Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Emberek - Page 13

  • Yamina
    Napok óta hivogatnak ismerősök, beoltatom-e magam vagy sem, és persze visszakérdezgetek. Van aki nem oltatja magát, van aki meg igen. Na ja, én is figyelem az eseményeket meg a tendenciákat hogy mégis mi van, mi lehet még ebből, és mi lehet igaz, meg mi nem, mi a tudományos, mi az áltudományos, mi a szenzációhajhász és a satöbbik.

    Akárhogy is gyengítjük tovább a genetikai génállományunkat mindenféle betegségek továbbörökítésével, a természet genyán okosabb nálunk és bizony irtja a gyengét ha az már túlságosan elszaporodik. Nekünk már nem jutott csúcsragadozó, így a megoldás erre az egysejtűek irányából jön. A természet szabályoz, és akárhogy nyafogunk, ez bizony ránk is vonatkozik, ez alól nincs kibúvó. Ez egy nagy büdös sárgolyó egy zárt rendszer, és a szabályok már évszázmilliók óta megvannak, hiába is játszuk itt az agyunkat a Holdra szállással, meg Mars expedícióval. Mi emberek sem vagyunk legyőzhetetlenek. Igen, sokra vihetjük, ha összefogunk, de a szabály, az szabály, és a kivételek erősítik. Mármint azok a kivételek, akik túlélik. Az evolúció nevű találmánynak is pont ez a lényege.

    Kábé ötven évenként jön egy-egy pusztító vírus az emberiségre. A legutóbbi a spanyolnátha, de volt már himlő, pestis stb. Aszongyák, ugyanennek az influenza vírusnak egy korábbi variációja irtotta a népet a spanyolnátha idején, csak akkor még nem kutatták ennyire, hogy melyik vírus merre közlekedik emberről állatra és vissza, hogyan mutálódik, erre nem terjedt ki a tudomány - nem is nevezték el madárinfluenzának, sertésinfluenzának, meg egyebeknek. Érdekes apról részlet, hogy a sertésinfluenzát először h1n1-nek mostanában meg már csak újinfluenzának hívjuk.

    Ne feledkezzünk meg a lassú gyilkosról, az AIDS-ről sem, ami ugyanúgy világjárvány, bár a tény, hogy annak kábé 10-15 év kell mire elvisz valakit (sokáig szenved a környezetével együtt), de már ismerjük, megszoktuk a gondolatot és aki megkapja az 1000%-os arányban pusztul meg, nem olyan ezrelékes arányban mint egy takonykórtól, amire villámgyorsan előállítanak egy oltást fillérekért, nagyker forgalomban 5-800 Ft ugyanaz amit 3000-ért döfnek az emberbe. Komoly előállítási költsége lehet a dolognak nagy tételben...
    Na szóval az AIDS az egy combos vírus, nem is dobtak rá gyorsan össze egy néhányezer forintos nagyságrendű védőoltást...a 10-15 évnyi szenvedés megváltására.


    De a lényeg az, hogy nincs egységes álláspont, megy az ugatás össze vissza, és döntsd el magad kinek van igaza.

    A legdurvább hülyeségek közül egy:
    - a lelkes összeesküvés elmélet gyártók gigantikus, világméretű csippeléstől tartanak, hogy az oltással együtt nehogy az USA távirányítású robotjaivá faragtassák magukat. Félnek az ellenőrizhetőségtől és a Nagytestvértől, ezeknek biztos van valami vaj a fülük mögött - ugyibár mindenki önmagából indul ki.

    A rettegős:
    - Jaj, mi lesz a mellékhatásokkal a szuritól? Szerintem semmi, nem hinném hogy ha tényleg csak kereskedelmi buli az egész akkor kockáztatnák a mellékhatásokkal járó kártérítési pereket. Inkább a desztvizet árulnám a helyükben, attól tuti senkinek semmi baja nem lesz, vagy a már jól bevált régi influenzaoltást...még használ is, és ha lecsekkolják még lesz is benne hatóanyag.

    A kapitalista szemlélet:
    - ugyibár szigorlatoztam üzleti kommunikációból, és a stratégiai marketing is tárgy volt. A jelenlegi sztori nagyon passzol a egy jól kitervezett gyógyszerlobbi ügyes marketingfogásaihoz... félelemgerjesztés, igénykeltés, fogyasztás, bevétel, kaszálás. A média meg imádja a szaftos sztorikat, még adja is a lovat alájuk.

    Meg a lelkisek:
    - beoltatom magam, hogy később elmondhassam, hogy mindent megtettem, ne ezen múljon. Ezzel szemben nincs is kifogásom. De ha csak desztvíz van az ampullában...ártani tényleg nem árthat.

    A munkáltató:
    - beoltom mán a nyomorultakat kétezeré, osztán nincs betegszabi egész télen. Ha mégis, nyugodt szívvel rughatom ki, hogy hazudik, úgyis le akartam építeni, mer válság van. Én beoltattalak, dógozz rabszolga! Istenem, lázas valami más miatt, nekem
    ne rinyáljon...igyon acc-t oszt csinája!

    A politikus:
    - igérjük meg az ingyéoltást, jönnek a választások!
    - ellenzékben vagyok, az oltás nincs letesztelve, mekkora rizikó, ne csináljátok! (mert jönnek a választások).
    - aztán bevesznek minket is a buliba, elhallgatunk, oltassatok csak birkák, dől a lé...

    Az összes politikai tőkét akar kovácsolni egy betegségből, hát legszivesebben lehajintanám őket egy kopár szigetre az atlanti óceán közepére és egyék meg egymást. De hogy mondjuk megdögölhet a nyomorult a szavazóbázis amíg egymást marják, senkit se érdekel hosszú távon, csak a rövidtávú haszon az érdekes. Az egyik látványosan lefotóztatja magát védőoltás beadása közben - úgy hogy a védőkupak rajta van a tűn - ejj de hitelesek és még nyilvánvalóan hülyének is néznek... Benne vannak ők is a gyógyszerlobbiban, vagy csak szimplán jó a zavarosban halászni? No innentől kezdve, hogy politikai nyálverést csinálnak az egészből, hiteltelenné válik maga a betegség is, konkrétan mondjuk 10 M emberből 9,5 M gondolja azt, hogy már megint csak verik a habokat mert fél év múlva választások...

    Miközben Ukrajnában hullik a jónép, meg már Ausztriában is, de a Kárpát-medencét elkerülte a vírus, nálunk nincs járvány - mert ám az olyan, meglátja az országhatárt és közli, hogy én ide ugyan be nem megyek, kiugrom itt most azonnal a vírusgazdiból! Felugrott a repülőre a jószág, vagy a szlovákokon és a cseheken keresztül került, de hozzánk nem jött ám be...! Hú de komoly... A szlovákok meg lezárták a határt, az ukránok felé, gyakorlatilag neki mindegy, csak legyen valahol egy ellenségképük, a politikusoknak ott ez a mániájuk, miközben a szlovák és magyar motorosok is tökjól elvannak egymással a közös túráikon. No comment, térjünk vissza a mikrodögökre.

    A statisztikusok gondolatvilága:
    Ahogy Moncsi közzétette a WHO levelét, abban ugyebár leírják, hogy a járvány összesen hatezernemtomhányszáz embert kapcsolt idáig le, az összes kontinensen. Ez a hét és félmilliárdból (ahányan vagyunk a sárgolyón sacperkábé), ha összevetjuk, nem olyan vészes, sőt elég pici aránynak mondható.

    Egy combosabb influenzavírus téli szezon idején csak nálunk az országban elvisz ennyi idős és/vagy beteg embert - ez van, ez se köztudott adat. Kb 6-8000 embert visz el egy átlagos járvány idején a takonykór. Akinek legyengült az immunrendszere, más kicsi betegségtől is bedobja a kulcsot, az a nagy büdös helyzet. Működik a természet.
    Nem halljuk sehol a valódi rizikófaktort: hogy valaki kimondaná, hogy 10 M emberből Magyarországon idáig x eltelt idő alatt x azoknak a száma akik meghaltak h1n1 miatt, és nekik volt más betegségük is, vagy nem, és csak attól omlott össze az egészségük.

    Mert nem tudják azt se megmondani, hogy idáig hányan betegedtek meg valójában a h1n1-től, hiszen sokan képesek lábon is kihordani, ráadásul mászkál már x féle influenzavírus....labor nélkül takony ez is, meg az is.

    Amit erről gondolok:

    Ősszel volt karantén az utca végén a vírus miatt. Bent jártam a Váci úti irodaházban, ahonnan a legtöbb amerikából visszatérő h1n1-es szétszórta a dögöket. Voltam közben náthás is, taknyom-nyálam egybefolyt, még a rendőrt is beköptem.

