A neveket vesszővel válaszd el
A mai blogbejegyzést nem én írtam, hanem Linda üzenetét továbbítom nektek: Sziasztok, Motoros Társak! Az idei szezon számomra elég elgondolkodtató volt. Szeretném megosztani veletek. Sok műszaki küzdelem után május tájékán végre nyeregbe pattanhattam én is. Egyik hétfőn elhoztam a motoromat a szerelőtől, másnap hátulról belém jöttek, míg én a zebránál álltam. Több hónap volt, míg megkaptam a biztosítótól a helyreállítási kártérítést. Mondhatni túlzott alapossággal vizsgálták, hogy tényleg úgy történt e minden, ahogy a kárbejelentőn feltűntettük. Több motoros társamtól is hallom, hogy nagyon vontatottan és nehézkesen fogadták el a tényt, hogy nem a motoros volt a hibás. Július 26-án munkába menet életveszélyes balesetet szenvedtem egy autós miatt. Helikopterrel szállítottak kórházba, megműtöttek, majd az intenzíven tértem magamhoz. Este megjelentek a rendőrök, hogy felvegyék a vallomásom. Meg voltam róla győződve, hogy a saját sávomba haladtam szabályosan mikor az ütközés történt. Ellenben ők a szembe sávban lévő féknyomokat emlegették. Mire én: nem fékeztem, mivel fel se tudtam fogni az ütközést. Ha van reakcióidőm, akkor korrigálom mások hibáját, mint ahogy azt a legtöbb sofőr. Azon a héten még visszakerültek hozzám olyan hírek, hogy én „őrült” sebességgel hajtottam, nem tudtam befejezni egy előzést stb. Szerencsémre találtam fenn a neten képeket a balesetem helyszínéről ahol az olajfolt az én sávomban elárulta, hogy láss csodát mégis az én verzióm látszik valósnak. Egyszóval még küzdelem lesz a javából. Eddig azt gondoltam, hogy ha közlekedési eszközre ülök, akkor mi kell.? Motornál például slusszkulcs, forgalmi, jogsi, bukó, kesztyű, csizma, ruha. Nos, idén beláttam, hogy tévedtem. Nincsen se balesetbiztosítási kötvényem és jogvédelmi szolgáltatással se rendelkeztem. Egy szerencsém a balszerencsébe, hogy munkába menet történt és 100%os táppénzre vagyok jogosult. Ekkor feltettem a kérdéseket, ilyen helyzetben mit csinálna, akinek nincs bejelentett munkahelye, vagy vállalkozó. Édesanyám (aki mellesleg ilyenekkel foglalkozik) hónapok óta nyüstölt, hogy írjam alá a papírokat, mert fontos, hogy ezekkel rendelkezzek. Mindig legyintettem, majd, majd. Pedig pár percnél többet nem vett volna igénybe. Most bánom, hogy nem hallgattam rá. Több mint 800.000.- Forinttól estem el, ami egy ilyen keresőképtelen helyzetben nagyon jól jött volna. Nem beszélve a jogi képviseletről. Jelzem még a kórházban megcsináltuk a kötvényeket a jövőre tekintve. Most napi 1 kávé áráért, van balesetbiztosításom, és családi jogvédelmi szolgáltatásom. Ha baj van, nem maradok most már anyagi és jogi segítség nélkül. Ja és ha a jövőben bármivel jogi problémám van, például feljelent a szomszédom mert nem tetszik neki, hogy éjjel járok haza motorral, vagy engem károsítanak meg és jogi útra kell terelnem az ügyet, akkor egy profi jogi apparátus áll mögöttem…(a napi 1 kávé áráért). Gondoljátok át Ti is. Szerintem messze menőkig megéri. Az intézésében segítséget is tudok nyújtani, ha elküldöd neved és telefonszámod az alábbi e-mail címre: kovacsanna04@gmail.com , vagy felhívod ezt a telefonszámot: 0630-650-6633 (ez Édesanyám, Kovács Anna telefonszáma).
