"Mi az amire igazán vágyol?"

Mit tennél, ha a pénz nem számítana?
Mi az amire igazán vágyol?

Ezt a videót osztotta meg egy barátom a facebookon, miközben a romokban lévő kapcsolatával elindul egy drága nyaralásra, mert egyik se akarja visszaadni az utat, és mert a pénz számít, meg mert tényleg rendbe szeretnék hozni a dolgot... magamban azt gondolom, hogy mivel ezt tudta kiposztolni ebben a pillanatban, néhány nappal az indulás előtt, ez a dolog valójában halott. Olyan ösztönös szabadságvágy ordít az emberből, ami már létezésért kiállt. Mint amikor zsigerből válaszolt a zsigeri kérdésemre, egy panaszáradata után, hogy mit vár ettől a kapcsolattól: semmit. Még táncolnak egyet a romokon, és ideig óráig segít majd a közös élmény (tudom, végigcsináltam), aztán visszahanyatlik minden a langyos pokolba... a vélt függőségek és kötelezettségek láncai közé.

Számtalan boldogtalan kapcsolatban vergődő embert látok magam körül, és mindegyik a pénzre, meg vélt kötelezettségekre hivatkozik. Félrekettyintenek, az asszony meg az ember is, mindenki éli a privát kis életét, és lopják a marha drága időt, amit boldogabban is eltölthetnének. A gyerekek pedig végignézi, nem hülyék, és mintának megtanulják. Gyönyörű az szép új világ, ugye, ezt építjük... ?
A változás/változtatás igénye bennük van, de valódi lépéseket EGYMÁS FELÉ nem tesznek meg. Csak mantrázzák maguknak, hogy fel kell nőnie a gyerekeknek, ki kell fizetni a hitelt, ezkel, azkell, lapostévé, ájfónkéccáz, minden MÁS kell, csak nem a saját boldogságuk. Nem tesznek egymás felé, vagy szükség szerint egymástó el lépéseket, engedményeket, nem bocsátanak meg, se maguknak, se másnak, nem engednek el fájásokat, nem koncentrálnak egymás jóságaira, csak pörgetik a mókuskereket tovább... Mert megélni kell, meg főként kell a pénz, a komfortzónát elhagyni fáj, a szingliség meg ciki, meg egyébként se fáj a fájás annyira... még tűrhető, hát szenvedjünk végig egy életet... Szeretetnek csúfoljuk ma azt, ami valójában a másik lelki nyomorának, és sértett egójának kapaszkodása: az esztelen féltékenységet, a brutális aranykalickát, a lelki terrort, és ki tudja még miket...Hogy valahol lakni kell ezért eltűrnek emberek bármit, hogy valamit dolgozni kell, ezért dolgoznak bármit. Mert az egómnak jobban fáj ezzel, mint azzal együtt élni, mert a a szülőm jobban belém lát, mint akivel épp együtt lakom... Mert valójában ez a nagyobb szabadságfok per pillanat... a könnyebbik kenyér.
Lackó Peti barátom szavai jutnak eszembe néha: mi minden hónapban tartunk egy randinapot, ahol elmondjuk egymásnak miért jó együtt lenni, mit szeretünk a másikban. Lehet ezt így is csinálni.

Mit tennél, ha a pénz nem számítana?
Mi az, amire igazán vágysz?

Azt gondolom a pénz valójában nem számít. A saját elménk foglyai vagyunk, amikor úgy gondoljuk a társadalom által diktált értékek és üzenetek mentén kell megfelelni vélt vagy valós értékeknek.
A hűség vajon egyet jelent-e a szexuális hűséggel, vagy a hűség az, amikor nem hagyod cserben a másikat munka közben, ami neki a megélhetése? Szeretet-e az, amikor két csokival bevágódik valaki a gyerekednél, vagy az az igazi szeretet, amikor valaki határokat szab neki, de mégis mindent elmagyaráz amikor kell? A tartozás tényleg tartozás-e, és biztos, hogy nem az utolsó filléredig szeretlek drágám?

Mi az amire igazán vágyunk? A szeretet meg lehet venni? A türelmet, a kitartást meg lehet venni? Tényleg, ezek pénzfüggő dolgok? Valóban a pénztől függ bármi is?

Most volt három napnyi énidőm odakint. Idegen emberek, idegen nyelv, idegen környezet, idegen gondolatok. Elég távol a saját életemtől. Volt időm átgondolni, eddig mit értem el, és miként. A pénz valójában sosem számított, csak a kitartás, minden eredménynél.

Anno 10 éve nem gondoltam, hogy egyszer 8 lézerem lesz, és lesz olyan meló amikor mindegyik dolgozni fog. Csak láttam magam előtt egy képet: hogy sok lézer világít, sok embernek örömet okoz és elvarázsolom őket egy csodaszép világban, kiragadom őket a hétköznapokból és mutatok valami szépet neki, és úgy hívom Fényszínház. A fejemben volt, és láttam, hogy létezik. Ma itt van.

A fejemben van, hogy néz ki a családom. Nem a pénztől függ.
Látom, hogy létezik.