    A doki haverok nem lelkesednek a védőoltástól. A körzetorvosom csak úgy adja be, ha mellé adja a szokásos influenza védőoltást. A terheseknek nem adják be, mert belázasodhatnak és a kicsinek az nem tesz jót. Az újszülötteknek nem adják be. Ez nekem rossz referencia. Nekem amikor azt mondják egy szemránckrémre, hogy az mondjuk gyerekre inkább ne kenjem, hát akkor inkább magamra se kenem (lehet a tesztlabornyúl meg megdöglött tőle). Ember ez is meg az is, és ha egy gyengébbnek tűnő rendszert tönkretesz, mi a garancia arra, hogy egy másikat nem, amit meg épp erősebbnek hiszünk, de mondjuk valamiért mégsem az? Azért se lelkesednek a dokik, ha valaki már átesett a víruson, és úgy oltják rá újból. A vírusok meg egyébként mutálódhatnak bármikor és bármerre, lehet gyengébb vagy erősebb és döfködhetjük magunkat a végtelenségig. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nem kell tenni semmit, de a természet úgyis erősebb nálunk. Kitenyészthetünk valami ultrabrutált a mindenre rezisztenssé váló vírusokkal... Lásd a jól bevált antibiotikumok amit ha 7 napig szedsz elmúlik a bacid, de ha nem akkor csak egy hétig tart. Viszont ha nem szeded végig, tenyésztesz egy olyan dögöt ami meg ezek után a haverodon röhög amikor az beszedi a bogyót miközben a taknya meg a nyála egybefolyik...

    A tégla vagy virágcserép a tizedikről, vagy vírus úgyis akkor jön amikor jönnie kell, és akkor bizony menni kell. Az évmilliók óta működő rendszer dolgozik és nincs kibúvó.
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Deninetnél tartottam a weblapjaim egy részét. Kábé három éve nyúzzuk egymást, de most már meguntam a pöcsköszörülést. Anno azért mentem hozzájuk, mert akkoriban ők voltak az egyik legolcsóbb banda (most már persze nem), és ezért nem is vártam csodát. De azért vannak határok...!

    Első évben még elketyegett a rendszerük, a szerveren volt valami linuxos tűzfaluk meg vírusirtójuk, szépen működött is a dolog. Egyszer kicsúsztam a dífizetés éves rendszerességű fizetése alól, erre egy hétre lekapcsolták az oldalam - hát üsse kő, lenyeltem a békát, igazuk van. Finom részletkérdés, hogy a régi címemre küldték postával a drágák a számlát, semmi e-mailes automatikusan küldött díjbekérő határidő előtt, hogy legyen esélyem túlélni - én magyarázzam, a hüjejuzer az informatikai cégnek ezt a lehetőséget???
    Aztán valami történt és kezdtek elszaródni egy szerverköltöztetés után. Elhajintották a linux szervert, átálltak valami másra, és feltettek állítólag Norton AV-t, ami aztán minden vírust elkap - szerintük.
    Első körben jött a temérdek spam levél, aztán úgy leszűrték, hogy nem jött át semmi. Aztán felmászott valami vírus hozzájuk és állandóan kurogatni kellett az oldalaimat a tárhellyel, meg a szolgáltatót is, hogy történjék végre valami. Jött a guglitól a támadówebhely értesítés, meg az azonnal validáljak, és egyebek... A telefonon rendszeresen valami nyikhajhangútól szembesültem azzal hogy alapból hülyejúzer vagyok, a hiba ezerszázalék csak nálam lehet mert nekik istenkirályul működik minden, de ha betelefonálok én vagy a webmester, valamiért megszűnik azért néhány órán belül a probléma. Pedig az kurvaisten, hogy én nem kurogatom az ő szerverüket, hogy megjavuljon. De tollas vagyok, szőke és gágogok, biztos megeszem a szokásos rendszergizdahantát, amit mindenhol nyomnak ahol hazudozós rendszergazda van. Nem azzal van bajom, hogy valami szarul műxik ocsójé időnként, hanem hogy sose bírták azt mondani, hogy kb x óra míg megreszeljük a vasat, osztán megy minden tovább mint eddig. Ocsójé nem várok csodát és ha egy-két óra kiesik, hát nem az index hírportál vagyok, hogy kétségbe essek a hirdetőim miatt....

    Tehát közben csinálgattam a kis terveimet, nézelődtem mik vannak még tárhelyszolgáltatók, kérdezgettem a kollégákat akinek kellett ilyen, találtam olcsóbbat is meg jobbat is. Normális ügyfélszolgálattal, barátságos hangvétellel, ahol ugrottak mindig, ha nyekeregtem, és megmondták mikorra oldható meg a szitu, ha valami bit feltekeredett a bájtokra.

    Nah, jött az évforduló, gondoltam átteszem az egyik tárhelyet, aztán jövőre a másik tárhelyet az újakhoz. Mondtam is nyikhaj bandának, küldjék át az adatbázis jelszót, hogy mentsek egyet, aztán meg távoznék, mert jövőre ezt már nem kérem náluk.
    Válasz: az adatbázis jelszót természetesen megkapom, amint a jövő évi díjat rendezem. Közben a másiknál már befizettem a domainre, tárhelyre mindent. Adatbázis jelszót megtaláltam a fiók mélyén, röhögtem egyet és hagytam a lében őket tovább fortyogni.

    Eltelt két hét, erre ma már nem műxik a Deninetnél maradt másik domain. E-mail se megy. Pillanatnyilag ezek miatt a pöcsök miatt két e-mail fiókom és két weboldalam nem megy. Holnap már ketyegni fog az első amivel a költözés elindult, tehát túlélem, úgy érzem. Kb egy hét a szolgáltató váltás, asszem a másik oldal költöztetését is ki fogom bírni...fél lábon, és majd ugrálok is közben.

    Kissé morcosan felhívom őket, hogy mi a tőgy van?
    Erre mondja a drágám, hogy amíg a másik fennmaradó számlát nem rendezem, akkor ő addig ezt letiltja. Merthogy náluk csak évfordulókor lehet váltani. Mondom neki ez lehúzás, és balkáni zsarolós köcsögség. Mondja a nyikhajhangú igen, náluk ez a rendszer. Gyakorlatilag azt mondta: dögölj meg paraszt ha nem fizetsz akkor és azt amit én akarok.
    Mondom neki, okés, akkor ezt az oldalt is elviszem tárolni a másik szolgáltatóhoz. Közben hallom sír egy kölök a háttérben a telefonban, komoly, nagy cég ez. Megteheti, hogy diktáljon. Anya veri otthon a dobokat a lóvéért a pelusra, osztán a parasz meg csak dőccse a lóvét...

    Nem nagy pénzről beszélgetünk, de gondolom a többi megrendelő is előbb-utóbb megunja ezt a fajta hozzáállást. Gondolom karácsony előtt jól jönne a plusz 16 e Ft, de most a következő évi 32 e ugrott a két tárhellyel együtt. Na meg ugye az új oldalakat se hozzá vittem már... Nem veszi észre hogy magával baszi ki?

    Cserébe egy másik szolgáltatónál 27 e-ért 5 domaint üzemeltethetek tárhelyestül, normális, kedves hangú ügyfélszolgálatossal, aki képes arra, hogy megmondja mikorra oldódik meg a problémám. Sőt, volt olyan is, hogy csörögtek előre (nem e-mail!) a szerverkarbantartás miatt, hogy elnézést, de vasárnap éjjel 2 körül átmenetileg kb 1 órára nem lesz elérhető az oldalam... Nem hittem a fülemnek, nem ehhez voltam hozzászokva.

    Hát így történt ez, megint megszabadultam egy lehúzós paraszttól.
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Ma voltunk horror 3D moziban, az első 5 perc után leoldott a bizti nálam, így aztán ott is hagytuk. Nekem sok amikor 3D-ben látok haldoklót, épp agyonütődő nőt, felkoncolt fickót kilógó belekkel jajgatni, stb... Na ja, nálam is van határ. És nem a látvány zavar, mert láttam már beleket meg egyéb más belsőséget, hanem a képből kiáradó szenvedés és fájdalom, a burkolt és burkolatlan pszichikai terror, az erőszak korlátlan materializálódása.
    Ilyenkor késztetést érzek arra, hogy akár agyon is verjek valakit, hogy leálljon a folyamat. Mozi esetében ugyebár ez nem szükséges, elég ha kimegyünk a teremből. De az alkotóknak akármennyi melója is volt benne, azért kipróbáltatnám velük a haldoklós szenvedős szitukat, hogy tudja milyen, amikor valaki átérzi ezt a dolgot és egy ilyennek tolja az orra alá, hogy "nesze vazze, szórakozzál... - ez most a divat"!

    Anno katasztrófafotós akartam lenni, még hittem abban, hogy ha megmutatom más szenvedését, attól majd jobban segítenek rajtuk.

    Hát nem, rájöttem ez nem így működik.

