Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. BOLDOG ÚJ ÉVET !!! :buek:

    Barátokkal töltöttük az új év első két napját. És persze a nagy ramazuri után kezdődhet a nagytakarítás, nagymosás és vasalás a kedvenc mesémmel: Ezüst Nyíllal :)
    10647007_929966520349157_805797096335505397_n.jpg
    Szegecs és bae kedveli ezt.
  2. ... de még mindig tart!
    Hetekkel ezelőtt kitaláltam, hogy ha már vannak új gépek a cégben, a mostanit hazahozom, mert ez a két éves konstrukció, jobb mint az én otthoni 7 évesem. Az infósunkkal szinte napi telefonban voltunk, mert a megbeszélt időpontokat valamelyikünk mindig lemondta, ugyanis a számlázó programot, meg az egyéb céges cuccok telepítése és gatyába rázása rá várt. Ja meg a hazahozott gépbe vettem egy f@sza videókarit, és annak beszerelését is rábíztam.
    Csütörtökön beugrottam érte és vittem is haza, hogy akkor újratelepítem az egészet és felpakolom ami nekem kell.
    A drágalátos fejecskémmel természetesen elfelejtettem, hogy anno router cserekor, adapter cserém is volt, ami végül nem USB-s konstrukció lett, hanem alaplapba gyömöszölős hálózati kártya. Gondoltam mit ez nekem, hisz' 4 évig informatikát tanultam, no meg én írtam a legjobb programozás írásbeli érettségit ánnó...
    IMAG2960.jpg
    Nagy nehezen odaraktam, de lötyögött. Áh a régiben is ilyen volt (mellesleg Szőrmók tette bele, mikor megvettük). Bekapcsolom, telepítem, oszt úgy semmi. A nyavalya essen bele, mit felejtettem ki? Gondoltam ugyanaz lehet, mint anno az adapternél? Mert azt valamiért az Eszközkezelőben kellett kibohóckodnom, hogy a gép legyen szíves az illesztőprogramot feltelepíteni a kiválasztott USB-s egységhez. No mindegy.
    Újratelepítettem. Nem megy. Másik driver telefonnal letölt (mire is jó egy smartphone?), átpakolás gépre, feltelepít. Semmi. Na akkor újra bontok. Nézem, de alig láttam, mert ujjnyi hely volt a videókártya alatt, ahol ennek a szarnak a helye van. Nagy nehezen kiszedtem, hogy megnézzem, hogyan is nézett ki a régiben. Na fél óra után esett le a tantusz, hogy rohadtul nem nyomtam a helyére... Fél óra egy ujjal való nyomogatás után, féltve a gép egyéb alkatrészeit, sikerült!
    IMAG2964.jpg
    Fuck yea, van net :D

    A régire meg ráférne újra a porszívózás... Pedig 1-2 havonta szoktam. Csak lâbnál, asztal alatt nincs jó dolga... Legalább az asztal oldalán látszik, hogy mennyivel nagyobb volt a régi házam :D
    IMAG2967.jpg IMAG2968.jpg IMAG2971.jpg

    Nem tudom, hogy megéri-e egy autókölcsönzősnek, hogy a jó kis kocsiját egy német ügyfél darabokra törje két hét után. Ma láttam egy telepen. Ezt még egy hónapja én vittem políroztatni. Na szerintetek mi volt szebb éveiben?
    IMAG2977.jpg IMAG2982.jpg
    Utószülinapi ajándék a könyvelőnktől :sze: önreklám forever :D
    IMAG2973_1.jpg
    Ezek meg remélhetőleg a hallásom megmentői lesznek. Vasárnap, de legkésőbb hétfő reggel kipróbálásra kerülnek.
    IMAG2987.jpg
    Szegecs, NaNa és bae kedveli ezt.
  3. ... megtalálod az igazit, akivel teljesen egy hullámhosszon vagytok és e mellé teljesen egyformák.
    Persze a születésnapunk is egyszerre van :) nekem 3-án, Szőrmóknak meg ma :)
    IMAG2920.jpg

