20.Siroki bike week 13.siroki hét.Majd 1 évvel a világ vége előtt.1 fejezet.

Írta bupu a bupu blogja blogban. Megtekintés: 822

Hogy is kezdődött,isten tudja megtörtént.Nem kell ehhez fórum nem kell szervezés aki érzi tudja ereiben annak ott kell lenni ,az megy.:csam:
Egyszer egy nap még azelőtt hogy megőrültünk immár sokadszor,egyszer csak kaptam egy sms-t,hogy viszem e? Felhívtam hogy holnap indulunk,annyit halottam a háttérből: fater megyek Sirokra.
Két napi pakolászás készülődés,motor hegesztés a csomagoknak és irány Sirok.Elmentem Nucáért felpakoltuk a cumókat majd megérkezett tt100 és elindultunk oda ahova még nem tudják mi lesz a vége ennek.

Tavaly már elmondtam olyan ez mint a Nő nem elég egyszer megkefélni,ezt meg kell ízleni ebbe bele kel szeretni,ha kell bele kell halni minden nap hogy aztán felébredjél és újra kezd előröl.
Első nap kedden,én már nem tudom mi volt komolyan nem emlékszem,leérkeztünk tök nyugi pár sátor,lepakoltunk,szomszédokat megismertük,elővették a pálinkás üvegeket,ebből is egy kicsit abból is.Aztán végig ittunk azokat akiket már ismertem,egri házi meggyes ...felvidéki szilva.A sör sátorban felmértük a terepet és nézelődtünk este felé mikor tt-nek hatalmas ötlet,figyelj várj és nézz.
Kint felállított bárpult teli sörös hordóval csappal,palackokkal.Te Nuca ugorj már be, és játsszál nekünk csapost.Szerintetek ??????????????fojt a sőr ,mint állat,nem hittük el,senki nem kérdezte mit keresünk ott ,..........csak csapolt...........,aztán csak csapolt.............csak gyűltek és a Drága sőőőőőőr csapos csak töltötte a sőőőőőőőőőőőrt aki arra járt.Szerintem nem ittunk sokat:D,de minek megy le az emberfia ha nem szeret inni motorosokkal.Már ezen a napon több ismerősünk lett mint eddig.Főleg hogy aztán ők szépen lebuktak hogy lopják a sőrt:D Pálinkába karaokiba fojtott reggel,majd alvás.
Második nap.
Reggeli a boltban,helyi plegyka,valami két tag elveszi majd egymást férjül meg feleségül,és a várban adják össze őket,és még motorosok is aztán lezúznak ide a siroki táborba.

Másnap a két motoros tt100 és Nuca aki nem a vőlegény meg a menyasszony volt :D,lelépett valami nagymamás fürdőbe ,punnyadni meg mutogatni a /szőrös seggét/.Javított verzió: gyapjas seggét.Valamikor délután értek vissza.
Én addig felmentem a várba beszéltem a menyasszonnyal,hogy mikor hogy meg merre lesz ez a cécó,mert ne hagyjuk már ki.
Délután pihenés,kurva nehéz ám délután 4 ig nem inni semmit,mert motorra kell szállni.

[​IMG] Felmentünk a várba,ott össszeadtuk a mennyaszonyt,legurultunk a templomba ott a pap ,hát basszus.Olyan vakert lenyomott mint állat,tuti nem volt valódi,állítólag tököli és motoros,úgy bérelték a fattyat.Persze nem akarok ujjal mutogatni hogy a haleluját nem bírtuk ki ,áááááá hogy ne szóljon be és röhögő görcsöt kaptam majdnem a templomban.Na nagy cécó ,kevés vendég összebonorálták őket,hűséget fogadtak,motorosat hogy bármikor bárkivel,és lekísértük őket a Siroki találkozóra.A násznép a saját sőrsátorba mi meg leléptünk onnan ,mert nem tetszett a mulatós.
És itt megkezdődött az oldódás,miután megfogadtam a Nuca faternak vigyázok egyetlen szem lányára,míííííííííííííííííg le nem érünk.Fogadalom ide vagy oda hogy fiatalon jogsi nélkül nem motorozunk meg ilyenek ááááááááááá.Had vigye,sőt engem is vitt aztán meg kitudja még kit.Hol ezzel hol azzal a motorral.Húzta neki és húzta neki...
A sőr sátorba ülve csak azt láttam hol egy Nuca hol egy tt,fel és le mint a quadosok,és a crossosok,olyan szinten élvezték mint állat.És ezzel még nincs vége......
Irány a koncert.
Esti rocki rokon mindenki kitett magáért,olyat zuztunk és rockiztunk mint állat ,képek remélem nem készültek mert azt a vonaglást amit levágtam azzal a szexuálisan túlfűtött leányzóval az már majdnem egy kovi show volt:D De itt már mindenki magáért volt.
Valamikor épp jókor jó helyen voltam és elrabolták a menyasszonyt és segíthettem ebben,sőt engem be is engedtek ropni csak hát kevés volt a násznép.Persze a két motoros Nuca és tt100 az hátulról akarta magát becsempészni,megint megdőltek mint rottenbiller :D
Esti szokásos hajnalig tartó sörsátorba fojtott karaoki program ,ahol szerintem olyan tagok voltak akinél a házi pálinkánál rosszabb ital nem volt.Itt még idili családias duvajkodás folyt reggelig míg vége nem lett a napnak,vagy éjjelnek vagy minek ,szóval világosban lefeküdtem az biztos.Sőt másnap ,mert másnap volt........ emlékeztem és megismertem mindenkit.

Ilyenkor azért buli ide vagy oda ,annyi emberrel találkozni leülni beszélgetni,feloldódni és megfeledkezni magadról,mindennel felér.Komolyan olyan jó érzés volt már ekkor, hogy végre lent vagyunk és felszívódik a világ a civilizáció és eltűnik minden ellentét az emberek közt kezd kialakulni az egység,megnyílik egy másik világ,egy motoros idő utazás.Internet meg a kis faszom haggyá má,meg okos telefon vagy lájkoljuk már egy sört meg egy pálinkát,eszünkbe sem jutott.:pfolyt köv.......hosszú még a történet és messze nincs vége ennek az őrületnek...............................

Elnézést a történet szereplőitől de mindenhol nem lehettem ott ahol ők is.De a szemem rajtuk volt :)
  • Nuca
  • Sixtee
  • tt100
  • Babulu
  • bupu
  • bupu
  • NaNa
  • Nuca
  • bupu
  • Nuca
  • bupu
  • Nuca
  • tt100
  • bupu
  • Nuca
  • bupu
  • tt100
Hozzászólnál? Jelentkezz be...