    Ez ma már iparág, a más szenvedéséből hasznot húznak, és ezen az a tény sem változtat, ha néha tényleg többen segítenek úgy, ha tudnak a szenvedésről. Egyre több és egyre vérmesebb szenvedéseket tálalnak elénk, híradókban, filmekben, szórakoztató 3D horror mozikban és ennek hatására a mindennapi életben szembejövő mikrodrámákkal szemben egyre érzéketlenebbek vagyunk. Így borul fel szép csöndben egy értékrend, és így születnek olyan családjogi törvények, hogy amíg vér nem folyik, a rendőr nem kenheti pofán gumibottal a rendszeresen részegen verekedő apukát. Gyakorlatilag a moziban és a családon belül egyaránt elfogadott az erőszak. Aztán amikor betörnek és kirabolnak, az elkövető kap majd fél év felfüggesztettet: a bíró gyakorlatilag jóváhagyta.

    Már megint kiabálnak a szomszédban. A büdös bunkója, nem hagyja a mi nyugalmunkat békében, de senkinek nem jut eszébe, hogy lehet odabent valakinek segítségre lenne szüksége... és ha leállítanák az agresszort, akkor a mindennapi kiabálás is megszűnne. Manapság már csak a mi kis privát térfelünk az érdekes... kevés embernek jut eszébe kiszedni az elmebeteg szülő kezéből a ártatlanul gyepált kiskölköt. Az az ő gyereke, én nem szólok bele - kvázi azt mondja, felőlem meg is dögölhet. Ember az ilyen? Kereshetünk kibúvókat, hogy azért nem szólok bele mert...de amit megteszünk végül, az számít igazán, nem az amit mondunk. Hogy a kicsinek végül is nincs segítsége, vagy kibírja, vagy nem.

    Szóval még gyakornok koromban kiküldtek a Tiszára, egy árvízhez fotózni. A kiskatonák jópofák voltak, csoportba összeálltak a töltésen ahol rámolták a homokzsákokat, jó hangulatuk volt, örültek, hogy nem a laktanyában punnyadnak, hanem végre valami hasznosat csinálnak.
    Aztán mentem tovább, és az ártéren egy vályogháznál az egyik teherautóra épp akkor vezették fel a marhát, a másikra meg rakták fel a még éppen menthető bútorokat. A víz a küszöb előtt volt. Az autón láthatóan öreg és régi bútorok voltak, amolyan szeretett darabok, még egy nagy, faragott szekrényt is láttam, hasonlót, mint ami a Nagyimnak is volt.
    A házat körberakták homokzsákokkal úgy derékig, de ahogy a víz aznap jött felfelé, egyértelmű volt, hogy itt úszni fog minden, menni kell.

    A két kisöreg a kapuban állt. A víz csillogott a ház oldalán, és ahogy visszafordultak, ahogy nézték a vályogházat, látszott, az az ő egész életüknek a munkája. Egy szót sem szóltak, csak álltak a kapuban, nézték amit még otthagytak, az életüket. Tökéletes kompozíció volt, a fájdalom tökéletes fotója. Az áradás, a két öreg, elkeseredett arc és a víz, ahogy csillogott a ház oldalán. A kiskatonák, ahogy térdig állva a vízben rámoltak a háttérben.
    A gép ott volt a kezemben, és nem tudtam lefotózni. Nem akartam. Úgy éreztem ez az ő privát életük, és belekotrok az egészbe. Ha ezt most lefotózom és hozzájárulok hogy az ő drámájuk közkincs legyen, még beléjük is taposok egy jó nagyot. Nesztek, így szenvedtek ti, rögzítem, hogy jól emlékezzetek rá, és a sebek sose gyógyuljanak be...legyen mivel feltépkedni később majd a hegeket. És ráadásul ne tegyek semmit? Csak nézzem és aztán pénzt csináljak belőle? Ez így korrekt?

    A fejembe a mai napig ott van ez a kép, mert van ami elég, ha csak fejben marad meg.

    Évek óta nem nézem meg a Worldpress Fotó kiállítást. Pont ezután az áradásos fotózás után a fényképész sulival eltereltek minket az aktuális évi sorozat kiállítására, hogy fejlődjön a képi kompozíciós érzékünk, lássuk a "nagyok" hogy csinálják ezt.

    Az összes sajtófotó a szenvedésről szólt. Még a sportfotók is, a boxoló foga ahogy repül kifelé a szájából, a tornászlány lába ahogy kibicsaklik és eltorzul az arca a fájdalomtól, egy angolai közvetlen fejbelövés közben, ahogy loccsan a koponyája, és a kivégzője arcán kéjjes vigyor...

    Ebből állna a világ? Ilyen, ezt kell néznie mindenkinek? Ez az életünk, kizárólag a nyomorgás és szenvedés? Ez lesz a huszadik századról az összes emlék? Egy komplett pokol? Nem akarom az életemet mások szenvedésének archiválásával tölteni, hogy közvetítője legyek a pokolnak, álljak felette és asszisztáljak hozzá, mert "ez a feladatom"? Ezt tegyem pénzzé, mert ez a munkám?

    A világ nem ilyen, van szép pillanata is ezer, és a szép pillanatokat sokkal könnyebb tönkretenni, mint a rosszakat megjavítani.

    Nem, belőlem nem lett katasztrófafotós.

    Szokták mondani, hogy amíg gyerek az ember és a családja veszi körül, addig burokban van - és megvédik az ilyesmitől. Lehetne mindenkinek egy nagy burka, vigyázhatnánk akár egymásra is. De ez még nem megy, mert pénzt lehet belőle csinálni, és van akinek a pénz többet jelent a saját lelkénél. Néha úgy látom, hogy mindenkinek meg kell járnia a maga poklát, hogy utána tudja mikor és mitől jó neki.

    Hogy kell az a burok, és a burok kiterjeszthető másokra is. Hogy a szenvedés megváltható egy odanyújtott kézzel.


    Talán egyszer majd nem kell burok.
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Van az egyik csatornán egy autóépítős sorozat. A nevét nemtom, de Londonban ügyködik két sötétebb bőrű fickó, a Leepu autódizájner, meg a szerelő haverja. Múltkor szalonnásszendvicses autó helyett építettek egy piros csodát valami régi jónevű roncsból. Dögösen nézett ki a jószág, de valami iszonyat mennyiséget marták egymást közben, több volt a méreg mint a mosoly.

    Aztán múltkor beleakadtam egy régebbi műsorukba. Amikor még Bangladesben csinálták ugyanezt, más körülmények között. Az embereik a festéket fűrészlappal szedték le az autóról, óne csiszológép meg elektromosság. A két fickó ugyanaz, csak fiatalabbak, és a körülmények ezerszer mostohábbak.

    Reszelik a vasat, mindennel kétszer annyit küzdenek, és mégis boldogabbnak tűnnek. Többet mosolyognak és ökörködnek, a környezetükben lévő emberek pedig minden sikeresebb apróságot megéljeneznek. Lökik egymást előre, és az eredmény gyönyörű. Sugárzik belőle a spirit.

    Mindig később tudjuk csak meg, hogy mikor volt jó igazán. Amikor már leüllepedett. Van amikor csak hajtjuk a malomkereket, és nem látjuk a végét. De van amikor belefáradunk, és meg kell állni, vagy kiszakadni, kilépni egy kicsit másfelé, hogy lássuk merre megyünk. Hogy megmaradjon a spirit és ne csak robot maradjon az élet.

    Tegnap rádöbbentem, hogy robottá kezd válni egy régi barátom. Mindig dolgozik, mindenkinek segít akinek csak tud, - csak magán nem - de semmire se ér rá, nincs kedve sok mindenhez, jó neki minden úgy ahogy van. Elmúlt belőle a spirit. Tehetséges, értelmes, jóindulatú, és nem ezt érdemelné. Az állandó hajtás és teljesítménykényszer már kiszívta belőle a spiritet. Még emlékszem amikor másik melóhelyet akart, másik nőt, gyakorlatilag megváltoztatni az életét. Most már minden jó úgy ahogy van, próbálja élvezi azt, ami jutott. De az egyre kevesebb lesz, mert mindig lesznek olyanok akik még többet akarnak. A munkahelyen a főnök, a barátok, a feleség, később a gyerek...

    Az egyik főiskolai tanárom jut az eszembe. Mostanság ötven körül van, éjjel-nappal csalja a felségét. Gyakorlatilag boldogtalan, de nem lép, mert sajnálja az utóbbi 20 év összekapart közös eredményét és már nem akarja újra kezdeni. Már nincs spirit, ami tovább vinné.
    Jó minden, úgy ahogy van, a mocsárban. Boldogtalanul hadonászva, mutatva kifelé, hogy mennyire jó és milyen tökéletes nekünk. Odabent pedig szívszakadva küzdeni a mindennapokkal. Azt hiszem értem, mi az amikor valakinek megszakad a szive.

    Nemet mondani. Időben.

    Megállni. Időben.

    Aztán tovább menni.

