Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Emberek - Page 5

  • Yamina
    Valahol a Hosszú Katinkával kezdődött a médiában az egész. Amikor ráborította az asztalt a belterjes úszószövetségre, és joggal döntött úgy, hogy akkor mától csak annyi a kontakt velük, amennyi minimálisan szükséges, és az önállóság útját választja a társával. Jól felkavarta a posványos langyos állóvizet, és a kívülállók, még a mérsékeltek és csöndesek nagy része is úgy láttam mellette foglalt állást, a hiteles, rövid és lényegre törő mondandója mellett. Aztán a Kiss néhány hónap múlva csúfosan távozott, mert az Élet rátette a pontot a mondat végére. Ahogy a Katinka kilépett egy ilyen posványból, ekkora nyilvánosság előtt végrehajtva, ettől már elég sokan felfigyeltek, hogy lehet másként is csinálni dolgokat, nem csak bégetve menni a többi után a szakadék felé...

    Aztán az EB-re kijutó focicsapattal folytatódott. A TV végre valahára hasznos dolgot közvetített herevasalás helyett: a nemzeti csapatépítést. A döntőbe való bejutás már azokat a rétegeket is felrázta öntudatlan nemzeti depressziójukból, akik a Katinka mellett észrevétlen elhaladtak. Közben az index így tálalta Cseh Tamás egyik sikerét: "ez is megvan". Hát nem bírtam ki, és beírtam a facebook kommentek közé, hogy melyik az a retkes pisamarta lábú agyhalott újságíró, aki így tud tálalni egy aranyérmet, a mögötte lévő munkával együtt, nem érdemi meg az a levegőt se, amit beszív a tüdejébe, nem hogy a fizetését... ezért minimum öklöt érdemel, nem kenyeret az arcába... Hogy büszkén kéne tálalni az évtizedes melót, hogy az újságíró zászlóhordozó, és vegye már észre a felelősséget, amikor tollat/klaviatúrát ragad a kezébe... Régóta mérgelődtem már magamban az újságíró stílusán, hogy felelősség van a kezükben, és lehetnének zászlóhordozók, de mostanában csak a pöcekavargatók szintjét súrolják, de az is csak alulról... elszabadultak az indulatok másnál is, sorban írták be mások is, hogy ez valóban mekkora gyökérség, de tényleg, hogy engedhetik ezt meg maguknak... Csak egy hangadó kellett és elszabadultak az indulatok - kivételesen most nem egymást gyalázták a kommentelők, hanem egyesült erővel az újságírót...
    Withc-el épp tegnap dumáltuk ki a depressziós gyökereket: az ő választásuk a boldogtalanság, hogy mindig a szarra koncentrálnak és nem a jóra az életükben, hogy vajon miért ilyen ostoba barom az újságírók nagy része és miért ezt kell magukból koncentráltan kiközvetítsék....? Elborzasztó, nah.

    Mert a kiválóság az kiválóság. Ugyan lehet hírként tálalni, hogy a pöcegödör szaros (valóvilág és egyéb celebtársaságok), de valójában a kutya nem kíváncsi rá az első felhördülésen túlig. Igen, az embereknek elegük van a herevasalásból, az izaurákból és éhezik a jó hírt! Hogy nem csak pocsék dolgokkal van tele a világ, hanem lehetünk büszkék egymásra, hogy drukkolhatunk egymásnak, hogy jó dolog kiválónak lenne, és jó dolog a jóság!
    Hogy lehet szeretni embereket azért: mert "a szívem vitt ma be a célba"(Kenderesi Tamás), mert "nem álmaim vannak hanem céljaim" (Hosszú Katinka), hogy lehet büszkének lenni rájuk, és az a hír, ahogy ő fáradtan bohóckodik egy edzésen, és mit gondol egy másik versenyző teljesítményéről, és nem az, hogy noném kannácska újabb és nagyobb szilikont tetet be, hogy kompenzálja erős önértékelési zavarait...
    Mekkora értékbeli különbség van a két hír között? Mivel kommunikálunk jót, értéket? Ha az eredmény mögötti kitartó munkáról beszélünk tömegekhez, vagy egy hibás kompenzálási megoldásról? Melyiktől lesz jobb és értékesebb a világ? Legyen már az újságíró kifejezés pozitív, ne szitokszó, és jóérzésű embert ne menekülésre késztető élőlény...

    Az olimpikonjaink, bármelyikük is, érem nélkül is példát mutatnak kitartásból, elszántságból, összetartásból és elfogadásból. Évek munkája kijutni egyáltalán egy olimpiára, ki tudja vajon hány vereség van egy siker mögött, és mennyi elfogadás, összetartás kell az edzővel, a csapattal az eredményért? Mennyi kiválóságot kell kifejleszteni nemcsak sportolóként, emberként is, hogy jó eredmények legyenek? Hogy hogy lehet eljutni egy olyan mondatig, hogy "én azért jöttem ki az olimpiára, hogy jól érezzem magam, és egy jót ússzak" - elképesztően klassz mondata ez Katinkának. Élvezettel csinálni, örömmel dolgokat, szimplán, egyszerűen jó érzéssel! Erről beszélni is csak jól lehet - hogyan másként. Örülök, hogy végre a jót elkezdték az újságírók jól kommunikálni... Bízom benne, hogy Rió után marad annyi kraft bennük, hogy divattá válik jó híreket tálalni szenzációként (egy új találmányt, bárminemű sikert, eredményt) és nem térnek vissza a langyos posványba. Örülök hogy divat végre jó dolgokról kommunikálni, örülök, hogy az eredmény menő és összetartani jó, büszkének lenni szabad, a siker pedig megélhető, az öröm pedig létjogosult.

    Ennyi a kiválóság titka: merni megélni az örömöt. Bármiben.
  • Yamina


    Mit tennél, ha a pénz nem számítana?
    Mi az amire igazán vágyol?

    Ezt a videót osztotta meg egy barátom a facebookon, miközben a romokban lévő kapcsolatával elindul egy drága nyaralásra, mert egyik se akarja visszaadni az utat, és mert a pénz számít, meg mert tényleg rendbe szeretnék hozni a dolgot... magamban azt gondolom, hogy mivel ezt tudta kiposztolni ebben a pillanatban, néhány nappal az indulás előtt, ez a dolog valójában halott. Olyan ösztönös szabadságvágy ordít az emberből, ami már létezésért kiállt. Mint amikor zsigerből válaszolt a zsigeri kérdésemre, egy panaszáradata után, hogy mit vár ettől a kapcsolattól: semmit. Még táncolnak egyet a romokon, és ideig óráig segít majd a közös élmény (tudom, végigcsináltam), aztán visszahanyatlik minden a langyos pokolba... a vélt függőségek és kötelezettségek láncai közé.

    Számtalan boldogtalan kapcsolatban vergődő embert látok magam körül, és mindegyik a pénzre, meg vélt kötelezettségekre hivatkozik. Félrekettyintenek, az asszony meg az ember is, mindenki éli a privát kis életét, és lopják a marha drága időt, amit boldogabban is eltölthetnének. A gyerekek pedig végignézi, nem hülyék, és mintának megtanulják. Gyönyörű az szép új világ, ugye, ezt építjük... ?
    A változás/változtatás igénye bennük van, de valódi lépéseket EGYMÁS FELÉ nem tesznek meg. Csak mantrázzák maguknak, hogy fel kell nőnie a gyerekeknek, ki kell fizetni a hitelt, ezkel, azkell, lapostévé, ájfónkéccáz, minden MÁS kell, csak nem a saját boldogságuk. Nem tesznek egymás felé, vagy szükség szerint egymástó el lépéseket, engedményeket, nem bocsátanak meg, se maguknak, se másnak, nem engednek el fájásokat, nem koncentrálnak egymás jóságaira, csak pörgetik a mókuskereket tovább... Mert megélni kell, meg főként kell a pénz, a komfortzónát elhagyni fáj, a szingliség meg ciki, meg egyébként se fáj a fájás annyira... még tűrhető, hát szenvedjünk végig egy életet... Szeretetnek csúfoljuk ma azt, ami valójában a másik lelki nyomorának, és sértett egójának kapaszkodása: az esztelen féltékenységet, a brutális aranykalickát, a lelki terrort, és ki tudja még miket...Hogy valahol lakni kell ezért eltűrnek emberek bármit, hogy valamit dolgozni kell, ezért dolgoznak bármit. Mert az egómnak jobban fáj ezzel, mint azzal együtt élni, mert a a szülőm jobban belém lát, mint akivel épp együtt lakom... Mert valójában ez a nagyobb szabadságfok per pillanat... a könnyebbik kenyér.
    Lackó Peti barátom szavai jutnak eszembe néha: mi minden hónapban tartunk egy randinapot, ahol elmondjuk egymásnak miért jó együtt lenni, mit szeretünk a másikban. Lehet ezt így is csinálni.

