A vendégváró vidék

Szóval nyomulok ezzel a lézersózással erre meg arra, és jártamban keltemben egyre többször tapasztalok egy számomra igen kellemes jelenséget.
A polgármesterek, avagy a polgik hozzáállásának jelentős változását. A nagyobb településeken valamelyik intézményvezetőkre osztják le az ünnepi program megszervezését, de a kisebb településeken maguk a polgármesterek bütykölnek a falunappal, és állati jópofák ahogy igyekeznek minél jobbat kitalálni a falvaiknak.
Kezdődött az egész a Megyer Polgival. Nana ugye levitte a tyúkokat motorozni a jóba múlt évben, aztán úgy összebandáztam vele, hogy ott ragadtunk a Megyer Fesztre meg még egy hétre nyaralni. Ha azt mondom hogy imádom a helyet, akkor az egy halvány jellemzése a dolognak...
Nos, azóta jóformán csak ilyen polgármesterekkel találkozom. A helyszínbejárások gyakorlatilag nemcsak arról szólnak, hogy nézzük meg a sportpályát/csarnokot/helyet, ahol kéne lézerezni, hanem megmutatják a helyi nevezetességeket, amikre büszkék: a tésztagyárat, a biofarmot, az épülő intézményt, a felújított dolgokat, a barátságos kisvállalkozásokat, a kilátót, az akármit, amivel az utóbbi években bütyköltek, hogy jobb, szebb és élhetőbb legyen. Mesélnek a pályázatokról, hogy mire hogy szedegették össze a pénzt, mennyi közös munka van benne, a helyi gondokról és örömökről. Imádom ezeket az embereket.... és ahogy megy végig a polgármester a falun, az klasszikusan a gondos gazda szeme: felkapja a fejét egy leszakadt pinceajtóra, a gyanús faszedőkre az erdőszélen ráhívja a körzeti megbízottat, odaszól pár szót a közmunkásoknak, rámosolyog az út szélén beszélgető nénikékre... Aztán amikor a műsorról beszélünk, úgy beszélnek a településükről mint a szerelmükről. Nem tudok olyat kérdezni vagy kérni, amire ne tudnának válaszolni. Vannak szlogenek, amik mindent elmondanak: "Mert nekem itt van dolgom - itt vannak álmaim". Az ilyen polgármesteres falvak ÉLNEK. Akármilyen zsörtölődés vagy morgolódás is megy közben, mert mindenkinek egyszerre nem lehet jó, de látható a fejlődés, és ezeket az embereket biztos vagyok benne, hogy nem fogják elmozdítani. Az évtizede tartó leépülés után végre azt látom, hogy olyan emberek kezébe kerültek ezek a települések, akik szívükön viselik a sorsát és fejlesztik a vidéket. Jó dolog látni a fejlődést, hogy a falvak nem széthullanak, hanem megerősödnek. Ráadásul ahol ilyen polgármester van, ott az emberek is sokkal vendégszeretőbbek: hiszen ők már tudják, a jó hírüket a kedvesség és jóság viszi tovább, az ami ott marasztalja a lelkét az úton járónak. Kis hazánk gyönyörű lehetőségeket rejt, úgyhogy érik nálam egy Magyarország körbemotorozás már elég régóta...

Hogy milyen emberek élnek Bp-en kívül? Csodásak, ez a pár sor majd mindent elmond. Ma kaptam egy nagyszerű szöveget, egy 70 éves bácsi írta a településről szóló könyv előszavába, és beleírjuk majd a lézershow-ba:

"Az életutak nem olyan simák, mint a gyalult asztallap, nem is perzsaszőnyegen sétálás, hanem göröngyös, csúszós, szakadékos, sáros, poros, amelyen sokszor vergődve megyünk. Elesünk, felkelünk, sírunk, jajgatunk, kacagunk, szeretünk, boldogok vagyunk, ez mind-mind az életút része.
Kudarc, siker, megalkuvás, remény, új cél, újra kezdés, így megy, míg vége nincs az életnek. Így éltek emberöltők, ma is így élünk, talán a holnap sem ad többet...?
Mindig jobbat remélünk, mert remény nélkül nem lehet élni és a nagy bajban mindig jön valami, vagy valaki, aki felénk nyújtja segítő kezét.
Bárhogy sanyargat a sorsunk, bármilyen nehéz az élet, maradj ember még az embertelenségben is."