Orkánmotorozás

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 675

Mint már kiderült, szombaton úgy eláztunk a nagy szőrősbundás, válogatás nélkül méz és kanálevő állatok látogatásakor, hogy hétfőn még mindig száradtak a hőlégfúvó alatt a bakancs és egyéb tartozékok. A 2-3 órás esőben ácsorgást és kétórányi esőben utassal hazamotorozást egész barátságosan tűrte, semmi egyedi Lóóóhiszti. Csodálkoztam, biztos befosott, hogy Söndör is rajta ült.

Hétfőn tehát gondoltam áh, úgyis vacak idő van, belebújok a sárga négykerekű esernyőbe, abban van fűtés is, és intézem úgy a dolgokat.
Agyaltam én kis naív, meg még kábé háromszázmillió másik, amelyik hétfőre időzítette a főváros megközelítését. Röviden és tömören amit motorral 20 perc alatt szoktam megtenni, aznap írd és mondd több mint kettő óra alatt tettem meg... A hajam kihullott, mindenhonnan elkéstem, idegeskedtem egy csomót, és a gyökerek kétszer majdnem totálkárosra próbáltak törni a 20 km/h-s végsebességükkel és a vaksipöcs hozzáállásukkal. Mire este hazaértem, vérben forogtak a szemeim és megesküdtem a Lóóónak, hogy holnap akkor is együtt megyünk, ha öklömnyi jegek hullanak az égből, és Noé bárkáját meghazudtolva kell megint jetsky üzemmódra átállnia. Nem volt túl lelkes. Biztos ami biztos alapon a megszáradt protektoros ruhát átfújtam impregnáló sprével.

Másnap csak az öklömnyi jegek nem voltak. Minden más igen. Reggeli öltözködés közben kiszúrtam, hogy az emeletig érő fa végéről már hiányoztak az idei friss hajtások, tehát éjjel a szél igencsak megtépázta odakint a növényzetet. Az udvar terítve volt friss gallyacskákkal. Ez már gyanús volt. Kiléptem az ajtón, és a szél megpróbálta kitépni a bukót a kezemből, gyorsan a fejembe nyomtam, merthát nem úgy van az.... Söndör rákérdezett, biztos ezt akarom-e... Ok nélkül nem szokott ilyeneket kérdezni. Az utca végén épp elvonszoltak egy kidőlt fát...
Valahogy rávettem a Lovat, hogy elinduljunk, extra hosszan igényelte a szivatót, addigra pont eleredt az eső, értékeltem. Konkrétan vízszintesen esett az eső a szél miatt, tehát plexi lecsuk, akkor ma kicsiket lélegzek a lámpánál álltamban, ne párásodjak.

De jó lesz. Lekecmeregtem a dombról, a két körforgalom között olyan szembeszél volt a hegyek felől, hogy a Lóóó kifejezetten morgósba váltott és látszott aznap nem lesz jó napja neki se. Az autópályán már 20 km-re a nagyfaluhatár táblától állt a kocsisor, kárörvendően vigyorogva hajtottam el mellettük. Mindaddig, míg a buli oldalszelessé nem változott, és egy-egy nagyobb járgánny mögül kihajtva oldalról nem talált meg egy-egy combosabb széllökés. Ohne problem, jobbra nincs senki ha odatol, csak a szalagkorlát, azt meg már ismerjük... No ez széllökdösésesdi egy magasabb íves felüljárón már nem annyira vicces, amikor kanyarodás közben a Lóóó súlyát íven tartva meg a szél ellenirányú lökdöséseit kalkulálod az álló/cammogó kocsisorok között... Na ezt még Senkinek se kívánom, pedig ő állítólag élvezi ezt az orkánmotorozást... :D