Időnként olvasgatok történelmi dolgokat is, mostanában különösen ráálltam az ősmagyaros és vallásokkal kapcsolatos témákra. Akárhonnan is nézem, a dolgok erőteljesen összefüggenek egymással: mármint a gondolkodás és a vallás története. A kollektív tudat, amit az emberiség általánosa elfogadott a dolgok magyarázatára, az idők folyamán egyre jobban eltolódott a tudományosan, érvekkel alátámasztott, logikával megválaszolt dolgok javára. Amíg régen elég sok mindenre elég volt a válasz: "mert Isten úgy akarja", addig manapság már divatosabb rákérdezni, hogy "miért?", és az arra alkalmasak pedig megválaszolják, és kielégítik a tudományos kíváncsiságot. De mindent persze nem tudnak megválaszolni és ez talán nem is baj még... Ismerjük a legendákat Salamon templomáról, ahol az építészek eldugtak egy titokzatos táblát az összes tudással. A TUDÁS-sal ami felruházza az embert a végtelen hatalommal. Aztán jöttek a keresztesek, majd a rózsakeresztesek, aztán a szabadkőművesek és még ki tudja hány titkos, titokzatos társaság akik az "ősi tudást" védelmezték, szigorúan csak a beavatottak számára. A titok amit őrzitek, szerintem sosem volt több a szabad gondolkozás birtoklásánál, ami ha jól belegondolunk nagy felelősség is. Mert ha gondolkozol és a tényekre okozati választ keresel, onnantól kezdve felelős vagy a dolgok kimeneteléért, hiszen tehetsz a dolgokért, hogy mi történjen, hogyan tovább. Amint a féltve őrzött "isteni tudás" birtokába kerül az ember, a dolgok teremtésének az ereje a kezébe kerül. Átlátva a helyzetet jobbá tehet pillanatokat, amik elkeserítőnek tűntek, megoldást nyújthat és felemelhet, építhet, alkothat és végül változtathat a saját és mások sorsán. Már nem dönt az, hogy hová született, mik a tradíciók és szokások (parasztnak születtél - paraszt maradsz) hanem csak az, hogy milyen lehetőségekkel, hogy él, mennyire látja át a dolgok történését és összefüggéseit. Ma megszülethetsz a városban, és lehet belőled később kutatómérnök egy másik kontinensen, vagy elköltözhetsz egy farmra élni, ahol alig látsz embert azokon kívül akiket akarsz. A gondolkodás szabadságával a választás, a sorsunk teremtésének szabadságát is megkaptuk. Kevesen látják át, hogy ez ennek az "új kornak"ez hatalmas nagy előnye is, számtalan aktuális problémájával szemben...Nehéz erősnek lenni, de mikor is volt könnyű? Ma már nincs meg az a kényelem amit a kész vallási sémák régen tényként tálaltak az emberek elé, megváltozhatatlanul és kőbe vésve. Megégetve, ha másként gondolod! Manapság leglátványosabban a politika adja a maszlagot amit az emberek kész tényekként megesznek - kvázi a politikusok az aktuális istenek akik épp vagy jók, vagy rosszak mint a görögöknél. Mert könnyebb nem gondolkozni, mint a szépen tálalt édes bevonatú bűnrossz cukorkáért nyúlni. És hajlamosak vagyunk akkor is nem gondolkodni, amikor más sokszor elismétel valamit és csak az egyik oldalt látjuk az éremnek. Amikor nem kérdezünk, csak elítélünk, amikor nem gondolkozunk, csak odaállunk valami/valaki mellé. Tekerjük a hülye kis malomkerekünket, mert nem látunk tovább a saját világunknál, vagy csak az egónk mindenki elé odaáll. Mert épp most az a szimpatikus, mert épp arra fúj a szél és ott kevesebb az ellenállás. Mert épp ott több a pénz, mert épp ott több valami, ami végül is semmit sem ér...És így tesszük egymás életét pokollá, miközben lehetne jobb is, a lehetőség adott. Mi döntjük el pokol lesz-e a kis világunk, vagy mennyország. Magunknak teremtjük, a gondolkodás erejével. Szerintem jó dolog gondolkozni, időnként magunktól rájönni dolgokra. Igen, benne van a pofáraesés és csalódás lehetősége, hogy nem ezt vártam, hogy többet látunk bele a dolgokba mint amik, hogy az emberek hibáznak, és hogy mi is hibázunk. Persze nehezebb, mint amikor megmondják mit gondolj, amikor nincs kész tények - amit könnyű elfogadni, és nem utána járni, megkérdezni, szembesíteni akár önmagad, hogy hülye voltam, szarul csináltam tényleg? Mert könnyebb máson számon kérni is, mint önmagunkkal elszámolni. De ha gondolkozunk, átláthatóvá válik minden. És amikor sokan, közösen gondolkoznak, eszméket cserélnek, elmondják a véleményüket, megosztják egymással a gondolataikat, az a egyik legjobb dolog. Kitágul a világ.
