1. Ez az oldal cookikat (sütiket) használ. Az oldal további böngészésével elfogadod ezeknek a sütiknek a használatát. Bővebben...

Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Emberek

  • Yamina
    Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm.
    Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség.
    Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség öröm.

    Rabindranath Tagore


    Ezt az idézet már elég régóta elkísér... Nyolcadikos ballagásra kapott mindenki az osztályból egy idézetet, az énektanárunktól. Megnéztük egymásét, ki mit kapott, és jókat vigyorogtunk egyik-másiknál, mert értettük ki miért kapta azt amit. Az enyémet és néhányakét nem értettük, így szépen elraktam a ballagós cuccok közé, amik már elvesztek egy költözésnél, de a memóriából nem tudott törlődni... Időnként felbukkant az életemben, és rácsodálkoztam egyes soraira, megérkezett az "AHA!" élmény

    Aztán most ülök egy klasszikus, fővárostól távolabbi, presszóként üzemelő szórakozóhelyen, és hallgatom az embert. Fáradt. Nagyon. Leginkább a lelke. Elengedett egy csomó mindent, hogy magának hagyjon időt, regenerálódni fájó veszteségből, tanulni elfogadni, letenni kardot, szépen lépni tovább... Beszél az új családjáról, egy kallódó gyerekről, akinek most jobb egy kicsit, hogy ő van. Neki pedig örömet ad, hogy szépen fejlődik a gyerek, a mindennapi kínlódások között... Egy gyerek óriási munka, kötelesség - és neki öröm.

    A kötelesség öröm.
    A kötelesség az élet.
    Az élet az öröm.

    Kati néni, értelek....:love:
    ekime6, Vidék, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Yamina
    Erősen feminista körítéssel körbement egy cikk a neten, aminek a egy-egy részét kiemelném:

    "Örülök, hogy segítesz a feleségednek. Én nem szoktam, mert ha mégis, a nejem sosem dicsér meg. Múlt héten például felmostam, és azt se mondta, köszi.” - na ja, te is anyukára vágysz aki a buksidat símogatja, ha valamit normálisan csinálsz, mert még szükséged van nevelésre.... mire a válasz ez volt:

    "Nem segítek a feleségemnek a takarításban, mert én is itt élek, és muszáj takarítanom.
    Nem segítek a feleségemnek a főzésben, mert én is akarok enni, ezért főznöm is kell.
    Nem segítek a feleségemnek a mosogatásban, mert én is használom azokat a tányérokat, amikből eszünk.
    Nem segítek a feleségemnek a gyerekek körüli teendőkben, mert ők az én gyerekeim is, és az a feladatom, hogy az apjuk legyek.
    Nem segítek a feleségemnek mosni, teregetni és összehajtogatni a ruhákat, mert ezek az én és az én gyerekeim ruhái is.

    " ....elmagyaráztam, hogy én nem „segítettem” a feleségemnek. Ami azt illeti, a feleségemnek nem segítségre van szüksége, hanem egy partnerre. Én partner vagyok az otthoni teendők elvégzésében, és nem „segítség” az, hogy házimunkát is végzek. Nem segítek otthon. Én is ott lakom, a házhoz tartozom. "

    No de tekintsünk el a feminista vonaltól, meg attól is, hogy a nők nevelik ilyenné a pasikat - mert ki a bölcsőt ringatja, a világot igazgatja.

    Ami leginkább megragadta a gondolataimat, hogy milyen már az, hogy vendégnek lenni a saját életünkben. Nem csak férfi, nő is hajlamos az ilyesmire. Számtalan esetben látom, hogy vendégként funkcionálnak emberek a saját életükben, igazi, elbaszottan szar hotelvendégként: várják a tutit, a boldogságot, hogy ők magukat majd valaki vagy valami boldoggá teszi, és azt gondolják, van az a pénzmennyiség amivel megválthatják a kényelmüket, boldogságukat. Hogy ha kifizeti az új mosogatógépet/mosógépet, akkor majd az asszonynak mondjuk több ideje lesz, de a tányért még sose jutott eszébe beletenni abba a kibaszott mosogatógépbe, hanem otthagyja mocskosan az asztalon...
    40 évem alatt volt alkalmam megfigyelni a hozzám betérő vendégek szokásait, és hát igen, jelentős jellembéli különbségeket mutatnak azok, akik vendégként megkérdezik hol találom a poharat, kiszolgálják magukat, majd a mosogatóban elhelyezik, esetleg maguk után még el is mossák az eszcájgot, szemben azokkal, akik hely kínálása nélkül leülnek, majd közlik hogy ők szomjasak, kiszolgáltatják magukat, majd felállnak és távoznak otthagyva a poharat maguk után az asztalon... az amelyik a mosogatóig elviszi, felszólítás nélkül még a menthető kategória...

    Valahogy nekem az jött át, hogy az ilyen ember szinte szállóvendégként működik a saját életterében. Megjelenik, ott van, élvezi amit lehet, aztán lepattan, ha már valami nem olyan jóleső, mint ő elsőre gondolta, vagy nem az elvárásai szerint való. Ha már nem úgy működik a világ körülötte, ahogy ő elvárná, már ott sincs, jöhet a következő "szolgáltató hotel"... Eszébe nem jut, hogy a saját világának a jobbá tételéhez hozzá is lehet tenni valamit. Átvenni terheket, feladatokat a másiktól, hogy aztán közösen több lehessen az együtt töltött idő, szórakozás, bármi... De persze ő bármikor talál jó szórakozást miközben a másik gürcöl, a könnyebbik végét bármikor megfogja a dolgoknak. Megvan a nyavajgó feleség ugye, hogy "mindig odavagy dolgozni, velem sose törődsz", de ha apu nem teszi le a megfelelő mennyiségű pénzt a műkörmösére, akkor aztán jöhet a válóper... pedig ha ő is elmenne melózni, lehet apu se éjjel-nappal dolgozna és lenne együtt töltött közös idejük... Ülnek bent sokan a készben, a jóban, aztán amikor valami eltörik, felállnak és távoznak, de eszükbe nem jut megjavítani, hozzátenni bármit is a dolgokhoz, de vannak olyan kényelmesek is, hogy még azt is megvárják míg lapátra kerülnek.
    Az ilyen megérdemli hogy kirakatcsaládja legyen, és nem valódi otthona. Amiért ő is hozzátett, és ezért valóban a magáénak is érzi, úgy is bánik vele... Sőt, van aki azt gondolja, hogy egy házvezetőnői/szakemberi segítség tehermentesíti a másik felet, ami valóban működhet, de az apró odafigyeléseket, a gondos-kedves mindennapi gesztusokat nem lehet megfizetni, és azt kívülálló harmadik fél helyetted nem teheti oda...

    Vendégeink az Életben. Egy ideig jönnek-mennek, aztán már megjön hozzájuk a rutin, és már be se engeded őket... Mert a kellemetlen vendéget egy idő után már nem csak nem hívják, hanem be se engedik...

    Forrás:
    http://www.ujegyensuly.hu/helyem-a-vilagban/nem-segitek-a-felesegemnek
    NaNa és zéé77 kedveli ezt.
  • Yamina
    Köblös Csabi barátom bejegyzése a fércbukon:

    "A férfival úgy kell bánni,mint a kutyával! Idejében enni adni, éjszakára elengedni."

