Csamnaptár előkészületek

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 1375

Na, csajok, tegnap istenkirálylányok voltatok, köszönöm szépen a sok ötletelést egyebet! Akkor mondom is, hogy mik csiszolódtak ki a tegnapi megbeszéléseken. Aztán a következőknél megválaszolom mindenkinek ami azóta felmerült egyéni kérdéseket.

Délelőtt a tűzoltó laktanyában megnéztem a helyet és átbeszéltünk pár dolgot, ezek a lényegesek:
- az önkéntes tűzoltó egyesület tud a támogatási összegről olyan igazolást adni, ami az adóalapból leírható ,
- a tűzoltó szertár valami zseniális, mindenféle cuccuk és kellékük van amit rendelkezésünkre bocsátanak, lehet robbantott gázpalacktól kezdve erővágókkal, tűzoltóautókkal és mindenfélékkel is fotózkodni (adnak hozzájuk szakértőt is, hogy ne rontsuk el)
- a fotózás időpontja november 9 vasárnap, mert az eddigi tapasztalatok alapján akkor történik a legkevesebb tűzeset és mindenki akkor remélhetőleg rá is fog érni, nem kell plusz szabadnapokat felhasználni,
- a naptár maga 2015 és 2016-os lesz, hogy már idén is lehessen árulni. A dolog úgy fog kinézni, hogy a 2015-ös év egy oldalon a 12 hónap, és aztán jönnek 2016-ban a naptárjányok minden hónapban. Ez azért alakult ki, hogy már idén is lehessen árulni, és egy éven keresztül tudjuk nyomni a marketinget, hogy a jövő év novemberében és decemberében rászakadjon Nanára a webshop a sok naptárrendeléstől... és a tüzik is jól megtámogatódhassanak :D
- a tűzoltó egyesület elnöknek is van valami nyomdász kapcsolata, ő is fog küldeni egy ajánlatot, aztán a legjobbra lecsapunk,
- kicsit agyaltak ők is, hogy a tűzoltók körében hogyan lehetne még vonzóbbá tenni a naptárat és kitalálták azt, hogy lehessen a naptár hónapjai felett egy üres rublika, ahol a saját adószámukat feltüntetve az 1%-os adófelajánlást lehessen reklámozni. Ezzel a többi önkéntes tűzoltó egyesületet is fel lehetne jól zaklatni a naptár megvásárlására.
- természetesen rágyúrnak a saját médiakapcsolataikra is, hogy ott is menjen a hírverés.

A csajos megbeszélésen:
A csajok nagyon klasszak voltak, hoztak sütit, üccsit, mindenféle földi jót :D
- megnéztük a helyszínről kattintott mobilos fotókat, már mindenkinek van kedvenc helyszíne, kinek egy öltöző, kinek egy erővágó, stb... (tudnék képet mutatni ahol pl a Brigó szeme csillog a kezében tartott szerszámmal :D)
- a naptár kinyomtatásához mivel igen kevés szponzor van még, a nyomdaköltséget össze kell dobni, ez fejenként 15.000,-Ft a naptárjányoknak (évek óta) így összegyűlik kb 180.000,-Ft. Az évek során kiharcolt kedvezményes nyomdai kivitelezés kb 350,Ft/db-nál volt legutóbb (két éve), ezer példány naptár esetén ez kb 350.000,-Ft-ot jelent, hogy ennyit kéne összekalapozni összesen november 15-ig kb, hogy a fotózás után már tudjuk lengetni a zsetont. A támogatóvadászó levélben részletesen leírjuk, hogy a támogatásért cserébe miket fog kapni a kedves támogató, és természetesen kap igazolást is az önkéntes tűzoltó egyesülettől is, meg logót a naptár minden hónapján, pr cikk lehetőséget a csamon (remélhetőleg Nanának később tartós hirdetői is lesznek), és támogatói megjelenést a tűzoltóegyesület honapján is.
- a fehérneműs támogatónkhoz el kéne menni ruhát próbálni és kiválasztani mindenkinek az általa vállalhatónak talált merészségű cuccot (fűző, franciabugyó, cicifix, harisnyatartó, kinek mi a szép testrésze amit mutogatna finoman)
A próba dátuma október 21, 15-20 óra között. Akinek nincs meg a támogató elérhetősége küldjön egy privát üzit nekem és átdobom.