    A poén, hogyha egyszer tényleg egy nagy család leszünk, egyszerre ünnepelhetünk többször is:
    - Anyósjelölt április 14, Nővérem 15-ei;
    - Sógornőjelölt július 3, és Anyum is.
    Szegecs és NaNa kedveli ezt.
  4. Még Karácsonyra Anyukám vett az öregemnek egy kamerát, mert Apum néha (évente talán ha kétszer) elmegy raftingolni és arra milyen jó lesz. Már akkor tudtam, hogy befogom nyúlni :D
    Rendeltem hozzá egy plusz tartóeszközt és végre beszereztem hozzá 2 db 64 gigás microsd-t, mert elvileg fullHD-ban 1 óra felvétel az 8 gigányi helyet jelent... A lényeg, hogy végre beüzemeltük :D
    IMAG2826.jpg

    Igazából még csak hülyéskedtünk vele, nem tudom mikor lesz motoron használva, mert mostanság nem lesz rá idő. De a győztes kép már elkészült vele :D
    VIRB0005.JPG
    Szegecs, Yamina és NaNa kedveli ezt.
  5. Hú, a héten sokminden történt. Volt itt rossz is, jó is...
    Kedden átmentem Nővéremet felköszönteni. Most már tényleg egyre közelebb van a 30-hoz és ez olyan fura! Persze jó testvérhez illően boldog 18.-at kívántam neki a kedvenc virágjával, orchideával ;) Meg ha már ott voltam, babáztam is, mivel Vilmos herceg (doktor néni hívja így :D) épp ébren volt és lehetett dögönyözni azt a Michelin bábus combocskáját :D
    IMAG2714.jpg
    Múlt héten Szőrmók az én kicsi GS-emmel ment haza, mert ugye a Divit itt hagyta az eladásra. Az én kincsem meg átesett az éves szervizelésen legalább. Igazából tegnap szerettem volna érte menni, de elhúzódott a vizsga és csak 5 fele szabadultam addigra meg ideért a vihar és villámlott, dörgött, no meg esett, így elnapoltuk...
    Ma gondoltuk akkor érte megyünk, Szőrmók levisz a GTS-sel és délután kanyargunk egyet a Mátrában, hogy megnézzük mit is tanultunk a tréningen. Már hazafele elkapott néhány zápor. Volt, ami csak csepergett, másiknál meg alig láttunk valamit... Így a Mátra is máskorra marad :( Ja és észrevettünk egy "aprócska" hibát. Még jó, hogy jövőhéten megy gumit venni a GTS elejére Párocskám...
    IMAG2787.jpg
    Ja és az újdonsült - bár még nem tulaj - a Divivel:
    IMAG2788.jpg
    Mellesleg csudajó eladó vagyok, mert mindenét eladom a Párocskámnak :D
    1. Kolléganőmnek kölcsönadta Apum az én kicsi régi Honda ZX Dio-mat, hogy azzal kényelmesebben tud bejárni a kútra dolgozni. Bukója nem volt, és én felajánlottam, hogy Szőrmóknak van egy régi bukója, amit még a XBR mellé kapott, de már vagy 2 éves nem is azt hordja. Mondta, hogy dááájóóó, kérdezzem is meg, hogy mennyiért hogyan mikor? 5000 Ft-ért lett egy bukója hipp-hopp, és Szőrmóknak némi pénze.
    2. Laci barátunk elkurjantotta nekem, hogy jaj még régen motorozott, de aztán ez abbamaradt és úúúgy szeretne megint és gondolkodik, hogy kéne venni. Pl. az egyik GSX-t a raktárunkból. Oooh, egyből lecsaptam, hogy itt a Divi, vigye azt. Pénteken üzembentartóival átvehette némi előleg fejében, mert részletre majd ki is fizeti. Ma már gurult vele és a fiát is vitte :D Fülig ért a szája. Ja és mellé 15-ért eladtam Szőrmók régi ruháját is :D

    Na és a mai nap örömére, ha már esett, láthattam életem első dupla szivárványát is az ablakomból :)
    IMAG2795.jpg

