BoncaDóri blogja

Kedves Tavasz Tündér,
kérlek hozd el végre a tavaszt ! Elég már a hólapátból és a hidegből, a szürkeségből, a morcos arcokból. Miért ez a késlekedés idén ? Vagy máskor is, csak most én vagyok türelmetlenebb ?
Nagyon nagy szükségem lenne már a motorozás nyújtotta endorfinra. Légyszi. Ami rajtam múlik az sinen van, roller-bringa-talicska műszakija elintézve vagy folyamatban, már magamat is leműszakiztattam, csak az ocsmányirodában kéne még valami pecséthez jutni és kész.
Mehetnék ! Mindenhová vagy bárhová, csak már mehetnék. Tudom, hogy a futik télen is motroznak, de én egyszerű födi halandó vagyok, nekem csak jó időben áll a zászló. És nagyon megérdemelném már. Légyszi. Nem tudom mit kérsz cserébe, de megkapod.
Különben is, ki mondta, hogy nem? Hogy nem kaphatjuk meg amire vágyunk? Miért higgyük el, hogy valaki felsőbb rendezi a sorsunkat ? Miért lenne ? Ha lenne akkor nem kellene, hogy sokkal jobb legyen mint mi? Elvárja tőlünk, hogy helyesen cselekedjünk, mindig a jó szándék vezéreljen, szeressük felebarátunkat satöbbi. Ő meg nyakon vág egy rakás hóval. Ne már, hogy ez tényleg próbatétel legyen ! Ha lenne, akkor nem kellene neki elöl járni a jó példával és nem kitolni velünk ?
Szóval Tavasz Tündér én már csak benned bízom. Csinálj egy kicsit meleget. Madárcsicsergést szeretnék és pattanó rügyeket. Zöldellő füvet és kis virágokat. Meleg aszfaltot és motorhangot !
Főleg motorhangot és száguldást ! Menetszelet ami elviszi a rosszkedvet ! Meleg vigyort, örömet. És ha már benne vagy a csodatételben, esetleg az olajlobbistáknak ha kitekered a nyakát, csak úgy mellékesen, az aztán olyan hálát váltana ki motorosokból, amit elképzelni sem tudsz ! De ha ez már sok neked, akkor elég lesz a meleg is, végtére is nem várhatok lehetetlent.
Őszinte csodálód
BD

A rendőrség malmai is lassan őrölnek …

Volt egyszer, hol nem volt, meg még van is nékem egy motorom, ami ugyan a garázsban árválkodott, mégis gyorshajtásra adta a fejét. Pontosabban a rendszáma, vagy még pontosabban az sem, csak egy hasonlóvá varázsolt. Ezt tavaly április 23-án tudta elkövetni, aki elkövette, amiről blogot is írtam, - talán még emlékeztek rá ( Gyorshajtás - nélkülem ), - kissé felháborodva. Akkor ezt villámgyorsan megizente nekem a szerv ( ápr. 28-án! ), a felszólítással hogy perkáljak csak gyorsan. Ezt hasonlóképpen iziben megfellebbeztem ( május 11-én vették át a levelem ), hogy lesznek kedvesek ezt a cehhet másnak benyújtani.
No kérem, most újabb fejlemény van ! Bizony ! Idén február 6-án három levelet is jónak láttak nekem küldözgetni !
Ebből az egyik egy 2005. május 6-ai betörés miatt, hogy lezárták a nyomozást, ugyanis elévült és a tettes nem lett meg. Mi a manó? De a másik kettő !
A második egy végzés, hogy az ellenem indított közigazgatási eljárást megszüntetik a fent említett gyorshajtási ügyben, tekintettel, hogy megállapítást nyert, miszerint tényleg nem én téptem az M1 bevezető szakaszán. Az én motorom egy Yamaha XTZ660 Teneré, a képen pedig szerintük is ( Picar te nyertél ! ) egy Suzuki GSXR látható. A rendszámról ők megállapították, hogy valóban nem UEB, hanem UFB, a szám stimmelt ( nem emlékszem erre ki tippelt anno ). No kérem, miután ezt ilyen klasszul megállapították, utánanézegettek és meglelték ezt a 600-as gixxert, azonban : „ a nyomozás során nem lehetett megállapítani, hogy az UFB-543 forgalmi rendszámú Suzuki GSXR600 típusú motorkerékpár rendszámát az ügyben gyanúsítottként meghallgatott személy vagy az Ő tudomásával más változtatta meg …, illetve, hogy Ő közlekedett azzal a szabályszegés időpontjában. „ … „ Tehát a 277§ … bűncselekmény megvalósult, azonban a bűncselekmény gyanúsított általi elkövetése kétséget kizáróan nem volt bizonyítható, ezért a Budaörsi Városi Ügyészség a nyomozást … megszüntette. „
Kérdezném, hogy akkor mi van szlogennel, hogy az üzembentartó felel a járgányáért ? Ha engem elkapnak aki nem csalok, vagy bárkit aki az én járgányommal repül túl alacsonyan, akkor ugyebár jön a csekk. Tényleg életszerű, hogy valaki szándékos kibaltázás céljából reparálgatja a rendszámomat, hogy messziről teljesen jónak és persze másnak tűnjön ?
De még nincs vége ! A harmadik levélke egy végzés, hogy az ellenem folyó, 2011. 06.22-én felfüggesztett közig. eljárás folytatását rendelik el. „ Megállapítottam, hogy az eljárás felfüggesztésének jogszabályi feltételei a továbbiakban nem állnak fenn, tekintettel arra, hogy az ügy érdemi eldöntéséhez szükséges más szerv hatáskörébe tartozó kérdés eldöntésre került.” Ez az eldöntés volt szerintem az előbbi levél, amelyben megállapították, hogy nem állapítható meg.
Na. Értem. És ezt küldözgetik tértivevényesen, nem tudom forintért, én meg átveszegetem és olvasgatom. Megjegyezném, hogy még a büdös életben soha semmit, de főleg senkit nem találtak meg, pedig volt olyan hogy az ellopott kocsim papírgalacsinná gyűrve és gusztustalanul összevérezve került elő, miután majdnem halálra gázolt egy skodást és felborult. Igaz én is csak két héttel később kerültem meg, holott akkor már két éve a nevemen volt az autó és elől-hátul díszelgett rajta rendszám. De ott sem lehetett bizonyítani. A lakásbetörés tettese sem lett meg, ellenben mondta a helyszínelő, hogy legközelebb ha észlelek ilyesmit ne fussak utána és ne csapjam nyakon mert az önbíráskodás.
Ebből én azt szűröm le, hogy ha egyenes vagy és becsületes, akkor pórul jársz, ha viszont csalsz-lopsz-hazudsz akkor úgyse tudják rádbizonyítani.
Ja és a leveleket ajándékba kaptam Dóri napra ! Stílusuk legalább van !

