Őrizd és add tovább a lángot! - 2011.11.11.

Írta Brigó a Brigó blogja blogban. Megtekintés: 578

Nem írtam már jó ideje a kedvenc netes közösségem blogjába /van több is, de ez a kedvenc:)/, gondolataim már a nemsokára elérkező adventi időszak befelé fordulásán jártak. Rakosgattam a könyveket, fontolgattam a molyolni való témákat, amivel a sötét, csendes estéken egy árva mécses lángja mellett elmélkedhetem, de hirtelen azt vettem észre, hogy erősödő impulzusok érik békevágyamat. Először is ott volt a fotózás. Drámai esemény indította útnak a jótékonysági kezdeményezést, melyről olvashattok a magazinban, és biztos születik néhány blog is: szeretnénk egy EKG/defibrillátor megvásárlásával támogatni a sürgősségi helyszínekre legkönnyebben kiérő mentőmotorosok munkáját. Aztán kaptam egy körlevelet, amit hirtelen felindulásból felraktam a Fecsegő topikba. De hamar el is szégyelltem magam, azt hiszem, ez annál többet érdemel! Az én rangsoromban legalábbis igen előkelő helyre került az alábbi kezdeményezés. Nem tudom, ki indította útjára a felhívást, de talán mindegy is. Összefogunk mi magyarok, ha baj van. Segítettünk árvízben, vörös iszapban, életmentő készülék vásárlásában ( ugye? Én remélem!). Most a következő levél közzétételével azt kérem: ne várjuk meg, amíg baj lesz! Fogjunk össze - NE VALAMI ELLEN, HANEM VALAMIÉRT! – a békességért a szívünkben, a nyugalomért az elménkben, a fényért a hétköznapokban, az Egység élményéért! Ime:"Felhívás mindenki számára, aki ebben az országban él, s a szívében szeretet lakozik, kérlek oszd meg ezt az információt! Gyűljünk össze mindannyian, s kapcsolódjunk 11 percig, így létrehozva a PARLAMENT körül 2011. NOVEMBER 11-én azt a szeretetteljes kört, amelyre az egész országnak szüksége van! Mutassuk meg, hogy a megosztottság csak illúzió, s az Egység az, mi valódi! A CSEND legyen az erőnk, s FÉNY az útmutatónk melyekkel a változást létrehozzuk! S a Flashmob jelensége, mellyel az egész eseményt megvalósítjuk:)
Mivel arra kérünk, hogy lehetőség szerint végig CSENDben légy, kérlek pontosan olvasd el a lenti tájékoztatót!
AMIT HOZZÁL MAGADDAL:- Egy olyan mécsest, amelyben a gyertya szeles idő esetén is tud égni, az sem baj, ha nem hozol, hiszen a fény Te magad vagy :)
- Önmagad és a barátaid
- Hideg vagy esős idő esetén meleg ruha és esernyő
A PROGRAM:
- Nem gyülekezünk, hanem 18h-ig a környező utcákon sétálgat mindenki,külön-külön, vagy kisebb csoportokban
- Pontban 18h-kor, amikor az első gyertya meggyullad, mindenki egyszerre odalép és beállunk egymás mellé, egy hosszú sort, vagy láncot alkotva a Parlament előtt
- Mindenki előveszi a gyertyáját, meggyújtja és a lába elé helyezi
- Megfogjuk egymás kezét és innentől kezdve 11 percig állunk TELJES CSENDBEN, csukott szemmel, fényt és szeretetet küldve az Országháznak,minden politikusnak és az országban, majd a világban lévő minden embernek! Az, hogy ezt hogyan képzeled el, rád van bízva, a szeretetteljes szándék
legyen a lényeg.
- 11 perc elteltével elengedjük egymás kezét, ez végigvonul a körön, s mikor mindenki megkapta a jelzést, elfújjuk a gyertyáinkat és CSENDben szétoszlunk a szélrózsa minden irányába
LÉNYEGES INFORMÁCIÓ:
- Ez az összejövetel politikai, vallási, etnikai, identitásbeli, bármiféle hovatartozástól független, mindenki számára nyitott.
- Akkor gyere el, ha tényleg a szíved mélyéből tudod végigvinni ezt a 11 perces folyamatot! A cél NEM az ELLENÁLLÁS, NEM a LÁZONGÁS, hanem annak a kísérleti próbája, hogy az úgynevezett mélyről jövő és valódi SZERETET mire képes!
- Ha valamely rendvédelmi szerv megpróbálná megakadályozni az eseményt, szeretettel mosolyogj rá és hívd meg, hogy csatlakozzon a körhöz, amennyiben nem akarnak és ellenállásba ütköznénk, úgy elfújjuk a gyertyát és szótlanul elmegyünk.
- Nem a médianyilvánosság a lényeg, hanem az a fókuszált, tiszta szándékból felépülő erő, melyet létrehozunk közösen.
NAGYON FONTOS:Ha azért jönnél, hogy a benned évek alatt felgyülemlett agressziót és dühöt
levezesd, akkor KÉRLEK MARADJ OTTHON, ez a rendezvény NEM erről szól!

Ez egy országméretű megmozdulás, s minden jelenlévő számít, egyedi lényével színesíti és erősíti a létrehozni kívánt hatást, kérünk minden csoportot, aki a szeretet nevében a változásért akar tenni, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez, mutassuk meg, hogy ITT vagyunk, JELEN vagyunk és EGYÜTT vagyunk!
  • NaNa
  • Brigó
  • Yamina
  • Brigó
  • Yamina
  • Brigó
  • Mamóca
  • Yamina
  • Brigó
Hozzászólnál? Jelentkezz be...