CSAM naptár előkészületek

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 711

Addig-addig járt a szátok a CSAM-os motoros naptár ügyében, hogy egy fotósnak az objektívjére akadtatok, úgyhogy most megcsináljuk!

A fiúknak is igen nagy a szájuk, hogy állítólag ők is akarnak Pasik a motoron naptárat, de idáig csak Zépé jelentkezett és önként jelentkezőként belökdöste maga előtt a témába miszter januárnak és februárnak Puput, valamint Szacsát.


A cél részemről az, hogy vérmotoros vagány csajokat fotózzak a saját vasukkal , akikről lesüt, hogy nem lehet lepajszerolni őket a motorról és nem benzincsirkék (tehát nem pucsítós bigéket tangában). Lefotózlak benneteket és megcsinálom a naptár grafikát is, és kitaposok majd valami infót, hogy mennyijé tud nyomott áron alkotni az ofszet digitnyomda mert már nagyonrégótaodajárok, vittemsokügyfeletismár, és nagyon kéne most engemet a két szép szememért kedvelni. Remélem bejön.

Tehát Zépé kártyanaptáros ötletéből az A3-as méretű falinaptárrá fejlődött dologhoz az alábbi dolgaink vannak idáig meg:

Modellek:

1.Nana,
2. Mamóca,
3. Vickey,
4. Évci,
5. Kisvirág,
6. Niko25,
7. Yama750,
8. Löksi kötelezően rádumálva,
9. Dóri1,
10. Csacskamacs a füleivel,
11. Nébli.
12. BoncaDóri
13. Bogyóka
14 Babulu

Páros képeket nem javasolnék, hogy ne legyen semmiféle langyosba hajlós íze a dolognak...mint említettem vagányat, nem pucsítóst.

Tehát a borítón csoportkép, aztán hónapok és Nana a zárólapon mint vezérhangyánk és impreszum. :D


Fodrász-sminkes-stylist kapcsolatunk akad lelkes támogatói megközelítésben Niko25 által.(ugye jól értetem, hogy ingyen?)

Hónap keratív ötletek by Niko25, a többi általam hozzágondolt.


Január:
Mivel itt indul az év úgy gondoltam valami komolyabb fekete rucit kellene miss januárnak felvenni, pl egy fekete magas sarkú, harisnya, vagy conbfix, szoknya és egy kis fekete bőrkabi(ezek szerintem sok csajszinak ott figyelnek a szekrényében) és hogy ne legyen ilyen egyszerűen fekete a kép kiegészítőkkel fel lehet dobni, na és persze mosollyal(ezt egy egyébként is keményebb mondjuk egy chopperes csajhoz tudnám elképzelni).

Február:
Ebben a hónapban a farsang dominál, tehát az állatos dolgok ide pont jók lennének, egy párducmintás naci, vagy szoknya egy füllel és és egy kis plüssel a hátsó ülésen :) jól mutatna. (van műszőr mellényem az is mehetne a közösbe) A motorra pedig hasonló szőrme vagy pléd terítve és úgy domboríthatna miss február :) Ha ez nem bejövős, a valentin nap is lehet téma pl egy piros ruha és szívecskék esetleg ha valakinek piros motorja van. Aztán ebben a hónapban lesik ezerrel a medvét, hogy lát árnyékot, vagy nem, esetleg egy mackót is bele lehet csempészni.
Itt kéne Csacskamacsnak a füleivel és a macskás cuccaival produkciózni.

Március:
A nőnap valamint a tavasz kezdete. Egy farmer egy magas sarkúval bukó a földön, amolyan mikor indulunk már kifejezéssel :D
Húsvétra Csacskamacs igért nyúlfüleket is a párducfülei mellé.
Április:
Színes dolgokat tudnék elképzelni, azért lassan indul jó esetben a szezon egy olajcserés illusztáció vagy szereléses,motoron tavaszra emlékeztető dolgok (napraforgó egy bőrkabáttal indulásra készen ez is könnyen beszerezhető)

Kisvirág stipistopi április.

Május:
A tűzoltók, nővérek, mentők, ápolók világnapjai sorban jönnek ebben a hónapban, így nem lenne rossz ha valami nővérkés cucc, fehér blúzzal, vagy egy merészebb vállalkozó csajszi egy rövidebb ruhában összetűzött haj, olyan kis nővérkés cuccokkal :) mintha a mocit gyógyítaná, sztetoszkóppal hallgatja a "szívét" :D


(nneeeem, nem vállalom :)) ÉVICIJÉ

Június:
Erre nem sok ötletet találtam, de a nyárról lévén szó, szerintem könnyen megvalósítható egy fürdőruhás vagy labdás, napernyős dolog.

A napernyőt elkérem majd a Lóóótól szerintem nem fog nyafogni, stipistopi Niko25.


Július:
A nyár legjava és mi az ami a morotrosoknak a nyárról és a motorokról (ha nem is elsőre, de) beurgik?...egy rendőr..ez esetben egy rendőrnő :) ehhez némi protekció szükséges, de utána érdeklődöm :) egy gumibot, vagy egy kék ingecske vállappal éppen a rendszámot írja fel..ilyesmi.