Meseország : Luxemburg

Egyszer volt, hol nem volt egy gyönyörű, dimbes-dombos táj, s azon egy kis hercegség. Királyságnak csak jóindulatból nevezték őket, de nem zavart ez ott senkit, boldogan éltek, művelték a földjeiket, nevelték gyerekeiket. Nem akartak ők háborúzni, ha mégis csatazaj dúlta fel csodás környéküket az nem önhibájukból történt, egyszerűen csak átcsapott felettük a történelem vihara. Miután elült az égzengés és világégés rögvest nekiláttak az újjáépítésnek, így mostanára már csak néhány emléktábla, oszlop, szobor emlékeztet a több mint fél évszázaddal ezelőtti hősök emlékére. Ez a nép szereti hazáját, nem a mellét döngetve, kiabálva, hanem a mindennapok tetteivel. Füvet nyírnak, virágot ültetnek, véletlenül sem dobálják szét a szemetet, gondozzák házaikat, hagyományaikat. Megtanítják a gyerekeiket, hogy a házfalakra firkálni nem menő dolog, az utca nem kutya vécé, a kövezet nem szemetes. Nincs ipar az országban, nem fabrikálnak ők semmit, maximum kis kézműves dolgokat, megművelik a földjeiket, legeltetik a teheneiket, birkáikat, és főként szeretik a turistákat. Na jó, természetesen tőlük is elvárják, hogy betartsák a játékszabályaikat, de a rendőröknek nincs kiadva, hogy naponta hány csekket kell kiosztaniuk, mennyi bírságot kell kiróniuk. Ritkán látni őket, kevés a renitenskedő, egyszerűen átragad a helyiek hozzáállása és mentalitása az odalátogatókra is, élvezik a kanyarokat a városokon, falukon kívül, de ha beérnek szépen lassítanak, nem kell az óberhénak folyton a vártán állnia. Nem kell leláncolni a biciglit, ha otthagyod, holnap pont ott fogod megtalálni, a motoron nyugodtan otthagyhatod a bukót, a kesztyűt, senki nem fog hozzányúlni.
Rengeteg a motoros arrafelé, egyszerűen az adottságaik miatt. Fantasztikus utak, kanyarokkal, dimbi-dombival, széles, sima aszfalttal. Annyira jó, hogy volt, hogy visszaértünk Viandenbe valahonnan, lecuccoltuk a málhát és visszamentünk kicsit még motorozni. Kicsi ugyan, de a határok teljes átjárhatósága miatt ezt gyakran észre sem veszed. A szomszédaik is hasonlóképpen igényesek, még ha nem is mindegyik teljesen. Ha elmész egy körre, gyakran kétszer-háromszor-négyszer is határt lépsz, egyszerűen arra vezet az út, mész két falut a szomszéd országban, aztán visszatérsz Luxemburgba. A nyelvüket csak ők értik, talán még kicsit a franciák, mert arra hasonlít talán a legjobban, de bárhova mész, fogsz találni olyan embert aki útbaigazít, mert mindenki beszél valamilyen idegen nyelven. Ha motoros gúnyában vagy rád mosolyognak. Komolyan. Nem utálják a motorosokat, nincs velük semmi bajuk. Nem akarnak versenyezni, nem akarnak a nyakadra hágni, pont olyan jogú közlekedő vagy mint bármilyen más járgánnyal. Bringával is ! Sőt ! A bringásokat kicsit mintha elismernék, hegyre fel-le tekernek. Mindenkinek van külön parkoló : a bringásnak kitámasztóval, a motoroknak és az autóknak külön felfestve, táblával jelezve. Az éttermek Bikers-menu –ket hirdetnek, a szűk kis középkori utcácskákban helyet szorítanak a mociknak, mert azok még elféregetnek. Az utakon táblák vannak mindenfelé, hogy figyelj a motorosokra és motoros figyelj, ugye tudod mit tudsz és mit tud a géped ! A benzinkút vécéjének ajtajára ki van téve, hogy ne kínlódj, bent van hova letenni a bukid, felakasztani a kabátod !
De látnivaló is akad bőven : 17 váruk és kastélyuk van, állami kezelésbe vették őket, gyönyörűen karbantartják, vár-játékokat tartanak bennük. Vianden vára olyan mintha egy mesekönyvből lépne elő, tornyocskás, magasfalas, dombtetőre épült, letekintő, tiszteletet parancsoló. De gyönyörű La Rochette is, és a többi is. A várak alatti városok zeg-zugos utcáin, az újabb részeken járva teljesen biztossá válik, hogy ez tényleg Meseország. Én nem szeretem a giccses dolgokat, de itt a házakon lévő kis tornyok úgy néznek ki, hogy egész biztosan itt aludta álmát valamelyikben Csipkerózsika ! A legmagasabb hegyről lenézve sajnáltam, hogy nem vittem egy jó távcsövet, valahol a mezők és erdők szélén biztos lencsevégre kaphattam volna egy manót, vagy más erdei szerzetet. A hegy neve Monte Nikolaos, mi csak MonteMikulásnak hívtuk, lehet, hogy arrafelé onnan kezdi a melóját az öreg ? Vannak arra királylányok is, bár a hozzávaló királyfit valószínűleg külhonból kell importálni, mert vele nem találkoztunk, de amilyen szép a királylány lesz jelentkező bőven.
Fontos még, hogy jó társaságban menj oda. Mert ha csak fanyalognak, lusták a partnereid akkor megfoszthatnak az élményektől. Én jó társaságba keveredtem, Suzuval folyton tekeregtünk, szorgalmasan talpalt és motorozott, egész elkopott a csukája, meg a lábtartója, mert szinte minden kanyarban azon meg a bukóvason fordult. És volt türelme végigjárni a főváros ( Luxemburg ) várnegyedét, vakondosat játszani a kazamatákban, szakértőként szolgálni a várépítésben, a vári népek életében, barlangászni Han-sur-Lesse –ben, csónakázni a Rajna-vízesésnél és Passauban, dühöngeni az idióta belga lakókocsison a benzinkútnál és velem nevetni, pedig én rajta nevettem. De látogattunk és fotóztunk Harley’s kertet szakadó esőben, gárdistát tanulmányoztunk Schaffhausenben, eltévedtünk Liege-ben, megáztunk Roermondban ( is ), piacoztunk Maastrichtban, elmentünk Colpachba, mert ott lakott és dolgozott egy ideig Munkácsy de éppen felújítják, motoroztunk le-fel Luxemburg Citében, hogy átmehessünk a Viadukton, kalpagot vásároltunk neki Passauban ( a fél város gyönyörűségére és derültségére ), Duna-forrást látogattunk, ( pedig már járt ott ) boltot kerestünk Diekirchben ( neki kellett valami vacak ). Megettünk több kiló fagyit ha hideg volt ha nem, megittunk több vödörnyi kapuccsínót, hogy fenntartsuk Suzu vérnyomását, mert alacsony, pedig kétszer is majdnem felborította a motorját pusztán vérnyomás-emelés céljából, de aztán mindig inkább meggondolta. Szinte napjában ronggyá áztunk, befizettünk nyugdíjas kirándulásra a Viandeni libegőre, hogy ne csak mindig azt csináljuk amit én szeretnék, találkoztunk egy busznyi magyarral, meg Lajos bácsival aki 50 éve ott él! ( Amerre jártunk általában a helyieknek látványosságot jelentett a rendszámom, volt aki meg is tapogatta. ) Roptuk a Viandeni falu-napon a Don Pirate együttes zenéjére, sőt mivel németek a Suzu kornyikált is velük, sőt velem is, pedig nem is ittam semmit ! Az énekléskor. A falunapon meg kellett kóstolni a helyiek terményét, ezért kolbászt ettünk és bort ittam. Suzu indiánozni is akart, de valahogy kimaradt, pedig nagyon szuper az a kalandpark. De így is annyi jó volt, hogy egy évig lehetne sorolni. Akkor aztán újra útra kell kelni !
Minden percet nagyon élveztem ! Nagyon köszönöm Suzu ! Tényleg álom jó volt !

