Emésztőgödör

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 1161

Szóval legutóbb erőt vettem magamon, és mivel a meló a szomszéd faluhoz hívott ahhoz képest ahol a Nagyimnak a háza volt, hát elmentem, és megnéztem mi a helyzet a Mama házával, amit anyám örökölt.

Azt gondoltam, majd karban lesz tartva és a kert is valamennyire rendben lesz. Ha már anyám ennyit harcolt és küzdött ellenem gyerekként, gondoltam nem piszkálom az örökségét, minden az övé, még egy bögrét se kértem, azokból amit a Mama hagyott, hogy ne legyen fogáspont a pénz témán, mert anyámnak ez fontos ügy, minden fillér számít, és a pénz/érték nálam biztos nincs jó helyen, csak nála.

Gondoltam biztos vigyáz a dolgokra, hiszen érték egy családi ház, és anno nagy seftes volt, ki tudja, talán most kibontakozott és akár még valami értékteremtőt is csinált. De sajnos nem. Fogadott bátyámnak igaza lett, ő csak addig harcol amíg van miért harcolni, de amit megszerzett, azt már nem becsüli, és se értékelni, se élvezi nem tudja a megszerzett haszont...

A ház előtt lassan elgurulva rémületesen lepusztult kép fogadott. A legutóbb négy éve ottjártamhoz képest az ajtó előtt lógó színes függönyféle se változott, maximum fakult, esetleg retkesedett. De még arrébb húzva, vagy lecserélve se lett. Az utca frontja gyomos, hátrafelé a kertbe nézve gazos, és kacatos... kerítéselemek és furcsa vasak gyűjteménye telepedett oda, rozsdás lom vasak... Megkerültem az utcát, a falu végi ház kertje hátulról kis gyaloglással a fűben megközelíthető...

A gyümölcsfák elképesztő módon visszavágva (miért?) a kedvenc óriási germezdorfi 30 éves cseresznyefa, amire gyerekként annyiszor felmenekültem, abból fájó torzóként mered a kertben a törzs két méter magasan, rajta az ágak után maradt sebek.... Gyönyörű 8-10 méter magas fa volt, óriási ropogós édes cseresznyékkel, középen tenyérként széthajtó ágakkal ahová beülve órákat olvastam Jack London könyveit a susogó lombok között...
A többi gyümölcsfa nagy része meghalt, az almák és a mandula nem bírta a gyűrődést anyám mellett, a meggyfa még áll, fura kis bonsaiként visszavagdosva az ágai, meg egy szilvafa, hasonló nyomorban. Két alacsony ág meghagyva, a többi levágva és metszés nélkül elvadulva összevissza káoszban növő hajtások, nem lehet rajtuk sok gyümölcs, nemsoká kivágja biztos őket is... Anyám szerint a metszés komplett ágak levágását jelenti... mert minek nőjön magasra egy fa, csak gond van a létrával... A szőlőtövekből semmi se maradt, a málnás-bokros rész gazos... az eperföldecskének nyoma nincs, de az egres még nyomja a kert végén konokul.

Az udvar közepén gödör, a gödör közepén ferdére borulva kiáll a földből az emésztő csöve... Összeomlott az emésztő, és az új csatornabevezetésnek nincs nyoma, pedig az utcában már van csatorna évek óta, sőt, még aszfalt is...
Az udvari pince oldalfala ledőlni készül, mellette a szerszámos sufni tetejéről elkezdett fogyni a cserép. A sufniban van egy törött hárfa, néhány éve törötten adtak volna érte súlyos pénzeket, de már azt is az idő fogja megenni, úgy látom... Kihallatszik ahogy csámcsog rajta az idő vasfoga... A "sufni" nem kicsi, majd 30 nm, téglaépítésű kis ház gyakorlatilag, anyám még ott gyerekként élt benne, mert az építkezés közben ott laktak, mégse vigyáz rá, nem fontos neki...
Úristen a kúttal mi lehet? Még a tető megvan felette és a hajtókar is, de a drótkötélből már csak rozsdás darabok látszanak, és a vödör is összerogyva a kút mellett rostokol... ha abból nem húztak vizet évek óta, az a kút is halott... A vasakból óriási a rozsdás halom, ilyen építkezési vasháló, meg lemezek, hogy azok mit kereshetnek ott...

Mama házán a rácsok mozdulatlanok. A kapu festése megfakult, még együtt kentük zöldre, volt már az tíz éve is, most már halványszürke és hámlik... A redőny leszakadva lóg, a függöny szürkén poros...
Nem álltam meg, hogy becsöngessek, elhajtottam könnyezve. Fájt ahogy összeomlik az, amiért Mama évekig küzdött, csiszolgatott.

Sosem értettem meg a hagyományt, hogy miért is fontos az. Most leesett. Hogy azok, akik egykor fontosak voltak nekünk, ha már elmentek, csak azt hagyják hátra ami anno nekik fontos volt. A hagyományőrzés nem más, mint a szeretteink emlékei...

...ahogy ők éltek, amit létrehoztak, és amit itt hagytak nekünk. Amíg vannak hagyományaink, addig ők egy kicsit itt vannak velünk...
  • ekime6
  • NaNa
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...