    A kijelentést vitára indítanám, esetleg az érintettek véleményét is kérdezem...
    :D :D :D :D
    ekime6 és Vidék kedveli ezt.
  • Yamina
    Szóval a Nagyimnak volt egy babonája, hogy ami ahogyan kezdődik, olyan lesz az utána. Az év első 3 napja, a kapcsolatok dinamikája, az első randi, az első nap a munkahelyen, a suliban, stb, stb. Az biztos, hogy az első pillanat mindenben determinál, de azért én hiszek benne, hogy vannak javítható dolgok, még akkor is ha elsőre nem pont tökéletes.

    Nem babona nálam, de azért odafigyelek, hogy ami fontos, az mindig jól kezdődjön. Igen, a motorozás is szezon elején. Ezért ha tehetem, az első utam az év elején mindig valami kellemes helyre vezet, még akkor is ha a napi rutin részbe fér csak bele. A 900-as horni már egy fél éve itt áll, a papírjait kellett honosítani, ezért szigorúan kerültem még a garázsban a rátekintést is, csak hogy szimplán ne fájdítsa a szívem. Merthogy a 900-as darázs az álmok netovábbja, és hát no, az hogy a garázsban kuksol egy fél évet, azért jelentős önuralomfejlesztő. Vagy legalábbis ha a két garázsból fél évig nem mész be az egyikbe, ahol álmaid gurigája figyel, az segít.

    Most már lassan egy hete rendben vannak a papírjai, a gazdája ment is vele szépen muzsikált állítólag és húdeistenkirály. Naja. Még jóhogy... Mitől is lenne már álmaim gurigája ha nem lenne istenkirály...

    Aztán tegnap annyira jó idő volt, hogy mostmáraztánelviszeménis! Az út nem volt hosszú, a könyvkötészetre mentem, egy kedves párnak a fotókönyvéért. Anno fotóztam az esküvőjüket is, egy nagyon békés, jólelkű fiú és egy szuperéletvidám csajszi, az asztalon táncoltak és a két család együtt marha jót bulizott. Aztán azóta évente járok hozzájuk családi fotózni és lefotóztam a kismamát, aztán a néhány napos újszülöttet, egyévesként, kétévesként, és az öcsit. Szépen Élnek együtt, és bár Anyun láttam a csecsemős anyák végkimerülésről szóló fáradtságát, de valahogy a folyamatos szeretet légköre állandóan körbelengte őket változatlanul. Az, ami az első esküvőfotózásos egyeztetésen is szinte tapintható volt körülöttük. Amikor egy egymást szerető pár közelében annyira Jó Lenni. Azt gondolom marha szerencsés vagyok, hogy ismerek ilyen párokat, nemcsak munkából, hanem barátok között is... Jó nézni ezeket a bájos párokat, ahogy fejlődnek, gyarapodnak, és ahogy évente rájuk tekinthet a nagyobbacska távolságból jól érzékelhetőek a folyamatok, mit miért hogyan csinálnak jól...
    Na szóval most azt találtam ki, hogy a kötészet után elviszem nekik a fotókönyveiket, jó nagy karika a városban ugyan, de mégis motorral gyorsabb meg élvezetesebb. Anyuval egyeztettem, hogy Apu lesz csak otthon a gyerekekkel, és a nagyobbik biztos örülni fog, hogy motorral megyek majd. Becsöppentem közéjük, és a két törpe azonnal elvarázsolt, a hároméves és az egyéves azonnal kenyérre kent és leragadtam, közben beszélgettünk mindenféléről. Odaadtam a bukósisakomat óvatosan játszani (vigyázz a plexire Máté, mert azon kell kifelé lessek), és ő a háromévesek teljes áhitatával tapogatta végig kívül-belül a bukósisakot szépen óvatosan. Benji az alapos megfigyelő pedig közben minden módszeresen szemmel tartott, ő a megfontoltabb. Szó szót követett, és nem bírtam ki, hogy meg ne kérdezzem, hogyan vészelték át a minden párt próbára tevő bébikorszakot, az éjszakázásokat...

    Náluk az volt a megegyezés, hogy a férfi MINDEN házimunkát átvett, hogy az asszony éjjel fel bírjon kelni és 24 órában a gyerekekkel tudjon törődni, így csak egy ember éjszakázzon. Nekik egyértelmű volt, hogy embert próbáló lesz ez az időszak, és egyvalakinek meg kell próbálnia tartani a lelket a másikban, és a legfáradtabb az lesz, aki 3-4 óránként szoptat, etet, pszihésen és fizikailag is rendelkezésre áll, állandóan pelenkáz és még zuhanyozni se tud egyet normálisan, nem hogy háztartást is vezessen. "Nem nagy ügy teregetni, és nekem sokkal fontosabb az, hogy lássam ők rendben vannak. A páromnak meg lassan most 4 év után most lesz némi szabadideje majd, ha a Benji is óvódába megy majd. Csodálom érte, amit meg tud tenni, mennyi türelme van, én már nagyon várom hogy mindkét gyerek beszéljen. Most igyekszem minél többet együtt lenni velük, így pár évig most nagy dolgokat nem is tervezek. Anno engem is inkább a Nagypapám nevelt és most már látom, hogy az első 7 évet a gyerekeimmel szeretném tölteni, hogy a kötődés kialakuljon velük, mert anyukám mindig dolgozott, és nem is lett olyan szoros a kapcsolatunk mint a Nagyapámmal. Ráér addig minden más, most ők a legfontosabbak, rám van szükségük, és még így se garancia hogy felnőttként majd jó kapcsolatom lesz velük." Szerinte ez így van rendjén, hogy valakinek tartania kell a frontot. Őszerinte azért mennek tönkre a párok, mert a közös éjszakázásban mindketten kimerülnek és úgy nehéz átvészelni ezt az időszakot, hogy fejben egyik sincs rendben, és nem tudja a másik kimerültségét kezelni, csillapítani. Igen, náluk is megvoltak a hullámvölgyek, de ő tudta jól, hogy ezek elmúlnak, kellő türelemmel és szeretettel kezelve.

    Aztán berobbant az ajtón Anyu, mint a szélvihar megölelt, az egyórányi kozmetikusnál való "lébecolás" vallomása szerint úgy feltöltötte mint egy duracellnyuszit, és valóban szinte sugárzott. :) Aztán elsorolta milyen képet majd hová szeretne a falon, kinyitotta az ajtót, hogy ne legyen melegem a motoros kabátban, mondtam csukjuk be mert megfáznak a törpék, igen, kaptam inni, enni nem kértem, köszönöm, nyugodj meg, minden okés :D Utána a nagyobbikat felöltöztetve kijöttek integetni a motorosnéninek. Máté meghúzogatta a gázt, aztán a motor mellett állva felemelte a kezét olyan igazi menő pacsira, én pedig letérdeltem hozzá, hogy a menő pacsi elég menőn legyen kivitelezve, aztán megöleltem őket és elindultam az alkonyatban.

    A kertváros földillata körbeölelt, és ahogy a rakparton gurultam hazafelé, azt gondoltam: az ÉLETnél nincs csodálatosabb.
    PapírCica, NaNa és ekime6 kedveli ezt.
  • Yamina
    Van a környezetemben két titán, ők az egó mintaképei. Az egyik egy fiatalabb, a másik egy középkorú.
    Szabadok, akkor motoroznak/mennek és oda ahová jól esik nekik, és fennen hangoztatják is önmaguk tökéletességét. Szerintem tök átlagosak, talán egy kicsit ügyesebbek pár dologban, de semmi Nobel-díj vagy más extra. Mondanom se kell, pasik (férfinak nem nevezném azért őket), valahogy a csajok még akkor is, ha egóval jól állnak, azért azt ennyire fennen nem hangoztatják önmaguk tökéletességét, mint ők. Amikor kimondja egy fickó társaságban, tökátlagos aputesttel, hogy az ő testék kényeztetni különleges jutalom a nőknek, mert belőle csak egy van, másokból meg sok, na akkor támad hangos felröhöghetnékem, meg beszólhatnékom, hogy hát igen, ezzel valóban én is így vagyok, a teféle aputestűből valóban sok van... erre meg jön a debunkóvagy, ami meg nem hat meg különösebben... megrántom a vállamat, és vigyorgok tovább, te kezdted cicabogár... Van az a pont, ahol az egófényezés tudománya megcsuklik... Esküszöm élvezem a szitut amikor csak szimplán tükröt tartva halálra sértődve többet nem szól hozzám az ilyen fajta gyökér.

