Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Mit tehet az ember, aki még mindig nem is „igazi” motoros, ha nyiladozik a természet és érzi, hogy négy keréken már nem bírja soká?
    Új motor után néz…
    Nos én is megtettem, és így egy Újabb GS500 tulajdonosa lettem. (a régi megmarad donornak)
    Mostmár kicsivel több mint két hete járom az utakat napsütésben, tavaszi időben, latyakban és esőben, de főleg hidegben…
    Közben rájöttem, hogy a balesetem után egy – két héttel vagy azonnal motorra kellett volna ülnöm, mert bizony az első héten néha benne volt a zabszem a seggembe.
    Vagy csak öregszem... :D
    Mindenesetre tavaly ősz óta az autósok mintha figyelmetlenebbek, a motoros futárok bénábbak lennének. :(
    Nem is beszélve az olyan tavasszal előveszem a vasat emberekről, mint amilyen most én is lettem…

    És most elemezzük ki az elmúlt két hétben az általam tapasztalt közlekedési résztvevőket…
    - gyalogos –

    Bárhol felbukkanhat, kiléphet eléd, anyázhat rád, beszélgethet a zebránál, vagyis bármit megtehet. És meg is teszi, mert neked meg kell tudni állni.

    - biciklis –

    Szintén bárhol felbukkanhat, áthajt a piroson, nem ad elsőbséget és alapvetően az utak Janija Ő, aki mindent megtehet, sőt az új kreszmódosítás alapján még alkoholfogyasztás után is bicajra ülhet.:mad:

    - autós –

    Védőburokban van, ha azt hiszed elenged akkor se biztos, sőt ha jobbhra indexel lehet akkor balra megy. A közlekedésben nem ismeri a tréfát, ha ő öt kilométer után le akar fordulni, akkor biztos, hogy a 40-es tempójával egy 70km/h-s úton is a belső sávban fog haladni.
    Nem engedi be a motorost, és a kormányt is ráhúzza, mert hát az a piszok előremegy a pirosnál… Persze ez irigység, mert Ő nem teheti meg.;)

    - Robogós – Motoros Futár –
    A robogós futár áthajt a piroson. (rendszám nincs). Ha beengeded magad elé, mert siet, akkor tuti kifogod azt a kezdőt, aki nem mer elmenni az autók között, még ha álnak, akkor se…
    És igen a motoros futár, aki nem látja a megfagyott vízátfolyást, amit te látsz, és öt centire jön a seggedbe, és anyázik, mert lassulsz, majd kövérgáz ki és kivágja maga alól a vasat a jégen.
    És első szava mikor megállsz megnézni lett –e baja: Mit bénázol előttem, most miattad taknyoltam el xxx… (Hát kapd be hülyegyerek felkiáltással otthagyod…):karomkodik2:

    Szóval ezek voltak az első két hét termései…

    Széles utat, jó gurulást és ha olvassák fent, akkor jó időt mindenkinek!

    üdv: senki
    Szegecs kedveli ezt.
  2. 1. VAS - motornak is nevezett kétkerekű szerkezet. Alapvetően benzin üzemű, kettő vagy négyütemű robbanómotorral ellátott jármű. Egyesek becenévvel is illetik mint Ló, csacsi, gatyaszaggató piroska, stb... (kommentekbe mindenki beírhatja a sajátját :) )

    2. Benzin - ezzel a folyadékkal üzemel a VAS

    3. Motoros - emberszabású, hím vagy nőnemű egyén aki vagy motoron vagy robogón teszi majd meg az utat Mezőberénybe. (A robogó az 'majdnem' ugyanaz mint a VAS csak másképp írjuk. Megfelelően leírva: vas (vagyis kis vas))

    4. Alkohol - elengedhetetlen a Motoros megfelelő üzemeltetéséhez, ha nincs alatta a VAS(vas) mert különben koordinációs nehézségei támadnak. Érdekes megfigyelni azonban, hogy ezek a koordinációs problémák akkor is előjönnek, ha túltöltjük a motorost...