Rendőr motoroscsaj? Valaki bevállalja, hogy beöltözik motoros rendőrcsajnak?
Dóri1 miss július


Augusztus:
Először arra gondoltam, hogy valami forróságot szimbolizáló dolog illene ide, de ki akar augusztusban még ilyeneket nézegetni, úgyhogy arra jutottam egy nagy pohár jeges üdítővel is pózolhatna a kedves modell, vagy hogy Zipi is örüljön egy motor mosós téma ide illene. Bár nem tudom mennyire lehet ott majd vizezni:(

Vizelni nem nagyon vizelhetünk sajna, sok az elektromos kábel és túl kéne élni. De a vizes fehérpóló belefér mondjuk fehér bukóval...


Szeptember:
Az iskola kezdete, a nyár vége..:(:( egy iskolás vagy tanítónénis öltözet esetleg egy takarítőnőcis tollseprűs foto nem volna rossz. Vonalzóval, nyakkendőben vagy mappával, tollseprűvel,...az iskolás témához pár bólyát lehetne beszerezni a moci mellé, mintha ő is isibe menne :D

Hátőőő, nagyon ne menjünk el más szakmákba, mert akkor a modell nem fog a motoron ülni. Legyen ez a bólyázós, T-betűs hónap inkább talán... Valaki be tud szerezni 3 gumibólyát? Ide olyan modell kéne, aki meg bírja tartani a motorját 5-6 m-ig fura szögekben, hogy meglegyen a döntés látvány a bója körül....


Október:
Hát itt már kifogytam :( szőlő szüret vagy boros téma ..passz..

Pia és motorozás? Szerintem legyen más azért... Mondjuk egy nagy szőlőfürtöt jóízűen kajoló túrás csaj azért belefér. Esetleg ha Szacsát megkérdezzük mint borászt, milyen szőlőszemes ötletei támadnak...


November:
Ekkor van a foci világnapja úgyhogy akár egy focis csaj is viríthatna persze már nem olyan nyáriasan.
A focit kihagynám mert motorozunk, erre a hónapra bevállalom a fényfüzéres, világító reflektoros rejtélyes öreg motoros nénit neccharisnyában.


December:
No komment :D a mikulás sapi és egy rénszarvas aggancsos fejpánt a mocira szerintem jó poén lenne piros zsákkal a hátsó ülésen :D

Mamóca érdekel még a dember? :) Egy télanyó sorozat?


Kiegészítők:
Túrjátok fel a szekrényeket, padlásokat a dögös kalapok, boák, rendőrkalapok és egyéb rejtett kincsek után kutatva. Amit tudok hozni, gyöngymellény, angyalszárny, tűsarkú csizma, rövid bőrkabát.


Várható költségek:

Fodrász-sminkes-stylis: ingyen (ugye Niko? - baromi jó!)

Fotózás: részemről nem kérek munkadíjat a fotózásért, (gépamortizációs költséget) sem a retusért se a grafikáért.

Műterem bérlés: speckó motorfényképezhetős, bevilágíthatós műterem óradíj 5-10 e között, attól függően mit használunk. várhatóan félóránként le tudok valakit fotózni és plusz egy óra kell, hogy a sminkes, fodrász, stylist nekifusson az előkészületeknek. Ahogy elnézem minimum 5-6 óra kelleni fog.

Kivitelezés:
Valamelyik vasárnap vagy péntek du. Idáig a vasárnapot többen kedvelik.
Szerencsés lenne ha sorban jönnétek, hogy ne kelljen egymás sarkát letaposni, viszont megvárnátok egymást a végére a közös csoportképpel.

Privát, csak magunknak kivitelézés lesz.
:D Lesz azért webgaléria azokból a képekből amiket jóváhagyunk. :D

Amit kapni fogtok:

Mindenki saját magáról 20-30 képet egy cd-re írva teljes felbontásban. Egy fotó retusálással amit ti választotok ki a naptárba magatokról.
A naptár A4-es és A3-as méretű előállítási költségén még futok egy kört, mint említettem.
Szegecs kedveli ezt.
  • Dóri1
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • Yamina
  • Dóri1
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • NaNa
  • Kisvirag
  • Zöld Piszok
  • Yamina
  • sp1szacsa
  • Kisvirag
  • sp1szacsa
  • Yamina
  • Vickey
  • Babulu
  • Yamina
  • Babulu
  • Babulu
  • Zöld Piszok
  • Vickey
  • Babulu
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • Niko25
  • lator
  • suzu
  • Zöld Piszok
  • Niko25
  • csacskamacs
  • Niko25
  • BoncaDóri
  • Dóri1
  • Niko25
  • csacskamacs
  • Niko25
  • Adri80
  • senki
  • Mamóca
  • Dóri1
  • Jeges
  • Niko25
  • Niko25
  • Niko25
  • NaNa
  • Yamina
  • Kisvirag
  • Kisvirag
  • Dóri1
  • birge
  • NaNa
  • Babulu
  • NaNa
  • sp1szacsa
  • Adri80
  • Kisvirag
  • Pacikó
  • Babulu
  • BoncaDóri
  • sp1szacsa
  • Vidék
  • Dóri1
  • Zöld Piszok
  • Yamina
  • birge
  • Vidék
  • Vidék
  • Kisvirag
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...