Hálátlan, lusta dög Terka vagy ártatlan áldozat I. rész

Írta Brigó a Brigó blogja blogban. Megtekintés: 623

Úgy, de úgy tudtam, hogy CsaM-os sálban veletek kellett volna motoroznom a hétvégén! De nem, én engedtem az unszolásnak, és elmentem a cseh túrára. Pedig eskü’ nem akartam, de megígértem a férjemnek, barátoknak, így csillogós-villogós szépre glancoltam Terkát, felültettem hátra az Embert, és csütörtök reggel elindultunk. :csam:Annyira lekötött a vezetés élménye, hogy nem figyeltem fel az intő jelekre, pedig már induláskor jöttek: 5 km után szólt a férjem, otthon hagyta a térdvédőjét.:heureka: A tervezett táv 480 km körül volt, a napi túra tervek is kétszáz körül mozogtak, fordulás vissza. Protektor csattan hátul, kezdődik a gyakorlás: kormány tolás nagyobb ív, rádőlés kisebb ív, gázelvétellel vagy anélkül, tanulgatom a trájk vezetését. Jó volt, na! Találka pont, üdvözlés, ismerkedés, puszi, pacsi, puff, eltűnt a vadiúj motoros füldugóm egyik darabja. Basszuskulcsoztam egy sort, :karomkodik2:aztán indulás a konvojjal, meg sem álltunk Ausztriában egy pofás út menti étkezdéig. Furán zörög az egyik oldalad – mondja a márka társ megállás után. Nézzük a formás hátulját, háááát, csupa olaj a jobb hátsó kerék. Kardánolaj-hümmögnek a hozzáértők-, meg kéne emelni, hogy alánézzen valaki. Na remek, piti egy kölcsön gps-ért (mert csapatban megyünk ugye, minek nekünk elektrongyos térkép), falka el, mi hátra arc, irány szerelőt keresni. Íves balos a helyi autóklubbhoz, maradék szókészlet összeszed, kérés előadatik, áá, az ő aknájukra ugyan rá nem tudunk állni, meg különben is, a munkarend. Tanácsolt kis szervizig el, tulaj sajnálkozva közli, hogy Mechaniker ma nem dolgozik. Segédet kurjant, fiúka szeme a motort látva elkerekedik, és heves fejrázásba kezd, ő aztán nem! Szerencsére trécselő kuncsafttól jó címet kaptunk, megtaláltuk a helyi motorszalont/szervízt, márkaspecialista is hamarosan visszaért az ebédszünetről, így kapta az emelőt, Terka fara felemel, szerelő derékig eltűnik, majd közli, hogy nem oly’ rossz a helyzet, mint kívülről látszik, csak valamit, amit bőszen mutogatott, de 1. nem láttam semmit 2. ha láttam volna, sem tudom, hogy mi az 3. mindezt németül pláne!,szóval AZT elhagytuk, és így a menetszél kevés olajat hátravitt, macht’s nichts! Kerék vissza, alváz lemos, mehetünk Isten hírével, munkadíjul hívjuk meg egy kávéra. Hálától párás szemmel eredtünk a csapat nyomába, mígnem egyszer csak
Szegecs kedveli ezt.
  • Pankamano
  • Yamina
  • Brigó
  • Pankamano
  • Spéti
  • BoncaDóri
  • Brigó
Hozzászólnál? Jelentkezz be...