    Mit tennél, ha a pénz nem számítana?
    Mi az, amire igazán vágysz?


    Azt gondolom a pénz valójában nem számít. A saját elménk foglyai vagyunk, amikor úgy gondoljuk a társadalom által diktált értékek és üzenetek mentén kell megfelelni vélt vagy valós értékeknek.
    A hűség vajon egyet jelent-e a szexuális hűséggel, vagy a hűség az, amikor nem hagyod cserben a másikat munka közben, ami neki a megélhetése? Szeretet-e az, amikor két csokival bevágódik valaki a gyerekednél, vagy az az igazi szeretet, amikor valaki határokat szab neki, de mégis mindent elmagyaráz amikor kell? A tartozás tényleg tartozás-e, és biztos, hogy nem az utolsó filléredig szeretlek drágám?

    Mi az amire igazán vágyunk? A szeretet meg lehet venni? A türelmet, a kitartást meg lehet venni? Tényleg, ezek pénzfüggő dolgok? Valóban a pénztől függ bármi is?

    Most volt három napnyi énidőm odakint. Idegen emberek, idegen nyelv, idegen környezet, idegen gondolatok. Elég távol a saját életemtől. Volt időm átgondolni, eddig mit értem el, és miként. A pénz valójában sosem számított, csak a kitartás, minden eredménynél.

    Anno 10 éve nem gondoltam, hogy egyszer 8 lézerem lesz, és lesz olyan meló amikor mindegyik dolgozni fog. Csak láttam magam előtt egy képet: hogy sok lézer világít, sok embernek örömet okoz és elvarázsolom őket egy csodaszép világban, kiragadom őket a hétköznapokból és mutatok valami szépet neki, és úgy hívom Fényszínház. A fejemben volt, és láttam, hogy létezik. Ma itt van.

    A fejemben van, hogy néz ki a családom. Nem a pénztől függ.
    Látom, hogy létezik.
  • Yamina
    "Tedd királlyá a párod, és királynő leszel mellette." Mondja a régi zsidó közmondás. Mostanában elég sok pasisavazós dolgot írtam, legyen hát meg az egyensúly, nézzük hogy lehet nekik szebbé tenni a világot. Nagyon elment a világ a mit várunk el a másiktól irányba, de hogy mit tudunk adni, arról ritkán esik szó. Valamikor tizenévvel ezelőtt igencsak magamra haragítottam egyik évfolyamtársamat, amikor becsiccsentve a leányzó elkezdte sorolni milyen elvárásai vannak egy pasitól. Legyen helyes, okos, gazdag, kedves, lelkizni is lehessen vele, legyen barát és jó szerető, legyen neki ekkora meg akkora, lehet autója is, járkáljanak étterembe, vigye el őt nyaralni, jól keressen, de maradjon ideje vele is foglalkozni, nem győztem a listát hallgatni. Aztán visszakérdeztem, hogy és ezekért cserébe te mit tudsz ennek az álompasinak adni?
    Két dolgot tudott mondani: hát kedves vagyok, meg azt mondják az ágyban is jó vagyok. És főzni tudsz? Elég okos vagy hozzá? Jók a melleid, elég lesz neki szerinted ez a méret? Neked jó a kereseted? Tudsz önálló lenni? Te is leszel a barátja? Meghallgatod majd? Meg fogod tudni lepni kedvességekkel te is őt? Aztán a fiúk (!) rám szóltak, hogy hagyjam...

    A napokban este limonádézni voltunk barátaimmal (másnap meló mindenkinek, így semmi karcos pia), a szórás igen nagy korban közöttünk, 26-39-ig pasik, csajok. Valahogy úgy alakult, hogy a szingli csajok meg én maradtunk a bandázás végére, és hát ha már nincs hím a közelben, evidens hogy ők kerülnek témakörbe. Azon filóztunk, hogy mivé lett a világ, az utóbbi 10 évben mi a franc lett a pasikkal. Faggattuk a 26 évest, hogy neki mi a tapasztalata a pasifronton, és lemondóan legyintett: hát annyira szerencsétlen némelyik, hogy már ahogy ismerkedni próbál, attól elmegy tőle a kedvem. Béna és bugyuta szövegekkel jönnek, vagy órákig szemeznek és nem mernek megszólítani se... Biztos jobban menne a dolog ha nem lennének elvárásaim, de hát vannak...

    Aztán megfejtettük a világot két virgin mojito között. Rájöttünk a sok emancipunculás közben a csajok nagyon is magukhoz tértek. Önállóbbak lettek, dolgoznak, eltartják magukat, akár a gyerekeiket is ha egyedül maradtak, a munkaerőpiacon pedig még most is mindig kétszeresen kell bizonyítaniuk, közben pedig a pasi szimplán kezdenek lemaradni. A nők sokszor talpraesettebbek, és míg nekünk udvarolnak, őnekik senki se teszi helyre az önértékelését. Ritka az otthonról hozott egészséges önértékelés. A csajok valahogy most már könnyebben lerázzák magukról a photosoppolt címlaplány ideálját, míg a pasik még mindig nyomorognak lelkileg a tökéletes macsó mintaképének retusálgatásával...
    Valamikor a múlt évben hallottam egy érdekes mondatot, ami nagyon a fülemben ragadt: az értelmes ember tisztában van az igényeivel, érzéseivel és azokról kommunikál, megbeszéli. Ha már tudatában vagyunk dolgoknak, képességeknek, lehetőségeknek, amiknek a másik még közelében sincs, nem tudjuk tőle másként elvárni, csak ha megmutatjuk, vagy megtanítjuk neki... Marha nehéz igen, kurva sok türelem kell, és igen, kimondom, gyermeklelkű pasilényt felesleges nevelgetni, van akit hagyni kell még érni, és egyre több férfinemű ilyen a fentebb felsorolt dolgok miatt. Férfinek nem nevezném őket, ugye érthető. Vannak csajok is persze, nem csak nők. :) A média meg nem könnyíti meg a felnőtté válást, inkább csak hiányérzetet generál, a társadalmunk meg mivel fura értékrendek alapján működik, egyre jobban megnyomorít minket - mert egyszerűen hülyén csinálunk dolgokat.

    Ma már a nagyi otthonban van - fizetünk érte,
    - a gyerek oviban/iskolában van vagy bébisintérnél - fizetünk érte,
    - az aktív korú családtagok meg vért pisálnak a melótól, hogy fizetni tudják a fenti kettőt adók vagy magánintézmények formájában - mert ugye nincsen ingyen ebéd (iskola-nyugdíj), még ha annak látszik se. A társadalom elöregedésével együtt pedig előre látható, hogy ez a folyamat még durvább lesz, ha a régi rend nem nyer újra erőt:
    A nagyszülők felvigyázhatják a dedeket, lehetnek együtt, sokat tanulhatnak egymástól, sok örömet okozhatnak egymásnak, óriási terhet levéve az aktív korú szülőpárról, ahol végül mindenki elfelejti az eredeti lényét a kurva nagy hajtásban, hogy egyáltalán férfinak vagy nőnek született. A régen együtt élő nagyszülők-gyerekek-unokák családmodell ma már nagyon ritka, és persze a nagy családban sokkal több toleranciára és lazaságra van szükség az együttélésre: ez az ami nem divat, csak az elvárások ugye... Kapni csak az kap, aki adni is tud. Ezek pedig olyan dolgok, amik nem kerülnek pénzbe.


    Hát nézzük is, mit lehet adni egy társnak, egy férfinek, hogy az ő világa is szebb legyen:

    • Elismerő szavak : nem csak ő udvarolhat , ismerjük el ha valamit jól csinál, kaphat érte puszit, kedves ölelést, úgy ahogy ő is teszi amikor megdicsér minket a csinos ruhában. Nekik is szükségük van az elismerésre.