    Kapcsolataik pár hónapokban merülnek ki, a lányok tömegei ájulnak eléjük látva a mérhetetlen (de hamis ) magabiztosságot, aztán pár hónap múlva futva menekülnek a választottjuk mindent elsöprő egója mellől. Rendszerint a sztori lényege annyi, hogy a csajra módjával jut figyelem, a pasi viszont úgy érzi, hogy az azonnali rendelkezésre állás neki jár. Egy ideig jár is, aztán felborul a mérleg és a felek fájó sebekkel távoznak egymás közeléből. Hol viharosabban, hol feltűnés nélkül, a hölgyek vérmérsékletének függvényében. De ők már beálltak egy rutinra, ha megy a nő, akkor megy, a nem, akkor meg marad... néha megszerelmesednek, de maguknak se merik bevallani, és mivel maguknak se vallják be, nem is mutatják ki, a másik fél pedig fájó szívvel távozik. Félnek kimutatni amit éreznek, és ezért nem is kapják meg azt, amire titkon úgy vágynak.

    Az egyik nyilvános posztban közölte, hogy most ő beteg, és aki úgy érzi, hogy nőnek lenni jó, akkor most nála gyakorolhatja ezt a dolgot, kaját, ápolgatást, kiszolgálást szívesen fogad. (béna sikoly a gondoskodás után)

    A másik zárt bandázós csoportban tette közzé, hogy mekkora kupi van nála, és lehet hozzá menni takarítani. (lusta geci)

    Az ő vállalt szabadságfokukba belefér az, hogy mit engednek meg maguknak a másikkal szemben. Hogy az érzelmes gondoskodást összetévesztik-e kiszolgálással. Hogy a kapcsolat melegét a hotelszolgáltatások szintjén élik-e meg életük átjáróházában. Ők nyilvánosan is képesek arra, hogy azokat az értékeket, amit inkább a nő tud belevinni a kapcsolatba azt lehúzzák a bejárónő szintjére.... és ki az aki csak bejárónőként szereti érezni magát egy kapcsolatban, és nem gondos megbecsült társnak... ? Igen, jár a gondoskodás egy kapcsolatban, mindkét félnek, de az nem természetes. Végképp nem magától értetődő, hanem kölcsönös, és állandó feladata mindenkinek, már ha hosszú távon terveznek...

    Megy a rádió a kocsiban, ahogy zötyögök be a dugóban a városba. A túlfejlett igazságérzékkel rendelkező ifjú hím műsorvezető épp attól van kiborulva, hogy a csaja csomagolt neki tízórait meg ebédet. Hogy ő most délben nem mehet ki szusizni, vagy enni egy hamburgert, választani amihez kedve van. Most majd meg KELL ennie azt, amit csomagoltak neki... Azt gondoltam magamban, hogy te szánalmas féreg, gondoskodik valaki rólad, hogy még a kajáldáig se kelljen elmenned, csak egy kanalat kelljen megemelj... majd ország-világ előtt megvallotta, hogy ő bizony rendszeresen kidobja amit csomagolnak neki, hogy ehessen mást... Még csak nem is az, hogy odaadja az aluljáróban egy koldusnak...

    Kész, összecsomagolt kaját kidobni....a fogyasztói társadalom győzelme.
    Kidobja szimbolikusan háromszorosan az energiát: azt amivel dolgoztak, hogy meglegyen a pénz a kajáért, amivel elmentek a kaját megvenni, és amivel megcsinálták és becsomagolták neki. Bónusz kidobja a gondoskodást, az érzést, amivel jólesően rá gondolva megcsinálta valaki az ételt.
    Miért nem mondja meg, hogy nem kérem, köszönöm, mást szeretnék majd venni, vagy szeretek a kollégákkal bandázva kaját szerezni? De nyilvánosan, egy egész ország előtt rádióműsorban savazni valakit a gondoskodásért...ezt az értéket tolni át tömegek agyán, és a másik felét a tömegnek szimbolikusan sárba tiporni? Hát, bízom benne, hogy azóta már magának veszi a kis fickó az ebédjét...és élete végéig ez így is lesz.

    Az alkalmazkodásnak számtalan módja van, és néha úgy tűnik mintha ezt lassan elfelejtenénk.... beszélgetni és kérni.
    Vidék, NaNa és Hajos kedveli ezt.
  • Yamina
    Bár ma egészen kellemes idő volt, de ez ne tévesszen meg senkit. Akinek volt egy szikra esze, az ma jégmentesített, akinek meg nincs, az jajveszékel tovább... Ezt most egy kicsit bővebben kifejteném...

    Rettenetesen meglepő, de tél van! Nemcsak naptár szerint, hanem valóban is. Így egész januárban meg februárban csúnya mínuszok, jég, hó, meg fagy és kombinációi vannak, lesznek. Igen, idén különösen cudar a sok ónos esővel is a helyzet. Évek, sőt lassan egy évtizede nem esett le rendesen a hó, idén meg volt pofája leesni és megmaradni, aztán bónusz megolvadva megfagyni. Szupercsúszósan.
    Azt már tudjuk, hogy a hóhelyzetre sose készül fel a közterületes, (mintha náluk nem lenne időjárás előrejelzés) és legalább 2-3 nap mire minden eltakarítódik. De ami idén lejött hisztéria az online felületeken, hát nálam ledobta az ékszíjat. Mint a fürdős krvák, de tényleg, a tömeges hisztéria és követelődzés, azonnalmonnnyonleapolgármestermerkéccentijégvanajárdán, az orbántól a putyinig mindenki felelőssége hogy az a víz rá mert fagyni arra a nyomorult járdára....

    Biztos én vagyok az ufó, de én szeretek a hóesés után 3 nappal és a jégen vezetni. A hóesés után azért jó 3 nappal, mert addigra a hülyék az árokban, a költséghatékonykodók meg már lecserélték a téli gumit is amivel addig próbálkoztak, a kezdők meg már rájöttek, hogy mégse akarnak az úton lenni. A jég meg hálistennek van annyira kegyetlen, hogy a gyengébb képességűeket el sem ereszti el az autójukig lábon...

    No akkor tisztázzunk pár dolgot.
    Tél van. Hideg, a víz megfagyhat és ha nulla fok alatt van a levegő hőmérséklete, akkor meg is teszi. Ha megfagy, csúszik. Ha csúszik választhatsz: nem indulsz el, hozzád mennek, segítséget kérsz és úgy indulsz el, vagy felkészülve elindulsz. A sietést felejtsd el, indulj el időben, de inkább jóval a megszokott előtt.

    A hókotrók, sózók először a főútvonalakat kotorják le. A zergebaszta ösvényeket hagyják legutoljára, sőt az is előfordul, hogy egyszerűen a mellékutakra nem marad se munkaerő, se elég só, se elég gép. Sőt, mivel először a főútvonalakat kell lepucolniuk, előfordulhat, hogy a lefagyott hegyoldali útra nem bírnak már ők se felmászni. Nem azért mert a putyin azt mondta, hanem mert egyszerűen a fizika genyó.

