Vándorlóóó

Yama kiírta magát szabadságra. Gondoltam, akkor fel kell szívjam magam, mert múlt évben is ez egy hét alatt közel kétezer km volt... Idén azzal kezdte, hogy közölte velem, szokjak le a lánclógatásról. Csak párezer km-t kell kibírjak, aztán kapok másikat, de még egy-két hétig kihúzhatnám... Hát kihúzom én neki azt a láncot, ha pont azt akarja...

Aztán kaptam szivargyújtó töltőt, mert fenemód eszébe jutott, hogy rám akar biggyeszteni mindenféle telefont, meg elektromos térképet, meg a fene tudja miféle áramos vérszívókat. Persze hogy vízálló legyen, talált rá dugót: rózsaszínt, mi mást. Hálistennek el van dugva a kis fekete szpoiler-háromszögem mögé, tehát annyira nem tragikus a rózsaszín bigyó rajtam...

Szóval felkerekedtünk vasárnap 9 körül, és elkergetett egészen Kustánszegig. Azt mondta, ha időben odaérünk, még haverkodhatok néhány motorral, de aztán az elektromos csecsszopó persze bekavart. Útközben az autópályán nem volt gond, megmutattam neki, hogy tudok ám én 140-et is tartósan menni, mondta is aztán a kúton etetés közben, hogy ez aztán szép volt. (Hát hogy a viharba ne mutatnám meg neki, amikor a legutóbb is olyan szépen írogattak itt nekem a lányok...) Aztán letértünk a GPS által megjelölt utakra, aminek sűrű telefonálgatás lett a vége - Yama csak dzsipszinek hívja a szerkezetet, mert szerinte az a gép állandóan csak bekavar.
Felmászatott ez a nagydumás Mohabá valami murvás, hegycsuszamlás miatt lezártnak tűnő útra is, Yama morgott is rendesen, hogy valamit kezdhetnék a GPS agyával, ha már össze vagyok vele integrálva... most én mondjam meg annak is hogy mit kell csinálni? Erre Yama bepöccent, előkapta a rendes papír térképet és végül odataláltunk a nevezett helyre.
Addigra persze a motorok nagy része már nem volt ott, de azért nézegettem néhány csudaszép fekete jószágot. Amíg nézelődtem, addig meg Yamát meg megetették (nagyon örült ám neki, mert nem is reggelizett). Végül a társaság felkerekedett és hazaindult, Yama meg kitalálta, hogy tekergünk akkor az Őrségben egyet...

Addig-addig tekeregtünk, hogy megnéztük a környéket Pacsától Böcföldén át Kandikó felől nézve, végül Yama kitekeregte magát és Becsvölgyénél talált egy gémeskutat szép kis fával a faluház mellett. Nagyon romantikusnak találta, hogy ott leheveredjen meg árnyékba támasszon (még sose heverészett gémeskút mellett, de már egy csomót olvasott róla), ezért ezt meg is tette. Nézték is az útról rendesen ahogy ott heverészünk...Aztán Yama kitalálta, hogy megnézi a Göcsej-ringet meg a roncsderbit Kustánszegen.
Hát készen voltam tőle teljesen. Mindenféle korombéli agyonzúzott vasak voltak ott, trabantok meg ladák és egyéb szerkezetek...Mondta Yama, hogyha a lánclógatásomat tovább folytatom az lesz a vége, hogy otthagy és roncsderbizhetnek velem... Borzasztó egy gazdám van, állandóan fenyegetődzik...A legszebb az egészben, hogy még 7-8 éves gyerekeknek is volt futam rendezve, trabikkal indultak. Yama különösen drukkolt egy metálszürke-sárga festésű papírjaguárnak. Végül a szürke-sárga csoda második lett a 3 indulóból, mert beszereztek egy tengelytörést az utolsó kanyarban, és csak három keréken tudtak bedöcögni a célba.
Aztán Yama bevattacukrozott, meg levakarta rólam a korom és típusom után érdeklődőket (már kezdtem befosni, hogy tényleg otthagy), és elindultunk. Megetetett Zalaegerszegen, és a 76-os úton visszakavartunk a Balaton meg az autópálya felé. Útközben találkoztunk néhány nagyképű vassal akik a környéken raliztak, volt amelyik még Yamának se köszönt vissza, nemhogy nekem...
Elkavartunk hazafelé, megetettük a kutyákat, bezártuk a nyitva hagyott ablakokat, majd továbbindultunk Kiskunmajsára az M5-ösön.
Az autópályákat már kezdtem unni, mikor végre letértünk a majsai útra. Hm, hát nem nevezhetném valami világminőségű útnak, de aztán szép nyugodtan végigdöcögtem rajta. Yama aznap kb 700 km-t kavart velem, már alig bírt letámasztani a kempingben, azt hittem rá kell essek, hogy kicsit magához térjen. Úgy nézett ki, mint aki már le se bír mászni rólam...Elégedett volt velem nagyon, megpaskolta a tankomat és azt mondta, kihúzhatom magam. Ki is húztam magam és peckesen ácsoroghattam vagy 3 napig....Már kezdtem kétségbe esni, hogy állandóan a kis drótszamaraikat kergetik, aztán valami történt csütörtökön és Yamának sürgősen Pesten támadt dolga valami elbaszott meló miatt, ezért megint megcibálta a füleimet oda meg vissza. Megint megmutattam neki, hogy milyen stabilan haladok 140-et... és megint jól megsimogatott, meg megölelgetett. Söndör meghúzta a láncaimat, merthát úgy tűnik, vannak folyamatok amiknek nem tudok ellenállni...

Aztán két nap múlva kitalálták, hogy a dinnyétnyelt Moncsimanót meg kéne látogatniuk, ha már az a közelben gömbölyödik. Hát a Kiskunmajsáról Soltvadkertre vezető úton azt hittem eldobom az összes műszerfalam... Az az út maga a betonizált szántás. Mérgemben kétszer kivertem a kulcsot a gyújtáskapcsolóból, mire Yama kitalálta, hogy akkor leköti a himbálódzó műszerfalam. Elsőként valami kék ruhácskájának a fehérpöttyös övét próbálta rámkötözni -hát felejtse el, hogy ilyen giccses francokat akasztgat rám - azt azért nem hagytam. Aztán eszébe jutott, hogy nála van a gumipókhálója, azt már hagytam magamra akasztgatni. Végül eljutottunk Kalocsáig, összenyihogtam az ismerős vasakkal, majd elindultunk a Szelidi-tó felé. Ott Yamának vérben forgó szemmel hörögni támadt kedve, merthogy minket kétkerekűeket nem lehetett levinni a tó partjára, és ő már úgy elképzelte, hogy együtt fog velem napozni...
Na végül csak sikerült lepattintani a gazdákat, úgyhogy tudtam nyugodtan haverkodni Pacival meg a többiekkel. No persze a szelektív kukák mellé támasztottak minket, Bara nem is volt túl nyugodt, amikor hangos üvegcsörömpölést hallott, oda is jött megnézni minket, hogy minden okés-e. Persze semmi gond nem volt, csak néhány kétlábú hajigálta kifelé az üvegeit. Végül megunták a palacsinta és lángosburkolást és hazaindultunk. Kalocsán még megálltunk, aztán hazaindultunk.
Yama épp kezdett nyafogni a dögmeleg napsütés ellen megint, erre intéztem neki egy gyors nyári záport hogy befogja. Mire hazaértünk meg is száradt, mondta, hogy még jól is esett neki... Most Söndörrel nagy láncvadászatban vannak, azt mondják megérdemlem...