Hát ma megláttam őket ahogy tankolnak a kútnál, és aszontam magamnak, hogyha ilyen idős koromban nem ezt fogom csinálni, akkor inkább megkérek valakit, hogy lőjön le. Inkább, minthogy bent üljek valami sötét szobában és tv-t nézek meg rikácsoljak a kint labdázó gyerekekkel, akik épp túlüvöltik az aktuális Izaurát. Na szóval, Székesfehérváron az autópályánál, kb fél 10 magasságában láttam a kagylós kúton tankolni egy nagydög csoppert. De nem ez volt ám a különleges, hanem akik rajta ültek! Tatter épp levette a sisakot, mammer meg mászott lefelé, korban úgy 60 után lehettek. Fullbőr fekete szerkóban, halál vagyányok voltak és vigyorogtak meg fújtattak a melegtől. Mami nyakában baboskendő, és miután levette a sisakot szétborzolta a hullámos ősz haját, hogy kicsit szellőztessen. Aztán elképzeltem, amint az unokákat felvezetik sorban a 25 meg 50 ccm-s kicsikékkel.... :csa
Valakinél, talán Csacskánál olvastam régebben aláírásként, hogy a megjelenés módjának legegyszerűbb javítása egy mosoly. És tényleg! A morgósokat én is másként kezelem, jobb távol tőlük, hátha még harapnak is... Van a közelünkben egy szomszéd, már járt nálunk párszor, de még sose láttam mosolyogni, mindig valami gond volt... Hol egy motoralkatrész (van egy ritkán hisztiző Honda csoppere régi Magyarország airbrush-al a tankon), hol egy autóalkatrész árnyékolta be a homlokát... Vékony kis ember, mint akit állandóan a gond emészt. Kicsit távolságtartónak tűnt, én is úgy kezeltem, sose lehet tudni mi baja van még a tudotton kívül, ne rángassuk az ördög bajszát. Aztán tegnap megláttam mosolyogni. A kislányán mosolyodott el, aki bánatosan hozta vissza a kölcsönadott tengeripockokat. Az ember szeménél összefutottak a ráncok és az arca teljesen megváltozott. Barátságos és szimpatikus fickó vált belőle nyomban, a szeme körül a ráncok is nevettek, amikor a kislány odabújt hozzá. Kb 10 évet fiatalodott egy másodperc alatt, a felhők eltűntek és kisütött a nap...
Nemrég beszélgettem egy közelebbi ismerősömmel a további terveimről, miket szeretnék megvalósítani. Nagyon lelkesítően beszélt vissza, életképesnek és jópofának találta az ötleteket. Majd azt mondta: "szívesen segítek, mert te a körön belül vagy". Ezt furcsának találtam, és megkérdeztem, mit jelent nála ez a "körön belül"? Azt mondta azoknak az embereknek a köre akikben megbízik, lehetőséget lát bennük és szívesen támogatja őket anyagilag is - de természetesen azért némi haszon reményében, mert a bizalomba ez is beletartozik. Rossz lett a szám íze ettől a haszon reményétől... Burkolt nyomást éreztem a szavaiban, és ilyen érzésem támadt: ez valami olyat jelenthet, hogy adok, de teljesítened kell, különben később kitaposom belőled a szart is... Tehát akkor üzletről van szó, nem a barátságról, hogy kölcsönadok és majd visszaadod - akár kamattal ekkorra vagy akkorra. Üzletet remél, pénzkérdés van itt. Rákérdeztem, és milyen százalékarányokra gondol: 49-51%-ra gondolt a saját javára, mert ő adja a tőkét, enyém pedig az ötlet és a munka amivel kidolgozom majd. Hirtelen elmúlt a kedvem a tervek további vázolásától. Csináljam meg, dolgozzak vele egy csomót és majd a fejem felett dönt majd valaki mindenről, az álmaimról, amit megvalósítottam... Nem a akarok a körön belülre kerülni. Oda, ahol a haszon reményében "támogatnak". Ezt hátrányos üzleti kapcsolatnak hívják, és nem barátságnak. Mostanság erről szólnak a barátságok, a haszon reményéről... Hát reménykedjetek csak, húzzátok meg a kört magatok körül és azon belül harapjátok el egymás torkát két forintért. Lehet hogy lassabb meg nehezebb lesz egy zsák lóvé nélkül, de aki segíteni fog, az őszintén teszi majd. Ne pénzt adjon bele, hanem inkább lelkesítést, egy darab ragasztószalagot majd ahová kell, és egy jó szót amikor kell... a pénz nagy úr, de nem korlátlan hatalom. Nem uralkodik a depresszió felett, nem ad lelkesedést amikor kell, és nem ölel át amikor kell. A körön belül jó vagy, a körön kívül nem. Aki a körön kívül van, annak elharapom a torkát, aki azon belül, attól hasznot remélek. Nem tudják, hogy ez nem működik. Egyszer csak elfogynak a körön belül lévők, és mindenki kívül reked. Odabent pedig piszokul egyedül lesz.
