Az Első tiszt Kapitány lesz

A napokban láttam az emelkedős kérdést a facebookon, meg Mina hozzászólását, meg a lány felháborodását, és egy kicsit elgondolkodtam....

Előre szeretnék szólni, hogy szeretek mindenkit, senkit nem akarok megbántani, de van egy fura jelenség nőimotoros*-körökben, amit képtelen vagyok felfogni.

*pasikkal is előfordul.

Mégpedig az, hogy vesznek egy nagy, dögös, vagány sok kilós motort, amit szépen tudnak terelgetni az úton, de lassú haladásnál ön- és közveszélyesek vele. Na jó, talán nem veszélyes, de minimum ügyetlenke kicsit.
Nem tudnak lejtőn megállni, elindulni, nem tudnak rendesen parkolni, vagy nem tudnak a parkolóban arrébb állni, ha útban vannak. Ha elborul, nem tudják felállítani.
Csak én gondolom úgy, hogy akkora motort vegyek, amekkorával minden helyzetben elbírok?

Valamelyik évben a csamos tréning végére értem oda, vártuk a csapatot, hogy kijöjjön és persze - nők lévén - össze-vissza álltunk meg a hatalmas parkolóban. Aztán jött az a rész, hogy rendeződjünk sorba, és az egyik lány azt mondta: "Én nem tudok oda beállni, de mindjárt jön a pasim, majd ő segít". Nekem ez egy kicsit fura: önálló, erős motoros nők vagyunk, csak épp a pasi nélkül nem tudunk 5 centivel arrébb menni?

Én anno pont ezért (is) cseréltem le a kawasakit, mert azt éreztem, hogy ha fel kell menni egy padkán, arrébb kell tolni, vagy csak 10 km/h sebességgel kell araszolni a sorok között, akkor a rossz súlyelosztása miatt ő irányít, nem én. Gyakran járok lejtős utakon, gyakran parkolok padkákon, és valahogy fontosnak tartottam, hogy mindig biztonságosan tudjam mozgatni. Azóta sokszor láttam nagymotorosokon, hogy enyhe elnéző mosollyal néznek rá a drz-re: "jaaaa, csak 400 ccm? Jaaaa, csak 110 az utazója?" Igen, de cserébe soha nem akadt még problémám, ha arrébb kellett tenni, és egy mozdulattal felállítom, ha elborulna, nem állok fölötte kétségbeesetten, hogy hol egy pasi. (Ráadásul annyira firnyákos, hogy városon belül simán otthagyom a sportmotorosokat is, de ez most más tészta.)

Nem mondom, hogy mindenkinek kismotorral kell járnia. Abban viszont hiszek, hogy vagy akkora motort vegyünk, amit elbírunk, vagy járjunk el tréningezni és gyúrni, hogy ha kell, gond nélkül kezeljük a vasunkat minden helyzetben.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fantasztikus motoroscsajos közösség. Ez a közösség annyira segítette, szerette és támogatta egymást, hogy amikor 8 évvel ezelőtt az első motoromon furikáztam, 2 számmal nagyobb utcai bőrkabátban, nem bírták nézni, és összedobtak nekem születésnapomra egy tisztességes motoroskabátra. Azóta is, akárhányszor ránézek, mindig melegség önti el a szívemet. Az elmúlt 8 évben ez a kabát több tízezer kilométert jött már velem, a kezdetektől, mindhárom motoromon, amit azóta használtam. Mondhatjuk, hogy velem volt jóban-rosszban.
És még mindig bírja a gyűrődést. Szinte kutya baja.
Azonban az öltözködési stílusom és a motorozási szokásaim jelentősen megváltoztak, ezért évek óta tervezem a kabát cseréjét, de soha nem volt szívem. Kidobni? Dehogy! Eladni? Ugyan, hogy csinálhatnék abból pénzt, amit én is ajándékba kaptam?!

Megvan! El kell ajándékozni!

Szóval most keresem azt a (lehetőleg kezdő) motoros lányt, akinek pont egy kabát hiányzik a felszereléséből. Mondjuk mert megvette, vagy most fogja megvenni élete első motorját az összes kuporgatott pénzéből, és a kabát már nem férne bele anyagilag.



A kabátról:
A méretet sehol nem lelem benne, de XS-S méretű. A fazon annyira népszerű, hogy a mai napig gyártják változatlan formában, 30e forint körül lehet most kapni például itt: http://www.rmcmotor.hu/termek/b-star-gattaca-textilkabat-szurke-rozsaszin-127nnn1000103
Szürke-rózsaszín kombó, csajos kivitel.
Esésmentes, 8 év után is vízálló, viszonylag meleg. A bélés kivehető, de nem ajánlom, mert akkor a protektorok hajlamosak elmozdulni (sajnos nem szűkíthető az ujja). Én csak hidegben használtam az utóbbi években, vettem mellé külön egy nyári kabátot, így tökéletes volt.
8 év picit nyomot hagyott rajta, a rózsaszín részek kicsit beszürkültek, illetve az elején van egy-két (csak közelről látható) folt. Mivel folttisztításban nem vagyok penge, ezért nem tudom, hogy ki lehet-e belőle szedni, én semmilyen vegyszerrel nem mertem nekiesni.