    5. Jókedv és humorérzék - Nem kell részletezni azt hiszem mindenki tudja miről van szó.

    6. Szervező - összefogja az emberkéket és lerángatja őket mindenféle őrült eseményre, mint amilyen a csigatúra

    7. Biztosítók - A csigatúra során a legfontosabb elemek. Lezárják a kereszteződéseket, körforgalmakat, hogy a kis csigák akadálytalanul gurulhassanak céljuk felé. A legjobb biztosító díjért minden évben nagy versengés folyik. (A díj odaítélése szubjektív. Én Spiderman-nak ítélem a díjam) :)

    8. Csapatszellem - célszerű az erősebb csapat szellemét erősíteni :D

    Az úthoz való egyéb kellékeket pedig találjátok ki magatok!

    Ha lelkileg és szellemileg felkészültetek az útra, akkor nincs más hátra mint előre, hogy 2012-ben ismét találkozhassunk Mezőberényben.
    Szegecs kedveli ezt.
  3. 2010-ben indított túrázás blogom folytatnám...
    (így kezdtem, de a végén csak egy felszerelés lista lett és néhány gondolat, akinek nem tetszik.......)
    :D
    A 2010-es blog:
    http://club.csajokamotoron.hu/blog/senki/1164-hogyan-menjuenk-turazni-tanfolyam-senkivel.html

    Ezek a dolgok elférnek egy GS500-as motoron, amin van egy 42 literes doboz.

    Dobozba:
    minimum 2 pár zokni és fehérnemű
    3db póló ebből az egyik hosszú ujjú
    mackónadrág és felső
    illetve ami ruhát jónak látsz... (hölgyek nyilván több dolgot visznek...)
    (egyébként a zokni és az alsó egy 100km-es motorozás alatt a csomagleszorító alatt szépen megszárad, ha el tudod mosni)
    Törölköző (Én a dechatlonba vettem egy un. mikroszálas törölközőt, nagyon kicsire össze lehet hajtani - egyébként mint tudjuk a törölközővel stoppolni is lehet :) )
    konyharuha (univerzálisan előkének le ne edd magad, letörölni az ülést ha vizes lesz, letörölni a sátor alját, belecsomagolni a szendvicset, stb...)
    zárható műanyag doboz - benne a kanálgép, vagy egyéb alternatívák...
    fém bögre,
    kicsi flakonokba (szállodákban, panziókban fellelhetőek) tusfürdő
    Gyufa, pár darab kötegelő
    Láncspré
    ha befér akkor egy kicsi balta ( multifunkciós eszköz. egyrészt fa aprítására, sátorcövek leverésére és végül népnevelő célzattal alkalmazható :) )

    Tanktáskába:
    GPS, Fényképező, telefontöltő vagy az alternatívák: térkép, festőkészlet, képeslap :)
    hajgumi, fésű, kis flakon víz, féktárcsazár, öngyújtó, szendvics...
    tescós vagy egyéb zsebszatyor - egyrészt praktikus, másrészt valamire csak jó lesz :)
    pici elemlámpa

    A doboz tetejére:
    Esőruha (ha bízol az időben nem kell, de ha viszed remélhetőleg nem lesz rá szükség)

    Az üllésre:
    Sátor, gumimatrac és hálózsák, valamint egy másfél literes flakon ásványvíz.

    Tükör:
    Postásgumi és hajgumi

    Meg lehet lenni nélküle, de én viszem:
    cipőkrém és egy darab rongy amivel felkenem, hogy a csizma mindig ápolt legyen :)

    de azért ha túrázni mész pár dolgot ne feledj...
    Igazából ezeket sose feledd...
    Aki nem ért egyet az odalent reagálhat ;)

