Műszaki vizsga pikk-pakk

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 1160

A későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében, némi külső ráhatásra úgy két hete végignéztem az irataimat nem járnak-e le mostanában. Mint kiderült, jól tettem, mert a motorom műszakija május 17-ig volt már csak érvényes, és addig már két hét sem volt hátra. Két évvel ezelőtt, ha jól emlékszem, három héttel későbbi időpontot adtak. Nyár közepén, amikor motorozni kell, mit csinálok műszaki nélkül???

Hétfőn pánikszerűen rohantam el a közeli vizsgaállomásra, ahol nagy meglepetésemre május 14-re kaptam időpontot. Az meg már csak három nap. :bang:

Gyári motorom van, szóval soha nem fordítottam nagy gondot eddig a vizsgára való felkészítésre. Jó állapotban van tudtommal. Fékbetétet nemrég cseréltünk, más baja mi lehet? A vizsga előtti nap reggel a párom azért rákérdezett egyre: "Világít a féklámpa?"

És tényleg. Akkor jutott eszembe, hogy a legutóbbi túrán a mögöttem jövő figyelmeztetett, hogy a féklámpám időnként beragad, és folyamatosan ég. Fogtam hát a jól bevált WD-40-et, és jól befújtam hátul az izzóknál is, és a fékkar tövében, ahol a féklámpa kapcsolója van. Majd el is meséltem büszkén, hogy megjavítottam.

A vizsga napján azért még egyszer rákérdezett a párom, hogy ég-e mindkét féklámpám... miért, nem égett? És tényleg, amikor kimentem, hogy megnézzem, beragadni nem akart, viszont csak az egyik világított.

Így aztán a vizsga előtt beugrottam a közeli autósboltba, és megvettem az utolsó darab izzót, de végül nem raktam be, mert akkor éppen megint rendesen működött mindkettő, ezért nem tudtam eldönteni, hogy melyik volt a rossz.
A vizsga gyorsan lement. Nincs negyedóra az egész procedúra. Megnézték a lámpákat, a dudát... a legrosszabb élmény a fékpróba, amikor jobb lábammal az akna fölött egyensúlyozva kell fokozatosan benyomnom a hátsó féket, miközben a görgők jobbra-balga rángatják a motor elejét.

A lényeg, hogy túl voltam rajta, a féklámpát is elfogadták (oda sem mertem nézni, mert azon izgultam, hogy vagy beragad, vagy nem ég majd). A féket 173%-osra értékelte a műszer. Csak a papírokra kellett még másfél órát várni.

Közben megérkezett egy főnöknek látszó férfi. Egyből a motoromhoz ment, és megcsodálta. A munkatársak közölték vele, hogy "A hölgy hozta". Lehet, hogy ez volt az a gomb, ami elindította a főnök üzemmódot nála, és elkezdte újra átnézni a motorom, felülvizsgálni a munkatársai munkáját. Odahívott, hogy indítsam be, és újra nyomnom kellett a dudát, majd húznom a féket. Levert a víz...

Végül csak egy hibát vélt felfedezni: a hátsó, gyári lámpaburában nem találta meg az "E" betűt. Igaz, hogy két éve ugyanitt, ugyanezzel a burával levizsgázott a motor... és az odaintett kollégái egyből megmutatták neki, hogy hol van. És ha már itt tartunk, az szerencsére nem tűnt fel neki, hogy a burát fekete terrorista-ragasztó (ti. Patex) tartja a helyén, mert pár éve egy kátyúnál beleszakadt a csavar.

Szóval végül minden simán ment. Eltekintve attól, hogy a több hetes szárazság után csak ezen a napon esett az eső, és a hónapok óta nem látott esőruhám az első kanyar után szétrepedt a lábam között.
A vizsga után rohantam a XVI. kerültei Okmányirodába új forgalmiért, mert a régiben már nem volt hely az új matricának. Ott közölték, ha nem vagyok kerületi lakos, akkor június végére tudnak időpontot adni. Na jó. Kösz nem!

Zuglóban újabb másfél óra sorban ülés után azonnal megcsinálták az új forgalmit, és a rendszámomra is felragasztották az új matricát. Várakozás közben volt időm a terrorista-ragasztóval ideiglenesen megjavítani az esőruhát, ami majdnem kitartott hazáig. Azért így is sikerült a hideg beöntéstől megfáznom, és időnként még mindig fújom az orrom, de legalább a vizsga megvan. És már új esőruhát is vettem azóta.

Ja, a Vizsga díja 3390 + 4552 Ft, ami a munkadíj és a vizsgadíj gondolom. Nem tudom, melyik melyik. Az új forgalmi pedig 6000+450 Ft. :D
Szegecs kedveli ezt.
  • Lombardo
  • Pacikó
  • papacs
  • bupu
  • bupu
  • Nia
  • NaNa
  • Lizi
  • BoncaDóri
  • suzu
Hozzászólnál? Jelentkezz be...