Szívesen odaadom ingyen, ajándékba. Cserébe csak annyit kérek, hogy ha majd megunod, lecseréled, akkor te se dobd ki és ne add el: ha az állapota még bírja, ajándékozd tovább!

Remélem, gazdára talál és hasonlóan boldog tízezer kilométereket okoz még valakinek

Általában beöltözés-párti vagyok, de néha azért néha nekem is sok: nyáron, ha 40 fokban kell bemenni a városba, általában térdig érő rövidnadrágot húzok, csizmával és térdprotival, így van 1-2 tenyérnyi felület a lábamon, ahol szellőzhetek, és ami amúgy csak kis eséllyel érne le egy esésnél, szóval ezt még nem tartom olyan gáznak.

Hétvégén Sirokon viszont annyira melegem volt már, hogy felpattantam forrónadrágban (csizma, kabát, proti, satöbbi azért megvolt). Hát azt kell mondjam, hogy képtelen vagyok felfogni: mások hogy a fenébe tudnak egész nyáron így motorozni? Mert az egy dolog, hogy baromira nem volt meg a biztonságérzetem, ezért nem is tudtam olyan önfeledten és jól motorozni, folyton azon paráztam, hogy 110nél vajon milyen gyorsan darálná le az aszfalt a lábamat egy esésnél (nagyon). De ezen felül 10 mp alatt összeizzadtam az üléssel, hozzáragadtam, és minden mozdulatnál lejött egy réteg bőr a combjaimról. Minden kanyarodás, lábletevés, megállás, elindulás oltárira fájt, (ehhez hozzá kell tenni, hogy a csütörtöki rúdtánc után amúgy sem volt már sok bőr a belső combomon), egy idő után már úgy ültem a motoron, mint akit odabetonoztak, ami viszont sokat levont a kanyartudásból és persze az élvezetből is. Oda-vissza kb 30 kilométert mentem, de megfogadtam, hogy ilyet soha többet...

De tényleg. Más lányok hogy bírják ezt elviselni egész nyáron? Miért jó nekik?

(A kérdés félig költői. Értem én, szexisség, meg minden, de akkor is...)

Hogyan pasizzunk DRZ-vel?

Tegnap este ücsörgünk egy újdonsült ismerőssel egy belvárosi iszogatóhely utcára rakott asztalánál, épp felálltam, hogy kimegyek bepúderezni az orrom, amikor ismerős hangot hallok. Ahogy megláttam a malaclopó lámpát és a sárga testet, megmerevedett őzikeként vártam, hogy közelebb jöjjön, és lássam, ismerős-e az illető*.
*elég jó kis DRZ közösség van Budapesten, általában ha ilyen motor jön szembe, kb. 70% az esélye, hogy ismerem is az illetőt, ezért mindig jól megbámulom a márkatársakat.
Ő ugyan nem volt az (pontosabban már másodszor látom ezt a kockás inges sárga drzst a városban, de még nem beszélgettünk), de ahogy ott állok és bámulok, a mellettem ülő asztalnál felüvölt egy random srác:
- Nézd csak egy DRZ!
A srác, akivel én mentem, megérdeklődte, hogy ugyan mitől voltam így lefagyva, mire én is megismételtem:
- Hát ez egy DRZ! (szomszéd asztalnál ülő srác kezd furcsán nézni rám).
- Oké, értem, DRZ.. és?
- De hát nekem is ilyenem van!
Szomszéd asztalnál ülő srácnak kikerekednek a szemei, és azonnal beszélgetést kezdeményez (a saját barátnőjét átmenetileg figyelmen kívül hagyva), a DRZ műszaki jellemzői után érdeklődve, azon álmélkodva, hogy ő még női DRZst az életben nem látott.
Az iszogatás végeztével mindkét pasitól elbúcsúztam, hazafelé még megálltam tankolni a benzinkúton, ott a robogós srác álmélkodott el rajtam annyira, hogy 180 fokot fordult visszafelé a feje... és csak a lámpánál jött rá, hogy azért hallja ezt a furcsa, karcos hangot, mert a nagy bámészkodásban lehajtott lábtartóval indult el.
Szóval ha ezentúl valamelyik barátnőm arról panaszkodik, hogy milyen nehéz Budapesten ismerkedni, lehet, hogy kölcsönadom neki a motoromat...

...vagy inkább nem.

Szombaton jöttünk haza Tatabányáról a teljesítménytúráról, és hát megálltunk egy benzinkúton koffeinnel feltöltekezni, hogy a 30 km séta után el ne aludjunk hazafelé a motoron. Ekkor elhúzott mellettünk egy csomó nagyvas - ha jól tippelem, a Harley szezonnyitó, de NaNa majd megerősít, vagy cáfol.

