Amitől az élet szép... az ám bizony két kerék! :)
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Lővey Ádámot még a motorlandos korszakból ismerem, és pont most hirdetett motoros jógát így szezon elején. Gondoltam a felkészülés első lépésének jó lesz, fizikumot is meg lelket is kicsit rendbe rakni indulás előtt. Mert ugye úgy van, hogy a fizikum rendberakása a lélek rendberakására is hat, és ugyanúgy fordítva is működik a dolog. A lélek nyűgjeinek kifésülése a fizikumra is jó hatással van.
    Reménykedtem, visszagondolva a középiskolai jóga óráimra, hogy majd ez jó kis frissitő meg idegnyugtató lájtos testgyakorlás lesz. Most ehhez képest itt ülök a gép előtt csöndesen nyüszítve, és ez a cukimókus hangú fickó, mint kiderült rommá gyötörte a testem és olyan izomlázam van az oldalamban meg a hátamban, amit kb 25 évvel ezelőtt, egy komplett hétvégét siklóernyős oktatással töltve éreztem (20 kilós cájggal fel-le rohangálás a hegyen 2 napig, lelkesedésből).
    A képzést összességében ettől függetlenül végtelenül hasznosnak érzem, és jól ki is nyomtattam már a gyakorlatokat, lefóliáztatom, spirálfűzetem és jól elviszem majd magammal az országjáróra. A hely maga tök jó keleties hangulatúra van berendezve, a terem jó illatúan fogadott minket. A szokásos regisztrációs kört megfutottuk, aztán levámoltam a teáskannát.

    Ádám azzal kezdte az órát, hogy jó alaposan bemutatkozott hogy motoros újságíró volt, meg vezetéstechnikai tréner, meg hogyan kavarodott a jógához. (Kihagyta a motorlandos korszakot, nem is értem miért :D :cool:) Említett egy x napos csend-tábort, esküszöm felcsigázott! Manapság mindenhonnan dől az infó, hogy egyheti csönd frankóra ad lehetőséget arra, hogy végre az ember meghallja a saját gondolatait is ebben a digitális zsivajban, amit próbálnak állandóan nyomni a népekre. :) (mint én is most) :D Aztán jött a kínzatós rész, ami gyakorlatilag abból állt, hogy bemelegítettünk, aztán törzserősítő meg izom rugalmasító, hajlító és nyújtó gyakorlatok jöttek. A logikája az az összeválogatott feladatoknak, hogy a motorozáshoz szükséges izmokat erősíti, meg fejleszti a koncentrációt. Felváltva nyögtünk és szuszogtunk, kb 20 perc múlva már izzadtunk. Közben meg a motorosjógi édes-bársonyos mókucihangon mondta, hogy csak szép lassan, nyugodtan csináljátok, itt húzd be a köldököd, oda nyújtózkodj, ez feszül itt, az nyúlik ott, ez meg amolyan ászana... mi meg csöndben majd behugyoztunk, mert nehogy már egy fickó hajlékonyabb és rugalmasabb legyen egy rakás nőnél... :D :D :D
    Felrémlettek a középsulis jógaórák, pár feladatot másként csináltunk, aztán a kobra állásnál eszembe jutott, hogy anno olyan hajlékony voltam, hogy a fejem és a lábam össze tudott érni.... a régi szép idők ugye... sose gondoltam, hogy ezt a mondatot én valaha is ki fogom nyögni... :D De tényleg, megjöttek a távlatok: tizen, meg huszonévekről beszélgetünk barátokkal, ismerősökkel...

    Hogy hasznosnak és jónak találom-e a motoros jógát? Azt gondolom a mozgás bármilyen formája mindenképpen jó dolog, és itt még kímélve is vannak az ízületek. Az izmok rugalmasságának fejlesztése meg az állóképességnél fontos, pláne azoknak akik különösen súlyosabb motorokat terelgetnek. A test érzeteinek megfigyelése közben meg mindig is fejlesztette a tudatosságot, az aktív jelenlétet. Motoron pedig állandóan aktívan jelen kell lenni, ott nem mehet a mozi a fejben az aktuális nyűgökről.

    Megkaptam-e amire számítottam? Hááát, az izomlázra nem számítottam, de mindenképpen jó érzés, hogy most hajlékonyabbnak érzem a derekam.