    Nos, nézzük akkor azokat a gyönyörűséges polgári jogokat meg a kötelességeket is. Ebbe az tartozik bele, hogy a járdát a házad előtt magadnak kell eltakarítani! Nem a polgármester veri fel a házad előtt a saját kezével a jeget, hanem te szépen magadnak. De le is szórhatod, annyi a lényeg, hogy ne csússzon. Ez régen is így volt, ma is így van. Ugyanúgy, ahogy a pollenek ellen a füvet is nyírnod kella más egészsége miatt, úgy a járdát is pucolnod kell a többi polgártársad egészségének megóvása miatt. (Esetleg ha a saját rokonod veri oda magát egy kéztörés erejéig, számolj el a lelkiismereteddel)

    A fővárostól távoli falvakban azért ez a tudás szerencsére még nem múlt el. Adventkor Monokon az utolsó két km-t a templomi lézershow-ig az mentette meg, hogy ne boruljunk bele a jeges domboldalon az árokba a teherautóval, hogy a járdákat a népek ott eltakarították. Hála nekik, és ezer köszönet így a messzeségből.

    Biatorbágyon a domboldalban mindenki felszórta maga előtt az utat nem csak a járdát. Nem sírnak, hanem megoldják a dolgot és tovább haladnak. Kicsit megy a morgolódás, hogy hát idén kemény a tél, de nincs hattyú halála. Mami felhúzta a zoknit a csizmára és rohan a busz után mint a nyúl.... Megoldotta, hogy ahol nincs felszórva ott is tudjon teperni nyélgázon....

    Tehát, ha a járdán valaki megperecel a házad előtt az utcán és kitöri a nyakát, akkor az nem a polgármestert, orbánviktort, putyinmedvét fogja elszámoltatni, hanem téged. Társasház esetén a lakóközösséget feji meg kártérítéssel. Nem, a közös felelősség azért nem jobb, mert többlakásos ház esetén ugyan osztódik az összeg, de nagyobbat is lehet szakítani.
    Nem, nem azt mondom, hogy az öregasszonyok menjenek jeget verni meg a papik. Nem, nem a kismamák, ők se. Nem a féllábú sánták, és egyéb hiányokkal élők.

    De amikor az ereje teljében levő hímnemű díszpéldány újságíró veretes két oldalban fogalmazza meg hogy kinek mit kéne tennie, mert ha kilép a házból, akkor csúszik az út, olyankor azért eszembe jut, hogy amíg ezt kiöklendezte magából, háromszor felszórhatta volna sóval, faforgáccsal, homokkal, karbittal a fél József körutat, a villamossínekkel együtt.... Liberalizmus, meg az út a pokolba hogy kinek mi jár....de legfőképp a pofájuk, az....
    NaNa és ekime6 kedveli ezt.
  • Yamina
    Valahogy mindig herótom van az olyasmitől, amikor valaki valami ELLEN kampányol, valahogy előbb-utóbb mindig kiderül, hogy VALAMIÉRT küzdeni értelmesebb....
    Igen, ismerem a túlsokasportpályaménemkórház igéket, de én valahogy abban nőttem fel, hogy az MHSZ-ben hülyére sportolhattam magam ingyen és a mai napig tartom, hogy amit ott tanultam a sportban kitartást és összpontosítást, a mai életem minden egyes percében benne van és kifizetődött busásan...

    http://valasz.hu/itthon/nolimpia-elindult-minden-idok-legfeleslegesebb-alairasgyujtese-122194

    "Van azonban egy másik körülmény, ami megkérdőjelezi a kezdeményezés értelmét. A kormány ugyanis decemberben eldöntötte, hogy a következő öt évben, vagyis 2022-ig a Kemény Ferenc Program keretében így is, úgy is megépíti azokat a sportlétesítményeket, amelyek még hiányoznának az olimpiarendezéshez.

    [​IMG]
    Ennek a nagy része amúgy is elkészül

    Fotó: Facebook/Budapest 2024

    Ezek a következők:

    • A Budapest Atlétikai Stadion a Kassay-hídnál. Ez egy tízezres szabadtéri atlétikai aréna lenne, amit egy egyetem használna, és az olimpia idejére 60 ezresre bővülne.
    • Egy atlétikai csarnok, az Új Budapesti Teniszközpont, valamint a Budapesti Xtrém Szabadidő Park (BMX, vadvízi kajak-kenu) Észak-Csepelen.
    • A Dunai Evezős Központ a Ráckevei Duna-ágnál.
    • Az Új Budapesti Velodrom a III. kerületben, a Gázgyár területén.
    • A Takács Károly Nemzeti Lövészeti Központ a nagytétényi lőteren. (véééégrevégreeee a sportlőterek is szem elé kerültek)
    • A Nemzeti Lovas Központ Üllőn.
    • Egy új, hatezres hokiaréna a Kisstadion helyén.
    • Egy új épületrész a Syma Csarnokban.
    Egyelőre az előkészítés zajlik, így nem tudni pontosan, mennyibe kerülnek majd ezek a fejlesztések, de két dolog biztos.

    1. Mindegyiknek több értelme van, mint a vidéki kisvárosokban sorra épülő modern futballstadionoknak, hiszen inkább legyen minden sportágnak egy korszerű központja, mind egy sportágnak minden faluban stadionja.
    2. Ha felépülnek, olimpiarendezés esetén tényleg nem kellene sportarénákra költeni. Csak a szervezésre, amit nagyrészt a NOB áll, infrastrukturális fejlesztésekre, például a csepeli HÉV vagy Ferihegy közlekedésének modernizálására, amikre előbb-utóbb mindenképp szükség lesz, valamint az olimpiai falvakra, amelyek utóhasznosítása az ötkarikás játékok után közalkalmazotti és nagycsaládos lakóparkként, kollégiumként biztosított.
    Hát ez ellen kampányol most a MoMo."
    NaNa és ekime6 kedveli ezt.
  • Yamina
    Anno 13-tól 18 éves koromig sportlövészkedtem, pisztolyos voltam. Nagyon szerettem, nyaralni se voltam hajlandó elmenni, hanem inkább edzőtáborba mentem. Imádtam a fegyvereket, hogy amikor a céltábla előttem van, nincs más, csak az összpontosítás, és elfelejthetek minden baromságot ami egyébként körülvesz. A hisztérikus, verekedős anyámat, a savanyúcukor mostohafateromat, de legfőképp a nagyképű diszkóköpcsésze osztálytársaimat és az életunt tanáraimat...
    Szóval hetente kétszer négy órában megszűnt a külvilág és végre csinálhattam olyat, amit szerettem. Az edzőm olyan volt, mint a nagypapám, a fegyvermester meg mint egy vagány nagybácsi. A többi sportlövész gyerek jó fej volt, a többiek edzője is barátságos volt, jó kis közösség volt, barátságos banda. Nagyobb torzsalkodás sose volt, a gyerekek közti versengés kimerült abban, hogy az eredmények alapján ki kapja meg a klub jobb fegyvereit, extra izgalom meg az volt, hogy kinek mikor fogják a markolatot a kezére önteni a legújabb jó fogású klassz műgyantával. Meg hogy hoznak új irányzékokat és azt mikor próbálhatjuk majd ki. Jah, és hogy a rendőrök milyen új fegyvereket hoznak próbálni és melyiktől lehet majd mit elkunyerálni kipróbálásra. Gondolhatod, hogy 15 évesen egy Duble Eagle-el lőni amiből 3 volt az országban, azért akkoriban elég nagy szám volt... Majdnem kiugrott a kezemből az első lövésnél a 45-ös pisztoly, de a második-harmadiknál már eltaláltam legalább a táblát :D
    Máig emlékszem az első jutalomfalatokra a tizesekért. :D Ercse Sanyi bácsi volt az edzőm, és szerzett Bécsből valami extra finom csokigolyókat. Aki lőtt egy tizest, kapott belőle egy golyót. Idővel aztán rendszeresen járt ki valami rokona és kartonszám hozta a csokibogyót, mert bizony az inspiráció működött... :D Szóval a leghúzósabb tinédzseréveket egy sportközösségben húztam ki, és a mai napig örömmel emlékszem vissza minden percre. A szomorúakra is, mert volt ott egy srác, aki nagyon tetszett, ő is pisztolyos volt. Mikor elkezdtünk barátkozni, pár hétre rá kiderült hogy rákos lett, és két hónap alatt elvitte a betegség... A decemberi prágai 3 napos edzőtáborra, ahol a prágai söröskorsóemelgetésen kívül más fegyvernemet nem is próbáltunk.... :D meg mindenki bevásárolt egy mogyórókrémnek tűnő klasszul kinéző üveges bigyót az egyik cseh élelmiszerboltban, aztán a szálláson derült ki, az egész banda számára, hogy az mustár.... :D :D :D
    Azt hiszem nagyon jó emberek voltak ott, és mondogatták a fölnőttek, hogy burokban élek, mekkora szerencséje van anyámnak, hogy nekem ez ilyen sokat jelent és nincs velem gond, nem kallódok. Imádtam a sportlövészetet, a bele tett sok örömteli energia pedig meghozta az eredményt: országos második, EB válogató, stb...

