macs blogja

(Ez volt az utolsó családi nyaralás, szerintem érthető okokból. Előszóként annyit, hogy fontos, kinek mit jelent a nyaralás. Apámnak végigjárni az útikönyvben felsorolt összes látnivalót, összes barokk templomot, aztán rohanni a következő városba, nekünk pihenni, ismerkedni a várossal, turisták által nem látogatott helyekre is eljutni. )

2001. 07. 07. Nagykőrös. Indulás Portugáliába. 18:30-kor a tervezett hajnali 6 helyett. Persze hajnali ötkor fel kellett kelni... Ebéd és vacsi szinte semmi, mert az összes kaja a csomagtartóban van. Nagy nehezen kisírjuk, hogy legalább ne autóban aludjunk. Szállás még Magyarországon, a határ közelében.
2001. 07. 08. Indul a szokásos menet. Megyünk. Akkor állunk meg, ha apa meg akar állni. És ő nem nagyon akar. Neki elég napi egyszer enni és pisilni. Minden megállást több mint fél órás vita előz meg, ordít, amiért velünk nem lehet haladni. Pedig enni csak egyszer álltunk meg, a szendvicsekkel nem kellett vesztegetni az időt, azt menet közben esszük. Ez a megszokott. Az autó vacakol, alig akar beindulni.
2001. 07. 09. Villach (AU), generátor csere. Portogruaro (ITL) valami gond van az elektromos rendszerrel, de mi? Második szerviz.
Lonigo (ITL) harmadik szerviz. Nem tudjuk kinyitni a motorháztetőt, mellesleg a szerelők sem. Megyünk tovább. Hőség van, de nem merjük bekapcsolni a klímát, mert valahol szökik az áram. Néha kialszik a világítás, nincs duda.
2001. 07. 10. Genova fölött, Roncoban újabb szerviz. Még mindig szökik az áram. Életveszély. Motorháztető kérdés megoldódik, még Villachban valami vezetéket rossz helyre tettek és ezért nem nyílt. Beszorult a vezetékbe. Lámpa szerelés.
Menton (FR) ötödik szerviz. ¾ óra várakozás után, másik szervizbe küldenek. Hatodik szerviz. Nem tudunk franciául, elmutogatjuk mi bajunk. Mi mutogatunk, apa német-orosz-kitalált keveréknyelven magyaráz. Franciák bunkók, ugatnak, de aztán adnak finom kávét. Jön az út legmurisabb része: felnyitják a motorháztetőt. Röhögőgörcsöt kapnak. Odahívnak minden kollégát és fulladoznak a röhögéstől. Mi nem, mi inkább próbálunk beleolvadni a padlóba. Apa toporzékol, szó szerint... Még nem láttak ilyen rondán összegányolt motorteret. Szerintem 80-as Audit is 10-15 éve utoljára. Mikor végre abbahagyják a röhögést, megkérdezik, hova akarunk menni. Hát, Portugáliába. Erre persze újabb röhögés a válasz és azt mondják, örüljünk, ha valahogy hazajutunk. El tudom képzelni mit gondolhatnak: apám már akkor csokibarna, ha rágondol a napra, rendszeresen cigónak nézik, öcsém hófehér, szőke, rendszeresen németnek nézik, főleg a német turisták, anya szőke, én vörös szeplős. Fullra tömött, kotvány autó. Még jó, hogy nem hívják ránk a rendőrséget, emberrablás gyanújával. Mert ránézésre olyanok vagyunk...
Az áram azért szökik, mert itthon, a magyar szerelő, aki indulás előtt átnézte a kocsit, a karosszériára kötötte az áramot. Jó, hogy nem rázott agyon minket az a sz@r.
Hetedik szerviz, még mindig Mentonban. Még mindig kevés az áram, kilyukadt a klíma. Összekormoljuk a járdát. A francia riviérán, pár lépésre a luxus yachtoktól és Monacotól, a mi tetves tizenéves Audink négytenyérnyi koromfoltot tesz a járdára. Égés a köbön.
18:42 Visszafordulás egy órás üvöltözés után. Én ki akartam ugrani az autópályán, amire majdnem kézifékes forduló lett a válasz. Azt azért nem merte megtenni, csak állóra fékezett a külső sávban. Megússzuk, senki nem jön belénk, nem sikerül a terve. Szállás egy kis faluban, Finale tartományban. Stílusos.
2001. 07. 12. 2 éjszaka Simioneban. A kedélyek nem nyugszanak.
2001. 07. 19. Egy hét a Garda tónál. Minden a mi hibánk. Az, hogy rossz az autó, az, hogy nem mertük kockáztatni a további utat, az, hogy süt a nap, az, hogy a motelben félpanzió van, amikor tele a kocsi konzervvel. Egész nap üvölt velünk, este a Portugália könyvet olvasgatja, lista van arról, mikről maradtunk le, mi szerencsétlen barmok. Apa vissza akar fordulni Portugáliába, anya agyi infarktust kap. Persze kórházba nem megyünk, minek, van orvos a családban. Szuper orvosok, az első diagnózis gyomorrontás. Anya tudja, mi a baja, mert nem ez az első, de apa meggyőzhetetlen, főleg miután anya másnap is tud beszélni és le se bénult. Én haza akarok vonatozni, de végül maradok, mert anya nagyon beteg, öcsém meg nem bír apámmal. Ha elmegyek, ők tuti elindulnak Portugáliába. Maradok, harcolok. Anyukám élete a tét.
Végre haza indulunk! Villachban újra kicseréljük a generátort, tuti ami fix. Kiderül, elsőre rossz fajtát adtak. Este kilenckor átlépjük a magyar határt. Apa 120-al száguld át a falvakon. Városon kívül 160... Azt hiszem, meg akar minket ölni. Újra megfogadjuk, mint minden évben, nem lesz több családi nyaralás.