    A végén jött a relaxálós rész, alig bírtam utána feltápászkodni, annyira berelaxáltam magamat.... de legalább nem horkoltam fel a többieket. Felébresztésnek még volt egy kis vezetéstechnika elmélet, meg kaptunk Motorozz Ésszel kiadványt. Aztán behörpintettük a maradék teát és vége is volt, Ádám elküldött mindenkit sokat motorozni és rendszeres jógázni. Nekem sajna ő messze van, de azt gondolom, ő egy jó oktató, érdemes hozzá járni. Jó a szellemisége, jól csinálja.
    20190310_133020

    Aztán most már tényleg elő kéne kotorni a motort a garázs mélyéről, de rájöttem, hogy tegnap esett az eső és hideg volt, ma meg fúj a szél és nem szeretek közúton vitorlázni...
    Fene a válogatós mindenemet, most már télleg össze kéne szedni legalább 1000 km rutint, mielőtt elindulok.

    :pipi:
    Szegecs, Zsila, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  2. Az van, hogy 2-3 napokat már motoroztam önállóan, sőt napi 800 km-t is meg tudok tenni, eddig az volt a rekord. Meg 3-4 túrát is levezettem, 10-15 fővel, kompletten szervezve a programot akár vegyes társaságnak is, autósok-nak motorosoknak egyszerre. Mondjuk a 800-as este hasonkúszva másztam be a sátorba, és nem is a fizikai fáradtság miatt, hanem mert az idegrendszerem fáradt el. Az úton lévő ámokfutókra való folyamatos odafigyelés, csak pisikakira megállás azért húzós. Mondjuk most nem ez lesz, mert élményalapú túrára gyúrok, nem a km zabálása a cél. :)
    Szóval idén motoros jógával kezdek. Kicsit rágyúrunk a fejre meg a fizikumra, aztán kimegyek valami parkolóba vezetéstechnikázni. Mondjuk azt jó lenne nem egyedül, mert nem vagyok szégyellős kirakni az ásványvizes palackokat kerülgetni, de szórakoztatóbb lenne társaságban. :D Ki jön? Nekem a törökbálinti oson parkoló a legüresebb nagyparkoló a közelben, ahol még sosem kötöttek belém, hogy mi végre tekergek egy helyben órákon át... :D

    Ugyan ma elő akartam venni a vasat, de annyira úúútálatos takony hideg van, hogy kivárom a napsütést inkább. Régebben -8 fokig bírtam a vason a gyűrődést, de akkoriban még nem volt autóm, meg választási lehetőség csak a BKV-s közelharc volt, aminél még a motoron is jobb fagyoskodni.
    Gyúrásként felpróbáltam a goratexeket meg a bőrruhát is, és örömbódottá, nem sikerült karácsonykor kihízni őket. Sőt megvannak az aláöltözők is, meg a tanktáska, dobozok egyben.
    Most jön az a rész, hogy össze kéne válogatni egy doboznyi mennyiségre a másfél heti ruházatot, felszerelést.
    Jöhetnek az ötletek gyakorlott tavasz eleji túrázóktól:)
    Feltételezem kellhet:
    - esőruha,
    - aláöltözők,
    - minimál szerszámkészlet
    - defekt spray
    - fotómasis mobil, mobilnet (meg kéne reparálni a kameráját a mobilomnak, mert legutóbb kisütöttem belőle a ccd-t a lézeres szervízben)

    Mi kelhet még?
    :pipi:
    Szegecs, Zsila, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  3. Szóval alakul a molekula. :)
    Belesüppedve az építkezős pokolba már majdnem kezdtem elhinni hogy télleg a világ a zseton körül forog, de ez az országjárós blogbejegyzés már megérte, hogy felébredjek: az emberek tényleg jó fejek és nem minden a kassza körül forog.
    Nagyon sokan jelentkeztek, vadidegenek, távolabbi és közelebbi ismerősök, hogy a régimódi vándorosdinak egy éjszakára szállást adjanak. Bedobtam a csamos fb csoportba is a blogot, motorosok csoportba is, és kiderült iszonyú sok jó fej ember van a környezetemben, csak már kezdtem túlságosan rácsavarodni erre az építkezősdire... Szóval már nagyon várom, hogy elengedjem a felújítást, meg az ytong falazást és a púrhab szigetelést, meg a kőzetgyapotot és a szaniter csaptelepek kergetését meg a hasonlókat.... :D
    Ami eddig vázlatosan kialakult:

    Kicsit korábban kell indítani a dolgot, vasárnap, 7-n kb:
    a -1-ik nap Komárom, Blanka megmotoroztatásával kezdődik, és mivel ő dolgozik rendes napirendben, tehát vasárnap kéne landolni nála(tehát egy bukósisakot/kesztyűt/térdvédőt máris elcsomagolhatok)
    a 0-ik nap folytatódik Sárváron Tagamánál, ő valameddig becsatlakozik, aztán ez még finomodik
    az 1. nap Sopron Petinél (megígértem neki, hogy két nő fog vacsorát főzni rá, volt lelkesedés a telefonban):D
    2. nap Nagykanizsa Kovács Eszterék bandázós csavargással
    3. nap Siófok Ritánál, Balcsi karika közösen
    4. Mihálovics Timivel guriga/ Horváth Andi Villány /Puska Diana Nagyberki / Vidék meglátogatása Toponáron - ez sűrű nap lesz, de lehet h kettő :D
    5. Bárdudvarnok Bodor Sára
    6. Katona Szonjánál Balástyánál
    7. Ritus Jásszentlászló
    8. Túrkeve Bae
    9. Na itt kéne Gyula felé találni valamit mert a Gyulai termálban is áztatnék :D
    10. Nyíregyháza egy kedves motoros család, fotós meetinggel összekötve :D
    11. Rimaszombaton rá kéne nézni a 10 éves Kerecsenekre (ezt ők még nem tudják) :D
    12. Balassagyarmat Krisztina Parrag, gurulnánk is egy jót
    13. Birge jössz a Dunaújvárosi karikára Hajni Koncsekhez Székesfehérváron át :D ?

    Na most jön az a rész, hogy jól felhívok mindenkit, hogy tényleg komolyan gondolta-e :D
    Húúú, bizsereg a vérem, olyan jó tervezni. Végre megint érzem, hogy élek.
    Köszi
    :ciao:
  4. Az van, hogy mocskosul elegem van. Az építkezésből is, meg a magánéletemből is. Az állandó meló, a rutin lassan megőrjít és érzem, hogy alattomban lassan utolér a lelki nihil... Linda barátném azt mondta, ne hagyjam, induljak el, és valamit változtassak. Változtatnék én, költöznék már de mocskosul... csak még igen szellős a sztori... :D
    Mondjuk ez az előre menekülés idáig mindig mindent megoldott, de hát na. Legszívesebben már költöznék, de még nem lehet, szóval marad a világnak menés, nehogy utolérjen a lelki nihil.
    Régi vágyálmom körbemotorozni Magyarországot. Úgy lenne az igazi, ha motorosoknál tudnék megszállni. Áprilisban egy-másfél hetet erre szeretnék szánni. Kb. április 9-től 19-ig tervezem a szabadságolásom. Aki útközben csatlakozna kísérőként, örömmel látom akár csak pár km-re is.
    Szóval olyan kedves ismeretlen motoros kollégákat/kolléganőket keresek, akik ezen az útvonalon valahol élnek és a közelben megszállhatnék náluk egy éjszakára. Hálózsákom/kispárnám van, vacsikészítésbe nagyon szívesen beszállok. Prioritás a tisztaság, kevésbé prioritás a kényelem, egy matrac és egy zuhanyzó közelsége már nekem tökjó. Kedves emberek legyetek, vidámak, minden más huszadrangú. A megjelölt települések 50-100 km-es közelsége pont jó. Blogírással tervezem, fotókkal, szóval nyilvános lesz a buli, ebben a blogban.
    Várom ezen az útvonalon élő motoros társak jelentkezését a minafoto@gmail.com-os e-mail címen:
    Sopron - Zalaegerszeg -Pécs - Gyula - Nyíregyháza - Aggtelek - Balassagyarmat - Dunaújváros.

    :flover:
    13690969_488299794702041_8075936453116907752_o.jpg
  5. Egyre jobban bejön ez a Disturbed.




    A texasi Houstonban lépett fel a Disturbed pár napja, a koncert közben viszont David Draiman énekes észrevette, hogy a színpad előtti részen a pogózás közben a rajongók nincsenek tekintettel egy fiatal nőre, és elég erőszakosan lökdösik. Draiman az Indestructible című szám után megkérdezte a nőt, hogy felmenne-e vele a színpadra.

    A 30 éves Sami élt a lehetőséggel, Draiman pedig elmondta neki, hogy tartoznak neki ennyivel, és a zenekar többi tagjának a nevében is bocsánatot kért. A nő egy szám erejéig fenn maradt a Disturbeddel a színpadon a doboknál.