    • Minőségi idő: az együtt töltött idő hiányát vissza nem adhatod! Menjetek el sétálni, vízipisztollyal fröcskölni egymást, motorozni, csak leülni egy kávézóba és hagyni az időt telni. Főzzetek együtt, találjatok ki programokat, ami nem filmnézés (kukán egymás mellett ülés), hanem aktív együtt töltött idő: a társasjáték is jó, és biztos maradt még régről pár vidám dolog, felnőttként is van engedély játszani! Aztán hogy a társasjátékot hogy korosztályosítjátok át, az már abszolute csak kreativitás és néhány filctoll kérdése... ;-)

    • Ajándékozás: nem csak nagy értékű ajándékok vannak, lehet kedves kis apróságokkal is elvarázsolni egymást: ha kaját csomagolsz neki, amikor tudod hosszú és nehéz napja lesz, igazán kedves gondoskodás. A szív alakú pár forintos csoki este, hogy napközben gondoltam rád, megmelegíti a szívet.

    • Szívességek: ahogy ő tesz meg neked szívességeket, munkával vagy bármivel kapcsolatban, az neked is lehet kölcsönös. Te is tegyél jót vele, add tovább a neki fontos információt, kapcsolati tőkét, ami szívesség. Meg az is, hogy nem kell téged étterembe vinnie, mert képes vagy megfőzni egy vacsorát, szerintem elég komoly szívesség.

    • Testi érintés: a szex fontos dolog. Valljuk meg nekünk csajoknak is fontos a szex: a kiadós lepedőgyűrögetéstől a napközbeni nyilvános területen történő kedves érintésig minden hozzátartozik. Öleld meg napjában többször is, mert ha nem te öleled meg, megöleli más. Akkor pedig nem ő lesz a hibás.
    Kölcsönösen az igazi! ;)
  • Yamina
    Akkor újból nekifutás, csak hogy a hétfő klasszikusan tudjon kezdődni. Múlt héten feltornáztam a Fényszínház eseményei közé a húsvéti St.Martinos előadást, erre ki tudja miért, vasárnap este törlődött a rendszerről. Egyszer csak jött egy üzenet, hogy Fényszínház törölte az eventet. Kissé kihullott a hajam, mert egy csomóan dolgoztunk rajta, hogy legyen 1600 meghívott és folyamatosan növekedjen ez a szám...
    Lézerfényes élménykoncert, meg mindenféle jóságok, húsvét és ajándékba jegy, meg mindeeeen....

    Szóval felraktuk újból https://www.facebook.com/events/1755379291363173/ Ezzel kapcsolatosan el kell meséljem, hogy az első premier előadás előtti napon már órák óta küzdöttünk a vezérléssel, amikor is nem bírtam tovább, és elkáromkodtam magamat: nem hiszem el, hogy még a templomban is képes belebújni az ördög...! Aztán lesápadtam, hogy nem illendő káromkodni mégsem a templomban... Ekkor megszólalt mögöttem Szarvas Péter atya és mosolyogva ennyit mondott: amit piszkálgat az ördög, az jó lesz! Tehát gyertek el, mert jó lesz!
    Szegecs, Vidék és ekime6 kedveli ezt.
  • Yamina
    Szóval most megint van egy kihívás, és mielőtt nekifutnánk magamból kiindulva a tömegekhez beszélni, úgy döntöttem, legyen egy kis rálátás, hogy hol tart a tömeg ebben a kérdésben (na meg persze én hol tartok hozzájuk képest...)
    Kidobtam a facebookra is a kérdőívet, és meglepetésemre a válaszolók fele már próbált drogokat, szóval a társadalom jóval érintettebb mint én első nekifutásra gondoltam. Noném a kérdőív, meg minden, kb 5 perc alatt megválaszolható.
    Kérlek segíts annyival, hogy kitöltöd, a kérdőívet! A műsort középiskolai diákoknak fogjuk bemutatni hamarosan és nagyon fontos, hogy tudjuk, hol tartunk ebben a kérdésben. Nagyon köszönöm.
    https://docs.google.com/forms/d/1SdIK8kjgPq7oK-vgoWIZbJYeHn_NcrocuQewjtSWs-0/edit?usp=forms_home
    Te, Szegecs, Hajos és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Yamina
    Ő a fogadott bátyám, Sápi Attila, 20 éve jó barátom. 2016. január 5-n lement a boltba este Újpalotán egy szál fekete melegítőben, zöld kabátban és sportcipőben, azóta nem látta senki. A papírjait, az autóját, a mobiltelefonját otthon hagyta, azóta keressük.

    Zárkózott típus, úgy hívom magamban, hogy a szamuráj. Néha mondtam is neki, vigyorgott rajta és legyintett. Biztonsági cége volt, régebben ő őrizte a konténereimet, mindent megtett azért hogy normálisan menjenek a dolgok. Most Zugló képviselője, sokaknak hiányzik, nem csak a barátainak, családjának. Nem bratyizós, nem beszédes, de segítőkész és jóindulatú. Drukkoljatok hogy meglegyen.
    Aki látta a 15. kerületi rendőrkapitányságon, vagy nekem is jelezheti.
    Köszönöm.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Idei tervek:

    ipari pc
    lumia laser
    2 laptop
    midi vezérlés
    telek +házikó
    900-as hornet

    Leírtam, hogy tudjon teljesülni :)
    Szegecs és NaNa kedveli ezt.
  • Yamina
    Már párszor kérdezték tőlem, hogy miként csinálom a beiglikölteményeket, én meg mivel marhára utálom ismételni magamat, egyszer leírom, aztán csináljátok. A tészta gyakorlatilag egy édes alaptészta, semmi extrém, a bélésnek meg csak a fantázia szab határt:

    Tészta kb 4-5 dagibb rúdhoz:
    1 kg liszt
    1 zacskó sütőpor
    1 kocka Rama
    2 dl tejföl
    10-20 dkg cukor (ízlés szerint ki mennyire édes tésztát szeretne)
    1 teáskanál só
    3 tojás a tésztába
    1 tojás a beigli megkenéséhez
    lazításnak tej

    Az összetevőket egy tálba belehajigáljuk, és összegyúrjuk, ha száraz, kellő mennyiségű tejjel kényelmesen gyurmázható anyaggá gyúrjuk. Öklömnyi gömböket szaggatunk, kinyújtjuk, beletekerjük a szajrét, megdöfködjük, lekenjük tojással a rudakat, és 180 fokon szép nyugiban, keveset nyitogatva megsütjük.
    A fogpiszkálóval való döfködés nem mindig segít azon, hogy a beigli ki ne durranjon, az leginkább a töltelék állagán múlik: ha sok nedvességet tartalmaz, akkor hajlamos inkább szétnyílni. A reszelt alma a trükkje a szárazabb magos töltelékek fűrészporszerűvé válásának megelőzésére. ;-) A tejszín inkább krémesíti az ízvilágot. Nálam az a szokás, hogy spórolok a gyúrással, így vékony a tészta és sok a bélés :D

    Töltelékek: összetevők egyéni ízlés szerinti mennyiségben, hogy ne legyen nagyon száraz, almával vagy tejszínnel

    Diós:
    darált dió, reszelt alma, cukor, citromhéjja reszelve, fél citrom leve,

    Diós-narancsos:
    darált dió, cukor, narancs egészben ledarálva, citromhéja reszelve, ha nagyon laza pár evőkanál gríz

    Diós-rumos:
    darált dió, rum vagy rum aroma,cukor, alma, vanília

    Fahéjjas-mogyorós:
    darált pirított törökmogyoró, alma, tejszín, cukor, sok fahéj

    Mogyorós:
    darált pirított törökmogyoró, egy kicsi kakaópor ha a nutella felé akarjuk tolni az ízvilágot, cukor, alma

    Túrós-megyes:
    Túró, tejföl, cukor, vanília, lecsöpögtetett megybefőtt, ha nagyon laza, pár evőkanál gríz

    Megyes-csokis:
    lecsöpögtetetett megybefőtt, kakaópor, cukor, tejszín, gríz

    Megyes-mákos:
    lecsöpötetett megybefőtt, reszelt citrom héja, mák, cukor, tejszín

    Mákos:
    darált mák, reszelt citrom héja, alma, cukor, tejszín

    Mákos-áfonyás:


    darált mák, reszelt citrom héja, alma, cukor, áfonyalekvár, aszalt áfonya

    Gesztenyés:
    Gesztenyemassza (érdemes jobb minőséget választani, mert nem mindegyik bírja a sütést), alma,

    Gesztenyés-mogyorós:

    Gesztenyemassza, alma, mogyoró, cukor, tejszín

    Datolyás-diós:

    Darált datolya, darált dió, alma, tejszín

    A további beigli bélés recepteknek csak a fantázia szab határt, kísérletezzetek bátran!
    Majd lemotorozuk!