    Először is ha nem tudod hova mész, nem tévedhetsz el.
    Minden városban van egy motoros aki ha nagy szarban vagy segít. Ehhez persze nemárt pár telefonszám, és hasznos ha olyan helyen vagy szarba ahol van csamos :D
    Ha megtervezed a túrád, akkor esetleg tervezheted úgy is, hogy akár ismeretlen ismerősöknél alhass...
    Ha beesel valahova csak úgy, mindig legyen nálad egy kis pálinka, konyak esetleg whisky amivel megünneplitek hogy meglepted a háziakat :)
    Sose állj le a nulláson a leállósávba telefonálgatni, mert egy hülye senki meg fog állni megkérdezni, hogy mi a gond... Lehet még segíteni is akar, és ha közlöd, hogy semmi csak pihenek, vagy telefonálok akkor elküldelek a p........****** szóval oda....
    Ha nem bírod a magányt, akkor menj csapatba, és viselj el mindenkit, mert ők is elviselnek téged...
    Ha csapatba mész, tartsd be a megbeszélteket...
    Ne nézd le a robogósokat, vagy az olcsó vasak tulajdonosait. Sok robogós van, aki gazdasági okokból ül a kis vason, és sok olyan robogóst ismerek aki százszor inkább motoros mint egy két felfuvalkodott magát motorosnak nevező hólyag.
    Ehhez kapcsolódva tehát: Ne nézz le senkit! És ne alkoss valakiről véleményt a külsőségek alapján...
    pl. ott van Papírcica (és nem csak azért mert a húgom)Isaszegről Mezőberényt megjárta a robogóval, sőt visszafelé hamarabb otthon volt a robogóval, mint a motorosok :D
    A motoron nem véd kaszni, ezért a lehetőségeidhez képest minél több védőfelszerelést használj.

    Ha van időd, és lehetőséged segíts motorostársaidon... (nem nagy dolgok ezek... pl. ha szarrá ázott a pólója adhatsz neki egy szárazat, ha van... Lehet elveszik pár száz forintod, de hidd el kamatostól kapod vissza...)

    Igazából egy felszereléslistát és pár gondolatot kaptatok, a túrázáshoz nem tudom mi köze, de ezt sikerült írni :D
    A legfontosabb persze a motor és a motoros szív. A haza és a szeretet.
    A széles utak, a gumifák, az Olcsó benya (ez mostanában utópia) és persze az utó pia :D

    Balesetmentes, motorozással és örömökkel teli évet kívánok mindenkinek.

    senki :alien:
    Szegecs kedveli ezt.
  4. Tegnap PapírCica rohammentővel ment a kistarcsai Flór Ferenc kórházba... hogy felhívott hogy hol van rá öt percre kaptam az sms-t Pacikótól hogy rohammentő vitte kórházba...
    Úgyhogy tegnap két csam - tag is bekerült mentővel ugyanoda...
    Hug (PC) a neurológiára, Pacikó az I. es belre...
    Pacikó infarktusgyanú, Hug meg nem tudják mi...
    persze Áginak se tudják mi...
    mindketten haza akarnak jönni pénteken :)
    mindkettőjüket láttam tegnap is ma is.szarúl néznek ki, de nem reménytelenek. Pedig már épp gondolkodtam, hogy íratok velük végrendeletet...
    Ma meg már amikor mentem épp együtt voltak és dumáltak... így nem kellett két helyre mennem látogatni... tiszta haszon hogy együtt vannak bent, egy időben ugyanott... tuti csak azért hogy nekem üzemanyagot spóroljanak :D
    Ma vittem nekik pókerkészletet... ha minden jól megy megkopasztják majd a dokikat és a nővérkéket és mehetnek nyaralni... :hura:

    Lényeg a lényeg: viszonylag vannak jól...
    Látogatási idő 16-19 ig. ;)
    Szegecs kedveli ezt.
  5. mackónadrág, mackófölső az éjszakai hideg ellen kötelező. (Vagy vidd magaddal a barátnőd, és gondoskodjatok a megfelelő surlódásról. hisz a surlódás hőt termel) :D
    evőeszköz (kanál, kés, villa) legyen nálad. Hasznos a kanálgép...
    Pohár-bögre (vagy műanyag, vagy fém) A fém előnye, hogy lehet benne a kávénak vizet melegíteni, és nem törik össze.
    WC-papír. Hasznos dolog hidd el. Vagy legyen nálad megfelelő mennyiségű papírzsepi. A lapulevél nem túl jó...
    Egy senkinél mindíg van kisbalta és gyalásó. Előbbi az étel elkészítéséhez, utóbbi a végeredmény megsemmisítéséhez. :)
    Érdemes magunkal vinni valami edényt, amiből eszünk. Javasolt a műanyag fedeles doboz (ételhordó pl.) mert abba belefér a konyharuha, és az evőeszköz. Valamint a pörkölt, majd a másnap maradék pörköltből feljavított gulyás...
    Ne hagyd otthon a sört, és a hűtésére szolgáló spéci szatyrot se. (javasolt a tesco zsebszatyor beszerzése. Ez amúgy minden motoros praktikus társa lehet egy sisakhálóval kombinálva nem csak túrákon).
    A sátorozáshoz érdemes beszerezni egy hálózsákot, és egy felfújható gumimatracot is. utóbbi kis helyigényű, de legalább nem a föld nyomja a hátad. (A barátnőd se szereti ha te puhán vagy ugyan, de neki nyomja a föld a gerincét) :cool:
    Érdemes berakni zseblámpát, és gyufát...
    legyen egy rongydarabod, amivel a sátor vizes alját szárazra törlöd mikor összehajtod. Kellemetlen, ha bepenészedik a sátor...
    Hölgyeknek kötelező a tükör, és a hajkefe. A tartalék hajgumi a hölgyeknek praktikus, a tartalék gumi a férfiaknak kötelező.
    Mindíg legyen nálad legalább egy kis laposüvegben a nagymama vagy anyuka pálinkájából végszükség esetére.
    És végűl a sátrat se hagyd otthon!

    Sorozatunk folytatása várható ;)
    Szegecs kedveli ezt.
  6. Hát a háromnapos ünnepem igen mozgalmasan telt.
    Kezdődött ugyibár azzal, hogy felkerekedtem pénteken (20.-a), hogy leguruljak debrecenbe a virágkarneválra.
    Meg is érkeztem, megebédeltem az étteremben, ami fölött a szállásom volt, és bementem a városba. Na ekkor derült ki számomra, hogy a karnevál az nem ám úgy van, hogy egy senki odamegyen azt megtartják. De nem ám!
    Szigorú program vagyon...
    Úgyhogy bóklásztam debrecenben, megnéztem a kutat, végül lehuppantam egy söröző teraszra, ahonnan jó kilátás nyílt a felvonulási területre...
    Igaz a foglalt tábla kissé gyanús volt, de hát nyilván azért tették ki, mert már vártak! :D

    [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG]
    Gyönyörű volt a felvonulás.
    A Mazsoretteknek külön dicséret! Hiába, minden mazsorettes jányba rögtön szerelmes lettem :hura:

    A felvonulás végén odajött a pincér, és illedelmesen közölte, hogy akiknek foglalták az asztalt megjöttek. Épp időben :D

    Ezekután a tüzijáték, nagyon jó volt...
    Igaz eltünt kovács pistike, de mikor meglett akkor kovács pistike apukáját keresték. Remélem egymásra találtak a végén...

    Amit nem értek, miért hoznak az emberek ki csecsemőket, és kutyákat egy tüzijátékra? Ez tuti valami sokkterápia lehet.

    Na másnap reggel még lefotóztam pár kocsit, majd nagy lendülettel felhívtam mamócát...
    Persze épp kerékpártúrán volt a családdal, így aztán abban maradtunk, hogy este beugrok hozzájuk.
    Hogy ne unatkozzam, no meg volt egy kis dolgom is visszatértem pöstre, majd dolgomvégeztével irány Nyíregy.
    Miután megérkeztem telefonáltam is, kitörő lelkesedéssel, hogy hát ugyi hova is menjek. Mégiscsak nagy falu az.
    Mamóca közölte, hogy hát ők még negyven kilóméterre vannak. 40 kilóméter!!!! Mire biciklivel hazatekernek, addigra én gyökeret eresztek...

    Szerencsére megnyugtatott, hogy kocsival vannak :D
    Találkoztunk hát hamarosan, és megismerhettem a családját.
    Nem írok nyálas dumákat, hogy szuper, jófej, stb. család, mert nem nyáladzunk itt össze-vissza. Elég annyi, hogy nem zavarta őket a horkolásom, szóval nálam előrre kerűltek a listán.
    Másnap Mamócával gurulni mentünk.
    Láttunk markolót, amely úgy dolgozott a vízben, hogy csak a fülkéje látszott ki.
    Kompoztunk egy jót, majd megnéztük a sárospataki várat.