Álom 2011-ben
[/url]
Nyaralás motoron Mese
Nézd meg a képeket a galériában!​

Ide még szeretném a "Nyaralás motoron" és a "Mese" galériát beszúrni, de nem megy. Kedves Modik legyetek szivesek ezt megtenni ! Köszönöm !

Történt egy szép áprilisi napon, hogy valaki, valamiért az én (egyik) rendszámommal látta jónak ellátni a motorját. Aztán ugye sietős volt a dolga és kissé a sebességhatárt is jónak látta túllépni. Ezért ugyan nem kárhoztatom, magam is megteszem néha ( vagy ezt inkább ne feszegessük ). De hogy az én rendszámommal ? És én ott se vagyok ?
Most indul a levelezgetés, ki volt, hol volt, egyszer volt, hol nem volt.
Nem túl szép dolog, akárhogy is nézzük. Lehet, hogy vétlen, esetleg valami susmus áldozata szegény motoros. Nehezen elképzelhető, de elképzelhető. Ha mégsem és így vélte okosnak elkerülni a felesleges csekkek postára hordását, hát kívánok neki egy komoly defektet. Minimum. Esetleg egy lábtörést.
Na jó, most nagyon-nagyon sok baj, bosszúság ér, pocsék a hangulatom. Baraboszi szerint ez a sok rossz szeptemberig fog érni, aztán vége lesz. Csak lenne már szeptember. Csak legyen igazad Bara. Szóval a lábtörést csak akkor kívánom, ha tényleg merő rossz szándékból csinálja a bajt nekem. Akkor viszont szeretnék a lábtörés okozója saját kezűleg lenni. ( Bármilyen gonosz, utálatos, nagyképű és ostoba dolog is a fenyegetőzés. Mostanában tényleg nagyon tele a púpom, le kellene valahogy vezetnem a feszültséget. )
Ha valaki felismeri a motorost a gúnyájáról, vagy a motor típusát az legyen szíves elárulni nekem, a felmerült kérdések tisztázása végett, valamint, hogy szükség esetén betarthassam az ígéretem.



Vas megyei Rendőrkapitányság
………… ………….

Tisztelt Címzett !


Hivatkozva fenti számú levelükre, valamint mai napi, ügyintézőjükkel folytatott telefonbeszélgetésünkre az alábbiakat kérem figyelembe venni eljárásuk során :
- az UEB-543 forgalmi rendszámmal rendelkező motorkerékpár valóban az én tulajdonomat képezi, azonban ez a jármű, a megadott időpontban ( az előző és következő napokban is ) a zárt garázsunkban parkolt, onnan tapodtat sem mozdult,
- a rendszám egy Yamaha XTZ660 Teneré típusú, inkább terep viszonyokra tervezett motorhoz tartozik, ami a legcsekélyebb mértékben sem hasonlít az Önök által lefényképezett járműhöz, ami láthatóan egy gyorsasági motor,
- maga a rendszámtábla sem pontosan így néz ki, mert ez egy „új, Uniós”, azaz a bal oldalán kék sávban fehér csillagokkal és a „H” betűvel kiadott rendszám, a lefényképezett „régi”, magyar trikolóros verzióval szemben,
- a motoros, illetve a ruházata sem ismerős, sem ilyen kabát, sem pedig ilyen sisak nincs a birtokomban, a családom birtokában sem.
Tekintettel a fentiekre kérem, hogy a velem szemben elindított eljárást szíveskedjenek megszüntetni és egyben kérem, hogy a további problémák elkerülése végett legyenek szívesek tájékoztatni, hogy milyen teendők hárulhatnak esetleg még rám.