Nah, ez most nem egy motoros blog lesz, csak úgy puffogok magamban. Történt tegnap, hogy az én esküvői párocskám kinézte magának a Városligetet emlékfotózni, így el is zarándokoltunk a helyszínre. Szép autó, szép ruha, aranyosak, kedvesek. Sétálunk a kitalált helyszíneken, tesszük a dolgunkat, a turisták hangosan gratulálnak, a magyarok csöndesen mosolyogva konstatálják a Nagy Napot. Odaérünk a Jáki templomhoz, szép boltíves előtere van, szeretem háttérként használni a szépen megmunkált cirádákat. Kiront egy dagadt ötven körüli fickó a templomból és durván közli, hogy menjünk innen, itt nem lehet fényképeszkedni - a templom előtt voltunk, hangsúlyozom, nem benne!! Még ilyen nem történt velem sose - sehonnan se zavartak még el esküvői párral, a döbbenettől nem is bírtam az első másodpercben megnyikkanni ...Kérdezem miért, erre mondja, mert nem itt van az esküvő... Hát szám-szemem elámult, a vőlegény csapta le a labdát, hogy miről beszél, ez itt közterület a templom előtt és hogy képzeli azt, hogy megmondja mit csinálhatunk és mit nem... Kollégám gratulált neki, hogy mennyire kedves, hogy ezen a szép napon ilyen jó hangulatot teremt és hogy ennyi jóindulat szorult belé. A vőlegény meg nem hagyta magát, ő ragaszkodott hogy csináljunk néhány képet ott. A fickó erre közölte, hogy ő majd beleáll akkor a képbe... Mondtam jó, akkor majd kiretusálom ha ennyire fáj neki a más boldogsága. Hogy mik vannak...!
Kifejlesztettem a motorborogatás tudományát. Mostanság már olyan tökélyre vittem, hogy bármilyen motort fel tudok borítani szimpla megfogással, ránézéssel, rábeszéléssel és ki tudja még hogy. Igyekszem majd nem túlfejleszteni ezt a képességem... Kezdődött azzal, hogy a váci úton, csúcsidőben szép elegánsan odagördültem a sor elejére, hogy én most itten majd milyen jól megállok a kocsisor elején, majd azzal a lendülettel nem bírtam lerakni a lábam, ugyanis a bakancs madzagja felakadt a berugókarban... Az utolsó pillanatban a Lóóó röhögve elengedte a lábam, majd mivel már abban a szögben volt ledőlve amit már nem bírok megtartani (zsíros dög), szépen az oldalára henteredett. A mázli az volt, hogy a mögöttem álló autóból kipattant egy srác vigyorogva, hogy vele is volt már ilyen, mert valami haccázas lovacskát kerget, és segít felemelni mert látja ez nem kicsi... Szóval rendes volt nagyon, ezer köszönet, és hála neki csak a fél XIII. kerület röhögött körbe, nem az egész. Aztán az egyik havert a motorjával akartam lefotózni, no azt addig variáltuk, hogy ebben vagy abban a pózban, hogy végül az ő lova is megunta a pózolgatást, aztán lefeküdt az is. Hálisten épp fényezés előtt, jövök neki egy design fotó retussal, hogy miféle festése legyen... Aztán most Pacikó lovát akartam jóindulatból odébb tolni, erre azzal is úgy felborultam, mint a büdösbogár. Hálisten az a lovacska is megúszta (istenisten bukóvas!), meg a többi is... de hát azért mégis meg kéne tanulni már egy helyben megállni....
És végre eljött az a pillanat, amikor a hasonszőrű kétkerekű vőféllyel szervezett össze az élet esküvő fotózás ügyileg. Úgyhogy volt öröm-bódottá részemről, ki is rángattam emberünket a sötét éjszakába a lagzi végénél, hogy én most itten motoros vőfélyt akarok fotózni! Öltözzél szépen rá a fellépőrucidra térdvédősre, díszvirágot nem levesz, na jó, a bukót felveheted könnyítésképpen.... Megismeritek?
Nem néz a szembe amikor itt van, a másik meg kerül, nem veszi fel a telefont. Úgy tűnik az inget magukra vették, tehát volt benne némi igazság... Fáj az igazság? Másnak is, ha nem ezt várja... Ha van bennük elég bátorság, majd megkérdik, miért írtam ezt. Ha nem, akkor ennyit ért az egész, marad a hallgatás és a saját lében fortyogás... Az egó győz, és egyedül marad, csillogva önnön tökéletességében. Pedig még a gyémántot is megcsiszolják, hogy szebb legyen. Csak az egót nem szükséges...