    [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG]
    Megálapítottuk, hogy egy vakolás azért meg néhány gipszstukkó ráférne, és távoztunk Tokajba.
    Itt dupla adag fagyival lettem megvendégelve, majd irány vissza.

    [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG]

    Megkaptam az aláírásom is, és a mai nappal miután tegnap birge is aláírta a naptáram, már csak NaNa aláírása hiányzik...
    Ja és még mindíg szeretném megkapni a virslis nokedli receptjét ;)

    Szóval így telt a három nap, igaz a rengeteg élményt és képet nem lehet visszaadni, de néhány képet azért itt meg lehet tekinteni...
    http://picasaweb.google.hu/118292047397554558756/Viragkarneval?feat=directlink

    http://picasaweb.google.hu/118292047397554558756/MeretezveMamocanal?feat=directlink

    És Köszönöm a csodás hétvégét Mamócának és családjának! - ez egy nyílvános köszönőblog lesz még a végén:cool:
  7. Az ember életében elég sok jó dolog történik...
    Ezeket a jó dolgokat meg kell látni, és meg kell érteni.
    Sajnos vannak rosz dolgok is.
    Azt hiszem legrosszabb dolog, mikor meghal valaki.
    Ha valaki, akit csak ismertünk meghal akkor bánt, és sajnálkozunk.
    Ha egy barátunk meghal tán könnyeket is ejtünk.
    Ha közvetlen családtagunk akkor megroppanunk.
    De mi történik, ha ez a közvetlen családtag nem foglalkozott az emberrel? Ha egy Apa mondjuk hat éves korától nem ment a fiához, nem beszélt vele, nem találkoztak? Mi történik ha ez a fiú egyszer 18 évesen látta, aztán huszonhétéves korától harmincéves koráig vagy tízszer az apját? Azóta is csak egy hete a korházban.
    A fiú felnőtt. Harminchárom éves. Tegnap felhívták. Az apja meghalt.
    És hiába nem ismerte az apját, hiába nem tartotta vele a kapcsolatot, hiába nem törődött vele. A fiú kibukott. Pedig a Fiú azt hitte soha semmi már nem fájhat neki, hisz annyi pofon érte már az életbe, annyi mindent túlélt, annyi mindenen keresztűl ment.
    Ennyit számít a vér? Vagy a tudat, hogy mégiscsak volt apja? Vagy az elmúlás rendíti meg az embert ennyire?
    Nem tudhatom, vagy ésszel fel nem foghatom...
    Miért rendítette meg a fiút egy olyan ember halálhíre, aki nem foglalkozott vele, akinek a fia semmit nem jelentett, és a fiú is azt hitte neki semmit nem jelent?
    Talán megleljük a válaszokat. Talán találunk egy választ.
    Mindenesetre minden emberi élet fontos, és megérdemli, hogy megemlékezzünk rólla.
    Hát emlékezem és felejtek. Nem sok minden van amit el lehet felejteni...
    De talán minden ember megér egy misét. Remélem lelke nyugalmat talál, s egyszer a fiú is megleli összes kérdésére a választ...

    Viszont lelki bajokra legjobb a motorozás...
    És itt is köszönöm nektek, hogy nem egyedűl gurultam!

    Széles utat,Gumifákat, és Ingyen benzint mindenkinek!
    Szegecs kedveli ezt.
  8. ;)
    Szegecs kedveli ezt.
  9. Szombati motorozásom