Ui.: tényleg ez volt az utolsó. Én már "felnőtt" voltam, öcsém is majdnem. 3 évre rá ki is mondták a válást anyáék. Az autót pár hónappal később eladtuk, az új tulaj 100km-re se jutott vele, tönkrement a motor. A név kötelez, a rendszáma ELB volt, így a neve ELB@*****
Mai napig szívesen emlegetjük ezt a Portugál utat. Mindig jót nevetünk. Mert most már szép emlék. Most már apa se kap idegrohamot, ha véletlenül megemlítjük előtte.

2009. május 13-án sikerrel letettem a forgalmi vizsgát, és megszereztem az „A korlátozott”kategóriát. Végre papírom lett róla, hogy motorozhatok! Szuper!
Ruha, csizma, kesztyű, bukó megvan. De mintha valami hiányozna... Ja, a motor!
Amint hazaértem aznap rögtön iránya net, és elolvastam az összes cikket, topikot, mindent a „Milyen motort vegyek elsőre?” témakörben. Akkor még nem nagyon volt kép a fejemben, mit is akarok. Annyit tudtam, hogy max 25kW-os lehet és a sportmotor nem nekem való, mert egyrészt rettegek a kanyaroktól, másrészt én nyugodt sofőr vagyok, (szinte) mindig betartom a sebességhatárokat, de néha... elgurul a gyógyszer ésakkor hujjujj! Akkor jönnek az olyan manőverek, amik tökbiztonságosak, csak épp az „áldozat” és a szembejövő szívinfarktust, agyvérzést, korai hajhullást kap. Tuti hamar belefutnék abba, amit utasként már átéltem: előzés úgy, hogya jobb térdem majdnem az előzendőt súrolta, a bal meg a szembejövőt... Motorral meg még esélyesebb a behülyülés,tekintve, hogy elől nincs rendszám, a traffik meg gyakrabban készítik onnan a sztárfotót. A sportmotor száguldásra csábítana. A felépítése, az üléspozíció, minden. ( Sport üléspozíció egy netes ismerős szerint: besüt a seggedbe a nap. )
Nos, ilyen kikristályosodott elképzelésem volt, és ezen a cikkek se sokat segítettek, igazából annyival lettem okosabb, hogy fel kell próbálni a motort. Nem fényképről választjuk leendő társunkat, hanem élőben felülünkrá, jó-e az ülésmagasság, (153 centivel ez kulcskérdés...)kézre, lábra esnek-e a dolgok, kényelmes-e tetszik-e, kutyafüle, nem sorolom tovább. Szépen eljutottam odáig, hogy egy használt 250-es kell. Magasságbeli hiányosságaim miatt elsőre chopper. Balettozni ráérek, ha már nem kell annyi mindenre tudatosan figyelni. Kawa kell. Próbáltam én kideríteni, hogy a Honda –Kawasaki – Suzuki – Yamaha kvartettből melyik a legjobb, de nem sikerült. Ki mire esküszik.