Kényelmesen befejeztük az energiaitalt, megettük a csokit, felcihelődtünk, és elindultunk - kb. 10 percen belül utolértük őket, és beálltunk szépen a sor végére. Oké, lehet, hogy nem volt szép tőlünk belepofátlankodni más motorostúrájába, de eleinte poénnak tűnt.

Ám csakhamar eluntuk a 60 km/órás tempót, és elkezdtük szépen kielőzni a sort. No nem egyszerre - sokan is voltak, meg szembeforgalom is volt - szóval előztünk pár motort, aztán visszasoroltunk közéjük. Megint előztünk, megint visszasoroltunk.

Oké, ez talán továbbra sem volt szép, de nem is nagyon volt más választásunk. Viszont valahányszor beálltunk a sorba, mindig pánikot keltettünk, mert újra kellett rendezni a farkasfogat, nem bírta ki a csapat, hogy pár másodpercig, amíg újra előzni tudunk, addig ne szép szabályosan vonuljanak.

Aztán az egyik előzésnél úgy alakult, hogy kedves motorostársunk a böszme Harleyn ülve nem engedett vissza. Sőt, rám is húzta a kormányt, nehogy már én bepofátlankodjak még egyszer a sorukba!
A gond csak az volt, hogy a szembesávban, ahol haladtam, piszokul jött szembe egy kocsi.

Az volt a mázlim, hogy egy kis Suzuki volt, nem egy nagy kamion, mert motorostársunk nem gondolta meg magát, így ott ragadtam a szembesávban - szerencsére a kocsi elfért mellettem...

Mondanám, hogy szegény, éppen nem vett észre, miért nem figyelünk egymásra, ejnyebejnye, de nem. Ez tök szándékos volt.

Hát ennyit számítunk egymásnak motorosok? Akkor miért nyafogunk, hogy a közlekedés többi résztvevője nem figyel oda ránk?

Hétvége képekben:
Péntek: Kakucs-ring. Életem első pályázása, ráadásul kint voltak a versenyző gyerekek is edzeni: akkora kissrácok hagytak le, akik a pocket bike-okon ülve ki sem látszottak az aszfaltból. De kit érdekel, nagyon élveztem (és hihetetlen, mennyit fejlődött a döntögetési képességem egyetlen délután alatt.)


Szombat: Red Baron túra. A gyülekező alatt benéztem a szalonba, ott láttam A KLE-t, aki mégsem az Nagyon kényelmes, kicsit nyugdíjas túra volt, de szép helyeken jártunk

Vasárnap: Nógrád, kanyargás: lehetett tesztelgetni az új, "burugatási" skilleket Érdekes, hogy a technika már megvan, de a bátorság még nincs, ezért egy csomószor halál óvatosan megyek bele a kanyarokba, majd félúton rájövök, hogy megy ez, nem kell parázni! Volt néhány olyan döntés, ami után már nemtávirat is elismerően csettintett

1. perc: "Én egy enduros lány vagyok. Mit keresek ezen a rohadt nagy dögön?"
2. perc: "Hol a lábtartó?"
2,5. perc: "Hol a váltó?"
3. perc: "Hol a féééék?"
4. perc: "Kizárt, hogy ez a nagy dög beveszi ezt a kanyart."
5. perc: "Bevette. Wow!"
8. perc: "Húha, ez egész jól megy."
10. perc: "Húha, egész jól kanyarodik!"
12. perc: "Jihááá!"
14. perc: "Booorn to be wiiiild!"
28. perc: "Visszafelé megyünk? Miért megyünk visszafelé?"
30. perc: "mééééééég! Akarok egy hárliiiit!"

Azért piszokság, hogy akkor kell visszaadni, amikor végre kezdek belejönni.

És természetesen nem hazudtoltam meg magam, visszafelé átgangoltam az összes fekvőrendőrön. Hullámvasúút!

Nem, nem megyek férjhez, vagy ilyesmi.

De ha mégis úgy állna a helyzet...

Ma kanyarogtunk egy kicsit, teljesen össze-vissza, spontán módon, és itt kötöttünk ki... rögtön kedvet is kaptam egy szuper, motoros esküvőhöz
A DRZ kaphatna kis fátylacskát, a másik motor kis cilindert, szerzek fehér motoros cuccot meg fehér cross csizmát...
A dolog egyetlen hátránya, hogy csak az ednduros haverok tudnak feljönni

Meghívott sztárvendég az Országos Mentőszolgálat néhány képviselője

"A gumid kopjon, ne a lelked!" - olvastam már többször is motoros cikkekben, ahol a biztonságos motorozásról volt szó.
Sosem értettem.
Már mitől kopna a lelkem?

Így, túl az első (és reméljük, jó darabig az utolsó) igazi motoros esésemen, még mindig nem értem. Mert kopott ott a hasam, meg a lábtartóm, a váltóm is kisebb lett, de a lelkem mérete változatlan. (Oké, azóta kissé tikkel a szemem, ha kanyart vagy padkát látok, de ez majd idővel biztos rendeződik.)

Szóval én javaslom, hogy vezessük be a "Gumid kopjon, ne a bőröd" esetleg a "Gumid kopjon, ne a tested!" verziókat.

Nem?