    :ajándék:

    :cool:
    Szegecs, Vali, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Yamina
    Ez a téma már vagy fél éve buzergálja a klaviatúrám oldalát... Szóval van a környezetemben egy csomó értelmes, okos, kedves fickó, akik magányos farkasként élik életüket... bár alapvetően nem így tervezték. Nem értettem mi a jóisten történik velük... hát most összeállt.
    Láthatóan ők szomjazzák az érzelmi töltöttségi kapcsolatokat, és amíg nincs felelősségük, addig nagyon szépen működik náluk az érzelmi intelligencia: észreveszik az apró érzelmi rezdüléseket is akár többszáz km-es távolságból is, a klaviatúrán/telefonon keresztül, élőben is, egy szomorkásabb pillantást is elkapnak és azt is tudják hogy lehet rendbe rakni a dolgokat. Tisztán érzékelik egy árnyalatnyi írási kihagyásból, egy félmondatból, egy megrezdülő hangsúlyból, mikor valamibe beletaláltak, és mindaddig amíg a másik nem jelzi kötődés jeleit, szépen működnek egy bizonyos érzelmi távolságban. Mesteri rutinnal térképezik fel a másikat, finom érzelmi fonalat gombolyítva áldozataik köré... a nők pedig élvezik ennek az érzelmi gombolyagnak a puhaságát.
    Aztán amikor lelkileg közel kerülnek a másikhoz, és láthatóan a kötődés jelei kezdenek felbukkanni, akkor hirtelen megtorpannak ezek a fiúk. Felhúzzák a saját privát kis védelmi falukat ilyen-olyan indokkal, leginkább hülyeségekkel: úgysefogműködni, nagyatávolság, jónekemígyazéletem, elcsúszottakomminikációnk, inkábbneírjmostrossznapomvan... Egyszerűen nem hisznek a dologban. A kedves kötődési jeleket meg egy kis idővel sértésként és számonkérésként kezdik értelmezni (mert hogy még nem tartanak ott a kapcsolatban szerintük), és ami még a múlt héten tetszett, hogy a másik megkérdezte milyen napja volt, az ma már számonkérés, hogy őt elszámoltatják minden percével, a mireföl! (A privát véleményem szerint ez segggyökérség). A kötődésre már ráhangolódott másik fél pedig értetlenül áll a jelenség előtt, és néz ki bután a fejéből, hogy most mi van? Épp két barátnőm áll értetlenül a jelenség előtt (más-más fázisban legalább), kaparják össze a porból lelkük megmaradt darabjait, mert nem értik mi van, és saját magukat okolják, hogy talán ők rontottak el valamit... és próbálják értelmesen megtalálni a holbasztamelpontot, hogy legyen mód helyre tenni. Nehéz most hozzájuk eljuttatni, hogy az elutasítás nem nekik szól, hanem a másik lelki fogyatéka... Hogy lehet a fickó sose tanult meg kapcsolódni valójában, vagy még sem komfortos nekik az érzelmi közelség. De lehet talált valami jobb felhozatalt, vagy a fene tudja miért gondolták meg magukat. Még az is előfordulhat, hogy csak nincs annyi vér a pucájukba hogy megmondják mégse kérlek, köszönöm, és könnyebb a másikra burkoltan rátolni a felelősséget.... hányás az ilyen, nem férfi.
    Nehéz az, ha a jól működőnek induló kapcsolatot ollóval elvágják, és a másikat értelmes, becsületes lezárás nélkül átlököd a langymeleg virágzó mezőről a szibériai hóviharba. Az érzelmi jégről felállni nehéz, és ők nem úriemberek, pedig lehetnének azok...
    Jó néhány ilyen ismerősöm van, akin most felismertem és beazonosítottam ezeket a jeleket, hogy valószínűleg ők is ilyenek. Hogy miért csak a kóstolgatásig jutnak el, és sose tovább. És ezeknek a pasiknak közben lesír minden tettükről, hogy valójában mégiscsak vágyják a valódi Társat: több társkeresőn vannak regisztrálva, állandóan morfondíroznak valami csajon, és minden alkalommal elképesztő lelkesedéssel futnak neki a következő randinak, aztán végül kiderül szimultán futtatnak kapcsolatokat hasonló mélységekben, és közben valahol elvesztik a fonalat nagy kínálatban. Rendszerint ott, amikor felbukkan egy könnyebb préda, az óvatosabbik lány lapátra kerül, mert a fajfenntartó ösztönt még nem sikerült a tisztelt úriembernek elválasztania az érzelmi életétől. Aztán persze a könnyebb préda rendszerint leckét ad nekik mert az ösztön szintjén erősebben működő lányoknak az a fajta érzelmi finomságok nemgyerebe, amivel ez a fickó típus rendelkezik. Gyengeségként élik meg azt a fajta finom gyengédséget, amire képesek, mert ők az alfát keresik, és simán leírják ezeket a fickókat a levesbe amikor az érzelmi finomság legkisebb szikrájával szembe találkoznak. Az ösztön győzött az érzelem/tudat felett, a kígyó a farkába harap és a kör bezárul: mindenki tovább léptetődik. Aztán persze megy az önigazolás, hogy magányos típus vagyok, meg jóeznekemígy, és a mindennőhülye. Peeeersze, mindenki hülye, csak én vagyok repülő...

    Minden esetre ez a pasitípus egy dologra jó: megtanulni elengedni valakit méltósággal. Hogy amikor azt kéri hogy ne keresd, akkor nem keresed. Akkor se, amikor a porban nyüszítesz miatta, és a barátnőd tömi beléd az endorfint csoki formába öntve, hogy maradjon hited, mert létezik az amit keresel, még akkor is, ha most ott volt előtted de mégis elmúlik.
    Menjen csak ő is, tanuljon tovább. Úton vagyunk mindannyian, mindig.
    Az a jobbik eset, amikor van kibe kapaszkodni közben, szerencsések azok, akik tudják hogy kell megfogni és tartani a másik kezét.
    Ha úgy hozza a sors, majd ismét utadba kerül.
    Reméljük addigra bölcsebb lesz.

    Szegecs, móczár éva és NaNa kedveli ezt.
  • Yamina
    Kedvenc pihenőhelyem Zalában van. Nem csak a hely varázsa, hanem az emberek miatt is, mert ott valahogy a népek magamfajták. Ha kell, mernek őrültek lenni, alapvetően vidámak, kedvesek, de mindenek előtt őszinték.
    Reggel szokásomhoz híven felébredtem jó korán, és hogy ne ébresszem fel a többieket a vékony falak közötti szöszmötölésemmel, leléptem a kis fotómasival a környéken sétálni. A madárleshez indultam, ami a várból ilyenkor már egészen jól látszik ha nincs köd, de év közben a lombok eltakarják.
    A szállásunk a szőlőhegyen volt, isteni panorámával a zalai dombokra. A nap éppen kelt, sápad korongja átszűrődött a masszív ködön, sejtetve, hogy ma még itt akár napsütés is lehet. Lesétáltam a girbegurba szőlőhegyi úton a falu felé, belemerülve a sűrű ködbe. Odalent masszív szürke homály volt, az út szélén a fák a ködben olyan mozdulatlanul álltak, mintha figyelnének. A madarak csöndben voltak, csupán egy őzike körvonala suhant el távolabb. Szinte visszhangoztak a lépteim, jó volt egyedül. Aztán ahogy beértem a faluba megsímogattam a faluszéli ház vizsláját, majd a postát, boltot,templomot elhagyva bandukoltam tovább az aszfalton. A murva néha megcsikordult a talpam alatt az út szélén. Jólesett a karistolós hang a nagy csöndben.
    Aztán arra lettem figyelmes, hogy a közelemben hasonlóan lépetek alatt csikordul a kavics. Mögöttem kedves ismerős haladt, ment dolgára hajnalban. Meglepődtünk, teára invitált. Mondtam rendben, visszafelé beugrom hozzá, mondta jó, addig bemelegszik a gép.
    Besétáltam a rétre, a madárles felé, a köd továbbra is makacsul tartotta magát. A patak partján a nádbugákon festőien gyöngyöztek a pókhálók a reggeli harmattól, de a lábamnál a fű ropogott a dértől. Megjön lassan a tél, a változás állandó. Élveztem a csendet, aztán visszaindultam a megígért teáért.

