Hol vagyok Én? .. A semmi közepén? Senki vagyok Én!.. Mert azt szeretném! S annak lennék Én!.. Az aki ezt szeretné! Ám aki szeretne!... Azt szeretném Én! De itt vagyok Én... A semmi közepén.. szacsa
"Semmit sem tehetünk. Egy napon majd elmúlik a szerelem. Hívás nélkül jön, kérés nélkül megy. Nem tehetünk semmit sem." Jim Morrison
Magam vagyok a réten mit szál virág, Csak arra várok forduljék már e világ, A hideg tél messze engem elkerüljön, Szellőben a nyár illata meg ne szűnjön, A szőke Tisza mindig békés legyen, S a mindenható kegyes legyen velem... Szacsa
Szívesen mondanék néked százszor szépeket Hogy úgy érezd, én vagyok az, aki más nem lehet Más nem lehet, más nem foghatja szép kezed S nem súghatja, füledbe Én vagyok, ki igazán szeret Nem tehetem nem vállalja gyenge lelkem terhét Én nem lehetek az neked, kit igazán szeretnél…
Már túl hosszú tűnődésem veled, Ködös tenger mi ringat engemet. Mint sosem látott szép szemed, Vonszolja gondba méla lényemet. Hullámzóan befagyott tengered, Bánatba taszítja bús lelkemet. S könnyem arcomon sűrűn pereg, Nem kérek mást csak boldog perceket... SzCs
Viharban Állt a hídon... mozdulatlan, csak a szél fütyült, Deresedő rőt szakállán esőcsepp gördült. Rezzenetlen kék szemében tengerkékje ég, Körötte a zajló tenger s a borús sötét ég. Tajték porlik a hajóorrnál, víz permete száll, Főárbocnál kötél csomó összeázva vár. Kérges kezű matróz csapat, mint sötét szellemek, Kúsznak fel a kötélhágcsón, nem is emberek, Vitorla fák kötélzetén, mint pókok surrannak, S a csapzott vászon darabokat gyorsan "bevonnak". Megfeszül a vonókötél, csiga nyikorog, Vitorlarúd "szélbe fordul", kengyele forog. "Tartcs-kötélzet" szélbe feszül, hullám csókolja, Mindent elborít a tó tajtékzó rohama. Bódult hullám csapásától a hajó megremeg, A vizes köteleken megcsúsznak a kérges kezek. A kapitány áll a hídon, s messze-messze néz, Feje felett sötét felhők, s villám szabta ég, De ott messze, nagyon messze világít egy fény, Tölgyfa arcán apró mosoly, csendes táncra kél. Árbockosár magányában az őrszem felkiált: Kapitány úr! ... Szél irányban... Föld! ... Föld vár! Jól van fiúk! ... Révbe érünk! ... Ott a kikötő! Még ma este mindenkinek rum jár és egy nő! Megnyugodva ring a hajó az orrhullám zenél. Kapitányunk a hajóhídról sötét kabinjába tér, Szekrény mélyén jó fehér rum csakis reá vár, Kortyol egyet... vihar tűnik... tiszta a láthatár.
Késői elmélkedés Fáradt kezemben üres boros pohár, S ajkamat jutalmazza az édes zamat. Ezer nap ment el, s ki tudja mennyi vár, De egy-pár nyár már enyém maradt. A napfényben fürdő boldog évek, Arcomba hazudták, hogy örök e lét, S én éveken át hittem ó mint naiv gyerek, hogy az idő megállt, s rég nincs semmi tét. Őszülő rőt szakállam, mint lelkes óra, Reggelente csalfa tükörben integet, Aztán majd szelíden a fülembe súgja, Mindennap ünnepeld az életed... Szacsa
Zsibbadok Kisujjamig zsiborgat el a rum, S kemény ágydeszkán menekszem, Mond hajótörés e vagy delírium? Csönd! S az édes gondolatot kelti, Ki májfoltosan szunyókál, Pimasz rimmel teherbe ejti, S cédán zsibong e szópár... egy kedves ismeretlen ismerősnek...
Bár vannak saját verseim, a legutóbbi télen, alkotás helyett egyre csak ezt olvastam újra meg újra: ..."Mondd, kissé mártottál-e már hófehér cukrot barna lébe, egy feketekávés pohár keserű, nyirkos éjjelébe? S figyelted-e: a sürü lé mily biztosan, mily sunyi-resten szivárog, kúszik fölfelé a kristálytiszta kockatestben? Így szivódik az éjszaka beléd is, fölfelé eredve, az éjszaka, a sír szaga minden rostodba és eredbe, mígnem egy lucskos, barna esten az olvadásig itat át, hogy édesítsd valamely isten sötét keserű italát." Dsida Jenő
Egy kortárs alkotás ami megtetszett: Tűzvarázsló Mosolyod mint kaján igéret, Szemed nézése csábító igézet. Vad vagy és Szabad. Ezt nekem nem szabad! Megremegek ahogy hozzámérsz, Tombol bennem a vágy és a félsz. Oly sokáig jó voltam, Mindenkinek ellenálltam. Régi tüzem lassan elhamvadt, Már csak parázs és hamu maradt. Átmelegít ez is, de Neked kevés. Szívem és eszem üvöltve küzd, Mégis lángra lobban a tűz. Miért teszed ezt velem? Világom elemésztem. Rég feladtam lángolásom. Hittem: viszont sose látom. Mágiád életre keltett. Forró éji lehellet. Lobogva lejtem lángoló táncom, Főnixként éled régi szabadságom. Tudom nem kellene élveznem ennyire. Mosolyom kaján igéret, Tekintetem csábító igézet. Vadon és Szabadon A világot akarom!
Halk surrogás Gumikerék megyen, nyikorog egy őszbe hurcolt húrja, véres kéz kering egy gyolcs perselyen, vörösbe fagyott kéve hegyen vissza. fölszerszámoz újra éngem is száz aranydísz kardlevéllel, rég idekötnek sújos inda madzagok, s egy nevemre írott szalagot lebegtet egy rongyos bőregér: mint esőkabátomat de én már messzi vagyok tőle, távol kerge , lassú szamárkóró szekér halkan surrogva visz a pusztulásból...
Mint gyökér... Mint a gyökér mi megmaradt tő eszelősen zöldet visz magában s érzi, hogy valaha tavasz volt abban a harmatos éjszakában, mint nyúzott ín, kínvallatott, ha só alatt veszettül összerándul s erőlködik becsapva, mégis vér nélkül is, de küzd magától így küzdök én és igen küzdjek is, mert hinni csak így elértben, szabad igen innen verődjetek lusta szavak... szorongás! innét lökje föl bevérző kínos görcsöd mind,amíg kerékbetörik gyenge hangjaid.....
két-ség Miért az hogy ág hegyén leng legtovább árván a nyárlevél, jaj mond miért hogy szerelembe, oly nagyon későn halunk belé? Miért az hogy vágy helyén van legtovább a kín s remény jaj miért nem tudlak feledni én ott nagyon mélyen szívem rejtekén...
