1. Ez az oldal cookikat (sütiket) használ. Az oldal további böngészésével elfogadod ezeknek a sütiknek a használatát. Bővebben...

Nem hiszed el...

Írta Witch77 a Witch77 blogja blogban. Megtekintés: 2146

Vasárnap reggel felé, a legjobb, legkedvesebb, szívbéli barátom (akárha bátyám) rock klubja, iroda-VIP szoba, idegeneknek belépni tilos felirat, végre lelépett mindenki mellől minden kolonc, lezajlott a hazatérésem megünneplésével, szülinapokkal, évfordulókkal, első lemezkiadással kombinált, ezáltal komoly tömegeket megmozgató (és rengeteg munkával járó) este, végre fogyatkoznak a vendégek, kicuccoltak a zenekarok, péntek este óta az első pillanat, hogy egyszerre egy helyen tudunk lenni mi néhányan, és csak mi, akik most ott vagyunk ezen a hétvégén abból a szívünk szerinti, választott családunkból, amibe lassacskán összevonzódtunk nagyjából 6-8-an az azonos értékrendünk miatti egyforma hozzáállásunk, egyforma gondolkodásunk, egyforma emberségünk miatt. Vannak "mozgó tagok", akik csak néha-néha járnak töltekezni hozzánk, élvezni a társaságunkat, a szeretetet, a sok nevetést, az energiát, a pozitív kisugárzást, amit aduk-kapunk, vannak viszonylag állandóak, meg tuti biztosak is, most 6-an vagyunk, amiben viszont a 4 legfontosabb, leglényegesebb tag együtt van: Seagal, Tojás, Hitlerke és én, hosszú-hosszú hónapok után először :sze: Végre átadhatom a szülinapi ajándékot is, egy A2-es plakátra nyomott, üveg alá rakott cirka 30 sornyi szöveget, ami szívemből, őszintén íródott tőlem az ünnepeltnek szeretetről, barátságról, kapcsolatról, örömökről, hűségről, emberségről, szóval valami érzelmes, érzelgős izé, na :D De nem, természetesen nem állnak később magas, nagydarab, széles vállú, hosszú hajú vagy kopasz, agyontetovált, délszláv háborút, idegenlégiót megjárt, szúrt-lőtt-vágott sebhelyeket viselő, motoros és/vagy futballhuligán múlttal rendelkező, félelmetesen bűnöző külsejű pasik sűrűn és egyre sűrűbben pislogva, nagyokat nyelve, torkot köszörülgetve a kép előtt... :D Na, szóval öröm, boldogság, közben azért 1-2 ráérősebb zenekari tag még érkezik az irodában lerakott értékeiért, pár szóval fixálják a következő bulit, vagy csak gyorsan véleményezik a ma estit, telefonszámok cserélődnek, időpontok íródnak naptárakba, szóval apróságok, de azért némi lájtos jövés-menés újrakezdődik, ha valaki fontosabb jön be, annak Seagal meghatott- repeső mosollyal elbüszkélkedik az ajándékával, aztán egyszer odamegyek én is a képhez, hogy még egyszer utoljára a falra kerülése előtt elolvassam. A közepén járok, belemerülök, átélem, melengeti szívem, amikor a hátam mögül egy számomra ismeretlen hang közli velem, hogy akkor most ő is elolvassa a kép szövegét, amit a Segalnak írtam (gondolom, valaki, aki időközben látta, kivitte a hírét a vendégterekbe). Hátrafordulok, halványan ismerős, tenyérbemászó, fiatalabb pasi (inkább divatmajom), az este alatt biztosan elmentem mellette párszor, halványan rémlik, mintha valami kötődése lenne a klubból üzemelő rockrádió éppen sztárolt, máshol már népszerűvé vált, nagy tervekkel és fejlődéssel kecsegtető új sztárműsorvezetőjéhez, de hogy nem zenekar, nem VIP, nem hívta senki és nem is kíséri senki ismerős, vagyis hogy a világon semmi keresnivalója itt, az tuti. És egyébként is libabőrösen irtózom attól, hogy valaki vadidegennek kiszolgáltassak egy ilyen bensőséges, intim, személyes írást, pláne egy ilyen ránézésre meztelen csigát, hernyót és kibelezett, még élő-vonagló vízisiklót asszociáló, lúdbőrözősen taszító undort kiváltó nyálkás hólyagnak, akinek még a szándékoltan arrogáns, magabiztos, követelő-elváró-nekem-jár hangsúlya is tenyeret viszkettető... :boa:

Azt mondom neki, hogy részemről nem támogatom az elképzelést, de az ajándék már nem az enyém, kérjen engedélyt az új tulajdonostól. És nem jön be a számításom, az ünnepelt épp a fejét Tojással és Hitlerkével összedugva valamibe nagyon belemerülve teljes koncentrációval írogat-rajzolgat, ráadásul jó néhány koccintáson is túl van már, a kérdésre fel sem nézve mormol persze-perszét, pedig máskor addig forgatná jókedélyű, viccelődésnek álcázott keresztkérdésekkel a nem kívánatosként betévedt személyt, hogy az végül úgy találja az ajtó előtt magát, hogy ki sem rúgták, mégis pontosan tudja, hogy ide még egyszer meghívás nélkül eszébe sem juthat bemenni... ezt most elbuktam, a visszataszító puhatestű természetesen gúnyos -győztes mosollyal közeledik, és leereszkedő, lenéző, pökhendi mosollyal elkezdi az észt osztani arról, hogy az életet nyitottan és extrovertáltan kell élni, úgy, ahogyan ő teszi, mert ez az élet egyetlen titka: emberek, emberi kapcsolatok, kommunikáció, és ő nyitottan és pozitívan próbált velem kapcsolatba lépni, ahogyan azt kell, és kár volt vele ilyen barátságtalannak lennem, kicsit nyíljak meg, legyek pozitívabb, beszélgessünk, ő hajlandó tiszta lappal újrakezdeni, és megadni nekem az esélyt, hogy kijavítsam a hibámat és akkor a mi találkozásunk egy gyönyörű barátság, vagy akár egy óriási szerelem kezdete is lehet. :eek: Le tudtam volna hányni a nyálas, alattomos, ocsmány fajtáját, de végül úgy döntöttem, megőrzöm a méltóságomat: nem leszek kedves, de azért moderált, vállalható stílusban közlöm vele, hogy én ezt nem feltétlenül óhajtom, sőt, visszautasítom.

Sajnos ebből nem ért az illető, magyarázatot követel, aztán tovább forszírozza, erőlteti, hajtogatja a fixa ideáját, hogy muszáj és kötelező a kapcsolatok kialakítása, egyszerűen nem lehet, nem szabad visszautasítani őket, na, akkor továbbra sem bunkón, de határozottan, nyíltan, egyenesen és őszintén a szemébe mondom, hogy nem kívánom a társaságát, nem kívánok beszélgetni vele, és tulajdonképpen egyáltalán nem is értem, ki ő, hogy került ide, és miért rohan le engem köszönés, bemutatkozás, bevezetés és mindennemű kérdés nélkül egy önnön csodálatosságáról szóló rapid egyetemi székfoglaló lehengerlő előadásával, és mégis hogy' képzeli, hogy egyszerűen rám erőlteti magát, a társaságát, a kommunikációját, amit én egyáltalán nem kérek, nem kívánok (egyébként egy zártkörű VIP helységben-társaságban, ahová kopogás és kérdés nélkül egyszerűen csak bemasírozott, a legkevésbé sem érzékelve, hová, mibe érkezett).