    Kevesen tudják, hogy régen nagyon sokat motoroztam. Gyerekként, és nagy gyerekként is huztam a szarvát különböző motoroknak, simsontól a 250-es etz ig.
    Motoroztam én rövidebb-hosszabb távot minden évszakban. nagyrészt persze földutakon, és mellékutakon. Estem is sokat, így megtanultam, hogy ne essek a vas alá.
    Ezért aztán hogy egy nagyobb kihagyás után újra kezdtem motorozni, nem rettentem meg a téltől se.
    Nem zavar, ha csak 1-2 fok a kinti hőmérséklet, hisz amíg nincs jég addig szerintem ésszel lehet közlekedni.
    Szombaton (01.02.) reggel hatkor indultam ceglédre +2 fokban. Egy megállót azért beiktattam, mivel kezecském a kormányfűtés ellenére igen fázott. Minden mást jól felöltöztettem, csak elfelejtettem betenni egyszerhasználatos gumikesztyűt. Ez olyan mint az orvosi kesztyű, és télen igen hasznos felvenni a motoros kesztyű alá mert nagyon megtartja a meleget...
    Ceglédről délután fél ötkor indultam, s bár ceglédtől már szemerkélt a hó, a viharos szél nagyobb gondot okozott.
    Az andrettiből fél kilenc után kicsivel indultam szemerkélő hóesésbe. A pólus után elkezdett rendesen havazni, s mire a rákospalotai határútra értem már három centis hó volt az utakon. Az autók nyomán pedig rögtön aranyos jégréteggé préselődött. Na itt egyszercsak paci megbokrosodott. Szépen kicsúsztattam az árokszélre, s én is követtem. Nagyon szépen szikrázott :D
    Na egy cigi és egy sószoró elhaladása után folytattam utamat, s vagy ötszáz méter után megismételtem az előbbi mutatványt. A buszmegállóban állók szerintem meg is tapsoltak :)
    Ezek után már csak egy 20-as tempóval láb kétoldalt mentem el unokatesómékig mátyásföldre, ahol is letettem pacit. Ha minden jól megy, szerdán hozom haza...

    És a tanulság?
    Be kell raknom gumikesztyűt, és mehettem volna a Hungária körúton is (igaz ha ott esek lehet átmennek rajtam)
    Motorozni lehet télen, csak megfelelően melegen öltözzünk, és tudjuk, érezzük mikor kell letenni a motort, akár az út szélén is.

    Pacinak és nekem semmi bajom egyébként ;)
    Jó téli motorozász kívánok nektek :alien: !
    Szegecs kedveli ezt.
  10. Eredetileg Yama blogjához szóltam hozzá, de nagyon hosszúra sikeredett, hát ez lett belőle

    A ma embere érdekes. Szereti a szenvedést, a katasztrófákat.
    És lehet ez a média hatása is, hiszen minden nap tolják az arcunkba a halált, a vért, és a szenvedést. És hallottunk már katasztrófaturizmusról...
    Én sajnos elég bajt, szenvedést láttam és látok magam körül.
    Nekem ha meglátok egy balesetet, nem az jut eszembe, hogy megbámuljam és csorgassam a nyálam a vér láttán. Arra gondolok ilyenkor, hogy tudok -e segíteni (ha épp egy szerv sincs még ott).
    Megállok, és segítek.
    Anno volt ebből vitám is egy főnökömmel. Mikor négy órát késtem egy bejárásról mert egy felborult autónál én álltam meg segítséget nyújtani. Közölte, nem ezért fizetnek, és amúgy se az én dolgom. Nem tudom mit szólt volna, ha az ő fia lett volna az autóba.
    Minden embernek ha balesetet lát a segítségnyújtásra kellene gondolnia, nem pedig arra, hogy nem az ő dolga. (Persze azért lassít és jól megnézi.)

    Ne gondoljunk nagy dolgokra, hisz a szerencsés emberek nem futnak bele balesetekbe, nem esik össze mellettük senki, és tán életük végéig csak a híradóban látnak szörnyű katasztrófákat. De ha látunk egy motorost, aki az út szélén tólja a motort, kérdezzük meg nem -e kell neki egy kis benzin, vagy ha egy autót látunk lerobbanva kérdezzük meg, tudunk -e segíteni, hisz lehet otthon hagyta a mobilját és még segítséget se tud hívni.

    Ne dugjuk homokba a fejünket! Próbáljunk segíteni! Mindenkinek szüksége van segítségre. Lehet épp fizikailag, de lehet akár lelkileg is. Hisz kinek nem esik jól, ha megkérdezik hogy érzi magát, vagy meghallgatják panaszáradatát. Már azzal is segítettünk ha meghallgattuk.
    S nekünk is segíthet ha minket hallgatnak meg.