    BOLDOG NYÚLNAPOKAT! :gurul:
  6. Na akkor kezdjük ott, hogy 13. hét. Nem, nem terhes vagyok, csak pótolok, mert nem úgy volt időm, ahogy szerettem volna :D
    Azon a héten sokat kellett Nővéremnél segédkezni, mert az egész kiccalád beteg vót. Egyik délután kinn játszottam Tamikával a kertben. Homokoztunk, csúszdáztunk és egyszer csak odafutott a kerítéshez és bambult, mutogatott, ööö-zött a szomszéd fele. A pipik nézegetése, kővel etetése nagyon fontos a kis Picurka számára :D
    IMAG2614.jpg
    No meg ha már anno Sógorom készített egy kutyaólat, mert úgy volt, hogy lesz is kutyájuk (ami egyelőre még nem valósult meg), gondolta Tamika, hogy majd Ő belakja... Végül is Nővérem felajánlotta neki, hogy hoz egy plédet, ha kinn szeretne aludni, de egy "Nyem!" volt a válasz. Kiszedni viszont alig bírtuk :D
    IMAG2617_1.jpg
    14. hét
    A hétvégén nagy családi banzáj volt, mert az egyik unokaöcsém 4 éves lett. Ez az Angry Bird-ös torta azért odab*sz!
    1014070_513748838734807_1108657308_n.jpg
    Itt volt mindenki és tényleg mindenki. Anyum szülei még soha nem aludtak nálunk, mert kb. eljönni se tudtak onnan a világvégéről (Tompa) az állatok miatt, no meg pénzhiány miatt. De most Keresztapám őket is felhozta és mivel most már teljes értékű nyugdíjasok, állatok sincsenek már és végre itt tudtak velünk lenni :)