    Nézem a Hosszú Katinka pályafutását és elképedek néhány hozzáírt kommenten a francbukon. Néhányan sajnálják, hogy olyan lett szerintük mint egy gép, hogy szerintük túl van hajszolva és mennyire gusztustalan az, hogy üzletet csináltak az úszásból... Miközben egy csodálatosan szívből mosolygó fiatal, erőtől sugárzó nőről beszélnek. Sajnálják, mert nem jár bulizni, és mennyire egysíkú az élete a medencétől a medencéig, és hogy a férje kihajtja a belét.... Elképesztő dumák. Hogy mennyire gusztustalan az élsport és az őket körülvevő gazdasági környezet és a rendszer és stb, hogy a dopping, hogy a stadionok, és már kezdődött is az orbángyurcsányolás, amikor inkább leiratkoztam a poszthoz tartozó értesítésekről... Persze én lettem már megint a hülye, hogy nem értem miért a Katinkát kell szidni, ha nekik a rendszerrel van bajuk... Hogy gusztustalan az élsport, mert megélhetési dolog lett belőle. Egyszerűen nem értették meg, hogy nekem nincs azzal bajom, hogy ez a szép fiatal pár valamit örömből, szenvedélyből tesz és abból mer megélni, márkát építeni rá. Hol ezzel a baj? Mindenki örül: aki nézi és aki csinálja is. Miért, hol ezzel a gond? Hogy nem aljasul le minden hétvégén hasoncsúszva a kocsmakőre és neki nem ez az életcélja? Hol zavarjon ez engem? Miért kéne neki úgy élnie, ahogy én gondolom? Mi közöm van hozzá, hogy hogy éljen, hogy sportoljon bárki? Mert burokban él, és nem látja az Életet. Az ő élete ilyen, ezt választotta, most mi ezzel a gond...? Egyáltalán mi az Élet? A hétvégi rendszeres fekvehányós bulizás? A kirándulások a kutyával, vagy anyuci kívánságainak lesése? Honnan tudjuk, hogy Katinka mikor kirándul? (mondjuk körbeúszta már a világot, szerintem elég jó kirándulások azok) Honnan tudjuk, hogy nem bandázik-e az úszó barátaival? Azért mert nem posztolja úton-útfélen a magánéletét, csak az eredményeket? Van közünk a többihez? A vasfegyelem, amit ő a sportba beletesz és a szívből jövő mosoly miért ne járhatna kéz a kézben? Mi ebben a megfoghatatlan, hogy a kemény meló után az eredmény örömmel jár...? Mert burokban él.... Tudjátok mennyire fasza jó dolog burokban élni? Az összes fájdalmában vonyító elmebeteg hangjából semmi se ér el hozzád :D

    Burokban élni. Ma már értem mit jelent, akkoriban, amikor lövészetre jártam, üres volt ez a kifejezés. Benne éltem a burokban és nem volt más világ az én világomon kívül. Ma pedig tudatosan dolgozom azon, keményen, hogy az én burkom meglegyen. A fényhajlítóburok. :)
    Mert a burokban összpontosítasz. Arra, ami a te dolgod. A célodra, a terveidre, a vágyaidra. Koncentrálsz, és teszel érte, nap mint nap. Idővel pedig jönnek az eredmények. Amikor pedig jönnek az eredmények, megerősödsz. Tudod mi az amire szükséged van, tudod mi az, ami alá nem adod. Tudod, hogy mikor nevetséges és mikor korrekt az együttműködési ajánlat. Tudod, hogy melyik hangra érdemes figyelni, és mi az, ami csak saját tehetetlen életének kínját próbálja üvölteni rád. De a burok megvéd...

    A burokban az élettered teljes összkomfortja jelen van. Minden a rendelkezésedre áll, amire szükséged van, vagy előbb-utóbb megteremtődik benne. A burok a te világod. A külvilág zaja elcsöndesedik benne, a más dolga ott nincs jelen.

    A burok megvéd. Mert ahol a figyelmed, ott az energiád.
    BajateamOldlady, Hajos és Vidék kedveli ezt.
  • Yamina
    Ahogy telnek-múlnak az évek, az ember néha elbizonytalanodik, hogy vajon jól ítéli-e meg a dolgokat. Pláne, amikor úgy tűnik erős az ellenszél és mintha csak egyedül mennél szembe az autópályán a sok őrült között...
    Katinka eddig úgy tűnt egyedül megy szembe az autópályán őrült módjára a sok normális között. Mondjuk az egy dolog, hogy szerintem tök egyértelmű volt, hogy egy pedofil erőszakoskodó majom (közbe már távozott ugye) és egy régi maffiafőnök vezetése alatt lévő sportszövetség háza táján még lesznek cirkuszok, és előbb-utóbb felrobban a szaros bili. A hatalom falán az első vészjósló repedések a pedofil menesztése volt. De mégis, amikor annyian szembe jönnek neked, olyankor azért az emberben az a marha nagy magabiztosság azért néha megrezeg...
    Aztán eltelik egy kis idő, és kiderül az autópályán már egy csomóan veled ugyanarra mennének...
    Aztán amikor sokkal, de sokkal később elmesélnek egy történetet, hogy mi módon és hogyan zsigerelték ki egymást a barátoknak is hitt emberek, akkor látod, hogy az autópályán jó te irányban voltál, és bizony az őrültek voltak többen....
    Kösz Toncsi!
    ekime6, Vidék és NaNa kedveli ezt.
  • Yamina
    Szia Mama. Amikor elmentél azt gondoltam, hogy össze fog dőlni a világ. Aztán végül nem dőlt össze, csak baromira hiányoztál.
    Képzeld, tegnap voltam Szentendrén, ahová mindig elvittél és olyan jó volt, a duna-parti játszótéren, motorral. A játszóteret átrakták feljebb a töltés alá, az út mellé közvetlen, meg tele van tökjó új mászókákkal, és nem csak a hinta meg a homokozó és a libikóka van. Lett még 4-5 klassz új mászóka, esküszöm kedvem támad felmászni rá... A parton a szabadstrandot egy picit feljavították: lett két zuhanyzó, egy öltöző, egy tájékoztató tábla, meg kibójázták ameddig szabad úszni. A "mélyvíz" tábla ugyanaz, és ugyanott lóg ki a vízből mint harminc éve... A parton az iszapos részen a kicsik önfeledten fülig maszatosan saraznak (mint anno én), a homokpadon meg az ősök lebzselnek, kutyák szaladgálnak...
    A Duna vize még mindig hideg, de jóleső. A hangulat ugyanolyan, mint azokon a békés nyárvégi vasárnap délutánokon, amikor veled voltam itt. Néha elhúz egy motorcsónak, sokan eleveznek a part előtt, néhányan bográcsolnak a part feletti füves részen, és a nagy fák alatt biciklisek alszanak könyökölve órákig az ötperces megállójukon...
    Tudod hiányzol. Hogy nem tudlak megölelni, megsimogatni a ráncos kezed, a bütykeidet... De tudom hogy itt vagy velem. Minden, amit tanítottál nekem az Te vagy, az itt van a mai napig... Amíg kicsi voltam, te vigyáztál rám mindig, és most, hogy "nagy" vagyok, azt vigyáz rám, amiket tőled tanultam. Sosem tudok elég hálás lenni neked azért, hogy ilyen klassz nagymamám volt. Mama, remélem odaát jó dolgod van. Régen elmentél már, de mégis olyan, mintha tegnap még itt lettél volna...

