Készülődős

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 975

Végrevégrevégre megint kisütött a nap! Sőt, már plusz tizenfokokat is mernek jósolni, tehát akárhogy is erőlködik a tél, várható hogy lelép végre. :D

A legutóbbi napsütéskor (két hete) elő is bányásztam a Lóóót. Idén mivel decemberben nem vetette le a vezérműláncot, jó dolga volt a télen, mert fedett helyen pihenhetett. Szóval csak egy kis akksitöltés kellett, guminyomás ellenőrzés, és már mehettünk is, vidáman brümmögtünk tova.

Oda is tekeredtem a célhelyszínre, és jött a nagy feladat. Parkoljunk! Hm, végül is jó lenne ott az autók helyén, de ha már motorral vagyok, nehogy már ne a bejárathoz közel (elé) ne tegyem a vasat... Hát akkor padkára fel, padka után kavicsos-homokos, Lóóó megbotlik, Lóóó lefekszik, Yamácska ugrik, kuplungkar meg törik. Sikerült a második kuplungkart is elhasználnom, úgy tűnik az évi egy az átlagfogyasztásom ebből az alkatrészből. Hiába, megmondták már régen az öregek, hogy mindig az első gondolat a jó gondolat, végül is ha az autók mellé teszem, talán le bírok róla kuplunkartörés nélkül is szállni...
Szerencsére megint megsajnáltak, feltámogattuk a muraközi hatalmas testét a lábaira, szépen megköszöntem, megcsodálták, nahát milyen öreg és nahát milyen fitt... jah, csak a gazdája bénázik már megint...
Aztán jött az agyalás, akkor most majd valahogy haza is kéne menni... Telefonos segítségkérés az ország másik felébe, kérdés: hogyan lehet kuplungkar használata nélkül elindulni? BQ mondja nehezen, de ugrabugrálva lehet, akksinyúzós, nem ajánlott, városban közel életveszély.
Nem baj, kipróbáljuk közeli kisutcában, a kereszteződésig elugrálunk, kettőbe felrakom, rögtön érkezik két autó, még két bakugrás, fék, lefulladunk. Hát ez tényleg nem megy, a lámpáknál tuti seggen találok valami megálló autót ezzel a módszerrel... Újabb telefon, tartalék kuplungkar az emeleten a bal oldali fiók jobb alsó sarkában... (nehogymár nálam legyen), még imbuszkulcs is kéne, mert azzal rögzült a szentem. Söndör érkezik, felment, mondja irány kuplungkarbolt, legyen nálad ha így eszed. Na igen, amíg nálam van sose kell, tehát irány a bolt.

A kuplungkarra jól bevált fellelési helyem van már, az oázisban a gs1000-es kuplungkarja teljesen jó, ezerkéccázért kotornak is egyet.
Közben cseverészek a többi eladóval, mondják tavasszal nőnek meg a kuplung és fékkar eladások, ez ilyen tavaszi fogyóalkatrész. Finom részletként megjegyzik, hogy a kuplungkarból több fogy, mert az oktatóknál is inkább balra teszik le a vasat a kezdők, meg valamiért arra jobban esik a népeknek később is.
Megkaparintom a kuplungkart, berakom a tanktatyóba, már fix helye van.

Na szóval óvatosan az első kanyarokban. A tartós kihagyás rögtön érződik.
Szegecs kedveli ezt.
  • Hajos
  • Yamina
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • Pimpa
  • Vidék
  • Pankamano
  • Yamina
Hozzászólnál? Jelentkezz be...