Súlyadó mizéria

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 729

Má megint mit tojt a nyuszi?
Anno volt egy kis Micrám, a bontási igazolással beslattyogtam a forgalomkivonáshoz, majd egy évre rá küldték a sulyadós csekket. Mondtam nem, mondták, ja bocsi... Azt hittem, ezt nem lehet felülűberelni! De igen!

Ugye most van szezonja, hogy küldözgetik a csekkeket. Szép nyugisan kijött az első adag februárban, közölték benne a két vas két díját, elmentem, leperkáltam a postán, félretettem a következő félévet, majd gondoltam én, nyugalom és békesség, leróttam a kötelezvényt. Majd egy hónap múlva a másik felét, kibírható összeg.

Nadenemám olyan egyszerű az élet, hogy csak úgy lássuk a rendszerben, hogy megérkezett a lé, és hagyjuk békén a nyomorultat! Két hét múlva jött a csekk ismételten, de csak a Lóóóról. Mondtam magamban: má megint próbálkozunk, próbálkozunk... Iktattam a kukába, telefon, miért küldték ki még egyszer, nézzen utána már múlt héten befizettem az első félévet, tutimárbeért, nadenepróbálkozzunkmánkérem... Mondták bocsi, utánajárnak. Utánajártak, küldtek egy határozatot, miszerint akkor most visszavonnák a második adag csekket, mert ez télleg nemokés, a végső határozat ellen 6ezeré fellebezhetek. Nem fellebbeztem, jóváhagytam. Megint eltelefonáltam egy fél délelőttöt háromezer forint miatt. Nooormálisak?

Eltelt egy hónap. Jön ma Ubiról is a második kanyar csekk, újabb próbálkozás, de most nem két egyforma félévre szóló csekket küldtek, hanem két különbözőt! egy 2466 Ft-osat meg egy 2960,Ft-tosat. Hogy mi a különbség a két félév között, ne kérdezzétek, de az eredeti első összeghez közelít az összesen..., Jah, és úgy küldik a levelet, hogy a dátum rajta április 11-e, de befizetni március 15-ig kellett volna az első félévet, és persze a posta április 22-re hozza ki. Időugorjak is? És ha ezek után ez nem tetszik, elektronikusan meg telefonon most nem fellebezhetek, de 5000 ft illetékért igen. De kis éééédik... Cigorkodunk, majdcsak lenyeli a maaaaarha!

No, ma megírtam a szép szerelmetes levelem ezzel kapcsolatban, mellécsapva a fénymásolt csekkeket, és leszarva a fellebezési illetékjüket, ajánlva, tértivevény. Menjenekmáán...


Tisztelt xy Polgárm hiv adóhatóság!

A mai nap újabb meglepedéssel kedveskedtek számomra, mely idén a súlyadó ismételt, többedik alkalommal történő kiküldését jelentette. Elhiszem, hogy meglepő, miszerint egy nőnemű két motorkerékpárt tart a nevén, de ez nem jelenti azt, hogy nem látja át, azokhoz hány csekk tartozik. Mivel ez idén már a második ilyen próbálkozásuk mindkét motorra nézve: ezzel arányosan a negyedik adag csekkhalom. Úgy érzem lassan az Önök felett működő szakhatósághoz leszek kénytelen fordulni módszeres és kitartó zaklatásos eljárásaik miatt, mellyel többszöri adófizetésre próbálnak rászedni, vagy csak szimplán nem tudják kinek mit küldözgetnek ki és hányszor, és miféle összegek érkeznek be magukhoz és miért.

Ez úton értesítem Önöket, hogy idén is csak egyszer vagyok hajlandó befizetni a súlyadót, ugyanúgy mint múlt évben, és mint majd jövő évben teszem. Annak is csak kizárólag az első variációját.

Az üggyel kapcsolatban nem kívánok fellebbezéssel élni, ugyanis az Önök által először megjelölt adó összege közel jár a fellebezés illetékének összegéhez, valamint már az egész évi díjat mindkét motorra rendeztem. Ennek igazolás céljából mellékeltem a levélhez a csekkek fénymásolatát, és bízom benne, hogy az Önök nyilvántartásában ugyanúgy szerepel beérkezett összegként.

Ezek után tisztelettel megkérem Önöket, nyálazzák át, ellenőrizzék le a beérkező összegeket, és tegyék rendbe a nyilvántartásukat, vagy csak szimplán fejezzék be a próbálkozást, mert a hülyék a másik faluban laknak.

Köszönettel és megértő tisztelettel:

Üdvözlettel: xy
  • Vidék
  • Yamina
  • Babulu
  • Csutka
  • Kisvirag
  • Brigó
  • BoncaDóri
  • Vidék
  • Vidék
  • Vidék
  • Vidék
  • Vidék
  • Yamina
Hozzászólnál? Jelentkezz be...