Beértünk valahogy a belvárosba, útfeltúrás, sárosmurva, szippantókocsi,kukásautó, buszsorfal, teherautókonvoj, lakókocsihúzgáló idióta, mentőautó, rendőrautó, tűzoltó... Az Astoriánál nem bírták elengedni a mentőautót, úgyhogy kineveztem magam ideiglenes forgalomirányítónak és beálltam a kereszteződés kellős közepébe, a kopasz mergás legnagyobb felháborodására, aztán otthagytam, amint az üvöltő mentő el bírt végre menekülni a kupiból. Csöndesen lavírozgattam tovább a busszávomban, mire a Lóóónak is betelt a pohár a következő pocsolyánál és megvadult rajta az index. Hol jobbra, hol balra kezdett indexelni, a legnagyobb örömömre, hogy tuti valami agyi fogyatékos ne bírja kiszámolni mit akarok, és előbb-utóbb a nyakamra hágjon. Nyomkodhattam én rajta az atyaúristent is, neki elege lett és most már vagy jobbra, vagy balra, de takarodjunk végre le az útról....Szerencsére addigra már nem voltunk messze a célállomástól, mondtam a Lóónak van pár órája lehiggadni, mire hazaindulunk.

Később visszamásztam rá, és röpke előadást rögtönöztem neki arról, hogy miért kéne megjavulnia az indexnek, ha nem akar a vastelepen kikötni. Előirányoztam némi etetést a végcélhoz közeli benzinkúton egy jó magaviseletért cserébe, de különösebben ez se hatotta meg a brutális pocsolya közelében. Gondoltam majd balra kikerülöm kicsit belehajtva a lé szélébe (index balra benyom), ő nem igy gondolta. Index nem működik. Bele nem teszi a kerekeit az esőlébe, balra nem megyünk. De igen, de nem, de igen, de nem. Kiraktam a kezem, végül belementünk, de kettesbe már nem bírtam, csak a tízméteres pocsolya után betenni. Elkönyveltem magamban, hogy ma már akkor csak integetve fordulok balra (még ez is a lökdösődés közben), aztán valahogy elfelejtettem, inkább kapcsoltam, és a következő kanyarodásnál már megint működött az index...
Egérút, útfelbontás, murva, sár, szalagos/deszkás útlezárás, a szél fújja a szalagokat keresztbe az úton. Deszkák imitt-amott elszórva, félig rálógva az útra, némelyekből méretes szögek figyelnek felfelé... Kerülgetem a repkedő vackokat, aztán az egyikre valahogy csak ráhajtottam, és a Lóóó mérgében el is szakította, fostam is rendesen amikor láttam hogy a kerék felé száll szép ívesen a rohadék kordonszalag. Erre nincs valami szabály, hogy kinek a pöcsére kössenek kordonszalagot tripla csomóval az orkánerejű szélben?
Na de a legszebb a tacskók közelében repkedő műanyag nejlonzacsik világa, amikor próbálom lehúzni a fejemet a kiszámíthatatlanul támadó repülő nájlonszörny elől, de annak csak kizárólag a bukómon menet közben jó landolni, hogy a keze törne le annak a majomszabású humanoidnak, amelyik eldobálta...

Vissza ótópája, végre letakarodott a jónép, lehet némi tempót venni. Vagyis csak vennék, lökdösés ezerrel, szél jobbról, belső sávok felé tologatós. Na jó, akkor csak nyugisan, jó nekem az is ha csak nyolcvannal lökdös el egyméternyire a szél... Egyenesben legutóbb akkor döntöttem, amikor a régi négyesen a robeszen ülve elkezdett szívni a kamion kereke... No de lehet egyenesben dönteni a Lóóó-val is, csak megfelelő erősségű oldalszelet kell kivárni... Aztán gyanússá váltak a vízcseppek a bukómon. Oldalt folytak el (nem le!) jobbról balra húztak el. Menek előre nyolcvannal, és a vízcseppek balra el előttem.... Nemtom mekkora oldalszél volt, de ezek szerint gyorsabb volt az én 80 km/hm-nál....
Etetés, Lóóó megnyugodott, index rendben, még egy utolsó lökdösődő keringőt előadtunk a körforgalomban a széllel.

Ma azért jobb volt, már kevesebb volt az eső.
Szegecs kedveli ezt.
  • Babulu
  • Vidék
  • Spéti
  • Mologyec
  • Dóri1
Hozzászólnál? Jelentkezz be...