A haverok kitalálták a falkanyaralást már múlt évben is egyhetes futamban, ahol másfél napot sikerült anno összehoznom. Idén aztán jól megszerveztem feleakkora költségvetéssel két hétre (hála Szacsának), mint amit múlt évben ők szerveztek maguknak, aztán meg hallgattam a reklamácijákat. Hiába no, lakva ismerszik meg az ember! Hogy ménem hívtam mindenkit, az meg azért volt, mert ez nem kizárólag motoros buli volt, hanem egy baráti társaság összeterelése, korlátozott helykapacitással. Na de a lényeg az, hogy két hét alatt azért történt jó dolog is. - szereztem gátfelhajtási engedélyt, így volt gáton motorozás (körben félig le van betonozva a Tisza-tó gátja), lájtosan lehet ugyan csak haladni mert sok a kóbor biciklista család - de azért kellemes azoknak akik ráérnek és nézelődni is szeretnek, - a legjobb utasként felfedezett Moncsit sikerült totálisan megfertőzni a motorozással, abból az alaphelyzetből kiindulva, hogy fél motoron és neki sose lesz jogosítványa semmire, de most már motorra le fogja tenni - a srácok egy hétig szerelték a hajókat, a kikötőben már hülyére röhögte magát a kikötőszemélyzet és megszámolták, hogy 16 sójázást sikerült összehozni (rendesek voltak mert nem fizettették ki), - sikerült Sixteet kirántani a fánkból, de becsületére legyen mondva mindig visszamászott... bár volt amikor elaludt, - a kiskörei víztározó látogatásánál egyöntetűen bealudt a társaság az előadás közben, hiába ide turbina - oda erőmű. - gyakorlatilag az első héten csónakszerelés volt, aztán végül normalizálódott a program: ettünk-ittunk-motoroztunk-pancsoltunk, kertmoziztunk, tűzijátékoztunk, horgásztunk, bográcsos lángost faltunk, csónakáztunk. Képek a galériában. Ezer köszönet még egyszer Szacsának az ötletért és a sok-sok idegenvezetésért, lángosért, egyebekért!
Nyüzsgés mindenütt. Mindenhol. Melóban, a haverok közt, a falkanyaraláson, a moziban. Most, mindent azonnal, gyorsan de tüstént, ne állj meg csináld, teljesíts! Sok-sok ember, mind egyedül, összezárva a robotban, hajtják a mókuskereket egyedül a nagy falkában. És amikor meg lehetne állni, megcsodálni a világot, akkor is csak egymást hajtják tovább, nincs megállás, nyomni kell a melót mert a vérünkbe került és törni kell előre minden áron... Hordjuk az álarcot és közben kapkodunk egymás keze felé. Vagy eltaláljuk vagy nem. A legjobb, amikor nyúlnak a kezünk felé, és nem csak úgy véletlen eltalálnak... Élni tudni kell. Mindig ezt mondom, és igyekszem jobbá tenni mások életét. A magamét kéne már... magamnak. Ma egyedül motoroztam végig a gáton. Jó volt, senki se mondta hogy gyorsabban vagy lassabban, erre vagy arra..
Hosszas bogarászás után sikerült végre levadászni egy elviselhető árú felnyitós bukót. Világosszürke metál, szolid-szelid kivitelű példány, jól megy a szürke-fekete ruhához. A célnak tökéletesen megfelel, lecserélendő az ötéves legyepált, kék-fekete-fehér jószágot. Majd, hogy felavassam, pár hétre rá sikerült is a második defektes elcsúszásnál megkarcolni, bosszúság ezerrel: sose lesz normálisan kinéző bukó a fejem, olyan ami nincs megzúzva... Aztán ahogy néztem a karcos bukót, azon filóztam mi a bélést lehetne vele kezdeni, hogy azért nézzen ki valahogy? Nézegettem jobbról, ott rendbe volt, nézegettem balról: na ott volt karcos! Ahogy bambultam rá bután, feltűnt, hogy van rajta kétoldalt két fényvisszaverő macskaszem, ez adta az alapötletet. Mi lenne ha valami hasonló dolgot tennék rá? Csak nem ilyen órmótlan nagyokat mondjuk, mert a bicikliküllőn lévő mégis nagy lenne... Mondjuk strasszköveket? Az jól is néz ki, pici is, fényvisszaver is, nőcis is... szóval össze kéne ragasztgatni dekorkristállyal, biztos lehet ilyet valahol venni, dekorboltban mondjuk... Ahogy ezt megálmodtam, egyik nap szaladgálás közben szembejött egy kreatív hobbi bolt. Be is vágtattam és kiválasztottam