Az adott illető ebből sem ért, sőt, kikéri magának a negatív hozzállásomat, és bakker vitába száll velem arról, hogy NEKEM mi a jó o.O Egy újabb székfoglalónyi előadás keretében arról osztja az észt nekem, hogy kommunikálni márpedig kell, és teljesen hibás, rossz, elhamarkodott, megalapozatlan, meggondolatlan és tökéletesen helytelen döntés lenne az ő kommunikációs kezdeményezését visszautasítanom, mert akár előfordulhat, hogy nemsokára életveszélyes helyzetbe is kerülhetek, amiből talán ő mentene ki engem, vagy 70 éves koromban ő lehetne a egyetlen, aki egy tál ételt tesz elém, és akkor majd kénytelen leszek megbánni a mostani hozzáállásomat, viselkedésemet, bocsánatot kérni tőle és szégyenkezni a butaságom miatt. Közlöm vele, hogy momentán nem áll szándékomban új ismeretségeket kötni, itt és most ha körülnéz, láthatja a legjobb és legközelibb, gondosan kiválogatott és szelektált baráti körömet, és én azért vagyok itt, hogy 3,5 hónap kényszerű távollét után végre élvezhessük egymás társaságát (és nem, vazzeg, nem veszi a célzást, hogy a világon semmi keresnivalója itt!!!!!), a 70 éves koromban adódó problémákkal pedig majd akkor leszek csak hajlandó foglalkozni, amikor aktuálissá válnak.