Nem, ekkor még nem az Eliminatort találtam meg, ugyanis sok idő volt lenyomni a torkomon, hogy chopper tulaj leszek. Bármit akartam, csak azt nem. Első szerelmem a 250-es Zephyr volt, mindaddig, amíg meg nem láttam élőben. A kiszeretés indoka igazából a tank szélessége volt. Ez fényképen nem tűnt fel, élőben nagyot ütött. El is kereszteltem szegénykétVeszett Nagy Disznónak. (Akkor még azzal az ígérettel megspékelve, hogy ijesztő kinézete ellenére egyszer kell nekem egy ilyen. Ez azóta sztornózódott, mert megtaláltam a második és sokadik álommotort.)
Eztán sokáig gyászoltam – első szerelem volt, na! Jó, az is közrejátszott a hosszú gyászban,hogy volt egy kis vitám, miszerint mennyire kockázatos „öreg”motort venni. Könnyen meg tudott a vitapartnerem ijeszteni... Elégvolt hozzá egyetlen szó: karburátor. Rögtön eszembe jutott Nyuszika, ahogy ott álldogál magányosan, szerintem karburátor miatt halottan. Nem szeretnék még egy évekre meghaló motort, főleg egy pici bizbaz miatt... Új motor azonban szóba se jött, mert elsőnek nem, rossz érzés lenne egy milliós géppel állóhelyzetben eldőlni – ebben pedig vérprofi vagyok. Hitel se esne most jól. Másrészt akkor még nem tudtam, hogy igenis létezik egy!!! olyan új motor, ami szép, jó, tökéletes, idenekemdeazonnal, és kapható fojtással, hogy vezethessem legálisan. Na de egy 3,5 millás gépet még szívszorítóbb lenne földre rakni. Ilyen drágasághoz előbb meg kell tanulni motorozni, és fejleszteni az egyensúlyérzékemet a jógával. Végül –női módszerekkel: sírás, hiszti, duzzogás megnyertem a használt vs új vitát, nézegethettem tovább a használt motorokat.
És..... végre rátaláltam az Eliminatorra. Beleszeretni csak akkor mertem, amikor élőben is láttam. Kár, hogy arról nincs videó... vicces látvány lehettem. Épp kiléptem az Egyetem egyik épületéből, amikor megpillantottam. Ott álldogált a járdán, magányosan csillogott. Én lecövekeltem, pár másodpercre elfelejtettem levegőt venni, és tátott szájjal bámultam. Aztán óvatosan oda lopakodtam, és körbecsodáltam. Az agyamban közben az édes, icipici, csipke-pitécske szavak száguldoztak. Ő az. Tuti.
Innentől célzottan csak Eliminatort néztem. (Kivéve egy kisebb epizódot az épített Jawa chopperrel, de azt a vitát nem nyerhettem meg, mint a régi-újat.) A magyar példányokból hamar kiábrándultam, mert a 25kW alatti ritka minta fehér holló, (mind 25 alatti, ha nem szedik ki azt a Drosselsatz izét, ami a gugli szerint valami fojtás, aminek benne kéne lennie.) meg... talán a németek jobban óvják, nem pörgetik, esőben nem mennek, márkaszervízbe viszik, egyéb legendák. Na meg még regadóval, forgalomba