    Időben.
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Régen a törivel bajban voltam. Általánosban nem izgatott különösebben egyik népirtási sztori se - mennyire idióta az, aki kitalálta hogy egy gyereknek ezt kell magolnia éveken át?
    A számokból mindig szopás volt, de a négyes azért mindig megvolt. Aztán egyszer csak félévkor felelnem lehetett az ötösért. Tanultam mint a gőzgép, feleltem tökjól, de mégis négyest kaptam. Merthogy én mindig is négyes voltam, az is maradok. Bekategorizáltak. Év végén a tanár megkérdezte hogy felelnék-e a kettesért? Mondtam minek, én mindig is négyes voltam...
    Aztán valahogy mégis kanyarodott az évvége, de az érettségin megszivatott a vén satrafa. Szóval nem voltam nagy barátságban a történelemmel, idióta magolásnak tartottam az évszámokkal meg az összefüggéstelen sztorijaikkal együt. Komplett baromságnak.

    Aztán a főiskolai felkészítőn volt egy tanársegéd aki a törit teljesen másképp adta elő. Összefüggéseiben mesélt: " aha hivatalosan ezek a verziók mennek különböző halotti sztoriknak: a térdig érő csele patakba belefulladt, meg a vadkan az erdőben felöklelte - miközben tényszerűen mondjuk a második felesége ölette meg, hogy az ő rokona kerülhessen a trónra, mivel nem született fiuk. Akkoriban így ment ez, és valljuk meg vannak esetek amikben manapság is így működnek - tisztára mint egy Dallas: ármány, hatalom, pénz együtt járnak. "
    Mindjárt volt értelme az egésznek, élvezetes volt a történelem, és a fickó olyanokat tudott ami a törikönyvek kisbetűs részében se volt, finom, apró részleteket amitől összeállt és összefüggővé vált az egész. Pokoli agya volt a fickónak, mert mindennek tudta a forrását is. Értelmezhetővé, és érthetővé tette a történeteket.Hitelessé. Akkoriban érdekes volt a töri, bírtam az óráit a langaléta fickónak. Aztán jöttek az évek és minden más fontosabb lett.

    A legtöbb embert izgatja hogy honnan jött, legfőképpen azokat, akik valamiféleképpen csonka családba kerültek. Ahol van nagypapi, nagymami, visszamenőleg 2-3 generáció átlátható, megvan a család történelme, ott általában nyugodtan elvannak. Hát nekem ilyesmi nem jutott. Nekiálltam én is kutakodni persze, miféle népség lehet az a Csömör és honnan a név.
    Elég messzire sikerült jutni időben a kotorászással, a Tas vezérnek volt egy nemzetségfője, tőle kapta a Csömör nevű települést is még régen az egyik ősapa, aztán a nevet is vitték tovább, ezerfelé ágazott onnan is el mindenki.
    Végül belebonyolodtam teljesen a családfa fejtegetésébe, és odáig jutottam, hogy ezt tovább kell feszegetni. A latin írásos időkön túlra. A családfa fejtegetésen túl, mert vannak kis mozaikok amik nem stimmelnek, valami másként van, tovább kell piszkálni.

    Mi miért van itt így? Mi az igazság?

    Volt régen egy magyar legendás könyvünk, tele mindenféle tusrajzokkal ősmagyarokról, Nagyim őrizte meg valahogyan nagyon régről. Azt mondta, olyan mint egy mesekönyv, csak ez nem mese, hanem régi igaz régi történetek. Ennyibe maradtunk, szerettem olvasgatni a legendákat, Etelközről, a csodaszarvasról, és a magyar teremtéstörténetet amiben nincs paradicsom meg büntetés, hanem egy kedves kis sztori az egész. Vidám történetek, a lovon élő nép legendái voltak ezek, valahogy teljesen más ízűek, mint a finnugoros, Uralos nyelvtanórás sztorik. Ott tavak vannak meg tórendszerek, az Uralban hegyek, meg mocskosul hideg és ezekben a történetekben erről sok szó nem esik... se a hidegről, se a sok vízről, halzabálásról, se a hegyekről. Végtelen pusztaságok, erdőségek - azok vannak, és végül is lapos helyen telepedtünk meg, hasonló helyen mint amit a legendák leírtak. Az volt a megszokott életkörülmény. Aztán feltűnt, hogy töriórán a magyarság története kb. nyolcszáz körül kezdődik számolódni, onnan tanuljuk, előtte meg valami homályos okfejtés a semmiről,a nyargalászásokról a pusztában - na most akkor hová lett az Ural?
    Mintha előtte csak amolyan lovon élő hordaként mászkáltunk volna pártízezren, aztán idetaláltunk és mocskosul meghódítottuk a helyi párszázezret, az őslakosokat, akik már itt voltak. Minden harc nélkül azok fogták magukat és kitakarodtak. Az avarokat, szarmatákat, a keltákat, csak úgy kiebrudaltuk innen. Állítólag azért mert kőkemény vandálok voltunk, "a magyarok nyilai" féle sztorit mindenki ismeri, de ekkora számszaki fölény azért letaposta volna őket, pláne úgy, hogy a hátunkba meg ott voltak a besenyők akik elől meg állítólag menekültünk azokban a nagy népvándorlási időkben. Nem stimmel.

    Tíz éve kb hallottam egy rádióbeszélgetést a kocsiban, ahol épp egy történész hülyézett le egy kutatót, aki olyat mert feltételezni, hogy a sumér rovásírás és a magyar rovásírás erőteljes rokonságot mutat. És hogy mekkora baromság, hogy a bibliai Nimród és a magyar Nimród legenda azonos személyekről szól, csak más szemszögbőli elmesélés. Viszont az tény, hogy azok a külföldi régészek akiket érdekel a rovásírás/ékírás bármilyen formája: akár a mezopotámiai is, előszeretettel húzzák maguk elé a magyar nyelv megtanulását, mert sokat lendít a jelek megfejtésében. Micsoda véletlenek... És még mennyi érdekes ellentmondás van a tények és a leírtak/általánosan elfogadottak között!

    Közben nekiálltam, és elolvastam egy zsák könyvet, bogarásztam a neten, és egyre több érdekes elmélettel/könyvvel/kutatással találkozom, ami nem a finnugor-elméletet támasztja alá. De még mindig azt oktatják az iskolában, ez az akadémiai álláspont, egyszer leírták, aztán a rendszert ez az elmélet támogatta, azóta punktum, az úgy van. A történelmet a győztesek írják.

    "Amikor 1805-ben Napóleon Bécs városához érkezett, a legenda szerint megkérdezte tanácsadóját, hogy mit tegyen a magyarokkal? Ő ezt válaszolta:Felség! A magyarok felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!"

    Gyakorlatilag azóta mélyrepülés van, megy a gyökerek nélküli kallódás, hol ebbe, hol abba a kézbe kapaszkodunk, próbálunk megfelelni különböző hatalmaknak, önbizalom meg nulla. Nemzeti öntudat nulla. Mire legyünk büszkék? Pedig lenne mire. Hiába van sok feltalálónk, hiába van sok jó csajunk, ha nincs önbizalmunk, magunkba vetett hit, erő amit akár a múltból lehet meríteni, ha tudnánk honnan jöttünk és mi mindent hoztunk magunkkal. Itt megy ez a kollektív gyávulás, ahelyett, hogy erőt vennénk magunkon és a megszokott langyos pocsolyából kimásznánk. Amikor Európában még nem írtak, nálunk már évezrede működött a rovásírás. Amikor Európában még csak húst meg krumplit sütögettek zöldségekkel, mi behoztuk a leveseket, meg a fűszereket. Mekkora egy barbár banda lehettünk, ha ilyen dolgokkal nyargalásztunk mindenfelé az életveszélyes haditechnikánkkal: nyilak, jól szervezett lovascsapatok, stb. Ez a sötét, bárdolatlan banda végigrabolta fél Európát. Ha ezt megtehette ez a szedett-vedett csürhe, lehet mégse volt annyira sötét nép? Pár dologban mégiscsak jobbak lehettek a helyieknél. Attila és a katalaunumi csata is valahol nem stimmel, nemrégiben felvetette egy kutató-régész, hogy hiába volt ott a népek csatája, nincsenek nyomok nagy véres harcról, ott túrja a földet és nem talál semmit. Tróját is legendák alapján találták meg, de itt hiába kotorászik. Valszeg a csapatok ott összejöttek, aztán egy békés megegyezés után távoztak. Szidják is az elméletet rendesen, de van aki elkezdet kutakodni a régi iratok közt és talált már érdekeset ezzel kapcsolatban, ami az új elméletet támasztja alá. A propaganda írás már akkor is létezett, ugyanúgy mint ma, csak akkoriban leírták, majd kidobolták, szétkürtölték, és nem a tévében nyomták. Csupán az eszközök voltak mások, de sok minden működik ugyanúgy mint régen. Gumitörténelemnek hívom ezt.