    Köszönöm, hogy az én Nagymamám voltál.
  • Yamina
    Valahol a Hosszú Katinkával kezdődött a médiában az egész. Amikor ráborította az asztalt a belterjes úszószövetségre, és joggal döntött úgy, hogy akkor mától csak annyi a kontakt velük, amennyi minimálisan szükséges, és az önállóság útját választja a társával. Jól felkavarta a posványos langyos állóvizet, és a kívülállók, még a mérsékeltek és csöndesek nagy része is úgy láttam mellette foglalt állást, a hiteles, rövid és lényegre törő mondandója mellett. Aztán a Kiss néhány hónap múlva csúfosan távozott, mert az Élet rátette a pontot a mondat végére. Ahogy a Katinka kilépett egy ilyen posványból, ekkora nyilvánosság előtt végrehajtva, ettől már elég sokan felfigyeltek, hogy lehet másként is csinálni dolgokat, nem csak bégetve menni a többi után a szakadék felé...

    Aztán az EB-re kijutó focicsapattal folytatódott. A TV végre valahára hasznos dolgot közvetített herevasalás helyett: a nemzeti csapatépítést. A döntőbe való bejutás már azokat a rétegeket is felrázta öntudatlan nemzeti depressziójukból, akik a Katinka mellett észrevétlen elhaladtak. Közben az index így tálalta Cseh Tamás egyik sikerét: "ez is megvan". Hát nem bírtam ki, és beírtam a facebook kommentek közé, hogy melyik az a retkes pisamarta lábú agyhalott újságíró, aki így tud tálalni egy aranyérmet, a mögötte lévő munkával együtt, nem érdemi meg az a levegőt se, amit beszív a tüdejébe, nem hogy a fizetését... ezért minimum öklöt érdemel, nem kenyeret az arcába... Hogy büszkén kéne tálalni az évtizedes melót, hogy az újságíró zászlóhordozó, és vegye már észre a felelősséget, amikor tollat/klaviatúrát ragad a kezébe... Régóta mérgelődtem már magamban az újságíró stílusán, hogy felelősség van a kezükben, és lehetnének zászlóhordozók, de mostanában csak a pöcekavargatók szintjét súrolják, de az is csak alulról... elszabadultak az indulatok másnál is, sorban írták be mások is, hogy ez valóban mekkora gyökérség, de tényleg, hogy engedhetik ezt meg maguknak... Csak egy hangadó kellett és elszabadultak az indulatok - kivételesen most nem egymást gyalázták a kommentelők, hanem egyesült erővel az újságírót...
    Withc-el épp tegnap dumáltuk ki a depressziós gyökereket: az ő választásuk a boldogtalanság, hogy mindig a szarra koncentrálnak és nem a jóra az életükben, hogy vajon miért ilyen ostoba barom az újságírók nagy része és miért ezt kell magukból koncentráltan kiközvetítsék....? Elborzasztó, nah.

    Mert a kiválóság az kiválóság. Ugyan lehet hírként tálalni, hogy a pöcegödör szaros (valóvilág és egyéb celebtársaságok), de valójában a kutya nem kíváncsi rá az első felhördülésen túlig. Igen, az embereknek elegük van a herevasalásból, az izaurákból és éhezik a jó hírt! Hogy nem csak pocsék dolgokkal van tele a világ, hanem lehetünk büszkék egymásra, hogy drukkolhatunk egymásnak, hogy jó dolog kiválónak lenne, és jó dolog a jóság!
    Hogy lehet szeretni embereket azért: mert "a szívem vitt ma be a célba"(Kenderesi Tamás), mert "nem álmaim vannak hanem céljaim" (Hosszú Katinka), hogy lehet büszkének lenni rájuk, és az a hír, ahogy ő fáradtan bohóckodik egy edzésen, és mit gondol egy másik versenyző teljesítményéről, és nem az, hogy noném kannácska újabb és nagyobb szilikont tetet be, hogy kompenzálja erős önértékelési zavarait...
    Mekkora értékbeli különbség van a két hír között? Mivel kommunikálunk jót, értéket? Ha az eredmény mögötti kitartó munkáról beszélünk tömegekhez, vagy egy hibás kompenzálási megoldásról? Melyiktől lesz jobb és értékesebb a világ? Legyen már az újságíró kifejezés pozitív, ne szitokszó, és jóérzésű embert ne menekülésre késztető élőlény...

    Az olimpikonjaink, bármelyikük is, érem nélkül is példát mutatnak kitartásból, elszántságból, összetartásból és elfogadásból. Évek munkája kijutni egyáltalán egy olimpiára, ki tudja vajon hány vereség van egy siker mögött, és mennyi elfogadás, összetartás kell az edzővel, a csapattal az eredményért? Mennyi kiválóságot kell kifejleszteni nemcsak sportolóként, emberként is, hogy jó eredmények legyenek? Hogy hogy lehet eljutni egy olyan mondatig, hogy "én azért jöttem ki az olimpiára, hogy jól érezzem magam, és egy jót ússzak" - elképesztően klassz mondata ez Katinkának. Élvezettel csinálni, örömmel dolgokat, szimplán, egyszerűen jó érzéssel! Erről beszélni is csak jól lehet - hogyan másként. Örülök, hogy végre a jót elkezdték az újságírók jól kommunikálni... Bízom benne, hogy Rió után marad annyi kraft bennük, hogy divattá válik jó híreket tálalni szenzációként (egy új találmányt, bárminemű sikert, eredményt) és nem térnek vissza a langyos posványba. Örülök hogy divat végre jó dolgokról kommunikálni, örülök, hogy az eredmény menő és összetartani jó, büszkének lenni szabad, a siker pedig megélhető, az öröm pedig létjogosult.

    Ennyi a kiválóság titka: merni megélni az örömöt. Bármiben.
  • Yamina


    Mit tennél, ha a pénz nem számítana?
    Mi az amire igazán vágyol?