Segítségüket előre is köszönöm, stb.


Utólag látom, hogy a kép tetején nem láthatóak az adatok : 2011. 04.23-án 16:58-kor, az M1-M7 bevezető szakaszán, a befelé tartó oldalon, a telepített trafi kapta le.

Nyilván nem. Mégis javarészt magamnak köszönhetem, hogy most egykézzel klimpírozok.
Mert ugye, semmi vész, három múlt, de úgyis motorral megyek, simán beérek ¾ 4-ig az Oktogonhoz, leadom a szervizbe a telefonom ( harmadszor, mert bár a nemóccsóból való, működni azt kispolgári ), ha várni is kell, onnan simán pontos leszek ½ 5-re a Mom Parkba. Késni utálok, 4-kor zárnak, utána az Ezeréve Barátnőm vár, szóval hajrá. Szigetfalváról, helyismerettel, gyerünk, simán belefér.
Sikerült is eljutni a Soroksári út elejéig, ott lassít, mert fekvőrendőr-szerűség, meg flikk-flakk, hogy felvágtassak a körútra. Szóval egyet-kettőt vissza. Busz-sáv. Szabályosan-szabadon, ahogy a Nana kitalálta. Na jó, nyilván nem gyökkettővel. Délután &frac12; 4, két belső sáv tömve autóval. Előttem, utánam senki, sehol. Piros színű Népautó (VW) tulaj és úrvezető megunja a banánt, a várakozást nem különben és dönt ! Index és húzza a kormányt ! Aztán eszébe jut, hogy tükör ( de csak mert a bajnak van, macerás a kis réseket pucoválni, meg különben is a fene vinné, veszekszik az asszony, hogy összekarcolja a garázsajtón ). ( Na jó, ez nagyon undok leírás Népautósról, mert van hogy rossz napja van az embernek, hogy aznap szőke, hogy valami nyomasztja és csak félig van ott. Mindenki hibázhat. Ember. De ha már megvan a baj, akkor is legyen ember. De ő gerinces, bevállalom férfiember módjára oda sem jött. Egy „jól vagy?” nem zsibbasztotta volna halálra a hangszálait. )<O></O>
És : húúú, vazeeeg ! Valami jön !
Persze féééék, a járda mellé hátha, aztán bal vállal az aszfalton, motor még tovább úgy 30 métert. Csúszott a bukógombán, egy vétlen autó oldaláig. Sporttárs(a a nyavalyának) vissza a sávjába.
Anyám de fáj, hol a motorom, fel kéne állni, le kéne ordítani Suboptimal ( Kovács István, aki megvette élete második autóját ) fejét. ( Csak megjegyzés : nem tudom hogy hivják Piros Úrvezetőt, mert szabálysértési eljárás lesz - 3-6 hónap – és bár karcoltak valamit a helyszínelők, ezt nem tartották fontosnak közölni. Motoros-rendőr rém undok volt, bár nem nekem kaffogott, azért bekaphatná. )<O></O>
Kegyetlenül fáj, meg amúgy is csak kósza ötlet, sosem ordítozom, nem hiszek benne. Emberek mentőt, rendőrt hívnak, nem engedik el Úrvezetőt.
Megérkezik motoros-mentő. ( Jó helyre mentek a forintjaim. ) Felkészült, jó fej, tényleg segíteni akar. Megvizsgál, megbeszéljük, megmentjük a kabátom. Mondja, hogy fájni fog. Hát, na, nagyon. De nehogy már kifogjon rajtam. Aztán mentő, kórház.
Bemutatkozik az orvos : Doktor Vlad Valami. Itt már valami lecsenghetett, mert majdnem nem a nevem válaszolom. Jó fej, látom, hogy nevet, azért szigorúan megkérdezi, hol a felszerelésem. Átmegyek a vizsgán, jönnek a vizsgálatok. Röntgenest kicsit megtekergetném, aztán visszavesz. Befutnak a jól értesültek, de nem engedik be őket, csak a Gabát, mint hozzátartozót. De borzasztóan jól esik, hogy vették a fáradtságot ! Nagyon köszönöm !
Most már megmaradok ( mondjuk ez nem is volt kétséges, bár jónéhányan szívesen kitekernék a nyakam, amikor ilyet csinálok ). Kórházi élmények egy újabb blog lenne. Köszönöm mindenkinek, aki meglátogatott, aki felhívott, a rengeteg sms-t. Ilyenkor nagyon jól esik ! Nagyon köszi !
Még egy szösszenet : fél órával és 100 méterrel odébb egy fekete terepjáróval akadt össze egy srác. Póló-rövidnadrág. Nagyon lerongyolódva ugyanoda került. Nagyon sajnáltam, a Viki barátnőm be akart adni neki egy csomag cukit, de akkor még nem tudtam, hol nyomja az ágyat. Jobbulást neki !
Végelszámolás :
Egy darab törött motor. ( Bukógomba nagyon sokat ért ! )
Egy darab törött bal váll. ( Szilánkosra, ha már lúd …, megműtve, felfűzve. )
Egyéb elhanyagolható kis zúzódás az oldalamon a farmergatya kényelme miatt, kis seb a bal kezemen, a dögös nyári kesztyű miatt.
De semmi egyéb !
Vagy inkább nagyon is sok ! Megint kiderült, hogy milyen sok barátom van, hogy nem fogom tudni megköszönni úgy ahogy szeretném ! Pedig szeretném ! Köszönöm !
Szóval ha meleg is van, a gúnyát tessék felhúzni !