    Összeolvastam egy csomót mindenfelé, aztán gyanússá váltak a Habsburgok is, mert onnan kezdődött a sumákolás a származási sztoriban. Az 1800-nál régebbi könyvek magyar legendái teljesen más ízűek, a magyar őstörténetet is teljesen másként közelítik meg. Aztán utánaolvastam ennek is, végül kiderült a habsburg háznak a monarchia idején jutott eszébe egy újabb magyar őstörténet sztorit összehozni, és a finnugor-elmélethez volt is szolgakéz aki összehozza. Aztán ez a sztori hasznossá vált más rendszereknek is, az elmélet bekerült az oktatásba is, és most is ezt tanuljuk.
    Mint anno, amikor a Föld még lapos volt. Aztán kiderült mégsem. Jó pár évnek el kellett telnie.

    Akit érdekel jobban a téma, itt utána nézhet.
    Történelem - másként.
  • Yamina
    Szeretni Önmagunkat. Igen, nagybetűvel írtam, mint az angolok az én-t: I.

    Nehéz. Békébe lenni önmagunkkal, tisztelni Önmagunkat. És nem ártani önmagunknak szimpla érzelmi éretlenségből. Tudni, hogy mikor meddig mehet el a másik, tudni, hogy mi meddig mehetünk el, és mikor /miért/mit áldozunk fel - önmagunkból.

    Jogilag 18 éves korunkban már felnőtteknek számítunk, gyakorlatilag van aki még 20-23 évesen is nő még egy centit. Érzelmileg meg állandóan fejlődünk, nem is tudom mikor mondhatjuk el azt, hogy már felnőttünk. De az biztos hogy nem tizennyolc évesen, meg harmincévesen se, meg van aki még 70 évesen is kamasz...

    Talán akkor, amikor már nem szállunk bele az egyszerű kis emberi játszmákba, és egy problémakör nem ugrik állandóan elénk az életben. Meg amikor már a félelmeinket uralni tudjuk, és agyban megálljt tudunk parancsolni a búgócsiga folyamatoknak, és a nyuszika baszd meg az ásódat effektusoknak. Amikor kordában bírjuk tartani az érzelmeinket, és nem zúdítjuk rá valakire úgy, hogy az annak azonnal menekülni támad kedve. Amikor szeretetből nem folytjuk meg a másikat (szülő a gyerekét, nő a férjét, barát a barátját, stb.), hanem pozitív irányba lehetőséget adunk a kedvelt félnek.
    Amikor nem kapunk két kézzel a félmegoldás felé, amikor úgy szeretnénk, hogy szeressenek. Amikor nem elégszünk meg a boldogság-pótlékokat, és nem szívszakadva várjuk a szót: szeretlek.

    Amikor nem más mondja meg hogy szerethetőek vagyunk-e. Amikor tudod, hogy lehet téged szeretni, hogy kell téged szeretni, és tudsz te magad is szeretni. Úgy, hogy a másik is Ember marad melletted, és te is megmaradsz Önmagad. Amikor már nem a tanár mondja meg hányasra feleltél, hanem amikor már tudod miért mit várhatsz, hogy a mogorva pofából elutasítás lesz, és a mosolytól kedvesség.

    Amikor magunk is képesek vagyunk jól érezni magunkat, függetlenül attól, hogy esik az eső, vagy süt a nap, kevés vagy sok a pénzünk, éhesek vagyunk vagy piszkálódik a szomszéd...

    Amikor békében vagy Önmagaddal, és szereted Önmagad.
  • Yamina
    Különös állat ez a félelem. Nem ad semmit, de mindent elvesz. A hitet és a lehetőségeket is, a reménnyel együtt.


    Bár szokták mondani, hogy a félelem óvatossá és előrelátóvá tesz, de van egy fokozata ami már nem tesz jót.


    A gyerek amikor fél a szülőjétől, az állampolgár, aki a rendszertől fél, az ember, aki a jövőjétől fél... stb. Félelem a boldogságtól, mert az elillanhat.
    És a legrosszabb: a félelem olyan foka, amikor már egy ember fél a jótól, mert akkor már van mit veszteni. Amikor elhiszi, hogy neki ez nem jár, és nem képes elérni sem. Ekkor vették el a hitét. És inkább nem lép, mert jobb a félelmetes de biztos rossz, mert azt legalább már ismerjük, játszhatjuk benne a játszmákat, megvan benne a stabil kis helyünk. Én vagyok az áldozat, ő pedig a főnök, aki megmondja mi lesz. Jó ez így, mert a mindennapok még azért működnek, és a rutinok hamis magabiztosságot adnak a bizonytalanban. A helyzet pedig egyre rosszabb lesz, napról napra csak egy kicsit süllyedünk mélyebbre, végül már nem látjuk azt sem, hogy honnan indultunk. Csak a félelem marad nekünk, rettegünk. Sunyin jön, alig érzékelhetően, majd befészkeli magát az életünkbe és elhatalmasodik rajta. Minden nap, minden órában ott van. És végül elmúlik a remény is, kiég minden.

    Aztán a fordulópont mindenkinél máshol van. Amikor már a káosz, vagy a halál is jobb, mert már nincs meg az a szikrányi emberség sem, ami idáig emberré és azzá a rettegő lénnyé tett.
    Amikor a gyerek feláll és azt mondja, harmadszor nem fogsz kirúgni az utcára. Amikor a részeges férj felesége feláll és viszi a gyerekeket a pokolból az anyamenhelyre.

    Amikor már minden mindegy, csak el innen.
    Amikor már az a kicsi sincs meg ami hamis biztonságérzetet adott.

    Túllépni a határt, ami elviselhető.

    És beszállni a harcba, nekiugrani a pokol közepének. Mert már nincs mit veszíteni.

    Onnantól jó. Miután megjártad a pokolt, akkor fogod tudni milyen a menyország, mi az igaz, és mi a hamis.
    És senki se fogja tudni elvenni, soha többé, mert már bárhol képes leszel megteremteni.

    Odabent, a lelked mélyén.
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Mostanság zajlik az élet, a netet másfél hete köti át az igen tisztelt szolgáltató (most is egy netkávézóból írok, mert nem bírok magammal).

    Érdekesek az emberek. Néha vélt vagy valós sérelmeiken nem igazán tudnak túl lépni, sőt ha ők követnek el hibát, bőszen mutogatnak a másikra, hogy az a ludas, áhh ők nem, de mindenki más, az nagyon! Mindenki hülye, csak én vagyok repülő...

    Egyik kollégámnak van két fia. Az anyjuk már alig látja őket, de nagy harc volt értük a váláskor, hiába nyerte meg a fiúkat, eltelt 4 év és már szó szerint szarik rájuk, csak akkor jut eszébe nevelni őket, amikor pénz kell. A gyerekek rendszerint az apjuknál vannak, ott nyugi van, még akkor is, ha annak az egyénisége igen is nyüzsgős, jövős-menős.
    Anno apa rajtakapta anyát a szívbéli jóbarátnőjével amint az ágyikóban enyelegnek, aztán jött a válóperes buli, anya kibalhézta hogy a gyerekek hozzá kerüljenek. Apa nem verte nagydobra a cexkuális mallőrt, így a bíró odítatélte a gyerekeket. Apa kicsit zorallá vált ezután, talált valami "anya és barátnője" enyelgős fotót és kiplakátolta anya munkahelye előtt az utcán végig, aztán ahol lakott, meg ahová sportolni meg bulizni járt, stb. A nő családja az első döbbenetében kitagadta, majd a közösségek is ahová járt.
    A vesztesek a gyerekek lettek. Ők átélték anyjuk hisztérikus dührohamait, hallgatták az állandó mocskolódást és tűzfalként álltak a két marakodó között. Manapság anya már nem foglalkozik a gyerekeivel, több velük a probléma mint a haszon, mert már tinik. A srácok egész nyáron az apjuknál voltak, szeptemberben elkezdődött az iskola és már csak a kicsit tudta hazaparancsolni másfél hétre, aztán az is az apjánál horgonyzott le ismét. Persze az ahavi gyerektartásért benyújtotta a második nap a számlát ahogy lenyúlta a kicsit. De nem megy ez neki, már a gyerekei se tűrik meg...
    Eltelt a válóper után 4 év, rájött hogy nehéz megállnia a lábán, még akár a leszbi társával is. Az is besokallt tőle, az erőszakosságáért és akarnokságáért, majd kirúgta. Pedig állítólag az volt az igazi nagy szerelem. Megnyerte a csatát, de az élet harcát elvesztette. A gyerekei szemében már nem az "Anyu", hanem a hülyepicsa, a társa is lelépett, sokat markolt, de keveset fogott...
    Deviáns embernek deviáns a sorsa.

    Milyen anya az, amelyik pénzért adja láthatásra a gyerekeit? Hogy postásnak használja fel a gyerekeit üzengetésre? Miért nem becsüli a saját gyerekeit többre? Nem ugyanolyan ő mint bármelyik emberkereskedő, szervkereskedő, drogdíler, gyermekpornógyáros, állattalszexelő, egyéb deviáns magatartású állat stb..? Megnyerte a csatát amit a pénzforrásokért vívott, de később kibújik a szög a zsákból és rájönnek majd a gyerekei is hogy mire használta fel őket, később majd úgyis tartja a markát majd az első/második/sokadik fizetésükért.