helyezéssel is olcsóbb, mint itthon,ami jelentős érv a behozatal mellett. Hozzunk Eliminatort külföldről! Utánan néztem ennek is: kétnyelvű adásvételi, kint ki kell vonni, hazahozni, regadó, eredetvizsga, műszaki, rendszám. (Hoppá, most jutott eszembe: vajon egyedi rendszámmotorra? Hm???) Nem lehetetlen, csak picit szaladgálós. Szószerint picit, a helyi KPM-nél akkor is ott vagyok két perc alatt,ha kettőt lépek előre, egyet hátra.
Újra nekiestem a külföldi oldalaknak: német, osztrák, és ha már untam a németet, olasz oldalakat nézegettem. Csak úgy kikapcsolódásnak. A kedvenc német oldalamon találtam három ígéretes versenyzőt és megkaptam az ígéretet, miszerint még vizsgaidőszak vége előtt lerendezzük a témát. (Bonyolult, de a motorkasszát nem én kezelem, hiába az én pénzem. Jobb így, én elköltöttem volna apránként másra.) Drukkoltam erősen a kettes számú versenyzőnek, mert ő volt a legközelebb, és jóval fiatalabb is volt, mint a többiek. Nem piros. Az egyes és a hármas igen. De a kettes fiatal. A kor legyőzte a színt. Majd kap csajos matricákat.
Vissza a magyarokhoz... Nem tudom miért, mégis velük kezdünk. Nem is érdekel, mert 2012. május 3-án megnéztünk végre egy Eliminatort. Kis lépés nekem, nagy ugrás a motorossá válásomhoz. Láttam már ugye egyet, de azt csak körbenyáladzottam, erre fel is ülhettem. Tökéletes! Na, nem annyira, mint amikor a motorkiállításon ücsöröghettem a „nagy ő-n”, de fantasztikus. (Persze, nagy ő-nek könnyű, megpillantom a kék-fehéret, és eldobom az agyam, rózsaszín köd, meg minden. Fanatikusan szerelmes vagyok bele, na. Még a fürdőszobámat is kék-fehérre csempéztettem.) Térdeim enyhén hajlítva, sztenderről felállítani nem kerül semmibe, nem úgy mint a kisninja, ahol súlyememlő világbajnoknak érzem magam ugyan ezen mozdulat után. Az Eliminator a nekem való kezdőmotor. Van a hahun 7 darab, egyet már láttunk. Még szétnézek más hirdetési oldalakon is, ne hétből kelljen választani, ha már magyar, és a Lipcse melletti kiesik.
2012. 05. 07. Életem egyik legboldogabb napja, megvan a nyertes, le is van foglalva! És külföldi, de már az országban van, csak nem helyezték még forgalomba. Fekete-bordó. Picit "öreg", 1991-es. Az a régebbi típus, de max egyszer, ha lesz fölös pénzem, szerzek rá váltás utáni műszerfalat... De biztos jó, a haverom aki nézte ért hozzá. Most csak örülök, neki és magamnak, alig várom, hogy élőben is lássam! Fényképről gyönyörű... Boldogok leszünk kettecskén. Pici lányka a pici mocival. Pár nap híján 3 évet vártam rá. De végre megvan.
Keresztelő elhalasztva, mert fényképről nem biztos, hogy Elina a neve...