Az illető erre tovább vitatkozik velem, és hosszas, kínos gyógypedezés kezdődik, melyben én minden egyes apró hülyeséget, minden téves benyomást, helytelen következtetést azonnal és alaposan cáfolok, minden véleményen, kritikán, kifogáson alaposan felháborodok, mert nem tűröm, hogy egy saját okosságától elszállt vadidegen ítélkezni merjen az életem bármely pontja felett is, legyen az döntés, vélemény, életstílus, értékrend, cél, vagy bárakármi, és tulajdonképpen szinte minden egyes szót, amit kiejt a száján, megválaszolok, próbálom kis apró lépésenkét felőrölni a magabiztosságát, gyengíteni az elszántságát, elbizonytalanítani a mindentudásában. Eközben ő továbbra is megpróbálja magát rám erőltetni, sulykolja belém, hogy valójában az egész életemet rosszul élem és teljesen hibás a hozzáállásom már az alapokhoz is, dogmatikus stílusban közli velem a valóban helyes, megfelelő és boldog élet ismérveit és felsorolja (már-már utasításba adja) az eléréséhez vezető, általa lefektetett és kőbe vésett szabályokat, melyek betartása, követése és teljesítése alaptörvény-szerűen kötelező, mert csakis ez és így vezet az igazán boldog élthez. Természetesen tisztázza azt is, hogy nála az egyetlen, létező, igazi igazság, mert ő nyitott szemmel jár a világban és tudja a megcáfolhatatlan tutit. Győzköd arról, hogy márpedig én igenis akarom a kontaktot, a kommunikációt vele, csak valami érthetetlen, elutasító hangulatból fakadóan ezt letagadom, sőt, mi több, elengedhetetlenül szükségem van rá, és tökéletesen értelmetlen és ostoba a jelen negatív hozzáállásom. Ráadásul egyáltalán, mindenben vitatkozom vele, mindenben hivatalból ellentmondok neki, szégyenletesen unintelligens módon el sem gondolkodom azon, ami mond, csak mondom az ellent. Felváltva próbál a manipuláció összes létező eszközével hatni rám, van pozitív érzelmek generálása céljából Kánaán kilátásba helyezése, hízelgés, megbánás-megszégyenülés lehetőségével fenyegetés, dicséret és kritika, kedvesség és lenézés, önfényezés és engem degradálás, csak nézem, milyen kreatív, milyen elszánt, és milyen lendülettel tart folyamatos tűz alatt a megtörésemben, megadásomban, behódolásomban bízva, és egyszerűen nem hiszem el, hogy nem ért a szóból és nem hagyja abba. Egyetlen pillanatig sincs esélye, de mélységesen felháborít, hogy annyira gyengének, bizonytalannak, befolyásolhatónak és elveszettnek gondol, hogy azt hiszi, pillanatnyi hangulatok alapján, ad-hoc módon reagálva, szervezetlenül és mindenféle előrelátás, terv, vagy iránymeghatározás nélkül, elveszetten sodródom az életben, de majd ő az elsöprő erejű, lehengerlően magabiztos, lendületes lerohanásával egy csapásra meggyőz az ő igazáról, és az agyamból egy pillanat alatt kimosódnak a saját hülyeségeim, helyüket pedig elfoglalja az ő mindenek feletti tudása, ami végre ráállít majd a helyes útra a helyes irányba, és persze még hálás is leszek a sorsomnak, hogy Mr. Tökéletes Mindentudás személyesen végre kezébe vette a sehová sem tartó életemet, miáltal ő az egekig magasztalódik majd és sikerül bebizonyítania, mennyivel különb nálam, mennyire értékes, különlegesen okos ember ő, talán rendesen egy felsőbbrendű, szuperfaj egyede. Húzódik-húzódik a gyógypedezés, telnek a percek, a 10 percek, nem vezet sehová, nem adja fel, nem szabadulok, ha otthagynám, jön utánam és mondja-mondja a magáét, ráunok, belefáradok, taktikát váltok. A saját zsenije által koholt érveivel nem vitatkozom tovább, már nem vagyok hajlandó a részletekben elveszve kimerítő iszapbirkózásba bonyolódni. Higgadtan és világosan az egész akcióját utasítom vissza. Kikérem magamnak, hogy egy ostoba, akaratgyenge, életképtelen, egysejtű véglény értelmi képességeit nézi ki belőlem és azt merészeli feltételezni, majd ő megmondhatja, mit és hogyan kell csinálnom, hogy nálam jobban tudhatja a leghelyesebb döntéseket az én saját életemben, hogy előírhatja nekem az utamat, hogy nálam jobban ismerheti a saját szükségleteimet, a vágyaimat, miközben életében nem látott még, a leghalványabb sejtelme sincs rólam, az életemről, és abszolút 0 információ birtokában a saját logikája alapján kikövetkeztetett, minden gyakorlati tapasztalatot nélkülöző, megalapozatlan, és használhatatlan általánosító elméleteit akarja rám erőltetni a bölcsek köve köntösébe csomagolva . Felháborít, hogy azt hiszi, majd a lehengerlő, betonszilárd főokos szerepében el tud kápráztatni, és elalélva, ajkain csodálattal csüngve fogom az utolsó betűig magamévá tenni az ő tökéletes életfilozófiáját, értékrendjét, gondolkodásmódját, és nagyjából minden gondolatát betű szerint. Fogalma sincs, mekkorát téved, és mekkora vöröset lobbant az agyamra, ha manipulálhatónak néznek, ilyesmivel próbálkoznak nálam... nem veszi észre, hogy a világon semmi hatást nem ér el a módszere, bármit mondok is, ugyanazt nyomja tovább, nem hall, nem lát, nem érzékel semmit, csak nyomul, mint egy faltörő kos.

Türelmem, energiám fogytán fogy, bőszültségem nőttön nő, de egyre inkább látom, hogy nem szabad reagálnom semmire , mert azzal csak további alapot, kapaszkodót adok neki a vitához. Próbálom rövidre zárni a dolgot, néhány szavas válaszokra korlátozódom, melyek azt szorgalmazzák, hogy hagyjon békén, menjen el még a közelemből is, fejezze be a magyarázat követelését, ugyanis nem hogy magyarázattal, de egyáltalán még egy válasszal, de még egy csepp nyálam ráköpésével sem tartozom neki, nem akarom azt, amit kéretlenül zsákkal ömleszt rám közel egy órája, és újfent nyomatékosan kérem, hogy fejezzük ezt az egészet be, hallgasson el és menjen el még a közelemből is, nem ismerem, és nem is akarom és egyetlen további szavára nem vagyok kíváncsi, így is összeteheti a két kezét, hogy ennyi rengeteg időt, energiát és felesleges szájkoptatást pazaroltam rá, tűnjön el végre. Ezzel természetesen a saját minősítésem is elkészül, miszerint barátságtalan, udvariatlan, bunkó, ostoba, negatív, undok, stb hárpia vagyok, közben megsaccol 45 évesnek, és amikor cigit sem vagyok hajlandó adni neki, akkor már nyíltan beszólogat, provokál.