    Egyre többet látok ilyen gyereket pénzért adó szülőt. Miért nem akkor gondolkozott el az önállóság nehézségeiről, amikor olajra lépett? Amikor a másik vonzóbb, jobb volt, és úgy tűnt a pénztejelő marhát lehet még fejni jó ideig? Miért mástól várja azt, hogy megoldja a gondjait, amit magának kreált? Nem fél az ilyen, hogy előveszik a viselt dolgait, kiteregetik és még nagyobb vesztesként kullog tovább? Esetleg a gyerekeken vívott harcra pont a gyerekek mennek rá? Mindez nem számít, csak legyen pénz, és hétvégére lepasszoljuk őket megint a nagyihoz, meg a hosszú hétvégére valahová máshová, csak ne legyenek jelen. A milánóit meg csak párizsiból ismerik a srácok, mert ugyan kizsarol 100-et havonta, de a saját gyerekei kajáján spórol. Elkéri a táborpénzt, aztán mégse mennek táborba...stb. A srácok összevesznek a kaján, és játsszák a hülye játszmákat amiket tőle tanulnak, és csodálkozik majd néhány év múlva, amikor elkezdenek neki hazudozni, ugyanúgy, mint ahogy ő tette.

    Azt hiszem én nyertem. Anyám anno megnyert, mint pénzforrást apámtól, majd lepasszolt a Nagyimnak felnevelni, aki a kisnyugdíjából ez remekül meg is oldotta. Pénz nélkül is képes volt normálisra nevelni, taposás, mocskolódás sárdobálás nélkül, bízva abban, hogy az általa nyújtott békesség megóv majd mindentől. Megóvott, és megtanultam tőle azt is, hogy kell ezt megteremteni.

    Egyszer anyám hajnalban elvitte a zsebpénzemet amit gyűjtögettem 9-10 évesen, véletlen felébredtem és láttam.
    Csak annyi volt, hogy megkérdeztem tőle, hová lett a pénzecském. Halálosan vérmes és hisztérikus veszekedést adott elő Nagyimmal üvöltve, hogy miért vette el a pénzemet. Csak lestem, és nem mertem szólni, annyira fenyegetően durván üvöltött. Aztán amikor anyám lelépett, odamentem a könnyes szemű nagyimhoz, aki végig egy szót sem szólt, és mondtam neki, hogy láttam, amikor elvitte a pénzt, csak nem mertem konkrétan rákérdezni a balhé közben, mert féltem tőle... Féltem az anyámtól. Szép kis "anya". Mai napig nem tudom mire kellett a pénz, de ha kérte volna, biztos odaadtam volna neki. Utána már nem tudta hol tartom a zsebpénzem...

    Nyertes csaták és vesztes harcok.
  • Yamina
    Megvédeni valakit. Nehéz dió, eltalálni hogy hol érdemes rászólni, beleszólni az életébe akárkinek is. Mint a gyereknek, hogy ne süsse meg a kezét a forró kályhával. Aztán mégis odanyúl, megsüti magát, de ha elég okos, többet már nem nyúlkál oda.

    Az exfőnököm csalta a nejét. Módszeresen, négy gyerek mellett, évtizednyi folyamatossággal az egyik kolléganővel. Igen, mindenki látta, aki ott dolgozott, utáltuk a szitut, mert mindenkinek kellemetlen volt a bujkálásuk és hallgatás, a sutyorgó-lappangó-aljaskodás. Magánügy, annyira nem közeli barát, hogy beleszóljunk, stb. Aztán megszületett az ötödik gyereke a főnöknek, és mindenki tudta ki az apja. Az egyik ügyfél egyszer együtt látta a kicsit és az apját, majd rácsodálkozott: hát ez a tiéd, ne tagadd! Aztán senki sem beszélt róla, a feleség még segített is dajkálni meg pelenkázni a kicsit, vigyázni rá alkalomadtán.
    Aztán robbant a szarosbili valami lebukással, amikor már két éve nem dolgoztam ott, de hallottam a közös ismerősöktől, mekkora a botrány a város másik végében.

    Aztán a feleség felhívott egyik nap, és megkérdezte, hogy tudtam-e erről a dologról.
    Sajnáltam, és igen, hogyne tudtam volna. Miért nem szóltam? Mert négy gyereketek van és velük szemben nem lett volna korrekt, hogy én belerúgok az egész családba, felborítva mindent. Másrészt meg a melót szerettem amit csináltam, harmadrészt meg úgy repültem volna mint a győzelmi zászló.
    De miért nem szóltam...? Miért hagyta őt mindenki cserben? Jött a fájdalmas kérdés, harmadszor is. Mert nem akartam szólni. Ma sem tudom, hogy jó döntés volt-e. :( Hogy hol a határ, és meddig mehettem volna el.

    Igen, szólhattam volna, de van amit az embereknek egymás közt kell elintézniük, egymással. Igen, azt is tudom, hogy a halogatott problémák megbosszulják magukat, többszörösen, és az időzített, ledugózott szardarab nagyobbat durran majd, többeket is besározva, akár ok nélkül is.

    Mi lett volna ha...? Nem tudom. Lehet éltek volna tovább együtt, csak tudva a rosszat, tagadva, hazudozva, és pokollá téve egymás életét plusz már a gyerekekét is. Lehet már akkor elválnak, és nem születik meg az ötödik gyerek... Egy csomó minden lehetett volna... De nem ez van.

    Nem oldhatom meg mindenkinek a életét, nem élhetem más életét, nem dönthetek, és nem ítélkezhetek, van valahol egy határ ameddig elmehetek. Majd odafent ezt eldöntik az égiek... Idelent pedig a következmények.

    Elváltak. A négy gyerekből három nem beszél az apjával. A negyedik jelleme az apjáéhoz hasonló, neki az anyjával romlott meg a kapcsolata. Az ötödik már beszél és lassan iskolába megy, de nem tudja, hogy ki az apja, pedig jóformán minden nap látja... a bomba pedig ketyeg tovább.
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    A különböző pasi és csaj típusok után következzenek az autós típusok. :D

    Merdzsós csíkosnyakú: általában kopasz,vastag zsírredőkkel a nyakán, állandóan siet, ledudálja/levillogja a többi autós haját. Ha motorost lát, azonnal feltámad benne a versenyszellem. Csodálkozik amikor a lámpánál állva marad a harmadik motor mögött is, - hiába csiptuningoltatta a verdát megint - és azonnal elkezdi telefonon keresni a legközelebbi hayabusa képviselőt, hogy neki is legyen egy. Nyugodt lélekkel elküld anyádba, ha hülyeséget csinálsz előtte, de ha ő csinálja, akkor is.

    Pirosszutyuki:
    anya gyök kettővel "tép" a belső sávban, mögötte totálkárosra gyűrve egymást próbálják megelőzni. Hátul két gyerek randalírozik a kocsiban, a sofőr ideggyenge, és kiszámíthatatlan. Hiába villogsz, nem veszi észre, ha dudálsz megijed és még lassabbá válik. A motorost nem veszi észre, bármikor index nélkül ki/be kanyarodik elé, a reflektor se segít, mert kizárólag a nagy foltoknak ad csak elsőbbséget.

    Gyorshajtó: állandóan siet, kitapossa az autója belit, de legalább figyel és indexel miközben szlalomozik a többi között. Indok mindig van miért: anya szül, nem lesz kész a meló, már megint felbaszták az agyamat ezek a lassú tetvek, stb... A kocsija rendszerint köbezúzva, egy-két motorspoiler darab kilóg belőle...

    Kékcsíkos-bóbitás: állandóan a papírjaidat kéregeti és keresi a felület, ahol beléd köthet. Rendszerint a tilosban parkolás helyén trafipaxol, alszik a kollégájával a bozótosban, ugyanúgy szabálysért mint te, számon kér érte és megpróbál megbüntetni. Ő az egyenlőbb az egyenlők között.

    Mammer és tatter: kalapban ül a kocsiban (nyáron is), a szabály szerinti -5 km/órás sebességgel hajt. Sose volt még balesete (mert mindig hétvégén vezet, kizárólag 20 percet, kizárólag ugyanazon az útvonalon), és erre büszke, rendszerint mások orra alá is dörgöli. A koccanásokat, amit az átlagos 20 km/órás sebességével összehoz, valójában tényleg nem nevezhetjük balesetnek, de képes totálkárosra verni így is a más autóját, mert más vigyáz az ő életére. Ha útfelbontásba fut bele a szokásos útvonalon, lassan dolgozza fel agyával az eseményt és sikeresen felállít három balesetveszélyes helyzetet azonnal egymás után, míg kikerüli a lezárt sávrészt. Minden motoros huligán!