    15. hét
    No itt van az, hogy néhány órája értem haza Kakucsról, a ToMMot-os vezetéstechnikai tréningről. Mi már péntek este lementünk az ismerkedés miatt, no meg a táv miatt is, hogy szombaton ne reggel 7-kor keljen indulni, hogy odaérjünk.
    Nagyszerű társaságot fogtunk ki, mindenki kedves és közlékeny volt, bár elszomorított mikor Ákostól (egyik oktató) megtudtam: én leszek az egyedüli női nem képviselője. F*sza. Őszintén szólva hoztam is formámat. Sajnos azt a kicsi (nekem kicsi) 8-ast egyszer se sikerült megcsinálnom. Főképp a nagy kör ment, a kicsi is csak egyszer-egyszer sikerült...
    A nagy körnél még nagyobba vettem a köröket és Ákos végül felültetett maga mögé, hogy majd megmutatja, hogy miként kéne csinálnom. Félelmetes volt az a döntési szög... Végül mikor felültem a kis GS-emre, 1-2 perc körözés után egyszer csak SSSS és fel is kaptam a motort egyenesbe. Megijedtem, mert leért a cipőm koptatója. Sose éreztem még ilyet, viszont iszonyat boldog lettem tőle :D
    Majd jött a kis kör, amit az istenért se bírtam megcsinálni. Ákos újra maga mögé ültetett, hátha segít a tapasztalat szerzés, mint előtte. "Oda nézzé'! ... Nézd már azt a bóját! ... Ne tekintgess, a bóját nézd! ... Mondom hogy nézd má'! ... No jó, talán meglesz." Mert ahhoz, hogy Te megcsinálhasd a kört, mindig a középen lévő bóját kell nézned, mert elvileg odamész, ahova tekintesz. Nem volt sok sikerélményem itt sajnos :( A 8-asnál meg semennyi... Túlságosan féltettem a motort is, meg nem tudom, bestresszeltem. No mindegy, a pályázás ellazított legalább.
    Péntek este is felengedtek minket pályára. Akkor kb. 10 kört se mentem és lejöttem, mert ott is idegesített, hogy mindenki engem előz köreimként kétszer, kivéve egyetlen srácot, akit én előztem. Szóval szombat este a kis gyakorlás után, felmehettünk újra pályára. Gumimelegítésképpen jártunk egykezes köröket, álló köröket, stb. Végül mindenki a saját tempójában. Szőrmók mögöttem volt és vártam, hogy nem előz meg? Hát nem. Mivel most mondjuk a kanyarok felénél koptatóig döntöttem és este rám is csodálkozott, hogy: "B*zdmeg, nem értelek utol!". Egómnak se kellett több, azóta azt hiszem, hogy király vagyok a pályán :D Csak Gekkó, Ákos, Melinda no meg "tanulós" GSX-F 750 előzött meg, mindenki mást én előztem :D
    Ma reggel is felengedtek minket, mielőtt kezdődik a "tuning show" (mindenféle autó volt kinn ma és koptatták a gumijukat a pályán). Újra belemelegítő körök és mehettünk is isten hírével. Ma úgy éreztem, hogy a kanyarok 80%-ánál aszfaltot karcoltam, amitől fülig ért a szám :D Szóval úgy ennyi... :D
    902639_729110247109537_6788788803842555157_o.jpg 10255085_729108497109712_2343631718957087946_o.jpg 10256051_729109933776235_9098773150749967054_o.jpg
    Te, Szegecs, Mamóca és 4 másik ember kedveli ezt.
  7. Mai napom úgy kezdődött, hogy fél 7-kor már benn voltam a kúton, hogy elfogyasszam a reggeli kávémat nagy nyugodtan, amíg Tiborom és a buszos-vizsgatársam megérkezik. Vettem már egy Fáraó Kincse sorsjegyet, hátha... Mikor megláttam a 3 db 'R' betűt, csillant is a szemem! :D Szóval erre a hónapra megnyertem a "személyi edzőm" bérletét az edzőterembe, 5000 Ft-ot :D
    7 fele indultunk is Vácra, hogy akkor még a 8.45-ös vizsgám előtt gyakoroljunk kicsit.
    Közben jött még egy buszos, vele szóba elegyedtünk, miután kiderült, hogy szakfelügyelő is lesz... Mondom f*sza, nehézpót BÜ-nél is kifogtam, most meg itt is. Reszkető lábakkal mentünk a vizsgabiztos után, mikor hívott minket a műszaki terembe feleltetni és közben jött a szakfelügyelő is. Igaz, nem tűnt egy vérebnek, de hát no... akaratlanul is összefossa magát az ember.
    Először az idegen srác ment be, majd vigyorral kijött. Hívtak engem. Imádkoztam: "Tachográf legyen benne, tachográf legyen benne!". Mit húztam? :D Használt az agykontroll! Még jó, hogy beletúrtam a tételekbe és nem a tetejéről vettem le egyet, mint eddig :D
    1. Lassítófék, 2. Folyadékhűtés, 3. Tachográf. Az a megkönnyebbülés, ami végigfutott rajtam mikor megláttam ! :D És nálam kicsit távolabb ment a felügyelő is! Szerintem nem sok jót várt volna egy lánytól egy busz BÜ vizsgán :D A vizsgabiztos is rohadt jó fej volt! Eddig Ő volt a kedvencem! Kedvesen, mosolyogva magyarázott nekem.
    Tachográfnál elővett egy használt korongot, hogy olvassam ki az adatokat róla. Persze konyhanyelven magyaráztam, hogy a km-eket (megtett távolságot), mennyivel ment (sebesség), hogy mikor pihent/vezetett/készenlétben volt (milyen tevékenységet végzett)... majd megmutatta, hogy milyen egy problémásan használt korong (mert ugye egy korong 24 órára szól maximum)... majd elkezdte magyarázni, hogy ez csak hitelesített tachográf lehet, és ahhoz van egy hitelesítő papír, ami kell a műszakihoz stb. Közbeszóltam:
    - Igen, az a zöld papír. Két évente kell hitelesíteni. Műszaki vizsgasoron dolgozom! :D
    Elröhögte magát:
    - Akkor magácskának nincs mit magyaráznom! Miért nem szólt hamarabb? :D
    Oszt ennyi volt a BÜ rész. Megfeleltem ;)

    Szerencsére a rutin részével se volt gondom, szóval remélhetőleg minél hamarabb lesz forgalmi vizsgahely, hogy túl legyek az egészen és ha tele a jogosítványom, jöhetnek az újak: GKI, gépkezelői, targoncás, emelőhátfalas stb.

    IMAG2413.jpg
    A váci vizsgaközpontban :)
    csacskamacs, Suzanne, Yamina és 1 másik tag kedveli ezt.
  8. Mai nap olvastam az Indexen keresztül ezt a totalcar-os cikket:
    http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/03/07/kreszfelfrissito/

