Sajtószabadság...?

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 922

Megy ez a cirkusz a Népszabi körül, aztán meg párhuzamosan az elnökválasztás az USA-ban és hát azt látom, hogy 1848 óta, amikor a sajtószabadságért ment a buli, azóta nem igazán változott a világ.

Valamikor arról tanultam a suliban, hogy sajtószabadság, meg független újságírás meg hiteles információ áramlás és satöbbi. Aztán ahogy kezdtem egy kicsit jobban odafigyelni a világ dolgaira, kiderült, hogy ez csak egy ideális világban létezhetne, mert a sajtóból is van jobb meg baloldali nálunk, középmezőny meg még a bulvár szintjén sincs. (A magyar Népszabadság egy osztrák konszern kezében? Az vicc, hogy innentől objektív újságírásról beszélhessünk pláne a pillanatnyi politikai környezetben, ahol épp akkor szüntetik meg amikor kiderül, hogy 5 milliárd is kevés volt ahhoz hogy az újságon keresztül egy másik értékrendet át tudjanak tolni az embereken...) Aztán ha kinézünk a nagyvilágba, gyorsan kiderül hogy melyik médiakonszern mögött milyen ideológia mentén működő gazdasági erővonalak húzódnak : és innentől értelemszerűen a kenyéradó gazda olyannak ad kenyeret, aki az ő vitorlájába fújja a szelet. Lehetőleg minél olcsóbban, ami miatt aztán egy HVG szép csöndesen elbulvárosodik és a Blikktől vesz át híreket, mert az MTI belső központi információs hálózatára már ott sincs előfizetés. Az újságíró meg egyre olcsóbb (merthogy gazdaságilag is megérje), jóérzésű ember lassan rettegi, hogy ha találkozik egy ilyen tollforgatóval, vajon mi módon fogja kiforgatni a szavait a nagy nyilvánosság előtt.

Szóval maga a sajtószabadság innentől kezdve csupán egy filozófiai elképzelés, amiről beszélni meg gondolkodni lehet, csak épp nem érdemes... Hiteles információáramlás, ideológia és politikai körítés nélkül, az újságíró aznapi szájízétől mentesen? Botrány nélküli, jó értéket közvetítő hírek? Áh... Az újságíró olcsó kell hogy legyen, a felelősségtudat pedig nem működik... Hogy az újságíró zászlóhordozó kéne legyen, nem pöcegödörben kavirnyáló botrányvadász. Értékes gondolatokért ma már vagy könyvet veszek a kezembe, vagy egyéni blogokat böngészek... az újságírás, mint értékes gondolatok közlési tere beszűkült a különböző szakmák, hobbik rétegújságíróinak tolla alá.
Az megvan, hogy milyen lenne az a tvfilm amit nem szakít meg egyetlen reklám se? :D Független televíziózás, na? :D
Szegecs, Vidék, Hajos és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Vidék
  • Yamina
Hozzászólnál? Jelentkezz be...