Vadászat

„A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú rend, fegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzátartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat pusztán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.”

Hobóék albuma kezdődik így. Engem a vadászat egészen más aspektusai gondolkodtattak el nemrég, főleg egy számomra szerencsétlen eset kapcsán. Vadászni ugyanis sokféleképp és sok mindenre lehet. Anno ex-barátnőmmel belógtunk egy koncertre (pénzünk ugye nem volt, most meg időnk meg türelmünk nincs, hogy elviseljük, amit egy ilyen „megbocsáthatatlan kihágásért” kapnánk), utána mesélte, hogy csodálkozott magán, ő ilyen helyeken „vadászni” szokott, adott esetben alkalmi partner után kutatva, és akkor nem tette. Pedig én a haverokkal az első sorban ráztam az akkor még élvezetesen hosszú hajamat.

Én is szoktam vadászni. Mondjuk eszem ágában sincs (vagy George Lang barátunk szavaival élve: „ága esze nincsen”) rásózni magam bárkire is. Soha nem voltam jó pasi, másokkal ellentétben én sose feledem, mit látok a tükörben. Nem. Én megmenthető motorokra vadászok. Jártomban-keltemben benézek az udvarokra, különösen, ha vonattal megyek (sajnos egyre ritkábban manapság), onnét belátni a hátsó udvarokba is.

Furcsa volt egy éve, amikor az angoltanárnőnél segítettem valamit (tolószékes szegény), és a hátsó udvarban kellett elvégeznem a dolgom. A szomszéd hátsó udvarán ott állt egy Jawa Mustang. Szembesített a Nagyfőnök a ténnyel, hogy nem mindent lehet és nem mindent érdemes megmenteni, akkor se, ha Jawa…

Nemrég megszűnt a lehetőségem a vasakon dolgozni, legalábbis legálisan. Otthon ugye nem lehet. Hát most már a „cégnél” se. Akinél lehetne, oda nincs időm eljárni, ott csak a félkész vas van. Csak van… Tulajdonképpen három vasam van: egy Simson, kicsit több, mint egy éve, legálisan, papírokkal, villamos rendszere és festése nem jó. Egy félig se kész Babetta chopper egy kaposvári cimboránál lerakva, jobb időkre várva, erről nem tud, akinek nem kell. Kb. egy éve egy 125-ös Sport CZ, forgalomba helyezhető, motorhibás, egyszer láttam is már, de úgy el van ásva egy garázs mélyére Pécsen a másik cimboránál, hogy megérinteni se tudtam. Szintén illegalitásban, és még sokkal messzebb. A Simsont se tudom úgy fölpucolni, ahogy szeretném, mert ha szerszámot fogok a kezembe, már balhé van. Azért nemrég került rá új gumi. Éjjel titokban, alvás helyett szerelve…

A hirdetéseket is nézegetem, hiába. Ami érdemes lenne, olyan drága, hogy a maradék hajam is égnek áll. Pedig vannak szép vasak. Egyik diákomnál is van egy 638-as, igaz papírok nélkül, hiányosan. Csak az a kérdés, ha meg is tudnám szerezni ezeket valahogy, mit kezdenék velük ekkora ellenállás ellenében. Mert ha csak én szívnék, leszarnám. De ha visszaszólok vagy leszarom, más b.szogatása, leüvöltése következik, olyané is, aki sajnos a szívbetegsége miatt ebbe bele is halhat. És egy életet elég nagy árnak tartok azért, hogy néha egy kicsit, icipicit jól érezzem magamat.

Rengetegszer álmodom, hogy egy sufniban vagy padláson szétszedett, de amúgy gyönyörű bordó csepptankos Jawákra találok. Azokat is mind meg akarom menteni… a valóság tükrében erre csak egy szó van: szánalmas…