Mától tavaszt hirdettem !
Komolyan ! Mindig március 15-től számitom a tavaszt, ha kisüt a nap, ha nem.
Ma 16-a, tehát tavasz van !
Következésképp ma muszáj volt motorozni végre egyet ! Nohát, szépen sütött a nap, gondoltam minek agyonöltözködni, hajrá ! Úti cél : majd amerre kanyarodik az út. Persze telefonok, Paci hivott Dányba, de ő dolgozott, gondoltam nem zavarom. Sebaj, eszembe jutott egy régi barátom, egy ideje igérgetem, hogy beugrok hozzá, hát itt a remek alkalom.
Öt perc múlva eltűnt a nap, gondolta, fagyj meg, nekem elegem van mára. Következő öt perc múlva a szél akart lefújni a motorról. Eszemben sem volt visszafordulni. Tank majdnem tele, remény a napsütésre a tanktáskában ( mondjuk egy pulcsi sokkal ésszerűbb lett volna ), vigyor a képemen rögzitve, gurulunk.
Az M0-son egy KisAutós NaCcsákó mindenáron mellém akart állni a felhajtó kanyarjában. Hát lassú volt. Pedig a Bridgestone gumiknak remélem idén leáldozik, mert még ötven kilométer után is alig tudott valami tapadást produkálni. Aztán kis hiján sikerült benézni egy húzósabb kanyart, de valahogy mégiscsak meg lett. Aztán valami rettenet okos útépitő mérnök kitalálta, hogy fel kell marni az aszfaltot, és meg van oldva a nyomvályú probléma. - Ha valaki tudja ki találta ki, legyen kedves a Sóhivatalba irányitani az illetőt ! - Olyan szambát nyomtunk a Jucival, hogy Rioban dijat nyertünk volna vele !
Szétfagytam, de megérkeztem. Vacogtam, de vigyorogtam ! Kaptam teát, meg óriási lecseszést, hogy lehetek ilyen ostoba, hogy két vékony hosszú ujjúban motorozom. Na bosszúból megettem a haverom csülök-ebédjét. Egész békésen végignézte, hogy szépen belapátolom a kajáját, óriásit dumáltunk, aztán megigértette velem, hogy beugrok valami áruházba, és veszek egy pulcsit.
Szépen meg is igértem.
Aztán elindultam haza. Persze pulcsit nem vettem, mert újra kisütött a nap vagy öt percre, meg annyira jó volt motorozni, hogy nem volt kedvem megállni. Mire hazaértem besötétedett és kopogósra sikerül fagyni.
Ezzel együtt isteni volt ! Kiürült a tankom teljesen, mentem vagy kétszáz kilométert, megfagytam, jókat nevettem és végre megint motorozhattam ! ( Tudom, a keménymag télen sem bakolja fel a motorját, de én papirkutya vagyok és nekem csak ilyenkor áll a zászló. )
Egyszóval HURRÁ ! Itt a tavasz !