Erőt veszek magamon, megnémulok, nem vagyok hajlandó reagálni semmire, így végül átmenetileg feladja - arra az időre, amíg kimegy Babókához a pultba követelőzni, hogy a nála levő semmire sem elég 250 forintot egészítse ki neki egy sör árára (az előzőleg eltarhált fél doboz cigin felül), mert ez neki jár, tekintve, hogy az este folyamán legalább 6000 forintot elköltött már itt... ettől a levezetéstől Babókám szívem kissé hűdéses lesz, majd ő is hosszas gyógypedezésbe bonyolódik a beteggel. Az végül, miután kudarcba fullad a sörvásárlás, visszajön a VIP-be, minden teketória nélkül beül a társaságba, és azonnal, az első tizedmásodpercnyi csendben máris hangosan és határozottan hozzászól az éppen folyó meghitt baráti beszélgetéshez, amibe végre éppen én is bele tudtam kapcsolódni. Rögtön elindítja a kinyilatkoztatás-szerű észosztások, a jelen levők elmarasztaló jellemzésének, hibáik szemükre olvasásának végtelen sorát, valamint határozottan közli mindenkivel, mit kell és mit nem szabad gondolnia-éreznie-tennie, egyértelműen eldönti, mi a helytelen és mi a helyes, mi a jó és mi a rossz - természetesen teletűzdelve nekem szóló irányított célzásokkal, szurkálódásokkal, provokációkkal. Döbbenten bámulok ki a fejemből, hinni sem akarom, hogy ez rajtam kívül senkinek nem tűnik fel, mindenki meghallgatja, normális, emberi hangon válaszol neki – csak én nem, pedig többször is megszólít, próbál közvetlenül nekem-velem beszélni, de nem veszek tudomást róla, nem vagyok hajlandó kommunikálni vele további hosszas, fárasztó és agybeteg fejtegetéseket generálva, máris órákat elrabolt az életemből, csipkésre szaggatta az idegrendszeremet, visszatartott a családi, szeretős-töltődős beszélgetéstől, és most még tovább hízik a mérhetetlen düh bennem, hogy végképp tönkre is teszi ezt a végre-kiböjtölt, 3 hónapig várt-tervezgetett-vágyott szívmelengetős jutalomjátékomat :morog:

Nagy nehezen mindenki itala elfogy, ekkor erőt veszek magamon és kedvesen, mosolyogva indítványozom, hogy az időközben egy fotelban elaludt, fejfájós házigazdánkat és egy másikban lepihent, teljesen kimerült Babókánkat (mindannyiunk legkedvesebb, legszeretettebb barátait) talán hagynunk kellene pihenni, ne legyünk tovább a terhükre, kezdhetnénk kifelé haladni a VIP-ből. Mindenki azonnali tökéletes egyetértésben, kérdés, vita, szó nélkül cihelődik, szedi a cuccát, kabátját, összeszokott társaság: akad, aki a hamutartókat ürítgeti, aki gyorsan kicsit összerámol, aki letakarítja az asztalt, aki eligazgatja a párnákat - ezalatt a befurakodott féreg kakukk meg tüntetőleg szabotál és terpeszkedik tovább a főnöki bőrfotelban. Miután pillanat alatt mindenki összehangoltan távozik, rájön, hogy ez a fajta lázadás így már tényleg minden határon túlmegy, úgyhogy látványosan ráérősen ő is feláll, de nem mozdul. Én hátramaradok, kezemben a kabátom, táskám és várom, hogy induljon már, én vagyok az utolsó, én zárok. Türelmem, akaraterőm végső morzsáit összeszedve normális, emberi hangnemben elhangzik tőlem a "menj ki, kérlek, kezdünk zárni." Felháborodva felelősségre von, hogy mit parancsolgatok neki, talán és vagyok a főnök itt???? Úgy döntök, ezt is rövidre zárom, és azt felelem, momentán, az adott körülmények között, a pillanatnyi helyzetben igen, én. És újra kérem, induljon meg kifelé. Ekkor megpróbálja önnön nagyszerűségét megcsillogtatni, egyúttal az orrom alá dörgölni: jelentőségteljesen oldalra lép és a karját emelve megpróbál maga elé tessékelni, mondván, hogy rendben, de hölgyeké az elsőbbség, az udvariasság így kívánja. Itt már lobban a láng a fejemben, a fogam között szűrve, a dühömtől fuldokolva, fenyegető hangsúllyal közlöm vele (vagy inkább hörgöm neki), hogy ne szívózzon velem, mert kicseszettül rossz vége lesz, bőven kiszaladt már a türelmemből az eddigiekkel is. Végül minden vésztartalékomat mozgósítva, önuralmam végső morzsáit összekotorva még egyszer normális, emberi hangnemben mondom neki : "Szóval ne szítsd a tüzet, menjél ki, légy szíves." Újra elmondja az udvariasságot és nem mozdul. Még egyszer, utoljára rászólok, hogy induljon el és menjen kifelé, erre felháborodva belekezd valami mondandóba, de ebből már nem sok jut el hozzám, csak valami méltatlankodó hangsúly, valami az ő udvariasságáról, ami alaptörvénye az életnek, valami arról, hogy adni és kapni kell, mert ekkor valami elpattan bennem, a svájci kimerültség maradéka, az eleve tépázott idegrendszerem, a végső türelemtartalékaim kimerítése, és az újabb 48 órás bál kialvatlansága, velejáróinak utóhatása, a legutóbbi 4 óra kitartó, folyamatos zaklatása és provokációja és a rengeteg felhalmozódott stressz, harag és düh egyszerre robbant átláthatatlan vérvörös ködöt az agyamra, torkom szakadtából ráordítok, hogy takarodjon kifelé innen, ezt elismételem még egyszer, és amikor azt látom, hogy továbbra sem mozdul, viszont újabb vitára nyitja a száját, akkor a szabad fél kezemmel megmarkolom a vállát, és a rohadalom ideggyilkos hosszában átrepül az iroda előszobáján.... de végre kívül van, oltom a lámpát, kimegyek, zárom az ajtót, döbbent arcok merednek rám, de senki nem kérdez, nem szól, zárunk, megyünk kifelé, hazafelé. A megreptetett lény számomra tovább nem létezik, levegőnek nézem, de a gyökér kretén az autómig a nyomomban jár és folyamatosan értekezik: erkölcsi prédikáció a viselkedésem helytelenségéről, a további negatív vonásokkal gazdagodott jellemrajzom, önmaga fényezése (mert ő ENNYIRE intelligens és jó ember, hogy még a történtek után is szóba áll velem és szeretné megbeszélni a dolgot), kihívó, felelősségre vonó kérdések (valóban ezt gondolom megoldásnak, amit és ahogy csinálok??? Nem tudom értelmes ember módjára megbeszélni a nézeteltéréseimet???? Ennyire vagyok képes, hogy lelépek a kialakult szituációból???? Ennyire terjed az intelligenciám, hogy képtelen vagyok vitába szállni, csak elmenekülök a kialakult helyzetből??? ), valamint becsmérlő megjegyzések, beszólások, további provokációk váltakoznak. Nem érdekel. Nem hallom. Élénken beszélgetek Hitlerkével, majd Titivel és Tojással, kedélyesen, mosolyogva, hosszasan ölelkezve és szeretetteli puszikat váltva búcsúzkodunk, egyeztetjük a spontán bográcsozás előzetes paramétereit, majd beülünk az autóinkba és távozunk.