a zsákmányt meg kértem hozzá ragasztót is. Elmondtam mihez kell, mutatom a bukót ami a kezemben van, UV és vízálló ragasztó kéne. Adtak, aszonták jó lesz a kreatív hobbiragasztó. Mondták még, hogy száradás után körömlakkal menjek végig a szélein a kavicsoknak, hogy még tartósabb legyen, és ne aggódjak, ronda fehér a ragasztó folyékony állapotban, de száradás után átlátszó lesz. A mintáról halványlila dunsztom nem volt hogy mégis hováamit, ez alapján vettem egy adag színes kavicsot, meg háromféle fehéret, abból már csak lehet kreatívkodni. Aztán amikor nekiálltam, rájöttem, hogy a buksin vannak nyíló alkatrészek. Azokat óvatosan kéne összeragasztgatni ezekkel a straszkövekkel, főként ott ahol nagy a jövés-menés. Ez már egy csomó variációt elvetett, aztán meg az is, hogy mégse kéne túl csiricsáréra. Valami köztes átmenet kéne kialakítani a rettenetesen rikító ámokfutás és az egyszerűen borzalmasan randa között. Nekiláttam. Ha valaki szopatni akar valakit, na akkor mondja neki azt, hogy egyesével ragasztózza össze a kavicsokat, majd utána a ragasztós mikrobizbazt tegye fel a sisakra. Öt percen belül a keze a fülére fog ragadni. Az normális verzió, ha a bukót beragasztózod a kívánt helyen, aztán rányomjuk a követ. Ahol ívesen sorba rakja az ember, ott lehet egy csíkot is tolni bátran és abba nyomkodni bele a kavicskákat. A húzós rész, ha túl sokat rakunk, mert akkor a mikrobizmasz súlya és a gravitáció kölcsönhatása alapján lecsúszik/szétcsúszik az egész, törölgethetjük a ragasztót és szidhatjuk az idiótát amelyik ezt az egészet kitalálta. A mintát érdemes kirakni először az asztalra, aztán rápozicionálni a bukóra, ha az ember mégis valamennyire középre akar komponálni. A bukót érdemes a térdünkre felrakni és azon forgatni, különben ha egyszerre tesszük fel az összeset és az aztalon görgetjük, akkor tuti hogy a másik oldalon szétmászik amit már felraktunk. Ha kész és megszáradt, lakkozzuk át a kavicsokat, majd várjuk meg míg megszárad és tegyük a fejünkre. Menjünk emberek közé és várjuk a reakciókat. Kiváncsi vagyok mennyire bírja majd az esőt és a napot, jah, meg hogy mennyire lesz zajos.
Eljött a pillanat amit sose szerettem volna. Állni egy motoros barát kórházi ágya mellett... és örülni annak, hogy megvan a második születésnapja. Szétgipszelve keze-lába, lógnak belőle a csövek, vacakul néz ki... Vasárnap óta legózzák, meg is vasalták, mert néhány ízülete elmúlt, de már legalább kiengedték az intenzívről. Csöpög bele a fájdalomcsillapító, hogy tudjon levegőt venni, mert még az is fáj neki... Kb egy hete nézte meg a "borzalmas nagy vasamat", de azért ő is az 55 kilójával egy busát kergetett. Vasárnap reggel melóba ment, nem vette fel a motoros bőroverálját, hanem csak a vékonyabbik dzsekijét. Azt mondja előzött, és számított rá, hogy a szembejövő lehúzódik majd egy kicsit, nem akart a vacak útra behúzódni, hogy ne rázzon a vas. A szembejövő nem tért ki, gyakorlatilag frontális lett, az autó bal oldala és a motor bal oldala elmúlt. Lindát az árokból szedték ki a tűzoltók, és helikopterrel vitték kórházba, 3 nyílt töréssel, számtalan zúzódással, belső sérülésekkel, légtüdővel. Most már mosolyog, elmesélte, hogy amikor húzták ki az árokból felváltva jajgatott és kereste a motorját. Már szemez a kerekes kocsival, mert nem bírja különösképpen a fekvést, alig várja, hogy szabaduljon az ágyból. Aztán ökörködtünk a mentős haverjával, hogy kap majd a kerekeskocsiba egy 125-köbös kis motort, hogy tudjon a kórház folyosóján ralizni, nehogy kijöjjön a gyakorlatból. Közben a mamája borogatta a fejét, és látszott nem igazán lelkesedik a további motoros témákért. Megértem. De Linda nem adja fel, már azon töri a fejét mivel gurul majd tovább... Gondoljatok Rá sokat, és kívánjatok neki gyors és sikeres gyógyulást, mert sokat számít az ilyenkor.
