések, egymás jószándékú vérszívása, és úgy jó az egész. Bosi úgy mondta, annyira jó hogy most már TÉNYLEG vannak barátaim, és nem csak úgy hiszem hogy vannak, akiknek jó vagyok amikor meg kell csinálni valamit. Úgy mondta: TUDOM, hogy vannak barátaim. Bosi nem mai csirke, idősebb nálam.
Elgondolkodtam azon amit mondott. Igen, a jóra is meg kell érni. Hogy az ember tudja értékelni az egyszerű dolgokat, és legfőképp felismerni az egyszerűen jó dolgokat. Ami nemcsak azért jó mert szépen csillog. Ahogy a két legutóbbi blogban leírtam a gyökereket, akik a pénz szagára meg a könnyű meggazdagodásra hajtanak, valahogy összességében sosem jutnak különösebben előre. Ideig-óráig egy-egy környezetben jól elvannak (amíg meg nem ismerik valódi lényüket), sőt egész sikeresnek tűnően törnek a babérok felé, de valójában az ő királyságuk mindig pünkösdi: előbb-utóbb utoléri őket egy náluk is rafináltabb haszonszőrű akivel aztán darabokra szedik egymást - nekik mindig van ellenségük valahol! A kis egyszerű jóindulatúak meg persze első körben mínuszról indulnak az ilyenekkel szemben, de valójában mégis ők járnak jól, hosszú távon: mert nekik van hátterük. Akikkel le lehet ülni kávézni, baj esetén van kihez fordulniuk, a családjuk egyben van, és a barátság létező dolog. Számtalanszor belefuthatunk gyökerekbe, de egy idő után azért ha van az emberben némi tanulási készség, ezek a lények felismerhetők és elkerülhetők időben. Innentől kezdve pedig a jó szemetet is összefújja a szél alapon a hasonszőrűek elkezdik egymást baromira értékelni és óvni egymást a külvilágtól, ott segíteni ahol csak lehet - pont azért mert tudja mit jelent az a kis odanyújtott szalmaszál.
Ekkor áll össze az egész, ekkor érik meg az ember a jóra. A JÓ életre.
-

A valósággal való bárminemű egyezés kizárólag a véletlen műve!


Első körben sírj. Mindig. Mindenért. Ha van meló azért, ha nincs azért.
Szidjad azt akinek van mit a tejbe aprítani.. Biztosan összelopkodta az olyan szegény szerencsétlenektől mint te.
A munkádat csak ímmel-ámmal végezd. Elég ha csak úgy látszik, hogy megcsináltad.
Prémiumosztáskor te állj legelöl. Tudd meg ki az aki dönt a prémiumokról, legyél vele jóban. Szidj nála mindenkit aki csak szóba jöhet a te prémiumod rovására. Azt is aki nem, így tuti.
Ha számon kérnek háborodj fel. Kérd ki magadnak, hogy mi jogon zaklatnak amikor te becsületesen dolgozol, kend rá a kollégádra/kollégáidra az összes hibát. Ha kirúgják valamelyiket emiatt, röhögj hangosan, úgy, hogy ő is hallja. Téged úgysem rúgnak ki mert jóban vagy a főnökkel. Nyald be magad keresztcsontig, egy kis duma meg udvarias röhigcsélés kevésbé fárasztó mint a valódi munkavégzés.
Ha nem sikerül másra rákenni a bajt, és levonják a hibáiddal okozott kárt a fizetésedből, háborodj fel és mondj fel, nehogy a következő haviból is vonják.
Az általad keletkezett leltárhiány esetén a hiányos biztonsági rendszert okold, majd vonogasd a vállad tehetetlen, ostoba pofával (azok a cuccok amit eladtál a kéttigrisen csak szaréhugyé vettek meg, nem érted itt miért hiányoznak többszázezres tételként).
Ha lejár a 8 óra kaszát-kapát eldobva fuss el a munkavégzés helyszínéről. A telefonodat ne vedd fel ha a főnök hívna hétvégére melózni. Nem vagy te szegény ember, hogy hétvégén is melózzál!
A reggeli kávézás ideje 8-tól 9-ig tart, az ebédidő 12-14-ig, a dohányzási idők pedig folyamatosan. Ne felejtsd el a tízórait és a délutáni teát sem, mert az egészséghez a rendszeres étkezés fontos.
Kérj minél több munkaeszközt a munkavégzéshez, lehetőleg drágákat (mert a drága dolgok biztos profizmusra utalnak) és szarokat amik sűrűn elromlanak. Erre hivatkozva minden alkalommal tudsz hivatkozni arra, hogy miért nem tudod rendesen végezni a melódat. Ha megvannak vidd haza a kért eszközöket, arra hivatkozva, hogy otthon is dolgoznál vele. A kéttigrisen ezeket is eladhatod. Ha véletlen mégis sikerül valami jó szerszámba botlanod, gondoskodj róla hogy elromoljon. Sokszor. Munka közben csak az nem hibázik aki nem dolgozik....
Ha kasszához jutsz, mindig lesz lehetőséged egy kis extra profitra. Ha rosszul adsz vissza a vevőnek, ha ügyesen leltározol, ha van kire rákenni a hiányt, stb. stb... Ha be van kamerázva a kassza, kérd meg a kollégádat kamerán kívül pénzváltásra, így csak az marad meg, hogy ő belenyúlt a kasszádba.
Ha írhatsz számlát, mert még pecsétet is adtak, szerezz egy számlatömböt és adj boldog-boldogtalannak számlát a cég nevében, akár csak áfáért is. Tisza haszon, 5 perc írogatásért egy zsák lóvé.
Sőt, ha beesik valami meló ami nem a cégen keresztül jött, hanem akár te is meg tudod csinálni stikában, a céggel számlázva végezd el és tedd el a lóvét tisztán. Az eredeti céges számlatömböt és a sajátodat tartsd magadnál, ki tudja mikor esik be valami extra. Próbavásárló úgyse lesz, mert a főnöknek arra nincs pénze.
Ha a kollégád hibázik ne segíts neki rendbe rakni a dolgokat. Fuss a főnökhöz és a saját hibáidat is varrd gyorsan a nyakába amiket elcsesztél, hogy azok is miatta vannak. A főnök hálás lesz, mert sikerült még egy léhűtőt lepattintani.
Ne légy becsületes. Soha, senkivel, mert nem éri meg. Keresd a gyorsan, könnyen elérhető hasznot, bármi áron, akár anyádat is eladhatod, meg fogja érteni.
Csodálkozz, hogy miért utál téged mindenki, a főnök és a kollégáid és még anyád is.
Pedig te annyira jó fej vagy egyébként....

Az embernek vigyáznia kell arra, hogy mit kíván.
Templomban kívántam lézershow-t csinálni. Kb 10 éve jutott eszembe, azóta gyúrok rá.
Na most fogok, szombaton. Miskolc, 19:30 Szent Anna templom, be lehet jönni ingyen.

Mamát is beleírtam a műsorba. Kicsit izgulok, áh nem nagyoooon.....
Itt van videjó is:
http://fenyszinhaz.hu/hirek/