    Draiman elmondta a színpadon, hogy van pár bolond idióta, aki valószínűleg szexistának nevezné, amiért ragaszkodott ahhoz, hogy megvédjen egy nőt. "De tudjátok mit? Mindenkit meg kell védeni. És mindenkit, aki nem olyan erős, mint te, megillet a védelem. Értitek?"

    Az énekes aztán elmondta a Varietynek, hogy akkor szúrta ki Samit, amikor látta, hogy az akarata ellenére behúzzák a színpad előtt kialakult mosh pitbe. "Nagyon fontos nekem és a zenekarnak is, hogy a Disturbed fellépései pozitív élmények maradjanak minden nézőnek"



    Június 25-n lépnek fel Bp-n. Ki jönne?
    Szegecs, Vickancs és NaNa kedveli ezt.
  6. Valahogy minden évben belefutok ebbe az Ady évfordulóba... :confused:
    Mondjuk az egész osztályt megnyomorította Vali néni az Ady imádatával, fél évünk ráment a 4 évből amit középiskolában tanultunk magyarból, esküszöm már hányingerem volt ha elővette a témát. Vali nénit egyetlen egy témával lehetett lepattintani Adyról, az a színházjegyekkel való seftelés volt. Ugyanis Vali néni drága színházjegyeket árult, és még egész jó helyekre is ráadásul, szóval ezzel el lehetett kummantani akár még egy dogát is, szóval amíg tartott az osztály zsebpénze, addig meg tudtuk vásárolni a nyugalmat nála.

    Szóval van egy grafikusművész távoli ismerősöm, előszedte a facsén az Adyt, én meg ostoba állat, oda mertem írni, hogy mennyire utálom a nyomi drogos-szifiliszes világfájót és mennyire nem értettem 14-15 évesen a költészetét. Ma már értem, de akkor se szeretem.
    No, a vége az lett, hogy rámugrottak a korabeli "művésztársak", és bizony fekete bárány lettem, aki félművelt, ostoba, és egyéb más dolgok, mert nem értem meg a fájást. Mondtam értem én, csak nem szeretem. Meg azt se amikor kötelezővé teszik, hogy szeressem. Engem nem zavar ha valaki szereti, csak nekem ne kelljen. Erre még jobban meg akartak téríteni.

    No, a vége az lett, hogy én vagyok valójában a defektes, aki úgy küzd meg a problémákkal, hogy kizárja a valóságot... Persze, hiszen megválaszthatom, hogy mire fókuszálok, a világfájásra, vagy valami jobbra.
    Franc akarja tépkedni a sebeit, és hazudik az, aki nem a saját szűrőjén át nézi a világot.

    Szóval megint fekete bárány lettem, a "művésztársadalom" kitaszítottja, aki utálja Adyt, mert defektes. Na mindegy, úgysem ők adják a megélhetést. Akkora művészek, hogy még az arcuk helyén is szopóállarcra emlékeztető fotó van, meg hasonlók...

    Meg egyáltalán van olyan aki nem defektes?

    :D
    PapírCica, NaNa, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  7. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én megőrülök ha várni kell. Ha várni kell bármire is. Ok, aláírom, hogy nem kaptam dupla adagot türelemből, de hát no, ki az aki szeret egy helyben topogni, miközben nem történik semmi... Ha küzdeni kell valamiért, az úgy oké, de tétlenül várni... hát én abba belebolondulok, de frankóra...

    Pedig megtanultam, hogy valójában az idő nekem dolgozik. És hiába vagyok türelmetlen, csak magam alatt vágom a fát amikor duplán ráfeszülök valamire... Néha csodálattal nézem mások végtelen birkatürelmét és ejráérünk hozzáállását. Egyszerűen nem értem meg, hogy honnan van az a borzalmas ráérhetnék, és honnan veszik a bátorságot a feltételezésre, hogy az ő idejük nem fogy el?

    Ahogy öregszem nem lett jobb. Csak jobban érzem, hogy fogy az időm..
    NaNa kedveli ezt.
  8. Miközben másfél éve zajlik a felújítás, az ember lassan leszokik arról, hogy nőként viselkedjen... Pedig úgy hiányzik... Jó lenne kicsit leereszteni, és nem férfi profilú dolgokkal foglalkozni... Női ruhát venni fel, szépen beszélni, kedvesnek lenni, kockázat nélkül, csak úgy, természetesen. Hogy nem néznek érte hülye erőtlen picsának aki csak itt tipeg jobbra-balra... Persze, nagyon fasza csaj vagyok, csak kurvára teli a faszom azzal, hogy faszt kell viseljek.... Értitek? Mintha egy férfit folyamatosan gyerekfelvigyázásra, főzésre, takarításra, üzemszerű gügyögésre ítélnél... puncit kényszerítve a pöcse helyére. Sírtok, hogy nincsenek normális nők, de ha egy nő normálisan viselkedik, kutyába se veszitek amikor szépen kér és nem üvölt mint a sakál...

