Megint javításra szorult nemrég a Sakál. Már tavaly küzdöttem azzal a problémával, hogy minden indulás előtt ellenőriznem kellett az első gumit, mert akár egy éjszaka leforgása alatt 1,5 bárra csökkent a nyomás. Idén, szezon elején – elkerülendő ezt a kis kellemetlenséget – el is vittem – el is vittem Schirger Petihez, aki azt javasolta, hogy cseréljük ki a belsőt.

Csakhogy a problémám nem oldódott meg. Lenyomtam 1-2 hónapot a tavaly már megszokott módon: ok indulhatunk kilenckor, csak kanyarodjunk be egy benzinkúthoz gumit fújni.

Végül megint meguntam. Mindenképp utána akartam járni, hogy mi lehet az oka ennek a hibának. Megint Petinél kötöttem hát ki. Közel van, motorozik is, és nagyon jó szakember. Évek óta szereli a motorjainkon és az autóinkon a gumit.

Látatlanban Peti megint a belső cseréjét javasolta. Ki is vette, majd nagyjából fél órát töltött vele a csap alatt, hogy kiderítse, hol a lyuk, ahol szökik a levegő. Nem találtunk semmit. Mindegy, azt mondta, hogy lehet, olyan lyuk, ami nem látszik, mindenesetre a belsőt cseréljük ki – megint.

Mikor elkezdte visszaszerelni az abroncsot, akkor vettük észre, hogy apró rozsdaszemcsék vannak a felnin itt-ott. Pedig kívülről semmi nem látszik. Aztán lehúztuk a küllők végét takaró gumi borítást, és alatta szörnyű rohadást találtunk. A diagnózis ez alapján annyi, hogy a lehulló rozsdaszemcsék szúrták ki a gumit.

Peti nagyon profin megoldotta dolgot. Alaposan lecsiszolta, majd egy speckó cuccal lefestette (szép zöldre) a küllők végét. Így talán egy jó darabig nem tudja ismét kikezdeni őket a befolyó víz.

Ja, ezúttal azt is megtudtam tőle, hogy a hátsó gumimat 2,9-re, az elsőt 2,7 bárra kellene fújni. Én meg simán járok vele nyolc éve 2-vel...
Szegecs kedveli ezt.
  • Picar
  • GéDé
  • Vidék
  • NaNa
  • Siva
Hozzászólnál? Jelentkezz be...