Reszkessetek utak, mert jövök!!!!!! :elvis:

Még több kép: http://club.csajokamotoron.hu/galeria/browseimages.php?c=7287

Úgy látom divat itt blogot írni. Én is megpróbálkozom vele. Egy kicsit máshogy!
Szeretek írni. Verseket, novellákat. És van folyamatban egy mesém. Figyelem! Ez lelki mese! Ha sikere lesz, lesz folytatás is.

<meta http-equiv="CONTENT-TYPE" content="text/html; charset=utf-8"> <title></title> <meta name="GENERATOR" content="OpenOffice.org 3.1 (Linux)"> <style type="text/css"> <!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> </style> Mese


1. kaland


Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy elátkozott hercegnő. A hercegnő kiskorában cserfes volt, vidám, és sokat nevetett. Ám ez szúrta a gonosz varázsló szemét, ezért elátkozta. Lelkét üveggolyóvá változtatta, összetörte, és a darabokat szétszórta a világban. Onnantól a hercegkisasszony nem nevetett többé, csendes lett, szomorúan kutatta a lelkét. Összepakolta hát motyóját, és útnak indult.
Hosszú – hosszú éveken át kutatott, ám csak egész apró üvegport talált. Pillanatokra tudott neki örülni, de hol van ez az egésztől? Vágyott a kicsi lányra, aki valaha volt.
Útja során egyszer egy gyönyörű faluba ért. Látta, hogy minden ember boldog, mindenkinek, minden körülmények között mosoly ül az arcán. Még a gyerekek is mindig vidámak voltak, ha elestek is, felpattantak, és nevetve tovább játszottak. „Egy gondmentes hely! - ábrándozott a hercegkisasszony – Itt megpihenek kicsit, hátha rám is ragad valami a boldogságukból...” Nekilátott szállást keresni éjszakára, ám a vendégfogadósok mind elküldték, mondván tele a hely. Pedig ő egy vendéget sem látott. Végül a falu szélén egy nénike megszánta, és behívta a házába.

• Köszönöm, hogy szállást ad nekem.
• Nincs mit köszönnöd.
• Mondja néném, a fogadósok miért küldtek el? Azt mondják teli vannak, pedig én egy vendéget sem láttam sehol!
• Mert féltek.
• Féltek? Mitől?
• Attól, hogy nem mosolyogsz.
• Nem értem.
• Mosolyogni kell. De erről, most elég ennyi, gyere, vacsorázz meg velem, és ha kíváncsi vagy, sötétedés után elmesélhetem a történetet.

Ezzel a nénike friss kenyeret, tejet, zsírt és paradicsomot tett az asztalra, gyújtott egy gyertyát. Szótlanul falatoztak. A hercegkisasszony kíváncsi volt, de akárhányszor szólni akart, az anyó csendre intette.
Mikor végre besötétedett, az öregasszony elfújta a gyertyát.

• Na, gyermekem. Szeretnéd hallani ennek a mosolygós birodalomnak a történetét?
• Persze! Még sosem jártam ilyen helyen!
• Tudod, régen ez is olyan hely volt, mint bármelyik másik. Az emberek néha sírtak, néha nevettek, néha panaszkodtak, néha dühösek voltak. Aztán a király meghalt, és a fia vette át a hatalmat. Őt nem érdekelte semmi, csak saját maga. Megunta a panaszokat, fülét bántotta a sírás. Rendeletet hozott, hogy innentől mindenkinek boldognak kell lenni. Aki nem mosolyog, azt kivégeztetik. Eleinte nehéz volt, sok fő hullott porba pár pillanatnyi mosolyszünet miatt. Aztán az emberek szépen megszokták. Mindenki mosolyog.
• De ez hazugság, nem?
• Ahogy vesszük. Talán az, talán nem. Ki tudja...
• Úgy tesznek, mintha minden rendben volna.
• Csöndesebben te lány! Ha valaki meghallja, téged is visznek a vesztőhelyre. Velem együtt.
• Sajnálom. De ez akkor sem tetszik. Állandó boldogság nincs, akkor sem, ha azt hazudjuk. Hiába mutatjuk kifele azt, hogy minden szép és jó, ha belül tudjuk, hogy ez csak álca. Semmi sincs rendben. Nem normális a társadalom azon elvárása, hogy elrejtsük bajainkat, érzéseinket, legyenek azok akár jók, akár rosszak. Elég a színházból. Reggel elmegyek, és soha többé nem fogok színészkedni, akkor se, ha ez pár embert majd sért, bánt. Felvállalom magam.

Ekkor a hercegkisasszony szúrást érzett a szíve táján, és tudta, visszakapta a lelke egy darabját.