    Vendéglátóm kedvetlenül tett-vett. Tőle tanultam meg anno, hogy mekkora árat érdemes a célért beáldozni.
    (Azóta óvatosabban töröm magam előtt a célok előtt úszó jeget, nem akkora buldózerrel, és nagyságrendekkel több idő jut magamra, ami szerintem rendben van. Van időm a sportra, hogy normálisabban kajáljak, hogy a saját gondolataimat, lelkemet - testemet egészségesebben tartsam. Más ezt rajtam kívül nem tudja megtenni. )
    A hely, amit létrehozott és két éve még imádva beszélt róla, most láthatóan már nem adott neki örömet. Hagytam beszélni a semmiről, melegedjen a szoba. Aztán rákérdeztem, hogy elmúlt a szerelem, jól látom? Kötelesség lett, igen. A nagyszerű terv, amit végigvitt közel 10 évet áldozva rá, és egy megye is büszke rá, sőt a környék presztizspéldája, lassan megőrli a lelkét. Tetézve azzal, hogy a készből, amiért megharcolt, megpróbálták kiborítani, többször is, jól érzékeltem anno. De nem kell félteni, mert "csak kősziklára építkezem" mégis lélekfájós. Beszélt, beszélt tovább, és arról, hogy a nők alapvetően azért vesztesek, mert érzelemből döntenek, és nem észből... Amiről beszélt példaként, az átlagos gondolkozás volt, ami szerintem nem is a "női" logika volt, csak szimplán értelmetlen rövidtávú gondolkozás. Meglepett a keserűség ami jött belőle, mint aki sosem talált még olyan társat, aki érti a tettei motivációját. Hogy aki MOST lemond valamiért, annak KÉSŐBB lesz meg az értelme, hogy a jövendőbeli jóért most kell áldozni. Hogy előre tervez, átgondol, és képes jegelni dolgokat. Kevesen értik ezt meg, és sokan adják fel idő előtt, sajnos ismerem ezt a fajta érzelmi veszteséget... Nagyon ritka, amikor az ember mellé állnak érzelmileg valóban a célok hajkurászása közben. Ritka az a társ, aki érti hogy néha miért ő van feláldozva a célért, ritka az afféle türelem ami a szabadidő, a közös élet rovására megy. Csak az érti meg, akinek van egy hasonlóan mély célkitűzése.. Mert a kapcsolatokat, a társakat nem lehet jegelni, és valahol tudja ő is ezt, mert hazajár az idős apjához... Még gyógyulhat a lelke, ha odafigyel magára.

    Aztán valahogy nálam lukadtunk ki, hogy én meg a Fényszínházammal egy megszállott vagyok. Megszállott. Ízlelgettem a szót. Tetszett. Azt hiszem, igen, az vagyok. Szenvedélyből csinálom, és kifejezetten figyelek rá, hogy maradjon meg az alkotás, a teremtés öröme. Próbálom egészségesen megszállottan csinálni, de hazudnék ha azt mondanám nekem nincsenek áldozataim... csak talán kisebbek. Mert az ár nem mindegy, egészséges lélekkel együtt jó csak az egészséges testben.
    Vannak csodaszép kisugárzású megszállottak:



    Remélem 68 évesen ilyen fitt leszek és valami hasonlóan gyönyörűségesek maradnak majd utánam.
    Szegecs és NaNa kedveli ezt.
  • Yamina
    Ahogy jövök-megyek az országban, időnként nagyszerű emberekkel és nagyszerű eredményeikkel találkozom. Különösen kedvelem azokat a szituációkat, ahol a semmiből állítanak talpra valamit az emberek, és életképes, működő dolgot hoznak létre. Óriási erőfeszítések és kitartó munkakedv, közösségi vagy egyéni teremtő erők, a lelkesedés eszenciái számomra ezek a helyek. Ezek számomra a teremtés helyei, mert az ember képes teremteni, élő példák ezek.
    Néhány hónappal ezelőtt rácsodálkoztam egy ugyanilyen szituációra, és előszeretettel kérdezgetem ezeket az embereket végig arról, hogyan jutottak el oda ahová eljutottak. Legfőképp azért kérdezgetem őket, hogy hátha jön valami különleges ötlet, egy jó sugallat, egy óva intő mondat, egy jó gondolat, vagy akármi, amivel később a Fényszínház útját egyengethetem. Nagyszerű embereket és nagyszerű gondolkodásmódokat sikerült megismernem, hálás vagyok érte nekik.

    Ebben az esetben naív voltam és végtelen lelkes... vagy ők voltak túl kedvesek és én néztem be, már nem tudom, végül is nincs jelentősége. A hely, ahol jártam, olyan volt, mintha hazamentem volna, pedig már mindenütt képes vagyok otthon érezni magam. Szóval nem óvatosan jártam körbe a témát ahogy szoktam, és finom rávezető kérdésekkel beszéltettem emberünket, hanem szimplán, egyszerűen megkértem, hogy mesélne arról, hogyan csinálta... Azt hittem, már ott tartunk, hogy ezt megtehetem.
    Az ember kerek-perec megmondta, hogy nem szívesen beszélne az útról amit végigjárt. Mondott néhány nagy általánosságot, hogy sok türelem, kitartás, szerencse és segítő kezek kellettek, majd elborult a tekintete, és azt mondta: nem tudom, hogy jól csináltam-e, mert van néhány olyan alku, amire nem vagyok büszke... és nem tudom az árat hol fizetem majd meg... és nem is szívesen beszélnék róla.
    Mondtam neki, én nem erre vagyok kíváncsi, próbáltam lazítani a fogást rajta, hogy csak általánosabb fordulópontokat mondjon, pl. hogyan pályáztak, vagy mire érdemes figyelni, emberek, akármi... mire emberünk még egyszer ugyanezt elmondta, láthatóan feszültebben, lehet valamit eltaláltam. Jó érzékem van az ilyesmihez.
    Rossz érzésem támadt, az emberből sütött a pszichológiai menekülhetnék. Hagytam, had fusson. Az idő majd megválaszolja úgyis a kérdéseimet. Nagyon megmaradt amit mondott, hetekig keringett az arca és a hangsúlya a fejemben, ahogy és amit mondott, majd néhány hét múlva az idő meg is válaszolt mindent. Láttam az árat, amit megfizet.
    A nagybetűs BIZALMAT, azt hiszem ő azt áldozta fel. A saját bizalmát bárkiben is. A világba vetett bizalmát, és azt hiszem marha nagy ez az ár. Túl nagy, hogy egészséges lelke maradjon az embernek.

    A megkötött alkuk miatt körbeveszi magát igen erősen olyan típusú szűrő emberekkel, akik az alkuk miatt a világtól sikeresen elszeparálják és a saját motivációik mentén eresztik át az információkat. A betonnak használt alku, amivel a pozícióját megszilárdította, csak addig tart, míg mindenkinek meglesz a közös érdek, ami mentén mozog előre a hajó. A bizalom pedig, amit útközben eladott, később hiányozni fog. Akkor, amikor az alkuként használt beton elporladt, és kellene majd egy társ, aki lélekben felemel a földről a bizalom erejével.