    Mindig gondoljunk arra, hogy velünk is történhet bármi, és egyszer nekünk is szükségünk lehet segítségre...
    Szegecs kedveli ezt.
  11. Hiába, a mátrix...

    Szóval ott voltam Bendzsó szülinapi buliján.

    [​IMG]

    Sajnos csak kevesen voltak a csam-ról. Viszont akik ott voltak szinte mindnyájan végig kitartottak.
    Kivéve :zp:-t aki megelőzendő, hogy heveny füstmérgezéssel szállítsák kórházba, előbb volt kénytelen távozni.

    Igencsak jól éreztem magam, jó volt a társaság, jót beszélgettünk és jót ittunk.
    akkor jó volt, de a mai hatás : :szédül:
    Ezúton is szeretném megköszönni, hogy ott lehettem, és fantasztikus emberekkel találkozhattam ismét.
    Köszönöm mindenkinek!
    :meghajol: :köszi:
    Szegecs kedveli ezt.
  12. Immár két hétvégi guruláson vagyok túl.
    Na gurulnék én még, csak most épp nincs hétvége.:(
    Az első gurulás fotóit már látta mindenki. Löksivel mentünk ketten, mert más nem tudott jönni.
    Esztergomba a 10-es úton fel, majd Pestre vissza a 11-esen. Közben a duna megcsodálása, és az ebéd dunaparti kövön történő elfogyasztása. Visszafele a 11-esen mérték a rendőrök a szembejövőket.
    Mivel rendes autós is vagyok, villantottam a szembejövő autóknak. Na az egyikből kikiabáltak: - Mit villogsz *******? :mad:
    Úgyhogy ezen útnak nagy tanulsága számomra, hogy legyen rendes a déli szél, de nem Én.:p

    Most hétvégi gurulásomon Futár Zolival, és Frenk haverjával (aki szintén futár) mentünk fel Királyrétre. Na most aztán sok tapasztalatot szereztem.
    Először is rájöttem, hogy a kocsisorok között nagyon gyorsan lehet haladni. ;)
    Igyekeztem követni Őket, és szerintem elég jól sikerült is, bár néha - néha lemaradtam. Hiába a 75ccm nem túl sok.
    Szerencsére tudnak lassan menni, vagyis a nekem ideális 80-90-es tempót nem sűrűn lépték át. Igaz a kocsisorok között se negyvenes tempóval araszoltak. :D
    Királyréten aztán véletlen felmentünk az egysávos úton ameddig aszfalt volt. Persze itt azért furcsa volt, hogy senki se jár motorral, meg autóval se.:) Úgyhogy lefele csendes, motor nélküli gurulás volt. Persze akik láttak felmenni, szerintem azt hitték hogy szétmotorozzuk a hegyet.
    De ilyet sose tennénk,::ne:: szóval nem hagytuk el az aszfaltot. Ahol vége volt az útnak, ott fotóztunk párat, gyönyörködtünk a kilátásban majd vissza. Persze pont akkor Zárták le a Váci utat a meccs miatt, mikor visszafele jöttünk. Még jó, hogy futárokkal voltam.:jo
    így aztán mentem járdán, előztem kocsisort, és hasonló nyalánkságok.:taps:

    Vagyis azt hiszem eddig mindkét hétvégi gurulásom jól sikerült, és tanulságos volt. Ha még párszor elmegyek gurulni, lehet hogy megtanulok motorozni? :liheg:
    Szegecs kedveli ezt.
  13. Mint autóval is közlekedő ember, gyarló vagyok.:meghajol:
    Úgyhogy itt kérek bocsánatot a múltban és a jövőben elkövetett hibáimért.:beke:

    Pl.: Remélem akárkit követtem :csam: a Fogarasi - Csömöri úton (arra vitt az utam) tegnap este egy fehér combo-val nem ijedt meg.
    Nagyon vigyáztam rá. :angyal:
    Szegecs kedveli ezt.