Nagyi szilvásgámbócai.

Réges régen messze ,messze egy távoli helyen kezdődött minden. Mikor a legenda újraéledt és vége volt a nyárnak. Vissszatért bupu a távoli országokból ,városokból élettel kalanddal, teli és volt mesélni valója. Akkor történt mindez. Hogy is volt,nem tudni egyszer csak egy egyszerű szegény hercegnőre bukkant aki, aki! a nagymama szilvásgámbócait sétálta ó rengetek erdőben. Bupu bandukult az erdei ősvényen és füvet rágcsált a rozzant vasparipa hátán mit sem sejtve ,nem tudva hova tart. Akkor meglátta,meglátta a szegény egyszerű hercegnőt aki éppen hazafelé tartott. És megszólította,leültek beszélgettek. Bupunak erősen korgott a hasa ,a hercegnőnél pedig valami lapult, de nem mutatta a kincsét. Erős érdeklődés lett úrrá mindkettőjükön,sosem látták még egymást de valami ősi dolog volt mind kettőben ,mélységes szeretet,na mega a szilvásgámbóc. Leültek, beszélgettek órákig, együtt voltak talán össze is tartoztak,mint az a sok kis kerek micsoda a keszkenőben. A hercegnő egy apró keszkenőt vett elő és kivette nagyi varázslatos szilvás gámbócait. Mind a tizenkettőt,egy tucaton voltak. Nagy kő esett le ekkor az éhes vasparipásnak a szívéről,hiszen ki tudja mikor látott ilyet,eddig messze más országban csak zacskós levest evett,meg kánzervet. Majd megfelezte vele. Oda adta neki akár az életét ,pedig neki sem jutott sok. Bupu csodálta a hercegnőt ezért,alig ismerte de megszerette és megfogadta bármi legyen bármit hozzon a sorsa,segíteni fog neki mindig mert igaz szívű emberre talált,olyanra akivel eddigi útján nem találkozott.
Több volt mint barátság több volt mint szerelem,mélységes volt minden e két lény között.
És elkezdődött a kaland felálltak és attól kezdve sosem engedték el egymást kezét. A hercegnő megmutatta és hazavitte oda ahova senkinek nincs belátása a csiga lakba. Mesélt a világról a magányról a rosszról és mindenről. Az életük összefojt nem számolták a napot a percet sem az órákat. Együtt keltek együtt aludtak. Távoli országokba jártak ,kalandoztak. Hercegnőnek is volt vasparipája ,és bupu életet lehelt bele,így a világ nyitottá vált a zártságból. Önálló életre kelt ,szabaddá vált a hercegnő. Leírhatatlan élmények sora ,naponta dőltek nevetéstől ,kacajtól teli volt a ház. Éjszakákig beszélgettek és nappal nagyokat horpasztottak. Barátokra leltek ,szerették őket az emberek. De sosem lehettek egymásé. Élt egy lovag messze városban túl mindenen. Egy postagalamb hozta hírét olykor olykor. Bupu nem tudta ki ő nem ismerte. Csak tudta a hercegnő szíve másfelé húz. Látta amint apró csókokat lehel a levélre,de sosem kérdezte csak élvezte az együtt létet,amit kitöltött a jelen pillanat,mit sem törődve mindezzel,hiszen szerette a csiga ház lakóját. De napok és hetek teltek és látta valamitől szenved a hercegnő. Érezte hamarosan el kell menni neki abba a távoli országba ahova a galamb jár. És nyomasztotta hogy emiatt a hercegnő szomorú,mert nem akarja elveszíteni azt aki mindig ott volt akivel megosztotta akivel élte a napjait,ki segitett ha bajban volt ki mindig mellette állt,egy vágyért egy távoli ismeretlenért eldobni kit annyira szeret. De bupu megígérte neki mikor visszajön,bármi legyen is mellette lesz. Nehéz volt mindkettőjüknek. Most a hercegnő távoli országban van,bupu pedig mesél mindenről az esti tűz fényénél és fél szemében sír a másikban nevet. Hogy mi lesz a történet vége,ki tudja talán megszakad a szív talán erőt vesz az ész és legyőzi az akarat a vágyakat és ésszel él életet. De mind tudjuk mi emberi az balga. És a szép történetek mindig szomorúsággal telik. Jó éjt minden vaslovagnak. Persze aztán a történet folytatódott de azt már nem árulom el persze nem az ész győzött se a szív