    Szerintem nagyon jó ötlet. Egyből regisztráltam is, és elkezdtem a motoros verziót. Voltak benne érdekességek, bár még csak 2-3 leckét vettem át egyelőre belőle.
    Statisztikai képernyőmentéses "fotók" a programból:
    01.jpg 02.jpg
    Először meglepődtem, hogy a legtöbb ittas balesetet az "állati erővel vont jármű hajtója" követi el, de így belegondolva, valósnak is érzem. Emlékszem sok-sok évvel ezelőtt, mentünk öreganyámékhoz, akik innen 200 km-re laknak, kinn a pusztán, Tompán. Na valamelyik 4számos úton lazán kihajtott lovaskocsival apám elé egy jól szituált öregecske, minek örömére apám majdnem a jobb oldali árokba hajtott, ahogy elrántotta a kormányt. Persze félreállt és ki is szállt, aztán az öreg csak röhögött rajta, hogy : "Na mi a f*sz van, b*zdmeg, nem tudsz vezetni?". Vén barom. Ja ez így reggel 10 óra magasságában... Alkoholista hülye.

    Bicikliseket meg gyűlölöm. Már bocsánat attól, aki normálisan közlekedik. Múlt hét pénteken, autóval, a Stadionok baljára eső útról jöttem ki (ahol a Shell is van), és zöld lámpás elsőbbségem volt, miközben a gyalogosoknak/bicikliseknek piros lámpa világított. Épphogy nem ütöttem el a sötétben a biciklist, bár annak is volt egy cseppnyi esze, mert ha én meg is állok, akkor se csaptam volna el, de nagy féknyikorgások közepette még Ő is megállt. Aztán nyomta fel a jobbját, hogy sorry. Ja, csak közben attól fostam, hogy a mögöttem haladó kamionos meg ne az én seggemben csattanjon a satufékezésem miatt.

    Nem baj, szerencsére ~150.000 km (autós) vezetés után se volt még balesetem, remélem nem is lesz.

    Ja, még egy érdekesség, amit a programból derült ki: akkor nevezhető rutinos vezetőnek valaki, ha már legalább 80.000 km-t vezetett. Szóval még motornál mazsola vagyok, de igyekszem a maradék ~65 ezret minél hamarabb pótolni!!! :)
    Szegecs, Yamina, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  9. Még tegnap gondolkodtam, hogy hozzam-e a cuccomat Szőrmókhoz, mert eléggé esett Aszódon az eső... meg úgy az egész országban. Mondom ez fel nem szárad egy könnyen, de végül összeszedtem a cókmókomat. Szerencsére :D
    IMAG2348.jpg
    Dél fele elindulunk, hogy akkor idén elmegyünk végre sütizni a kedvenc párkányi cukrászdánkba. Szerencsére egy kis eurót találtam a motoros zsebemben, így akadálya se volt :D Oda egyszer mindenkinek el kell menni!!! Isteni finomak a sütik! ♥
    Majd először Szőrmók felvetette, hogy elmehetnénk Komárom fele, onnan Balcsi és úgy haza. Be kellett volna vállalnom. Csak féltem, hogy nagyon lehűl az idő, és nagyon könnyen felfázok... szóval végül Visegrád fele mentünk a Duna mentén. Elnéztünk a Shox fele is, de 2-ig volt csak nyitva. Pedig kéne a bukómba egy új szélterelő(?).
    Pesten keresztül mentünk haza, mert benéztünk még egy helyre a Westend környékén, de az is 2-kor zárt :D Így Hungária fele vettük az irányt. Meglepődtem mikor egyszer Szőrmók előre ment a sorban a pirosnál, mert a GTS-sel nehézkesen fér el, és mivel még nem annyira ismeri, eddig nem előzött így be. Meg is említettem neki, hogy na mivan?
    - Volt hely :D
    - Mehetünk így folyamatosan is!
    - Nem tudom nézni az autókat is, meg Téged is!
    - Innen már én is visszatalálok!
    - De én tudok is haladni! Te nem biztos!
    Na mondom jóóóóvan. Következő zöldnél lehagytam, na igenis, tudok én is haladni, ha akarok :D Azért végül utolért és haladtunk még is inkább együtt, mert nem tetszett neki, ahogy haladok a kocsik között. Én könnyebben elfértem a Diversionnel, na :D
    Szóval jó volt a mai nap. Le is mostuk a vasakat és újrafényképeztük a Diversiont, mert elszeretné adni :( Mit fogok ezentúl benyúlni, ha enyém nincs kéznél??? :( Gondolkodtam, hogy megveszem tőle, de nem engedi, mert hogy úgy is ott a Honda meg a GS. Pedig olyan jó kis gép a Yamaha... Megszerettem...