    Ezt a videót osztotta meg egy barátom a facebookon, miközben a romokban lévő kapcsolatával elindul egy drága nyaralásra, mert egyik se akarja visszaadni az utat, és mert a pénz számít, meg mert tényleg rendbe szeretnék hozni a dolgot... magamban azt gondolom, hogy mivel ezt tudta kiposztolni ebben a pillanatban, néhány nappal az indulás előtt, ez a dolog valójában halott. Olyan ösztönös szabadságvágy ordít az emberből, ami már létezésért kiállt. Mint amikor zsigerből válaszolt a zsigeri kérdésemre, egy panaszáradata után, hogy mit vár ettől a kapcsolattól: semmit. Még táncolnak egyet a romokon, és ideig óráig segít majd a közös élmény (tudom, végigcsináltam), aztán visszahanyatlik minden a langyos pokolba... a vélt függőségek és kötelezettségek láncai közé.

    Számtalan boldogtalan kapcsolatban vergődő embert látok magam körül, és mindegyik a pénzre, meg vélt kötelezettségekre hivatkozik. Félrekettyintenek, az asszony meg az ember is, mindenki éli a privát kis életét, és lopják a marha drága időt, amit boldogabban is eltölthetnének. A gyerekek pedig végignézi, nem hülyék, és mintának megtanulják. Gyönyörű az szép új világ, ugye, ezt építjük... ?
    A változás/változtatás igénye bennük van, de valódi lépéseket EGYMÁS FELÉ nem tesznek meg. Csak mantrázzák maguknak, hogy fel kell nőnie a gyerekeknek, ki kell fizetni a hitelt, ezkel, azkell, lapostévé, ájfónkéccáz, minden MÁS kell, csak nem a saját boldogságuk. Nem tesznek egymás felé, vagy szükség szerint egymástó el lépéseket, engedményeket, nem bocsátanak meg, se maguknak, se másnak, nem engednek el fájásokat, nem koncentrálnak egymás jóságaira, csak pörgetik a mókuskereket tovább... Mert megélni kell, meg főként kell a pénz, a komfortzónát elhagyni fáj, a szingliség meg ciki, meg egyébként se fáj a fájás annyira... még tűrhető, hát szenvedjünk végig egy életet... Szeretetnek csúfoljuk ma azt, ami valójában a másik lelki nyomorának, és sértett egójának kapaszkodása: az esztelen féltékenységet, a brutális aranykalickát, a lelki terrort, és ki tudja még miket...Hogy valahol lakni kell ezért eltűrnek emberek bármit, hogy valamit dolgozni kell, ezért dolgoznak bármit. Mert az egómnak jobban fáj ezzel, mint azzal együtt élni, mert a a szülőm jobban belém lát, mint akivel épp együtt lakom... Mert valójában ez a nagyobb szabadságfok per pillanat... a könnyebbik kenyér.
    Lackó Peti barátom szavai jutnak eszembe néha: mi minden hónapban tartunk egy randinapot, ahol elmondjuk egymásnak miért jó együtt lenni, mit szeretünk a másikban. Lehet ezt így is csinálni.

    Mit tennél, ha a pénz nem számítana?
    Mi az, amire igazán vágysz?


    Azt gondolom a pénz valójában nem számít. A saját elménk foglyai vagyunk, amikor úgy gondoljuk a társadalom által diktált értékek és üzenetek mentén kell megfelelni vélt vagy valós értékeknek.
    A hűség vajon egyet jelent-e a szexuális hűséggel, vagy a hűség az, amikor nem hagyod cserben a másikat munka közben, ami neki a megélhetése? Szeretet-e az, amikor két csokival bevágódik valaki a gyerekednél, vagy az az igazi szeretet, amikor valaki határokat szab neki, de mégis mindent elmagyaráz amikor kell? A tartozás tényleg tartozás-e, és biztos, hogy nem az utolsó filléredig szeretlek drágám?

    Mi az amire igazán vágyunk? A szeretet meg lehet venni? A türelmet, a kitartást meg lehet venni? Tényleg, ezek pénzfüggő dolgok? Valóban a pénztől függ bármi is?

    Most volt három napnyi énidőm odakint. Idegen emberek, idegen nyelv, idegen környezet, idegen gondolatok. Elég távol a saját életemtől. Volt időm átgondolni, eddig mit értem el, és miként. A pénz valójában sosem számított, csak a kitartás, minden eredménynél.

    Anno 10 éve nem gondoltam, hogy egyszer 8 lézerem lesz, és lesz olyan meló amikor mindegyik dolgozni fog. Csak láttam magam előtt egy képet: hogy sok lézer világít, sok embernek örömet okoz és elvarázsolom őket egy csodaszép világban, kiragadom őket a hétköznapokból és mutatok valami szépet neki, és úgy hívom Fényszínház. A fejemben volt, és láttam, hogy létezik. Ma itt van.

    A fejemben van, hogy néz ki a családom. Nem a pénztől függ.
    Látom, hogy létezik.
  • Yamina
    "Tedd királlyá a párod, és királynő leszel mellette." Mondja a régi zsidó közmondás. Mostanában elég sok pasisavazós dolgot írtam, legyen hát meg az egyensúly, nézzük hogy lehet nekik szebbé tenni a világot. Nagyon elment a világ a mit várunk el a másiktól irányba, de hogy mit tudunk adni, arról ritkán esik szó. Valamikor tizenévvel ezelőtt igencsak magamra haragítottam egyik évfolyamtársamat, amikor becsiccsentve a leányzó elkezdte sorolni milyen elvárásai vannak egy pasitól. Legyen helyes, okos, gazdag, kedves, lelkizni is lehessen vele, legyen barát és jó szerető, legyen neki ekkora meg akkora, lehet autója is, járkáljanak étterembe, vigye el őt nyaralni, jól keressen, de maradjon ideje vele is foglalkozni, nem győztem a listát hallgatni. Aztán visszakérdeztem, hogy és ezekért cserébe te mit tudsz ennek az álompasinak adni?
    Két dolgot tudott mondani: hát kedves vagyok, meg azt mondják az ágyban is jó vagyok. És főzni tudsz? Elég okos vagy hozzá? Jók a melleid, elég lesz neki szerinted ez a méret? Neked jó a kereseted? Tudsz önálló lenni? Te is leszel a barátja? Meghallgatod majd? Meg fogod tudni lepni kedvességekkel te is őt? Aztán a fiúk (!) rám szóltak, hogy hagyjam...

    A napokban este limonádézni voltunk barátaimmal (másnap meló mindenkinek, így semmi karcos pia), a szórás igen nagy korban közöttünk, 26-39-ig pasik, csajok. Valahogy úgy alakult, hogy a szingli csajok meg én maradtunk a bandázás végére, és hát ha már nincs hím a közelben, evidens hogy ők kerülnek témakörbe. Azon filóztunk, hogy mivé lett a világ, az utóbbi 10 évben mi a franc lett a pasikkal. Faggattuk a 26 évest, hogy neki mi a tapasztalata a pasifronton, és lemondóan legyintett: hát annyira szerencsétlen némelyik, hogy már ahogy ismerkedni próbál, attól elmegy tőle a kedvem. Béna és bugyuta szövegekkel jönnek, vagy órákig szemeznek és nem mernek megszólítani se... Biztos jobban menne a dolog ha nem lennének elvárásaim, de hát vannak...