Van egy haverom. Állandóan nyavajog, soha, de soha semmi sem elég jó neki. Múltkor megszámoltam, aznap kb 5 olyan pozitív kimenetelű dolog történt vele, amitől velem hetekig lehett volna madarat fogatni. Valszeg még egy nálam normálisabb lelkivilágút is napokra feldobott volna az aznapi sikerélmény, de ő erre csak savanyúan konstatálta, hogy na végre néha működnek a dolgok.. Dráma és sötét felhő lengi körül, az emberek meg kerülik, mert mindenkinek elrontja a jókedvét. Állandóan mélabús, és az egész világ ellene van, soha nem úgy sikerülnek a dolgai ahogy szeretné. Na és? Miért nem lehet kihozni a legjobbat az adott szituból? Pölö ha eltévedtem, talán nem nézhetem meg azt a szép kilátást ami ott adódott, inkább morogjak és ne csodáljam meg? Az útközben szembejövő fagyisnál ne vegyek egy kóstolót és ne konstatáljam örömmel, hogy de rég ettem ilyen jót? Na és ha eltévedtem, nem jó dolog röhögni rajta később másoknak, amikor elmesélem? Múltkor az egyik kollégámnak odaadtam egy esküvői munkát, ahol végül verekedés is volt - piásan kötekedett az egyik rokon. A kolléga tiszta drámaként adta elő, szerinte tönkrevágták az esküvőt, és hogy mekkora állatok vannak... Aztán beszéltem a menyasszonnyal is, ő poénként és buliként élte meg a dolgot. Számított rá, hogy a meghívottak között lesz balhé, de ő úgy élte meg, ez egy tizedrangú mellékzönge volt a vacsora mellett, és este 11-kor már az asztalon táncoltak, a balhés fickót meg hazaküldték aludni egy taxival, senkit nem zavart... lazán kezelte az egészet, még csak nem is haragudott az illetékesre, jót nevetett rajta. Azt hiszem a nagy titokzatos boldogságkeresés odabentről működik, mindenki magának felelős ezért. Máson nem tudjuk ezt számonkérni. Megélhetjük a nehezebb szitukat megoldandó feladatként, vagy oltári nagy drámaként is, üvöltve a jajveszékeléstől. Vagy képesek vagyunk örömünket lelni apróbb dolgokban is, vagy lehozhatja nekünk bárki is a csillagokat, abban tuti lesz valami hiba. Csorba lesz a csillag sarka, nem épp a 15 ágút hozták le, nem az a színvilág ami igazán tetszene, stb. Hiába bármi csoda ami elénk kerül, ha nem érzünk örömet miatta. Ha nem vagyunk képesek lelkesedni csak úgy, apró dolgokért is, örömünket lelni egy röpke szép pillanatban akkor a boldogság baromi távolra kerül... és csak nézhetjük a hülye optimistát amelyik jókedvét leli egy bányatóban, sütteti a hasát a napon és jókat lubickol (ahelyett, hogy azon aggódna mikor fullad meg és hogy fog leégni a bőre). Egyszer valaki azt mondta nekem: fordítsd a nap felé az arcod, és az árnyékok mögéd kerülnek... A közhelyek márpedig működnek. Azért közhelyek.
Naszóval, ez a Yama lány tegnap jól kitalálta, hogy jót gurulna a Pacikó nevű barátosnéjával, egy másik Suzuki GS 500 - assal, ami azért engem is felvillanyozott! Mégiscsak egy távoli rokon, legalább megnézhetek egy másik lovacskát, meg talán hagynak majd minket beszélgetni is egy kicsit. Körbementünk a 0-áson, kicsit hozzá csapódtunk egy 8-10 fős motoros társasághoz - na az nagyon jó volt - egy nagy ménesként rohantunk a nagybálnák (kamionok) között. Közben Yama mesélt a Pacikó Paci nevű lováról, miszerint egy nagyon helyes szabású jószág, és biztos tetszeni fog. No ennek ellenére úgy parkolt le amikor megérkeztünk, hogy csak a lombok között sandíthattam felé, valahogy nem mert letámasztani mellé... Pedig most igazán nincs semmilyen fertőző elektronikus betegségem, kaptam másik fesszabályzót. Jójó a kormány kicsit csámpás mióta a második első defektnél elbotlottam, de azért mégis annyira nem vészes... No elindultunk, szépen elvágtáztunk Szentendrére és ott végre leraktak minket egymás mellé a harmadik parkolóhelyre való átzarándokolás után. Aztán a lányok elmentek fagyizni meg palacsintát falni (állandóan az édesség - én meg cipeljem az eredményt...), és végre beszélhettem egy kicsit a Pacival. Tényleg nagyon helyes kis jószág, mondta nemrég voltak egy nagyobb túrán és felmálházva, három dobozzal vágtatott 