Láthatatlan Kiállítás
<o></o>
Még éppcsak kinőve bakfis koromat gyakran jártam Zuglóban a Stefánia út környékén busszal. Gyakran egy buszon utaztam egy kedves párral, akiket én csak Babaarc és Mufurcka néven emlegettem magamban. Mert a lánynak igazi, gyönyörű, szinte tökéletes porcelánbaba arca volt ( ha picit kisminkeltem volna semmit nem különbözött volna Anyukám réges-régi porcelánfejű babájától ), a fiú pedig folyton morgott valamiért. Mindig a fiúnál volt a fehér bot. Hogy miért jegyeztem meg őket annyira ? Mert bár szoktam mondani, hogy nem érdekelnek az emberek, azért ez nem teljesen igaz. Ahol leszálltunk a buszról, néhány méterrel odébb már a járdán parkoltak az autók 45 fokban. Sok autó úgy, hogy tényleg éppen csak el lehetett araszolni a lökhárítók és a házfalak között. A srácnak volt egy szódás-szifonra simán ráduplázó szemüvege, de igazából a bottal látott szerintem. Ha találkoztunk, mindig köszöntem nekik, és segítettem átevickélniük az autók között, és átkísértem őket a zebrán. Elköszöntem és visszaballagtam ugyanazon a zebrán. A lány mindig köszönt a maga meglepő, kedves madárhangján, a fiú sosem. Mindig folytatta a mondókáját mintha én ott sem lennék, pedig a legtöbbször az ő karját fogtam meg, mert mindig ő ment az út felőli oldalon. Nem értettem miért haragszik a világra, vagy inkább a világgal együtt rám is, miért gondolja, hogy mindenki és minden rossz. Nem akartam a barátja lenni, nem akartam tőlük az ég-világon semmit, csak láttam, hogy a lánynak csúnya kék-zöld foltok virítanak a sípcsontján, a nagyon finom csontozatú, vézna kis lábán.
Évekkel később a Rákóczi úton vártam a zöldet egy zebránál, ahol egy idős, szintén fehér botos hölgy is várakozott. Köszönés, kérdés hogy segítsek-e átkelni, mire elkezdett csapkodni a botjával, hogy az ő pénztárcáját ugyan nem fogom ellopni. Közöltem, hogy rémes egy banya, kell a fenének a pénze, csak segíteni akartam, mert ott még nem volt hangos-gyalogos-lámpa, és egyébként zöld, ha akar, kezdjen el átbotorkálni de iziben.
Egyszóval megvolt a pozitív és a negatív élmény is. Bár a hisztit nem szenvedhetem, a valós problémákkal szemben nagyon is empatikus vagyok. Tegnap elmentünk családostul a Láthatatlan Kiállításra. Nem tudtam, de ott olvastam, hogy a külső információk 80%-át a látás útján szerezzük be ! 80 százalékát ! Amíg nem mész el, nem tudod, mert nem tudhatod, hogy ez igazából mit jelent !
Ott gyengén látó és nem látó emberek próbálják megmutatni neked, hogy az ő számukra milyen a világ. Hogy nem kell teljesen lárva módon élni, ha akarod, meg tudod oldani a problémákat. Hogy van olyan eszköz, aminek a segítségével nem kell leforráznod magad, ha megfőtt a tojás a lábosban és ki akarod halászni a forró vízből, hogy van hangos számítógép, hogy nem kell felemás zoknit hordanod, mert nem látod, hogy melyiknek milyen a színe, stb. És megmutatják milyen a sötétség világa. Hogy milyen az, ha a szemed helyett az összes többi érzékszerveddel kell látnod. Hogy milyen akadály lehet egy járda közepén hagyott kuka, hogy milyen nehéz tájékozódni ha nincs egy felismerhető fal, vagy bármi kartávolságnyira, ugyanakkor vásárolhatsz a zöldségesnél, mert nem fogod összetéveszteni a hagymát az almával, a narancsot a citrommal. Hogy otthon is figyelni kell, hogy ne hagyd kihúzva a széket, mert két perc múlva valaki felbotlik benne, hogy ne keverd fel a fűszeres dobozokat, mert a sónak vagy a cukornak nincs szaga, hogy attól, hogy nem látod, igenis fel tudod ismerni a szobrokat, ha megtapogatod és még sok-sok egyéb, amit ha lehetőséged van rá, menj el és tapasztald meg magad !
Toleranciát tanultam. Nem csak én. A tizennégyéves KinderKommandó is.
Rám fért. Mindenkire rá fér. Nem mintha eddig elgáncsoltam volna a gyengén látót, vagy felborítottam volna a kerekes székest, de bizony a pokolba kívántam az előttem le nem húzodó Matiz-kamionost. Talán kevesebb méreggel, több elfogadással lehetne élni, nem mindenki azért tart be, mert rosszindulatú undok dög. Lehet, hogy csak kezdő, hogy ritkán vezet és gyakorlatlan, hogy nem a legnagyobb tehetséggel megáldott Fittipaldi ül a volánnál és egész egyszerűen fogalma sincs, hogy mettől meddig ér a járgánya, hol a széle, hol foglalja a talpalatnyi földet az aszfalton.
Rohanunk. Folyton rohanunk. Meg kell felelni a munkában, utána otthon, szórakozni is szeretnénk, stb. Nem fogok eztán behúzott kézifékkel andalogni, de elgondolkodtam rajta, hogy mennyi türelem kell nekik az élethez. Amíg mi csípőből kikérdezzük a töri leckét, közben megkeverjük a rántást és halljuk, hogy végzett a mosógép, lehet teregetni, addig ők egyszerre egy dolgot csinálnak, sokkal jobban odafigyelve, megfontoltabban, mert nekik egy konyhapulton felejtett tökgyalu is balesetveszélyes lehet.
És ezzel együtt ők is szépen boldogulnak ! Nevelik a gyerekeket, ugyanúgy megfőzik a vacsorát, kiállításra járnak ( ha valahol tapintható kiállítást szerveznek ), tanulnak és szeretnek.
Beszélgettem egy kicsit a tárlatvezető lánnyal ( Noéminek hívják ), ő mindössze 24 éves, jogot tanul az egyetemen, jól beszél angolul ( szokott angolul is tárlatvezetni ), szerelmes, és minden egyebekben olyan mint bárki más látó ember. Csak ő sajnos nemlátónak született. ( Direkt nem használom a vak szót, valahogy pejoratívnak érzem, ugyanúgy mint a süketet. ) Azt mesélte, hogy nem szereti, ha iskolai csoportokat kell körbekalauzolnia, hogy előfordult felnőtt csoportokkal is hogy inkább cserélt egy kollégájával. Pedig érdemes volt a szavaira figyelni. Abban maradtunk, hogy sajnos nem tudunk az emberek fejébe agyat gyömöszölni. Azt mondta, hogy ő nem szeretné ha sajnálnák, vagy szánnák, csak fogadják el, hogy vele nem volt túl kegyes a természet. Hogy nem akarja, hogy bárkit érdekeljenek az ő problémái, hiszen mindenkinek megvannak a sajátjai. Nagyon szimpatikus embert ismertem meg a személyében és remélem, hogy még találkozom vele, hogy boldog lesz a párjával, hogy látó gyerekei születnek majd.
Félreértés ne essék, nem azt akartam mondani, hogy ne vinnyogjatok, vannak akiknek sokkal komolyabb problémáik vannak, mert mindenkinek a sajátja a legnagyobb gond vagy tragédia. De sok jó dolog van az életben, - jön a tavasz és motorozhatunk, vagy kinek mi, - ha többet gondolnánk a jóra és kevesebbet koncentrálnánk a rosszra, többet ülne mosoly az arcunkon és nem folyton a kifacsart citrom leve csillogna a szánk sarkában !
Jut még eszembe : a kiállítás a Népligetben van a Planetárium mellett, ha beírod a gúgli-ba megtalálod. Érdemes előre bejelentkezni a neten, mert nem biztos, hogy mindig van éppen szabad hely. Ja, a felnőtt egy 2ezer forint, diákigazolvánnyal csak 1ezer.
Ha tehetitek menjetek el !
Élményeket Pajtások ! ( Nem én lennék, ha ezt nem biggyesztettem volna ide ! )

Szülinapom van. 37-edszer. Prímszám. Nem mintha bármi jelentősége volna.
Nem szeretem a szülinapom. Mindig azt várom, hogy ez a nap az enyém lesz, különleges lesz. De sosem az. Sosincs meglepetés buli, vagy bármi szokatlan, vagy izgalmas, nemhogy eget-rengető ! Persze telefonok, sms-ek, meg torta, virág, bonbon. Rengeteg kedvesség, jókívánságok. Nem becsülöm le ezeket, sőt, nagyon is nagyra értékelem ! De én azt szeretném, ha különleges lenne.
Aztán elmúlik, véget ér ez a nap is, és csak a számok gyarapodtak.
A 7-ikre nem emlékszem. Akkor lettem elsős, biztos nagylánynak éreztem magam. Az isisek sokkal nagyobbak mint az ovisok.
A 17-ikre persze dizsi buli volt. Akkoriban az volt a menő.
A 27-ik. Na igen. Az már nehéz volt. Mert már féltem a 30-tól. Nemrég olvastam egy vacak könyvet : Bakos : A helyes asszonytartás. Meg ne vedd. Egy forintot sem ér. De a vak tyúk/kakas is talál szemet alapon volt benne egy találó gondolat : miszerint a lányok 18- 20 éves korukra érik el presztízsük csúcsát, mert náluk a szépség a legmeghatározóbb érték, míg a fiúk kb. 40 éves korukra, mert náluk az egzisztencia megteremtése a legfontosabb. Nem teljesen értek ezzel egyet, pontosabban én nem sarkítanám ezt le ennyire, de van benne valami ! Valami ilyesmit éreztem a 28., a 29., a 30. szülinapomon. Aztán elmúlt.
Most itt a 37. És újra elkezdett motoszkálni a fejemben ez a félelem. Kapuzárás előtti pánik. Ezt általában pasikra szokták mondani, de azt hiszem rám is igaz. Mert félek a 40-től. Pedig az eszemmel tudom, hogy nem fog történni semmi. Mégis.
Na sebaj. Már nem sok van hátra ebből a napból, holnap is jó idő lesz, majd elmúlik.
Legyen nagyon szép napotok !

