Hogyan feküdj be a motorod alá, védőbástyának?

Írta Babulu a Babulu blogja blogban. Megtekintés: 764

A kérdésre a válasz nem meglepő módon, csakis teljes menetfelszerelésben, a legjobb, ha bőroverálban és csakis akkor ha tele a tank... :karomkodik2:

A mai alakításom inkább mosolyt csal az arcomra, mint dühöt. Történt ugyanis, hogy hazaérve leparkoltam a gépállatot, de nem voltam eléggé a sarokban, így még kicsit odébb toltam. Majd kihajtottam a sztendert. És voltam olyan balga, hogy nem rúgtam bele kettőt, ahogy szoktam, hogy csekkoljam jól sikerült-e kihajtani. No több se kellett az égieknek (vagy a föld alatti karikásszeműnek) ahogy tettem rá a motort a sztenderre és léptem el tőle, az felhajlott és rám dőlt.

Jó gazdáról lévén szó teljesen aláfeküdtem, nehogy baja legyen. Olyannyira, hogy a kormány vége beleakadt a csizmámba és alá is szorultam. Ha már lúd legyen kövér. Talpig bőrben, kesztyűben, sisakkal a fejemen, táskával a hátamon ott csücsültem a dzsuvás garázsba a motor meg rajtam feküdt. És én be voltam szorulva alá.

Na nem szartam be, inkább röhögtem magamon és a nyomoromon :D Megpróbáltam lehúzni a csizma zippjét és kibújni belőle. Kisebb nagyobb sikerrel, de sikerült kimásznom a motort alól. Milyen jó, hogy jártam a Safetyn, négy módot is tanultam az ilyen esetekre. Jah. Csak itt jön ki a lényeges különbség az ottani és a saját motorod közt. Mégpedig az, hogy 5 centi se volt az oldala és a föld között és mind a két kereke a levegőben kalimpált. A kormány totál be volt fordulva alá, még a kuplung is be volt húzva. Milyen mázli, hogy már üresbe tologattam és nem járt a motor sem. Meglett a teletankolásnak is az eredménye, folyt ki a benzin a betöltőnél. Nem, nem a túlfolyónál és nem is a csapnál. Azért azt biztos ami tuti elzártam.

Nagy nehezen kihajtottam a kormányt, így nyertem további 1 centit a földtől való távolságban. Igen ám, de a tükör rohadtul nincs jó helyen. Hát vegyük le. Jöhet a kormányos módszer. Csak nem fértem be a kormány alá. Első próbálkozásra sikerült addig jutni, hogy az első kerék földet ért. Második, már toltam is a földön egy kicsit. Mert előbb csúszik az oldalán, mint hogy kerékre álljon (vagy lábra vagy mi) Mondom, akkor második módszert, másszunk be alá és combból nyomjuk fel a függőlegesig. Ahha a csizmám se fér be oda ahova be kellene guggolnom. Így a sétálós is kiesik, mert úgy sem fértem be a motor alá, hogy emelőként funkcionáljak. Szerencsére nem az út közepén voltam és a forgalom is gyér volt a garázsba. Még térerőm sincs itt a föld alatt. De kit is hívhatnék. Még a benzin is folyik fent. No akkor embereljük meg magunk.

Utolsó próbálkozás, megakadunk a kerekek földet érésénél, de tolom tovább. Asszem nekifeszült a vállam a másik tükörnek. Imádkoztam, hogy ne csavarodjon el, hanem tartson. És igen. Átlendültem a holtponton és emelkedtünk. Ezt gyorsan meg kellett ünnepelni egy kis pihenővel. Mondom én innen már nem engedlek el. Egy utolsó nagy levegő és két lépésben már álltunk is. Sztender kihajt, jól megrugdos és motor ráenged. És megállt, szuper.

Gyors rohanás a lakásba, mert már fél út óta kínoz a szükség. Lerángattam a bőrcuccot és a teljes menetfelszerelést, eleget tettem biológiai szükségleteimnek és lementem újra felmérni a károkat. Szerencsére csak a szokásos. A sztender pöcke, ami segít a kihajtásban ismét, elhajlott (már nem tudom hányadszorra, de mindig ez a vége a baloldali hempergésnek) a váltókar talán túlélte, a bukócsőről lejött a festék ezen az oldalon is (a másik oldalon akkor jött le, amikor rám tolattak és arra az oldalra borultunk) a görbe kormányvég még görbébb lett és a kuplungkaron lett egy karcolás. Hiába no, hát testemmel védtem őkelmét :)

Mi ebből a tanulság? Mindig győződjünk meg róla, hogy kihajlott a sztender, rendesen és csakis beöltözve hemperegjünk a motorral. Bele se merek gondolni mi lett volna, ha a csupasz lábam szorul a motor alá. Így csak koszos lett a bőrruci és benzinszagú (meg a lakás is most már) mert letöröltem a kifolyt naftát nagy igyekezetemben. De inkább így, mint egy kanyarba az úton. Vagy közönség előtt a Nyugatiba :cool:

A Safetys fiúknak üzenem, hogy csupasz motorral tanítsák a népeknek a felállítást, mert baromi sokat számít az az oldalsó nagy vas. Konkrétan kettő darab holtpont van addig és a neheze, hogy hogyan is fogjam meg. De lehet csak nekem volt gondom a 170-180 kilós vassal a magam 60 (menetszerkóban 65) kilójával és 160 centis mélységével. Nagyobb vas? Kösz, azt nem akarnám felállítani :heureka:
Szegecs kedveli ezt.
  • birge
  • tt100
  • alvaro
  • alvaro
  • Babulu
  • Brigó
  • Babulu
  • Yamina
Hozzászólnál? Jelentkezz be...