    Hávécsé: közel kiskorú, nemrég vette meg élete első Ladáját, amitől legalább 2 cm-el hosszabb lett. Mindennel megpróbál versenyezni a lámpánál (robogó, kamion, motoros, teherautó, biciklis, csíkosnyakú, stb). Kitapossa a jószágja belit, majd konstatálja hogy elhagyta a kipufogót, de azóta milyen jól szól a verda... A szabályokat csak a kórházban észleli, miután a stoptáblánál benézte a kamiont. A jogsi megszerzése közben eldőlt a fél disznó az ólban. Titkon hárliról is álmodik.

    Menedzserke: nagyértékű személygépkocsijával prezentál és nem közlekedik, ezért gyök kettővel hajt olyan helyeken ahol ellenkező nemű, hasonló kromoszómaszámú ivarérett egyedek is cirkulálnak. Amint sikerült egy példányt a kocsijába csábítania, azonnal gyorshajtóba oltott hávécsévé válik, akinek meg kell mutatnia, hogy ki a jani az úton. Az autója plusz 3 cm-t jelent, anélkül képtelen csajozni, mert a magabiztosságát a motorháztető alatt tartja. A motor nem jön be, mert nem elég kényelmes és dugni sem lehet benne.

    Külföldi: rendszerint szédelegve közlekedik, láthatóan nem tudja hol van és nem tudja mit akar. Ha magabiztos példánnyal találkozunk, az a kivétel ami erősíti a szabályt. Külön állatfajta az olasz, aki végre kiélvezheti a lassan megérkező és hozzájuk képest olcsó trafipax számlát, ezért gyorshajtósan ténfereg egyik sávból a másikba. A motoros fogalmával tisztában van, náluk ez nem külön állatfaj.

    Jólnevelt: következetesen betartja a szabályokat és végig állja a sort, elvből nem trükközik. Mire hazaér megkeseredik és megőszül, beleköt a rendőr, lezúzza egy mammer a kocsiját és egyáltalán, dögöljön meg mindenki aki még egyszer négy kerékkel történő közlekedésre bírja a belvárosban. Végtelenül irigyli a motorosokat akik a sor mellett elhúznak, de azért elengedi őket.

    Furgonos: dobozos autójával fullosan megrámolva, unott pofával konstatálja a körülötte zajló eseményeket, rutinosan menti meg a körülötte téblábolók életét, akár 300 méteren belül hatszor is. Napi 1200 km neki rutin, az idegei kötélből vannak és mindig van nála mindenféle alkatrész amivel másokon segíthet. Ha üres a furgonja és egy motoros lerobban amit nem tud a helyszínen megjavítani, szívesen elviszi amíg egy irányba mennek.

    Tinilány: frissjogsis amazon, hétvégén apával és a családdal gyakorolnak, a hátul ülők folyamatosan rettegnek. Mire megérkeznek a célállomásra, apa összes haja kihullik az anyósülésben, a hátül ülők pedig köszönik a fuvart, de a jövő héten inkább a békávéval mennének a Nagyihoz. Robogóval is közveszélyes!

    Teherótós: 12 tonnányi kaviccsal megrakodva minden kanyarban leszór egy fél köbmétert, mert a főnök állandóan hajtja és a ponyva egyébként is drága mulatság. A fék vagy működik, vagy nem, de ha elég súly van a kocsin, biztos hamarabb megáll...

    OkosTotojás (by BoncaDóri) : általában Versoval közlekedik. Azt hiszi, hogy rajta kívül mindenki h.lye, ellenben ő nagyon okos, egyrészt, mert ő a legcsaládibb/megbízhatóbb/gazdaságos ótót vette meg, másrészt, mert ő mindenkinél jobban vezet ! Nem lát, nem hall, fogalma sincs hol van a sávján belül, és mértéktelenül utálja a motorosokat. Általában igazi "ősanya/ősapa" típus, megingathatatlan világnézettel, melyben az ő családja/okossága a központ. Simán keresztülhajt a gigádon, jobbra indexel és balra kanyarodik.

    Taxis: állandóan úton van, a kocsiban alszik, eszik, és úgy általában létezik. Az út az övé, mindenki más meg nyasgem, "minek indexeljek, úgyis rájönnek amikor már a sávban vagyok". Üresen nyélgáz, utassal tetűlassú, mert úgy többet akaszthat.

    Cicababa (by Kisvirág): apucitól érettségire, vagy a pasijától (általában a csíkosnyakú típus) szerelme jeléül kapott egy csini verdát (az is lehet, hogy dolgos kétkezi munkával kaparta össze rá a lóvét). Általában béemvé,audi,sportmerci, a csóróbbaknál minimorisz, legrosszabb esetben böhömnagy porse terepjáró. A típus különös ismertetőjele:óriási napszemüveg(télen és éjszaka is), kiló vakolat az arcon, kormányzást lehetetlenné tévő műkarom. Bár ez utóbbinak nincs jelentősége, mivel egyik kezében úgyis a telefon van, másikkal meg 1. a frizuráját tökéletesíti, 2. az anyósülésen lévő kutyának nevezett zsebcirkálót simogatja/öltözteti. Úgy gondolja, neki elég az, hogy szép és okos, minek megtanulni még a szabályokat is. Ebből adódóan nem tudja, hol az index, a külső visszapillantó(a belsőt ismeri, ott rúzsozza a száját), nem érdekli, melyik sáv merre megy(természetesen mind arra, amerre ő akar), és az sem, hogy más autós neadj' isten motoros is van rajta kívül a világon. Jobb messziről elkerülni, mert ha véletlenül belédszáguld (persze sosem ő a hibás), csicsereg egyet a telefonba és máris megjelenik a fent említett apuci/pasi.


    Kamijonos: (by Zépé) a felirat szerint "king of the road" és "long vehicle" uralkodik és foglalja a helyet!
    Olyan mint a csiga, lakását a háta mögött hordja és olyan sebességgel is!
    Mindig sietnek bármilyen hihetetlen, sajnos csak 90-el tudnak menni holott a gép többre lenne képes!
    Mindenkit megelőz aki csak fél km/h-val lassaban megy elötte még ha ehhez pesttől szegedig is tart az út! :D
    Álltalában saját álomvilágukban élnek amelyben a közlekedés többi résztvevője csak olyan számukra mint embernek a hangya!
    Ebből az álomból csak a kontrol ébreszti fel őket ahol is hirtelen szarba kerülnek! :D
    Jól főznek és finomat bárhol ahol megállnak vagy akár menet közben is! ;)

    Udvarias nem ingerült (by Baraboszi): különös ismertetőjele, hogy ismeri a cipzár elvet, az udvariasságot és köszönöm, hogy beengedted az előttem balra kanyarodni kívánót és én már nem rohadok a sorban ...
    Nem tülköl lassítással segít neked, villog ha be fog engedni köszöni és megköszöni, egyre többen vannak!

    A lista nem végleges, írhattok még...
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Időnként olvasgatok történelmi dolgokat is, mostanában különösen ráálltam az ősmagyaros és vallásokkal kapcsolatos témákra. Akárhonnan is nézem, a dolgok erőteljesen összefüggenek egymással: mármint a gondolkodás és a vallás története. A kollektív tudat, amit az emberiség általánosa elfogadott a dolgok magyarázatára, az idők folyamán egyre jobban eltolódott a tudományosan, érvekkel alátámasztott, logikával megválaszolt dolgok javára. Amíg régen elég sok mindenre elég volt a válasz: "mert Isten úgy akarja", addig manapság már divatosabb rákérdezni, hogy "miért?", és az arra alkalmasak pedig megválaszolják, és kielégítik a tudományos kíváncsiságot. De mindent persze nem tudnak megválaszolni és ez talán nem is baj még...

    Ismerjük a legendákat Salamon templomáról, ahol az építészek eldugtak egy titokzatos táblát az összes tudással. A TUDÁS-sal ami felruházza az embert a végtelen hatalommal. Aztán jöttek a keresztesek, majd a rózsakeresztesek, aztán a szabadkőművesek és még ki tudja hány titkos, titokzatos társaság akik az "ősi tudást" védelmezték, szigorúan csak a beavatottak számára. A titok amit őrzitek, szerintem sosem volt több a szabad gondolkozás birtoklásánál, ami ha jól belegondolunk nagy felelősség is. Mert ha gondolkozol és a tényekre okozati választ keresel, onnantól kezdve felelős vagy a dolgok kimeneteléért, hiszen tehetsz a dolgokért, hogy mi történjen, hogyan tovább. Amint a féltve őrzött "isteni tudás" birtokába kerül az ember, a dolgok teremtésének az ereje a kezébe kerül. Átlátva a helyzetet jobbá tehet pillanatokat, amik elkeserítőnek tűntek, megoldást nyújthat és felemelhet, építhet, alkothat és végül változtathat a saját és mások sorsán. Már nem dönt az, hogy hová született, mik a tradíciók és szokások (parasztnak születtél - paraszt maradsz) hanem csak az, hogy milyen lehetőségekkel, hogy él, mennyire látja át a dolgok történését és összefüggéseit.