    Azt hiszem, ő a tudtán kívül mégiscsak segített... Kerülni fogom a drága alkukat.
    Köszönöm neked.
  • Yamina
    Szóval itt ez a Maci nevű játszótéri szerelemgyümölcs, alias sarki keverék és itthon időnként csak "rohadék"-nak hívott ebgyerek. Amikor kicsi volt, voltunk kutyaoviban párszor, hogy ne legyen teljesen antiszociális más kutyákkal, aztán jött hozzánk kölcsönkutya meg kutyaiskolás ismerős néhányszor, hogy némi értelmet neveljen belénk és a kutyába. Már egész jól haladtunk, amikor is a Gabinak beindult a szezon és már nem tudott többet jönni, mi meg megálltunk a fejlődésben.
    Valahol ott, hogy az utcán már lassan el kezdünk bírni közlekedni a más kerítéseken belül lévő kutyákkal való üvöltés és feléjük történő pórázrángatás nélkül (ha le van fáradva akkor persze sikeresebb a dolog), meg mennek az olyan alapok hogy ül, fekszik, gyereide, húzzelinnen. Persze sikeresebb ingerszegény környezetben a szótfogadás, szóval csiszoljuk a dolgot folyamatosan. Gabi említette, hogy az utcán több türelem kell majd hozzá, mert gyorsan elfárad az idegrendszere, és úgy tűnik ez valóban így van, kb egy másfél - két óra a kutya tűréshatára. Meg ami még jellegzetes, hogy ha megrémül, megijed valamitől, akkor bizony harap, és a kiszámíthatatlan dolgoknál oda kell figyelni rá, hogy ne rémüljön meg. Ami leginkább engem aggaszt, hogy sétálás közben el lehessen úgy engedni, hogy ne fusson a vad után, mert eléggé megviselne ha pont mellőlem lőnék ki, vagy egyszer csak nélküle kéne hazamenni. Szóval ezért úgy döntöttem, hogy akkor ha nincs Gabi, irány a kutyasuli. Pont itt a közelünkben nemrég nyílt egy, istenkirály, menjünk oda mert láttam elég sűrűn kint vannak a pályán.
    Maci egyébként egy fiúkutya, és anyakutyája, hogy jellemezzem a kapcsolatunkat a családban. Állítólag számon tartja mikor milyen járgánnyal megyek el, és ha két utcányira vagyok, ő már indul a kapuhoz nyüszögve - a család ebből tudja hogy már jövök. Kocsival nem tudom elhagyni, mert egyszer amikor a dunaparton bográcsoltunk, és Pankáért elmentem a társaságot és a kutyát is otthagyva, állítólag a kutyát alig bírták visszahívni, mert elindult az autó után ahogy távolodtam. Állítólag nagyon sokáig futott és érte is kellett menni, aztán pedig baromi levert volt amíg meg nem jöttem. Azóta ha valahol vagyunk és beindítom az autót, Maci már ugrik is be a kocsiba, nem akar lemaradni. Egyszer fogadott bátyámmal kipróbáltuk, hogy vajon vigyázna-e rám a kutya. Mondtam hát a fene tudja, aztán amikor előadta hogy fenyegetni próbál, a kutya megindult felé morogva. Meglepődtem, nah, mert nekem ez olyan kis aranyos kutya, mindig jön és cukiskodik, meg az esti siminél belesóhajtozok a tenyerembe és ráalszik a lábamra horkolva... Ráadásul nem felejtett, fél óra múlva amikor a tesó óvatlanul ment el a kutya mellett a szobában, Maci a keze után kapott, csak a pórázzal visszarántás miatt úszta meg az odakapást. Azóta a fogadott tesóm nincs szívlelve Maci által.

    Na de visszatérve a kutyasulira. Kedden mint kiderült, nem kellett volna kutyát vinni, mert előadás volt, állatorvosos meg mindenfélés, és valami e-mail listára nem kerültem fel, ahol küldenek az ilyesmikről értesítést.
    Macit persze lelkesen vittem, aztán végül kiderült hogy csak elméleti foglalkozás, ő meg akkor addig futkorászhat a kisebbik futiban. Persze nem futkorászott, hanem elkezdte lebontani a kerítést mert tőle 5 méterrel arrébb voltam, és ráadásul más kutyák is voltak a másik futiban, sőt, ahol én voltam még más kutyák simogatását is elkövettem az ő szeme láttára! Nem, nem a kutyás oldali kerítést bontotta, hanem az énfelőlem lévőt. Mondták akkor szedjük ki, és tegyük be egy hordozóba. Mint említettem utál szűk helyeken lenni a kutya, de betuszkoltuk. A ketrec mellett ülve már elviselte a dolgot nyüszögés nélkül.No előadás lement, kutya relatív nyugalommal tűrte a rabságot (sose volt még ilyen szűk helyen, kb 3-4 testnyi kockába csukva). Majd kimentünk a nagyobbik futtatóba, ahol egy vizsla és valami vegyes nagyobb testű kutya volt. A Tangó (vizsla) is fiúkutya, ezek meg rögtön nekiálltak balhézni, Maci húzta a rövidebbet, két cakkos füllel most beljebb vagyunk. Az oktató mindkét kutyát lehordta és megbüntette, morgás, követés, szembe nézés, üvöltés. Először a vizslát tette helyre, aztán a Macit. Utána gondolkoztam itthon, hogy nyomorult két óra hosszán keresztül kucorgott a ketrecben (ok nélkül különösebben), aztán végre kiszabadult, és meg kellett mutassa, hogy ő nem ám olyan nyomi kutya. Mert közben persze fel-le mászkáltak mindenféle kutyák amit ő csak nézhetett két óra hosszán keresztül... Mondta az oktató, hogy aznapról már ne legyen pajtizás, legyen büntiben, szigorúság, hogy megtanulja a verekedés nincs díjazva. Leápoltam a fülét ahogy hazaértünk, a betadin biztos csípte, mert harmadszorra már nem bírtam behívni a kutyát, úgy kellett utána menni. Reggel kibékültünk, nagy simi, odabújizások, ölbe tett kutyafej és sóhajtozás, ahogy az kell. Gyakoroltunk egy kis klikkerezést, ül, fexik, jólnevelt. Délutáni kajával szintúgy, a kutyát kenyérre lehetett kenni.
    Ma délután irány a kutyasuli. Gondoltam nem adok neki délelőtt enni, mert akkor talán a jutifalat jobban csúszik majd, legutóbb annyira nem volt oda érte. Hát most se. A jutifalattal ezt az ebet nem lehet lefizetni. A simi már tárgyalási alap. Ez úgy az óra vége felé esett le, de addigra már Maci megkapta az oktatót, és tőlem is kapott egy fülest mert rám is morgott.
    Szóval kalandos a dolog. Ancsánál az oktató csajszinál Maci szerintem ma leoldotta a biztosítékot. De mondjuk Macinak is lement, szóval ezek még egy ideig el fognak egymással bíbelni. Az óra elején kötődési teszt volt, a csajszi mondta hagyjuk Macit a sor végére, mert még benne van a keddi buli feszültsége és látja rajta hogy fél tőle. A kutya tényleg kerülte. A teszt viszont baromi jópofa volt, kiderült a kutyák nagy része nem használja az orrát a gazda megkeresésére, annyira civilizáltak már. Úgy nézett ki a dolog, hogy a tréner elvonja a kutya figyelmét jutifalattal, a gazdi meg elbújik addig a sátor mögé. Ekkor a szabadon kószáló gazdák és kutyák elegyét megszüntetik, mindenkinek be kell hívnia a kutyáját és pórázra kell fogni, hogy az egyedül maradt kutya mit csinál. A legtöbb kutyus kószált tovább céltalanul, különösebb lelkesedés nélkül magától nem kezdte el keresni a gazdát, csak ha az hívta. Jópofa volt az egyik pumi, az túlkötődéses szegényke, még 3 méternél távolabb sosem láttuk a gazditól, most teljesen kétségbe volt esve. Csajszi a gazdája, ezért minden nőhöz odament, azokat jó alaposan végigmérte a vaksi kis szemeivel, majd körözött tovább a csajok körül, nem merte elhagyni a falkát. Végül amikor hívta a gazdi, akkor a hang után elindult. A többi kutyus nem volt így kétségbeesve, azok csak többszöri hívásra mentek csak a nem látható gazdi után. Maci viszont egyedülálló kivételként az orrát is használta és hívás nélkül megtalált kb fél percen belül, míg a leglassabb kutya 5 percig bóklászott boldogan gazdátlanul. De Maciban a dolog megmaradt, hogy a gazditól elcsalták, és amikor az oktató nem figyelt oda, amikor visszamentünk, mintha a keze után kapott volna... Nem mernék megesküdni rá, de szerintem itt már kezdett a léc vergődni Macinál. A csúcs az óra vége felé volt, a két órát már túlléptük, ami a Macinál az idegrendszeri határ.

    Jött az agilitis rész, az először palánkra mászás, csőbe bújás. A kutya a magasabb lépcsőkön a falnál közlekedik, a kilátóra reszkető lábbal megy fel, tehát nincs nagy békességben a magassággal. Mondtam az oktatónak, hogy a kutya valszeg félni fog mert az ismeretlen lépcsőn mindig így közlekedik, mondták nem baj, próbáljuk meg. Rendben, próbáljuk. Maci nem nagyon akart persze felmászni rögtön a magas palánkra, se jutifalat se simi, semmi. Jött az oktatócsajszi, és mire feleszméltem, Maci a palánkra való felmászás helyett az oktató keze után nyúlt. Nah, ekkor Ancsánál leoldott a biztosíték, csajszi feje pirosba váltott. Elővette a keddi programot, morgás, üldözés. A kutya láthatóan megrémült (vagy legalább is én láttam rajta), és átesett a kétségbeesett oldalra. Megfordult felhúzta az ínyét és morgott. Az oktató piros feje lilára váltott és folytatta a terrorizálást, a kutya elindult felé, majd visszafordult felém. A csaj folytatta, a kutya megint visszafordult. Akkor mondtam, hogy ez így nem lesz jó, mert ha megrémült idáig mindig harapni akart, ha már azt hiszi minden mindegy... és ahogy a kutya meghallotta a hangomat, visszafordult felém és beült a lábam mellé. Még egy ideig nézték egymást szigorúan, közben a csoport kutyái meg a gazdik lábnál remegve nézték a bulit. Három kutyát kellett a cirkusz végén megnyugtatni Macin kívül, jutifalatokkal 2 perc múlva már nyoma se volt a stressznek.