Ha ez nem velem történik meg, akkor nem hiszem el, hogy létezik, hogy egyszerűen képtelenség egy nemkívánatos, tolakodó, zavaró zaklatót lerázni, hogy létezik olyan emberfélének álcázott, semmilyen módszerrel el nem távolítható, ragadós vérszívó, idegrendszergyilkos, energiavámpír szipoly, aminek még pluszban olyan speciális elmekárosodása is van, ami miatt az agya képtelen értelmezni a pozitív, biztató jelek tökéletes hiányából, finomtól a durváig terjedő visszautasításból, elzavarásól, végül fizikai erőszakból álló komplex ingeregyüttest, ami lefordítva így néz ki: HÚZZ AZ ÉLETEMBŐL, NEM KELLSZ!!!!!!

Azóta is azon jár az agyam, hogy egy ilyen szemtelenül, pofátlanul, érzéketlenül, úthenger-szerű modorban vadidegen embereket letámadó lánctalpas őstulok, aki önmagát gátlástalanul és erőszakosan másokra akarja erőltetni, aki képes vadidegenként egy meglévő, összeszokott baráti társaság saját klubjában, saját VIP helységében tartott meghitt, szeretetteli estjébe betörni és ott modortalan ősbunkó módjára bevágva magát a kerek asztalhoz máris erőszakosan rárabol a folyamatban lévő beszélgetés irányítására, aztán osztani kezdi az ott jelenlévőket megcáfolhatatlan kinyilatkoztatásokkal, utasítgatásokkal, kőkemény kritikákkal, ítéletekkel és bírálatokkal, aki bárminemű negatív visszajelzést és ellentmondást tökéletesen ignorál, aki egy szocializálatlan, civilizálatlan, diktátorhajlamú, mindentudó, sminkelt szemű, 30 éves kis törpe takonygombóc, az egyszerűen nem létezhet. Olyannyira életszerűtlen és irreális, pláne abban a környezetben, abban a társaságban, abban a világban, ahová betolakodott, hogy komolyan, elképzelhetőbb verziónak tűnik számomra, hogy valaki észrevétlenül valami hallucinogén cuccot csempészett az italomba, és csak én hallucináltam-vizionáltam az egész többórás rémlátomást. Mondjuk ennek némileg ellentmond, hogy utóbb egy telefonhívásból megtudtam: ez a pszichopata zsarnoktanonc az éjszaka folyamán több emberrel is konfliktusba keveredett, melyek viszont gyorsabb lefolyásúak voltak, a betalált illetők ugyanis a legkisebb fáradságot sem vették az őket ért inzultus verbális rendezésére, hanem igen hamar a tettlegesség határára jutottak, ami elől a mindentudó seggfej inkább elmenekült. A hajnal közeledtével lehetséges áldozatai száma rohamosan csökkent, végül már csak mi maradtunk a VIP szobában - és gondolom, engem, mint egyetlen nőt vélt a legkönnyebben legyőzhető áldozatnak. Tőlem nem félt... a végén sem, amikor már túlment a határon. És végül kiprovokálta belőlem, hogy fél kézzel akkorát lódítottam rajta, amitől repülve érkezett a kijárati ajtóhoz, ahol ráadásul a lejtős küszöbön még tovább is tántorodott, így máris kívül találta magát az ajtón…

Most tényleg ez kellett???? Kiprovokálni, hogy tettlegességig fajuljon a dolog??? Tényleg nem lehet a szóból érteni????? Esetleg kottából olvasni tudnak az ilyen elmeroggyant egysejtűek????
suzu, bae, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Yamina
  • Witch77
  • NaNa
  • NaNa
  • Hajos
  • bae
  • suzu
  • Witch77
Hozzászólnál? Jelentkezz be...