Pofára estem …
Nem szó szerint persze, de mégis. Azt hittem jó lecke volt.
Mentem egy csúnya péntek reggel dolgozni. Szakadt az eső. No de sebaj, gúnyám bírja, én sem vagyok cukorból, hát hajrá, előre.
A Soroksári úton megpróbált szívózni velem egy sötétzöld Pözsóscsaj-a-férje-kocsijába. Megnéztem a „motorosok vigyázok rájuk” matricát a hátulján, aztán ott hagytam. A rakparton már nem jutottam túl. Konkrétan még a Petőfi híd előtt akkorát sikerült esnem mint az a sokat emlegetett ólajtó.
Mert leszoktam arról, hogy a tükröket figyeljem : kedves autós pajti, hadd lássam okos szemecskédet, észleld, hogy elhúzok melletted. Nahát rendesen összetört szegény Lujzám, én egész olcsón megúsztam. Ugyan látszik a gúnyámon, hogy aszfaltot fogott, de én csak lila foltokat, fájó vállat, csuklót, térdet szereztem. Elgondolkodtam a dolgon. Lujzát már szemlézik, meg mittomén, szóval sínen van, majdcsak meglesz valahogy.
Megfogadtam, hogy nem bízom el magam ! ( A Nessaya azt mondta, hogy most fogom eldobni a motort, mert már magabiztos vagyok. Egy hónap telt el és igaza lett. ) Visszakecmeregtem a Tücsökre. Egyrészt, mert megőrültem az autóban, másrészt mert semmiképpen sem akartam kihagyni a már jóval előbb meghirdetett csajos bulit. És nagyon megérte, mert remek volt ! Esőben oda-vissza, de egyszerűen szuper volt !
Maradtam hát a Tücsökkel, mégiscsak jobb mint a robbantyú, bár nem az a kimondott fürgelábú-angyal a lelkem. Tartottam a fogadalmam, sokkal óvatosabban közlekedtem. Közben lezárták a rakpartot, meg amit még lehetett a városban. Valamelyik idióta, még azt is ki merte ejteni a száján, hogy ezen felül még forgalomlassító lezárásokat kellene alkalmazni, hogy az emberek ne kocsival, hanem BKV-val utazzanak. A 21. században, Európa közepén ! Hogy ezeket mért nem fojtották bele a fürdővizükbe ?
Nos, tegnap délután hazafelé jövet, egy kedves autós kollega kiütötte alólam a motort.
Nem.
Nem viccelek.
A Budafoki úton állt egy csuklós busz. Kikerültem, majd a földön feküdtem. Mert az egyik kapualjból kihajtott egy autó, megtaszajtotta a motort a kipufogónál, én meg, - jókislány módjára, ha baj van, - hagyom menni útjára, és igyekszem magam menteni. Hozzáteszem : nagyon lassan mentem, kettedikben a Tücsök ( 250-es a szentem ) nem is képes nagy sebességekre, és én nagyon megtanultam esni, összegömbölyödök és gurulok mint a süni.
Egyáltalán nem láttam az autót, csak amikor már régen késő volt. Állítólag őt kiengedte a busz. Csakhogy, ha én kihajtok egy kapun, mindenképpen megnézem, hogy nem kerüli-e éppen valaki a buszt. Hát ő nem. Szerinte én voltam a hibás. Mert hogy gondoltam én, hogy csak úgy kikerülök egy álló buszt !
Még nem gyógyult meg a vállam, és fáj a csuklóm, de kedvem lett volna legalább jó alaposan bokán rúgni a fickót.
Volt rendőrség, meg jegyzőkönyv, meg minden.
Most van két törött motorom. És egy teljesen megtört önbizalmam. Mert egy hónap sem telt el, és ez a második perecem. A harmadik lesz a nyerő ?
Nem vagyok beijedős típus, kösse fel a gatyáját az az ördög aki rám akar ijeszteni.
Nem hiszek a jóslásban, meg a csillagok se hiszem, hogy vezérelnek, most mégis megfordult a fejemben, hogy talán meg kellene kérdeznem egy tenyérjóst vagy egy asztrolábost.
Hátha.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>
Utóiratban, de legelsősorban :
Itt szeretném megköszönni mindenkinek aki megállt mellettem és megpróbált segíteni ! Nagyon jól esett ! Nagyon köszönöm !
Az ezüst hondás fiúnak, hogy telefonálhattam, a régi tűzoltó-autósnak, hogy megpróbált vígasztalni, a Chio-s srácnak, hogy megpróbált lelket önteni belém, a pizzás robisnak, hogy segített felállni, és feltolta a motorom és mindenkinek, aki csak egy jó szót szólt hozzám, vagy felhívott, hogy kicsit ápolja a lelkem !
KÖSZÖNÖM !

Nessayanak. Talán könnyebben megérti miért húzódozom a hangosabb kipufogótól ... is ...

