Paci és Lóóó csavarog

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 660

Naszóval, ez a Yama lány tegnap jól kitalálta, hogy jót gurulna a Pacikó nevű barátosnéjával, egy másik Suzuki GS 500 - assal, ami azért engem is felvillanyozott! Mégiscsak egy távoli rokon, legalább megnézhetek egy másik lovacskát, meg talán hagynak majd minket beszélgetni is egy kicsit.
Körbementünk a 0-áson, kicsit hozzá csapódtunk egy 8-10 fős motoros társasághoz - na az nagyon jó volt - egy nagy ménesként rohantunk a nagybálnák (kamionok) között.
Közben Yama mesélt a Pacikó Paci nevű lováról, miszerint egy nagyon helyes szabású jószág, és biztos tetszeni fog. No ennek ellenére úgy parkolt le amikor megérkeztünk, hogy csak a lombok között sandíthattam felé, valahogy nem mert letámasztani mellé... Pedig most igazán nincs semmilyen fertőző elektronikus betegségem, kaptam másik fesszabályzót. Jójó a kormány kicsit csámpás mióta a második első defektnél elbotlottam, de azért mégis annyira nem vészes...

No elindultunk, szépen elvágtáztunk Szentendrére és ott végre leraktak minket egymás mellé a harmadik parkolóhelyre való átzarándokolás után. Aztán a lányok elmentek fagyizni meg palacsintát falni (állandóan az édesség - én meg cipeljem az eredményt...), és végre beszélhettem egy kicsit a Pacival. Tényleg nagyon helyes kis jószág, mondta nemrég voltak egy nagyobb túrán és felmálházva, három dobozzal vágtatott 8-10 napon keresztül! Semmi baja nem volt, és most fittnek meg üdének érzi magát a sok mozgástól. Nagyon kis belevaló, vagyány lovacskának tűnik, igazán szimpatikus volt.
Visszajöttek a palacsintafalásból, Pacikó pedig kipróbálta, hogy mennyire ér le rólam a lába. Hát éppenhogy az egyik oldalon leér, azt gondoltam menni is akarunk egy kicsit, ezért gyorsan felkaptam a stendert, mire Pacikó közölte hogy akkor most hajtsuk vissza mégis.
Kiváncsi lettem volna hogy ül rajtam, de végül is kihagyta, talán majd máskor.

[​IMG]

Aztán Yama kitalálta, hogy baromi meleg van és úsznának egyet, guruljunk át a Lupa tavakhoz. El is indult szépen visszafelé az egyirányú utcában - állítása szerint úgy emlékezett, hogy régen a duna-korzó ott kétirányú volt, és a parkolónál különben se volt kitáblázva... Végül a sok egyirányú utcában nekem kellett megmenteni egy jó nagy megiramodással, hogy végre egy széles, kétsávos útra fel bírjunk hajtani...
No ezek után szépen benézte a Lupa-tavi lehajtót és az Omszki tó partján kötöttünk ki, nem sokkal a "motorral behajtani tilos" felirat után, egy kávézó mellett. Állítása szerint a sorompó ki volt nyitva, a felirat meg félig lekopva, és különben is csak 5-10 m-t jöttünk csak, hogy közel legyünk a tóhoz és vigyázhassanak ránk. Hát Yama megint elcsodálkozott, mert mióta gyerekkorában ott járt, a tó egészen kiépült, van benne valami épített vizisí pálya, és közvetlenül a "Tóban fürdeni tilos!" című tábla előtt sikerült megállnia.

Ennek örömére visszafordultak a Lupa-tavak felé, és a második próbálkozásra már eltalálta a kihajtót. Szépen gurulunk lefelé a betonúton, egyszer csak egyre rosszabb lett az út. Először csak foltozott, aztán már lukacsos is, szépen kerülgettem neki az aknákat meg a bénán leparkolt autókat. Aztán egyszer csak megáll Yama a földút előtt ami olyan mintha traktorok szántották volna végig egy extra nagy ekével, domború kb másfél méteres szintkülönbséggel és harminc centis aknákkal. Mondta most át kéne itt mennünk, kapd össze magad, aztán udvariasan megkérdezte Paciékat, hogy akkor ez most menni fog-e, mert ott, kb 100 m-re van a tó, és átmutatott a földút végére ahol már sok-sok autó parkolt. Erre Pacikó kínjában csak annyit mondott, hogy hát menj előre... Mire én megindultam, mert Yama azt mondta a szélén menjünk - ott nem voltak aknák, végig is gördültünk gond nélkül. Paciék is szépen átjöttek az akadálypályán, és megint leraktak minket a büfé mellett beszélgetni. A lányok elmentek fürdeni, közben mellénk raktak valami piros sportmotort is, aztán meg próbáltuk a világító lámpájú Yamaha kétkerekú gazdájának telepatikusan üzenni, miszerint magas lesz a villanyszámlája, de nem reagált, nem jött lekapcsolni a lámpát. Biztos szomorú volt a kis yami induláskor, nagy lelkesedés nem lehetett benne... pedig a gazdája még az ülését is letakarta, hogy ne süsse a nap a hátát. Kicsit kukucskáltunk a lányok felé, hogy mit csinálnak, hát nem semmi jószágok, bukósisakban ültek a tóban és fotózták egymást. Biztos jóféle bukósisakjuk lehet hogy még a vízben való elmerüléstől is megvéd...

<img src="http://club.csajokamotoron.hu/galeria/displayimage.php?imageid=42693" alt="Biztonság" />

Azután kikászálódtak a vízből, megszárítkoztak, és megpróbáltunk kimenni az egyik bénán lavírozó autó után. Az kivergődte a négy kerekét a gödör és a másik furán parkoló luxusautó között (mit keres az ingyenbányatavon egy drága merci félig az úton parkolva?), majd megint jött a kritikus rész a gödrökkel. Most a másik oldalán mentünk végig a traktorútnak, no ott volt egy kis homok, Yama kapaszkodott is rendesen a füleimbe, nehogy arrafelé kavirnyáljak. Aztán integettem a helyes kis Pacinak elválóban és hazamentünk.

Yama otthon megdicsért és azt mondta Táltosnak is fog hívni amikor ilyen szépen viselkedem, mint ma. Tényleg elégedett lehetett velem, mert éjjel felébredt amikor elkezdett szemerkélni az eső, és éjjel kettőkor kijött leponyvázni.

Képes beszámoló Pacikónál.
Szegecs kedveli ezt.
  • papacs
  • Pacikó
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • Yamina
  • Lotti1
  • Lizi
  • BoncaDóri
  • Lizi
  • Yamina
Hozzászólnál? Jelentkezz be...