    Aztán megfejtettük a világot két virgin mojito között. Rájöttünk a sok emancipunculás közben a csajok nagyon is magukhoz tértek. Önállóbbak lettek, dolgoznak, eltartják magukat, akár a gyerekeiket is ha egyedül maradtak, a munkaerőpiacon pedig még most is mindig kétszeresen kell bizonyítaniuk, közben pedig a pasi szimplán kezdenek lemaradni. A nők sokszor talpraesettebbek, és míg nekünk udvarolnak, őnekik senki se teszi helyre az önértékelését. Ritka az otthonról hozott egészséges önértékelés. A csajok valahogy most már könnyebben lerázzák magukról a photosoppolt címlaplány ideálját, míg a pasik még mindig nyomorognak lelkileg a tökéletes macsó mintaképének retusálgatásával...
    Valamikor a múlt évben hallottam egy érdekes mondatot, ami nagyon a fülemben ragadt: az értelmes ember tisztában van az igényeivel, érzéseivel és azokról kommunikál, megbeszéli. Ha már tudatában vagyunk dolgoknak, képességeknek, lehetőségeknek, amiknek a másik még közelében sincs, nem tudjuk tőle másként elvárni, csak ha megmutatjuk, vagy megtanítjuk neki... Marha nehéz igen, kurva sok türelem kell, és igen, kimondom, gyermeklelkű pasilényt felesleges nevelgetni, van akit hagyni kell még érni, és egyre több férfinemű ilyen a fentebb felsorolt dolgok miatt. Férfinek nem nevezném őket, ugye érthető. Vannak csajok is persze, nem csak nők. :) A média meg nem könnyíti meg a felnőtté válást, inkább csak hiányérzetet generál, a társadalmunk meg mivel fura értékrendek alapján működik, egyre jobban megnyomorít minket - mert egyszerűen hülyén csinálunk dolgokat.

    Ma már a nagyi otthonban van - fizetünk érte,
    - a gyerek oviban/iskolában van vagy bébisintérnél - fizetünk érte,
    - az aktív korú családtagok meg vért pisálnak a melótól, hogy fizetni tudják a fenti kettőt adók vagy magánintézmények formájában - mert ugye nincsen ingyen ebéd (iskola-nyugdíj), még ha annak látszik se. A társadalom elöregedésével együtt pedig előre látható, hogy ez a folyamat még durvább lesz, ha a régi rend nem nyer újra erőt:
    A nagyszülők felvigyázhatják a dedeket, lehetnek együtt, sokat tanulhatnak egymástól, sok örömet okozhatnak egymásnak, óriási terhet levéve az aktív korú szülőpárról, ahol végül mindenki elfelejti az eredeti lényét a kurva nagy hajtásban, hogy egyáltalán férfinak vagy nőnek született. A régen együtt élő nagyszülők-gyerekek-unokák családmodell ma már nagyon ritka, és persze a nagy családban sokkal több toleranciára és lazaságra van szükség az együttélésre: ez az ami nem divat, csak az elvárások ugye... Kapni csak az kap, aki adni is tud. Ezek pedig olyan dolgok, amik nem kerülnek pénzbe.


    Hát nézzük is, mit lehet adni egy társnak, egy férfinek, hogy az ő világa is szebb legyen:

    • Elismerő szavak : nem csak ő udvarolhat , ismerjük el ha valamit jól csinál, kaphat érte puszit, kedves ölelést, úgy ahogy ő is teszi amikor megdicsér minket a csinos ruhában. Nekik is szükségük van az elismerésre.

    • Minőségi idő: az együtt töltött idő hiányát vissza nem adhatod! Menjetek el sétálni, vízipisztollyal fröcskölni egymást, motorozni, csak leülni egy kávézóba és hagyni az időt telni. Főzzetek együtt, találjatok ki programokat, ami nem filmnézés (kukán egymás mellett ülés), hanem aktív együtt töltött idő: a társasjáték is jó, és biztos maradt még régről pár vidám dolog, felnőttként is van engedély játszani! Aztán hogy a társasjátékot hogy korosztályosítjátok át, az már abszolute csak kreativitás és néhány filctoll kérdése... ;-)

    • Ajándékozás: nem csak nagy értékű ajándékok vannak, lehet kedves kis apróságokkal is elvarázsolni egymást: ha kaját csomagolsz neki, amikor tudod hosszú és nehéz napja lesz, igazán kedves gondoskodás. A szív alakú pár forintos csoki este, hogy napközben gondoltam rád, megmelegíti a szívet.

    • Szívességek: ahogy ő tesz meg neked szívességeket, munkával vagy bármivel kapcsolatban, az neked is lehet kölcsönös. Te is tegyél jót vele, add tovább a neki fontos információt, kapcsolati tőkét, ami szívesség. Meg az is, hogy nem kell téged étterembe vinnie, mert képes vagy megfőzni egy vacsorát, szerintem elég komoly szívesség.

    • Testi érintés: a szex fontos dolog. Valljuk meg nekünk csajoknak is fontos a szex: a kiadós lepedőgyűrögetéstől a napközbeni nyilvános területen történő kedves érintésig minden hozzátartozik. Öleld meg napjában többször is, mert ha nem te öleled meg, megöleli más. Akkor pedig nem ő lesz a hibás.
    Kölcsönösen az igazi! ;)
  • Yamina
    Akkor újból nekifutás, csak hogy a hétfő klasszikusan tudjon kezdődni. Múlt héten feltornáztam a Fényszínház eseményei közé a húsvéti St.Martinos előadást, erre ki tudja miért, vasárnap este törlődött a rendszerről. Egyszer csak jött egy üzenet, hogy Fényszínház törölte az eventet. Kissé kihullott a hajam, mert egy csomóan dolgoztunk rajta, hogy legyen 1600 meghívott és folyamatosan növekedjen ez a szám...
    Lézerfényes élménykoncert, meg mindenféle jóságok, húsvét és ajándékba jegy, meg mindeeeen....

    Szóval felraktuk újból https://www.facebook.com/events/1755379291363173/ Ezzel kapcsolatosan el kell meséljem, hogy az első premier előadás előtti napon már órák óta küzdöttünk a vezérléssel, amikor is nem bírtam tovább, és elkáromkodtam magamat: nem hiszem el, hogy még a templomban is képes belebújni az ördög...! Aztán lesápadtam, hogy nem illendő káromkodni mégsem a templomban... Ekkor megszólalt mögöttem Szarvas Péter atya és mosolyogva ennyit mondott: amit piszkálgat az ördög, az jó lesz! Tehát gyertek el, mert jó lesz!
    Vidék és ekime6 kedveli ezt.
  • Yamina
    Szóval most megint van egy kihívás, és mielőtt nekifutnánk magamból kiindulva a tömegekhez beszélni, úgy döntöttem, legyen egy kis rálátás, hogy hol tart a tömeg ebben a kérdésben (na meg persze én hol tartok hozzájuk képest...)
    Kidobtam a facebookra is a kérdőívet, és meglepetésemre a válaszolók fele már próbált drogokat, szóval a társadalom jóval érintettebb mint én első nekifutásra gondoltam. Noném a kérdőív, meg minden, kb 5 perc alatt megválaszolható.
    Kérlek segíts annyival, hogy kitöltöd, a kérdőívet! A műsort középiskolai diákoknak fogjuk bemutatni hamarosan és nagyon fontos, hogy tudjuk, hol tartunk ebben a kérdésben. Nagyon köszönöm.
    https://docs.google.com/forms/d/1SdIK8kjgPq7oK-vgoWIZbJYeHn_NcrocuQewjtSWs-0/edit?usp=forms_home
    zéé77, Hajos és NaNa kedveli ezt.