    Maci meg gyanakodva nézte a sült bárányt az oktató kezében, nem nagyon akaródzott neki elvenni, és tanakodott magában azon, hogy most akkor mi legyen. Mondtam neki béküljetek ki, mert ez így nem járja, vedd el, a tiéd, és akkor elvette. De szerintem még nincs vége a bulinak... Aztán elmentem vele az alacsonyabbik palánkhoz és apránként, úgy hogy én is másztam vele, már a feléig majdnem eljutottunk. Nem, nem jutifalattal, simivel. Ekkor esett le, hogy bakker, hát ez a kutya nem jutalomfalatos, simizni meg dicsérni kell! Mert hogy mi tanítjuk a kutyát.... aha....

    A placc elhagyása hagyományosan úgy zajlik, hogy az oktató visszafogja az ebet, mi pedig hívjuk elmenetkor és a kutya utánunk rohan. Ahogy visszanéztem, Maci nem kicsit akarta magát kitépni az oktató kezéből, szóval a barátság még igen messze....
    Szegecs, ekime6 és bae kedveli ezt.
  • Yamina
    Néha azon filózok milyen kevés kell ahhoz, hogy valami megvalósuljon. Most jött a színházhoz egy előadó, tökjó kis ötlettel, nagyon tetszik. Tipikusan az én kezdeti cipőmet tapossa az ember: a megélhetésért folyik el az ideje nagy része, miközben valamiben nagyon ügyes, ami persze egy teljesen más műfaj amiből él, és nem marad energiája az ügyes dolog marketingelésére. (Tetszik az ötlete, megcsináljuk. Még lesz vele sok meló, de szerintem érdemes lesz. )Mert valljuk meg, ma minden a reklámról szól, amiről hallunk, ami felkelti az érdeklődésünket, ahhoz odafordulunk, a többi meg látókörbe se kerül. Annyi a felkínált választás lehetősége, hogy nagyon kevés az az ember, aki valóban megnézi, hogy mi az amit választ. Nem csak az ösztönei alapján nyúl a polcon kínált dologért, hanem megnézi a kiszemelt dologból melyik az amelyik igazán neki való.

    A facebook klasszikusan példázza a felületes információk alapján való döntéseket: boldog boldogtalan mindenféle dolgot megoszt ami jópofa, vicces, vagy bögyös-dögös, esetleg menő. Az angol nyelvű posztok már annyira nem futnak, ha energiát kell bele tenni, és rákattintva el kell olvasni a dolgot, ne adj isten fordítani is kell, agyat használni, a népek nagy része már nem foglalkozik az információval. A múlt héten megosztottam a privát oldalamon az http://www.openeducationeuropa.eu/ linkjét, ahol egyetemi kurzusok érhetők el ingyé, (olyan dolgok amiért itthon többszázezreket fizetnek magas pozíciókban) hát egyetlen ember lájkolta, és a kutya nem osztotta meg. Nem menő, nem dögös, nem cuki, nem jópofa, viszont értékes, csak nem túl színes - szagos.

    És nagyon nehéz a sok színes-szagos között kitűnni valami jóval. Sőt, néha kifejezetten elkeserítő, hogy valamit esetleg évek óta kergetsz, hogy "heló népek, ittvan, tessék, vigyétek, tökjó, szuper, szép, hasznos, okos dolog", az nem kell. Aztán jön egy telefon, az utolsó pillanatban, és átlök a holtponton.
    A fényszínház első előadásánál, még az elején, amikor még csak az első verziójú honlap volt meg, meg egy rövid videócska volt fent, nagyon sokáig csak toltam magam előtt. Két éve fent volt a cucc a neten, és épp azon filóztam, hogy a jövő évi tárhely szolgáltatást befizessem-e, van-e ennek értelme egyáltalán. Aznap délelőtt, amikor eldöntöttem, hogy a franc fog ezzel küzdeni, hát nem köll senkinek, akkor délután jött egy telefon. Egy vadidegen nő hívott, és jegyet keresett az előadásra, meglepetésként, ajándékba valakinek. Kb 3 percig beszéltünk, de az a három perc a mai napig itt van a fülemben. KELL! Kell valakinek, érdemes csinálni!
    Átlökött a holtponton.
    Te kedves hölgy, aki azon az esős-nyúlós novemberi napon felhívtál, köszönöm neked, hogy átlöktél a holtponton. Ami fontos, lám, pár szóval elindítható. Beszéljetek, sose tudhatjátok a kérésetek kinek létfontosságú!
    Keressetek és kérjetek, mert aki kér, annak adatik, és még a kérés is adhat valakinek erőt.
    Te, Szegecs, bae és 4 másik ember kedveli ezt.
  • Yamina
    Szóval nyomulok ezzel a lézersózással erre meg arra, és jártamban keltemben egyre többször tapasztalok egy számomra igen kellemes jelenséget.
    A polgármesterek, avagy a polgik hozzáállásának jelentős változását. A nagyobb településeken valamelyik intézményvezetőkre osztják le az ünnepi program megszervezését, de a kisebb településeken maguk a polgármesterek bütykölnek a falunappal, és állati jópofák ahogy igyekeznek minél jobbat kitalálni a falvaiknak.
    Kezdődött az egész a Megyer Polgival. Nana ugye levitte a tyúkokat motorozni a jóba múlt évben, aztán úgy összebandáztam vele, hogy ott ragadtunk a Megyer Fesztre meg még egy hétre nyaralni. Ha azt mondom hogy imádom a helyet, akkor az egy halvány jellemzése a dolognak... :)
    Nos, azóta jóformán csak ilyen polgármesterekkel találkozom. A helyszínbejárások gyakorlatilag nemcsak arról szólnak, hogy nézzük meg a sportpályát/csarnokot/helyet, ahol kéne lézerezni, hanem megmutatják a helyi nevezetességeket, amikre büszkék: a tésztagyárat, a biofarmot, az épülő intézményt, a felújított dolgokat, a barátságos kisvállalkozásokat, a kilátót, az akármit, amivel az utóbbi években bütyköltek, hogy jobb, szebb és élhetőbb legyen. Mesélnek a pályázatokról, hogy mire hogy szedegették össze a pénzt, mennyi közös munka van benne, a helyi gondokról és örömökről. Imádom ezeket az embereket.... és ahogy megy végig a polgármester a falun, az klasszikusan a gondos gazda szeme: felkapja a fejét egy leszakadt pinceajtóra, a gyanús faszedőkre az erdőszélen ráhívja a körzeti megbízottat, odaszól pár szót a közmunkásoknak, rámosolyog az út szélén beszélgető nénikékre... Aztán amikor a műsorról beszélünk, úgy beszélnek a településükről mint a szerelmükről. Nem tudok olyat kérdezni vagy kérni, amire ne tudnának válaszolni. Vannak szlogenek, amik mindent elmondanak: "Mert nekem itt van dolgom - itt vannak álmaim". Az ilyen polgármesteres falvak ÉLNEK. Akármilyen zsörtölődés vagy morgolódás is megy közben, mert mindenkinek egyszerre nem lehet jó, de látható a fejlődés, és ezeket az embereket biztos vagyok benne, hogy nem fogják elmozdítani. Az évtizede tartó leépülés után végre azt látom, hogy olyan emberek kezébe kerültek ezek a települések, akik szívükön viselik a sorsát és fejlesztik a vidéket. Jó dolog látni a fejlődést, hogy a falvak nem széthullanak, hanem megerősödnek. Ráadásul ahol ilyen polgármester van, ott az emberek is sokkal vendégszeretőbbek: hiszen ők már tudják, a jó hírüket a kedvesség és jóság viszi tovább, az ami ott marasztalja a lelkét az úton járónak. Kis hazánk gyönyörű lehetőségeket rejt, úgyhogy érik nálam egy Magyarország körbemotorozás már elég régóta...