    Nos, ritkán beszélek arról, hogy fiatal szőke huszonéves csirkeként, amikor elkezdtem vállalkozni, kb mennyire néztek hiteles szakembernek (akkor már volt kb 5 év gyakorlatom, mondjuk olyasmik, hogy Aréna megnyitó lézer show a Rádió Szimfonikus Zenekarával, meg ilyenek). Ritkán beszélek arról is, hogy mennyire undok dolog volt meggyőzni egy komplett képviselőtestületet (50-60 éves dörzsölt politikus férfiak), hogy de fasza lesz ha tőlem vesznek lézer show-t, és minél alacsonyabb képességű - ki kell mondjam, képzettségű volt a megrendelőm, ez annál kevésbé tűnt megugorható feladatnak. Volt olyan is, hogy éveken keresztül együtt dolgoztam egy fénytechnikus céggel még alkalmazottként, és számtalanszor én voltam a "főnök" a csapatban: mégis, amikor önálló vállalkozóként léptem eléjük, áh, maraggyámá, ezt te úgyse tudod megugrani mert nő vagy... De veletek dolgoztam évekig, emlékszel rá... persze, de az más felállás volt. Mi volt a más? Volt aki érted felelősséget vállalt. Miből gondolod, hogy én nem tudok magamért....?! Legszívesebben ráborítottam volna az asztalt, de olyan bután őszintén nézett, hogy megsajnáltam, hogy ennyire tirpák ostoba paraszt... Szóval ez kb 15 évvel ezelőtt volt, szerintem kb ez az a szint, mint amikor a muzulmán nem engedi el egyedül bevásárolni a feleségét... mert őrizni kell a nőstényt, mert ki tudja mi lesz, mi fog történni, elviszik, lelép magától, nem tud magára vigyázni, ennyire szar a társadalmuk, vagy a franctudjamiért.... Na mindegy, túlléptem ezen a korszakon is, találtam másik megrendelői kört, és bizony az még fizetőképesebb is, mint alvállalkozóként dolgozni más technikusokkal.

    Alapvető trükk, ha hiteles akarok lenni egy helyszínbejáráson:
    trampli technikus megjelenés, szakszavak dobálása, bunkón egyszerű beszéd, határozottan leugatós stílus más technikusi próbálkozások kezelésére.
    Alapvető trükkök, ha hitelesen akarom eladni magam jellemzően pénz felett döntő férfiak társaságában: drága státusszimbólum kiegészítők (jó a kínaipiaci replika is, mert ahhoz sem értenek), határozottan leugatós stílus, időnként lesajnáló gesztusok, kevés szakszóval, mert nem szeretik butának se érezni magukat...
    A kedves-bájos női szakértői nem hiteles. Pláne nem hiteles, ha nem egy Jaguar F-Pace-el (34 milla) hanem egy Suzuki Swifttel (200 ezer) érkezik...

    Most, 15 évvel ez után, a helyzet változatlan. Egy bizonyos nemű népesség körében úgy tűnik, még mindig az a trendi, hogy majd jól megmondjuk a megrendelő nőnek, hogy ő mit akar valójában, és hogy hogyan rakjuk a falat, hogy az ytongot jó lesz malterral összeragasztani (csemperagasztóval kéne), hogy nem kell bele drót és egyebek.

    Tegnap elvesztettem a nőiességem utolsó morzsáját az építkezésen. Idáig mindig türelemmel addig magyaráztam, amíg az nem lett amit én akartam. Vagy addig politizáltam: értsd meggyőztem a csapat vezérhangyájára ható kisvezérhangyát, hogy győzze már meg a nagyvezérhangyát, hogy nekem az kell és úgy ahogy.... Hogy ez hány plusz napomat vitte el, szerintem 3 hónap biztos már benne van...
    Szóval tegnap látom megy a szivattyú, a kútból, úszik a ház előtt minden, folyik be az alaphoz a víz, lábazat felázva 10 centi vastagon... holnap koripálya lesz minden, tuti az egyik lefejel majd valamit emiatt...

