Vér, verejték, könnyek

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 636

Politika lesz, akit nem érdekel, kattintson tovább.

Winston Churcill: „Nem ígérhetek mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.”

Egy frissen megválasztott miniszterelnök beszéde. Aztán ők a nyerő oldalon fejezték be a világháborút.
Nálunk ilyen elképzelhetetlen. Évtizedek óta. Itt évtizedekre nyúlik vissza az, hogy 40 évig az állam gondolkodott az emberek helyett (sikeresen leszoktatva a felelős agyhasználatról a népet), aztán pedig a vadkapitalisták adták 20 évig az édes cukormázas keserűpirulát a szánkba. Itt nálunk hagyományosan a populistákat választják meg, akik szebbnél-szebb aranytojást tojó, repülő sültgalambokat ígérnek. De hogy valaki utánagondolna, hogy azokat az ígéreteket miből és hogyan lehet majd megvalósítani, az már nem műxik. Ha meg nem sikerül, mert "hazudtunk", akkor szavazunk a másik oldalra dacból, aztán a következmény kétharmad kétségbeesett kapálódzása a mélyvízben, mert már elúszott minden tartalék az utóbbi 60 évben. Sőt, a következő 60 év is úszik már a hitelektől, mert állambának kényelmesebb volt beengedni a harács bankokat, ahelyett hogy lakásépítésbe fogott volna, akik most elő is vették az ollót és nyírják a birkákat rendesen. Jah, hogy akkor mégse akarjuk a hitelt, és most már, hogy mindenkinek tartozunk, megfogták a torkunkat.... Kedvencem a 13. és 14. havi nyugdíj ígéretének számonkérése MOST és mindörökké. Mibőőőől? Kitől venné el ezt a pénzt, hogy megkapja? Ja, az mindegy, csak ő kapja meg... Ez a tízmillió közgazdász országa, mert itt mindenki mindenkinél sokkal jobban tudja mit kell csinálni, de azért tuti ami fix, elvárjuk, hogy legfőképp mások oldják meg a problémlánkat, és ha nem megy nekik, aztakurvaanyukatnépfölkelésköllidederögtön! Svájcban néhány hete volt egy népszavazás, a népek józanul a szigorúbb programmal rendelkező, kevésbé rózsaszín álmokat ígérő politikusokat választották meg. No, nekik nem lehet 15. havi nyugdíjat rajzolni. A svájci munkás ráadásul nyomorultul híres a precíz melójára: nálunk meg az én kurva anyámat ha bemegyek egy boltba és vásárolnék valamit, takarodjak, mert zavarom az eladót a legtöbb helyen... ha dolgozni kell, de tényleg, az bizony fáj.

http://index.hu/kulfold/ep/2012/01/06/bokros_lajos_magyarorszag_nevetseg_targyava_lett/

T
anulópénz. Kurva drága. Még az unokáink is fizetni fogják, mint a jóvátételnél... De ők legalább már fognak tudni gondolkozni, felelősen.
Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
  • Yamina
  • Yamina
Hozzászólnál? Jelentkezz be...