    Hogy milyen emberek élnek Bp-en kívül? Csodásak, ez a pár sor majd mindent elmond. Ma kaptam egy nagyszerű szöveget, egy 70 éves bácsi írta a településről szóló könyv előszavába, és beleírjuk majd a lézershow-ba:

    "Az életutak nem olyan simák, mint a gyalult asztallap, nem is perzsaszőnyegen sétálás, hanem göröngyös, csúszós, szakadékos, sáros, poros, amelyen sokszor vergődve megyünk. Elesünk, felkelünk, sírunk, jajgatunk, kacagunk, szeretünk, boldogok vagyunk, ez mind-mind az életút része.
    Kudarc, siker, megalkuvás, remény, új cél, újra kezdés, így megy, míg vége nincs az életnek. Így éltek emberöltők, ma is így élünk, talán a holnap sem ad többet...?
    Mindig jobbat remélünk, mert remény nélkül nem lehet élni és a nagy bajban mindig jön valami, vagy valaki, aki felénk nyújtja segítő kezét.
    Bárhogy sanyargat a sorsunk, bármilyen nehéz az élet, maradj ember még az embertelenségben is."
  • Yamina
    Pont vasárnap írtam az elfogadásról egy cikket, hogy a motoros nő nem macsó, meg ilyenek.
    Erre jön egy szakállas némber és felrobban a fércbuk :D Hozzá kell tennem, már dolgoztam travikkal, fura volt először, de aztán kiderült hogy alapvetően nem sokban különböznek, csak van egy olyan problémájuk ami nem megszokott és lelkileg ezen nehezen tudják túltenni magukat. Ha megérted őket, ugyanolyan emberek mint bárki más.

    Hát akkor nézzük ki ő: Conchita Wurst.

    Született Tamás (Tomas Neuwirth), 88-as évjárat, homoszexuális vagy travi előadóművész. Az adatokból nem derült ki melyik pontosan melyik, mert van aki csak szimplán pasi ruhában is szereti a pasikat, van aki meg tényleg küzd azért, hogy nő legyen, és szívesen kibújna a bőréből, ezért öltözik át. A valódi traviknál kimutatható egy kromoszóma hiba, létezik ennek az állapotnak tudományos és biológiai magyarázata is, de gyanakszom, most itt nem az van.

    Kezdjük a művésznevének elemzésével:

    Conchita magyarázata a Wikipédia szerint : A spanyolban majdnem minden vallási fogalom lehet (női) keresztnév. A leggyakoribbak az alábbiak:
    • Concepción (becézés: Conchita) [konse(p)ˈsjon, konˈʧita] – „Fogantatás”
    A wurst meg szimplán virslit jelent németül. Tehát a művésznevének jelentése gyakorlatilag "virslivel fogant". Nah, ezen már jót vigyorogtam, ha ezzel a névvel kiáll a színpadra, mint virslis Koncsita, vagy Virslivel Fogant (= Fickó Vagyok), hát na, azért az nem kutya dolog :D Ráadásul vérkomoly pofával előadni egy politikai üzenetet ebben a szerkóban... hát no, zseniális a marketinges stáb is mögötte, a fickó meg egy bevállalós figura és ennyi. Bevallotta, hogy a Koncsitás szerelése egy másik identitás, tehát a dolgot nagyon nem kell mellre szívni. Egy szerep, ami jól működik és kajálják a népek.

    Énekelt egy középerőset, jó volt, de annyira én nem estem hanyatt a teljesítménytől.

    A marketing viszont zseniális. A szakállas nő látványáért a középkorban még fizettek is az emberek (ma csak kattintanak egyet, de ugye tudjuk, hogy a kattintás értéket képvisel?), botránykeltés mint marketing eszköz a mai napig jól működik. Elénekelt egy ideológiai dalt (más korokban mozgalmi dalnak hívták az ilyet) és szépen lenyomja a mondanivalót a népek torkán. Az édes pirula könnyen csúszik. Csak az a kérdés mi van a cukormáz alatt.
    A liberális mondanivaló ütött, bár én egy gyanakvó geci vagyok, és ha liberalizmusról van szó mindig az jut az eszembe, hogy hány purdét kell még eltartsak... és hol fog ez nekem később valahol fájni (marad-e nyugdíjra meg ilyenek). Nem volt szép Koncsitát kilökni az osztrákok képviseletében úgy a színpadra, hogy ő nem versenyzett meg az indulási pozícióért, csak úgy tálcán kapta a lehetőséget a pozitív diszkrimináció mezejéről. A színpadra felvinni a hálószobát? Minek? Csak botrányt kelteni jó, hogy beszéljenek róla. Ki tudja, az énektudása valóban elég lett-e volna, vagy otthon az osztrákoknál vannak nála jobbak is? Szép dolog a pozitív diszkrimináció a liberalizmus zászlóvivői szerint, de nem tudom, hogy valóban így gondolják-e ezek az emberek akkor is, ha a jó képességű gyerekét mondjuk azért nem veszik fel az egyetemre, mert egy közepes képességű másik embert épp integrálnak.... Az egyenlő esélyekbe a pozitív diszkrimináció szerintem nem fér bele, szimplán azért, mert további ellenségeskedést szül a népek között. Ha egyenlő lehetőségekről beszélünk, akkor tényleg legyenek EGYENLŐ lehetőségek.

    Bevallom én, bárkit elfogadok mindaddig, amíg nem akar az én hátamon, az én energiabefektetéseimen felmászni akárhová. Felőlem mindenki oda, teszi és akkor, és ahová, ami neki jó, ha talál hozzá partnert akivel kölcsönösen élvezik egymást. A liberalizmus meg az integráció onnantól kezdve nem működik, amikor a liberalizálni kíván személy durván belekotor a másik privát szférájába, anyagi érdekeltségeibe és más lehetőségei közé a liberalizáció zászlaját lengetve. Nah, az nem integrálás, hanem szimpla lopás, mert a más megtermelt javához munka vagy jó szándékú adományozás nélkül jutsz hozzá egy szimpla politikai lózungot lóbálva. Nem tudom mennyire érdemes Koncsitát hájpolni, miközben két orosz kislányt meg azért fújoltak ki, mert az ő politikai vezetőjük épp mit csinált. Miről beszélünk, hol itt az a fantasztikus flower-power elfogadás ? Az ikreknek mi köze van vajon a világpolitikához? Álszent banda.

    Ez a Koncsita elénekelget itt bátran, de nem tudom mennyire tesz ő bárkivel valóban jót. Ha férfinek érzi magát, maradjon pasi szerkóban, de a nőnek érzi magát, legyen nő, ha nem tudja hová tenni magát, én hogy oldhatom meg az ő lelki problémáját? Nekem kell őt elfogadni, miközben ő maga nincs magával rendben? Felőlem frankóra öltözhetne egyik nap férfi ruciba a másikban meg nőibe, sőt, akár szakállas nőként is szaladgálhat, de ha ő felhívja magára a figyelmet és teli torokból énekel nekem az elfogadásról, hát mosolyogni támad kedvem...Főnixmadaracskám, most jön csak a neheze, a fél világot felforgattad, és most fog kiderülni, hogy tényleg van-e vér a pucádban és elbírod-e a tömegek ítéletét? Sikerült felmászni a hegycsúcsra, de a kihívás valójában most érkezik, hogy a média megrág-e csak és hamarosan kiköp vagy tényleg egy fasza belevaló alak vagy, aki zászlóhordozó... Kicsit félek, hogy őt csak megcsinálták. De ha ő benne van a buliban és jövő héten csajjal látják csókolózni akkor lesz ám nagy felzúdulás, hogy akkor ő most travi, leszbi, vagy bi, esetleg tényleg csak egy ügyes hetero? Bár ha lemossa a sminket és kézen fog egy lányt, a kutya se fogja felismerni, és ki is énekelheti a belét, ha nem tud olyat, nem fognak felfigyelni rá... Megnézném azért férfi ruciban hogy énekel, és az mennyire jön be a népeknek...

    Szakállas nőként szerintem ő most csak egy botrányhős, és szerintem a valódi traviknak se tesz ő most túl sok jót. Ráirányította a figyelmet egy olyan társadalmi rétegre aki szép csöndesen, nyugiban elvolt, és most zeng minden a buzizástól és köcsögözéstől. Megnyerte botránymarketinggel és egy ügyes politikai fogással az énekversenyt.

    De nem az énekléssel....
    Szegecs, suzu, bae és 1 másik tag kedveli ezt.