Kocsival járok dolgozni. A város déli csücskéből kis híján az északiba. Hosszú évek óta, türelmesen ülök a reggeli és a délutáni dugóban. Olvasva, rejtvényfejtve, telefonálgatva. Szép lassan kezd elszakadni a cérna. Mert lenne jobb dolgom is. ( Gyerek, miegymás. ) Ábrándozva nézegetem a motorosokat. Külvárosi gyerekként rengeteget bringáztam, később jöttek a fiúk motorokkal ( Romet, Simson ).
És döntöttem. (Másban is. Kicsit kifordítottam az életem.) Beiratkozom egy motoros suliba. Nem nagy örömmel fogadták az otthoniak, kivéve a fiamat, aki szerint menő dolog a motorozás. (Imádott Apukám két hónapig nem beszélt velem.) Kresz vizsga nem ellenfél ( stréber vagyok ), a rutin pályán viszont ember annyit nem fetreng a betonon mint én. De sebaj, legyőzöm magam és a rutin is elsőre sikerül.
Nahát nagy szükség mutatkozott egy motorra ! Nézegetem a neten a használt motorokat. Fogalmam sincs melyik, milyen, hány méter, meddig, mitől, hogyan. Na ez nem megy. Jónéhány autót elhasználtam már, eleinte mindig használtakat vettem, volt is köztük jó nagy befürdés. Sőt az újak között is. Szóval a használtat hagyom a fenébe. Legyen új. De milyen ? A kollegám szerint autót csak a németek meg a japcsik gyártanak. Ez nekem bejött. Egy kis japcsi kocsi. Hát legyen a moci ugyanolyan. Megint a neten lógok. Hopp találok egy kereskedést. Nincs ugyan közel, de pont előtte megyek el, ha áttolom a képem a barátnőmhöz. Na beugrunk a kölykömmel. Kereskedőnek mondom, hogy tulajdonképpen egy 125-öst szeretnék, de a burkoltat, mert az tetszik. Ajánlgat egy robogót. Nem tetszik. Kabátot se olyat vesz az ember ami pusztán meleg, jól is akar kinézni benne. Mondom neki, hogy én megélhetési motoros szeretnék lenni. Leesik az álla. Mer’ ilyet még nem hallott. Megfordulnak ott mindenféle arcok, a versenyzőktől a szupermenekig, de ez olyan új, hogy csak néz. Kifejtem. Város, dugó, elegem van, motorral akarok menni, munkálkodni muszáj. Emelgeti az állát, vigyorog, látom, hogy csípi a búrám. Na jó, mondja van itt egy CBF <?xml:namespace prefix = st1 ns = "urn:schemas-microsoft-comffice:smarttags" /><st1:metricconverter w:st="on" ProductID="250, a">250, a</st1:metricconverter> jogsi úgyis korlátlan lesz, belefér. Nézegetem. Hát nem pont álmaim kabátja. Kék. Én pirosat szeretnék. Naked. Van nagy doboza, meg plexije. Igazi városi motornak néz ki. Barátkozom vele. Mondja, hogy úgyse ez lesz a végső, de elsőre nagyon jó lesz, majd egy év múlva, ha kimotorozom lecseréljük. Nem nagyon hiszem. Még ez is nagynak látszik. Előkerül széles vállú szerelő, mérgesen keresi Tysont. Gyereket féltem, felnyomom egy motor tetejére, nehogy már megharapja valami harci dög. Nna előkerül Tyson. Édes kis copfija van, fele akkora mint egy macska és boldogan belecsücsül gazdija markába. Jót kacagok, döntök, megveszem a motort.
Forgalomban gyakorolunk. Nekem nagyon kell figyelnem, sok a beidegződés. Eszembe sem jut kétszer indexelni, tizenkétszer kell szólni. A Tanulós Rozi is Honda, 400-as. Már összeszoktunk, szeretjük egymást. Elsőre megy a forgalom is.
Hurrá ! Megyek dolgozni motorkával. Imádom ! Fantasztikusan érzem magam ! Majdnem letarol egy kőműves-szobafestő-leharcolt-rönyó-trafic. Egy Suzukis srác látja, végigdöngeti az oldalát, leordítja a fejüket. Nem is ismerem. De köszikösziköszi ! Imádom, hogy köszöngetnek. Boldog vagyok ! Nekem csiripelnek a madarak ! Kezdenek megismerni akikkel egy útvonalon járok. Már nem csodálkoznak, hogy mindenkit elengedek, már nem mutatják, hogy kövess bébi ( eleinte gyakran végigvittek a rakparton pl. ), egyszerűen csak intenek. Legfeljebb köszönnek a lámpánál, rámszólnak, hogy tegnap nem láttalak, merre jártál. Ezen a nyáron jónéhányszor rapatyra ázom. De nem ülök vissza a kocsiba. Ha elegánsba kell mennem, akkor is inkább megtömöm a cuccommal a dobozom és átöltözöm. Ott úgyis van céges kocsi.
Megváltozott az életem. Amíg a fagy nem töri le az orrom, motorozom. Aztán várom a tavaszt. Csak elviszi a kánya a telet és megint mehetek motorral. Már mindenhova. Sőt idén már viszem a gyerekem is. Persze ez egy kicsit sok neki. Hamar elfogy belőle a kréta.
Le kéne cserélni. A Tanulós Rozi nagyon tetszett. Olyan 400-as kellene. De nincs ! Már nem gyártják ! Csak 600-as van. De ez 4x annyit tud mint a Moncsi. Viszont gyönyörű ! És speed ! És PIROS ! Beleszeretek. Kicsit azért tartok tőle. Vagyis inkább magamtól. De döntök. Nagylány vagyok már. Én irányítom az életem és nem a motoron, hanem magamon kell tudni uralkodni. Ez megy.
Hazaviszem. Lujzi lesz a neve. Érzem, hogy még béna vagyok vele. Nem ismernek meg a régi ismerősök. Megint végigvisznek a rakparton. De néhány nap és már megszokjuk egymást.
Nagyon boldog vagyok Lujzimmal. Még sokszor megázunk majd, és leugrunk Velencére vagy Zamárdiba a haverokhoz a gyerekemmel. Már biztos, hogy ő is motorozni fog. Nem baj. Az a lényeg, hogy boldog legyen.
Szóval, ha szembe jössz holnap a rakparton : boldogan fog inteni egy piros bukós, piros gúnyás, piros motoros csajszi, aki tudja, hogy egy kicsit nagyképű, hogy ilyen motoron lovagol, de nézd el neki légyszi, mert egyébként nem fog feltartani és nem fog akarni versenyezni sem. Egyszerűen csak boldogabb lett az élete !