    Elbődültem: ki az a baromarcú, aki elfelejtette a szivattyút és itt hagyta a vizet? Szétbaszom az arcodat ha szétfagy az alap, kibelezlek és a vaddisznók elé doblak te birka állaaaaaat...!!!! Holnap mit fogsz itt csinálni a malteros vödörrel, szerinted a korcsolya passzol hozzá te faszfej?

    Vigyázállásba vágta magát mindenki, és aznap flottul haladt minden...

    Miért kell így? Miért nem lehet odafigyelni, csak úgy maguktól? Miért kell állandóan trükköket, taktikákat bevetni, miért kell elbődülni, miért nem elég csak egyszer szépen elmondani?
    Miért nem figyelnek az emberek a jóra, a kedvesre, a szépre?

    Miért csak akkor megy valami, ha ostorral csapok közéjük... Utána meg megy a sírás, hogy húdekegyetlen a férfiélet.
    Az bazmeg, és azért, mert nem is érdemelsz jobbat.
    :mad:
  9. 2019
    felújítás befejezése
    fűtés befejezése
    homokos tengerpart
    fullcolor interferencia
    fesztivity las

    2020
    kertrendezés
    faház felújítás
    Kanári szigetek
    vad delfinek között tengeri kajakozni
    NaNa és Vidék kedveli ezt.
  10. Megvettétek már az idei szilveszteri buli tűzijáték alapanyagokat? :D

    Tudok 3 jó helyszínt hozzá:

    Ürömön a Lidl parkolóban,
    Törökbálinton az FSD Parknál,
    Budapesten a volt ÁFOR kút helyén a XVI. kerületben a Kerepesi út 121 sz. GPS szerint, a kiserdőnél (Dömsödi út, Sárgarózsa utcáknál)


    Már 90,-Ft-tól játékos termékek a nagykaliberű szilveszteri durranásig! [​IMG]:D Szeretettel várunk mindenkit klassz árakkal, kedves eladókkal!

    Aki MOTOROSVAGYOK2018 jelszóval jelentkezik az elárusítóhelyen, 10% motoros kedvezményben részesül! :D

    Köszönjük a kutyákkal kapcsolatos részvétnyilvánításokat, nos, nekem is van egy, és felelős állattartóként év közben ügyelek arra, hogy ne szarja szét az utcát, ne ugasson éjjel-nappal egyhuzamban, ilyenkor meg bezárom a lakásba/garázsba, vigyázok rá. Szoktam enni is adni neki, meg kutyasuliba is járok vele. Év közben pedig igyekszem szocializálni a magamat és a jószágot is, hogy kompatibilis legyen / legyek más embertársaimmal.
    Az ingerszegény környezet sosem garancia a fejlődésre, lásd a vadászkutyák durranásállósága.


    :cool:;):love:

    Jah, a petárdát meg tizenéve betiltották kishazánkban, a kettes telepeket meg egész évben lehet lőni, szilveszterkor van lazítás, olyankor 3-asat is.Az EU szabályozás meg nem tiltja se a petárdát, se a polgári célú 3-as kategóriájú telepek egész évben történő felhasználását. Nálunk szigorúbb a szabályozás, mert sokkal több a hülye.

    A megoldás, hogy a kulturált egymás között élés kereteit kéne megtartani mind az állattartóknak, mind a tűzijátékosoknak.A kutyás vigyáz szilveszterkor az ebére, a piromán meg nem megy a ménestelep közepére tűzijátékozni, hanem odafigyel a környezetére.

    [​IMG]
    Szegecs és NaNa kedveli ezt.
  11. Van az a pont, amikor túl a klasszikus beigliken az ember megunja a fahéjas-almás, diós-fügés, diós-rumos, mogyorókrémes, raffaellós, mandulás és egyéb beiglik alkotását. Már tegnap is kacérkodtam a pacalos beigli gondolatával, aztán ma kiderült, hogy elfogyott a tészta mennyiséghez rendelt bélés, és ott álltam nagyon bután két rúdnyi tészta felett.
    Hát csapjunk is a lecsóba, van még tarja meg sajt, beleraktam azt.
    Egész jó lett. De a tésztát jövőre ennek kicsit sósabbra csinálom, úgy lesz az igazi :D
    48386657_943054732559876_4481756957006364672_o 48416916_943034989228517_510128804937596928_n
    Szegecs, Vidék és NaNa kedveli ezt.
  12. Aranyosi Ervin verse



    Nálam ez volt az advent.
    Szegecs, Vidék és NaNa kedveli ezt.
  13. Szegecs, Vidék és NaNa kedveli ezt.