- kellenének még tartalékos naptárlányok, hogy tuti meglegyen a tizenkét csajszi, ha kiesne valaki akármi miatt is
- felmerült, hogy megpróbáljuk a Molt levadászni, hogy üzemanyagot adjanak a tüziknek mert állandó probléma, hogy az önkéntesek maguk tankolják a tűzoltóautókat (erre én írok szerelmetes levelet és Panka viszi be a MOL-hoz)
- A MOL Motoros Family nekem tavasszal mondta ha elkészül a naptár, örömmel beszélnek róla ők is és megosztják az oldalaikon, szerintem ezt a lehetőséget nem kéne kihagyni,
- a promótálás beindításához és az önkéntes tűzoltók fel való érdeklődés felveréséhez kitaláltuk a birge álltal említett facebook csoportot, hogy az oldalelérés 5%-os facebook szabályát kikerüljük, ott gyakorlatilag ugyanaz megy majd mint az oldalakon, csak bátrabban fognak valószínűleg kérdezni. Az érdeklődés felveréséhez meg kitaláltunk egy önkéntestűzoltó pasiszépségversenyt, hogy legyen egy fickó is a naptáron, meg beszéljenek is a dologról rendesen. A lényege a dolognak, hogy küldjenek egy képet a fiúk, és minél több lájkot kapjon, a nyertes fog a naptárlányokkal csoportfotózkodni a 2015 oldalhoz.
- Birge vállalta a facebook kommunikációt és a csoport kezelését https://www.facebook.com/groups/1502782806650206/ - ide hívjatok meg minden ismerőst, köszi!
- Papírcic írni fog a tegnapi napról egy cikket a Nanának, hogy legyen folyamatos beszámoló
- a fotózás stage fotóihoz én levadászom egy fotós haveromat, hogy legyen arról is beszámoló majd,
- a naptárfotózás, hogy egy napba beleférjen, időben egymás után eltolva lesz, tehát minden naptárlány találja ki hogy melyik napszak ideális számára és azt nekem jelezze, köszönöm.,
- kell néhány fiú a motorok, autók, szerszámok tologatásához, ketten már írtátok is, nagyon köszönöm hogy hozzátok a fiúkat (garantáljuk hogy életreszóló élmény lesz nekik a 12 féligfehérneműs tűzoltónak öltözött csaj között szaladgálni ;-))
- írtunk egy listát, hogy ki merre hogyan elérhető, ebbe beleírom majd azt is hogy ki mit vállalt hogy milyen kapcsolatokat vadászik le (Ancsy Fókuszt zaklatja fel, a rádiókat Papírcica nyálazza végig stb)
- írtunk egy listát, ki milyen motort tud hozni, és ha valaki még annyira nem rutinos, hogy a ki tudja milyen november 9-ei időjárásban már nem meri elhozni a vasát, akkor neki is legyen motorja,
- aki még nem vállalt semmit, a felmerülő promóciós feladatokból kell majd válasszon: amiket kitaláltunk: a csamos standokon naptárlányos dedikálás a motoros programokon - Nana majd kellene erről infó, hogy hol szeretnél jövőre kiállítani, hová menjenek a csajok,
- a naptár ára a múlt évben bevált összeg lesz
- Nanának ki kéne találni, hogy 10 és 20 meg 50 db felett milyen kedvezményekkel lehessen árulni a naptárat (mondjuk 10 db esetén 5%, 20 db esetén 8% 50 db esetén 10% kedvezmény legyen a többi önkéntes tüzoltóságnak ha az 1%-os reklám miatt vennének több naptárat)
- fontos, hogy a naptárral kapcsolatos mindenféle megjelenő linket (nem csak ami rólatok szól) folyamatosan osztogassuk meg a fércbukon, egyéb helyeken, hogy ne csak mi kb 20-an tudjunk a naptár létezéséről akik csináltuk, hanem folyamatosan a köztudatban legyen és szépen lassan igényt teremtsen a népeknél rá, ráébredjenek, hogy nekik az kell, és mennyire menő dolog az önkéntes tűzoltókat támogatni, akik gyakorlatilag bármikor tűzbe mennek értük, vadidegenekért

Ami nagyon hiányzik még:
- mindenki jól átgondolja, hogy hol lehetne naptárat árultatni a környezetében és bizományos átvétellel intéz egy-két helyet, hogy fogyjon a naptár (offline elárusítóhelyek), ha van valami kontakt (név, telefonszám, pontos cím hogy hol), azt dobjátok át nekem, hogy be tudjam írni a listába
- a naptár árusításához szerkesztünk majd egy plakátot ami szabadon letölthető, kinyomtatható, kiragasztható - ezen szerepelni fognak az online és offline elárusítóhelyek (jó lenne mielőbb minél többet összegyűjteni, hogy már rajta legyenek a plakáton)
- nagyon kellene egy grafikus, aki a munkájáért cserébe a fent felsorolt támogatói előnyöket élvezheti
- nagyon kellene egy nyomdai előkészítő.

- A támogatói levelet a megbeszélés végén megírtuk a birgével, még annyi türelmet kérnék, hogy hagyja jóvá a tüzis csapat is, és feldobom azonnal ide nyilvánosba.

Jó sokat haladtunk tegnap, nagyon klasszak voltunk csajok. Idén is jó buli lesz ez :D
  • missm
  • missm
  • NaNa
  • Yamina
  • Yamina
  • missm
  • Yamina
  • Pankamano
  • missm
  • missm
  • missm
  • NaNa
  • missm
  • missm
  • Boglár
  • NaNa
  • NaNa
Hozzászólnál? Jelentkezz be...