8-10 napon keresztül! Semmi baja nem volt, és most fittnek meg üdének érzi magát a sok mozgástól. Nagyon kis belevaló, vagyány lovacskának tűnik, igazán szimpatikus volt. Visszajöttek a palacsintafalásból, Pacikó pedig kipróbálta, hogy mennyire ér le rólam a lába. Hát éppenhogy az egyik oldalon leér, azt gondoltam menni is akarunk egy kicsit, ezért gyorsan felkaptam a stendert, mire Pacikó közölte hogy akkor most hajtsuk vissza mégis. Kiváncsi lettem volna hogy ül rajtam, de végül is kihagyta, talán majd máskor. Aztán Yama kitalálta, hogy baromi meleg van és úsznának egyet, guruljunk át a Lupa tavakhoz. El is indult szépen visszafelé az egyirányú utcában - állítása szerint úgy emlékezett, hogy régen a duna-korzó ott kétirányú volt, és a parkolónál különben se volt kitáblázva... Végül a sok egyirányú utcában nekem kellett megmenteni egy jó nagy megiramodással, hogy végre egy széles, kétsávos útra fel bírjunk hajtani... No ezek után szépen benézte a Lupa-tavi lehajtót és az Omszki tó partján kötöttünk ki, nem sokkal a "motorral behajtani tilos" felirat után, egy kávézó mellett. Állítása szerint a sorompó ki volt nyitva, a felirat meg félig lekopva, és különben is csak 5-10 m-t jöttünk csak, hogy közel legyünk a tóhoz és vigyázhassanak ránk. Hát Yama megint elcsodálkozott, mert mióta gyerekkorában ott járt, a tó egészen kiépült, van benne valami épített vizisí pálya, és közvetlenül a "Tóban fürdeni tilos!" című tábla előtt sikerült megállnia. Ennek örömére visszafordultak a Lupa-tavak felé, és a második próbálkozásra már eltalálta a kihajtót. Szépen gurulunk lefelé a betonúton, egyszer csak egyre rosszabb lett az út. Először csak foltozott, aztán már lukacsos is, szépen kerülgettem neki az aknákat meg a bénán leparkolt autókat. Aztán egyszer csak megáll Yama a földút előtt ami olyan mintha traktorok szántották volna végig egy extra nagy ekével, domború kb másfél méteres szintkülönbséggel és harminc centis aknákkal. Mondta most át kéne itt mennünk, kapd össze magad, aztán udvariasan megkérdezte Paciékat, hogy akkor ez most menni fog-e, mert ott, kb 100 m-re van a tó, és átmutatott a földút végére ahol már sok-sok autó parkolt. Erre Pacikó kínjában csak annyit mondott, hogy hát menj előre... Mire én megindultam, mert Yama azt mondta a szélén menjünk - ott nem voltak aknák, végig is gördültünk gond nélkül. Paciék is szépen átjöttek az akadálypályán, és megint leraktak minket a büfé mellett beszélgetni. A lányok elmentek fürdeni, közben mellénk raktak valami piros sportmotort is, aztán meg próbáltuk a világító lámpájú Yamaha kétkerekú gazdájának telepatikusan üzenni, miszerint magas lesz a villanyszámlája, de nem reagált, nem jött lekapcsolni a lámpát. Biztos szomorú volt a kis yami induláskor, nagy lelkesedés nem lehetett benne... pedig a gazdája még az ülését is letakarta, hogy ne süsse a nap a hátát. Kicsit kukucskáltunk a lányok felé, hogy mit csinálnak, hát nem semmi jószágok, bukósisakban ültek a tóban és fotózták egymást. Biztos jóféle bukósisakjuk lehet hogy még a vízben való elmerüléstől is megvéd... <img src="http://club.csajokamotoron.hu/galeria/displayimage.php?imageid=42693" alt="Biztonság" /> Azután kikászálódtak a vízből, megszárítkoztak, és megpróbáltunk kimenni az egyik bénán lavírozó autó után. Az kivergődte a négy kerekét a gödör és a másik furán parkoló luxusautó között (mit keres az ingyenbányatavon egy drága merci félig az úton parkolva?), majd megint jött a kritikus rész a gödrökkel. Most a másik oldalán mentünk végig a traktorútnak, no ott volt egy kis homok, Yama kapaszkodott is rendesen a füleimbe, nehogy arrafelé kavirnyáljak. Aztán integettem a helyes kis Pacinak elválóban és hazamentünk. Yama otthon megdicsért és azt mondta Táltosnak is fog hívni amikor ilyen szépen viselkedem, mint ma. Tényleg elégedett lehetett velem, mert éjjel felébredt amikor elkezdett szemerkélni az eső, és éjjel kettőkor kijött leponyvázni. Képes beszámoló Pacikónál.