    Ma megszülethetsz a városban, és lehet belőled később kutatómérnök egy másik kontinensen, vagy elköltözhetsz egy farmra élni, ahol alig látsz embert azokon kívül akiket akarsz. A gondolkodás szabadságával a választás, a sorsunk teremtésének szabadságát is megkaptuk. Kevesen látják át, hogy ez ennek az "új kornak"ez hatalmas nagy előnye is, számtalan aktuális problémájával szemben...Nehéz erősnek lenni, de mikor is volt könnyű? :)

    Ma már nincs meg az a kényelem amit a kész vallási sémák régen tényként tálaltak az emberek elé, megváltozhatatlanul és kőbe vésve. Megégetve, ha másként gondolod!

    Manapság leglátványosabban a politika adja a maszlagot amit az emberek kész tényekként megesznek - kvázi a politikusok az aktuális istenek akik épp vagy jók, vagy rosszak mint a görögöknél. Mert könnyebb nem gondolkozni, mint a szépen tálalt édes bevonatú bűnrossz cukorkáért nyúlni. És hajlamosak vagyunk akkor is nem gondolkodni, amikor más sokszor elismétel valamit és csak az egyik oldalt látjuk az éremnek. Amikor nem kérdezünk, csak elítélünk, amikor nem gondolkozunk, csak odaállunk valami/valaki mellé. Tekerjük a hülye kis malomkerekünket, mert nem látunk tovább a saját világunknál, vagy csak az egónk mindenki elé odaáll. Mert épp most az a szimpatikus, mert épp arra fúj a szél és ott kevesebb az ellenállás. Mert épp ott több a pénz, mert épp ott több valami, ami végül is semmit sem ér...És így tesszük egymás életét pokollá, miközben lehetne jobb is, a lehetőség adott. Mi döntjük el pokol lesz-e a kis világunk, vagy mennyország. Magunknak teremtjük, a gondolkodás erejével.

    Szerintem jó dolog gondolkozni, időnként magunktól rájönni dolgokra. Igen, benne van a pofáraesés és csalódás lehetősége, hogy nem ezt vártam, hogy többet látunk bele a dolgokba mint amik, hogy az emberek hibáznak, és hogy mi is hibázunk. Persze nehezebb, mint amikor megmondják mit gondolj, amikor nincs kész tények - amit könnyű elfogadni, és nem utána járni, megkérdezni, szembesíteni akár önmagad, hogy hülye voltam, szarul csináltam tényleg? Mert könnyebb máson számon kérni is, mint önmagunkkal elszámolni.

    De ha gondolkozunk, átláthatóvá válik minden. És amikor sokan, közösen gondolkoznak, eszméket cserélnek, elmondják a véleményüket, megosztják egymással a gondolataikat, az a egyik legjobb dolog.

    Kitágul a világ.
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Valakinél, talán Csacskánál olvastam régebben aláírásként, hogy a megjelenés módjának legegyszerűbb javítása egy mosoly. És tényleg! A morgósokat én is másként kezelem, jobb távol tőlük, hátha még harapnak is...
    Van a közelünkben egy szomszéd, már járt nálunk párszor, de még sose láttam mosolyogni, mindig valami gond volt... Hol egy motoralkatrész (van egy ritkán hisztiző Honda csoppere régi Magyarország airbrush-al a tankon), hol egy autóalkatrész árnyékolta be a homlokát... Vékony kis ember, mint akit állandóan a gond emészt. Kicsit távolságtartónak tűnt, én is úgy kezeltem, sose lehet tudni mi baja van még a tudotton kívül, ne rángassuk az ördög bajszát. Aztán tegnap megláttam mosolyogni. A kislányán mosolyodott el, aki bánatosan hozta vissza a kölcsönadott tengeripockokat. Az ember szeménél összefutottak a ráncok és az arca teljesen megváltozott. Barátságos és szimpatikus fickó vált belőle nyomban, a szeme körül a ráncok is nevettek, amikor a kislány odabújt hozzá. Kb 10 évet fiatalodott egy másodperc alatt, a felhők eltűntek és kisütött a nap...
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Nemrég beszélgettem egy közelebbi ismerősömmel a további terveimről, miket szeretnék megvalósítani. Nagyon lelkesítően beszélt vissza, életképesnek és jópofának találta az ötleteket. Majd azt mondta: "szívesen segítek, mert te a körön belül vagy". Ezt furcsának találtam, és megkérdeztem, mit jelent nála ez a "körön belül"? Azt mondta azoknak az embereknek a köre akikben megbízik, lehetőséget lát bennük és szívesen támogatja őket anyagilag is - de természetesen azért némi haszon reményében, mert a bizalomba ez is beletartozik. Rossz lett a szám íze ettől a haszon reményétől... Burkolt nyomást éreztem a szavaiban, és ilyen érzésem támadt: ez valami olyat jelenthet, hogy adok, de teljesítened kell, különben később kitaposom belőled a szart is...
    Tehát akkor üzletről van szó, nem a barátságról, hogy kölcsönadok és majd visszaadod - akár kamattal ekkorra vagy akkorra. Üzletet remél, pénzkérdés van itt. Rákérdeztem, és milyen százalékarányokra gondol: 49-51%-ra gondolt a saját javára, mert ő adja a tőkét, enyém pedig az ötlet és a munka amivel kidolgozom majd. Hirtelen elmúlt a kedvem a tervek további vázolásától. Csináljam meg, dolgozzak vele egy csomót és majd a fejem felett dönt majd valaki mindenről, az álmaimról, amit megvalósítottam...
    Nem a akarok a körön belülre kerülni. Oda, ahol a haszon reményében "támogatnak". Ezt hátrányos üzleti kapcsolatnak hívják, és nem barátságnak. Mostanság erről szólnak a barátságok, a haszon reményéről... Hát reménykedjetek csak, húzzátok meg a kört magatok körül és azon belül harapjátok el egymás torkát két forintért.
    Lehet hogy lassabb meg nehezebb lesz egy zsák lóvé nélkül, de aki segíteni fog, az őszintén teszi majd. Ne pénzt adjon bele, hanem inkább lelkesítést, egy darab ragasztószalagot majd ahová kell, és egy jó szót amikor kell... a pénz nagy úr, de nem korlátlan hatalom. Nem uralkodik a depresszió felett, nem ad lelkesedést amikor kell, és nem ölel át amikor kell.

    A körön belül jó vagy, a körön kívül nem. Aki a körön kívül van, annak elharapom a torkát, aki azon belül, attól hasznot remélek.
    Nem tudják, hogy ez nem működik. Egyszer csak elfogynak a körön belül lévők, és mindenki kívül reked.

    Odabent pedig piszokul egyedül lesz.
    Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
    Nah, ez most nem egy motoros blog lesz, csak úgy puffogok magamban. Történt tegnap, hogy az én esküvői párocskám kinézte magának a Városligetet emlékfotózni, így el is zarándokoltunk a helyszínre. Szép autó, szép ruha, aranyosak, kedvesek. Sétálunk a kitalált helyszíneken, tesszük a dolgunkat, a turisták hangosan gratulálnak, a magyarok csöndesen mosolyogva konstatálják a Nagy Napot. Odaérünk a Jáki templomhoz, szép boltíves előtere van, szeretem háttérként használni a szépen megmunkált cirádákat. Kiront egy dagadt ötven körüli fickó a templomból és durván közli, hogy menjünk innen, itt nem lehet fényképeszkedni - a templom előtt voltunk, hangsúlyozom, nem benne!! Még ilyen nem történt velem sose - sehonnan se zavartak még el esküvői párral, a döbbenettől nem is bírtam az első másodpercben megnyikkanni ...Kérdezem miért, erre mondja, mert nem itt van az esküvő... Hát szám-szemem elámult, a vőlegény csapta le a labdát, hogy miről beszél, ez itt közterület a templom előtt és hogy képzeli azt, hogy megmondja mit csinálhatunk és mit nem... Kollégám gratulált neki, hogy mennyire kedves, hogy ezen a szép napon ilyen jó hangulatot teremt és hogy ennyi jóindulat szorult belé. A vőlegény meg nem hagyta magát, ő ragaszkodott hogy csináljunk néhány képet ott. A fickó erre közölte, hogy ő majd beleáll akkor a képbe... Mondtam jó, akkor majd kiretusálom ha ennyire fáj neki a más boldogsága.
    Hogy mik vannak...!
  • Yamina
    Nem néz a szembe amikor itt van, a másik meg kerül, nem veszi fel a telefont. Úgy tűnik az inget magukra vették, tehát volt benne némi igazság... Fáj az igazság? Másnak is, ha nem ezt várja...
    Ha van bennük elég bátorság, majd megkérdik, miért írtam ezt. Ha nem, akkor ennyit ért az egész, marad a hallgatás és a saját lében fortyogás... Az egó győz, és egyedül marad, csillogva önnön tökéletességében.
    Pedig még a gyémántot is megcsiszolják, hogy szebb legyen.

    Csak az egót nem szükséges...
    Szegecs kedveli ezt.